McLaren Mercedes
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Jenson Button
- Lewis Hamilton
- Martin Whitmarsh
- Sergio Pérez
- Legfrissebb
- Legrégebbi
McLaren: Kritikus a 2013-as gumik tesztje
Az istálló sportigazgatója, Sam Michael szerint kiemelten fontos, hogy a Brazil Nagydíj pénteki edzésnapján a csapatok már a 2013-as előszezoni tesztek előtt információkat szerezhetnek a jövő évre szánt gumikról .
Váltóprobléma hátráltatta Buttont délután
Az indiai első edzésnap után a McLaren pilótái az erős versenytempóban bíznak, Lewis Hamilton szerint a pole megszerzése viszont kemény dió lesz. Jenson Button váltóprobléma miatt volt kénytelen hamarabb befejezni a délutáni edzést.
Hamilton Abu-Dzabiban búcsúzik el Ron Dennistől
Telefonon már beszélt egykori csapatfőnökével, a következő versenyhétvégén pedig egy hosszabb találkozóra is sor kerül közöttük. A brit sajnálja, hogy csak egy bajnoki címet nyert a McLarennel.
A McLaren az összes hátralévő futamot megnyerné
A Red Bull remeklése sem vette el a kedvüket, továbbra is hisznek benne, hogy minden versenyen győzelmi eséllyel szállnak harcba. A fejlesztésekkel már a következő szezonra is készülnek.
Hamilton érzelmes búcsút vett a McLaren dolgozóitól
A brit ellátogatott a csapat wokingi gyárába, hogy megköszönje az alkalmazottaknak az elmúlt évek munkáját. Mindig különleges emlékeket fog őrizni a McLarenről.
McLaren: Még verhető a Red Bull
Bár a McLarennek már csak matematikai esélye van a bajnoki címre, a technikai igazgató szerint futamgyőzelmeket még arathatnak. Vissza akarják venni a konstruktőri második helyet a Ferraritól.
McLaren: Hamilton heroikusan küzdött
Csapatfőnöke nem győzi dicsérni a tizedik helyen célba érő versenyző, akit az elromlott keresztstabilizátor, a tervezettnél eggyel több kerékcsere és az autójára ragadt műfű is hátráltatott.
Hamiltont sokkolta az időmérő eleje
A Q1-ben majdnem kiesett, mert elfékezte magát. A harmadik rajthellyel elégedett, s bár ez nehéznek ígérkezik, képesnek tartja a McLarent arra, hogy megverjék a Red Bullokat.
A McLaren leírhatta az adóból a gigantikus pénzbüntetést
Sikerült kiharcolniuk, hogy a 2007-es kémbotrány miatt kapott 32 millió fontos bírságot elszámolhassák.
Hamilton nem értette, miért volt lassú
A két edzés között változtatott a beállításokon, de a McLaren sem tudja, ez miért sült el balul. Button tempója ugyanakkor biztatónak tűnt.