MSZP

címke rss

Már csak erre kellhet a Fidesznek a kétharmad

Itthon2014.11.24, 11:20

Igazából csak a választási rendszer jövőbeli megváltoztatása miatt lehet szüksége a kétharmados többségre a Fidesz–KDNP-nek. A kétharmad elfogyásához azonban az ellenzéknek nyernie kéne az újpesti-angyalföldi választókerülethez képest jóval nehezebb terepnek számító Veszprémben és környékén.

Februárban a kétharmad lesz a tét Veszprémben

Itthon2014.11.23, 22:59

Horváth Imre az MSZP jelöltje nyerte az újpesti időközi országgyűlési képviselő-választást. A szocialisták szerint az eredmény reményt adhat. Úgy vélik, ezzel a győzelemmel megkezdődött a kétharmad lebontása. A Fidesz csak egy szűkszavú közleményt adott ki, ellenfelüknek nem gratuláltak. Az Origo által megkérdezett politikai elemző szerint az MSZP jelöltjének nem a győzelme, hanem annak aránya volt meglepő.

Tóbiás József: Az elit hatalmi játszmái taszítják a választókat

Itthon2014.11.21, 15:45

Az MSZP-nek nem bezárkóznia kell, hanem egy baloldali, modern, nemzeti elkötelezettségű néppárttá építenie magát, miközben nyitni kell a civilek felé is - állapította meg Tóbiás József. Az MSZP elnöke arról is beszélt: nem tart elődje, Mesterházy Attila visszatérésétől, a költözés még nem dőlt el, Brüsszelben pedig nem szakad a DK-MSZP EP-delegáció.

A számok szerint szorosan, de győz a baloldal Újpesten

Itthon2014.11.21, 13:33

Kiss Péter MSZP-s országgyűlési képviselő halála miatt kell az Újpest jelentős, míg Angyalföldnek csupán egy kis részén élőknek idén már negyedszer a szavazóurnákhoz járulniuk november 23-án. A tét nem kicsi: ha győz a baloldal, jövőre akár elfogyhat a Fidesz–KDNP kétharmada, ha nem, Orbánék nyugodtan hátradőlhetnek. 

Nemzeti minimumra törekszik az MSZP

Itthon2014.11.20, 14:50

Az MSZP bízik abban, hogy a Magyar Állandó Értekezlet ülésein a következő négy évben az anyaországi pártok és a határon túli szervezetek megállapodnak egy nemzeti minimumban, amelynek része az autonómiatörekvések támogatása - mondta az ellenzéki párt elnöke Budapesten.

Megvizsgálják, honnan volt pénze Simon Gábornak

Itthon2014.11.20, 08:52

Az ügyészség vizsgálja, miből fizette be Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese százmilliós adótartozását. 

Zászlóháború: összecsap a Fidesz és az MSZP

Itthon2014.11.19, 18:16

A nemzeti jelképek „iránti tisztelet és megbecsülés megélésének" és az ebből fakadó felelős cselekvésnek adna új lendületet az a kormánypárti javaslat, amely március 23- át a magyar zászló és címer napjává nyilvánítaná. Az ötletről meg se kérdezték Granasztói Györgyöt, pedig ő a témáért felelős miniszterelnöki megbízott. Az MSZP az uniós zászló kitűzését is előírő törvénnyel "válaszolt" az ötletre.

Ráülhet-e a baloldal az utcai elégedetlenségre

Itthon2014.11.18, 17:00

A több tízezres kormányellenes demonstrációk ellenére nincsen könnyű helyzetben a széttöredezett baloldali ellenzék, mivel egyelőre úgy tűnik, nem tudják becsatornázni az elégedetlenséget.  

Sikertelen az unortodox gazdaságpolitika

Gazdaság2014.11.18, 13:24

A Liberálisok szerint az unortodox gazdaságpolitika kudarc, a PM szerint a kormány elkezdte végrehajtani az 1700 milliárdos megszorítást. Az MSZP szerint 2015 az elszegényedés éve lesz, a DK úgy látja, a megemelt élelmiszerfelügyeleti díjjal és az áfával együtt 33 százalék lesz az élelmiszerek adóterhe. Az Együtt szerint a kormány a haverokat hozza helyzetbe. Az ellenzék tiltakozik a 2015-ös adótörvény miatt.

Tóbiás: Jogos a felháborodás

Itthon2014.11.17, 13:33

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint jogos és érthető minden közfelháborodás Magyarországon, amíg a kormány nem tisztázza a korrupciógyanús ügyeket.

Jobbikos ölelés lett a Fidesznek szánt pofonból

Itthon2014.11.16, 16:02

Az MSZP vezetőinek el kell mennie Ózdra és a térségbe, meg kell érteni, milyen változás zajlik ma az országban – mondta Kunhalmi Ágnes az MSZP budapesti elnöke arról, hogy a Jobbik jelöltje lett a polgármester a megismételt választáson. Az újpesti időközi választásról azt mondta, ha az MSZP jelöltje nyer, egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy ne legyen a Fidesznek kétharmada. Ehhez azonban szükségük van minden baloldali párt és a civilek támogatására is. 

