MDF
címke rss- kapcsolódó címkék:
- választás 2010
- Fidesz
- pártpolitika
- SZDSZ
- MSZP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az állam kezeskedik a legatyásodott MDF és SZDSZ aranytartalékáért
Évi 228 millió forintról évi 50 millióra csökken a választási kudarc után az MDF állami támogatása, de rengeteg pénzt bukik az SZDSZ is. Mindkét pártnak jelentős tartalékai vannak azonban azokban az ingatlanokban, amelyek megvásárlására az MDF és az SZDSZ is rábólintott még 2007-ben. Az SZDSZ több mint 300, az MDF több mint 450 millióért vásárolt ingatlanokat kedvező kamattal úgy, hogy a hitelért az állam vállalt kezességet és a megvásárolt épületekre bejegyzett jelzálog is csak jelképes.
Az MDF a Fidesz támogatására buzdítja székesfehérvári szavazóit
Arra bíztatja szimpatizánsait a székesfehérvári MDF, hogy a választás második fordulójában a Fidesz-KDNP jelöltjére, Cser-Palkovics Andrásra szavazzanak. Viniczai Tibor MDF-es alpolgármester szerint a két pártnak vannak közös érdekeik.
Elhunyt Dragon Pál, az MDF Pest megyei elnöke
Vasárnapra virradó éjjel elhunyt Dragon Pál, az MDF Pest megyei elnöke. A politikus április elején került kórházba, miután szívinfarktust kapott. Az MDF saját halottjának tekinti.
- címkék:
- Dragon Pál
- halálozás
- MDF
- Címkefelhő »
A fideszmentes Orbántól az alkoholmentes MDF-ig - a 2010-es választási plakátok
A Fidesz öt, az MSZP négy óriásplakát-sorozattal bombázta a választókat a kampányban, de megmutatta magát a Jobbik, az LMP, és kifejezetten aktív volt a parlamentből végül kiesett MDF is. A választási plakátok szinte mindent uraltak az elmúlt 1,5-2 hónapban. Az MDF a szavakkal zsonglőrködött, Orbán Viktor levetette fideszes gúnyáját, a Jobbik pedig börtönráccsal üzent. Önnek melyik tetszett a legjobban?
Kirúgta szövetségesét, és új korszakot ígér az MDF
Felbontotta az SZDSZ-szel kötött együttműködési megállapodást az MDF, miután belátta, hogy a két párt választási szövetsége eredménytelen volt - áll a párt elnökségének pénteki közleményében. Az MDF keményen beszólt a kampányukat levezénylő Somogyi Zoltánnak, valamint az MDF-et korábban szakmai tanácsokkal segítő Political Capitalnak is, és új korszakot ígért az "antalli értékek szellemében". A kírúgott SZDSZ keddre ígér választ.
- címkék:
- Somogyi Zoltán
- pártpolitika
- MDF
- Címkefelhő »
Brüsszeli ügyei miatt nem ér rá nyilatkozni Bokros
Brüsszeli teendőire hivatkozva nem nyilatkozik Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje pártja választási vereségéről és a további terveiről. Bokros vasárnap óta nem szólalt meg, hétfőn Brüsszelbe utazott.
- címkék:
- Bokros Lajos
- választás 2010
- MDF
- Címkefelhő »
"Ez nehéz szellemi, fizikai megterhelés" - mihez kezdenek a parlamentből kibukó képviselők?
Unokázással, cégvezetéssel vagy tanítással képzelik el a jövőjüket azok az [origo] által megkérdezett országgyűlési képviselők, akik a vasárnapi választáson elszenvedett vereségük miatt búcsúzni kényszerülnek parlamenti mandátumuktól. Van köztük olyan politikus is, akit 18 évnyi parlamenti munka után annyira váratlanul ért az eredmény, hogy semmilyen terve nincs még arra, hogyan tovább.
