MSZP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Gyurcsány Ferenc
- Jobbik
- pártpolitika
- Demokratikus Koalíció
- Legfrissebb
- Legrégebbi
"Nézzék, nem vagyok a helyzet magaslatán" - Kunhalmi Ágnes színjátékai és megmagyarázhatatlan röhögőgörcsei - videó
Kunhalmi Ágnest megválasztották az MSZP társelnökének. A szocialista politikus az elmúlt években többször is nagyon furcsán viselkedett a kamerák előtt, volt olyan, hogy nekifutott egy csukott ajtónak, és a magyar helyesírással is meggyűlt a baja - és olyan is volt, amikor megmagyarázhatatlan röhögőgörcsöt kapott egy sajtótájékoztató közben. Most összegyűjtöttük a legemlékezetesebb alakításait.
- címkék:
- Kunhalmi Ágnes
- MSZP
- Címkefelhő »
Megválaszották az MSZP elnökeit
Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalan választotta az MSZP társelnökévé szombaton a párt online kongresszusán, mivel más jelöltek nem voltak, mert Mesterházy Attila indulását még időben ellehetetlenítették.
- címkék:
- MSZP
- Címkefelhő »
Nem engedték be az MSZP-székházba a tüntető szocialistákat, lemondott egy elnökségi tag
Petícióban kérték az MSZP feloszlatott Pest megyei szervezetének tagjai, hogy a pártvezetés vonja vissza a vonatkozó döntést. Azt követelték továbbá, hogy küldötteik részt vehessenek a hétvégi tisztújító kongresszuson. A tömegben "Tóth Bertalan otthon takaríts, ne a pártban!"; "Ne trükközzetek! Ne csaljatok!"; és "MSZP=Molnár=Tóth Kft." feliratú táblákkal lehetett találkozni. Közben újabb vezető politikus távozott pozíciójából: Csendesné Murányi Ibolya, az MSZP országos elnökségének elnökségi tagja tiltakozásképpen lemondott tisztségéről.
A baloldal antiszemita jelöltje egy éve még gúnyolódott Kunhalmi Ágnesen, most már fotózkodik vele
A magyar zsidó embereket "tetűcsúszdásoknak" nevező Bíró László egy évvel ezelőtt még gúnyolódott azon a Kunhalmi Ágnesen, aki a napokban a (jobbikosokon kívüli) baloldali politikusok közül elsőként segített kampányában. "Antropológiai érdeklődéssel" figyeljük a baloldal vergődését és ezt az izzadságszagú összeborulást" - kommentálta a történteket Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője.
Szocialisták tüntetnek az MSZP vezetése ellen
Trükkök százaival az MSZP elnöksége elérte, hogy Mesterházy Attila végül el se induljon a hétvégi tisztújításon. A Magyar Nemzet információi szerint a pártállami időket idéző eljárás miatt a kongresszusi küldöttek egy része szerdán demonstrációt tart a szocialisták Villányi úti központjánál – írta a Magyar Nemzet.
Koronavírusos Harangozó Tamás szocialista politikus egyik családtagja
Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti képviselője arról számolt be, hogy az egyik családtagja elkapta a koronavírust.
Nyíltan kiállt a baloldal antiszemita jelöltje mellett az MSZP egyik vezető politikusa
Videóüzenetben támogatta a minősíthetetlen antiszemita megnyilvánulásairól ismert baloldali jelölt, Bíró László kampányát Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője, a párt választmányának elnöke. A vasárnap közzétett felvételen a szocialista politikus büszkén a "mi jelöltünknek" nevezte a jobbikos politikust. Azt a Bíró Lászlót, aki a baloldali pártok borsodi jelöltje, és korábban "Judapestnek" nevezte Budapestet, és "tetűcsúszdások" kifejezéssel utalt a magyar zsidó emberekre. A baloldal eddig hallgatott a szégyenletes jelöltről, most viszont már nyíltan kiállnak a neonáci politikus mellett.
