Monza
címke rss- kapcsolódó címkék:
- motorsport
- Giancarlo Fisichella
- Michael Schumacher
- Forma-1-es hír
- Ferrari
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Baumgartner: Nagy harc lesz Monzában
Baumgartner Zsolt, az első magyar Forma-1-es pilóta szerint óriási harc lesz a vasárnapi Olasz Nagydíjon, Monzában. Ez már csak azért is borítékolható, mert a világbajnoki pontversenyben második finn Kimi Räikkönennek (McLaren-Mercedes) a hátralévő futamokon rendre sikeresen kell szerepelnie, ha be szeretné érni riválisát, a jelenleg éllovas spanyol Fernando Alonsót (Renault).
Ferrari-öröm: a Bridgestone "talált valamit"
A Minardi kivételével minden Forma-1-es istálló intenzív teszteléssel tölti a hetet: a mezőny egyik fele Monzában, a másik Silverstone-ban készül a tengerentúli futamokra. A Ferrari új gumikat is kipróbál majd, ezek a hírek szerint megoldhatják Schumacherék gondjait.
Magyarok karateérem nélkül Monzában
A karatésok idei Golden League-sorozatának második állomásán, Monzában, az Italian Openen a nyolcfős magyar csapatnak nem sikerült érmet szereznie, ketten azonban - S.Kovács Ádám (65 kg, Maccabi Vívó és Atlétikai Club) és Ruzsinszki György (70 kg, HKA) - így is kiemelkedően teljesítettek, hiszen egyformán két-két remek győzelmet követően veszítettek minimális különbséggel.
- címkék:
- extrém sportok
- Monza
- Címkefelhő »
Monzában a karatés Golden League
Szombaton és vasárnap rendezik meg Monzában a karatésok nyílt olasz versenyét, a Golden League-sorozat második állomásának számító Italian Opent, amely a legkiválóbb magyarok számára is az utolsó nagy nemzetközi megméretés a májusi tenerifei Európa-bajnokság előtt.
Képek, tudósítások a 2005-ös F1-szezonról
Ha valamiről lemaradt, szokásos gyűjtőcikkünkben megtalálja. Futambeszámolók és a legjobb képek az idei Forma-1-es szezonról.
- címkék:
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Barcelona
- Monza
- Melbourne
- Imola
- Montreal
- Indianapolis
- Nürburgring
- Isztambul
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Formula?1 Magyar Nagydíj
- Mark Webber
- Szuzuk
- Hockenheim
- Circuit de Spa-Francorchamps
- Címkefelhő »
Barrichello Schumi előtt nyert Monzában
Rubens Barrichello győzelmével ért véget a Forma-1-es világbajnokság tizenötödik futama, az Olasz Nagydíj. Hogy a hazai szurkolók öröme teljes legyen, a második helyen Michael Schumacher ért célba, azaz a Ferrari kettős győzelmet aratott. A harmadik-negyedik helyen BAR-pilóta, Jenson Button, illetve Szato Takuma végzett, Baumgartner Zsoltot tizenötödikként intette le a kockás zászló. A sokáig nedves pálya miatt nem dőlt meg a tavalyi gyorsasági rekord.
- címkék:
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Koncz Dávid
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Szató Takuma
- Baumgartner Zsolt
- Ralf Schumi
- Monza
- motorsport
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Brit Nagydíj
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
Ralf Schumi tesztelsőséggel tért vissza
Remekül sikerült a visszatérés Ralf Schumacher számára, aki 87 nappal ezelőtt szenvedett balesetet Indianapolisban, a Forma-1-es Amerikai Nagydíjon.
Ralf Schumi alaposan leszólta a Williamst
Ralf Schumacher, a Forma-1-es Williams-istálló német pilótája interjút adott a Spiegel című magazinnak, amelyben sok jót nem mondott jelenlegi csapatáról. Jenson Button ügyében szerdán döntés várható, visszatérhet Heinz-Harald Frentzen. Súlyos balesetet szenvedett a Williams főtervezője.
Kiürült a kassza Baumgartneréknél
Giorgio Pantano totálkárosra törte Baumgartner Zsolt Minardiját az Olasz Nagydíj szombati szabadedzésén, így súlyos gondba kerülhet a faenzai együttes.
