Mark Webber

címke rss

A kínostól a zseniális húzásig - így győztek először a későn érő pilóták

Gphírek2021.01.10, 08:59

Sergio Péreznek hosszú várakozás után sikerült Forma-1-es futamot nyernie, ám a múlt alapján ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy innentől kezdve legfeljebb már csak egy-két alkalommal diadalmaskodhat. Pár, hasonló cipőben járó egykori pilóta ugyanis az első győzelemmel még korántsem ért fel saját pályafutása csúcsára.

Vettel akciója még Webber édesanyját is kihozta a sodrából

Gphírek2020.08.26, 13:08

Sebastian Vettel korábbi csapattársa, Mark Webber felidézte, hogy még édesanyja is mérges lett a német pilótára, miután a Red Bull két versenyzője összeütközött a Török Nagydíjon. Webber elismerte, ő sem volt mindig angyal a négyszeres világbajnok ellen.

Webber: Vettel számára személyes küldetés volt a győzelem a Ferrarival

Gphírek2020.08.24, 09:05

Korábbi csapattársa, Mark Webber szerint több különböző folyamat is nehezíti Sebastian Vettel boldogulását a Ferrarinál, és az ausztrál versenyző nem biztos abban, hogy a négyszeres világbajnok újra lendületbe tud kerülni.

Webber: Meglepne, ha Alonso visszatérne

Gphírek2020.06.15, 10:57

Mark Webber szerint nem valószínű, hogy Fernando Alonso visszatér a Forma-1-be, mivel ezt csak olyan csapattal tehetné meg, amellyel ismét a középmezőnybe kerülne.

Ecclestone: Vettelnek nem szabadna a Mercedesről álmodoznia

Gphírek2020.06.13, 11:50

A Forma-1 korábbi ügyvezető igazgatója és Sebastian Vettel volt csapattársa is azt tartaná a legjobb döntésnek, ha a négyszeres világbajnok jövőre nem versenyezne a Forma-1-ben.

Marko: Vettel egy év szabadság után újra győztes autóba ülhet

Gphírek2020.06.10, 18:05

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint nem lenne ördögtől való, ha Sebastian Vettel kihagyná a 2021-es szezont, és inkább 2022-es lehetőségeire koncentrálna.

Egyszer megúszta, most Vettel jövőjébe kerülhet, hogy ütközött csapattársával

Gphírek2020.05.30, 10:29

Tíz évvel ezelőtt történt az egyik legemlékezetesebb ütközés csapattársak között. Sebastian Vettel és Mark Webber a 2010-es Török Nagydíjon csapott össze, de nem csak a Red Bullnál mérgesedett el a csapaton belüli rivalizálás.

Webber: A vírus szempontjából az F1 van a legnehezebb helyzetben

Gphírek2020.05.10, 15:13

Mark Webber úgy véli, a Forma-1 különösen nehéz helyzetben van a koronavírus miatt, mivel sok különböző nemzet részt vesz a sportágban. Az ausztrál expilóta ugyanakkor optimista az újraindulással kapcsolatban.

Amatőr hibák, banális véletlenek - a legfurcsább kiesések az F1-ben

Gphírek2020.04.28, 17:27

Azt hihetné az ember, hogy a Forma-1 vérprofi világában már nincsenek véletlenek, és kezdő hibákat sem vétenek a pilóták vagy a csapatok. Pedig de. Összeállításunkban összeszedtünk pár olyan alkalmat, amikor valaki egészen hihetetlen ok miatt esett ki egy nagydíjról.

Briatore: Schumacher erősebb mezőnyben volt sikeres, mint Hamilton

Gphírek2020.03.27, 18:35

Nagyra tartja Lewis Hamilton eredményeit Michael Schumacher és Fernando Alonso korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore, de úgy véli, a német rekordbajnok erősebb mezőnyben érte el a sikereit. Mark Webber viszont úgy látja, a hatszoros világelső felé billen a mérleg nyelve.

Webber: A munkamániás Seidl képes sikerre vezetni a McLarent

Gphírek2019.02.12, 11:22

Hatalmas gödörből kell kikászálódnia az egykor szebb napokat látott McLarennek, ehhez pedig a kilencszeres F1-es futamgyőztes Mark Webber szerint a legjobb embert szerződtették a májusban kezdő új csapatfőnök Andreas Seidl személyében.

Massa: A Ferrarinál gondot jelent a folyamatos győzelmi kényszer

Gphírek2019.02.05, 11:50

Felipe Massa, a Ferrari korábbi versenyzője megnevezte, hogy szerinte mi a maranellóiak sikereinek egyik fő gátja. A 11-szeres futamgyőztes Fernando Alonsóval és Mark Webberrel együtt a vörösök új pilótáját is méltatta.

Ricciardo: A műszaki hibák miatt néha nem szeretem ezt a sportágat

Gphírek2018.11.04, 22:10

Már gyerekként megtanulta, hogy a motorral hajtott járművek néha makrancoskodnak. Mark Webber attól tart, hogy honfitársa kiábrándul az F1-ből.

Webber: Megváltozott a kapcsolatom Vettellel, tanácsot is adtam neki

Gphírek2018.09.24, 20:33

Viszonyuk egyáltalán nem volt felhőtlen a Red Bullnál, azonban mióta Mark Webber kiszállt a Forma-1-ből, remekül kijön Sebastian Vettellel.

Grosjean: Webber meg akart ütni, mondtam neki, csak nyugodtan

Gphírek2018.09.08, 12:15

Az F1 rosszfiúja úgy érzi, nem csak ő, hanem Lewis Hamilton is hibás volt a 6 évvel ezelőtti spái tömegbalesetnél. A Webberrel történt szuzukai ütközés viszont csak az ő sara, majdnem fel is pofozták érte.

Brutális bringaversenyen kínozta magát Hartley

Gphírek2018.08.17, 12:41

A Toro Rosso versenyzője, Brendon Hartley Coloradóban vett részt egy 161 kilométer hosszú kerékpárversenyen, extrém körülmények között.

Red Bull: Vettel törlesztett, amikor nem engedelmeskedett

Gphírek2018.08.11, 16:50

Christian Horner részleteket árult el Sebastian Vettel eddigi talán legvitatottabb lépéséről, amikor ellenszegült a csapatutasításnak, és Mark Webbert megelőzve győzött.

Korábbi riválisa szerint Vettel hajlamos csődöt mondani

Gphírek2018.07.23, 10:55

Mark Webber még a Német Nagydíj előtt adott nyilatkozatában szinte megjósolta Sebastian Vettel hockenheimi kiesését, mondván egykori ellenfele és csapattársa mindig is képes volt nagyot hibázni olyankor, amikor nem a tervek szerint alakultak a dolgok.

A Red Bull megtartaná, de Ricciardo így is pengeélen táncol

Gphírek2018.03.19, 13:15

Honfitársa, Mark Webber szerint nem szabad hagyni, hogy Daniel Ricciardo teljesítményét befolyásolja a szerződéshosszabbításának ügye. Az ő helyében maradni akarna.

Ricciardónak meg kell vernie Verstappent, a többi jön magától

Gphírek2018.02.06, 17:45

Csapattársa, Max Verstappen legyőzésére kell koncentrálnia Daniel Ricciardónak, és a jövője „magától" megoldódik. Ezt tanácsolja honfitársának Mark Webber, aki szerint a Mercedes hat-hét versenyt ad Bottasnak, ennyi idő alatt eldöntik, szükségük van-e az ausztrálra.

Mark Webber szerint Alonso csak az idejét pazarolja Daytonában

Gphírek2018.01.09, 17:44

Fernando Alonso hibát követ el azzal, hogy az Indy-500 után idén a Daytonai 24 óráson is rajthoz áll – állítja a spanyol volt kollégája és barátja, Mark Webber. Az F1-ben és Le Mans-ban is győztes ausztrál attól tart, hogy Alonso elaprózza az energiáit Amerikában.

Porschéval csapatott Webber az autós állásinterjún

Gphírek2017.11.22, 15:09

A Top Gear régi műsorvezetői keresik a Grand Tour új pilótáját, aki a nem igazán kedvelt Amerikait váltja majd. Webberrel élcelődött a Porsche a Mercedesen.

Vettel és Webber már csak röhögnek a balhéikon

Gphírek2017.09.06, 11:33

Vettel szerint a versenyzők közötti párbeszéddel bármelyik csapatnál meg lehet előzni, hogy végzetesen megromoljon a kapcsolatuk. Egykori csapattársával már képesek együtt nevetni a Red Bull-os botrányokon.

Vettel: Nyerni akarok, nem Hamiltonnal kiszúrni

Gphírek2017.07.17, 10:45

Korábbi csapattársa, és ellensége, Mark Webber készített interjút a négyszeres világbajnokkal. Már tudtak viccelődni azzal is, hogy néhány évvel ezelőtt kiszúrtak egymással.