MSZP: Orbán Viktor terelni akar

Itthon2014.11.14, 12:30

Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök vagy terelni akar az amerikai beutazási tilalom ügyében, vagy nem ismeri a diplomáciai nyelvet. Lukács Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke így reagált a kormányfő pénteki, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elhangzott szavaira.

Tükörtojás-taktikával győzne 2018-ban Lendvai Ildikó

Itthon2014.11.13, 09:03

A kitiltási ügy a maffiaállamra adott amerikai válasz, Szanyi Tibor brüsszeli botránya védhetetlen, Ózd csúnya bukta, Pásztor Albert támogatása pedig több mint hiba volt – nem fukarkodott a kormányt és az MSZP-t érintő bírálatokkal sem Lendvai Ildikó egy szerda esti pódiumbeszélgetésen. A Deák-körös volt pártelnök szerint Bokros Lajost „ha ló nincs, a szamár is jó” alapon támogatták, és az Orbán-rendszer legnagyobb bűne nem az, hogy a harmincas éveket hozza vissza, hanem az, hogy elveszi a jövőt.

Szanyi Tibor szerint a kormány megsértette a devizahiteleseket

Itthon2014.11.11, 20:17

Szanyi Tibor szerint sérti a pénzügyi önrendelkezés jogát a devizahitelesek ügyében a kormány által kidolgozott megoldási módszer, ezért az MSZP európai parlamenti képviselője az Európai Bizottsághoz fordult a kérdésben.

Többéves mélyponton a Fidesz

Itthon2014.11.11, 15:18

2012-es nyári mélypontjára esett vissza a Fidesz–KDNP támogatottsága a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint. Az elmúlt hónapok legnagyobb nyertese a Jobbik és a DK volt, de a kormánypártok így is 101 hónapja vezetik Magyarországon a felméréseket. Ez egyébként egyáltalán nem számít hosszú időnek, mivel például Svájcban már 15 éve ugyanaz a párt áll a népszerűségi listák élén.

Csökkenő Fidesz-népszerűséget mért a Nézőpont Intézet

Itthon2014.11.10, 16:55

Az internetadó tervezett bevezetése, majd visszavonását követően napvilágot látott az első felmérés, amely visszaeső Fidesz–KDNP, valamint növekvő Jobbik és LMP támogatottságot mért.

Ózd nagyon veszélyes folyamatokat indíthat be

Itthon2014.11.10, 12:21

Közel kétharmados támogatottsággal hódította el a polgármesteri címet az ózdi megismételt választáson Janiczak Dávid, a Jobbik jelöltje. Az új polgármester az Origónak arról beszélt, hogy az utcaseprés helyett a földművelésben és az állattenyésztésben látja a jövőt. A politikai elemző szerint nagyon veszélyes tendencia veheti kezdetét.

Korrupciószagot érez az MSZP

Itthon2014.11.09, 12:54

Az MSZP szerint az ország egész lakossága szenved a "rendszerszintű állami korrupciótól", amelytől "orrfacsaróan bűzlik a kormány". Burány Sándor, a szocialisták országgyűlési képviselője, a parlament költségvetési bizottságának elnöke fogalmazott így.

Össztűz alá vette az MSZP a 2015-ös költségvetést

Itthon2014.11.08, 12:22

Sikeres a gyed extra, az intézkedés hatására ugyanis szeptemberben már csaknem 15 ezer édesanya dolgozott gyed vagy gyes mellett heti több mint 30 órában – vélte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az MSZP szerint gyermek- és családellenes a 2015-ös költségvetés.

Nagyon aktív volt a Fidesz, az MSZP és a Jobbik

Itthon2014.11.08, 12:07

Nyolc tagot delegáltak az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba a péntek délutáni határidőig a november 23-i újpesti-angyalföldi időközi országgyűlési választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek.

A korrupciót szolgálná az üzletek zárva tartása

Itthon2014.11.07, 13:09

Az MSZP szerint a kormányzati korrupciót szolgálná az üzletek vasárnapi zárva tartása, az ellenzéki párt inkább a munka törvénykönyvén változtatna.

Totális káoszba fulladhat Zugló

Itthon2014.11.08, 11:32

Egyelőre nem világos, hogyan tudja majd biztosítani a többséget Karácsony Gergely, Zugló újonnan megválasztott polgármestere, mivel egyik politikai oldal sincsen domináns helyzetben. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az Együtt–PM polgármestere egy LMP-ssel és az ökopártból korábban kizárt Várnai Lászlóval köt majd alkut.

Tavaszig nem üzenhetünk hadat senkinek

Itthon2014.11.06, 06:03

Ha nyer az MSZP Újpesten, a kormánypárt majd csak a későbbi, veszprémi időközi választáson szerezheti vissza minősített kétharmados többségét az Országgyűlésben. E nélkül nem váltható le az államfő, és hadba sem léphetünk.

