Mezey György
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar foci
- foci
- Videoton FC
- Videoton
- Újpest FC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Vidi II-be száműzte Mezey az edzést kihagyó játékost
A labdarúgó NB I-ben éllovas Videoton vezetőedzője, dr. Mezey György a második csapathoz száműzte Gyurcsó Ádámot, aki nem jelent meg a klub szerda délelőtti tréningjén.
- címkék:
- Mezey György
- foci
- magyar foci
- NB I
- Videoton
- Címkefelhő »
Mezey szerint kimerítették a sikerek a Lokit, Scasny a Vidi-csatároktól tart
Zdenek Scasny, a Debrecen trénere a Videoton csatáraitól tart, Mezey György, a listavezető székesfehérváriak vezetőedzője pedig úgy véli, hogy bár a Lokit kimerítették az elmúlt öt évben elért eredményei, a péntek esti rangadóra felszívja magát a címvédő.
Mezey György: Ma kicsit béna volt a Fradi
Az 5-0-s vendéggyőzelemmel zárult FTC-Videoton NB I-es mérkőzés után a fővárosi csapat edzője, Prukner László azt mondta, hogy ő sohasem nevezte bajnokesélyesnek a csapatát, és már annak is örül, hogy idáig eljutottak. A fehérváriak szakvezetője, Mezey György szerint túl nagy teher volt a Fradi vállán, ezért szenvedett nagy gólarányú vereséget. A győztes csapat tulajdonosa még nem veszi biztosra a Videoton aranyérmét, bár egy Debrecen elleni sikerrel már megváltozna a véleménye.
"Ha kapitány lennék, behívnék még egy-két Videoton-játékost" - interjú Mezey Györggyel
Mezey György szerint óriási terhet raknak a játékosai vállára azok, akik minden meccsen briliáns játékot várnak el a bajnokságot hat ponttal vezető Videotontól, hiszen szerinte ez még a Barcelonának sem jön mindig össze. A Fradi elleni szombati rangadóra készülő 69 éves szakember állítja, a futballtudást nem lehet kitörölni a magyarok génjeiből, Egervári Sándor helyében pedig több fehérvári játékost hívna be a válogatottba.
Mezey csak Elekkel volt elégedett, és egyszerűnek titulálta a Vasas stílusát
Mezey György nem tartja rossz eredménynek a Vasas otthonában játszott 0-0-s döntetlent, a Videoton vezetőedzője ugyanakkor csak egy játékosával, Elek Ákossal volt elégedett a hétvégi bajnokin.
- címkék:
- Mezey György
- magyar foci
- Videoton
- Címkefelhő »
"A bulvármédia is teszi a dolgát" - Garancsi a Mezeyvel való konfliktusról
Garancsi István, a Videoton tulajdonosa elismerte, hogy nem mindig ért egyet Mezey Györggyel, de cáfolja, hogy konfliktusa lenne a szakmai igazgatóval. A szurkolókkal megy a Vasas elleni bajnokira, és reméli, hogy a Debrecent már olyan stadionban fogadhatják, amely megfelel minden UEFA-követelménynek.
"Sneijdert szépen megkaristolják a jó kemény védőink"
1985 óta nem látott nyertes szériában van a magyar fociválogatott, a következő meccsét pedig a sorozatot negyedszázada lezáró hollandokkal játssza - az akkori válogatott két tagja szerint azonban itt véget is érnek a hasonlóságok. Esterházy Márton szerint az 1986-os Brazília elleni 3-0 ma már helyes öregfiúk-mérkőzésnek tűnik, Róth Antal pedig úgy gondolja, felesleges túlzott elvárásokkal terhelni a játékosokat, náluk jobban úgysem akarja senki a sikert. A hollandok legyőzését a márciusi Eb-selejtezőn egyikük sem tartja lehetetlennek, Esterházy vereségben nem is gondolkodik.
Alvesért túl sokat kért a Videoton, brazil csatártársat kaphat
Sikerült egyben tartani a jelenleg Spanyolországban edzőtáborozó Videoton labdarúgócsapatát a téli szünetben, több játékost is vittek volna, de egyik esetben sem született megegyezés. A legnagyobb erősítés, hogy André Alves maradt az NB I-ben listavezető együttesnél, és elképzelhető, hogy érkezik majd egy honfitársa.
Mezey szerint Alves őszi légyként kóvályog az edzéseken
Nincs megelégedve brazil csatárával, André Alvessel Mezey György, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Huszonhat percet vert focistáira a Videoton tulajdonosa
A Balaton-parton futott és kerékpározott a labdarúgó NB I listavezetője, a Videoton. A focistákkal tartott a negyvenöt éves klubtulajdonos, Garancsi István is, aki nagy fölénnyel maga mögé utasította a teljes csapatot.