30 éve tartja uralma alatt Hajdúnánást egy baloldali klán, ennek most véget vethetnek
A hazai baloldalhoz bebetonozott vörösbárók uralma folytatódik, vagy egy polgári, kormánypárti vezetés alapozhatja meg Hajdúnánás jövőjét – ez a tétje annak az időközi választásnak, amelyet a következő hétvégén tartanak meg a hajdúsági városban. A települést a rendszerváltozás óta a markában tartja a Bódi-klán, a családfő, Bódi László pedig tipikus megtestesítője azoknak az archetipikus figuráknak, akik a (rabló)privatizáció kezdetekor jókor voltak jó helyen. Hajdúnánáson jelenleg patthelyzet van, az ellenzéki szivárványkoalíciónak annyi szavazata van, mint a kormánypártoknak a polgármesterrel együtt, így a fejlődésre ebben a felálllásban ...
- címkék:
- Hajdúnánás
- oligarcha
- MSZP
- Címkefelhő »
Pest megye, oszolj! - Az utolsó MSZP-s jelszó
Ez a harc lesz a végső - így tekinthetnek az MSZP következő, jövő heti tisztújító kongresszusára a párt küldöttei. Már akiket beengednek majd az országos elvtársi találkozóra, hiszen a legnagyobb megyei bázist, Pest megye küldötteit egyszerűen kizárták a tisztújításból. Ügyesnek tűnik Tóth Bertalan módszere: ha már a nagypolitizáláshoz nem volt tehetsége, mandátumának lejárta előtt két héttel legalább a kamarillapolitizálásban megcsillantotta erényeit. A párt önfelszámolása végül is jó úton halad.
- címkék:
- MSZP
- Címkefelhő »
Illegitim lehet az MSZP következő kongresszusa
Biztosra veszi az MSZP Pest megyei szervezetének elnöke, hogy a bíróság is kimondja: a pártvezetés jogtalanul oszlatta fel őket, ezért illegitim lesz a szocialisták tisztújító kongresszusa és Tóth Bertalan esetleges elnöksége. Fekete Zoltán szerint így kérdéses, hogy esetleges győzelme esetén Tóth egyáltalán tárgyalhat, illetve köthet-e megállapodást a baloldali együttműködésről szóló tárgyalásokon – írta a Magyar Nemzet.
Kunhalmi Ágnesnek is lesz ellenfele az MSZP elnökválasztásán
Havas Szófia, az MSZP nőtagozatának alelnöke is beadta pályázatát az MSZP társelnöki pozíciójára - írja a Hír TV. Ezzel Kunhalmi Ágnesnek is lett ellenfele. Mint azt megírtuk, Tóth Bertalannal szemben Mesterházy Attila indul.
- címkék:
- MSZP
- Címkefelhő »
A teljes szétesés útjára lépett az MSZP
Súlyos legitimációs válságba kerülhet az MSZP a jövő heti tisztújító kongresszusa után, mivel a feloszlatott Pest megyei küldöttek a bírósághoz fordulnak, mivel jogtalannak tartják az etikai bizottság döntését. Abban az esetben, ha a bíróság később jogtalannak mondja ki a Pest megyei szervezet feloszlatását, akkor a kongresszus döntései, tehát a két társelnök és az elnökség megválasztása is érvénytelen lehet. Az Origo úgy tudja, hogy a Pest megyei szervezet mindenáron való feloszlatása azért volt fontos a Tóth Bertalan irányította pártvezetésnek, mivel a túlnyomó többség Mesterházy Attilát támogatta. Jól látszik, hogy a teljes kisgaazdásodás ...
Megszűnt az MSZP Pest megyében
Feloszlatta az MSZP a Pest megyei szervezetét - erősítette meg a Hír TV-nek a területi szövetség elnöke. Fekete Zoltán azt mondta, ő még nem kapott hivatalos értesítést az ügyben, helyi párttársai viszont igen, így tőlük tud a történtekről. A politikus szerint Tóth Bertalan, az MSZP elnöke többszörösen megerőszakolja az alapszabályt annak érdekében, hogy megtartsa pozícióját és távol tartsa a tisztújítástól a Mesterházy Attilát támogató regionális szervezeteket.
