Kisteleki István

címke rss
Úgy verték át a botrányedző Urbán Flóriánt, mint még soha

Úgy verték át a botrányedző Urbán Flóriánt, mint még soha

Urbán Flórián krúgása a BVSC labdarúgócsapatától egészen döbbenetes módon alakult. Természetesen minden olyan sikertelen edzőt el lehet küldeni, akiben a tulajdonos nem bízik. De itt a közvélemény éppen az ellenkezőjéről értesült. Hiszen Kisteleki István a kirúgás előtt azt igyekezett mindenkivel elhitetni, hogy semmi baja Urbánnal. Magyarul becsapta őt. Erről beszélünk a Szpíker Korner legújabb adásában.

Nevetséges: az MLSZ korábbi elnöke szerint a Fradi NB I-ből való kizárása is kellett a mostani sikerekhez

Sport2022.11.03, 14:58

November 3-án ünnepli 70. születésnapját Kisteleki István, az MLSZ korábbi elnöke, aki az elmúlt évtizedekben a magyar labdarúgás megkerülhetetlen szereplője volt. Kistelelki a Sportal TV-nek adott hosszabb (és tegyük hozzá: enyhén szólva megmosolyogtató) interjút, melyben arról is beszélt, hogy véleménye szerint a Ferencváros 2006-os NB I-ből való kizárása kellett ahhoz, hogy a klub oda jusson, ahol ma tart. Vagyis, hogy a nyilvánvalóan abszurd, a Gyurcsány-korszakhoz kapcsolódó döntés miatt sikeres a Fradi, nem pedig Kubatov Gábor elnöksége vagy éppen a világ egyik legjobb edzője, Csercseszov miatt.

A 0-8-as bundameccs és a tévézés tette tönkre az edzői karrieremet

Sport2021.10.05, 05:56

2007-ben az év szövetségi kapitányának választották, ma Nagykanizsán gyerekeket edz Várhidi Péter, akivel a most kiesés ellen küzdő Újpest 23 éve nyerte meg eddigi utolsó NB I-es aranyérmét. Várhidi szerint az ő korosztályába tartozó magyar edzőknek végük van. A tréner köntörfalazás nélkül beszélt a magyar futball egyik legundorítóbb bundameccséről, a szerbek elleni 0-8-ról, és arról is, hogy mi történt akkor, amikor a magyar edzők a Manchester United trénerével, Sir Alex Fergusonnal találkoztak. Nagyinterjú.

Visszatért a magyar futballba a Fradit kizáró MLSZ-elnök

Sport2020.10.08, 11:39

A magyar futballba 11 év után visszatérő vezető korábban a Vasasnál és az Újpestnél volt vezetőedző, most a BVSC szakosztály-igazgatójaként tér vissza.

Két trafikot nyert a válogatott vízilabdázó

Itthon2013.05.16, 09:08

Kisteleki Dóra, a most Olaszországban légióskodó válogatott vízilabdázó két trafikot nyithat Óbudán. A Blikk szerint Kisteleki apja, Kisteleki István volt MLSZ-elnök a trafikpályázatokat lebonyolító Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt vezérigazgatójának, Gyulay Zsoltnak a barátja, de Kisteleki István szerint Gyulay nem is tudott a lánya pályázatáról.

MLSZ-elnökség: Csányinak udvarolnak, egy bróker érdeklődik

Sport2010.03.10, 18:14

Tizenhét éve még tizenheten pályáztak a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöki székére, az idei kampány azonban a lehető legnagyobb csendben zajlik. A posztra eddig csupán egy pénzügyi tanácsadó jelentkezett, közben a háttérben az OTP elnök-vezérigazgatójának, Csányi Sándornak a felkérését készítik elő, de hivatalosan még nála sem érdeklődtek. Meglehet, Csányit illetően sincs konszenzus a vezetők között, a korábban mellette érvelő George F. Hemingway ugyanis szerdán kilépett az elnökjelöltek felkutatására alakult bizottságból.

Luxusórával búcsúztatták a játékosok Kistelekit

Archívum2010.03.02, 17:46

Kedden közös ebéden búcsúzott el a magyar válogatott játékosaitól és edzőitől Kisteleki István. A leköszönő MLSZ-elnököt a csapatkapitány Juhász Roland játékostársai nevében egy Rolex karórával ajándékozott meg.

Kisteleki István már nem az MLSZ elnöke

Sport2010.02.27, 15:03

Kisteleki István szombaton kora délután azonnali hatállyal lemondott az Magyar Labdarúgó Szövetség elnöki tisztségéről, miután a szervezet közgyűlése elfogadta az MLSZ pénzügyi beszámolóját Telkiben. A következő elnök megválasztásáig Nemes Ferenc alelnök vezeti a szövetséget.

MLSZ-közgyűlés: Kisteleki hivatalosan is lemondhat

Archívum2010.02.26, 12:44

Kisteleki István december 22-i bejelentésének megfelelően várhatóan hivatalosan is lemond a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöki posztjáról a telki edzőközpontban szombaton 11 órakor kezdődő rendkívüli közgyűlésen.

A bakizó bíró is csipet ültetne a labdába

Sport2010.02.08, 21:01

Jochen Drees játékvezetőnek a német labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában elkövetett komoly hibája után - a Freiburg-Schalke mérkőzésen nem adott meg egy egyértelmű gólt - többen szorgalmazzák a csippel felszerelt labdák használatának bevezetését, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azonban egyelőre nem tervez változtatásokat.

Előző
Következő