MNB

címke rss

Az NGM és a jegybank szerint is szükség volt a nyugdíjrendszer átalakítására

Gazdaság2018.02.09, 17:18

A 2011-ben végrehajtott nyugdíjreformra szükség volt a költségvetés egyensúlyba hozásához, és így a Magyarországgal szemben 2004 óta folytatott túlzottdeficit-eljárás 2013-as lezárásához, derül ki Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkárának és Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank gazdaságtudományi és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgatójának közös elemzéséből.

53 millió forintos bírság az egyik biztosítónak

Gazdaság2018.02.09, 09:55

Az MNB összesen 53 millió forint bírságot szabott ki a SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt.-re, egyebek közt ügymenet kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási, adatszolgáltatási, informatikai, számviteli, ügyféltájékoztatási, illetve a biztosítási szerződési feltételeket érintő jogsértések miatt - írja közleményében a Magyar Nemzeti Bank.

Az MNB fellépése miatt 150 ezer kölcsönszerződés módosult

Gazdaság2018.02.08, 11:49

Az MNB az elmúlt időszakban összesen 20 jelentősebb pénzügyi intézmény – hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások – általános szerződési feltételeit tekintette át a fogyasztókra hátrányos egyes szerződéses gyakorlatok megszüntetése érdekében - írja közleményében a jegybank. A fellépés révén a piaci szereplők több mint 150 ezer fogyasztói kölcsönszerződésből törölték további jogi lépések nélkül az ügyfelekre hátrányos vagy nem egyértelmű kikötéseket.

Egyetemi ötletpályázatot hirdet az MNB

Gazdaság2018.02.06, 13:20

Egyre több felsőoktatási intézmény hallgatói nevezhetnek az MNB ötletpályázatára. Háromfős csapatokkal lehet nevezni, három témakörből lehet választani, a sikeres pályamunkát akár a nemzeti bank is felhasználhatja.

Többet takarítottak meg hitelüknél a háztartások és a vállalatok is

Gazdaság2018.02.01, 12:35

A vállalatok és a háztatások is nagyobb összeggel emelték betéteiket az elmúlt évben, mint amennyivel hiteladósságuk nőtt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett adataiból.

Közel 18 milliós bírságot szabott ki az MNB az egyik bankra

Gazdaság2018.02.01, 11:20

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 17,95 millió forintra bírságolta az UniCredit Bank Hungary Zrt.-t (UniCredit Bank) és 1,45 millió forintra az UniCredit Leasing Hungary Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-t (UniCredit Lízing) pénzügyi és befektetési szolgáltatási, adatszolgáltatási, adatkezelési, valamint informatikai biztonsági hiányosságok miatt - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.

Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Gazdaság2018.01.30, 14:35

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.

Londoni elemzői vélemény: még 2019-ben sem valószínű MNB-kamatemelés

Gazdaság2018.01.25, 17:37

A legfrissebb londoni elemezői vélemény szerint valószínűtlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a következő két évben emelné alapkamatát a jelenlegi 0,90 százalékról.

Új magyar pénz jön márciusban

Gazdaság2018.01.23, 13:20

A Magyar Nemzeti Bank 2014-ben kezdte meg a forint bankjegyek megújítását. A program keretében az elmúlt években a hatból már négy címlet megújult, és sor került a régi 20 000, 5000 és 2000 forintos bankjegyek bevonására is. Most az 1000 forintoson a sor.

Jelentősen gyarapították vagyonukat az MNB-alapítványok

Gazdaság2018.01.15, 15:56

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Pallas Athéné Alapítványok alapításuk óta 2,12 milliárd forinttal, 266,4 milliárd forintról 268,52 milliárd forintra gyarapították vagyonukat - közölte az MTI-vel az alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt.