Mars

címke rss

Útnak indult a NASA legújabb marsjárója

Tudomány2020.07.30, 22:15

Helyi idõ szerint reggel 7 óra 50 perckor - közép-európai idõ szerint 13:50-kor - sikeresen felbocsátották a NASA Perseverance nevû marsjáróját a floridai Cape Canaveral ûrállomásról. A rovert egy Atlas V 541 rakétával küldték az ûrbe.

Mozgásra lettek figyelmesek a Marson

Tudomány2020.07.29, 13:39

Óriási homokhullámok lassú vándorlását figyelték meg a vörös bolygó felszínén - írja a Science magazin híroldala.

Elkészítette elsõ fotóját a kínai Mars-szonda

Tudomány2020.07.29, 10:21

Úton a vörös bolygó felé, Kína múlt héten útnak indított Mars-szondája felvételt készített a Földrõl és a Holdról mintegy 1,2 millió kilométerre a Földtõl, és elküldte a földi irányítóközpontnak - közölte a kínai nemzeti ûrügynökség (CNSA).

Készen áll az indulásra a NASA legújabb marsjárója

Tudomány2020.07.28, 12:24

Készen áll missziója megkezdésére az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA legújabb marsjárója, a Perseverance (Állhatatosság), amely így a terveknek megfelelõn július 30-án, csütörtökön útnak indulhat - jelentette be Jim Bridenstine, a NASA igazgatója.

Újabb Mars-misszió indult a világûrbe

Tudomány2020.07.20, 14:41

Elindult a világûrbe az elsõ arab Mars-misszió Japánból hétfõ reggel; a projektvezetõ azt mondta, hogy minden a terv szerint halad.

Elhalasztotta Mars-szondája kilövését az Egyesült Arab Emírségek

Tudomány2020.07.14, 15:24

Az idõjárás miatt péntekre halasztotta Mars-szondája kilövését az Egyesült Arab Emírségek (UAE).

Három ország indít külön-külön Mars-szondát

Tudomány2020.07.13, 16:36

Az Egyesült Államok, Kína és az Egyesült Arab Emírségek hamarosan gyors egymásutánban indít ember nélküli ûrhajókat a Marshoz. A szondák újabb hulláma egyfelõl az élet nyomait kutatja, másfelõl a jövendõbeli ûrhajósok számára készíti elõ a landolást a vörös bolygón.

Ismerje meg a 10 leggazdagabb milliárdosnõt

Gazdaság2020.07.12, 11:54

A világ dollármilliárdosainak listáján 234 nõ szerepel, akik összesen 927,4 milliárd dolláros vagyon felett rendelkeznek, és 29,4 milliárddal lettek gazdagabbak az elõzõ évhez képest. Bemutatjuk a világ 10 leggazdagabb nõjét. 

Váratlan hiba miatt elhalasztották a NASA marsjárójának indítását

Tudomány2020.07.04, 13:28

Váratlan technikai probléma miatt elhalasztották a NASA új marsjárójának, a Perseverance-nek a felküldését. A kutatóeszköz eredetileg július 22-én indult volna útnak. Az új dátum július 30., de az sem kizárt, hogy a start tovább csúszik - olvasható a NASA közleményében. 

Útnak indul a robot, ami kiderítheti, volt-e élet a Marson

Tudomány2020.07.03, 09:37

Van-e élet a Marson? E kérdés nagyjából azóta foglalkoztatja az emberiséget, mióta a 19. században egy hibás fordítás miatt elterjedt, hogy az égitestet mesterséges csatornahálózat szeli át. Az intelligens marsi civilizációról szõtt teóriákat már számtalan alkalommal cáfolták, mégis, egyre több jel utal arra, hogy a bolygón valaha olyan környezeti viszonyok uralkodhattak, amik biztosíthatták primitív életformák megjelenését. Habár több kutatórobot is megfordult a planétán, a Curiosity marsjáró pedig még mindig kitartóan tanulmányozza a Gale-krátert, egyik sem rendelkezik olyan kiforrott mûszerparkkal, ami képes lenne azonosítani az ...

Kína már július végén felküldi elsõ szondáját a Marshoz

Tudomány2020.07.02, 09:32

Kína már július végén felküldi elsõ szondáját a Marshoz. A Tienven-1 szondát július 20. és 25. között küldik fel az ûrbe a dél-kínai Hajnan szigetrõl - jelentette be szerdán a vencsangi ûrkutató központ.

