McLaren Honda
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Fernando Alonso
- Jenson Button
- Forma-1 motorok
- Eric Boullier
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Alonso: Isteni ajándék a 13. rajthely
A spanyol megint úgy érezte, hogy élete egyik legjobb körét futotta meg az idõmérõ edzésen. Arra számít, hogy az egyenesekben rögtön pozíciókat veszít, de a kanyarokban kockáztatni fog a várhatóan esõs Kínai Nagydíjon.
Alonso: Inkább itt lógok, mint a szupermarketben
Úgy érzi, õ maga a McLaren nyûglõdésétõl függetlenül is a legjobbját nyújtja, ezért nem akar lelépni a szezon közben.
Különleges légterelõvel kísérletezik a McLaren
Kipróbálnak egy kétszintes, lekerekített szélû T-szárnyat a Kínai Nagydíj edzésein. Fernando Alonso szerint nem csupán az a baj a Honda motorjával, hogy erõtlen.
A McLaren elzárkózik a saját F1-es motor építésétõl
Zak Brown alaptalannak minõsítette azt a pletykát, miszerint a Hondával küszködõ McLaren így próbálna meg épkézláb terméket szerválni az autójához.
Kínában még jobban leszerepelhet a McLaren Honda
A csapatnál elõre tartanak a hosszú sanghaji egyenestõl, és a várakozásokhoz képest meglepõen jó ausztráliai szereplés után Kínában kiderülhet, milyen gyenge is az autó valójában.
Sauber-Honda: Tagadják is, meg nem is
Monisha Kaltenborn elismerte, hogy tárgyalnak a japán gyártóval, ami a McLaren mellé vagy a brit istálló helyett F1-es partnercsapatot keres.
Alonso: Az F1-ben végre nincs idõ kávézni
Amilyen keményen kritizálta a régi autókat, annyira rajong az újakért. Szerinte a nézõk is jobban járnak a nagy kanyarsebességekkel.
Alonso: Egy normális versenyen a McLaren az utolsó lenne
A kétszeres világbajnok bravúr küszöbén állt, de egyszerre két ellenfele is megelõzte a verseny végén, így lemaradt a pontszerzésrõl, sõt célba sem tudott érni a McLarennel.
Még az idén új motort épít a McLarennek a Honda
Alonso elégedetlen azzal, hogy a Honda versenyképessége romlott tavaly óta, de szerinte a külvilág felnagyítja a McLaren problémáit.
Alonso kívánsága 2017-re: Mindenkinek egyforma motor
A kétszeres világbajnok nem volt jókedvû az idei szezon elsõ hivatalos sajtótájékoztatóján, Lewis Hamilton viszont ugratta õt egy kicsit, és együtt cikizték a Hondát.
A McLaren a Honda vállalati kultúráját kritizálja
Eric Boulliernek nem tetszik a cég nagyvállalati hozzáállása, és finoman utalt rá, hogy jobban díjaznák, ha sok pénzt költése helyett inkább gyorsabban dolgoznának. Ron Dennis utódja nem tartja baklövésnek az együttmûködést a japánokkal.
Nincs meglepetés az F1 erõsorrendjében
A Force India számára a McLaren az elõszezon meglepetése, mert sokkal jobb szereplést vártak az ellenfelüktõl. Bob Fernley a Ferrari elõrelépésére viszont felfigyelt, ez a nyakukra húzhatja a Haast.
Alonso türelme tisztelendõ, de fogytán lehet
A McLaren egykori, legendás csapatmenedzsere, Jo Ramirez szerint a wokingi istálló összeszedheti magát a Hondával, de kérdés, hogy Fernando Alonso ezt hajlandó-e kivárni.
A McLaren nem biztos a melbourne-i célba érésben
Eric Boullier kénytelen volt elismerni, hogy több gondjuk van, mint amire számítottak, és csak reméli, hogy az autóik eljutnak a célig a jövõ hétvégi idénynyitón.