Havi félmilliót fizet ki egy baráti cégnek a zuglói szocialista önkormányzat
Több mint hat hónapja végez havi félmillió forintért belső ellenőri munkát Zuglóban az a cég, aminek az egyik beltagja Gúr Nándor egykori szocialista országgyűlési képviselő – értesült az Origo. Mindez azért érdekes, mert a XIV. kerületet az a Horváth Csaba vezeti, aki több cikluson keresztül ült egy parlamenti frakcióban Gúrral.
- címkék:
- Gúr Nándor
- Zugló
- MSZP
- Címkefelhő »
Elhatárolódott a szocialista polgármestertől és kilépett az MSZP-ből a párt mohácsi elnöke
Lemondott az MSZP mohácsi szervezetének elnöki posztjáról Király András, és a pártból is kilépett - írja a Pécsi Újság. A tavaly ősszel a szocialisták kompenzációs listájáról mandátumot szerzett Király András független képviselőjelöltként indul az időközi választáson. A lapnak adott interjújában a többi közt arról is beszélt, miért határolódott el Csorbai Ferenctől, Mohács még hivatalban lévő szocialista polgármesterétől, és arról is, hogy nem egyedül távozott az MSZP-ből.
Nem hajlandók elítélni a baloldali pártok a Vidnyánszky Attilát vagyonelkobzással fenyegető Gyurcsány Ferencet
Hiába fenyegette meg a kommunista diktatúrákat időző módon Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját, a baloldal nem hajlandó elítélni Gyurcsány Ferencet. Az Origo megkérdezte a szemmel láthatóan radikalizálódó baloldali pártokat az ügyben: válasz azonban egyiküktől sem érkezett, még az egykori ellenség, a 2006-os szemkilövetések és más botrányok miatt Gyurcsány Ferencet korábban sokat bíráló Jobbik sem reagált cikkünk megjelenéséig, majd küldtek az Origónak néhány sort, amiben ők is megfenyegették Vidnyánszky Attilát. A Demokratikus Koalíció elnöke mára teljesen uralma alá hajtotta a baloldali pártokat, akik még egy ilyen ...
A Magyar Állam nyerte a pert, a Politikatörténeti Intézetnek ki kell költöznie a Kúria épületéből
A Fővárosi Ítélőtábla 2020. július 14-i ítélete helybenhagyta az elsőfokú bíróság 2019. decemberi döntését, amelynek értelmében az MSZP-hez kötődő Politikatörténeti Intézetnek 30 napon belül el kell hagynia a Kúria egykori épületét, amit köteles átadni a Magyar Államnak. Ezenkívül több mint 2 millió forint perköltséget is meg kell fizetniük.
Tóth Bertalan tisztogatásba kezdett az MSZP-ben
Az MSZP elnöksége bizalomvesztésre hivatkozva felfüggesztette Dobák István csepeli elnökségi tag, illetve Fekete Zoltán Pest megyei elnök párttagságát, egyúttal kezdeményezték a kizárásukat is – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumból.
Az Index-Momentum tüntetés szónoka a tüntetés előtt egy órával még élő adásban primitívezte a Fidesz több millió szavazóját
A baloldali politikusokat és az őket kiszolgáló propagandasajtót hosszú ideje zavarja a Fidesz európai szinten is kimagasló társadalmi támogatottsága. Az ATV múlt hét pénteki műsorában megint a kormánypártok szavazóit gyalázta egy magát függetlennek mondó aktivista. Gulyás Balázs, a Magyar Hang alkalmazottja azt mondta: a közel tizenöt éve rekordnépszerű jobboldali pártszövetségre csak a tanulatlanok, a vidékiek és az idősek szavaznak. Az interjú után a baloldali propagandista azonnal az Index-Momentum tüntetésre indult, ahol ő volt az egyik szónok.