Így néz ki a Föld egy idegen bolygóról - fotó

Tudomány2020.06.24, 13:24

Apró pontként jelenik meg a Föld és a Vénusz a Curiosity legújabb felvételén.

Feltörték a feltörhetetlennek tartott kódot, Bill Gates lemondott

Techbázis2020.06.21, 20:01

Új rovatunkban összegyûjtjük azokat a fontos dátumokat, amelyek jelentõsen befolyásolták a technológiai univerzumot, a felhasználói szokásokat, valamint a különféle technológiák, termékek fejlõdését. Tehát azokat a mérföldköveket, amelyek alapvetõen változtatták meg az életet, és amelyek ezáltal komoly hatást gyakorolnak most is mindennapjainkra.

Õk a világ 10 leggazdagabb családja

Gazdaság2020.06.20, 20:04

A gazdagok társadalmi megítélése elég széles skálán mozog. Akár negatív, akár pozitív véleményt mondani azonban bárkirõl sokkal könnyebb, mint mondjuk összetett pénzügyi kérdések elemzésével bajlódni, vagy bonyolult gazdasági folyamatokat napi szinten nyomon követni, majd azok megfelelõ alkalmazásával sikeressé válni. Szeretjük õket, vagy sem, a gazdagok az esetek túlnyomó többségében valami olyan tudásnak a birtokosai, vagy olyan képességekkel vannak felvértezve, amelyek révén ki tudnak emelkedni a nagy átlagból.

Kísérteties zöld fényt észleltek a Mars légkörében

Tudomány2020.06.16, 15:06

Zöld fényt észleltek a Mars légkörében - számolt be róla a BBC hírportálja. Hasonló fényt látnak idõnként az asztronauták, amikor a Föld korongjának peremére tekintenek. A fény az oxigénatomok és a napfény reakciójából születik. A jelenségrõl régóta sejtették, hogy más bolygóknál is létezhet, az európai-orosz Trace Gas Orbiter (TGO) nevû ûrszonda azonban az elsõ, mely ilyen megfigyelést tett a Földön kívül.

Halványzöld ragyogást figyeltek meg a Marson - Fotó

Life.hu2020.06.16, 14:37

Elképesztõ  jelenséget figyeltek meg a Mars atmoszférájában.

Néhány hét múlva indulhat az Egyesült Arab Emírségek Mars-missziója

Tudomány2020.06.09, 13:51

Néhány hét múlva indulhat az Egyesült Arab Emírségek Mars-missziója, az üzemanyag-feltöltés már a jövõ héten kezdõdhet.

Kiderült, mikor indul a Marsra a NASA legújabb marsjárója

Tudomány2020.06.04, 11:10

Július 17-én indul a Marsra az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA legújabb marsjárója, a Perseverance (Állhatatosság).

Különös fotók, amik a Marson készültek

Tudomány2020.06.03, 10:01

Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a Marsra, mint a Földre. Ez részben érthetõ: egy viszonylag kis kõzetbolygóról beszélhetünk, aminek atmoszférája és jól felismerhetõ geológiai jellegzetességei vannak. Meg tudjuk határozni kõzeteinek összetételét, tanulmányozni tudjuk idõjárási mintázatait, mérni tudjuk szeizmikus aktivitását. Mégis, a Mars egy idegen világ, és ezt leginkább a vörös planétáról készített fényképek érzékeltetik leginkább. Ezek közül mutatjuk be a legérdekesebbeket.

Júliusban indíthatják útjára a kínai Mars-szondát

Tudomány2020.05.25, 11:46

Júliusban indíthatják útjára a kínai Mars-szondát - közölte hétfõn a projektet vezetõ Kínai Ûrtudományi és Technológiai Vállalat.

A NASA fizet annak, aki bevállalja a 8 hónapos Mars-szimulációt

Gazdaság2020.05.22, 14:56

Az már nem kérdés, hogy elõbbvagy utóbb, de el fogunk jutni a Marsra, a kérdés inkább az, hogy mikor. Egyre több cég tesz komoly erõfeszítéseket a megvalósítás érdekében, a NASA pedig hamarosan elkezdi azt a 8 hónapos szimulációs programot, amelyben az utazást és annak hatásait vizsgálják.