Elég volt az F1-es rajtbüntetésekből!

Gphírek2017.07.06, 10:31

Mark Webber szerint a sport nézőket veszít azért, mert a versenyzőket büntetik akkor is, ha nem ők hibáznak. Alonso küszködése a mezőny végén totális pazarlás.

Kit érdekel, hogy Button beugrik Alonso helyére? Még őt sem

Gphírek2017.05.08, 16:46

Ez Mark Webber véleménye, aki úgy véli, nem korábbi versenyzőtársa jelentkezett először, amikor a McLaren pilótát keresett Alonso helyére a Monacói Nagydíjra.

Alonso: Inkább itt lógok, mint a szupermarketben

Gphírek2017.04.07, 06:03

Úgy érzi, ő maga a McLaren nyűglődésétől függetlenül is a legjobbját nyújtja, ezért nem akar lelépni a szezon közben.

Nem vagyok nyugdíjas, Porschékat tesztelek – Mark Webber-interjú

Auto2017.03.21, 11:59

A híres ausztrál pilóta 40 évesen, a tavalyi WEC-szezon végén döntött úgy, hogy visszavonul az aktív versenyzésről. Ennek okairól, a Forma-1 és a hosszú távú versenyzés közötti különbségekről, és persze a kedvenc utcai autóiról is beszélt az Origónak adott exkluzív interjújában, amely a Genfi Autószalonon készült.

Végre olyan gyors lesz az F1, mint tíz éve

Gphírek2017.02.07, 18:47

Mark Webber örül az új technikai szabályoknak, de egyetért azzal, hogy a motorerő még fontosabb lesz, mint eddig.

Alonsót már várja egy szerződés a Porschéval

Gphírek2016.11.21, 11:27

A kétszeres világbajnok a Mark Webbert búcsúztató videóüzenetében arra célzott, hogy nemsokára ő is feltűnhet a hosszútávú sportautó-vb-n, valószínűleg a Porsche versenyzőjeként.

Fél egy újabb balesettől, inkább visszavonul a korábbi F1-menő

Sport2016.11.05, 15:36

Mark Webber az idény végén felhagy a versenyzéssel, és nem azért, mert megunta, hanem, mert nem tud túllépni egy két évvel ezelőtti balesetén.

Mark Webber visszavonul az autóversenyzéstől

Gphírek2016.10.14, 12:37

A Red Bull korábbi F1-es pilótája a Porsche sportautó-csapatánál vesz búcsút aktív versenyzői pályafutásától. Úgy véli, megérkezett oda, ahova tartozik.

Vettel bocsánatot kért Rosbergtől a baleset miatt

Gphírek2016.10.04, 13:53

A Ferrari pilótája szerint versenybaleset történt a Malajziai Nagydíj rajtjánál, de már a futam alatt is elmondta, hogy erről az áldozat, Nico Rosberg egyáltalán nem tehetett. Nyomás van rajta.

Vettel és Räikkönen falaz a Ferrarinak

Gphírek2016.08.18, 12:31

A négyszeres világbajnok volt csapattársa, Mark Webber szerint a Ferrari szereplése az idei szezon nagy csalódása. Hiszi, hogy korábbi nemezise alkalmas a Scuderia feltámasztására.

Webber: A Red Bull jól döntött Verstappen leigazolásával

Gphírek2016.06.17, 16:09

Sebastian Vettel korábbi csapattársa úgy véli, Danyiil Kvjatra nehéz feladat vár, ha fordítani akar pályafutása alakulásán. Carlos Sainz közben rájött, hogy nincs hely számára a Red Bullnál.

Webber: Vettel az F1-es mezőny legjobbja

Gphírek2016.01.26, 10:10

Az ausztrál a korábbi csapattársát tartja a legjobb F1-es versenyzőnek, de Alonsót és Hamiltont is dicsérte. Szerinte Maldonado nem való a mezőnybe.

Webber: Räikkönen is úgy jár Vettel ellen, mint én

Gphírek2015.12.03, 10:07

Vettel korábbi csapattársa és legfőbb ellenfele azt reméli, hogy a finn becsülettel vonulhat vissza, mert szerinte nincs sok esélye a négyszeres bajnok ellen.

Webber világbajnoki címet nyert a Porsche színeiben

Gphírek2015.11.22, 14:17

Miután Nico Hülkenberg a nyáron meglepetésre megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt, Mark Webber révén újabb F1-es tapasztalattal rendelkező pilóta ért el sikert a Porsche színeiben. Az ausztrál versenyző Brendon Hartley és Timo Bernhard csapattársaként győzött.

