menekültválság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Németország
- Európai Unió
- menekült
- Angela Merkel
- Ausztria
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Menedékkérő-igazolvány lesz Németországban
Németországban külön igazolványt kapnak a menedékkérők, és összekapcsolják a menekültügyben érintett hatóságok adatbázisait a kormány szerdai ülésén elfogadott törvénytervezet szerint, amelyet várhatóan már januárban megszavaz a törvényhozás.
- címkék:
- ellátás
- menekültválság
- Németország
- Címkefelhő »
Brüsszel szerint segíteni kellene, nem tiltakozni
Miközben a magyar kormány háborút indított a menekültügyi kvóták ellen, az Európai Unió az áthelyezésben részt vevő tagállamok száma miatt aggódik. Brüsszelben az Origo tudósítójának többen is azt mondták, ha végre a tagállamok is megértenék, hogy három ország nem tud megbirkózni egymillió emberrel, sokkal kisebb lenne a válság. Van, aki a vonakodó tagállamok miatt egyenesen kötelezővé tenné a kvótarendszert.
Nincs elég határőre Európának a hatékony védelemhez
Tizenkét hajóval és háromszáz alkalmazottal állja a sarat a külső uniós határokon az Európai Unió határőrizeti ügynöksége. Aki azonban a Frontextől várja, hogy megállítja a menekülthullámot, az csalódni fog: a szervezet kezét rengeteg szabály köti, és alapvetően nem is ez a feladata. Ewa Moncure, a Frontex szóvivője az okokról is beszélt Brüsszelben az Origo tudósítójának.
Colleen Bell: Magyarországnak joga van megvédeni a saját határait
Az Egyesült Államok megérti, hogy Magyarországnak szuverén nemzetként joga van megvédeni a saját határait - mondta Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet, hozzátéve: a menekülteket méltóságuknak megfelelően, humánusan kell kezelni, gondoskodni kell a biztonságukról.
Őrizetbe venné a menekülteket az Európai Tanács elnöke
Fordulatot is jelenthet az Európai Unió politikájában Donald Tusk bejelentése. Az Európai Tanács elnöke több interjúban is arról beszélt, hogy meg kell állítani a migrációs nyomást, a már érkezőket pedig addig őrizetben kell tartani, amíg meg nem bizonyosodnak a személyazonosságukról.
Az Iszlám Állam még komoly károkat okozhat Magyarországnak
Hatalmas károkat okozna Európának, ha a terrorfenyegetettség és a menekültválság miatt széthullana a schengeni övezet. A határellenőrzések tartós visszaállítása miatt lassulna és drágábbá válna a kereskedelem, visszaesne a turizmus, nehézkesebb lenne a munkaerő áramlása. Létezik olyan forgatókönyv, amely szerint az unió magországai mini-Schengent alkotnak, a perifériát (benne Magyarországot) pedig leválasztják. A legrosszabb esetben Schengen teljesen széthullhat, és magával ránthatja a közös pénzt is.
EU-csúcs: Magyarországnak nem kell menekültet befogadnia
A vasárnap elfogadott zárónyilatkozatnak nem része, hogy a migránsokat az Európai Unió országai között kötelezően szét kellene osztani - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió és Törökország vezetőinek vasárnap Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozója után. Az EU hárommilliárd euróval támogatja a szír menekültek törökországi ellátását, Törökország pedig erőfeszítéseket tesz majd a migráció megfékezésére.
- címkék:
- menekült
- EU-csúcs
- menekültválság
- Címkefelhő »
Az EU vezetői maximális határbiztonságot akarnak
Ha nem sikerül rövid időn belül biztosítani a külső határokat, veszélybe kerül a szabad mozgást biztosító schengeni övezet - mondta Donald Tusk, az uniós tagállami csúcsvezetők testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke.
Orbán: Fizetünk, de kényszerbetelepítést nem fogadunk el
Fizetni hajlandóak vagyunk, de kényszerbetelepítést nem fogadunk el - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió és Törökország vezetőinek vasárnap Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozója előtt.
Átvenne 400 ezer menekültet egy csoport uniós tagállam
Angela Merkel német kancellár kezdeményezésére külön tanácskozást tartanak vasárnap Brüsszelben az EU–Törökország-csúcstalálkozó előtt mindazon országok képviselői, amelyek hajlandóak egy menekültkontingens átvételére Törökországtól. Az elképzelések szerint mintegy 400 ezer menekült befogadásáról lehet szó.
- címkék:
- menekültválság
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Svédországban eltűnt 14 ezer menekült
A svéd hatóságok bevallották, hogy fogalmuk sincs, hová tűnt 14 ezer ember, akire a menekültpolitikai szigorítás miatt kitoloncolás várt volna. Valószínűleg sokan közülük elhagyták az országot, a többiek pedig egyszerűen illegalitásba vonultak.
- címkék:
- Svédország
- menekültválság
- Címkefelhő »
Tömegverekedés volt egy berlini menekültszálláson
Tömegverekedés robbant ki szombat este Berlinben egy menekültszálláson, a német rendőrség és a tűzoltóság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre.
Nem visz magyar javaslatot Orbán a holnapi EU-csúcsra
A parlamenti pártok frakcióvezetőivel egyeztetett a vasárnapi rendkívüli európai uniós csúcson képviselendő magyar álláspontról Orbán Viktor. Az Origo értesülései szerint nem lesz külön magyar javaslat.
Drótkerítést építenek a görög-macedón határon
Drótkerítést kezdett el felhúzni a macedón hadsereg szombaton a macedón-görög határon, ahol a bevándorlók igyekeznek bejutni az országba és folytatni útjukat Nyugat-Európa felé. Kétezer ember rekedt a görög oldalon, ma is voltak összecsapások..
Legalább hat menekült gyerek fulladt vízbe
Legalább hat gyerek fulladt vízbe pénteken Törökország északnyugati partjainál, miután felborult két, migránsokat szállító és a görög szigetekre tartó csónak - jelentette a török média.
- címkék:
- Törökország
- menekültválság
- Címkefelhő »
Erősödik a rasszizmus Ausztriában
1201 rasszista indítékú bűncselekménnyel kapcsolatos bejelentést kapott az osztrák rendőrség az év első kilenc hónapjában, ami 60 százalékos emelkedést jelent 2014-hez képest.
Európának be kell zárnia a határait
Az Európai Uniónak ki kell mondania, hogy nincs mód további migránsok fogadására, és megoldást kell találnia arra, hogy a Szíriából távozókról a szomszédos országokban gondoskodjanak - jelentette ki Manuel Valls francia miniszterelnök.
Új szintre lép a bevándorlóellenes kampány
Karácsonyig száz helyszínen tartanak majd lakossági fórumot a Fidesz vezetői arról, milyen veszélyekkel járna a menekültek befogadása.
- címkék:
- bevándorlás
- menekültválság
- Fidesz
- Címkefelhő »
Banksy nyomorparkjában forgatott klipet a Pussy Riot
Egy összecsapás képei zavarják meg a napfelkeltét. Emellett egy közleményben kiállnak a menekültek mellett.
Európának le kell mondania a szíveslátás kultúrájáról
Európának le kell mondania a szíveslátás kultúrájáról, a kontinens ugyanis már nem tud több menekültet befogadni - jelentette ki Johanna Mikl-Leitner, az osztrák belügyminiszter Szófiában, ahol a Salzburgi Fórum kétnapos belügyminiszteri konferenciáján vesz részt.
Meg akarják akadályozni az újabb tragédiákat
Törökország és Görögország a jövőben együttműködik, hogy megelőzzék a menekültekkel újabb tragédiák történjenek az Égei-tengeren - jelentette be Ankarában a két ország kormányfője.
Új Marshall-tervet szorgalmaz az ENSZ-főtitkár
Az ENSZ-főtitkár a közel-keleti országok megsegítését célzó, afféle új Marshall-terv kidolgozására szólította fel a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport vezetőit, mondván, az segíthet megoldani az Európában kialakult menekültválságot.
Tengeren érkezhet a következő menekülthullám
Miközben a világ nagy része a Szíriából érkező menekültekre figyel, kevés szó esik az afrikaiakról. Pedig a kontinensről a következő években milliók indulhatnak el az éhínség, a terror és a szegénység elől, és az ő úti céljuk is az Európai Unió lesz. Brüsszel két eszközzel próbál harcolni: pénzzel és kiutasítással – kevés sikerrel.
- címkék:
- Afrika
- menekültválság
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Két hónap alatt épül fel az osztrák kerítés
Kompromisszum eredménye az osztrák döntés a szlovén határon felépítendő kerítésről, és alapvetően a szociáldemokraták által javasolt elvek mentén született.
- címkék:
- Ausztria
- menekültválság
- Címkefelhő »
Vonattal a horvát tranzitállomásra
Elmúltak a kezdeti kaotikus állapotok, a menekültek már rendezett körülmények között kelnek át a szerb-horvát határon. Az Origo riporterei megnézték, hogy indul a vonat a horvát tranzitállomásra. Képgaléria.
