Palotai Dániel

címke rss
A vállalkozások még mindig túl sok időt töltenek adóbevallással

A vállalkozások még mindig túl sok időt töltenek adóbevallással

Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank főközgazdásza a Pénzügyi Szemlében megjelent "Az ösztönző adórendszer felé" című, társszerzőként jegyzett tanulmányának publikálása után interjút adott a lap online változatának. A szakember a gazdasági és társadalmi célokat is szolgáló adórendszeri átalakítások és azok eredményeinek értékelése mellett többek közt kitért arra is, hogy a technológiai forradalom milyen változásokat hozhat a magyar adóigazgatásban.

A sikeres felzárkózáshoz demográfiai fordulatra is szükség van

Gazdaság2018.07.13, 12:38

A családtámogató programok további célzott fejlesztésére, és ezen keresztül a demográfiai fordulat elérésére is szükség van ahhoz, hogy hazánk évtizedeken átívelően is egy sikeres nemzet képét mutathassa – egyebek közt erre hívta fel a figyelmet Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank főközgazdásza és ügyvezető igazgatója, akivel azután készítettünk interjút, hogy a jegybank a héten bemutatta 180 pontból álló versenyképességi javaslatát.

Matolcsy György: Nagy átalakulás zajlik a globalizációban

Gazdaság2018.02.13, 09:57

A Kelet és a Nyugat közötti kapcsolat mély átalakulása zajlik a globálizáció új hullámában, amelyet a technológia, a 3D, a mesterséges intelligencia,a robotizáció, a gazdaság-, a monetáris és a geopolitika együttesen határoz meg, mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Lámfalussy Sándor-konferencián. Nagy Márton, az MNB alelnöke ismertette, hogy az elmúlt években 12 fordulat történt a magyar gazdaságban: többek között a növekedési, a hitelezési, a munkaerőpiaci területen, az államadósság csökkentésében, és az adózásban.

Az NGM és a jegybank szerint is szükség volt a nyugdíjrendszer átalakítására

Gazdaság2018.02.09, 17:18

A 2011-ben végrehajtott nyugdíjreformra szükség volt a költségvetés egyensúlyba hozásához, és így a Magyarországgal szemben 2004 óta folytatott túlzottdeficit-eljárás 2013-as lezárásához, derül ki Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkárának és Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank gazdaságtudományi és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgatójának közös elemzéséből.

Az MNB szerint legfeljebb panda-kötvényre lehet szükség

Gazdaság2017.02.16, 10:47

Az MNB szerint idén nincs szükség devizakötvény kibocsátására, kivételt legfeljebb egy kis összegű, jüanban denominált panda-kötvény jelenthet, mondta Palotai Dániel, a jegybank ügyvezető igazgatója a Világgazdaságban megjelent interjúban.

A jegybanknak 24,4 milliárd euró deviza- és 3 tonna aranytartaléka van

Gazdaság2017.01.10, 13:47

Az MNB nem adta el az aranyat, sőt, a jegybanknak mintegy 3 tonna aranytartaléka volt 2016 végén. A jegybank közleménye szerint ez néhány évtizede még 60 tonna volt.

Ilyen még nem történt a magyar gazdaságban

Gazdaság2016.06.24, 10:54

Kiváló lehetőséget jelent az országnak, hogy egyszerre valósul meg a stabil növekedés és pénzügyi egyensúly - mondta Palotai Dániel. Az  MNB ügyvezető igazgatója szerint 2010-ben egy fiskális, míg 2013-tól egy monetáris fordulat volt az országban. Virág Barnabás, az MNB monetáris politikájáért felelős igazgatója szerint csak a versenyképesség javításával növelhető a gazdasági felzárkózás. 

Versenyképességi fordulatot sürgetett az MNB

Gazdaság2016.02.22, 17:50

„Versenyképesség és növekedés” – címen mutattak be könyvet a Magyar Nemzeti Bankban. A kiadványt Palotai Dániel és Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatói szerkesztették. A rendezvényen Matolcsy György jegybankelnök, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnök és Patai Mihály, a Bankszövetség vezetője is felszólalt. Itt követheti mi történt az eseményen percről-percre.

Magyarország még nem elég érett az egységes monetáris politikához

Gazdaság2015.02.04, 10:33

Magyarország úgy véli, még nem érett meg arra a gazdaságpolitikai harmonizáltsági fokra, hogy az eurózóna egységes monetáris politikájához csatlakozni tudjon, mondta Palotai Dániel, az MNB monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatója.

Fokozatosan bepörög a magyar gazdaság

Investor2013.12.19, 10:56

A következő két évben is teljesíteni fogja Magyarország az EU által előrt költségvetési hiánycélt, ezen túl az éves maginfláció is 3 százalékra mérséklődhet jövőre. A hazai gazdasági növekedés fokozatosan begyorsulhat, és jövőre 2,1 százalékos lehet - mondta el Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatója, aki a jegybank ma közzétett inflációs jelentését kommentálta.

Előző
  • 1
  • 2
Következő