magyar foci
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- NB I
- Újpest FC
- magyar fociválogatott
- FTC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Fradi Újpesten került közelebb az újabb bajnoki címhez
Az OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott mérkőzésen szerdán este az Újpest a Ferencvárost fogadta - hosszú idő után újra a Szusza Ferenc Stadionban. A derbit most először rendezték nézők nélkül, a koronavírus-járvány miatt. Egy korai gól döntött, ezt a vendégek szerezték, akik most már kilenc ponttal vezetik a tabellát.
Az Újpest ellen tehet nagy lépést a Fradi a bajnoki cím felé
Az Újpest elleni rangadón tehet újabb lépést a bajnoki cím felé a Fradi
Szerdán zárt kapuk mögött rendezik meg a címvédő Ferencváros és ősi riválisa, az Újpest összecsapását; a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott rangadóval a két csapat a lejátszott mérkőzéseket tekintve utoléri a mezőnyt.
A Honvéd lesz a Mezőkövesd ellenfele a Magyar Kupa-döntőben
Lejátszották az első tétmérkőzést a tavaly novemberben átadott Puskás Arénában. A Budapest Honvéd–MTK Budapest kupapárharcban három napon belül másodszor sem született gól a rendes játékidőben, így jöhetett a hosszabbítás, majd a tizenegyespárbaj, amit a kispesti csapat nyert meg, így bejutott a június 3-án sorra kerülő Magyar Kupa-döntőbe.
Profi szerződést kapott a Fradinál a Juventustól érkező csatár
A labdarúgó OTP Bank Ligában listavezető Ferencvárosi Torna Club a hivatalos honlapján tudatta, hogy profi szerződést kötött a 19 éves Ammar Ramadannal.
Sigér Dávid: Az sem baj, ha nem lövök gólokat, csak legyünk bajnokok
Szombat este a listavezető és címvédő Ferencváros a Groupama Arénában 2-1-re legyőzte a Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójából pótolt találkozóján, a magyar futballidény 70 napos, koronavírus miatti kényszerszünetét követő első tétmérkőzésén. A Fradi legjobbja Sigér Dávid volt, aki két gyönyörű góllal lőtt a debreceni csapatnak. A magyar válogatott középpályás a meccs után a fradi.hu-nak elmondta, örülök a két góljának, de ennél sokkal fontosabb a bajnoki cím megszerzése.
Technikai hiba miatt nem kapott NB I-es versenyengedélyt az Újpest FC
A Magyar Labdarúgó-szövetség licencadó bizottság ismertette azokat a klubokat, amelyek megkapták az NB I-es és az NB II-es játékengedélyt a következő szezonra. Az OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC és a Zalaegerszeg is hiányzik mindkét listáról. A fővárosi klub a hivatalos honlapján kiadott közleményben pontosított: leszögezték, hogy az Újpest FC megkapta a versenyengedély az MLSZ-től.
Fradi-Debrecen rangadóval indul újra az NB I - az első meccs élőben az Origón
A koronavírus-járvány miatt több mint két hónapon át szünetelt a magyar futballélet, szombaton azonban zárt kapuk mögött újraindul. Az OTP Bank Ligában a címvédő és listavezető Ferencváros az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen fogadja a Debrecent.
Az Újpest és a ZTE nem kapott NB I-es licencet az MLSZ-től
A Magyar Labdarúgó-szövetség licencadó bizottság ismertette azokat a klubokat, amelyek megkapták az NB I-es és az NB II-es játékengedélyt a következő szezonra. Az OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC és a Zalaegerszeg is hiányzik mindkét listáról.
- címkék:
- magyar foci
- NB I
- OTP Bank Liga
- Címkefelhő »
A Fradi edzőjének már nagyon hiányzott a futballal kapcsolatos feszültség
Szombaton zárt kapuk mögött újra indul az OTP Bank Liga. A címvédő és jelenleg az első helyen álló Ferencváros az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen fogadja a Debrecent. Szergej Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta, már hiányzott neki a futballal kapcsolatos feszültség, de nehéz időszak jön, mert a szurkolók hiányát semmivel sem lehet pótolni.
Megtelt szurkolókkal a Fradi stadionja - videó
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros több ezer szurkolójának teremtette meg a lehetőséget, hogy a koronavírus-járvány ellenére „valahogy" ott legyen a lelátón a Debrecen elleni szombati hazai bajnokin, illetve majd ezt követően az összes többi hazai mérkőzésen.
Eldőlt, hogy a Fradi játékosa lesz-e Dzsudzsák Balázs
A 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázs nem lesz a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP bank Liga) szereplő Ferencváros játékosa. A 33 éves játékos jelenlegi, fél évre szóló szerződése június 30-án jár le az arab emírségekbeli al-Ain együttesénél.
