Max Verstappen
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Red Bull Racing
- GPhírek
- Lewis Hamilton
- Christian Horner
- legfrissebb
- legrégebbi
Verstappennek még szoknia kell a Red Bullt
A holland tinédzser első napját töltötte a Red Bull volánja mögött, és rögtön Daniel Ricciardo nyomába ért, de messzemenő következtetéseket még nem mert levonni az eddigiek alapján.
Verstappen saját magát is meglepte az időmérőn
Bár végül kikapott Ricciardótól Barcelonában, a Ferrarikat megelőzve a 4. rajtkockát hódította el. Azt hitte, lassabban fogja felvenni a ritmust a Red Bullnál.
Verstappen hagyta, hogy Räikkönen utolérje
Tudta, hogy a barcelonai pályán nehéz előzni, ezért arra koncentrált, hogy ő maga ne hibázzon. Dicséri a Red Bull stratégiáját, de így is alig hitt a szemének.
Születésekor csak 2020-ra várták Verstappent az F1-be
A mai napig megtalálható Jos Verstappen honlapján egy rövid bejegyzés, ami fia, Max születéséről számol be. Akkor még csak vicceltek azzal, hogy az újszülött a 2020-as évek mezőnyének tagja lesz, de vasárnap a sport történetének első holland győzteseként ünnepelhették.
Verstappen az évszázad tehetsége, és még jobb lesz
Niki Lauda megemelte a sapkáját a holland tehetség előtt, Damon Hill pedig megkövette Verstappent, miután a holland minden idők legfiatalabb F1-es futamgyőztese lett. Christian Horner szerint Verstappen sikerének titka, hogy végig nyugodt tudott maradni.
Verstappen volt a leggyorsabb a második tesztnapon
A csapatok szerdán is Barcelonában maradtak. Ez a tesztpilóták napja volt: a Ferrari Antonio Fuocót, a McLaren Stoffel Vandoorne-t vetette be, de a legjobb időt a Spanyol Nagydíj győztese érte el.
Verstappen csak egy este bulizhatott a győzelme után
A holland tinédzser megünnepelte a Barcelonában elért meglepetésgyőzelmét. Élvezte a pezsgő ízét, és az ünneplést, már amire emlékszik belőle.
Ricciardo: Verstappen nagy falat lesz
Az ausztrál örül, hogy a Red Bull ismét győzelemre képes, de elismerte, nem könnyű túllépnie azon, hogy az elmúlt futamokon nem olyan eredményeket ért el, amiket megérdemelt volna.
A Renault-nak bejön a Red Bull darálója
Az energiaitalos céget gyakran bírálják, amiért kíméletlenül bánnak a fiatal versenyzőikkel, de a franciák szerint tanulságos leckét adnak a többieknek. Ők is megszívelik.
Max Verstappen hallomásból sem ismeri a nyomást
A Spanyol Nagydíj meglepetésgyőztese 18 évesen került a Forma-1 egyik élcsapatához, mégis úgy vezet és viselkedik, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Monacóban viszont hátrányból indul.