Az idősek és a családok támadása világosan megmutatja, mit gondol a Momentum a magyarokról
Nyugdíjasok szavazójogának elvétele, családellenesség, alacsonyabb iskolázottságú választópolgárok és a sofőrök lenézése, sportsikerek megfúrása, nemzetellenesség, bevándorláspártiság és abortuszlobbi – ez jellemzi a többnyire fiatalokból álló Momentum Mozgalmat. A nyugdíjasok szavazójogát megkérdőjelező pártalapító Kádár Barnabás szélsőséges megnyilvánulásaira a napokban irányult figyelem, amikor megpendítette az idősek választásból történő kizárását. Majd azt tanácsolta: ne menjenek el szavazni. Kirekesztő megnyilatkozásai tükrében a Momentum a jövőt nem a magyar családokban, és nem a fizikai, kétkezi munkától nem idegenkedő polgáárokban ...
Kiderült: 30 millióval bízta meg Puch László egykori érdekeltségét az MSZP-frakció
Újabb megbízási szerződést kötött az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja a párthoz közel álló Sapienza Kft.-vel, több mint 30 millió forint értékben - derül ki a parlament hivatalos oldalán közzétett adatokból. A jelek szerint Puch László egykori pártpénztárnok korábbi érdekeltsége nyerőszériában van: ezúttal is tanácsadásra és elemzésre kaptak súlyos közpénz milliókat.
- címkék:
- MSZP
- Sapienza Kft.
- Címkefelhő »
Az időseket megszégyenítő momentumos ügye megmutatja: a baloldal bármire képes a hatalomért
Továbbra sem reagáltak a baloldali pártok a momentumos Kádár Barnabás szavaira, aki azt szeretné, hogy a nyugdíjasok, az idős emberek ne szavazzanak. Erről teljesen egyértelműen írt a Facebookon. Nem véletlen a hallgatás: a baloldal bármire, de szó szerint bármire képes a hatalom és persze a pénz megszerzéséért. A mostani botrány kapcsán bebizonyosodott: fontosabb számukra a politikai szövetségesek védelmezése, mint egy társadalmi csoport érdekeinek képviselete. Korábban a Hitlert éltető, DK-s polgármester, László Imre esetében is hasonló volt a forgatókönyv.
Nem zavarja a baloldali pártokat, hogy a Momentum politikusa nem akarja, hogy az idős emberek is szavazzanak
Hiába kérdezte meg az Origo a baloldali pártokat, mit szólnak ahhoz, hogy a Momentum egyik vezető politikusa ki akarja zárni a választásokból a nyugdíjasokat, nem válaszoltak. Gyurcsány Ferencéktől a Jobbikon és a Karácsony Gergely-féle Párbeszéden át az MSZP-ig, egyik baloldali párt sem ítélte el a Momentum - az Origo által megkérdezett alkotmányjogász, ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője szerint - súlyosan jogsértő és erkölcstelen ötletét. Elértük telefon Kovács Lászlót, az MSZP egykori elnökét, akinek viszont volt bátorsága bírálni pártjának szövetségesét. Megkérdeztünk egy fiatal politikusnőt is: Illés Boglárka, a FFidelitas ...
Varga Judit: Az MSZP elnöke hazudik
Miközben a magyar miniszterelnök éppen azért küzd Brüsszelben, hogy a következő hét év során is a lehető legtöbb uniós forrás érkezzen hazánkba, addig az MSZP elnöke, Tóth Bertalan Budapesten hazudozik, és próbálja gyengíteni a magyar tárgyalási pozíciókat – hívja rá fel a figyelmet a közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.
Diktatúrák is megirigyelhetnék a zuglói baloldal propagandáját
Ritkán látott jelenetek játszódtak le a Zugló TV-ben: a részben közpénzből működtetett csatorna júliusi adásában az egyik helyi baloldali képviselő meginterjúvolta a másik helyi baloldali képviselőt.