Folyók folytak a Marson, íme a bizonyíték!

Life.hu2020.05.07, 11:06

Újabb bizonyítékot talált egy nemzetközi kutatócsoport, arra hogy az õsi Marson léteztek folyók. Nem csak idõszakosan volt víz a bolygón, hanem folyamatosan, nagyobb mennyiségben.

Nevet kapott a NASA Mars-helikoptere

Tudomány2020.04.30, 12:02

Az Ingenuity nevet kapta az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) Mars-helikoptere, amely a tervek szerint jövõ februárban fog landolni a vörös bolygó felszínén.

A kijárási korlátozások ideálisak egy Mars-misszió szimulálására

Tudomány2020.04.15, 14:31

A Mars-missziót modellezik hatvan diák részvételével az új koronavírus-járvány miatti franciaországi kijárási korlátozások közepette.

Nem állnak le az amerikai Hold- és Mars-utazások elõkészületei

Tudomány2020.04.03, 13:35

Folytatódnak a Hold- és Mars-missziók elõkészületei az amerikai ûrkutatási hivatalnál (NASA) a koronavírus-járvány ellenére is.

Két különbözõ forrásból származik a marsi víz

Tudomány2020.03.31, 16:18

Két különbözõ forrásból származik a marsi víz - állapították meg kutatók a vörös bolygóról származó meteoritok elemzése révén.

Tizenegymillió ember neve juthat el nyáron a vörös bolygóra

Tudomány2020.03.28, 10:45

Csaknem tizenegymillió ember nevét viszi magával az ûrbe az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA következõ marsjárója, a Perseverance.

A Curiosity nagy meredélyre kaptatott fel a Marson

Tudomány2020.03.23, 15:31

A Curiosity az általa eddig megjárt legmeredekebb emelkedõre kaptatott fel a Marson. A NASA marsjárója elõbb még egy újabb szelfit is készített magáról.

Különös marsi lyukat fotózott a NASA, nem tudni, mit rejt

Tudomány2020.03.06, 11:06

Az Amerikai Ûrkutatási Hivatal által megosztott képen látható lyuk egy kiterjedt felszín alatti barlangrendszer bejárata lehet. Akár különbözõ életformák is megtelepedhettek itt.

Megvan a NASA következõ marsjárójának neve

Tudomány2020.03.06, 10:17

Mostantól hivatalosan Állhatatosságnak (Perseverance) nevezik az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) Marsra tartó következõ robotját - jelentette be csütörtökön a NASA.

Lenyûgözõ panorámakép készült a Marsról

Tudomány2020.03.05, 13:50

Az eddigi legnagyobb felbontású panorámafelvételét készítette el a marsi felszínrõl az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) Curiosity marsjárója - közölte szerdán a NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory.

Ismerje meg a világ leggazdagabb családjait!

Gazdaság2020.02.29, 17:31

A világ 25 leggazdagabb dinasztiája mintegy 1400 milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkezik. A listán a Walmart, a Mars, a Chanel és még sok más világhírû cég vezetõit, tulajdonosait is megtaláljuk.

Fények tûntek fel a Mars egén, miközben rengett a bolygó

Tudomány2020.02.25, 15:00

Szeizmikus aktivitást mutat a Mars belseje a rengések megfigyelése alapján, a 2018-ban landolt NASA ûrszonda, az InSight elsõ eredményei szerint. A mûszerek emellett az égbolt fénylését is rögzítették.

Mennyibe kerülne egy embert szállító küldetés a Marsra?

Gazdaság2020.02.22, 09:50

Mielõtt még gyõzött volna az Egyesült Államok a Szovjetunióval folytatott küzdelemben a holdra szállásért, már megszülettek az elsõ tervek a Mars emberes missziójára. Azonban nem hogy a Marsra, a Holdra sem mentünk vissza emberes ûrutazással az Apollo program 1973-as megszüntetése óta. Az Origo utánajárt, a jelenlegi tervek szerint mennyibe kerülne embert eljuttatni a Marsra.

Három éven belül saját ûrállomást épít Kína

Gazdaság2020.02.20, 14:30

A Xinhuanet beszámolója szerint kína 2022-ig saját ûrállomást állít Föld körüli pályára. Az összeszereléshez 10 küldetésre lesz szükség, ezt követõen várhatóan a legfejlettebb technológiákkal ellátott ûrállomás jön létre.