Azért jött el Iránból, hogy metált játszhasson
Az iráni rocker szabadon akar gondolkodni. A szír programozó nem akar harcolni. A pakisztáni fiatalt a vallása miatt üldözték. Az Origo a szerb–horvát határon járt.
Szijjártó: Még 45 millió ember elindulhat Európába
Európa jelenleg nem egy menekültválsággal, hanem egy tömeges migrációval szembesül - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Prágai Európai Csúcstalálkozó nemzetközi politikai konferencián, amelynek témája az Európai Unió jövője volt.
Kétszer annyiba kerülnek a menekültek, mint hitték
Az eredetileg becsült összeg dupláját, 21,1 milliárd eurót kell az idén Németországnak a menekültekre költenie a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet szerint, az önkormányzatok pedig kölcsönöket kényszerülnek felvenni.
Orbán Viktor: Európa védelmezője
Aktuelle Ausgabe: «Ein Wort von Merkel – und die Flut ist gestoppt» - Verbrechen, Obsession, Schuld - «Die Verantwortung des Überlebenden»#EU #Politik #Schweiz #Flüchtlinge Szerző: DIE WELTWOCHE, 2015. november 11.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Svájc
- menekültválság
- Címkefelhő »
Orbán: Határőröket és rendőröket küldenek a V4-ek Görögországba
Több mint 300 határőrt és rendőrt küldenek a visegrádi négyek Görögországba, hogy "a görög déli határoknál meg tudjuk állítani a menekülthullámot".
Hány menekültet kell vízbe dobni, hogy ne süllyedjen el a csónak?
Ízléstelen példát adott fel a diákjainak egy bialystoki fizikatanár, aki azzal védekezett, hogy csak fel akarta kelteni a gyerekek érdeklődését.
- címkék:
- fizika
- menekültválság
- Címkefelhő »
Berlin már visszaküldi a szír menekülteket
Németország ismét alkalmazza a szír menedékkérők esetében a dublini előírásoknak azt a részét, amely alapján vissza lehet küldeni a menedékkérőket abba a tagállamba, amelyben beléptek az EU területére – mondta kedden Berlinben a német belügyminisztérium egy szóvivője.
- címkék:
- szírek
- menekültválság
- Németország
- Címkefelhő »
Merkel: Megoldást kell találni a határok védelmére
Szlovénia nem kényszerülne rendkívüli intézkedésekre, ha "meg lehetne oldani a problémákat a görög-török külső határon" - mondta a német kancellár kedden Berlinben. Az idő sürget, figyelmeztetett a német kancellár
Tusk: Németországnak cselekednie kell
Németországnak bátran és történelmi komplexusok nélkül cselekednie kell az Európai Unió külső határainak védelméért, a többi uniós tagországnak pedig szolidaritást kell vállalnia Németországgal - mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn a berlini fal ledöntésének 26. évfordulója alkalmából a német fővárosban elmondott ünnepi beszédében.
Leírnák a költségvetési hiányból a menekültekre költött pénzeket
A migrációs válság egyes országok számára olyan terhet jelent, hogy azt költségvetési szempontból rendkívüli körülménynek kell tekinteni, így lehet helye az uniós szabályok rugalmas értelmezésének - válaszolta hétfőn újságírói kérdésre az eurózóna pénzügyminisztereinek tanácskozását követően Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurócsoport elnöke.
- címkék:
- költségvetés
- menekültválság
- Címkefelhő »
Orbán nyerni megy Máltára
Másfél hónapja döntött az Európai Unió a kötelező kvótarendszerről, de most úgy tűnik, hogy kivitelezhetetlen a rendszer. Brüsszel attól fél, hogy Svédország után más tagállamok is meggondolják magukat, és nem akarnak részt venni a programban. Még az sem kizárt, hogy a máltai csúcstalálkozóról Orbán Viktor megerősödve térhet vissza.
Behúzzák az erdélyieket is a migránsharcba
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt közös felhívásban kéri az erdélyi magyarok csatlakozását a bevándorlási kvóták elleni Fidesz-petícióhoz.
Egyre hűvösebben fogadják a menekülteket Skandináviában
A menekültek számának emelkedésével egyre hűvösebbé válik a fogadtatás Skandináviában, és fokozatosan nő a szélsőjobboldali pártok befolyása a migrációs politikára. Olaszországban viszont a kistelepülések megmentését várják a menekültektől.
A kerítés miatt egymásnak feszül a két kormánypárt Ausztriában
Fokozódik az ellentét az osztrák Néppárt és a szociáldemokraták között a szlovén határra telepítendő határőrizeti rendszer miatt. Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter sajtóinformációk szerint három különböző változatot terjeszt a kormány elé.