- címkék:
- választás 2010
- képviselő
- MSZP
- MDF
- Címkefelhő »
Gémesi és Almássy neve is felvetődött lehetséges MDF-elnökként
Gémesi Györgyöt, Gödöllő polgármesterét és Almássy Kornélt, az MDF egykori alelnökét is megkereste több párttag, hogy nem vállalná-e a párt vezetését. A pártból 2006-ban kilépett Gémesi azt mondta, hogy az önkormányzati választások után, bizonyos feltételek mellett visszatérne az MDF-be. Almássy sem mondott nemet, de vannak kétségei. A pártot az új elnök megválasztásáig Herényi Károly elnökhelyettes vezeti.
Sosem látott pénzekhez jutnak a parlament új pártjai
Vasárnap nem csak a jelöltek és a pártok sorsáról döntöttek a szavazók, hanem az is a szavazatok alapján dől el, hogy a parlamentbe jutó pártok mennyi állami támogatást kapnak. A új bejutók közül a Jobbiknál még nem döntöttek arról, hogy mire költik az év hátralevő részére járó 335 millió forintot, az LMP-nél meglepődtek, hogy 200 milliót kapnak. Az LMP már gondolkozik azon is, hogy pártalapítványt hozzon létre, ami után további támogatásra lesz jogosult. A Jobbik szóvivője szerint náluk is biztos alakul pártalapítvány.
Sebeiket nyalogatják az elnökválasztásra készülő MDF-esek
A héten ül össze az MDF elnöksége, hogy értékelje a választási eredményeket. Az ülés után hívhatják össze az országos gyűlést, amely új pártelnököt választhat a vasárnap lemondott Dávid Ibolya helyett.
- címkék:
- pártpolitika
- választás 2010
- MDF
- Címkefelhő »
Már csak 28 napig láthatjuk Bokros Lajos bajszát az utcákon
A választások második fordulójának eredményhirdetésétől számított harmincadik napig, azaz várhatóan május 25-ig kell, hogy eltűnjenek a pártok plakátjai az utcákról. A választások első fordulóján 2,6 százalékos eredménnyel a parlamentből kiesett MDF jogértelmezése szerint nekik két héttel korábban jön el ez a határidő. Aki túlcsúszik, szabálysértést követ el.
2010. április 11.: a választás estéje videókon
Nyertes és vesztes politikusok beszédei, nyilatkozatai, szimpatizánsok véleménye a Fidesz elsöprő győzelméről, az MSZP és a Jobbik szerepléséről, az LMP bejutásáról és a hajnalig elhúzódó szavazásról. Az [origo] választási videói.
- címkék:
- választás 2010
- Fidesz
- MSZP
- MDF
- Jobbik
- LMP
- Címkefelhő »
Orgazmusélménytől a sült ökörig - helyszíni tudósítások a választás éjszakájáról
Ölelkeztek és zászlókat lobogtattak az emberek a Vörösmarty téri Fidesz rendezvényen, míg a gárdisták által biztosított Sportmax 1 szabadidő központban a jobbikosok jótékony céllal sütött ökröt ettek. Az LMP előtt Bajcsy-Zsilinszky úti székházban ünnepelt, ahova az amerikai nagykövet is beugrott, majd az Instantban sárga műanyaglabdák között folytatta a bulizást. Mesterházy Attila MSZP miniszterelnök-jelölt telefonon gratulált Orbán Viktornak, a párt politikusai hajnali egy óra előtt távoztak a székházból. Az MDF székházában éjfélkor már csak páran lézengtek, miután Dávid Ibolya a párt 2,65 százalékos eredménye után lemondott az MDFF ...
Retkes és Bokros is felszívódott a választási vereség után
Nem akar nyilatkozni a választások eredményéről Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, de munkatársa szerint talán még a héten a nyilvánosság elé áll. Az SZDSZ és az MDF vasárnap mindössze 2,67 százalékot szerzett, a vereség miatt Dávid Ibolya MDF-elnök lemondott. Bokros Lajos Brüsszelbe utazott, ő sem kommentálja az eredményeket.
- címkék:
- Retkes Attila
- választás 2010
- SZDSZ
- MDF
- Címkefelhő »
LMP vs Jobbik Budapesten - 21-11
Az LMP és a Jobbik budapesti harcában a választókörzetek zömében az LMP került ki győztesen. A 32 körzetből 21-ben szerzett a Lehet Más a Politika jelöltje több szavazatot, mint a Jobbiké, hat körzetben pedig egyáltalán nem indult LMP-s jelölt, míg jobbikosok mindenhol voltak. Az MDF gyengén szerepelt a fővárosban is.