Marsi városállam tervezésére hirdettek versenyt

Nagyvilág2020.02.18, 06:18

Versenyt hirdetett az amerikai Mars Társaság: a cél egy egymillió lakosú városállam megterveztetése a Mars bolygóra - írta a Világgazdaság kedden az IFLScience címû tudományos ismeretterjesztõ honlapra hivatkozva.

Ördög jelent meg a Marson

Tudomány2020.02.13, 11:56

Marsi porördögöt fotózott a NASA ûrszondája.

Kéttonnás, brutális Snickerst készítettek

Gazdaság2020.01.24, 15:05

Az amerikaifutball-bajnokság döntõjére idõzítette legújabb nagy dobását az egyik legismertebb édességmárka - hívja fel a figyelmet a Store Insider.

Teljesítette futópróbáját a NASA marsjárója

Tudomány2019.12.19, 18:49

Fél évvel a vörös bolygóra tervezett indulása elõtt sikeresen teljesítette futópróbáját az amerikai ûrkutatási hivatal marsjárója - közölte a NASA pasadenai bolygókutató központja.

Néhány centiméter mélyen víz lehet a Marson

Tudomány2019.12.14, 12:14

Akár néhány centiméter mélyen már lehet víz a Marson - derült ki a Geophysical Research Letters címû szaklapban a héten bemutatott tanulmányból.

Hamarosan valóra válhat az IKEA nagy terve: meghódíthatják a világûrt

Gazdaság2019.12.10, 12:04

Az IKEA úgy véli, az élhetõ kis terek kialakítása más bolygókon is mûködhet. A cég sokat dolgozott olyan Föld-bázisú kutatóközpontok épületein, amelyek a marsi közeget imitálták.

Õrült bejelentés a Marsról, a szakma fogja a fejét

Tudomány2019.11.25, 12:20

Egy neves entomológus, az Ohiói Egyetem professzora, William Romoser szerint a Mars hemzseg a rovarok és hüllõk fosszíliáitól. Állításain az egész internet megdöbbent, a szakma szerint pedig Romoser elképzelhetetlenül nagy károkat okozott az idegen élet megtalálásán dolgozó tudományos közösségnek.

Mi történik a Marson? Váratlan felfedezést tett a NASA robotja

Tudomány2019.11.14, 22:01

Elõször mérik a légkört alkotó gázok szezonális változásait a marsi Gale-kráterben. Az eredmények döbbenetes felfedezéshez vezettek: az oxigén – ami a legtöbb földi élõlény számára nélkülözhetetlen – viselkedése a vörös bolygón jelenleg egyetlen ismert kémiai folyamattal sem magyarázható.

Elsõként készítettek vegán táblás csokoládét

Gazdaság2019.11.13, 14:41

A Mars a brit piacon bevezeti legnépszerûbb táblás csokoládéjának, a Galaxynak a vegán változatát. Az amerikai cég az elsõ nagy édességgyártó, amely a hagyományos tejcsokoládék mellett immár növényi alapanyagokból készült termékalternatívát is kínál a vásárlóknak.

Hátborzongató fotót küldtek a Marsról

Tudomány2019.11.04, 13:41

A Curiosity éppen a Gale-kráter Central Butte néven ismert régiójában tartózkodik, ott készítette az elsõ látásra kísérteties, fekete-fehér felvételt.

Európában is járhatunk marsbéli tájon

Tudomány2019.10.28, 13:55

Egy spanyol folyó közelében vörös színû, szinte marsbéli táj terül el.

Új szelfit küldött magáról a marsjáró

Tudomány2019.10.25, 18:26

Új szelfit küldött magáról a Marson lévõ Curiosity: a NASA honlapján közölt lélegzetelállító felvételt 57 önálló fotóból állították össze a szakértõk. A képeket a marsjáró robotkarján lévõ kamera készítette október 11-én a Glen Etive nevû helyszínen.

Ismét fúrni kezdett a Marson a NASA robotvakondja

Tudomány2019.10.18, 13:51

Hét hónapos kényszerszünete után újra fúrni kezdett a Marson az amerikai ûrkutatási hivatal Insight ûrszondájának robotvakondja.

Bolygóközi növénytermesztésrõl is szól az új londoni kiállítás

Travelo2019.10.18, 11:16

Hogy nézne ki a marsi növénytermesztés? - erre a kérdésre válaszol egy pénteken Londonban megnyílt kiállítás.