Trullit már ki is rúgta a Renault, Villeneuve visszatér
A Forma-1-es Renault-istálló megvált a pontversenyben negyedik helyen álló Jarno Trullitól. Az olasz helyett a kanadai Jacques Villeneuve, vagy a francia Frank Montagny indul a hátralévő három futamon. Azaz minden bizonnyal az 1997-es világbajnok, aki szerdán két évre aláírt a Sauberhez.
F1: A Ferrari megint kiszállással fenyegetőzik
Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke (ismét) figyelmeztette a Forma-1 elöljáróit, amennyiben a csapatok nem kapnak nagyobb százalékot a sportág bevételeiből, a tűzpiros istálló kiszáll a sorozatból.
Schumi összebalhézott Montoyával, Villeneuve már Kínában visszatérhet
Michael Schumacher az Olasz Nagydíj után azzal vádolta meg Juan Pablo Montoyát, hogy a verseny első kanyarjában direkt lassított. Antonio Pizzonia megdöntötte a hétszeres világbajnok világcsúcsát, 369,9 kilométeres sebességet ért el vasárnap. Megbízható források szerint Jacques Villeneuve a következő, sanghaji futamon beülhet Jarno Trulli Renault-jába. A poroltót belélegző Gianmaria Bruni jól van.
- címkék:
- Juan Pablo Montoya
- Jacques Villeneuve
- Damon Hill
- Jarno Trulli
- Ralf Schumi
- Antônio Pizzonia
- Jenson Button
- France Soir
- Gianmaria Bruni
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Franciaország
- Kína
- Olaszország
- Monza
- Spanyolország
- Szató Takuma
- Formula?1 Brit Nagydíj
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- Secolo XIX
- motorsport
- verseny
- Dél-Európa
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- El País
- Corriere della Sera
- Renault
- Le Figaro
- Sauber
- Marca
- La Gazzetta dello Sport
- Címkefelhő »
Barrichello indul az élről Monzában
Rubens Barrichello volt az Olasz Nagydíj rajtsorrendjéről döntő második időmérő edzés legjobbja Juan Pablo Montoya és Michael Schumacher előtt. A Ferrari brazil klasszisa tizenegyedik alkalommal indulhat az első rajtkockából vasárnap. A szabadedzésen Pantanóval ütköző Baumgartner Zsolt 19. lett, miután egy másodperces büntetést kapott.
- címkék:
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Baumgartner Zsolt
- Gianmaria Bruni
- Giorgio Pantano
- Monza
- motorsport
- verseny
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Brit Nagydíj
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
Amit az Olasz Nagydíjról tudni kell
A Forma-1-es világbajnokság 15. futamát Monzában rendezik vasárnap.
Schumacher háromszázzal karambolozott Monzában
Antonio Pizzonia, a Williams-BMW pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok monzai gyakorlásának második napján. A már hétszeres világbajnok Michael Schumacher Ferrarijának bal hátsó kereke meghibásodott: az autó az egyik kanyarban, mintegy 300 km/órás tempónál megpördült, és háttal belerohant a védőkorlátba.
Ralf Schumi Monzában sem indulhat
Tíz héttel indianapolisi balesete után Ralf Schumacher még mindig nem teljesen egészséges, így a Forma-1-es Williams-istálló német pilótája a szeptember 12-i Olasz Nagydíjon sem állhat rajthoz.
Nevet változtat a Jaguar
Az elképzelések szerint a 2005-ös Forma-1-es világbajnokságnak már új névvel vág neki a Jaguar-Cosworth. A monzai teszt első napján Schumacher volt a leggyorsabb.
Képek, tudósítások a 2004-es F1-szezonról
Itt megtalálja az idény összes futamának krónikáját, és még jobbnál jobb képeket is nézegethet hozzá.
Zonta háromszázzal bukott Monzában
Szerencsés kimenetelű balesetet szenvedett Ricardo Zonta, a Forma-1-es Toyota-istálló brazil tesztpilótája a monzai tesztelés harmadik napján.
Szabotázsra gyanakszik a McLaren
A kicker című német hetilapnak a Forma-1-es McLaren-istálló egyik alkalmazottja azt nyilatkozta, szabotázs állhat a csapat gyengélkedésének hátterében.