Feljelentették a baloldali kamuvideó álmentősét
Több ember sérelmére elkövetett gondatlan emberölés alapos gyanúja miatt tett feljelentést Horváth Leon, a műsorvezető Demcsák Zsuzsa nevelt fia - írta meg a Ripost. Az ügyben nyomozás folyik.
- címkék:
- Németh Athina
- feljelentés
- MSZP
- Címkefelhő »
Mutatjuk a baloldal egyik legbefolyásosabb vörös báróját
A Horn-Medgyessy-Gyurcsány és Bajnai-kormányok alatt gazdagodott meg Leisztinger Tamás, a baloldal egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb oligarchája. A nagyvállalkozó - nyugodtan írható: klasszikus vörös báró - vagyona 2002-2010 között 50 milliárd forinttal nőtt, miközben már a 2002-es kormányváltás idején is már több mint 30 milliárdja volt. Leisztinger a '90-es évek zavaros privatizációjából szerezte vagyonának jelentős részét. Az elmúlt években a földbizniszben volt érdekelt, valamint vásárolt magának egy újságot és egy focicsapatot is. Leisztinger egy 2017-es interjúban magát továbbra is baloldaliként határozta meg.
Tudatosan gyártja az álhíreket a baloldal
Németh Athina és testvére csupán eszközök voltak a baloldal számára, velük akarták alátámasztani azt a rosszindulatú politikai támadást, amelyet már a koronavírus-járvány kitörése óta folytatnak – minderről Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője beszélt az Origónak annak kapcsán, hogy kiderült, a baloldali kamuvideó álmentősnője a csodamasinával kereskedő Németh Károly ikertestvére. Deák szerint a baloldal politikai tőkét remélt ezektől az álhírgyártásoktól, ugyanakkor saját magukat lőtték lábon.
Bajnai pénzügyminiszterének, Oszkó Péternek nagy szerepe lehetett a Malév megsemmisítésében
A vörös bárók cikksorozat legújabb részében Oszkó Pétert, az adóelkerülés „szakértőjét" mutatja be a Magyar Nemzet. A lap szerint az üzletember a Deloitte könyvvizsgáló cég vezetőjeként segített milliárdokat eltüntetni külföldi off-shore cégekben, de politikusként is kérdéses döntések fűződnek a nevéhez. Bajnai Gordon baloldali kabinetjének pénzügyminisztere a Malév megszűnésében is szerepet játszhatott, s máig nem tisztázott, hogy miért kapta a Wizz Airnél az igazgatósági tagságát.
Újraindult a csalással vádolt volt szocialista politikus, Simon Gábor pere
Újraindult az a büntetőper, amelyben Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával, valamint közokirat-hamisítással vádolja az ügyészség.
Sok milliárdot örököltek a fideszes városvezetéstől a baloldali önkormányzatok
Nem hajlandóak szolidaritást mutatni a járványhelyzet kapcsán a tavaly ősszel megválasztott baloldali polgármesterek, sőt ehelyett elvonásokra panaszkodnak, annak ellenére, hogy a nagyobb települések friss zárszámadásából az derül ki: az előző, fideszes városvezetéstől sokmilliárdos nagyságú megtakarításokat örököltek. Ez egyes esetekben több tízmilliárd forintra rúg - hívja rá fel a figyelmet összefoglalójában a Magyar Nemzet.
A baloldal a válságnak szurkolt és szurkol most is
A baloldali politikusok először a koronavírus-járvány során meghozott kormányzati intézkedéseket, majd a gazdaságvédelmi akcióterv lépéseit támadták, előnyt akartak szerezni a válságból. Ugyanakkor mindkét esetben elbuktak, hiszen amellett, hogy Magyarország a világon az egyik legsikeresebben kezelte a járvány első szakaszát, a negatív gazdasági hatásokat is sikeresen kivédte. A segély helyett munkaalapú gazdaságpolitikai felfogásnak köszönhetően sikerült az ország gazdasági stabilitását megőrizni, korántsem nőtt oly mértékben a munkanélküliek száma, mint ahogyan azt a baloldal korábban vizionálta, jóval az uniós átlag alatt van az ...