- címkék:
- választás 2010
- MDF
- Jobbik
- LMP
- Címkefelhő »
A Fidesz mindenkin túltett, az MSZP-s szavazók fele eltűnt
Nem kapott még ilyen sok szavazatot egy párt sem 1990 óta, mint most a Fidesz, amelyre 2,7 millióan voksoltak vasárnap. Az MSZP szavazóinak több mint a felét elvesztette a 2006-os választáshoz képest, ezúttal 990 ezer szavazatot kapott. A Jobbik megduplázta szavazóinak számát a 2009-es európai parlamenti választáshoz képest, az akkori 430 ezer helyett 855 ezer szavazatot kaptak.
- címkék:
- választás 2010
- Fidesz
- MSZP
- MDF
- Jobbik
- LMP
- Címkefelhő »
Nem látja a muníciót az MDF távozó szóvivője
Hétfőn lemondott az MDF szóvivője, Kerék-Bárczy Szabolcs. A párt az országgyűlési választások első fordulójában kevesebb mint 3 százalékot szerzett, így nem jutott be a parlamentbe. Dávid Ibolya, a párt elnöke, már vasárnap lemondott, az új elnök megválasztásáig Herényi Károly alelnök vezeti a pártot.
Szűken lesz meg a Fidesz-kétharmad a Századvég szombati felmérése szerint
Szűken bár, de meglesz a Fidesz kétharmada az új országgyűlésben; két rendszerváltó párt - az MDF és az SZDSZ - nem jut be a parlamentbe. Ezek a főbb megállapításai a Századvég Alapítvány nagymintás felmérésének, amelyet a Duna Televízió megbízásából készített 2010. április 10-én, szombaton, háromezer fő megkérdezésével.
Dávid Ibolya lemond az MDF-elnökségről
Lemondott az MDF elnöki posztjáról Dávid Ibolya, miután pártja elbukott a parlamenti választáson, és jócskán elmaradt a bejutáshoz szükséges küszöbtől.
- címkék:
- Dávid Ibolya
- választás 2010
- MDF
- Címkefelhő »
Medián: Meglesz a kétharmados Fidesz-többség
Négypárti parlamentet jósol a Medián, szombaton és pénteken felvett adatai alapján. Az RTL Klub és az [origo] megrendelésére készült kutatás szerint a Fidesz a listás szavazatok 55 százalékát szerzi meg, ez összesen 270 parlamenti mandátumot eredményezhet, ami elég a kétharmados többséghez. Az MSZP két százalékponttal előzi meg a Jobbikot, az LMP pedig hat százalékot szerezve kerül be a parlamentbe a Medián szerint. A kutatás az MDF-nek mindössze 2 százalékot jósol.
- címkék:
- közvélemény-kutatás
- Fidesz
- MSZP
- MDF
- Jobbik
- LMP
- Medián
- Címkefelhő »
Lemondott Dávid Ibolya az MDF bukása után - percről percre
Lemondott az MDF elnöki posztjáról Dávid Ibolya, miután a párt csak 2,65 százalékot ért el a választás első fordulójában, így jócskán elmaradt a parlamenti küszöbtől. Dávid a párt elleni hisztérikus támadássorozatról, a szóvivő az MDF ellen alakult nagykoalícióról beszélt, mások a médiát okolták az LMP előretöréséért. Az [origo] kora estétől éjfélig élőben követte az MDF székházában történt eseményeket.
- címkék:
- pártpolitika
- választás 2010
- MDF
- Címkefelhő »
Képek a választások első fordulójáról
Szijjártó sminkelt, a gárdisták tortát ettek, az LMP-sek buliztak, az MDF és az MSZP pedig hamar elcsomagolt. Nézze meg az országgyűlési választások első fordulójának estéjén készült fotóinkat!
