McLaren Racing
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- GPhírek
- Zak Brown
- Lando Norris
- Fernando Alonso
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ron Dennis is gratulált Hamiltonnak a hatodik világbajnoki címhez
Lewis Hamilton elmondta, rendkívül hálás Ron Dennisnek, a McLaren korábbi csapatfőnökének, aki felkarolta őt pályafutása elején. A hatszoros világbajnok természetesen jelenlegi istállóját, a Mercedest is méltatta.
Szerződést bontott szponzorával a McLaren
Azonnali hatállyal szerződést bontott a Petrobrasszal a McLaren F1-es csapata, az olajtársaság logói a következő futamtól már nem lesznek ott az autókon.
Ricciardo elismerte a McLarennel szembeni vereséget
Daniel Ricciardo szerint el kell fogadniuk, hogy a McLaren az idén jobban teljesített náluk. A Renault versenyzője reméli, hogy jövőre el fogják érni a wokingiak szintjét.
McLaren: Kizárt, hogy Alonsót visszahozzuk az F1-be
Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója kijelentette, Fernando Alonso a csapat színeiben biztosan nem fog visszatérni a Forma-1-be. Az amerikai üzletember ugyanakkor hozzátette, az istálló arra törekszik, hogy más sorozatokban továbbra is együttműködjenek a spanyol versenyzővel.
Leclerc: A jobb időmérős eredmények a csapatnak köszönhetőek
Charles Leclerc elmondta, az Azeri Nagydíj időmérő edzése jelentette számára a fordulópontot,, onnantól kezdve változtatott a hozzáállásán. Lando Norris pedig beismerte, rendszeresen követ el hibákat a kvalifikáción, ami nagyon bosszantja a fiatal versenyzőt.
Fél éven belül eltanácsolták a Red Bull mexikói felfedezettjét
A Red Bull májusban leigazolta tehetségkutató programjába az akkor még az IndyCarban versenyző Patricio O'Wardot, majd átirányították őt Japánba, de még a szezon végéig sem húzta ki.
Két csapatnak nem kellett, most Sainz a középmezőny legjobbja
Az idei évtől a McLarennél versenyző Carlos Sainz az elmúlt évben harmadik számú opcióból a mezőny egyik legstabilabb pilótájává lépett elő. A spanyol pilóta rendszeresen a középmezőny elején tud végezni, ennek köszönhetően jelenleg a pontverseny 6. helyén áll.
Napokon belül bejelenthetik a McLaren szerződésbontását beszállítójával
Napokon belül bejelenthetik, hogy a McLaren felbontotta szerződését üzem- és kenőanyag beszállítójával, miután a brazil kormány már az év első harmada óta szorgalmazza ezt.
Renault: Veszteséges is lehetett volna a motorszállítás a McLarennek
Cyril Abiteboul csapatfőnök nem bánja, hogy a McLaren 2021-től nem Renault erőforrásokat használ majd és megerősítette, hogy elsősorban nem ügyfél, hanem partnercsapatra lenne szükségük.
McLaren: A Ferrari mindenkit veszélybe sodort Japánban
Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke neheztel a Ferrarira, mivel az olasz istálló a Japán Nagydíjon nem hívta ki időben a sérült autóval versenyző Charles Leclerc-t. Először a monacói pilóta mondott ellent, majd a csapat döntött úgy, hogy maradjon a pályán.