Nem kérnek a KGB-s múltból a baloldalon

Itthon2014.11.04, 08:23

A Demokratikus Koalíció és az Együtt nem támogatja Horváth Imrét, az MSZP újpesti országgyűlési képviselőjelöltjét, aki sajtóhírek szerint féléves kiképzést kapott a szovjet titkosszolgálattól. Horváth Imre azt mondta, hogy valóban elvégzett egy tanfolyamot a KGB-nél, de nem áll semmilyen kapcsolatban a szervezettel, és nem lép vissza a jelöltségtől Újpesten. 

Az MSZP egyetért a tüntetőkkel, de nem áll be mögéjük

Itthon2014.10.29, 18:37

Pártként nem támogatja az MSZP az internetadó elleni tüntetéseket – mondta az Origónak Gőgös Zoltán, aki sajtótájékoztatóján az új adóterveket értékelte. Az MSZP elnökhelyettese szerint a kormány megbukott – a nép nemet mondott az internetadóra, a kabinetnek pedig el kell fogadnia a döntést. Gőgös Zoltán bírálta a cafeteria adóztatását és a 27 százalékos áfát is, amit a korrupció alapjának nevezett.

A netadó előtt még nagyon vezetett a Fidesz

Itthon2014.10.29, 14:07

Még a netadó tervezetének a napvilágra kerülése előtt készült a Tárki felmérése, amely szerint az önkormányzati választásokat követően a Fidesz–KDNP növelte népszerűségét mind a teljes népesség, mind a biztos szavazók körében.

MSZP: A kormány csak az erőből ért

Itthon2014.10.28, 15:33

A kormány csak az erőből ért – mondta az Origónak Burány Sándor, Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának tagja. Az MSZP-s politikus szerint parlamenti keretek között nem lehet megfékezni a kormányt, ami maga is az erő nyelvén beszél, és  nem tárgyal senkivel. Ha a társadalomnak lesz elegendő szervezett ereje, hogy az utcán kellő eréllyel hallassa hangját netadó ügyben, meg lehet szorongatni a kormányt, mondta a képviselő, aki ehhez sok sikert kívánt.

25 év dühét robbantotta ki a netadó

Itthon2014.10.27, 16:02

A netadó volt az utolsó csepp a pohárban, ami most túlcsordult - véli a vasárnapi megmozdulás egyik szervezője és felszólalója. Nemes Balázs az Origónak úgy fogalmazott, az emberek dühösek, 25 év bénultsága miatt frusztrációval vonultak az utcára, hogy jelezzék, elég volt. Szerinte a kormány már nem a társadalmat képviseli, a demonstrációk pedig folytatódnak, de hogy hol, arról még a szervező sem tud biztosat.

Alacsonyabb áfát javasolnak a szocialisták a cukorra és az étolajra

Itthon2014.10.26, 13:04

Az MSZP módosító indítványt nyújt be az adótörvényekhez, javasolva az áfacsalásokban leginkább érintett cukor és étolaj áfájának csökkentését. Ezek mellett ismét kezdeményezik az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését is - közölte az ellenzéki párt elnökhelyettese.

Mesterházy beolvasott Szijjártónak

Itthon2014.10.26, 11:06

Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának szocialista tagjai szerint Szijjártó Péter megfutamodott a kellemetlen kérdések elől, ezért nem megy el a bizottság hétfői ülésére.

MSZP: Ez havi tízezer forintot jelent családonként

Itthon2014.10.25, 13:47

Az MSZP szerint a napokban bejelentett, 2015-ös adócsomag brutális megszorításokat tartalmaz, egy családnak akár havi tízezer forintos terhet is jelenthetnek a változások – mondta Bangóné Borbély Ildikó.

Teheránban ünnepelt a fideszes képviselő

Itthon2014.10.21, 17:48

Az MSZP magyarázatot vár arra, hogy az Országgyűlés fideszes alelnöke október 23-a alkalmából, miért éppen Iránba utazott.

MSZP: A haza azoké is, akik nem szavaztak a Fideszre

Itthon2014.10.19, 16:50

Győzelmi jelentés helyett jó lett volna, ha mond valamit az egész kormányára a korrupció bélyegét sütő amerikai kitiltásokról, Orbán Viktornak ma is lehetősége lett volna rá, hogy tisztázza kormányát - reagált a miniszterelnök Millneárison elhangzott értékelőjére az MSZP.

Már megint megújul az MSZP

Itthon2014.10.18, 18:29

Országos pártértekezletet hívott össze december 13-ra az MSZP országos választmánya, a tanácskozáson a párt átalakításáról és az új baloldali politika főbb irányairól döntenek - közölte az országos választmány elnöke a testület ülése után.

Simicska-adóval próbálkozik az MSZP

Itthon2014.10.17, 11:00

Az MSZP ismét benyújtja az Országgyűlésnek a "Simicska-adóra" vonatkozó javaslatát, amely a 100 millió forintot meghaladó, legalább fele részt állami és uniós forrásból származó árbevételű cégek profitjának 5 százalék feletti részére 75 százalékos adót vetne ki.