"Kirepültem az ajtón, olyan pofont kaptam" - Mezey-blog
Az ünnepekre való hangolódás jegyében írta meg legújabb blogbejegyzését Mezey György. A Videoton edzője elárulta: a futball mentette meg a lelkét, ennek ellenére nem biztos, hogy ismét ezt választaná, ha újrakezdhetné pályafutását.
Mezey az orosz példával érvel a változtatás ellen
Mezey György az NB I őszi-tavaszi rendszerének fenntartása mellett tette le a voksát a Videoton honlapján megjelenő blogjában. A fehérváriak mestere az orosz focisták átállását az őszi rajtra döntő momentumnak tartja, és szerinte kizárólag a skandináv országokban érdemes tavasszal kezdeni az idényt. A szakember szerint a dilemma csak addig áll majd fenn nálunk, amíg meg nem oldják a hazai pályák és stadionok korszerűsítését.
- címkék:
- Mezey György
- magyar foci
- NB I
- Címkefelhő »
A Videoton már télen pénzzé teheti a brazil gólvágót
A Videoton vezetőedzője, Mezey György szerint csapatából nyolc labdarúgó iránt érdeklődnek, ám közülük csak kettőt akar eladni a klub, köztük a góllövőlistát vezető André Alvest. A tréner úgy véli, az NB I-et hét ponttal vezető csapata közönségcsalogató játékkal rukkolt elő az őszi idény során, "ami sikernek is nevezhető ebben a vérszegény magyar futballban".
Mourinhót kritizálta a Videoton edzője
Óriási stratégiai hibát követett el José Mourinho, a Real Madrid edzője, csapata azért kapott ki 5-0-ra a Barcelona ellen, állítja Dr. Mezey György. A Videoton szakvezetője saját blogjában azt írta, a portugál edző elszállt saját sikereitől, csakúgy, mint Cristiano Ronaldo, akit elkapott a sztárok furcsa világa és már nem éhes a sikerre.
Mezey: Majdnem menesztettek
Augusztusban nüanszokon múlt, hogy elküldjék a Videotontól, állítja Mezey György, a listavezető székesfehérvári futballcsapat vezetőedzője, aki szerint "hihetetlen nagyok a feszültségek és az elvárások" a klubnál.
Mezey nekiment a Sport TV szakértőjének
Mezey György a Videoton honlapján vezetett blogjában élesen kritizálta Zombori Sándort, aki a Sport TV szakkommentátoraként értékelte az előző fordulóban játszott, a fehérváriak 4-1-es győzelmével végződő Kaposvár elleni meccset.
Mezey György két új posztot kapott az MLSZ-től
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége szerdai ülésén egyebek mellett arról is döntött, hogy az edzőképzés igazgatója november 22-től a Videoton szakvezetője, Mezey György lesz. A 69 éves trénert a szakmai bizottság elnökének is megválasztották.
Mezey szerint furcsa bizalmatlanság veszi körül a Videotont
Az NB I-ben listavezető Videoton edzője, Mezey György nem érti, a jó eredmények dacára miért nem járnak ki többen a székesfehérvári csapat mérkőzéseire.
A Videoton szerint Mezey becsmérlésére készül a FourFourTwo
Nem nyilatkozik a Videoton a FourFourTwo (FFT) nevű focimagazinnak: a fehérvári klub szerint a lap olyan cikket készült megjelentetni, amely "becsmérlő, sértő, és a valóságnak nem megfelelő állításokat tartalmaz" Garancsi István tulajdonosról és Mezey György vezetőedzőről.
Mezey: Nem létezik, hogy csak a bírók hibátlanok
Blogbejegyzésben reagált kétmeccses eltiltására Mezey György, a Videoton edzője, akit a Pápa elleni bajnokin állítottak ki. A tréner emberibb hozzáállást várna a bíróktól, és különbséget tenne szándékos sértés és mérkőzés hevében kimondott szavak közt.
Mezeyt és Várhidit is eltiltotta a fegyelmi bizottság
Az Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága visszaesőnek minősítette, és eltiltotta a kispadtól a legutóbbi fordulóban piros lapot kapó Mezey Györgyöt és Várhidi Pétert. A Videoton szakvezetője kettő, a másodosztályú Szigetszentmiklós edzője három bajnoki mérkőzésen nem ülhet csapata kispadján.
Pánikfutballal nyert a Videoton, Mezeyt kiállították
Majdnem visszakapaszkodott kétgólos hátrányról a Pápa a Videoton ellen a Soproni Liga kilencedik fordulójában. Mezey Györgyöt, a vendégek edzőjét elküldték a kispadtól a második félidőben, az első gólt szerző Elek Ákost a hosszabbításban állították ki.
Mezey kapáslövése a Haladás-meccsen - videó
"Jó kapás volt, kicsit pontatlan, de technikailag nem rossz" - értékelte Mezey György, a Videoton edzője saját mozdulatát, melyet egy rosszul sikerült kirúgás után adott elő a Haladás elleni bajnokin.
Mezey Husztiról: Régen örültek, ha vihették a labdákat
Mezey György értetlenül áll Huszti Szabolcs múlt csütörtökön közzétett nyílt levele előtt, amelyben a válogatottságot lemondó játékos többek között arra is utalt, hogy a Videoton edzője határozza meg, ki játsszon a válogatottban.
"Ígéretes, amit láttam" - Mezey György a svéd-magyarról
A magyar NB I-ből a válogatottba játékosokat adó Videoton és Debrecen vezetőedzője, Mezey György és Herczeg András Stockholmban nézhette meg, amint Egervári Sándor válogatottja 2-0-s vereséget szenved Svédország ellen a pénteki Eb-selejtezőn. A fehérváriak szakvezetője szerint jól játszottak a Videoton-futballisták a magyar együttesben, míg a debreceniek trénere úgy véli, hogy jó úton jár a válogatott.
Mezey a káromkodó szurkolókat okolja a sikertelenségért
A tavalyi ezüstérmes, nyáron alaposan megerősített Videoton nem tudta legyőzni az újonc Siófokot a Soproni Liga első fordulójában. A székesfehérvári csapat vezetőedzője, Mezey György a bajnoki után élesen kritizálta a klub szurkolóit, mert szerinte úgy nem lehet futballt csinálni, ha már a huszadik percben azt ordítják, hogy "kurva gyenge" a csapat.
Mezey marad a Videoton edzője
Mezey György marad a labdarúgó NB I-ben második helyen végzett Videoton FC vezetőedzője. A 68 éves szakember a klub honlapjának elmondta, hogy a szakmai stáb az eddigi összetételben dolgozik tovább, az edzések hétfőn kezdődnek.
- címkék:
- Mezey György
- foci
- magyar foci
- Videoton
- Címkefelhő »
Mezey György: Lehet, hogy elborult volna az agyunk
Mezey György, a Videoton vezetőedzője nem írta volna alá az ezüstérmet ősszel, ugyanakkor a második hely megszerzését óriási teljesítménynek tartja, és azt gondolja, ha vasárnap megnyeri a bajnoki címet a csapata, irreálisan értékelte volna magát. A bronzérmes Győr szakvezetője, Pintér Attila sajnálja, hogy éppen Győrben veszítette el az aranyérmet a Videoton.
Czvitkovics: Köszönjük, Győr!
Bár vasárnap megszerezte története ötödik bajnoki aranyérmét, egyelőre nem ünnepel a Debrecen labdarúgócsapata, mert szerdán még Magyar Kupa-döntő vár rá a Zalaegerszeg ellenében. Czvitkovics Péter, a csapat Zilahi-díjas kulcsembere megköszönte a Győrnek, hogy legyőzte a Videotont, e nélkül ugyanis nem védhette volna meg a címét a Loki a zárófordulóban (győri döntetlen esetén rájátszást rendeztek volna). Székesfehérváron a Videoton drukkerei "Gyuri Bácsi, Gyuri Bácsi!" skandálással köszöntötték az ezüstérmes csapat edzőjét, Mezey Györgyöt.
Mezey nem ülhet le a kispadra Győrben
Nem ülhet a kispadra a hétvégi, utolsó fordulóban Mezey György, a bajnoki címért küzdő Videoton vezetőedzője, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén egy mérkőzésre eltiltotta a szerdán piros lapot kapott trénert.
Mezey: A jó csapat helyzet nélkül is lő gólt
A jó csapat jellemzője, hogy helyzet nélkül is tud gólt lőni - kommentálta a Videoton vezetőedzője, Mezey György csapata debreceni vereségét. A bajnoki döntőnek megfelelő rangadón a DVSC fordulatos meccsen, 3-2-re győzte le a székesfehérvári együttest.