Az MSZP és a DK kiszáll Baranyi Krisztina mögül, kisebbségbe kerülhet a testületben
Göd és Szolnok után Ferencvárosban is szétesett a nehezen létrejött baloldali együttműködés. A helyi képviselő-testület tegnapi ülésén az MSZP és a DK jelezte, elég volt Baranyi Krisztina öntörvényű politikájából, innentől csak bizonyos esetekben szavaznak vele. Ezzel elfogyott a baloldali polgármester mögül a stabil képviselő-testületi többség.
Két oldalon nyolc kép az MSZP-s képviselőről, ilyen a baloldali propaganda
Kiválóan illusztrálta a baloldali propagandát a Zuglói Lapok szerkesztősége: miután Tóth Csaba, a kerület szocialista országgyűlési képviselője megjelent egy kerületi ételosztó-akción, a helyi lap nyolc képet tett közzé a politikusról az eseményről készült, kétoldalas anyagában.
- címkék:
- Tóth Csaba
- Zugló
- XIV. kerület
- MSZP
- Címkefelhő »
Évek óta egymást követik a baloldal hírhamisítási botrányai, csalásai
A baloldali kamuvideós botrány miatt - érthetően - azonnal mindenkinek eszébe jutott a bajai videóhamisítás ügye. Az elmúlt években azonban nem ez volt az egyetlen baloldali hazugságbotrány. A kisebb ügyeket nem is említjük, a legnagyobb botrányokat elevenítjük fel.
- címkék:
- Korózs Lajos
- Teller Ede
- hazugság
- MSZP
- Címkefelhő »
Heteken keresztül építette fel a baloldal az álmentős történetét
Lépésről lépésre, több héten keresztül építette fel a baloldali sajtó a Németh Athina nevű álmentős beszámolóira alapozott kormányellenes kampányát. A csaló egyre színesebben előadott történetében folyamatosan nőtt a száma azoknak a betegeknek, akik állítólagosan életüket veszítették a koronavírus miatti „kórházkiürítések" során. Az álhírkampányba beszállt az MSZP is, valamint több külföldi sajtóorgánum is átvette Németh képtelenségeit - írja a Magyar Nemzet.
Kiderült: nem volt valódi vizsgálat a baloldalon az álmentős kamuvideó ügyében
Kiderült, hogy a baloldali kamuvideó ügyében az azt megrendelő MSZP-n belül valójában nem is volt semmilyen érdemi vizsgálat. Miután a nem baloldali sajtó kérdéseire Tóth Bertalan pártelnök és emberei hetek óta nem válaszolnak, most a baloldal elsőszámú propagandalapjában, az Indexben íratták meg, hogy a vizsgálat már rég lezárult. Csakhogy ennek időpontjául éppen azt a napot adták meg, amikor állítólag elkezdődött - vagyis nyilvánvaló, hogy nem volt valódi vizsgálat. Ezt az is bizonyítja, hogy senkit nem találtak felelősnek. Ez nem meglepő, hiszen a videó közlését Tóth Bertalan pártelnök hagyta jóvá - vagyis, saját magát kellett voolna ...
- címkék:
- Korózs Lajos
- Németh Athina
- MSZP
- Címkefelhő »
Ezt tudjuk eddig a baloldali kamuvideóról, és ezt nem
Már az első pillanatban tudni lehetett, hogy semmi nem igaz abból, ami a baloldali kamuvideóban elhangzik, azt a mai napig nem tudjuk, hogy miért nem vállalta senki a felelősséget a botrányért, és hogy a baloldalon milyen következményei lesznek az álhírgyártásnak? Most összegyűjtöttük, mit tudunk, és mit nem a baloldali kamuvideóról.
Újabb részletek a baloldali kamuvideó főszereplőjéről - videó
Exkluzív interjút adott a baloldali kamuvideóban szereplő nő, Németh Athina lánya a Hír TV-nek.