Már 43 éve kimutatták, hogy élet van a Marson

Tudomány2019.10.16, 21:30

Az 1976-os Viking-küldetés egyik kísérlete bebizonyította, hogy a Marson létezik élet – állítja egy egykori NASA-alkalmazott kutató, Gilbert Levin, aki a Scientific American magazinban jelentette meg véleményét.

Hamarosan babot is termeszthetünk a Holdon és a Marson

Tudomány2019.10.16, 19:02

Holland kutatók növényt termesztettek a Mars és a Hold talajához hasonlító, az amerikai ûrkutatási hivatal szakemberei által kifejlesztett talajban. Kutatásukból kiderült, hogy nemcsak lehetséges élelmet termelni a vörös bolygón és a Holdon jövendõ lakóik számára, hanem életképes magokat is lehet nyerni belõlük növénytermesztéshez.

Ugráló vakonddal küzd a NASA a Marson

Tudomány2019.10.08, 13:57

Új manõverrel próbálkoznak a kutatók az Insight ûrszonda robotvakondjának kiszabadítására. A mûszer mintegy fél éve van beszorulva a Mars talajába, 35 centiméter mélyen.

Klímaváltozás okozta a marsi vizek elpárolgását

Tudomány2019.10.08, 13:22

A marsi tavak és folyók vize 3,5 milliárd éve párolgott el - állapította meg egy friss amerikai tanulmány.

Sokan küldték el a nevüket a Marsra

Tudomány2019.10.03, 15:27

Közel 11 millió nevet visz fel a Marsra a NASA Mars 2020 szondája egy chipen.

Kísérteties hangokat rögzítettek a Marson, hallgassa meg ön is !

Tudomány2019.10.02, 16:59

A NASA bemutatta azokat a hangfelvételeket, amelyeket Insight nevû ûrszondája rögzített a vörös bolygón észlelt marsrengések morajáról és más ismeretlen zajokról.

A NASA új Orion-ûrhajókat rendelt közelgõ holdmisszióihoz

Gazdaság2019.10.01, 12:06

Hatalmas összegû szerzõdést kötött a NASA az amerikai Lockheed Martinnal, a nagy amerikai repüléstechnikai és hadiipari beszállítóval három Orion-kapszula megépítésére és szállítására. A tervek szerint a Holdat biztosan, de várhatóan a Marsot is majd ezzel érik el, akár már néhány évvel a közelgõ holdmissziók után.

Néhány éven belül elindulhatnak az elsõ emberek a vörös bolygóra

Tudomány2019.09.29, 17:11

Elon Musk, a SpaceX amerikai ûrkutatási vállalat alapítója szombaton újabb részleteket árult el a Starship (Csillaghajó) ûrhajóról, amely szerinte nagy létszámú legénységet és komoly ellátmányt szállíthat majd a Holdra és a Marsra.

Száz éven belül megoldható az élelmiszer-önellátás a Marson

Tudomány2019.09.26, 15:16

Száz éven belül elérhetõ az élelmiszer-önellátás a Marson - állítják amerikai kutatók egy provokatív új tanulmányban, amelyben azt vizsgálták, milyen technológiai stratégiák és források szükségesek, hogy egy egymillió fõs populáció a vörös bolygón minimálisan el tudja látni magát élelemmel.

Elkészült az ExoMars program marsjárója

Tudomány2019.08.29, 11:12

Elkészült az ExoMars program Rosalind Franklinrõl elnevezett marsjárója az Airbus cég stevenage-i gyárában és készen áll arra, hogy Franciaországba vigyék, ahol a vörös bolygóhoz hasonló körülmények között fogják tesztelni - jelentette be az Európai Ûrügynökség (ESA).

Sikeresen tesztelte Mars ûrhajója prototípusát a SpaceX

Tudomány2019.08.28, 13:55

Sikeresen tesztelte Starhopper nevû ûrhajója prototípusát a SpaceX amerikai ûrkutatási vállalat, amivel a tervek szerint a jövõben embereket és ellátmányt szállítanának a Holdra és a Marsra.

A Mars egyik kövét a Rollings Stones együttesrõl nevezték el

Tudomány2019.08.23, 13:21

A Rollings Stones-szikla nevet kapta egy kõ a Mars bolygó felszínén.

