munkahely
címke rss- kapcsolódó címkék:
- állás
- Magyarország
- munka
- gazdaság
- beruházás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mit érzünk a válságból a munkahelyen?
Valahol a kávéba nem jut tej, máshol a béren kívüli juttatásokat kurtították. Akad munkaadó, aki az irodát mondta fel és otthonról, távmunkában dolgoztatja a csapatot. Találkoztunk olyan munkavállalóval, akinek munkahelyén - túlélõ versenyre emlékeztetõ módon - hetente történnek leépítések. Budapesti utcai körjáratunkon arra voltunk kíváncsiak, miként érzékelik a válságot a dolgozók a munkahelyükön.
OECD: Magyarország rászorul a külföldi bevándorlókra
Bevándorlás nélkül Magyarországon csökkenhet az egyik legnagyobb mértékben a munkaképes korú lakossok száma az elkövetkezõ tíz évben az OECD harminc tagállama közül - írja a szervezet jelentésére hivatkozva szerdai számában a Világgazdaság.
Így javítható a munkahelyi csapatszellem
"Válság van, de ez nem érinti a cégünket." Néhány hónappal ezelõtt még ilyen és ehhez hasonló kijelentések hangoztak el cégvezetõk szájából. Mára már sok helyen beigazolódott: a válság hatásait õk sem tudják kikerülni. Az üzleti eredményeket nagyban befolyásolja a munkahelyi hangulat, a csapatszellem. Hogyan tud pozitív energiákat mozgósítani egy vezetõ? Hitelességgel, óvatos optimizmussal és az emberi kapcsolatokra építéssel.
Csökkent az állastalanok száma Németországban
Németországban 8,1 százalékra mérséklõdött a munkanélküliség júniusban a májusi 8,2 százalékról. Az állástalanok száma 48 ezerrel 3,41 millióra mérséklõdött.
Nem költöznének a magyar munkavállalók
Nõ az elkötelezettség, a felelõsségvállalás és az együttmûködési készség a hazai munkavállalók körében - derül ki az IBM informatikai multi legfrissebb munkaerõpiaci tanulmányából. A szakszervezeti vezetõ szerint azonban nem valós a kép, a felmérés fõleg a multiknál dolgozókat érintette - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- munkahely
- munkahelyváltás
- mobilitás
- IBM
- Címkefelhõ »
Új munkahelyek az energiaiparban
Összesen 2,8 millió munkahelyet jelenthet az Európai Unióban az, hogy a tagországok 2020-ra átlagosan 20 százalékra emelik a megújuló energiaforrások (például a nap- vagy a szélenergia) részesedését energiafelhasználásukban - állapította meg egy tanulmány, amelyet az Európai Bizottság mutatott be Brüsszelben. Ezzel párhuzamosan azonban a hagyományos energiaiparban munkahelyek szûnnek meg, így a tiszta gyarapodás körülbelül 410 ezer új állásra tehetõ.
- címkék:
- munkahely
- megújuló energia
- Címkefelhõ »
Megosztja a dolgozókat az egyterû iroda
Erõsen megosztja a dolgozókat az egy légterû irodák megítélése. Vannak, akiket zavar, másokra jó hatással van az egymás mellett dolgozás és ezzel együtt a munkahelyi közösségi élet. Aki elõször kerül ilyen térbe, többnyire megijed, nehezen találja a helyét. Szakszerû ültetési rend és fegyelmezett dolgozói viselkedés esetén könnyû megszokni és hatékony lehet a munka. Ha azonban sok a zavaró tényezõ, baj lehet az eredményességgel. Az egyterû irodák elõnyeit és hátrányait tettük mérlegre.
- címkék:
- munkahely
- Iroda
- call center
- Címkefelhõ »
Leáll az Elcoteq egyik pécsi üzeme
Három helyett csak két üzemben folytat termelést ettõl a héttõl Pécsett az Elcoteq - mondta Krippl Zoltán, a cég kommunikációs ügyekért felelõs igazgatója az MTI-nek szerdán.
Bukott és tízezer embert bocsát el a British Telekom
Hat százalékot estek a British Telekom részvényei a londoni tõzsdén, miután kiderült, hogy a cég 1,5 milliárd font (2,2 milliárd dollár) veszteségleírásra kényszerül. A cég ezzel egy idõben azt is közölte, hogy tízezer munkahelyet szüntet meg - írja a MarketWatch.
- címkék:
- munkahely
- céghírek
- British Telekom
- Címkefelhõ »
Munka és terhesség Magyarországon
Amennyi várandós nõ dolgozik, annyiféle eset van. Mindenkinek mások a tapasztalatai, de sokan rosszabb helyzetbe kerülnek a munkahelyükön, ha kiderül, gyermeket várnak. Ami egészen biztos, hogy juttatások terén rosszul jár az állapotos, kisgyermekes munkavállaló.