- címkék:
- interjú
- hazugság
- botrány
- leleplezés
- MSZP
- Hír TV
- Címkefelhő »
A lánya szerint megrögzött hazudozó a baloldali kamuvideó főszereplője - videó
Édesanyám megrögzött hazudozó, és sosem járt Németországban egészségügyi képzésre - nyilatkozta a Hír TV-nek adott exkluzív interjújában a baloldali kamuvideóban szereplő nő lánya, aki azt is állította, hogy anyja csak gyógyszerfüggősége miatt vállalt betegápolást.
- címkék:
- Németh Athina
- MSZP
- Címkefelhő »
Az 5 leggátlástalanabb hazugság a baloldali kamuvideóval kapcsolatban
Hazugsággal indult, és ahogyan a szálak kezdtek kibogozódni, újabb és újabb hazugságokra derült fény, aminek következtében teljesen összeomlott a baloldal lejáratási kísérlete - röviden így lehetne összefoglalni a baloldal kamuvideójának történetét. Az Origo összeállításából jól látszik, mik voltak az ügynek azok a mozzanatai, amelyek láncreakciószerűen söpörték el a baloldal és a velük összejátszó Soros-hálózat meséjét. Hazugság az alapállítás, hazugság a "koronatanú" egész személyisége, hazugság, hogy az asszony akciója, hazugság, hogy csak az MSZP botránya - és persze hazugság, hogy nem egy előre megtervezett akcióról van szó.
A baloldali kamuvideó felveti a tiltott pártfinanszírozás problémáját is
Az MSZP európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István maga ismerte el közösségi oldalán, hogy asszisztense közreműködött a baloldali kamuvideó elkészítésében, ami felveti a tiltott pártfinanszírozás problémáját is – többek között erről beszélt Deutsch Tamás a Hír TV-ben. A Fidesz EP-képviselője szerint gyalázatos, amit a szocialisták tettek az ügyben.
Iratokat, számítógépeket foglaltak le a baloldali kamuvideó álmentősnőjétől
A Magyar Nemzet értesülései szerint a rendőrség házkutatást tartott a baloldali kamuvideóban szereplő Németh Athina otthonában, aminek során iratokat, számítógépeket foglaltak le. A gyanúsított panaszt tett a gyanúsítás és az eljárás ellen az ügyészségnél.
- címkék:
- Korózs Lajos
- Németh Athina
- MSZP
- Címkefelhő »
Baloldali kamuvideó: gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt
Gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség egy nőt a botrányos baloldali kamuvideó miatt, Gál Kristóf, az ORFK szóvivője az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján jelentette be ezt. Házkutatást is tartottak nála, tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. A gyanúsított szabadlábon védekezik - tette hozzá Gál. Nem mondta a ki a nevét a szóvivő, de a videó egyik szereplőjéről, Németh Athináról lehet szó, akit az MSZP-s Korózs Lajos videójában mentősként mutattak be, és hazugságokról beszélt. Itt részletesen összefoglaljuk a történetet.
- címkék:
- MSZP
- Címkefelhő »
Kispesti korrupciós botrány: a baloldal szerint nem megállapítható, hogy Lackner Csaba szerepel-e a drogos videón
Nem lehet megállapítani, hogy Lackner Csaba szerepel-e a felvételeken; nem egyértelmű, hogy a nyilvánosságra került anyagok eredetiek-e - ez áll a kispesti antikorrupciós bizottság hétfőn nyilvánosságra hozott összefoglaló jelentésében. A dokumentumból kiderült: a baloldali önkormányzat által felállított bizottság képes bármit megtenni annak érdekében, hogy eltussolja az utóbbi évek legsúlyosabb korrupciós ügyét. Mint ismert: Lackner Csaba arról is beszélt a felvételen, hogy barátja és főnöke, az MSZP-s polgármester, Gajda Péter is több millió forint korrupciós pénzt kapott. Gajda Péter egyébként most gyorsan meg is szüntette a bizottságot.