Mezey: Mindig a szombat volt a rangadók napja
A Videoton vezetőedzője, Mezey György továbbra is nehezményezi, hogy a bajnokság talán legfontosabb mérkőzésénél, a Debrecen elleni rangadón az MLSZ nem méltányolta a csapatok kérését, és inkább a mérkőzést közvevítő csatorna érdekeit tartotta szem előtt. A Loki részéről Herczeg András nem foglalkozott a sorozatterhelés okozta fáradtsággal, és abban bízik, hogy a játékosoknak ugyanúgy helyén lesz a fejük és a szívük, mint máskor.
Visszautasítja Mezey vádjait az MLSZ
Mezey György, a Videoton vezetőedzője szerdán a klub honlapján intézett kirohanást a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői ellen, amiért a tavaszi szezonrajt elhalasztása miatt szerinte tervezhetetlenné válik a csapat felkészítése. Az MLSZ-ben ugyanakkor azt mondják, a klubok miatt kell módosítani a menetrendet, a halasztást pedig Garancsi István, a Videoton FC többségi tulajdonosa is támogatta.
Mezey nekirohant az MLSZ-vezetőinek
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége hétfői ülésén elfogadta az NB I-es bizottság előterjesztését, és tekintettel az időjárás okozta problémákra, a pályák többségének használhatatlanságára úgy döntött, a 2009/2010-es Soproni Liga tavaszi idénye egy hetet csúszik. Dr. Mezey György, a Videoton vezetőedzője a klub honlapján intézett kirohanást az MLSZ-vezetői ellen.
- címkék:
- Mezey György
- foci
- magyar foci
- MLSZ
- Címkefelhő »
Így jutunk ki a 2014-es focivébére
A magyar labdarúgó-válogatott a 2014-es brazíliai világbajnokság pótselejtezőjén az idegenbeli 1-0-s vereség után a Puskás-stadionban 62 ezer néző előtt 3-1-re legyőzte Törökországot, és 28 év után kijutott a vb-re. Dárdai Pál szövetségi kapitány büszke játékosaira, főleg a második mérkőzésen duplázó Németh Krisztiánra, Orbán Viktor szerint bebizonyosodott, hogy a futball végre jó kezekbe került, s a magyar nemzet hőseinek nevezte a labdarúgókat. Elképzeltük a szép jövőt.
Mezey György: Most is átadnám a helyem Matthäusnak
Augusztusban még meg sem fordult Mezey György fejében, hogy október végén a fehérváriak vezetik majd az NB I-es tabellát. A Videoton vezetőedzője úgy véli, egyelőre csupán félmunkát végzett, hiszen a Sóstói stadionban még mindig idegesítően kevés a néző. Ma is vallja, Lothar Matthäus lett volna a kispadon az ideális megoldás, Erwin Koeman koncepcióját pedig elhibázottnak tartja.
Fogadjunk, hogy továbbjut a Videoton!
Örülhetnek a székesfehérvári futballrajongók, hiszen a Magyar Kupa harmadik fordulójában kedvenceik mérkőzését ingyen tekinthetik meg: a Videoton I a Videoton II-vel játszik. Az első csapat edzője, Mezey György szerint a Magyar Kupa megcsúfolása, hogy összekerült a két csapat. A játékosok legálisan beszélgethetnek egymással a várható esélyekről, az élelmesebbek az interneten akár fogadhatnak is a végeredményre.
Mexikótól Matthäusig - Mezey György pályafutása
Magyarország legjobb elméleti szakemberének tartják, 40 éve ült először edzőként kispadra, pályafutása során az egyik legsikeresebb szövetségi kapitány lehetett volna, ám a csúcs, az 1986-os mexikói világbajnokság számára is katasztrofális leszereplést hozott. Az egyszeres magyar bajnok mesteredző igazi megosztó egyéniség, aki egykor szarjancsiknak nevezte a magyar futball irányítóit. Neki köszönhető, hogy a magyar edzőképzés Európában is elismert szintre emelkedett, Fehérváron mégis külföldi tréner kinevezését szorgalmazta, hogy aztán végül beadja a derekát, és ő maga foglalja el a kispadot. Dr. Mezey György 2004 után vállalt ismétt ...
- címkék:
- Mezey György
- foci
- magyar foci
- Címkefelhő »
Sporthíradó: csapkodó Csank, merész Mezey, vidám Mohamed
Új sorozatot indítunk, a sportvilág legfontosabb híreit, érdekességeit ezen a héten mozgóképen is olvasóink elé tárjuk. A mai sporthíradóból kiderül, miért volt dühös Csank János, az FTC edzője a Vecsés elleni mérkőzés után, milyen merész célokat tűzött ki magának a Fehérvár futballcsapata, és megnézhetik, miért nem sikerült nyernie a Barcelonának az újonc Almería otthonában.
