MLSZ
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- magyar fociválogatott
- labdarúgás
- NB I
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Licencszabályzatot sértett a Diósgyőr és a Fehérvár
A labdarúgó Soproni Ligában szereplő Diósgyőri VTK és FC Fehérvár megsértette a licencszabályzat előírásait, ezért a magyar szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó testülete felszólította a klubokat a szabályok betartására.
Kisteleki: Esélyesek lennénk az első két helyre
Minden mérkőzésen győzelmet vár a magyar labdarúgó-válogatottól Kisteleki István, az MLSZ elnöke, aki az [origo] kamerája előtt elmondta, akkor lesz elégedett, ha a csapat kijut egy világversenyre. Kisteleki nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a csapat esélyes lenne a csoport első két helyének valamelyikére, ha újraindulna az Eb-selejtezősorozat.
Huszti duplával üzent, Alves hét góllal békült
Ugyan a hét közben nemzetközi kupafordulóra került sor, de álomcsapatunkban csak három olyan futballista akad, aki két mérkőzésen is pályára lépett volna a múlt héten. A tizenegy futballista összesen kilenc nemzetet képvisel, köztük a magyart is, köszönhetően a válogatottban az MLSZ döntése értelmében továbbra is mellőzött Huszti Szabolcs remek teljesítményének.
Honvéd: volt kerítés, nincs kerítés
Elkezdték bontani a Bozsik-stadion vaskerítését, amely a nézőteret és a pályát elválasztotta egymástól. A Budapest Honvéd vezetősége - az MLSZ-szel együtt - úgy döntött, a fémszerkezet pótlására sövényt telepít majd. A változásról, a csapat eddigi szerepléséről George F. Hemingwayt, a klub tulajdonosát faggatta az [origo].
Az UEFA törölte Gera Zoltán eltiltását
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága úgy döntött, nem tiltja el Gera Zoltánt, akit múlt szerdán a Törökország elleni Európa-bajnoki selejtezőn kiállítottak - tájékoztatott a magyar szövetség (MLSZ).
Platini kiállt Gera mellett
Pénteken válaszolt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékese arra a levélre, amelyet Kisteleki István, a magyar szövetség (MLSZ) vezetője egy nappal korábban küldött Michel Platini UEFA-elnöknek a szerdai Törökország-Magyarország Eb-selejtező 63. percében történt súlyos játékvezetői tévedéssel kapcsolatban. A reagálásból kiderült, az UEFA elsőszámú vezetője személyesen kérte a szervezet fegyelmi bizottságát: a kiállított Gera Zoltán ne tiltsák el.
Verebes: Kinyílik a bicska az ember zsebében
Napról napra újabb és újabb események borzolják a magyar labdarúgás szerelmeseinek idegeit. A Ferencváros körüli hercehurcáról, az MLSZ körüli eseményekről, illetve Mészöly Kálmán lemondásáról a háromszoros bajnok mesteredzőt, Verebes Józsefet faggatta az [origo].
Kisteleki egy UEFA-bizottság alelnöke lett
A januári tisztújítást és a májusi kongresszust követően újjáalakultak az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) különböző bizottságai. Hétfőn megérkezett a magyar szövetségbe (MLSZ) a hivatalos értesítés arról, hogy Kisteleki István alelnökként, Füzesi Zsolt és Ragadics Ferenc pedig tagként tevékenykedik majd egy-egy testületben.
Sidibét választották az év játékosának
A címvédő Debrecen a Diósgyőr ellen játszik az első fordulóban a labdarúgó NB I 2007/2008-as szezonjában - derült ki a bajnokság pénteki sorsolásán, amely előtt az elmúlt szezon legjobbjait díjazta az MLSZ.
Kisteleki: Át kell gondolni a stratégiát
Csak a csapatépítéssel foglalkozik továbbra is Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A Norvégia elleni 4-0-s vereséget követően Kisteleki István, az MLSZ elnöke elmondta, a súlyos zakó miatt az elnökségnek át kell gondolnia a stratégiát.
Huszti lemondta a válogatottságot
Huszti Szabolcs, a német Hannover 96 légiósa nem utazik el a magyar labdarúgó-válogatottal csütörtökön a szombati Görögország elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre. A középpályás az MLSZ tájékoztatása szerint arra hivatkozva mondta le szereplését, hogy bizonytalannak érzi a helyét a kezdőcsapatban. Helyette Farkas Balázs, az ukrán Dinamo Kijev játékosa került be a 20 fős szűkített keretbe.