Az izlandi lávamezõkön készül Mars-missziójára a NASA

Tudomány2019.08.14, 19:16

A 2020-ra tervezett Mars-missziójára készülve, az amerikai ûrkutatási hivatal az izlandi lávamezõkön készítik fel a feladatára marsjárója prototípusát.

Háromszáz méter magas megacunami söpört végig a Marson

Tudomány2019.08.08, 21:18

Egy friss kutatás szerint nagyjából három és félmilliárd éve akkora aszteroida csapódott be az egy egykor volt marsi óceánba, hogy ennek nyomán háromszáz méter magas megacunami pusztított a vörös bolygón.

Kiszámolták, mennyibe kerül, míg végre ember léphet a Marsra

Gazdaság2019.07.17, 09:55

Egy csapat NASA-tudós azon dolgozik, hogy chili paprika magját juttassa el a nemzetközi ûrállomásra, hogy ott megkezdjék a növény termesztését. Ez egy fontos lépés lenne a Marshoz vezetõ úton, hiszen az egyik legnagyobb kihívást az asztronauták élelmezése jelenti.

Mutatjuk, hol próbálhatja ki turistaként a Mars bolygót!

Gazdaság2019.07.07, 11:09

Kína megnyitotta elsõ Mars-szimulációs bázisát a nyilvánosságnak, így most már bárki látogathatja azt, legyen az újságíró, kutató, vagy épp Csinghaj tartomány Mangnai városába utazó turista, számol be az Asia Times.

Élet nyomaira bukkanhatott a Curiosity marsjáró

Archívum2019.06.29, 06:26

Érdekes jelenségre bukkant a Curiosity marsjáró. A Mars felszínén metán nyomaira bukkantak, ami akár az élet jele is lehet. 

Megvan, mikortól lehet jegyet venni a Marsra

Gazdaság2019.06.25, 11:40

Elon Musk elárulta, mikortól lehet jegyet venni a Marsra: ha sikeresen fellõtték és vissza is hozták a SpaceX csak Starshipnak (azaz csillaghajónak) keresztelt ûrhajóját.

Rejtélyes folyamat zajlik a Marson, életre utalhat

Tudomány2019.06.25, 11:34

A korábban mérteknél háromszor több metánt észlelt a múlt héten a Mars légkörében a NASA Curiosity nevû marsjárója, a hétvégén megismételt mérések azonban kimutatták, hogy jelentõsen csökkent a metánszint, egymilliárd részecskébõl kevesebb mint egy egység metán, ami szinte azonos a Curiosity által korábban rendszeresen észlelt háttérszintnél - jelentette be az amerikai ûrkutatási hivatal.

Festõi új kráter jött létre a Marson

Tudomány2019.06.18, 13:34

Egy kis szikladarab csapódott be a vörös bolygó felszínébe, amely egy 15-16 méter átmérõjû új krátert hozott létre.

Ufók zuhanhattak le a Marson - állítja egy önjelölt kutató

Life.hu2019.06.12, 10:55

Nem elõször áll elõ meglepõ elmélettel Scott Waring önjelölt ufókutató. Most úgy véli, hogy megtalálta eddigi egyik legnagyobb felfedezését, egy ufó roncsát a Marson.

Robotvakond vájkál a Marson

Tudomány2019.06.06, 12:34

Új tervet dolgoznak ki a Marson fúrás közben megrekedt robotvakond, a HP3 (Heat Flow and Physical Properties Probe) újraindítására.

Furcsa dolog derült ki a marsi jégrõl

Tudomány2019.05.23, 16:02

Õsi sarkvidéki jégtakarók maradványai azok a jégrétegek, amelyek 1,6 kilométerre a felszín alatt terülnek el a Mars északi sarkpontjánál – állapították meg két amerikai egyetem kutatói.

Új hidrológiai ciklust fedeztek fel a Marson

Tudomány2019.05.10, 18:36

Új hidrológiai ciklust fedeztek fel a Marson, a szezonális vízkörforgás jelentõsen hozzájárul a vörös bolygó folyamatos vízveszteségéhez.

A tudósok vizsgálják, hogy miért rengett a Mars

Tudomány2019.04.28, 12:19

A tudósok még vizsgálják, hogy pontosan mi állhat a nemrégiben rögzített marsrengés hátterében, mivel a vörös bolygó tektonikai értelemben halottnak számít - mondta Sárneczky Krisztián, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa szombaton az M1 aktuális csatornán.