A Fidesz és a függetlenek mindenkit kiütöttek

Itthon2014.10.17, 08:01

A pártok versenyét a kis települések világában egyértelműen a Fidesz–KDNP nyerte, második helyre a Jobbik futott be. Az MSZP számára a harmadik hely megszerzése mellett legalább annak örülhetett, hogy több mint kétszer annyi szavazatot szereztek, mint a DK. A polgármesteri címek megszerzésében a függetlenek minden pártot nagyon csúnyán elvertek.

A DK-s polgármester nem politizál Tarlós István ellen

Gazdaság2014.10.16, 11:46

A politikát a kormány csinálja, az önkormányzatok csak végrehajtják. A kormány a jogszabályok szerint nem hozhatja hátrányos helyzetbe az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat. A XV. kerületben akár nagykoalíció is lehet, a polgármester befektetőket akar a kerületbe vonzani, és saját közmunka-programot szeretne. Interjú a DK-s Hajdu Lászlóval.

Áfacsökkentéssel növelné a költségvetés bevételeit az MSZP

Itthon2014.10.16, 15:29

Az élelmiszereket sújtó 27%-os áfa csökkentése a nagyobb forgalom miatt akár napi egymilliárd forinttal is növelné a központi költségvetés bevételeit - vélik a szocialisták. Az MSZP szerint az olcsóbb élelmiszerrel az áfacsalók kivételével mindenki jobban járna.

Leostobázta Szanyi Tibor tettét az MSZP elnöksége

Itthon2014.10.16, 12:17

Elhatárolódik Szanyi Tibor ostoba, meggondolatlan, erkölcsileg vállalhatatlan cselekedeteitől az MSZP Országos Elnöksége. Szerintük, a szocialista EP-képviselő súlyos károkat okozott a párt politikai közösségének.

Vége az együttműködésnek az MSZP és a DK között

Itthon2014.10.15, 14:12

A Demokratikus Koalíció tiszteletben tartja, hogy az MSZP felmondta a baloldali pártok közötti együttműködést, de a Demokrtatikus Koalíció szerint a szocialisták félreértik a jelenlegi helyzetet.

Szanyi Tibor: Hatalmasat tévedtem

Itthon2014.10.15, 11:57

Tévedésnek nevezte a fegyelmi és etikai tanács előtti meghallgatását megelőzően a Gój Motorosok brüsszeli meghívását Szanyi Tibor. Az MSZP EP-képviselője levélben is magyarázkodott a párt elnökségének. Ebben arról írt, hogy a pártpolitikán felülemelkedve csak azt szerette volna megmutatni az euroszkeptikusoknak, miként működik Európa.

Bőrruhás vendégei miatt vonják kérdőre Szanyi Tibort

Itthon2014.10.14, 11:48

A Gój Motorosokat Brüsszelbe invitáló Szanyi Tibor MSZP-s EP-képviselő ügyét tárgyalja szerdán az MSZP országos etikai és fegyelmi tanácsa. Akár fegyelmi eljárás is indulhat ellene, bár ő azt állítja, nem vétett a párt alapszabálya ellen.

Nemet mond a gyurcsányi ajánlatra az MSZP

Itthon2014.10.14, 06:10

Csak egy önálló, a saját útját járó MSZP-nek van jövője – legalábbis így gondolják az Origónak nyilatkozó szocialista párti országgyűlési képviselők. Egyelőre nem kívánnak egy Gyurcsány Ferenc égisze alatt létrejövő pártunióban részt venni, ami természetesen nem jelenti azt, hogy egy majdani választáson egymás ellen induljanak. Kósa Lajos szerint az önálló út hirdetése a jelenlegi körülmények mellett hiteltelen.

Ők a választás legnagyobb vesztesei és nyertesei

Itthon2014.10.13, 13:25

Csúfos vereségre, váratlan bukásra éppúgy volt példa a baloldalon, mint a jobboldalon a vasárnapi választáson. Az Origo összegyűjtötte az önkormányzati voksolás legnagyobb veszteseit, nyerteseit és a meglepetéseredményeit is. Ön is szavazhat, melyik volt a legnagyobb vereség.

Szigetvári alkalmatlanságáról beszélt Horváth Csaba

Itthon2014.10.12, 23:08

Horváth Csaba szerint Szigetvári Viktornak el kell gondolkodnia azon, hogy megbukott a fővárosi választási stratégiájuk. Azt is mondta, hogy pár hónappal ezelőtt 13-14 kerületben számított ellenzéki győzelemre

Tűzoltók az MSZP székházánál

Itthon2014.10.12, 21:14

Nem bombariadó miatt vonultak a tűzoltók, egy tűzjelző jelzett.  