Tesztelt játékosokkal, különleges intézkedésekkel indul a labdarúgó NB I
Hétvégén újra NB I-es labdarúgó-mérkőzéseket rendeznek Magyarországon. A Ferencváros a bajnokságban halasztott bajnokit játszik szombaton a Debrecen ellen, a Magyar Kupában a Mezőkövesd a MOL Fehérvár FC csapatát fogadja, az MTK pedig a Budapest Honvédot. Sok ember megfeszített munkája után indulhat újra az élet a magyar focipályákon, soha nem látott biztonsági intézkedések mellett. Az MLSZ a szabályozásban minden apróságra kitért, de nemcsak a szövetségtől, hanem a DVTK járványügyi felelősétől, az M4 Sport csatornaigazgatójától és az egyik tesztelő labor vezetőjétől is megkérdeztük, ki hogy készül a folytatásra.
Sorsdöntő május vár a Fradi futballcsapatára
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) március 16-án döntött úgy, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti az NB I-es mérkőzéseket a koronavírus-járvány miatt, így a csapatok sokáig abban sem lehettek biztosak, hogy folytatódnak majd a küzdelmek. A címvédő és az OTP Bank Ligát vezető Ferencvárosnál ennek ellenére csak rövid ideig edzettek otthon a játékosok, már április elején érkezett a hír, hogy a zöld-fehér csapat kis csoportokban, hetente háromszor tréningezik a népligeti edzőközpontban. Májusig kellett várni arra, hogy a negatív tesztek után újra közösen készüljenek a labdarúgók, a felkészülési meccsek után szombaton pedig már jöhet aa ...
Az NB I-ben is ötször lehet majd cserélni
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alkalmazza a sportág szabályalkotó testületének (IFAB) cserékre vonatkozó átmeneti szabályát, így a bajnoki találkozókon ötször változtathat csapatának összetételén az edző, a Magyar Kupában pedig hosszabbítás esetén akár hatszor.
- címkék:
- magyar foci
- NB I
- Címkefelhő »
31 évesen visszavonult a magyar válogatott focista
31 évesen bejelentette visszavonulását Korcsmár Zsolt. A dán FC Midtjylland 26-szoros magyar válogatott focistája elmondta, azért döntött a befejezés mellett, mert az elmúlt másfél évben folyamatosan sérülésekkel bajlódott, és nem akarta kockáztatni, hogy élete hátralevő részében fájdalmakkal kelljen élnie.
Az Angliát is megjárt kapus hosszabbított a Diósgyőrrel
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő DVTK a hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződést hosszabbított a csapat kapusa, Antal Botond.
A Mezőkövesd legyőzte a Ferencvárost
Vasárnap délelőtt 11.00 órától a Ferencváros a Mezőkövesddel játszott felkészülési mérkőzést a Groupama Arénában.
Eppel a belga közeg miatt lett jobb, és örül Rossi dicséretének
Eppel Márton három éve a Honvéddal bajnok és gólkirály is tudott lenni, majd a kazah Kajrat Almatinál is rúgta a gólokat, idén pedig a belga első osztályban is kipróbálhatta magát. A Jupiler League-et befejezettnek nyilvánították, a 28 éves támadó pedig már Magyarországról értékelte klubja és saját idei félszezonját a DIGI Sport híradójának. A csatár nagyon örül, hogy Marco Rossi azt mondta, tervezi a behívását, úgy érzi, Belgiumban a közeg miatt lett jobb, de szerinte a „negatív teljesítményt" is a közeg hozza elő a labdarúgókból.
- címkék:
- Eppel Márton
- magyar foci
- Címkefelhő »
Az újrakezdés után Nikolics-góllal nyert a Fehérvár - videó
Egy héttel a szezon újrakezdése előtt lejátszotta első felkészülési meccsét a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár. Joan Carrillo csapata 1-0-ra nyert a ZTE otthonában Nikolics Nemanja találatával.
Fazekas ötöt, a Dózsa nyolcat lőtt a Fradinak
A kettős rangadók történetének legtöbb gólt hozó találkozóját 1976. május 15-én rendezték a Népstadionban, amikor az Újpesti Dózsa 8-3-ra győzte le a Ferencváros együttesét. A találkozón messze nem volt telt ház, de az akkori sportlapok így is ötvenezerre becsülték a mérkőzésre kilátogató drukkerek számát. Akik látták ezt a rangadót, azok azóta is szuperlatívuszokban beszélnek róla, na meg Fazekas Lászlóról, aki egymaga öt gólt lőtt a Fradinak. A Magyar Televízióban - egyebek közt - mezőgazdasági szakműsorokkal törölték le a rangadókat – új tekercsekre állítólag nem volt pénz a közszolgálati televízióban –, így a tizenegy gólos taláálkozóról ...
Az MLSZ anyagi segítséget nyújt az NB I-es csapatoknak a tesztek elvégzéséhez
A Magyar Labdarúgó Szövetség az NB I-ben szereplő csapatokat egyenként tízmillió forinttal segíti annak érdekében, hogy a klubok a bajnokság folytatásakor el tudják végezni a szükséges koronavírus-teszteket.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- labdarúgás
- NB I
- Címkefelhő »
Szalai Ádám: Most rajtunk a sor, hogy színt vigyünk az emberek életébe
A magyar válogatott és a Mainz támadója, Szalai Ádám a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, hogy a futballistáknak meg kell becsülniük azt a kivételes helyzetet, amiben még ebben a mindenki számára nehéz időszakban is lehetnek.
- címkék:
- Szalai Ádám
- magyar foci
- Mainz
- Címkefelhő »
Az NB I-es csapat magyar válogatott focistája elkapta a koronavírust
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Mezőkövesd kétszeres válogatott játékosa, Nagy Dániel elkapta a koronavírust, de a támadó immár tünetmentes.
A Fradi-szurkolók virtuálisan ott lehetnek a hazai NB I-es meccseken
A koronavírus-járvány az egész világot megrázta, így természetesen a szurkolókat is, akik egyelőre nem lehetnek ott a lelátókon, amikor újraindul a sportélet. Az FTC ezért ingyenes kampányt indít a szurkolói kártyával rendelkező szimpatizánsai részére, hogy a május 23-án, jövő szombaton újrainduló OTP Bank Liga küzdelmei alatt „valahogy" ott legyenek a lelátón a hazai bajnokikon.
- címkék:
- magyar foci
- labdarúgás
- FTC
- Ferencváros
- Címkefelhő »
A Ferencváros így ütötte ki a feljutó MTK-t - videó
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros felkészülési mérkőzésen 4-1-re verte a feljutó MTK-t az FTC-MVM Sportközpontban. A címvédő zöld-fehér csapatból Lodic, Skvarka, Boli és Botka is betalált.
Nikolics: Boldogok vagyunk, hogy folytatni tudjuk a bajnokságot
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár FC támadója, Nikolics Nemanja beszélt a szezon folytatásáról és a különleges körülményekről is.
A negatív tesztek után újra közösen edzettek a Fradinál - videó
A magyar labdarúgó bajnokságban (OTP Bank Liga) címvédő Ferencváros labdarúgócsapata hosszú idő után együtt készül az NB I május 23-i folytatására. Jövő héten már jöhet az első edzőmeccs is.
Szerződést hosszabbított a Fradi magyar válogatott kapusa
A labdarúgó OTP Bank Ligában listavezető Ferencvárosi Torna Club a hivatalos honlapján tudatta, hogy Dibusz Dénes, a csapat magyar válogatott kapusa meghosszabbította szerződését.
- címkék:
- Dibusz Dénes
- foci
- magyar foci
- labdarúgás
- FTC
- Címkefelhő »
Minden NB I-es meccset élőben közvetíti a közmédia
A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt és május 23-án újrainduló labdarúgó OTP Bank Liga összes hátralévő mérkőzését élőben közvetíti a közmédia, elsőként a Ferencváros-Debrecen rangadó kerül majd az M4 Sport képernyőjére.
- címkék:
- magyar foci
- NB I
- Címkefelhő »
Az MLSZ döntött, mikor folytatódhat az NB I és a Magyar Kupa
A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfői döntésének értelmében májusban folytatódhat a koronavírus-járvány miatt félbeszakított magyar futballidény.
Torghelle Sándor még nem döntött a visszavonulásról
Torghelle Sándor, a korábbi 42-szeres magyar válogatott támadó az M4 Sport Góóól!2 legfrissebb online adásában beszélt pályafutása eseteges befejezéséről, a Vasassal kitűzött céljairól és játékospályafutását követő terveiről.
A koronavírusteszt után újra edzettek Böde Dánielék
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Paksi FC-nél is elkezdték a kiscsoportos edzéseket. A játékosokat tesztelték, illetve kifejezetten ügyeltek a törvényi előírásokra és az egészségügyi ajánlások betartására.
Íme, az idény összes Fradi-gólja egy videóban
A Ferencváros összegyűjtötte a 2019/20-as szezon tétmeccseinek összes Fradi-gólja egy videóban. A zöld-fehér csapat összesen 69 találatot ünnepelhetett.