Ezüstösen debütált az új McLaren
A keddi, silverstone-i tesztelésen bemutatkozott a Forma-1-es McLaren-istálló új autója, az MP4-19B. Az ezüst nyíl nevéhez méltó produkciót nyújtott, Kimi Räikkönen a második helyet szerezte meg Fernando Alonso mögött.
Rossi meghondázza a Yamahát
A gyorsasági motoros világbajnokság jelenlegi legnagyobbika, a Hondától nemrég a Yamahához igazolt Valentino Rossi számos közeli munkatársát magával viszi, így többen távoznak új csapatától. Az olasz üstökös az F1 felé is kacsintgat, jövőre nagyon kipróbálna már egy Ferrari- vagy egy BAR-szivart.
Zanardi 7. hellyel tért vissza
Két évvel szörnyű balesete után Monzában ismét a volán mögé ült Alessandro Zanardi, s az előkelő hetedik helyen végzett a túraautók versenyén, az Autodromo Nazionalén. A klasszis egy speciálisan átalakított BMW-t vezetett, s mindössze 15 másodperccel maradt el a győztes Jörg Müllertől.
Zanardi októberben volán mögé ül
Két évvel szörnyű balesete után október 19-én, Monzában ismét a volán mögé ül Alessandro Zanardi. A klasszis autóversenyző egy BMW-t vezet a túraautók versenyén az Autodromo Nazionalén.
Schumi rekordokat döntött, Baumgartner végigment Monzában
Michael Schumacher újra régi fényében tündökölt a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, a németek ötszörös világbajnoka rajt-cél győzelmet aratott a leintés után hatalmas ünneplésbe kezdő tifosik előtt. A ferraris 69. futamgyőzelmét (ebből kereken az ötvenediket maranellói színekben) szerezte meg, s két rekordot is döntött: az első négyszeres monzai győztes lett, s átlagával (247,832 km/óra) minden idők leggyorsabb versenyét teljesítette. A második helyen Juan Pablo Montoya, a harmadikon Rubens Barrichello végzett, Baumgartner Zsolt pedig élete második Forma-1-es futamán már végigment: a magyar pilóta 11. lett.
- címkék:
- Marc Gené
- Baumgartner Zsolt
- Jenson Button
- Ralf Schumi
- Gianmaria Bruni
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Koncz Dávid
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Monza
- Szató Takuma
- Formula?1 Brit Nagydíj
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- British American Racing
- motorsport
- verseny
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Jordan
- Sauber
- Címkefelhő »
Ralf Schumacher helyett Gené indul Monzában
A pénteken még optimistán nyilatkozó Ralf Schumacher a csapatvezetéssel történt egyeztetés után úgy döntött, hogy nem vállalja a szombat-vasárnapi folytatást a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, helyette a Williams-BMW tesztpilótája, Marc Gené szerepel a második időmérő edzésen és a futamon.
Baumgartner a 18. helyről rajtol Monzában
A pályafutása 55. edzéselsőségét ünneplő Michael Schumacher indul az első helyről vasárnap a Forma-1-es Olasz Nagydíjon a második, szombati időmérő edzés alapján. Második Juan Pablo Montoya, harmadik pedig Rubens Barrichello lett. Baumgartner Zsolt két pilótát megelőzve a 18. pozíciót szerezte meg, aki érdekesség: a minardis Kiesa mellett a Hungaroringen győztes Alonso (Renault) is az utolsó sorból startolhat.
- címkék:
- Baumgartner Zsolt
- Ralf Schumi
- Nicolas Kiesa
- Gianmaria Bruni
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Luca di Montezemolo
- Monza
- Hungaroring
- Formula?1 Brit Nagydíj
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- British American Racing
- motorsport
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Jarno Trulli
- Szató Takuma
- Renault
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
Montoya az élen Monzában
A kolumbiai Juan Pablo Montoya (Williams-BMW) volt a leggyorsabb az F1-es Olasz Nagydíj első időmérőjén a két Ferrari-pilóta, a brazil Rubens Barrichello és a címvédő német Michael Schumacher előtt. Baumgartner Zsolt (Jordan-Ford) a 17. helyről várja a szombati folytatást.