Új vezetõ a Diósgyõri Acélmûvek élén
Új ügyvezetõje van a Diósgyõri Acélmûvek (DAM) Kft.-nek, a posztot Almási Alex tölti be - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
Negyedmillió orosz vasutas kényszerszabadságon
Az orosz államvasút a válság miatt mintegy 250 ezer alkalmazottját - minden ötödik dolgozót - fizetés nélküli kényszerszabadságra küldi.
Nyolcszáz munkahely szûnik meg a Dél-Dunántúlon
Tíz munkáltató összesen 771 dolgozó elbocsátását jelezte 2009. márciusában a Dél-Dunántúl három megyéjében - tájékoztatta a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ (DDRMK) pénteken az MTI-t.
Alapot létesít a francia állam az elbocsátottaknak
A francia kormány másfél milliárd eurót bocsát annak a szociális alapnak a rendelkezésére, amibõl támogatnák azokat, akik a válság miatt elveszítik állásukat - jelentette be pénteken a francia államfõ.
Hétszáz új munkahelyet teremt a posta
Jóváhagyta a Magyar Posta Zrt. munkahelyteremtõ beruházását a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT), ennek alapján a posta plusz 700 dolgozónak tud munkát biztosítani - közölte az NVT kommunikációs ügynöksége szerdán.
Cseh plazmatévégyárat zár be a Hitachi
A kereslet és az árak csökkenése miatt a japán Hitachi bezárja csehországi plazmatévégyárát - közölték pénteken a cégnél. A 800 fõt foglalkoztató üzemet a tervek szerint március végén zárják be.
Új Auchan épült Maglódon
Megnyílt az Auchan 12. magyarországi hipermarketje a Pest megyei Maglód határában, a hipermarket 350 új munkahelyet teremtett - közölte a Nagy István, kereskedelmi egység igazgatója az átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
- címkék:
- Maglód
- munkahely
- Auchan
- Címkefelhõ »
Elbocs�t az MKB 66 dolgoz�t
Hatvanhat alkalmazott munkaviszonya sz�nik meg az MKB Bankn�l �prilis 20-�n - er�s�tette meg a bank az index.hu internetes port�l inform�ci�j�t az MTI-nek kedden.
Végkielégítési botrány Franciaországban
A francia kormány tagjai és a nagyvállalkozók szövetségének (Medef) elnöke kedden felszólították a világ egyik legnagyobb autóalkatrész-beszállítójának, a francia Valéónak a leköszönõ elnök-vezérigazgatóját, hogy mondjon le 3,2 millió eurós végkielégítésérõl.
Budapestre jön a British Petrol
A British Petrol (BP) olajipari vállalat mintegy ezer fõt foglalkoztató szolgáltató központot létesít Budapesten, a beruházás a közeljövõben kezdõdik meg - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hétfõn egy szûk körû sajtóbeszélgetésen..
Ideiglenes munkanélküliség a Finnairnél
Bizonyos idõszakra munkanélkülivé tenné 1600 dolgozóját - a teljes létszám több mint 15 százalékát - a Finnair légitársaság. Mint pénteken bejelentette, áprilistól két hét és három hónap közötti idõtartamra válna meg a dolgozók egy részétõl.
- címkék:
- gazdasági válság
- munkahely
- Címkefelhõ »
Hétszáz állás szûnik meg Orosházán
Az orosházi Linamar autóipari és mezõgazdasági gépgyártó vállalat 709 dolgozó elbocsátását tervezi, a csoportos létszámleépítési szándékot már bejelentette a regionális munkaügyi központban - mondta Ivanics János, vezérigazgató az MTI-nek pénteken.
Száz új munkahelyet teremt a Decathlon
Április közepére tervezik a Decathlon sportszerforgalmazó cég logisztikai központjának alapkõletételét Hatvanban. Errõl a város polgármestere, Érsek Zsolt tájékoztatta szerdán a Heves Megyei Hírlapot.
Úgy tenni, mintha dolgoznánk
A közszférától már korábban sem volt idegen, és a csökkenõ megrendelések miatt a versenyszférában is gyakoribb az irodai látszatmunka. Az "Úgy tenni, mintha dolgoznánk" stratégia sokféleképpen megjelenhet a munkahelyen. Akták felhalmozása az íróasztalon, sürgõs tennivalók falra ragasztása, laptop hazavitele, álkérdések a meetingeken - hogy csak néhány trükköt említsünk. A munka mímelése sokszor védekezõ reakció az állását féltõ dolgozó részérõl. Ám a cég számára veszélyes, mert elfedi a vezetés elõl a strukturális problémákat.