Dávid Ibolya: az MSZP nem tud hiteles ellenzék lenni
Nem tud az MSZP hiteles ellenzéke lenni a leendő kormánynak, mert több esetben együttműködött a Fidesszel - közölte Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Szerinte ezt bizonyítja, hogy együtt próbáltak összefogni az ellen, hogy az MDF indulni tudjon a fővárosban.
- címkék:
- Dávid Ibolya
- választás 2010
- MDF
- Címkefelhő »
Forsense: Gyengébb Fidesz-eredményt hozhat a sok szavazó
Az MSZP-nek jönne a legjobban, ha sokan elmennének szavazni, így ugyanis sokkal jobb eredményt érne el a párt, mint alacsony részvétel esetén - derül ki a Forsense kutatásából, amely szerint a Fidesz alacsonyabb részvétellel tudna jobb eredményt elérni. Rajtuk kívül a Jobbik és az LMP juthatna még parlamentbe a Forsense szerint, azonban rajtuk nem foghat ki a részvételi arány.
- címkék:
- választás 2010
- felmérés
- Fidesz
- MSZP
- MDF
- Jobbik
- LMP
- Forsense
- Címkefelhő »
A Fidesz maga felé fordult, az MSZP elővette a sötét színeket - így alakult át a kampány
A csúsztatásoktól sem mentes látványkampánytól az ellenfelekkel való ijesztgetésig szinte minden stílusban megnyilvánultak a pártok a választási kampányban. A Fidesz lassan irányította magára a figyelmet, hogy elhalássza a radikálisokkal is szimpatizáló szavazókat, az MSZP-nek pedig annyi ötlete maradt a végére, hogy állítása szerint még mindig jobb, mint a Fidesz. Az MDF mindent megpróbált, az LMP volt a legvisszafogottabb. Nézze végig, hogyan próbálták meggyőzni önt a pártok az elmúlt hónapokban!
Kielégitő az állapota a kórházba került Dragon Pálnak
Több, egymást követő infarktus miatt súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba Dragon Pált, az MDF országgyűlési képviselőjét pénteken. A párt este közölte, hogy a politikus állapota estére sokat javult a kezelés miatt.
- címkék:
- Dragon Pál
- pártpolitika
- MDF
- Címkefelhő »
A Fidesz is túllépte százmillióval a törvényes kampánykeretet három civil szervezet szerint
Az MSZP után a Fidesz is átlépte a törvényes 386 millió forintos határt, már 475 millió 619 ezer forintot költöttek a kampányt monitorozó civil szervezetek szerint. Az MSZP 652,5 millió forintnál tart, azaz a két nagy párt együtt már több mint egymilliárd forintot kampányolt el.
Hiába várta vitára a pártok kormányfőjelöltjeit Bokros
Csütörtökön 11 órára vitára várta a pártok miniszterelnök-jelöltjeit Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje, a meghívottak közül senki nem jelent meg. Bokros sajtótájékoztatót rögtönzött, azt mondta, a választók bejuttatják a parlamentbe az MDF-et.
- címkék:
- Bokros Lajos
- választás 2010
- MDF
- Címkefelhő »
Feloszlott az MDF bátonyterenyei szervezete
Kilépett az MDF-ből a párt bátonyterenyei szervezetének összes tagja, így a helyi szervezet megszűnt. A feloszlást azzal indokolták, hogy nem tudnak azonosulni a párt jelenlegi politikájával.
- címkék:
- Bátonyterenye
- választás 2010
- MDF
- Címkefelhő »
Medián: Negyedik párt is megszorongathatja a Fidesz kétharmadát
Ahogy sok közvélemény-kutató, így a Medián is négypárti parlamentet tart valószínűnek - derül ki az intézet által végzett felmérésből. A Fidesz a felmérés szerint megszerezheti a kétharmados többséget, főképp, ha nem tesz keresztbe egy parlamentbe jutó negyedik párt. Erre a támogatóit az utóbbi időben megháromszorozó LMP-nek van a legnagyobb esélye a Medián szerint, bár az MDF is okozott már meglepetéseket az elmúlt választások utolsó pillanataiban.