Disztl sajnálja, hogy nem most kezdődik az idény
Új korszak kezdődhet a fehérvári futballcsapatnál, amely az utóbbi időkben főleg azért került a címlapokra, mert a játékosok rendre megunták az ígérgetéseket, és többször is sztrájkot helyeztek kilátásba. Az új tulajdonos, Garancsi István érkezésével rendeződni látszik a klub helyzete, a sportigazgatónak kinevezett Mezey György vezetésével nagy dolgokra készül a Fehérvár.
Mezey György lett a Fehérvár sportigazgatója
Mezey György, a labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lett az FC Fehérvár sportigazgatója - hangzott el a székesfehérvári klub hétfői sajtóbeszélgetésén.
Húsz éve kapott megalázó verést a Mezey-csapat
1986. június 2-án a mexikói Irapuato városa is bekerült a futballtörténelembe, legalábbis a magyar és a szovjet részre. A mexikói világbajnokság nyitányán a Mezey György irányította válogatott borzalmas játékkal 6-0-s vereségbe szaladt bele, pedig előtte voltak szakemberek, akik meg voltak arról győződve, együttesünk a vb egyik titkos favoritja. Eltelt 20 esztendő, a miértre azóta sem kaptunk választ. Viszont megértük azt, hogy a leggyalázatosabb vb-vereségünk is már-már pozitívumként hat: 1986-ben ugyanis legalább ott voltunk a világbajnokságon. Azóta soha...
- címkék:
- Mezey György
- Irapuato
- Címkefelhő »
MLSZ: folytatás Mezey nélkül
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem Mezey Györgyre, a Bozsik-program és a korosztályos válogatottak valamint az edzőképzés eddigi irányítójára bízza a jövőben a sokirányú munkát.
Mezeyt megfigyelőnek kérte fel a FIFA
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megbízásából Mezey György, az MLSZ edzőképző intézetének igazgatója, korábbi szövetségi kapitány szakmai megfigyelőként vesz részt a június 9-én kezdődő németországi világbajnokságon.
- címkék:
- Mezey György
- foci
- magyar foci
- MLSZ
- FIFA
- Címkefelhő »
Kisteleki István lett az MLSZ új elnöke
Kisteleki István lett a Magyar Labdarúgó Szövetség új elnöke, miután a rendkívüli tisztújító közgyűlésen - az első eredménytelen voksolás után - megszerezte a szükséges szavazatok több mint kétharmadát Pellady Péterrel szemben. Kisteleki másodjára 66, Pellady 30 voksot kapott.
19 év, 16 kapitány, nulla eredmény
Maradjon vagy menjen Lothar Matthäus? A magyar futball aktuális kérdését sajnos nem a világbajnoki felkészülés vagy az esetleg még komoly téttel bíró Bulgária és Horvátország elleni utolsó két selejtező jelenti, hanem a jelenlegi kapitány jövője. Összeállításunkban röviden áttekintjük az elmúlt 19 év eredménytelenségét, megvonjuk az utolsó két esztendő mérlegét, megdöbbenünk azon, hogy a német kapitány 70 játékost próbált ki a nemzeti csapatban. Különösebb eredmény nélkül.
Mezey és Puhl lett az MLSZ alelnöke
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége csütörtöki ülésén jóváhagyta az idei rendes közgyűlés időpontját, valamint elfogadta az alelnökök kinevezését.
Mezey nemzetközi sikert vár az utánpótlástól
Remekül sikerült a júliusi zánkai futballtábor, amelyen a legtehetségesebb utánpótlás-játékosok vettek részt. Dr. Mezey György, az MLSZ és Ebedli Ferenc, a liga szakmai irányítójaként elmondta, hogy elméleti és gyakorlati bemutatókkal igyekeztek az edzőket segíteni a minél hatékonyabb felkészítésre, és a szakemberek legnagyobb örömére a Balaton partján rengeteg tehetséget láthattak.
Mezey: Az Eb-n lejárt a sztárok korszaka
Mezey György a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságon az UEFA megbízásából 14 mérkőzést elemzett. A magyar szakember szerint a görögök győzelmével a sztárok korszaka lezárult, hiszen végül a csapatjáték diadalmaskodott az Eb-n. Az MLSZ edzőbizottsági tagja úgy véli: Otto Rehhagel csapatának a sikere visszaadta az edzők megbecsülését.
Mészöly élvezte az újpesti tavasz pillanatait
Édesapja nyomdokain halad Mészöly Géza, az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki féléve úgy érzi, álomvilágban él. A másodosztályú REAC kispadjáról előbb Újpestre került, majd pazar tavaszt produkálva hajszálnyira maradt le csapatával az aranyéremről.