- címkék:
- Ausztria
- menekültválság
- Címkefelhő »
Négyszáz migránst mentettek meg Görögország partjainál
Csaknem négyszáz migránst mentettek meg a görög parti őrség és az európai uniós határvédelmi ügynökség hajói az Égei-tengeren, Törökország és Görögország partjai között szombaton.
- címkék:
- Égei-tenger
- menekültválság
- Címkefelhő »
Az európai civilizációért aggódott a kormány
A magyar családpolitikát is elérte a menekültválság. Eddig a kormány azt kommunikálta, hogy a bevándorlók elveszik a munkát, és veszélyt jelentenek az európai kultúrára, a Budapesti Demográfiai Fórumon viszont az is kiderült: ha nem születik elég gyerek, Európa nem tud ellenállni a menekülthullámnak. A kétnapos tanácskozáson arról is szó esett, hogyan lehet megállítani a növekvő népességfogyást.
Németországban bevezetik a menekültigazolványt
Németországban a koalíciós pártok újabb menekültügyi intézkedéscsomagról állapodtak meg, a csütörtökön Berlinben bemutatott tervek között szerepel, hogy gyorsított eljárással döntenek a biztonságos országokból származó menedékkérők ügyében.
- címkék:
- menekültválság
- Németország
- Címkefelhő »
Lázár: Határzár lehet a román határon is
Szükség esetén a hármashatár és Mezőhegyes között épülhet meg a határzár a román-magyar határon - jelentette ki Lázár János csütörtökön Makón.
3 millió migráns érkezhet 2016 végéig
Az Európai Bizottság 3 millió főre becsüli az idén novembertől a jövő év végéig érkező migránsok számát - áll az EB csütörtökön publikált őszi gazdasági előrejelzésében.
Merkel védi meg Európa becsületét
Bernard Kouchner orvosként a világ háborús övezeteiben segített, politikusként a francia külügyminiszterségig jutott, és két évig vezette az ENSZ koszovói misszióját is. A legtöbben mégis a Nobel-békedíjas Orvosok Határok Nélkül (Médecins Sans Frontières) és A Világ Orvosai (Médecins du monde) humanitárius szervezetek alapítójaként ismerik. Vallja: az emberek szenvedése között nem szabad különbséget tenni, éppen ezért tartja elfogadhatatlannak azt is, hogy ne minden menekültet fogadjon be Európa. A Közép-európai Egyetem OSA Archívumának meghívására Budapestre érkezett szakember a magyaroknak pedig azt üzeni, hogy ne felejtsék el, ammikor ...
Szlovén lapok: Ljubljana szögesdrótot vásárol
A szlovén kormány már megrendelte a szögesdrótot, amellyel meg akarja védeni déli, horvát határát egy esetleges ellenőrizetlen migránsáradattal szemben - írták a vezető szlovén napilapok szerdán.
Kövér: Magyarország nem lesz bűnrészes Európa pusztulásában
Ezzel a címmel jelent meg egy interjú a Die Presse című osztrák lapban Kövér Lászlóval, a Parlament elnökével, akit Orbán Viktor miniszterelnök közeli munkatársaként mutat be az újság.
Mégsem dőlt el az MTVA 47 milliárdja
A zárószavazás előtt már csak a Költségvetési Tanács véleményére vár a költségvetés azon módosítása, amely egyetlen törvényben elengedné a köztévé 47 milliárdos tartozását, és a menekültválság kezelésére további 60 milliárd forintot különítene el. A bizottságok a Modern Városok Programra is 25 milliárd forinttal több pénzt szánnának. Az ellenzék kifogásolta a kérdések összekapcsolását, az összegző módosító javaslatot mégis megszavazta az Országgyűlés. A szavazásig követtük az ülést.
Krematóriummal fenyegetik a menekültek segítőit Németországban
A kölni polgármester elleni késes támadás óta egyre többen gondolják úgy Németországban, hogy a szélsőjobboldali fenyegetést komolyan kell venni. A probléma csak az, hogy a szélsőjobboldal is megváltozott ahhoz képest, ahogy a titkosszolgálatok ismerték őket. Az új típusú szélsőséges mozgalmak muszlimveszélyt emlegetve nyernek támogatókat. Aki a menekülteket segíti, ellenségnek tekintik: gázkamrával, krematóriummal fenyegetik. Van olyan politikus, aki elgondolkodott azon, hogy golyóálló mellényt szerez be.
Tizenegy menekült halt meg a görög partoknál
Tizenegy menekültet, köztük hat gyermeket találtak holtan a görög hatóságok az égei-tengeri Számosz szigeténél vasárnap.
- címkék:
- menekültválság
- Címkefelhő »