A McLaren visszakéredzkedne a Mercedeshez
Úgy tûnik, dobnák a Hondát, ez azonban nem lesz könnyû, mert hosszútávra szóló szerzõdésük van, amely ráadásul a csapat költségvetésében is fontos szerepet játszik.
A McLaren beszólt a Hondának: Mercedesszel nyernénk
A csapat fõnöke, Eric Boullier nem csinál titkot belõle, hogy a motorszállítójukat okolja a vergõdésükért. A szakításon ennek ellenére sem gondolkodnak.
Alonso: Amatõr hibákkal küzd a Honda
A spanyol ász szerint a McLaren autójával nincs semmi baj, a motor viszont megbízhatatlan és gyenge. A csapat óriási lépéshátrányban van, de rá ösztönzõ hatással lehetnek a megpróbáltatások.
A McLarennél már Alonso elvesztésétõl tartanak
Eric Boullier reméli, hogy a kétszeres világbajnok velük marad a 2017-es szezon után is, de elismerte, hogy Fernando Alonso nem boldog az újabb döcögõs évkezdet láttán. Felipe Massa nem zárta ki, hogy jövõre is folytatja.
A McLaren a pénteki edzéseken is kénytelen lesz tesztelni
Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója elismerte, hogy egyáltalán nem számítottak a barcelonai gondjaikra, és az idõveszteséget nem tudják behozni, még a szezon elején sem.
Senki sem küzd úgy az új autókkal, mint Alonso
A McLaren és a Ferrari korábbi tesztpilótája, Pedro de la Rosa meglepõdve látta, hogy az új McLaren küszködik a pályán, és nem csak a motorja miatt.
A Mercedes szerint is gyors a Ferrari
A McLaren után a címvédõ istálló csapatfõnöke beszélt elismeréssel a Ferrari teljesítményérõl a tesztidõszak felénél. Dicsérte õket az egyik korábbi tesztpilótájuk is, akinek a véleménye a McLarenrõl már nem volt kedvezõ.
Bajban a McLaren: tényleg aggódhatnak a Honda motor miatt
Az olajtartályt érintõ átalakítás elvileg nem okoz fennakadást. A komolyabb gond az, hogy a héten a motor egyik meghibásodását tervezési hiba is okozhatta, ami boríthatja az ütemtervüket. Japánban még vizsgálja a Honda, mi romlott el.
A Ferrari tempóján a McLarennél is meglepõdtek
A csapat vezetõje szerint a Ferrari meglepetést okozott azzal, hogy a teszteken egyelõre tartja a Mercedes tempóját, míg a Red Bull kissé le van maradva tõlük.
Alonso: A McLaren könnyû célpont
A spanyol szerint az elsõ tesztnap nyûglõdései és a csapat két évvel ezelõtti kálváriája között kézenfekvõ a párhuzam, de ezen felesleges rugózni. A Honda az olajtartály kialakítását gyanítja a hétfõi meghibásodások mögött.
McLaren: A Mercedes autója kiemelkedõ
Hétfõn indul a tesztelés, de a McLaren fõmérnöke már tudja, hogy melyik autót kell figyelni a mezõnyben, bár a Red Bull újdonságát akkor még nem látta.
Nézze meg közelrõl az új McLarent! - videó
A pénteken bemutatott MCL32 az új szabályoknak köszönhetõen tele van izgalmas technikai részlettel, ezeket érdemes figyelmesebben is megnézni.
Alonso már tudja, mikor dönt a jövõjérõl
Izgalmasabb autóvezetést remél az F1 új szabályaitól, és egyelõre nem foglalkozik a visszavonulással. Keményen edzett, hogy újra világbajnok legyen.
Harsány színekben pompázik az új McLaren
A McLarennél ejtették a korábbi vezérigazgatót, Ron Dennist, és vele együtt ment az unalmas szín, és az autó legendás elnevezése is. A megújult külsõ teljesen áttervezett Honda motort is rejt.