A Gallup a Jobbikot várja a második helyre
A Fidesz fölényes győzelme mellett azt jósolja a Gallup, hogy a Jobbik lesz a második legerősebb párt. Az LMP 5,4 százalékot szerez és bejut a parlamentbe, de az MDF nem. A négy évvel ezelőttihez hasonló részvételi arány várható, de a megkérdezettek közel negyede nem mondta meg, hogy kire fog szavazni.
Négypárti parlamentet jósol a Nézőpont
Négypárti parlamentet valószínűsít a Nézőpont Intézet, legfrissebb kutatásuk szerint bejut és 15 mandátumot szerez az LMP. A múlt hét végén készült kutatás szerint a Fidesz támogatottsága nőtt, a Jobbiké csökkent, az MSZP pedig stagnált a legutóbbi mérés óta. Az MDF nem éri el a parlamenti küszöböt.
Dávid Ibolya: Orbán Viktort meg kell állítani
Dávid Ibolya MDF-elnök szerdán kijelentette, pártja őszintén úgy gondolja, hogy Orbán Viktort, a Fidesz elnökét meg kell állítani. Dávid Ibolya arról beszélt, hogy az MSZP is ezzel kampányol, szerinte mégis összefogott a Fidesszel az MDF budapesti indulásának megakadályozására.
Századvég: Kifulladni látszik a Jobbik
Pár nappal a választások előtt a Jobbik kifulladni látszik a Századvég legfrissebb felmérése szerint, a párt támogatókat vesztett, így újra az MSZP a második erő. A szocialisták mellett a Fidesz is erősíteni tudott. A Századvég szerint a két kispárt közül csak az LMP fog bejutni, így négypárti parlament alakulhat.
Csütörtökön egyedül is vitatkozik Bokros Lajos
Gyávának nevezte az MDF pártigazgatója, Pusztai Erzsébet azokat a miniszterelnök-jelölteket, akik nem akarnak vitába szállni Bokros Lajossal, a párt kormányfőjelöltjével. Az MDF kampányzáró helyett akkor is vitára készül, ha eddig mindenki visszautasította a felkérését. A párt szerint egyik jelölt sem elég felkészült.
- címkék:
- Bokros Lajos
- választás 2010
- MDF
- Címkefelhő »
Kiakadt az MDF plakátján egy dohánygyár
Saját termékeit vélte felfedezni az MDF egyik, cigarettásdobozokat ábrázoló választási plakátján egy dohánygyár, ezért levélben tiltakozik a pártelnöknél. A dobozokon a Fidesz, az MSZP és a Jobbik szerepel, de a gyártó szerint egyértelműen felismerhetőek a sajátos csomagolási elemek.
- címkék:
- dohánygyárak
- választás 2010
- MDF
- Címkefelhő »
Az LMP és a Jobbik keresgélheti még tartalékait
A Jobbik és az LMP támogatottsága még nőhet a választásokig, ha a hátralévő egy hétben töretlen lesz az elmúlt hónapokban készített közvélemény-kutatásokból kirajzolódó tendencia. Az MSZP problémáit jelzi, hogy nem minden felmérés szerint érvényesül a kampányidőszakra egyébként jellemző hatás: nem egyértelműen záródik az olló a két nagy párt között. Az MDF áll a legbizonytalanabb lábakon a parlamentbe jutásra esélyes pártok közül.
Bokros: Fel kell lépni az ordibáló jobbikosok ellen
A konzervatív és a liberális nézetek összeegyeztethetőségéről beszélt pénteken az SZDSZ Sas utcai irodájában Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje és Debreceni József, a párt V. kerületi képviselőjelöltje. Bokros szerint a két párt nézetrendszere szinte hézagmentesen egyeztethető össze. A szélsőjobboldali pártok tagjai a Jobbikkal együtt ordibálnak az EP-ben - mondta Bokros, aki szerint Nyugat-Európában Magyarországtól eltérően élesen elkülönül a demokratikus politika a szélsőjobboldaltól.