MSZP: Másfajta ellenzéki politikát kell folytatni

Itthon2014.10.12, 21:54

Az alacsony választási részvételnek az az üzenete az MSZP számára, hogy másfajta ellenzéki politikát kell folytatnia - mondta Lukács Zoltán, a párt alelnöke. 

Orbán együtt énekelt Fodor Gáborral

Itthon2014.10.12, 10:32

Azok a boldog szép napok 1990-ben, Örvendj Magyarország! 2002-ben és Igen-igen! 2006-ban. Politikai időutazás az elmúlt 25 év három, talán legismertebb kampánydala segítségével.

Botka: A szegediek büszkék a városukra

Itthon2014.10.11, 14:30

A szegediek nem csak szeretik városukat, de büszkék is arra, hogy az elmúlt évek a nyugodt, békés építkezésről szóltak - mondta Botka László kampányzáróján.

Nekik is nehéz napjuk lesz vasárnap

Itthon2014.10.11, 10:49

A mögöttünk hagyott két önkormányzati választás előtt a közvélemény-kutató intézetek meglepően pontosan eltalálták a voksolás végeredményét. Ez persze nem jelenti azt, hogy az idén nem tévednek. A legnagyobb hibázási lehetőség a részvétel becslésében van. 

Több százan tiltakoztak a Városliget beépítése ellen

Itthon2014.10.10, 21:56

Körülbelül négyszáz ember volt ott azon a tüntetésen, amelyet ellenzéki pártok szerveztek a Városliget beépítése ellen. A felszólalók az ősfákat és a zöldterületet féltették, és máshol építtetnék fel az ide tervezett múzeumokat.

MSZP: Megszorításokat hoz a Fidesz

Itthon2014.10.10, 11:52

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője azt mondta, vasárnap a magyar emberek eldönthetik, hány fideszesnek legyen még luxusvillája. Szerinte ugyanis a kormánypárti polgármester- és képviselőjelöltek azért kérik az emberek szavazatait, hogy nekik is pozíció jusson és így meggazdagodhassanak.

Szkanderben a polgármesterjelölt szava a döntő, vajon a politikában is sikerül neki?

Life.hu2014.10.09, 15:18

A Life.hu A politikus is ember című sorozatában politikusok mindennapjait, politikától távoli, emberi arcát mutatjuk be - politikamentesen. Ismerjétek meg jobban Lukoczki Károlyt, az MSZP XVII. kerületének önkormányzati képviselőjelöltjét.

Szocialisták az utolsó esély után

Vélemény2014.10.09, 07:50

Kiábrándultam a politikából? Mielőtt igenlő választ adhatnék, Kunhalmi Ágnes figyelmeztet, hogy ez nem csak a politikáról szól. Hanem az életemről. Amin csak én tudok változtatni. Arra sajnos nem tér ki, hogy ha ez így van, akkor miért szavaznék a szocialistákra.

Egyszer már elfoglalta Angyalföldet a Fidesz

Itthon2014.10.08, 17:14

Nyolc budapesti kerületben szinte biztosnak számít a jobb-, míg három városrészben a baloldal győzelme.

Medián: Gyurcsányék kiesnének a parlamentből

Itthon2014.10.08, 09:46

A Medián legfrissebb felmérése szerint a választásra jogosultak kevesebb mint 50 százaléka tervez részt venni a vasárnapi önkormányzati választáson. A pártok versenyében a kormánypártok állnak az élen, míg a Jobbik stabilan őrzi második helyét. 

Gyurcsány: A baloldalnak volt titkos favoritja

Itthon2014.10.06, 16:54

Nem Falus Ferenc, és nem Karácsony Gergely. Ennyi tudható arról a főpolgármester-jelöltről, aki Bajnai Gordon javaslatára sokáig élvezte az Együtt–PM és a DK támogatását is, mégsem ő lett Tarlós István kihívója – mondta Gyurcsány Ferenc, de a jelölt nevét nem árulta el.

MSZP: Kétségbeejtő helyzetben vannak a nyugdíjasok

Itthon2014.10.03, 11:59

Az MSZP szerint kétségbeejtő helyzetben vannak a nyugdíjasok, és az Orbán-kormány négy és fél éves kormányzásának az is az eredménye, hogy ötszázezer fővel nőtt a szegények száma.

Nézőpont: Visszaesett a Jobbik, fej fej mellett a MSZP és a DK

Itthon2014.10.03, 12:00

A Fidesz-KDNP továbbra is magabiztosan vezeti a pártversenyt, az összes megkérdezett 34 százaléka szimpatizál a kormánypárttal – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. A Jobbik négy  százalékpontot veszített a korábbi felmérés óta, míg az MSZP és a DK fej-fej mellett halad.

MSZP: Ideiglenes engedély sincs a Lánchíd utcára

Itthon2014.10.02, 12:47

Még az ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt sem kapta meg a I. kerületi Várkert Bazár előtti Lánchíd utca, ennek ellenére járművek közlekednek rajta - közölte az MSZP fővárosi frakcióvezető-helyettese csütörtökön a helyszínen.