A Ferrari szabályváltozásért lobbizik az FIA-nál
A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier szerint liberalizálni kellene a futómûfejlesztést az F1-ben, mert az idén túl nagy szerepe van a szabályértelmezésnek. Ez is problémák forrása lenne.
Brutális McLaren hátrány-ellenére Rosberg dobogót vár Alonsótól
A tavalyi világbajnok szerint a Mercedes az F1 élén marad, de jelentõs elõrelépésre számít a McLarentõl, bár abban nem biztos, hogy ez mire is lesz elég.
Ingoványos terepre lépett a Honda az új motorral
F1-es programjuk vezetõje szerint erõsebb lehet az újratervezett motorjuk a 2017-es szezon során, de nem biztos, hogy már az idén ki tudják hozni belõle a várt elõrelépést.
A McLaren fõnöke nem, de Alonso bízik a gyõzelmekben
Zak Brown szerint az idén nem várható gyõzelem a McLarentõl, de Alonso pozitív hozzáállással várja a szezon kezdetét. A jövõje egyelõre nem dõlt el.
McLaren: Még egyformábbak lehetnek az F1-es autók
Zak Brown amellett érvelt, hogy bizonyos alkatrészeket egységesíteni lehetne, de szerinte ez sem elegendõ a sport fenntarthatóságának megteremtése érdekében.
A McLaren egyik kulcsembere átigazol a Williamshez
A wokingi istálló elveszíti a sportigazgatóját, a helyébe Fernando Alonso volt mérnöke, Andrea Stella lép. A McLarentõl távozó Dave Redding igazi veterán az F1-ben.
Csak tavaly érkezett, elküldték a McLaren vezérigazgatóját
Jost Capitót még Ron Dennis igazolta le a VW rali programjától, de a cég új menedzsmentje nem tartott igényt a szolgálataira.
A BMW a McLarennel szövetkezik, de nem kér az F1-bõl
Az F1-es csapatot mûködtetõ McLaren a BMW-vel közösen fog motorokat fejleszteni, a bajor autógyártó azonban nem kér az F1-bõl.
Egy telefonhívás miatt siklott félre Villeneuve karrierje
Megbánta, hogy megalapította részben saját csapatát, a BAR-t, amikor pedig a McLarenhez is mehetett volna. Szó szerint rosszkor volt rossz helyen.
Alonso: Gyengébb motorral is lehet küzdeni a Mercedesszel
A kétszeres világbajnok szerint az új szabályok lehetõséget teremtenek a felzárkózásra és a lemaradásra is. Szerinte nem a Hondán fog múlni, hogy sikeressé válnak-e.
A McLaren felpörgeti a fejlesztéseket 2017-re
Már tavaly is hatékonyan javítottak az autójukon, de ez még nem látszott, mert az idei szezonra készültek. A sikerek elmaradása ellenére töretlenül hiszik, hogy jó úton járnak.
Alonso: Nyerni akarok, de nem fáj a sikertelenség
A kétszeres világbajnok az eredmények elmaradása ellenére sem keserû, de elismeri, korábbi gyõzelmei után is szeretne újabb sikereket elérni.
Jövõre nem csak a McLarennek szállít motort a Honda
Német lapértesülés szerint a Sauber nem hosszabbította meg szerzõdését a Ferrarival, de arról is pletykák jelentek meg, hogy a Honda egy élcsapatot is szeretne elcsábítani.
Alonso nem kérne Vettel pizzájából
A kétszeres világbajnok követte az egyszavas válaszok terén korábbi csapattársát, Kimi Räikkönent. A kedvenc közlekedési eszközével biztosan meglepetést kelt.
A McLaren már a szezon elején szerzõdtetné Alonsót
Új ügyvezetõjük, Zak Brown tudja, hogy más csapatok is érdeklõdnek Fernando Alonso iránt, de a McLaren is figyeli az idény várhatóan élénk pilótapiacot. Hamarosan tárgyalni kezdenek.
Az F1-ben a Leicester City soha sem nyerne
Januárban újabb F1-es csapat csõdölt be, a Mercedes korábbi, és a McLaren jelenlegi fõnöke is úgy véli, hogy a sport komoly anyagi problémákkal küszködik.
Belátta a tévedését, lemásolja a Mercedest a Honda
Belátták, hogy a hengersorok közé beépített axiális kompresszor nem életképes, úgyhogy inkább lemásolják a Mercedes megoldását.
Alonso: Az F1 Sennáék idején is dögunalom volt
Ayrton Senna és Alain Prost legendás csatája idején az F1-ben ugyanazok a problémák jelentkeztek, mint manapság.
A Honda csak félig elégedett a tavalyi fejlõdéssel
Alonso: Räikkönen és Massa sem volt gyorsabb nálam
A McLaren versenyzõje szerint Lewis Hamilton óta mindenki azzal ijesztgeti õt, hogy a csapattársa milyen erõs lesz. Úgy véli, eddig megállta a helyét, ezért nem tart Stoffel Vandoorne-tól sem.
Ron Dennist kilökték az ajtón, de visszamászik az ablakon?
Az év egyik legbizarrabb pletykája a végére maradt: a McLarentõl kitúrt nagyágyú a mezõny legkisebb csapatával kapaszkodhat vissza a Forma-1-be.
A McLaren szponzora átpártol a Force Indiához
A Johnnie Walker logói jövõre még mindkét autón láthatóak lesznek.
Dõl tovább a dominó a McLarennél
Még alig állt munkába a McLarennél az F1-es részleg új ügyvezetõ igazgatója, máris kiteszik a szûrét. Ron Dennis egyik alapemberét, a vállalat technológiai szárnyának igazgatóját is leváltották.
Alonso nem megy a Mercedeshez
A csapat alkalmazottainak kijelentette, hogy továbbra is hisz a McLarenben, amivel lényegében kizárta, hogy jövõre a Mercedeshez szerzõdjön.
Kiadták az F1 2017-es nevezési listáját
Amelybõl kiderült, hogy a Toro Rosso még nem döntötte el, milyen néven fogja használni a Renault-motorokat. A két újonc a 2-es és a 18-as rajtszámot választotta.
Massa szép ajándékot kapott az utolsó idõmérõjén
Elégedett volt az utolsó idõmérõjén nyújtott teljesítményével. Az F1-tõl szintén búcsúzó Jenson Button is úgy érzi, hogy nem rossz pozícióból várja utolsó futamát.
A McLaren kísérletezésre használta az elsõ edzésnapot
Fernando Alonso szerint hasznos tapasztalatokat gyûjtöttek a jövõ évi autóhoz Abu-Dzabiban a péntek tréningeken. Jenson Button úgy véli, a McLaren erõsebb lesz a hétvégén, mint az elõzõ futamokon.
A McLarennek jót tehet Dennis távozása
Kevin Magnussen szerint a vérfrissítés hasznosnak bizonyulhat a csapat számára. A cég új fõnöke, Zak Brown elsõdleges fontosságúnak tekinti, hogy újra legyen névadó szponzoruk, de erre legkorábban 2018-ban lát esélyt.
Más hozzáállást ígér a McLaren új vezére
Az új ügyvezetõ igazgató évtizedek óta a csapat rajongója, ezért óriási lelkesedéssel veti bele magát a munkába. Mielõbb gyõztes istállót faragna a McLaren-Hondából.
Amerikai marketingguru lett a McLaren új vezére
Zak Brownt egyesek Bernie Ecclestone lehetséges utódjának tartották, de inkább a McLarent vezetné vissza a csúcsra. Hivatalosan is bejelentették, hogy õ lett az új ügyvezetõ igazgató.
Alonsót már várja egy szerzõdés a Porschéval
A kétszeres világbajnok a Mark Webbert búcsúztató videóüzenetében arra célzott, hogy nemsokára õ is feltûnhet a hosszútávú sportautó-vb-n, valószínûleg a Porsche versenyzõjeként.