Nézőpont: Orbán előretolásával nyerne meg jobbikosokat a Fidesz
Az elkötelezett Jobbik-szavazók egy része is Orbán Viktort szeretné miniszterelnöknek a Nézőpont Intézet felmérése szerint, így ez lehet a magyarázata annak, hogy a Fidesz-kampányban előretolták a pártelnököt. A Nézőpont legutóbbi kutatása szerint a Fidesz, az MSZP és a Jobbik támogatottsága nem változott március utolsó hetében, az LMP azonban akár még a voksok 9 százalékát is megkaphatja a választáson.
- címkék:
- Orbán Viktor
- választás 2010
- Fidesz
- MSZP
- MDF
- Jobbik
- LMP
- Címkefelhő »
Bokros: Orbán gyáva és felkészületlen
A 2010-es lesz az első olyan választás Magyarországon, amelyet nem előz meg miniszterelnök-jelölti vita - mondta győri lakossági fórumán Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje. Orbán Viktorról, a Fidesz, Mesterházy Attiláról, az MSZP és Vona Gáborról, a Jobbik kormányfőjelöltjéről azt mondta: gyávák és felkészületlenek, eltitkolják saját programjukat. Bokros szerint a legfelsőbb bíróság bebizonyította önállóságát, ez azonban szerinte már nem mondható el az ügyészségről, a rendőrségről és a médiáról.
- címkék:
- Bokros Lajos
- Győr
- választás 2010
- MDF
- Címkefelhő »
Századvég: A Jobbik megelőzte az MSZP-t
A Századvég közvélemény-kutatása szerint a Jobbiknak már több támogatója van, mint az MSZP-nek. A felmérés szerint csak három párt jutna a parlamentbe, és egyre többen mondják azt, hogy elmennek szavazni.
Bíróságon támadják az MDF nagy nehezen elfogadott listáit
A Legfelsőbb Bíróság fogja kimondani a végső szót az MDF budapesti és országos listájáról. Ahogy korábban a jelölteket is, úgy a két listát is magánszemélyek támadták meg. A Legfelsőbb Bíróság arról már döntött, hogy Nógrád megyében nem állíthat listát a párt.
Az MDF-jelölt javára döntött vasárnap a bíróság
A Fővárosi Bíróság vasárnapi döntése értelmében indulhat az országgyűlési választáson Király Zoltán, az MDF képviselőjelöltje. A Fővárosi Bíróság pénteken három ugyancsak megtámadott MDF-jelölt indulását is jóváhagyta.
- címkék:
- választás 2010
- MDF
- Címkefelhő »
Feljelentésekkel vág vissza az MDF a feljelentésekért
Hamis vád miatt feljelentést tesz az MDF azok ellen, akik csalással a jelöltjeit. Bár a választási bizottságok és a bíróság is több esetben az MDF-es jelölteknek adott igazat, többük ellen is feljelentést tettek a rendőrségen. A feljelentők azzal érvelnek, hogy a kopogtatócédulákra esetenként más tollal írták a választópolgár, illetve a jelölt adatait.
- címkék:
- kopogtatócédula
- választás 2010
- MDF
- Címkefelhő »
Most Király Zoltánért küzd az MDF
Fellebbez Király Zoltán a szavazólapról való törlése ellen - ezt az MDF-es politikus jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján. A helyi választási bizottság pénteken azért törölte a politikus nevét a szavazólapról, mert a bíróságon megtámadták nyilvántartásba vételét.
- címkék:
- választás 2010
- jelölt
- MDF
- OVB
- Címkefelhő »
Két budapesti MDF-es jelölt indulását már engedélyezte a bíróság
A Fővárosi Bíróság úgy döntött, hogy az MDF-es Slosár Gábor és Pusztai Erzsébet indulhat egyéni jelöltként az áprilisi választásokon. A bíróság szerint indulhatna Csapody Miklós is, de ő időközben visszalépett a jelöltségtől. A bíróság pénteken döntött MDF-es jelöltek elleni beadványokról.
Az MDF-et védi a Gyurcsányt reflektorfénybe állító Charta
Közleményben tiltakozott a választási bizottságok MDF-et érintő döntései ellen a Magyar Demokratikus Charta. A szervezetet Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő kezdeményezésére hozták létre 2008-ban, és a Charta szervezte azt a rendezvényt is, ahol Gyurcsány hónapok után először mondott nagyszabású nyilvános politikai beszédet.