Hátborzongató hangot rögzítettek a Marson

Tudomány2019.04.24, 12:30

Gyenge, de világosan észlelhetõ rengést érzékelt a Marson az InSight amerikai ûrszonda francia szeizmométere (SEIS). Ez az elsõ marsrengés, amelyet a mûszer jelzett. A hangja egészen hátborzongató.

Félkarú rabló típusú gépet árult a Mars gyerekeknek

Gazdaság2019.04.12, 16:44

Hangos kritikákat kapott az édességgyártó óriás, a Mars legújabb ötlete. A cég londoni üzletében ugyanis félkarú rabló gépeket kezdett árulni gyerekeknek, melyek M&M's csokigolyókat szórnak akkor, ha három egyforma szimbólum jelenik meg a kijelzõn.

Izgalmas talajmintákat gyûjtött be a NASA marsjárója

Tudomány2019.04.12, 10:45

Begyûjtötte elsõ talajmintáit a Mars agyagos területérõl a NASA Curiosity nevû robotja.

Nedves területeket találtak a Marson

Tudomány2019.04.11, 14:31

A Mars sarkvidékeinél és egyenlítõjénél nedves területeket fedezett fel a bolygó felszínének vízjéglerakódásait összegzõ térkép elkészítésekor az ExoMars TGO (Trace Gas Orbiter) szonda - közölték kutatók az Európai Földtudományi Egyesület (EGU) bécsi közgyûlésén.

Néhány összeesküvés-elmélet szerint marslakók népesíthették be a Földet

Archívum2019.04.09, 19:55

Az összeesküvés-elméletek rajongói szinte naponta állnak elõ újabb és újabb teóriákkal azzal kapcsolatban, vajon honnan származik az emberiség, de az ufók is közkedvelt témájuk. Most pedig ezt a kettõt összegyúrták, egyesek szerint ugyanis a marslakóktól származunk.

Lehetséges élettevékenység jeleit észlelték a Marson

Tudomány2019.04.04, 11:54

Metánszivárgást észleltek a Mars felszínén. A jelenséget elõször a NASA Curiosity marsjárója észlelte, majd ezt a vörös bolygó körül keringõ európai ûrszonda, a Mars Express is megerõsítette.

Nem lehet kizárni, hogy jelenleg is létezik élet a Marson

Tudomány2019.03.31, 15:39

A jelenlegi tudományos ismeretek alapján nem lehet kizárni, hogy most is létezik élet a Marson, de ha van is, biztosan nem olyan, mint a földi - mondta Kiss László csillagász az M1 aktuális csatornán szombaton.

Tesztrepüléseket hajtottak végre a NASA Mars-helikoptereivel

Tudomány2019.03.30, 10:46

Tesztrepüléseket hajtottak végre a 2020-ra tervezett Mars-utazás helikopterével az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) szakemberei a NASA pasadeniai bolygókutató intézetében (JPL).

Azt állítják, életet találtak a Marson

Tudomány2019.03.28, 17:00

Hatalmas vihart kavart egy tanulmány, ami azt állítja, a Curiosity és az Opportunity képein gomba-, zuzmó- és algaszerû organizmusok szerepelnek.

Bizonyos organizmusok életben maradhatnak a Marson

Tudomány2019.03.27, 13:05

Bizonyos egyszerû organizmusok, amelyek a Föld legszélsõségesebb körülményeivel is képesek dacolni, elméletben a Marson is életben maradhatnak a Nemzetközi Ûrállomáson (ISS) végzett vizsgálatok szerint.

Az erdõket és a kakaót is megmentheti a világ egyik nagy édességgyártója

Gazdaság2019.03.27, 11:55

Az erdõk megõrzéséért tesz további lépéseket a Mars Wrigley édességgyártó. A vállalat már több mint 100 éve gyárt csokoládét, és a világ egyik legnagyobb kakaó-felhasználójának számít.

Gombákat találhattak a Marson

Archívum2019.03.25, 18:37

Nem mindennapi hírek érkeztek a Marsról: gombákat találhattak a bolygó felszínén.