- címkék:
- munkahely
- Címkefelhõ »
Egy német autóipari beszállító leépít Magyarországon
Az autóipari válság jelentõs veszteséget okozott a magyarországi érdekeltséggel is rendelkezõ, elektronikai alkatrészeket gyártó német Epcos cégnek. A társaság a továbbiakban sem számít javulásra, ezért a költségcsökkentés jegyében többezer munkahelyet megszüntetett.
Nem érdemes dolgozni menni Nagy-Britanniába
A külügyminisztérium azt tanácsolja, hogy fontolják meg tervüket azok, akik a súlyos szigetországi gazdasági helyzet dacára munkavállalási céllal az Egyesült Királyságba akarnak utazni.
A kormány 300 milliárdot költ válságkezelésre
A kormány 306 milliárd forint hazai és uniós pályázati forrást biztosít a vállalkozásoknak a munkahelyek megmentésére, a termelés fenntartására, illetve profil-átalakításra - jelentette ki a miniszterelnöki hivatal válságkezelésért felelõs államtitkára kedden Egerben.
- címkék:
- gazdasági válság
- munkahely
- Címkefelhõ »
Válságban is kell a képzett munkaerõ
Szakképzett, nyelveket beszélõ munkaerõre a válság idején is szükség van, a kevés tapasztalat sem akadály. Ám a rugalmasság minden eddiginél fontosabb: lehet, hogy más városba kell költözni, vagy eltérõ beosztásra kell felkészülni.
Közel 700 ezer állás szûnt meg Amerikában
- címkék:
- munkahely
- amerikai gazdaság
- Címkefelhõ »
Százezernél több munkanélküli Észak-Magyarországon
Százezer fölé emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió három megyéjében az év elsõ hónapjában, összességében 100,5 ezer ember volt állás nélkül, 3,5 ezerrel több, mint az elmúlt év utolsó hónapjában - olvasható a regionális munkaügyi központ honlapján.
Esztergomban és Tatabányán nõtt a munkanélküliség
Esztergom és Tatabánya körzetében 40 százalékkal nõtt a munkanélküliség az elmúlt egy évben, Esztergomban 545, Tatabányán 824 fõvel növekedett a regisztrált álláskeresõk száma - közli legfrissebb összesítésében a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.
Százhúsz munkahely szûnik meg Szombathelyen
Több mint 120 embert elbocsát a forgácslapgyártással foglalkozó szombathelyi székhelyû Falco Zrt. - értesült az MTI pénteken.
- címkék:
- Szombathely
- munkahely
- Falco
- Címkefelhõ »
Nem segít a kormány a Diósgyõri Acélmûveknek
Míg a BorsodChem kaphat állami segítséget a munkahelyek megõrzése érdekében, addig a Diósgyõri Acélmûvek ilyen támogatásra nem számíthat - hangzott el a pénteki kormányszóvivõi tájékoztatón.
Évtizedes csúcson a munkanélküliség
Az egy hónappal ezelõtti adathoz képest 0,4 százalékponttal nõtt a munkanélküliségi ráta, ami így a 2008. november-2009. januári idõszakban 8,4 százalékot tett ki - áll a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli közleményében. Egy hónap alatt 42 ezer fõvel csökkent a foglalkoztatottak és 14 ezer fõvel nõtt a munkanélküliek száma. A foglalkoztatottak száma 3 millió 838 ezer, a munkanélkülieké 351 ezer fõ volt. Utoljára ennél magasabb munkanélküliségi rátát 1998 elsõ negyedévében mértek (akkor 8,7 százalékot).
- címkék:
- gazdasági válság
- munkahely
- KSH
- Címkefelhõ »
Végkielégítésekbõl kért vissza a Microsoft
Óriási botrányt kavart az internetes fórumozók körében, hogy a Microsoft a múlt héten visszakérte nemrég elbocsátott alkalmazottaitól végkielégítésük egy részét, mert néhányuknak véletlenül mintegy 5 ezer dollárral többet fizetett fejenként a törvényben megszabott járandóságnál - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- munkahely
- Microsoft
- Címkefelhõ »
Tiszaújvárosban kilencszázan kerülnek utcára
Összesen kilencszáz embert bocsát el az amerikai Jabil konszern a tiszaújvárosi gyárából - tájékoztatta a cég az MTI-t szerdán.
Dolgozókat bocsát el az Advantest
A világ legnagyobb memóriachip-gyártójának számító Advantest Corp. 1200 munkahelyet szüntet meg takarékossági okokból, mivel az utóbbi hat éve során elõször kell majd szembesülnie veszteséggel - írja a Bloomberg.