Kibírta a hét fogást Navracsics Tibor

Itthon2014.10.02, 09:01

Merőben eltérőek a vélemények Navracsics Tibor brüsszeli meghallgatásáról. Az MSZP szerint a volt külgazdasági és külügyminiszter immár Orbán Viktor ellen folytat szabadságharcot. Szerintük ugyanis pontosan azt mondta, amit hallani akartak a bizottságban. A kormánypártok természetesen nem így látják. A Fidesz–KDNP elismerte a politikusát. Azt írták, hogy Navracsics Tibor volt az egyik legjobb a biztosjelölti meghallgatások során. Az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó tárca élére jelölt magyar politikust szerdán este hallgatták meg Brüsszelben.

Sokat kellene vágni a nyugdíjon, hogy megérje

Gazdaság2014.09.30, 06:08

Az általános csökkentés csak az egyik eszköz, amivel a kormány korlátozhatja a nyugdíjakat. De vannak más módszerek – ezek közül többet már használnak is.

MSZP: Budapest nem kér a Fideszből

Itthon2014.09.28, 13:09

Kunhalmi Ágnes szerint a Fidesznek van mitől tartania, mivel a budapesti választók tavasszal kinyilvánították: ez a város nem kér többet a Fideszből. Az MSZP budapesti elnöke vasárnap a párt fővárosi sajtótájékoztatóján a választóknak azt üzente: ne várják meg, hogy ne legyen választásuk, mert október 12. évekig a választók utolsó esélye, hogy kinyilvánítsák akaratukat.

Tóbiás: Öt megyeszékhely nyerhető, másik négy esélyes

Itthon2014.09.27, 07:53

Tóbiás József azt reméli, hogy Szegeden kívül még legalább öt-hat megyeszékhelyen választanak baloldali polgármestert, így az önkormányzatok lehetnek a baloldal újjáépítésének színterei.

Gyurcsány októberben nyomná le az MSZP-t

Itthon2014.09.29, 08:43

Várhatóan mindegyik megyei közgyűlésben a Fidesz-KDNP-nek lesz a legtöbb képviselője október 12 után, de a keleti országrészben fekvő megyékben könnyen lehet, hogy koalíciós partner után kell nézniük. Az európai parlamenti választás után újra mindenhol összeméri erejét az MSZP és a DK. Ennek eredménye minden bizonnyal alapvető hatást gyakorol majd a baloldalon belüli jövőbeli erőviszonyokra.

Budafokon a DK az MSZP ellensége lett

Itthon2014.09.25, 14:28

Felkavarta a kedélyeket a XXII. kerületi MSZP-ben, hogy Bollók Istvánné, Budafok-Tétény volt szocialista polgármestere Gyurcsány Ferenc pártjában folytatja a politizálást: a kampányban Gréczy Zsolt DK-s polgármesterjelölt munkáját segíti.

Elsöprő győzelmet aratott Bokros Lajos

Itthon2014.09.22, 18:51

Bokros Lajost látná szívesen a főpolgármesteri székben az Origo szavazó olvasóinak többsége. Portálunk nem reprezentatív szavazásán ezenkívül több meglepetés is született, például az LMP jelöltje végzett a második helyen, míg Tarlós István az utolsón. Bokros kijelentette, hogy senkinek a javára nem lép vissza, míg Falus Ferenc szerint az egykori pénzügyminiszternek, későbbi európai parlamenti képviselőnek kellene kiszállnia a versenyből.

A bankokról és az alkotmánybírákról is dönt a parlament

Itthon2014.09.21, 15:02

A bankok elszámoltatásáról szóló kormányzati törvényjavaslatról és az alkotmánybírókról is dönthet az Országgyűlés a jövő héten, szerdán és pénteken. Ha elfogadják a kormány javaslatát, harmadával is csökkenhet a devizahitelesek törlesztőrészlete. Pénteken vita lesz a paksi bővítésről.

Nem hallgatja meg az MSZP az alkotmánybíró-jelölteket

Itthon2014.09.21, 12:41

Politikai színjátéknak tartja az MSZP az alkotmánybírák jelölését, ezért nem vesz részt a meghallgatásukon sem - jelentette be a párt. A szocialisták Czine Ágnest felkészült bírónak tartják, Varga Zs. András jelölése viszont elfogadhatatlan a számukra.

Eltörölné a bölcsődei gondozás díját az MSZP

Itthon2014.09.20, 21:45

A fővárosi MSZP a bölcsődei gondozási díj eltörlését ígéri, amennyiben ősszel jelöltjei többségbe kerülnek az önkormányzati választáson.

Lopják az MSZP választási hirdetéseit

Itthon2014.09.16, 18:53

Feljelentést tesznek és a helyi választási bizottsághoz fordulnak az V. kerületi szocialisták, mert hajnalban tucatnyi választási reklámtáblájukat lopták el a József nádor tér, a Semmelweis utca, a Városház utca és a Kamermayer tér környékéről.