Hamilton most Vettelnek és Räikkönennek szólt be

Gphírek2015.11.19, 18:52

Bár nagyra tartja négyszeres világbajnok ellenfelét, szerinte a csapaton belül nem voltak komoly ellenfelei.

Webber: Vettel a Ferrarival is világbajnok lesz

Gphírek2015.10.18, 18:37

Megérdemelte a sikereit Sebastian Vettel, mondta egykori csapattársa, és riválisa, Mark Webber. Az ausztrál pilóta kijelentette, nehéz volt akkoriban kezelni a versengésüket, de „egész pozitívan” emlékszik vissza a Red Bullnál töltött közös éveikre.

Webber kitálal a rivalizálásáról Vettellel

Gphírek2015.06.30, 15:46

Az angolul hamarosan megjelenő önéletrajzában Mark Webber és menedzsere kritizálja a Red Bull vezetését, azzal vádolva őket, hogy kivételeztek a négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel. A német pilótát nem zavarják a könyvben leírtak.

Össztűz zúdult Verstappenre a monacói ütközés után

Gphírek2015.05.27, 14:11

Felipe Massa szerint nagyon veszélyes volt Max Verstappen vasárnapi ütközése Romain Grosjeannal, egy esetleges sérülés súlyos következményekkel járhatott volna. Felipe Nasr és Mark Webber is csatlakozott az ifjú holland bírálóihoz.

Ecclestone fúrhatta meg Alonso indulását Le Mans-ban

Gphírek2015.04.30, 13:08

Biztonsági okokra, és a végül meg nem rendezett Koreai Nagydíjra hivatkozva tilthatta meg Fernando Alonsónak a McLaren, hogy részt vegyen az idei Le Mans-i 24 órás versenyen. Jövőre még kevesebb esélye lehet, hogy elinduljon a maratoni futamon.

A kórházban fekvő Webber nem emlékszik a balesetére

Gphírek2014.12.01, 16:01

Egyelőre ismeretlen okok miatt alaposan összetörte Porschéját a Sportautó Világbajnokság zárófutamán. Jelenleg kórházi megfigyelés alatt áll, várhatóan a hét második felében térhet haza.

Button követheti Webbert a Porschéhez

Gphírek2014.10.17, 16:29

A menedzsere szerint az F1-ben csak akkor marad, ha élvonalbeli csapatnál kap ülést.

Webber az egész rádiózást feleslegesnek tartja

Gphírek2014.09.20, 17:00

Szerinte a bokszutcából kilógatott tábla is bőven elég lenne, de a korlátozás sem fog sokat változtatni a helyzeten. Buttont zavarta volna, ha annyi vezetéstechnikai tanácsot kapott volna, mint a Mercedes pilótái.

Webber: A Mercedes megszűnt csapatként működni

Gphírek2014.08.28, 17:28

Webber nem biztos benne, hogy Rosberg és Hamilton tartósan képes lesz együtt dolgozni. A Mercedes szerinte jelenleg nem igazi csapat, mivel a pilóták kizárólag magukért versenyeznek. Úgy véli, ez csak a kezdet, az igazi rémálom ezután jön.

Webbert lenyűgözi Ricciardo teljesítménye

Gphírek2014.06.11, 15:09

Szerinte honfitársa hibátlanul vezet a rendkívül nehéz idényben, az első győzelme pedig fontos lépést jelent az ígéretes karrierjében.

Ricciardo túlteljesítette a Red Bull elvárásait

Gphírek2014.04.08, 11:50

A bahreini futam a kármentés jegyében zajlott a csapatnál, de Christian Horner ragyogónak látta Ricciardo teljesítményét, aki túlteljesítette az elvárásokat. Az élvezetes versenyzés miatt a 4. hely kárpótolja az ausztrált a dobogóért.

Pókembernek lenni óriási királyság

Archívum2014.03.19, 16:13

A három kedvenc momentumom az új trailerből: 1:53 - Peter Parker szobája falán Antonioni Nagyítás című filmjének a plakátja lóg 2:01 - Pókember elkapja Gwen Stacyt a levegőben, majd úgy manőverezi a zuhanásukat, hogy ne a lány háta törje be a toronyház tetőablakát 2:22 - Emma Stone cuki módon a szája elé kapja a kezét, miután azt üvölti, "Peter!" A csodálatos Pókember 2 május elsején érkezik a magyar mozikba.  

Előző
Következő