K�tezer embert k�ld el a UniCredit
Az olasz-n�met-osztr�k UniCredit bankcsoport azzal sz�mol, hogy id�n 2 ezer munkahelyet sz�mol fel K�z�p- �s Kelet-Eur�p�ban, miut�n �gy v�li, hogy a t�rs�g gazdas�ga �tlagosan 0,8 sz�zal�kkal visszaesik, �s csak j�v�re lehet n�veked�s, �tlagosan 2,7 sz�zal�kos.
Vísszafordíthatja a válság a keleti munkavállalókat
A recesszió az idén várhatóan megfordítja a keleti EU-munkavállalók eddig Nyugat-Európa felé tartó áramlási irányát, ami könnyebbséget hozhat a nyugati EU-országok munkapiacain, feszültségeket teremthet ugyanakkor a szintén visszaeséstõl szenvedõ kelet-európai gazdaságokban, áll a Moody's Investors Service pénteken Londonban kiadott elemzésében.
Épülhet a Mercedes gyár Kecskeméten
A stuttgarti székhelyû Daimler-Benz konszern tavaly júniusban bejelentette, hogy Magyarországot választja új Mercedes modelljei gyártásának helyszínéül. Most pénteken a Mercedes új üzemének leendõ igazgatója és a város polgármestere aláírta a beruházáshoz szükséges terület adásvételi szerzõdését Kecskeméten.
- címkék:
- beruházás
- munkahely
- Mercedes-Benz
- Címkefelhõ »
Hatszáz új munkahely létesül Kaposváron
Tízmilliárdos beruházással hatszáz új munkahelyet teremt nyolc nyertes pályázó a Dél-Dunántúlon; az összességében 3,3 milliárd forint értékû támogatást kapnak a tervezett fejlesztésekhez - közölte Feigli Ferenc (MSZP), a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke pénteken Kaposváron.
- címkék:
- Kaposvár
- munkahely
- Címkefelhõ »
Több mint ezer munkahelyet szûntet meg a Ryanair
A legnagyobb európai fapados légitársaság, az ír Ryanair, amely már Magyarországról is a téli szezonra visszavonulót fújt pénzügyi nehézségei miatt, csütörtökön létszám- és fizetéscsökkentési terveket jelentett be. A kényszerû leépítésekért az ír kormány adópolitikáját is okolja a cég.
- címkék:
- céges jelentés
- munkahely
- Ryanair
- Címkefelhõ »
Veszteséges volt a Wienerberger
Veszteséget szenvedett el a negyedik negyedben a jelentõs magyarországi érdekeltségekkel is rendelkezõ osztrák Wienerberger téglaipari csoport, piacainak zsugorodása miatt. A vállalat az idén további romlást vár, a növekedés eddigi fõ hajtóerejének számító Kelet-Európában is.
Száz új állás létesülhet Monokon
Akár száz-százhúsz fõt is foglalkoztat majd az az új beruházás, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon valósul meg, a Monokpack Kft. gyára a tervek szerint márciusban kezdi meg mûködését - tájékoztatta Monok polgármestere az MTI-t csütörtökön.
- címkék:
- Monok
- munkahely
- Címkefelhõ »
Százhúz munkahely menekült meg Nagyrédén
- címkék:
- Nagyréde
- munkahely
- munkaerõpiac
- Címkefelhõ »
Hétezer új munkahelyet teremt az Intel
A világ legnagyobb számítógépes chipgyártója, az Intel 7 milliárd dollárt költ beruházásokra a következõ két év során, hogy továbbra is megõrizze technológiai versenyelõnyét - írja a Bloomberg.
- címkék:
- céges jelentés
- munkahely
- Intel
- Címkefelhõ »
Új munkahelyek létesülnek Borsodban
Az utóbbi hetekben, hónapokban féltucatnál is több társaság jelezte, hogy jelentõs létszámbõvítésre készül. A Vodafone több mint háromszáz, a Jabil Circuit több mint félezer embert kíván alkalmazni, összességében csaknem másfélezer új munkahely jön, jöhet létre az idén, illetve a jövõ évben - mondta Szabó József, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ fõigazgatója.
Szerek az irodai álmosság ellen
Munkahelyen nem illdomos nyúzottnak, kialvatlannak látszani, lassított felvételként mozogni, fáradtságra hivatkozni. Természetes és Mesterséges és természetes anyagokkal is elérhetjük, hogy szellemileg és fizikailag is teljesíteni tudjunk.
- címkék:
- szellem
- munkahely
- torna
- csokoládé
- energiaital
- víz
- kávé
- tea
- Címkefelhõ »