Felcsúti bundát emlegetnek Szombathelyen
Ismét forrnak az indulatok Szombathelyen, mióta a Sport Állandó Választott Bírósága elutasította a Haladás keresetét, vagyis biztossá vált, hogy a futballcsapat nem kapja vissza az MLSZ által levont tizenegy pontot, így valószínűleg a következő szezonban is csak az NB II-ben indulhat. A nyugat.hu-n "A pénz győzte le a Haladást? - Avagy a Felcsút nagy-nagy szerencséje" címmel megjelent írás meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arra enged következtetni, hogy a döntéshozókat megvesztegették, a Nyugati csoportot vezető Felcsút pedig a mérkőzések végeredményeit manipulálta.
Az Eb-pályázat 461,8 millióba került
Összesen 461 millió 854 ezer forintból fedezte a 2012. évi labdarúgó Európa-bajnoki pályázat költségeit az Eb 2012 Kft. A magyar állam költsége 101 millió, a haszon pedig elvileg 156 millió forint, ami az MLSZ-t illeti. A kintlévőségek és tartozások rendezése folyamatban van - tájékoztatta Gyárfás Tamás, a pályázati bizottság vezetője az MTI-t.
- címkék:
- Gyárfás Tamás
- pályázat
- foci
- devizapiac
- MLSZ
- MTI
- Címkefelhő »
A ZTE fordított a Kaposvár ellen
A Zalaegerszeg hazai pályán egygólos hátrányból fordított a Kaposvár ellen a labdarúgó Borsodi Liga 27. fordulójának zárómérkőzésén.
Kistelekiék kérdőre vonják az UEFA-t
Kisteleki István és Vlatko Markovic, a Magyar (MLSZ), illetve a Horvát Labdarúgó Szövetség (HNS) elnöke, valamint Gyárfás Tamás, aki a 2012-es Eb-pályázatot és prezentációt irányította, csütörtökön késő délután megbeszélést folytatott Budapesten a Hotel Aquincumban, s úgy döntöttek, találkozót kérnek az európai szövetség (UEFA) vezetőitől.
Két főbika távozik Gödöllőről
A futsal NB I-ben és Magyar Kupában is címvédő Megatherm-GFK együttesétől a kétszeres román bajnok Székelyudvarhely csapatához igazol Lódi Tamás és Gyurcsányi Zsolt. A válogatott játékosok távozása nagy érvágás az UEFA-futsalkupában tavaly a 16 közé jutott Bikák számára, hiszen Gyurcsányit 2005-ben, míg Lódit egy évvel később a legjobb magyar futsalosnak választotta az MLSZ.
Debreceni sikerrel folytatódott a Borsodi Liga
A címvédő DVSC-TEVA a télen szerződtetett, csereként beállt Jimmy Tchana hajrában szerzett góljával nyert a Vasas otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 18. fordulójának péntek esti mérkőzésén, 2007 első bajnoki meccsén.
Komoly esélyünk lehet a futball-Eb-rendezésre
"Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékes bizottsága nagyon elégedett volt a magyar-horvát 2012-es Európa-bajnoki pályázattal, úgy érzem, mi készítettük el a legjobb anyagot" - mondta Kisteleki István, a magyar szövetség elnöke (MLSZ).
Vasas-diadallal zárult a Borsodi Liga-ősz
Az év utolsó bajnoki mérkőzésén a Vasas egy góllal nyert a Vác otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 17. fordulójában. A találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek a december 3-án 74 éves korában elhunyt Machos Ferencre, aki játszott a Vasasban is. Vén Gábor, a váciak középpályása 200. alkalommal szerepelt az élvonalban.
Puskás-emlékérmet ad ki az MLSZ
A Magyar Labdarúgás Napja alkalmából, illetve a múlt pénteken elhunyt Puskás Ferenc emléke előtt tisztelegve emlékérmet bocsát ki az MLSZ.
Puskásra emlékeznek a Puskin moziban
Puskás Ferenc emlékére vetíti le A csodacsatár című filmet a hét végén a Puskin mozi.
Újra erdélyi kapitánya lehet a válogatottnak
Kisteleki István, az MLSZ elnöke elmondása szerint hajlik arra, hogy a magyar labdarúgó-válogatottat külföldi edző irányítsa, mivel egy külhoni szakember tapasztalatával előrébb jár a hazai mezőnynél. A magyar származású Bölöni László neve már korábban is felmerült, mint lehetséges szövetségi kapitány, így nem meglepő, hogy most is ő az egyik jelölt a Bozsik Péter távozása után megüresedett posztra.
Magyar focista zselés hajjal nem fejel
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es máltai veresége után már csak az a kérdés: Bozsik Péter csapata elérte-e már a Mariana-árok mélységét, netán még csak félúton tart? A minap összeállítottuk a "magyarfoci" utóbbi 20 évének a top 10-es szégyentábláját, s a "friss seb", az Eb-selejtezős betli után arra kértük olvasóinkat, írják meg, mit gondolnak a sportág hazai, nem éppen rózsás viszonyairól. Több száz levelet kaptunk, az alábbiakban a legérdekesebbeket közöljük.