Több utódja is lehet Velez Árpádnak az MSZP-ben

Itthon2014.09.15, 12:06

Szétválasztanák a pártigazgatói és a pártpénztárnoki posztot a szocialisták, ezért vélhetően nem egy személy lesz a két posztról a hétvégén lemondott Velez Árpád utódja. Szocialista forrásaink szerint az is elképzelhető, hogy egy kisebb létszámú testület felel majd a jövőben a feladatokért.

Szanyi: Orbán válaszút előtt áll

Itthon2014.09.14, 15:49

Az MSZP szerint a tartós európai béke legfontosabb záloga az országok közötti együttműködés. Ehhez pedig nem szabad további teret engedni a nacionalista szólamoknak - mondta Szanyi Tibor EP-képviselő.

A devizahitelesek az őszi ülésszak nyitótémája

Itthon2014.09.14, 22:35

A devizahitelesek kártalanításáról szól a hétfőn kezdődő őszi parlamenti ülésszak, erről beszél majd napirend előtt Orbán Viktor kormányfő is. A kormány harmadával csökkentené a törlesztőrészleteket, míg az MSZP 2010-es árfolyamokon forintosítaná a devizahiteleket.

Az MSZP még idén forintosíttatná a devizahiteleket

Itthon2014.09.13, 14:23

Arra kötelezné az MSZP a kormányt, hogy 2010. áprilisi szinten forintosítsák a devizahiteleket. Az önkormányzatokat pedig a választás után egyfajta helyi segítség házaként képzelik el.

Kétmilliót keresett, de közpénzből nassolt a fideszes polgármester

Itthon2014.09.12, 16:11

Távozzon a közéletből Ughy Attila - szólította fel a XVIII. kerület fideszes polgármesterét az MSZP. Az csak az egyik bajuk a politikussal, hogy miközben havi kétmillió forintot keresett és külön pénzt kapott reprezentációra, ezen felül is az önkormányzat pénzén vett nassolnivalót és vacsorázott luxusétteremben. A másik bajuk, hogy ráadásul szabálytalanul próbálta elszámolni a költségeket. A polgármester szerint ez nem igaz, de a szakértő cáfolja őt.

Kevés a gáz a magyar tározókban az MSZP szerint

Itthon2014.09.12, 12:09

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint, míg például Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában meghaladja a 90 százalékot a gáztározók töltöttsége, Magyarországon ez az arány csupán 56 százalék. Ez a mennyiség pedig elképzelhető, hogy nem lesz elegendő.

November 23-án negyedszerre voksolhatnak Újpesten

Itthon2014.09.11, 16:48

Pénteken írja ki a Nemzeti Választási Bizottság az új választást a budapesti 11-es számú egyéni választókerületben. A voksolásra Kiss Péter, MSZP-s országgyűlési képviselő halála miatt kerül sor.

Volt MSZP-s polgármester igazolt a DK-ba

Itthon2014.09.11, 15:58

 Gyurcsány Ferenc pártjában folytatja a politizálást Budafok-Tétény volt MSZP-s polgármestere. 

MSZP-s szabadságharc a hídnál

Itthon2014.09.09, 18:26

Az MSZP arra biztatja az embereket, hogy kössenek a Szabadság hídra szalagot, amelyre felírhatják: miért vívnának szabadságharcot. Erről Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselője és Tüttő Kata, az ellenzéki párt országos elnökségi tagja beszélt kedden Budapesten.

A titkos Gripen-parádéról faggatják Hende Csabát

Itthon2014.09.09, 13:34

A Fradi-stadion augusztus elejei avatásán megjelent Gripen vadászgépek átrepülésével kapcsolatban vár az eddigieknél részletesebb választ Hende Csaba honvédelmi minisztertől az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának MSZP-s elnöke.

Októberben eldőlhet, ki lesz a Fidesz legfőbb kihívója

Itthon2014.09.08, 11:33

Az idei választási eredmények alapján várhatóan minden megyében megszerzi a képviselői helyek többségét a Fidesz–KDNP, azonban főként az északkeleti országrészben egyáltalán nem biztos az abszolút többsége. Politikai elemzők szerint a megyei testületek szerepe az utóbbi években kiüresedett, ezért inkább egy nagymintás közvélemény-kutatásnak felelnek meg a megyei voksolások.  

Az üres Bálnába száműzte elődjét Tarlós

Itthon2014.09.08, 08:04

Hasznot nem hoz, éppen csak az üzemeltetés költségeit termeli ki a Budapest egyik kulturális-turisztikai attrakciójának szánt – CET-ről átkeresztelt – Bálna a pesti Duna-parton, az egykori közraktárak helyén.

Tóbiás József az MSZP-frakció új vezetője

Itthon2014.09.05, 16:12

Egyhangúlag Tóbiás József pártelnököt választotta meg vezetőjének kétnapos évadnyitó ülésén a szocialisták parlamenti képviselőcsoportja. A politikus a tanácskozást követő gyöngyösi sajtótájékoztatón a devizahitelek forintosítását sürgette.