Alonso olyan, mintha hatszoros világbajnok lenne
Carlos Sainz szerint ilyen magas szinten teljesít évek óta.
Az Apple csak körülnézett a McLarennél
Miután Ron Dennis belebukott abba, hogy kínai befektetõknek próbálta értékesíteni a McLarent, az egyik vezérigazgató elmondta, hogy a vállalat nem eladó, hiába tettek többen is ajánlatot a megvételére.
A McLaren elbocsátó, szép üzenete Ron Dennishez
A cég méltatta az elnök-vezérigazgatói pozícióból eltávolított Dennis érdemeit, a Forma-1 egyik legnagyobb kiválóságának nevezték. Már keresik az utódját.
Alonso: Legközelebb nekimegyek Vettelnek
A két klasszis csatájában Vettel agresszíven leszorította Alonsót, aki a verseny után azzal fenyegetõzött: legközelebb nekiütközik ellenfelének, hogy tiszteletet tanuljon.
Alonso élvezte a kamerázást, de unta az F1-et
A spanyol megint elemében volt Brazíliában: az autója lerobbanása után operatõrnek állt, és állítása szerint majdnem elaludt, miközben a lassú autókat figyelte a pálya szélérõl.
Kínaiak vennék meg a McLarent, Dennist azonnal leválhatják
A valaha volt egyik legsikeresebb csapatfõnöknek már eddig is kérdéses volt a sorsa a csapatnál, a legújabb hírek szerint máris felmenthetik az elnöki posztjáról. Egy kínai befektetõcsoport ajánlata vezethetett ide.
Alonso és Button is letekert motorral ment Mexikóban
Pont nélkül maradt a McLaren Honda a Mexikói Nagydíjon, miután Fernando Alonsót már a rajtnál leszorították, és Jenson Button is forgalomban töltötte a délutánt.
A McLarennek elõnyére válhat, hogy elvérzett a Q2-ben
Alonso és Button is örül, hogy szabadon választhatnak gumit a rajthoz, plusz bónuszként mindketten a pálya tiszta oldaláról indulhatnak. Button egyenesen hátrányosnak tartaná, ha bejutottak volna a Q3-ba, de ott utolsóként végeznek.
Újabb szponzort csábított el a Red Bull a McLarentõl
Tavaly a wokingiak évtizedes partnerét, a Tag Heuert halászták el, most a hírek szerint az ExxonMobil is követi õket. A McLaren pótolta a megüresedett pozíciót, és új szponzort hoznak a Forma-1-be.
Alonso és Button sem tudja, mi lesz a McLaren elnökével
A kétszeres világbajnok is csak a sajtóból tud arról, hogy Ron Dennis elbúcsúzhat a McLaren csoport élérõl, de Jenson Button szerint ez nem is lényeges.
Button optimizmusát is táplálja a Honda hibrid rendszere
Mivel az energiavisszatáplálásnak kulcsszerepe van a Mexikói Nagydíjon, és ebben nagyon jó a Honda, Button eredményes hétvégére számít. Alonso nem ennyire bizakodó.
Alonso befogná Sennát, de fontosabb, hogy a McLarennel gyõzzön
Szívesen utolérné Ayrton Sennát, de számára még többet jelentene, ha gyerekkori kedvencével, a McLaren Hondával nyerhetné meg harmadik világbajnoki címét.
Ecclestone szerint bolond, aki megfúrja Ron Dennist
A McLaren csoport elnökének távozásáról pletykálnak, de a csapat cáfolja, hogy Ron Dennis lemondana. A többségi tulajdonos azt mondja, õk marasztalnák az F1-es veteránt.
Button büntetést követel a körét elrontó Palmernek
Nem elõször fordult elõ, hogy egy Renault tartotta fel az idõmérõn, de Palmer szerint nem ezen múlt a továbbjutása. Alonso elégedett a 12. hellyel.