- címkék:
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Schumacher
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumacher
- Baumgartner Zsolt
- Gianmaria Bruni
- Monza
- autóbemutató
- motorsport
- Giancarlo Fisichella
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Szató Takuma
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- British American Racing
- Williams-BMW
- Jordan-Ford
- Címkefelhő »
Eddie Jordan Baumgartnert indítaná Monzában
Ralph Firman, a Jordan-Ford pilótája bejelentette, nem vehet részt a hét végi Forma-1-es Olasz Nagydíjon. Ezzel jelentősen megnőttek Baumgartner Zsolt esélyei, hogy - akárcsak a Hungaroringen - ő helyettesítse az ír versenyzőt. Eddie Jordan csapatfőnök legalábbis ezt szeretné.
Ralf Schumi indulhat Monzában, Firmannek még várnia kell
Az orvosi vizsgálatok alapján Ralf Schumacher, a Williams-BMW pilótája indulhat a hétvégi Forma-1-es Olasz Nagydíjon. Ralph Firman, a Jordan-Ford versenyzője is átesett az első vizsgálaton, de az ő esetében a végső szót csak a csütörtök esti vizsgálat után mondja ki Sid Watkins professzor, a FIA orvosi bizottságának vezetője.
Schumi megtalálta régi önmagát
Az ötszörös Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher önbizalommal telve várja a vasárnapi Olasz Nagydíjat, véleménye szerint ugyanis a Ferrari újra ereje teljében fog Monzában tündökölni.
- címkék:
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumi
- Monza
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Brit Nagydíj
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- Forma-1-es hír
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
Baumgartner gyorsabb volt Fisichellánál
Szerdán Baumgartner Zsolt és Giancarlo Fisichella is megkezdte a Jordan-Ford kétnapos tesztelését Monzában. A magyar pilóta ismét bizonyított, hiszen jobb időt autózott olasz kollégájánál. A második tesztnap ismét a McLaren-Mercedesről szólt: Kimi Räikkönen előtt szerdán is David Coulthard bizonyult a leggyorsabbnak.
Heidfeld nagyot bukott Monzában
Nick Heidfeld súlyos balesetet szenvedett a Forma-1-es csapatok monzai tesztelésének harmadik napján. Csütörtökön a leggyorsabb a Ferrari ötszörös világbajnoka, Michael Schumacher volt, 1:21.291 perces teljesítménye mindhárom napot figyelembe véve is a legjobb. Ralf Schumacher keddi bukását egy ritka felfüggesztési probléma okozta.
- címkék:
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Ralf Schumi
- Monza
- közlekedésbiztonság
- motorsport
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Ferrari
- Sauber
- Williams
- Címkefelhő »
Firman: Monzában már egészséges leszek
Bár a Jordan Forma-1-es istálló már bejelentette, hogy a szerdai a monzai teszten, majd a jövő hétvégén sorra kerülő Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki szabadedzésén is Baumgartner Zsolt vezeti a csapat egyik autóját, egyáltalán nem biztos, hogy a nagydíjon is lehetőséget kap. Legalábbis így véli Ralph Firman, aki kijelentette, a futamra százszázalékos állapotba kerül.
Ralf Schumachert kórházba szállították
Szerencsétlen napja volt Ralf Schumachernek, a Williams-BMW német pilótája a Forma-1-es csapatok monzai tesztelésén előbb kigyulladt autója miatt idegeskedhetett, majd a teszt befejezése előtt két perccel súlyos balesetet szenvedett. A klasszist megfigyelésre egy milánói klinikára szállították, hírek szerint semmi komoly baja nem történt.
Visszafogott Williams-remények Monza előtt
A legutóbbi futamokon aratott sikerek ellenére a Williams-BMW technikai igazgatója, Patrick Head visszafogott reményekkel várja az 54. Forma-1-es világbajnokság utolsó három nagydíját.
Baumgartner Zsolt menedzsere óvatos
Csak tíz nap múlva derül ki, hogy Baumgartner Zsolt beülhet-e a Jordan-Ford autójába a szeptember 12-14-i Forma-1-es Olasz Nagydíjon Monzában. Ezt Frank Tamás, a Hungaroring Rt. alelnöke, a pilóta menedzsere mondta a távirati irodának.