Elégedett a FIFA a Fradi-ügy rendezésével
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kedden a magyar szövetséghez (MLSZ) eljuttatott levelében jelezte, megnyugtatónak tartja a Ferencváros ügyében született fegyelmi határozatot - írja az mlsz.hu.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- MLSZ
- FIFA
- Címkefelhő »
Tüntettek a szurkolók az MLSZ és a foci-Eb ellen
Este hat órától négy-ötszáz szurkoló vonult fel a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Roosevelt téren, hogy átadja a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezés-feltételeit vizsgáló UEFA-szemlebizottság tagjainak azt a petíciót, amelyben a hat klub - a Ferencváros, az Újpest, a Honvéd, a Diósgyőr, a Debrecen és a Fehérvár - hívei a sportág hazai irányítóinak alkalmatlanságára kívánták felhívni a figyelmet.
Bajban a portugálok a Mateus-ügy miatt
A magyar labdarúgásban az elmúlt hónapokban a Ferencvárosi TC helyzete állt az érdeklődés középpontjában, és a zöld-fehérek a másodosztályba való visszasorolásuk miatt a hírek szerint polgári bírósághoz kívánnak fordulni, ami miatt a FIFA akár szankciókkal is sújthatja az MLSZ-t. Azonban nem csak Magyarországon, hanem Portugáliában is hasonló helyzetben van a szövetség a Gil Vicente nevű egyesület miatt.
A FIFA lebeszélné az FTC-t a polgári bíróságról
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) levélben kérte a magyar szövetséget (MLSZ) és a másodosztályba sorolt Ferencvárost, hogy az érvényben lévő rendelkezések értelmében ne polgári bíróságon rendezzék jogvitájukat.
Elvinnék a magyar-norvégot a Puskás-stadionból
A Puskás Ferenc-stadion gyepszőnyegének állapota miatt egyelőre bizonytalan, hol kerül sor szombaton 20 órakor a Magyarország-Norvégia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre - jelentette be hétfőn Kisteleki István, a magyar szövetség (MLSZ) elnöke.
Bozsik minden játékosára számíthat az osztrákok ellen
Mind a 25 játékosára számíthat Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki hétfőtől készül együtt csapatával a szerdai, Ausztria elleni barátságos mérkőzésre - tájékoztatta az távirati irodát Serényi Péter, az MLSZ sajtófőnöke.
Siófokon lehet megnézni a Bozsik-csapatot
Kétnapos edzőtábort tart Siófokon az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő labdarúgó-válogatottnak Bozsik Péter szövetségi kapitány.
Csütörtökön ülésezik az MLSZ elnöksége
A magyar labdarúgó-válogatott felkészülésének fő elveiről a szeptemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre és a Borsodi Liga 2006/2007-es szezonjának versenykiírásával kapcsolatos elvi kérdésekről is dönt csütörtöki ülésén az MLSZ elnöksége.
Az UEFA-elnök meghatódott és tanácsokat osztott
Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke azt javasolja az MLSZ új vezetésének, hogy az utánpótlás-nevelésre helyezze a hangsúlyt. Ezt kitüntetése után nyilatkozta a Parlamentben.
Megérkezett Budapestre az UEFA elnöke
Hétfőn délelőtt megérkezett Budapestre az UEFA-kongresszusra Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, akit Kisteleki István és Berzi Sándor, az MLSZ elnöke és főtitkára fogadott Ferihegyen.
Blatter meglepte Kistelekit a javaslatával
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke azt javasolta Kisteleki Istvánnak, a magyar szövetség (MLSZ) első számú vezetőjének, hogy a válogatott élére ne szakmai, hanem emberi szempontok alapján válasszanak szövetségi kapitányt.
Mezeyt megfigyelőnek kérte fel a FIFA
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megbízásából Mezey György, az MLSZ edzőképző intézetének igazgatója, korábbi szövetségi kapitány szakmai megfigyelőként vesz részt a június 9-én kezdődő németországi világbajnokságon.
- címkék:
- Mezey György
- foci
- magyar foci
- MLSZ
- FIFA
- Címkefelhő »
Brit lap szerint Gregory az esélyes a magyar kispadra
Angol edző követheti a német Lothar Matthäust a magyar labdarúgó-válogatott szakvezetői posztján - írta a keddi The Guardian, amely szerint az utódjelölt esetleg éppen a májusi angol-magyaron debütálhat.