Alonso: A McLaren hátrányba kerülhet a gumiteszt kihagyása miatt
Szerinte a Pirelli munkáját segítõ csapatok mindenképpen elõnyhöz jutnak a teszttel. Ennek ellenére optimistán várja a 2017-es idényt, szerinte a McLaren végre készen áll a támadásra.
Ron Dennist kitúrhatják a McLaren élérõl
1980 óta irányítja a csapatot és anyacégét, amelynek menedzsmentjében azonban évek óta hatalmi harcok dúlnak. Dennis idén lejáró szerzõdését várhatóan nem hosszabbítják meg.
Megbízhatóbb Honda motort akartak, a tempójuk is javult
A McLaren motorszállítója csupán az erõforrás megbízhatóságán próbált javítani, de Jenson Button szerint ennek mellékhatásaként az autó gyorsabb is lett. Igaz, ez egyelõre nem látszik.
Ron Dennisnél az idén is megbukott a McLaren
Tízes skálán csak ötöst adna csapata idei teljesítményére, ez az iskolában a ketteshez sem lenne elég. Jövõre viszont már tényleg jobb szereplésre számít.
A Honda fõnöke nagyon kínosnak érzi az F1-es szereplést
Eric Boullier töretlenül hiszi, hogy a Honda hamarosan utoléri a mezõny többi erõforrásának teljesítményét, szerinte ezt a szabályok is segítik. A japánok fõnöke szégyenkezett a hazai versenyükön.
A McLaren Alonso megtartásával nyugdíjazná Buttont
Tárgyalások kezdõdhettek a McLaren és Fernando Alonso között, ez pontot tehet Jenson Button F1-es pályafutására. A Renault háza táján is mozgás kezdõdhet.
Alonso reméli, hogy csak kisiklás a McLaren csúfos eredménye
A csapat teljes vezérkara elõtt égett a McLaren a Japán Nagydíjon, mivel a 22 fõs mezõnybõl Alonso csak a 16. lett, Button pedig 53 kör alatt az utolsó helyrõl indulva 4 autót tudott megelõzni.
Alonso mûszaki hibát sejt a kicsúszása mögött
Még a délelõtti szabadedzésen pördült meg, és ütközött a falnak. A tempójával sem elégedett, ráadásul Button is úgy véli, hogy az autójával van valami gond, ezért maradt le a csapattársától.
A Honda visszakapott egy fejlesztési zsetont
Két zsetont levontak maguktól a legutóbbi újításokért, de az FIA a motorblokk továbbfejlesztését elkönyvelte a megbízhatóság javításaként.
Alonso az új Hondával versenyez a Japán Nagydíjon
Miután a szepangi szabadedzéseken kipróbálták, és azóta kielemezték a mûködését, arra jutottak, hogy a hazai versenyükön érdemes bevetniük. Button marad a régi változatnál.
Mûbalhé volt Hamilton legnagyobb F1-es botránya
Jenson Button a 300. futama elõtt elárulta, hogy korábbi csapattársa, Lewis Hamilton egyik legvitatottabb ügye a McLarennél valójában nem az volt, mint aminek látszott. Errõl õ sem beszélt korábban.
Alonso szerencsésebb taktikával vette el a 7. helyet Buttontól
Úgy tûnt, a 300. futamát teljesítõ brit végezhet elõrébb a McLaren pilótái közül, de a virtuális Safety Car némileg elrontotta a versenyét Malajziában. Alonso örül a kettõs pontszerzésnek, de szerinte a McLaren továbbra sem bízhatja el magát.
Button a McLaren tempójában, Alonso a stratégiában bízik
Mindketten pontszerzésre törnek Malajziában, pedig Alonso az utolsó helyrõl indul a 45 rajthelyes büntetése miatt. Button nagyon örül az idõmérõn elért 9. helyének.