Barrichello: Schumi csúcsformában van
Rubens Barrichello szerint nem valószínű, hogy ferraris csapattársa, Michael Schumacher a közeljövőben befejezi pályafutását. A monzai tesztelés befejező napján Felipe Massa volt a leggyorsabb, Silverstone-ban Ralf Schumacher dominált.
Montoya bukhatja a monacói első helyet
A Forma-1-es Williams-BMW-istálló pilótája, Juan Pablo Montoya vétett a szabályok ellen a Monacói Nagydíj leintése után. A monzai tesztelésen megint Marc Gené volt a leggyorsabb, Kimi Räikkönen pedig Barcelonában kipróbálta az új McLarent.
Esélyt kapott a Belga Nagydíj
Visszatérhet a versenynaptárba a közkedvelt Belga Nagydíj, a kormány ugyanis kész a sokat bírát, dohányreklámokat tiltó törvény módosítására. A monzai teszt első napján Marc Gené volt a leggyorsabb.
Ronaldinha a Rayóé
A spanyol labdarúgó élvonalban szereplő Rayo Vallecano leigazolta a Real Madridba szerződött Ronaldo feleségét, Milene Dominguest. A 22 éves hölggyel - aki férje miatt hagyta ott előző csapatát, a Monzát - egyéves szerződést kötöttek.
Massa Szuzukában búcsúzik
A Forma-1-es Sauber istálló bejelentette, hogy az idényzáró, Japán Nagydíjon feltétlenül számít Felipe Massa szolgálataira, akit Monzában kapott büntetése miatt Heinz-Herald Frentzen helyettesít a hétvégi, indianapolisi futamon. A brazil utoljára fog szerepelni a Sauber színeiben Szuzukában.
Bahrein 2004-ben futamot rendez
Bernie Ecclestone és Bahrein főhercege, Saikh Salman bin Hamed Al Khalifa Monzában bejelentette: hosszúvávú szerződést kötöttek Forma-1-es futamok rendezésére.
- címkék:
- Bernie Ecclestone
- Monza
- Bahrein
- futam
- Címkefelhő »
Irvine dobogós Monzában
Ismét kettős Ferrari-siker született a Forma-1-ben, az Olasz Nagydíjon. Sem a Williams, sem a McLaren nem szerzett pontot, Eddie Irvine ezzel felkapaszkodott a dobogóra a Jaguarral.
Új motorral Monzában a Ferrari
A Williams és a Ferrari is új motort vet be a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, igaz, míg a Ferrari a kvalifikációra készített hajtóművet, a Williams magára a versenyre.
Montoya és Schumacher is visszafogott Monza előtt
A Ferrari egyre nyomasztóbb fölénye miatt a tavalyi győztes Juan Pablo Montoya már a harmadik helyet is sikerként értékelné a Forma-1-es Olasz Nagydíjon. A már világbajnok Michael Schumacher szerint a Williams és a McLaren is megszoríthatja a Ferrarit.
Räikkönen versenyezne is
Kimi Räikkönen Monzában végre nem csak az időmérő edzésen, hanem a versenyen is kimagasló eredményt szeretne elérni. A finn pilóta rendre megmutatja tehetségét, de dobogóra csak ritkán állhat, futamgyőzelme pedig még nem volt.
Fisichella bizakodó hazai futama előtt
A Jordan-Honda pilótája, Giancarlo Fisichella jó eredményre számít hazai versenyén, a monzai Olasz Nagydíjon. "A legújabb fejlesztések az autón és a motoron kedvező eredményre adnak kilátást" - jelentette ki az olasz.
Barrichello-siker a zárónapon
Pénteken, a monzai Forma-1-es tesztek utolsó napján Rubens Barrichello Ferrarija száguldott a leggyorsabban, mögötte Pedro de la Rosa, majd két Toyota végzett.
De la Rosa a napi nyerő
Meglepetésre Pedro de la Rosa végzett a monzai Forma-1-es tesztek élén csütörtökön, a harmadik napon. Az első két nap után végre teljesen száraz pályán gyakorolhattak a pilóták, a Ferrari franciaországi tesztjei viszont esőben értek véget.