Alibi közgyűlést sejt az MSZP és a PM

Itthon2014.09.05, 15:55

Az MSZP és a PM szerint Tarlós István nem tud vagy nem akar elszámolni főpolgármesterségének négy évével, a kudarcaival és korlátaival. Szerintük ezt bizonyítja, hogy a fideszes városvezetés ismét egy indokolhatatlan időpontra, reggel hét órára hirdette meg a Fővárosi Közgyűlés szocialisták és PM-esek által kezdeményezett rendkívüli ülését.

MSZP: Kozmetikázott adatokat kaptunk

Nagyvilág2014.09.04, 16:55

Ujhelyi István szerint a Fidesz a közmunkásokkal és a külföldön munkát vállalókkal szépíti a foglalkoztatás adatait.

Állami rezsicsökkentés: Az MSZP hatalmas blöffről beszél

Itthon2014.09.03, 12:35

"Hatalmas blöffnek", illetve "közpénzből finanszírozott pártkampánynak" tartja az MSZP a Lázár János miniszter által bejelentett Államreform 2 nevű programot, amelynek része lesz az úgynevezett állami rezsicsökkentés. Erről Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese beszélt.

Picit veszített, de még így is nagyon vezet a Fidesz

Itthon2014.09.03, 12:00

Nyári vesztesége ellenére továbbra is magabiztosan vezet a Fidesz–KDNP, miközben a Jobbik is őrzi a második helyét – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. A baloldali ellenzéki pártok közül az MSZP a legerősebb, míg a DK és az LMP fej-fej mellett áll. Az intézet júliusi kutatásában a kormánypártok támogatottsága a teljes népesség körében még 37, míg most 33 százalék volt.

Matolcsy Györgynek jelenése van a bizottság előtt

Itthon2014.09.02, 18:38

A jegybank nyilvánosságra került költései miatt hétfőre összehívja az Országgyűlés költségvetési Bizottságát a testület szocialista elnöke.  Burány Sándor azt mondta, hogy az MSZP az ülésen rendkívüli állami számvevőszéki ellenőrzést fog kezdeményezni. A Fidesz szerint törvénytelen a testület összehívása. 

Suchman nem emlékszik arra, hogy szétverte-e a szoci kampánypultot

Itthon2014.09.02, 14:54

Saját Somogy megyei párttársa tett büntető feljelentést Suchman Tamás ellen, miután a politikus a múlt pénteken megrongálta a párt kitelepülős pultját, és fizikailag megfenyegette az aláírásokat gyűjtő szocialistákat.

Az egész országot elérte a Felcsút-szindróma

Itthon2014.09.02, 09:52

A Fidesz-KDNP többek között annak köszönheti, hogy egyelőre toronymagasan vezet a jelöltállítási versenyben, hogy a kis településeken abban bíznak, hogy lobbierejük így jelentősen megnő – többek között ezzel magyarázták a politológusok a kormánypárti jelöltállítási fölényt. Arról is beszéltek, hogy a baloldal azért nem képes ilyen teljesítményre, mert kevésbé központosítottak, és a nyári viták sem tettek jót nekik.

MSZP: A Fidesz nem akarja bevezetni az eurót

Gazdaság2014.09.01, 18:36

Az MSZP szerint a hétfőn bejelentett bankjegycserék világossá tették, hogy a Fidesz-kormány egyáltalán nem akarja bevezetni az eurót.

Egy másik tanévet indít az MSZP

Itthon2014.09.01, 12:46

Párhuzamos tanévet indít az MSZP. A szeptember 1-jével indult „engedelmesség iskolájával” szemben „a gondolkodás iskoláját” indítja el a jövő héten - jelentette be Hiller István. A párt elnöke, Tóbiás József pedig azt mondta, az iskolákban a kreativitást kellene előtérbe helyezni. 

Nem beszél a költözésről az MSZP

Itthon2014.08.30, 18:01

Költöznie kell az MSZP-nek a budapesti, Jókai utcai székházból - erről ír a jobb -és baloldali sajtó is. A hírek szerint kisebb ingatlanba költöznének, mivel anyagi gondjaik miatt már nem tudják fenntartani a székházat. Hogy ebből mennyi igaz, azt Tóbiás József pártelnök nem mondta meg az Origónak, ahogy az MSZP sajtóosztálya sem.

Karsai József felsorolja Gyurcsány puccsistáit

Itthon2014.08.30, 16:27

Felsorolta a Medgyessy Pétert megbuktató politikusokat Karsai József. A volt MSZP-s képviselő szerint Gyurcsány Ferencet a szocialisták közül Lendvai Ildikó, Botka László, a szabaddemokraták részéről pedig Kuncze Gábor segítette a kormányfői székbe. Gyurcsány zsigeri áruló, a puccsot előre eltervezte - nyilatkozta Battonya polgármestere, aki 2006-ban maga is megszavazta az új miniszterelnököt, de nem jókedvében.