Alonso a mezõny végérõl is pontot szerezne Malajziában
Mindössze egy idõmérõ kört fog teljesíteni, hogy spóroljon a gumikkal. A pályafutása 300. futamára készülõ Jenson Button szerint jobban állnak, mint ahogy azt az idõk sugallják.
Alonso új Honda motort és büntetést kap Szepangban
A japán gyártó két zsetont költött a fejlesztésekre, de az még nem biztos, hogy Alonso a versenyen is használni fogja azokat. Harminc hellyel azért hátrébb sorolják a rajtrácson, biztos, ami biztos.
Gyárbõvítéssel vár újabb F1-es csapatot a Honda
A McLaren motorszállítójának képviselõje elismerte, jelenleg nincsenek felkészülve egy újabb F1-es csapat ellátására, de a jövõ év végétõl már ezen is elgondolkodhatnak.
Kihunyt-e a tûz Fernando Alonsóban? – Szingapúri Görbe Tükör
A középmezõny sûrûjében tempózva nehéz kitûnni a tömegbõl. Vannak, akik úgy látják, hogy az egykori csodagyerek belefásult a hiábavaló erõlködésbe, elvesztette a motivációját, és már nem képes semmi különösre. De tényleg?
Rajtbüntetés árán kaphat továbbfejlesztett motort a McLaren Malajziában
Új motorváltozat bevetésére készül a Honda. A sportprogramjuk vezetõje szerint ez már a jövõ hétvégén megérkezhet, mert Japánban nem merik bevállalni a büntetést.
Alonso: Túl korán vártunk sikert a McLarentõl
A kétszeres világbajnok nagyon várja már, hogy a McLaren Honda versenyképessé váljon. Ezt nem tartja kizártnak, mert pár hónapja még azt sem hitték, hogy a Williamsszel küzdhetnek.
Alonso: Ha unalmas marad az F1, lesz jobb dolgom is
A kétszeres világbajnok állítja, akkor sem ér véget a pályafutása, ha jövõre elhagyja az F1-et. Nem akar olyan autót vezetni, amely nem jelent kihívást számára.
Alonso dobogós helyrõl álmodott Szingapúrban
Button szerint csapattársa erõn felül teljesített az utcai versenyen. Alonso remélte, hogy történik valami az élen, de nem így alakult, ám úgy véli, õ mindent kihozott az autójából.
Alonso: A McLaren lassú, de pontokra hajt
A McLarennek keményen meg kell dolgoznia azért, hogy megtalálják autójuk optimális beállításait, de Alonso így is pontokra tör a Szingapúri Nagydíjon. Button elismerte, hogy õ hibázott az idõmérõn.
Alonso már nem biztos a McLaren szingapúri tempójában
A hétvége elõtt optimistán nyilatkozott a McLaren szingapúri esélyeirõl, de a pénteki edzések után már tagadja, hogy valaha is így vélekedett volna. Buttont sokkolta az ellenfelek tempója.
Alonso legnagyobb sikere lenne, ha nyerne a Hondával
Még a két világbajnoki címénél is többet érne számára, ha õ nyerhetne elõször a fejlõdõ, de még mindig lassú McLaren Hondával. Tudja azonban, hogy az ideje fogytán van.
A Honda megtanult kérni a McLarentõl
A japánok F1-es programjának vezetõje, Juszuke Haszegawa elárult néhány részletet az idei jelentõs fejlõdésük hátterérõl. Figyelmeztetett, hogy mostantól csak nehezebb dolguk lesz.
Button: Hamilton a leggyorsabb, de Alonsónál nincs jobb
Jenson Button az Olasz Nagydíj elõtt bejelentette a visszavonulását, igaz, egyelõre csak ideiglenesen. Nemrég pár érdekes mozzanatot kiemelt a pályafutásából, ezekbõl válogattunk.
A Hondánál Monzában már csak a Mercedes volt gyorsabb
Tényleg egyre csökken a hátrányuk, a végsebességek listáján már nemcsak a Renault-t, hanem a Ferrarit is megelõzték. A franciák motorja is rengeteget fejlõdött.