Matthäus Brazíliában köthet ki
A helyi Sport-TV nevű csatorna értesülése szerint Brazíliában tárgyal Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya, akinek december 31-én járt le a szerződése az MLSZ-szel. A híradás alapján a német szakember csütörtökön meglátogatta az Atlético Paraná csapatának létesítményeit, és találkozott a klub vezetőivel.
Matthäus: Szóban már megállapodtunk
"Szóban már megállapodtunk a folytatásról" - mondta a jövőjét firtató kérdésre válaszolva Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtök este, a Ronaldo és Zinedine Zidane fémjelezte düsseldorfi jótékonysági mérkőzés után a német DSF televízióban.
Megvonták a bizalmat Bozóky Imrétől
A magyar labdarúgás meghatározó szereplői, a klubtulajdonosok megvonták bizalmukat az MLSZ elnökétől és menedzsmentjétől, s felszólították Bozóky Imrét, hogy mondjon le.
A FIFA nem avatkozik be az MLSZ és a liga vitájába
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem foglalt állást a magyar szövetség (MLSZ) és a liga (MLL) közötti vitában.
- címkék:
- Zinédine Zidane
- foci
- magyar foci
- MLL
- MLSZ
- FIFA
- Címkefelhő »
Róth nem csodát, hanem továbbjutást vár
Nagy eredményt ért el a Róth Antal vezette U21-es labdarúgó-válogatott már akkor is, amikor - a listavezető Horvátország elleni döntetlent követően - kivívta a továbbjutást a selejtezőcsoportból, ám az együttes Olaszország elleni játékával már-már túlteljesítette az elvárásokat. Ennek ellenére a pénteki 1-1-es mérkőzést követően s a kedd esti, olaszországi visszavágó előtt Róth Antal roppant szerényen nyilatkozott az MLSZ honlapjának.
Blatter válaszolt az MLSZ-nek
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke hétfőn elküldte válaszát a magyar szövetség (MLSZ) levelére. A svájci sportvezető a rendelkezésére álló információk alapján elképzelhetőnek tartja, hogy a Magyar Labdarúgó Liga határozatával sérült a döntések függetlenségére vonatkozó alapelv, de a teljes kép kialakításához további tájékoztatást kér az MLSZ-től.
Matthäus nem bosszús, hanem elégedett
Annak ellenére, hogy unalmas mérkőzést produkált a magyar és a horvát labdarúgó-válogatott a Szusza Ferenc-stadionban rendezett utolsó világbajnoki selejtezőn, mindkét szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozott. A csütörtöki nap folyamán felpörögtek az események a Matthäus-Kisteleki-Bozóky "sajtóháborúban", valamint a Puskás-ügyben is.
Matthäus cáfolja, hogy ultimátumot adott volna
Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint jó úton haladnak az egyeztetések a magyar szövetséggel (MLSZ) a december 31-én lejáró szerződése meghosszabbításáról. A kapitány egyúttal cáfolta azt az állítást, miszerint ultimátumot intézett volna jelenlegi munkaadójához.
Matthäus újoncai a keretben ragadnának
A magyar labdarúgó-válogatott Franciaország ellen 2-1-re elveszített mérkőzésén, kedden négy újoncnak adott lehetőséget Lothar Matthäus szövetségi kapitány. Balog Zoltán, Vincze Gábor, Fülöp Márton és Takács Ákos az MLSZ honlapjának nyilatkozott a debütálásról.
A Getafe után az MLSZ is büntetné a Pápát
Fordulónként egy pontot levonnak a labdarúgó Borsodi Ligában szereplő Lombard FC Pápától, amennyiben záros határidőn belül nem fizeti ki a tartozását Balassa Péternek.
A Ferencváros pótolta a szükséges iratokat
A Ferencváros eleget tett iratpótlási kötelezettségének, melyre csütörtökön az MLSZ elnöksége kötelezte, így a fővárosi gárda elindulhat az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- MLSZ
- Ferencváros
- Címkefelhő »
Olasz edző és ghánai középpályás a Honvédnál
Bár a Budapest Honvéd élvonalbeli indulásáról csak ma döntenek az MLSZ-ben, az már eldőlt, hogy a következő idényben az olasz Aldo Dolcetti irányítja a csapat szakmai munkáját.
A ZTE vezetői reménykednek, a szurkolók tüntettek
Tóth Géza, a zalaegerszegi klubot működtető részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke szerint az MLSZ pénteki döntése ellenére van remény arra, hogy a labdarúgócsapat a következő szezonban is az élvonalban szerepeljen.
Kötelező a fiatalítás az NB I-es keretekben
A fiatal magyar labdarúgók a következő években nagyobb szerephez juthatnak a honi élvonal csapataiban, miután az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy évente mindig egyre több reménységet kell a kerettagok közé sorolniuk a csapatoknak.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- MLSZ
- Címkefelhő »