A koronavírus elleni védekezés egyetlen lépését sem támogatta a baloldal, viszont készítettek egy botrányos kamuvideót
A baloldali kamuvideó az elmúlt évek legnagyobb álhírbotránya volt. Mint ismert: az MSZP egy álmentőssel mondatott el abszurd és hazug vádakat. A mára gyakorlatilag mérhetetlen támogatottságú szocialista párt cselekedete azért is visszataszító, mert sem ők, sem a baloldal többi pártja egyetlen olyan kormányzati lépést sem támogatott az elmúlt hónapokban, ami hozzájárult volna a sikeres járványügyi védekezéshez. Így többek között ellenezték a koronavírus-törvényt, a gazdaságvédelmi akciótervet, a lélegeztetőgépek beszerzését, az érettségi megtartását. Ezzel szemben mindent megtettek azért, hogy külföldön is támadják Magyarországot a ...
- címkék:
- koronavírus
- hírhamisítás
- MSZP
- Címkefelhő »
Nincs hiteles politikus a baloldalon
A MSZP újabb videóbotránya kapcsán a párt tagjai egymásra mutogatnak, hárítják a felelőséget és folyamatos magyarázkodásra kényszerülnek. A tengerentúlon pedig George Floyd halálát követően zavargások törtek ki, amik már Európát is elérték. A hírek arról viszont nem szóltak, hogy egy séta is volt, amely az abortált magzatok életére hívja fel a figyelmet. Baloldali kettős mérce van az életvédelem kapcsán, avagy nem minden élet számít egyformán? – ez volt a témája a pénteki Címlapnak a Hír TV-n, melynek vendége volt: Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője, Halkó Petra, a Századvég Alapítvány nemzetközi elemzője és az Origo ...
- címkék:
- George Floyd
- címlap
- MSZP
- Címkefelhő »
Sorosék a baloldali kamuvideó hazudozásai alapján fordulnak a strasbourgi bírósághoz
Folytatódik a baloldali kamuvideós botrány, méghozzá egy tulajdonképpen várt fordulattal. Közleményében a Soros-féle Helsinki Bizottság ugyanis azt írta, hogy Németh Athina (az álmentősnő) állításai alapján az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul. Ezzel kiderült, ami eddig is sejthető volt: ellentétben a szocialisták állításaival, a párt videójában felbukkanó, magát mentősnek nevező nő egy jól felépített akció része volt. Mint ismert, a szocialista párt a mai napig azt állítja, hogy a nő megtévesztette őket. Természetesen az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy a baloldali kamuvideóben szerepelt nőről az MSZP pontosan ttudta, ...
Megkérdezte az Európai Parlament elnökét a V4NA, kivizsgálja-e, hogy az EP által fizetett munkatárs is részt vett a baloldali kamuvideó elkészítésében?
Bejárta a médiát az a szocialisták által legyártott kamuvideó, amiben egy magát mentőtisztnek beállító nő hazugságokat és rágalmakat mondott az egészségügyről. Mint kiderült, a videót egy baloldali EP-képviselő brüsszeli munkatársa gyártotta le, így felmerül a tiltott pártfinanszírozás gyanúja is, ami miatt a kormány az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz fordul - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Kuruzslás miatt két évvel ezelőtt jogerősen elítélték a baloldali kamuvideó álmentősét
Kuruzslás miatt jogerősen elítélték 2018-ban az Origo információi szerint azt a nőt, aki az MSZP képtelen hazugságokkal teli videójában mentősnek mondja magát, és egy alig tájékozott ember számára is hihetetlen hazugságokat állít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A szocialisták is pontosan tudták, hogy a zavarosan beszélő asszony nem mentős, hanem egy egyszerű csaló, viszont hasznosnak gondolták, hogy valaki azt állítja: tíz betegből kilenc meghal, vagy hogy egy tumoros beteget úgy küldenek haza, hogy nem varrják össze a sebét. Mint ismert: a nagyon sok hozzászólásban, megjegyzésben csak baloldali kamuvideónak nevezett felvétellen ...
- címkék:
- videó
- mentő
- MSZP
- Címkefelhő »