A Marson is lehetett élet: erre következtetnek az önjelölt kutatók

Archívum2019.03.14, 16:18

Az ûr szerelmesei és az ufóhívõk is rendszeresen böngészik a NASA által készített felvételeket, amelyeken sokszor találnak valami számukra érdekeset. Most épp egy olyan tárgyra bukkantak, amelyet bizonyítékként értékelnek arra nézve, hogy valamikor a Marson volt élet. 

Így szüretelik a zöldséget az Antarktiszon

Gazdaság2019.03.12, 09:16

Paul Zabel 13 négyzetméteren közel három mázsa zöldséget termesztett a Német Ûrközpont antarktiszi üvegházában, mindezt ráadásul talaj, napfény és növényvédõ szerek nélkül, egy teljesen automata farmon.

3 millióért bárki csatlakozhat a föld alatt szimulált Mars-kolóniához

Travelo2019.03.07, 15:13

Se nem kalandpark, se nem túlélõtúra. Egy kicsit mindkettõbõl van benne, de igazán megfogni nem lehet a dolgot, mivel az Astroland-hez hasonló projekt nemigen van.

Megkezdte a fúrást a Marson az Insight robotvakondja

Tudomány2019.03.04, 19:08

Megkezdte a mélybe hatolást a Marson az Insight HP3 nevû mûszere. Elsõ, négy órán át tartó behatolása során a robotvakond 4000 kalapácsütést ejtett és 18-50 centiméter mélyre jutott a vörös bolygó talajában, amikor vélhetõen egy kõbe ütközött - közölte a Német Ûrkutató Központ (DLR).

Felszín alatti tórendszer lehetett egykoron a Marson

Tudomány2019.03.01, 21:16

Az európai és amerikai ûrszondák által készített felvételeken lévõ kráterek arról tanúskodnak, hogy egykoron felszín alatti tórendszer lehetett a Marson.

Chilei sivatagban találtak rá a marsi élet nyomaira

Tudomány2019.02.28, 17:56

A NASA egyik kísérleti rovere nem mindennapi felfedezést tett a marsi környezetre erõsen hasonlító Atacama-sivatagban: a felszín alatt elszórtan olyan különös, sótûrõ mikroorganizmusok élnek, amelyek képesek lennének megmaradni akár a vörös bolygón is.

NASA: Küszöbön a földön kívüli élet felfedezése

Tudomány2019.02.25, 17:47

A NASA igazgatója, Jim Bridenstine szerint már nem kell sokat várnunk arra, hogy idegen létformákat találjunk, az Amerikai Ûrügynökség ugyanis prioritásként kezeli a földön kívüli élet kutatását.

Brutális idõ: mínusz 95 Celsius-fokig esett a hõmérséklet

Tudomány2019.02.20, 15:37

Idõjárás-jelentést küld kedd óta a Marsról az Insight ûrszonda, amely nemcsak a vörös bolygó hõmérsékletérõl, hanem a széljárásról és a légnyomásról is naponta küld adatokat - közölte az amerikai ûrkutatási hivatal honlapján.

Újabb mérõmûszert helyezett a Mars felszínére az Insight

Tudomány2019.02.14, 11:31

Újabb mérõmûszerét helyezte a Mars felszínére az Insight amerikai ûrszonda: a hõvezetést mérõ HP3 (Heat Flow and Physical Properties Probe) mûszert a NASA kutatószondája kedd este helyezte karjával a vörös bolygó talajára - közölte szerdán a Német Ûrközpont (DLR).

Utoljára próbálják elérni a néma marsjárót

Tudomány2019.02.13, 11:00

Az amerikai ûrhajózási hivatal (NASA) kedden bejelentette, hogy tesz még egy utolsó kísérletet a kapcsolatfelvételre az Opportunity marsjáróval, de kudarc esetén mûködésképtelennek nyilvánítja a robotot.

Csõdbe ment a Mars-utazást ígérõ cég, mert nem dõlt be elég ember

Gazdaság2019.02.12, 15:43

Csõdbe ment a Mars One Ventures nevû vállalat, amely azzal vált híressé, hogy utazást kínált a Marsra, méghozzá életre szóló élménnyel, hiszen akiket elvittek volna a  vörös bolygóra, azokat örökre ott is hagyták volna. Szakértõk szerint a csõd várható volt, többségük szerint ez nem volt más csak egy nagy átverés, és a vállalatnak sosem volt kész terve arra, hogy miként szállítson embereket a Marsra és építsen ott kolóniát a számukra.