- címkék:
- magyar foci
- labdarúgás
- gól
- Ferencváros
- Címkefelhő »
Döntött az MLSZ az NB I folytatásáról
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége pénteken úgy döntött, hogy legkésőbb június 13-án folytatódhat a játék a férfi és a női élvonalban, valamint a Magyar Kupában.
- címkék:
- magyar foci
- labdarúgás
- koronavírus
- MLSZ
- Címkefelhő »
A MOL Fehérvár válogatott focistája bízik a bajnokság folytatásában
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár FC védője, Hangya Szilveszter elmondta, bízik benne, hogy minél hamarabb lehetőségük lesz újra elkezdeni az edzéseket és folytatni tudják a bajnokságot is.
A Vasas focicsapatánál is a közös edzések mellett döntöttek
A labdarúgó másodosztályban szereplő Vasas FC labdarúgói az elmúlt öt hét alatt otthonaikban, egyéni edzésterv alapján végezték a szakmai stáb által összeállított munkát. Rendkívül szigorú biztonsági előírások mellett a felnőtt csapat számára csütörtöktől a Fáy utcai edzőközpontban folytatódnak az edzések.
Újra edzésben: két pályán készülnek az NB I-es csapat focistái
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Debrecennél az a döntés született, hogy egy hónappal a felfüggesztés után a labdarúgók újból elkezdik az edzéseket a Debreceni Labdarúgó Akadémián.
A Fradi korábbi focistája nem zárja ki, hogy egyszer visszatér
A Ferencváros történetének egyik nehéz időszakában, a fővárosi csapat NB II-es korszakában csatlakozott a klubhoz Paul Shaw. Az angol támadó 20 másodosztályú gólja is nagyon kellett ahhoz, hogy az FTC maga mögött hagyja az NB II-es éveket, és a csapat szépen lassan visszakerüljön a helyére. Shaw nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egyszer visszatér a Fradihoz.
Az Újpest kapusának házhoz vitték a szerződéshosszabbítási papírokat
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződést hosszabbított sajátnevelésű kapusával, Banai Dáviddal.
Újpesten nem került veszélybe a foci a járványhelyzet miatt
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP bank Liga) szereplő Újpest ügyvezetője, Berta Csaba elmondta: az élvonal létszámemelése is szóba került a lehetséges forgatókönyvek között. Hozzátette, a lila-fehér csapatnál egyelőre marad a költségvetés, a belga tulajdonos kivár.
Újabb NB I-es focicsapat kezdte meg a felkészülést
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Mezőkövesd négy-öt fős csoportokban megkezdte az edzéseket. Korábban NB I csapatai közül a Ferencváros, a ZTE és a Kisvárda is munkába állt már.
A járványhelyzet a Honvédot is érinti, de a tulajdonos bizakodó
A Budapest Honvéd társtulajdonosa, Mendelényi Dániel elmondta, nem szerepelt a terveik között, hogy menet közben edzőt váltanak, de megtalálták a legjobb megoldást. Beszélt az új sportigazgatóról, Urbányi Istvánról, de szóba került a bajnokság folytatása és a klub stabilitása is.
Nem tud hazajönni Amerikából a Budapest Honvéd új sportigazgatója
Urbányi István a járvány miatt nem tud hazajönni a Kansas City együttesétől a Budapest Honvédhoz: a korábbi kétszeres válogatott lett a kispesti sportigazgató.
Negatív lett a székesfehérvári focisták koronavírustesztje
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MOL Fehérvár FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy a csapat minden játékosának negatív lett a koronavírustesztje.
Lanzafame nem tartja kizártnak, hogy alsó- és felsőházra bontják az NB I-et
Igyekszik a jó oldalát nézni a bezártságnak Davide Lanzafame, a labdarúgó OTP Bank Liga elmúlt két idényének gólkirálya. Az olasz támadó nem tartja kizártnak, hogy alsó- és felsőházra bontják az NB I-et, és elmondás szerint az a legfontosabb, hogy a pályán dőljenek el a helyezések.
Fizetéscsökkentés a MOL Fehérvár NB I-es csapatnál
A koronavírus-járvány hatásai miatt a Mol Fehérvár FC vezetősége, a szakmai stáb és a játékosok közösen, egyöntetűen belementek fizetésük csökkentésébe. A klub közleménye szerint 20%-kal lesz kevesebb a futballisták bére a következő három hónapban.
Így felügyelik a magyar focicsapatnál az online erőnléti edzést - videó
A magyar másodosztályú labdarúgó-bajnokság első helyén álló MTK különleges videót tett fel a közösségi oldalára, amelyen az látszik, hogy Michael Boris vezetőedző hogyan felügyeli a csapat online erőnléti edzését.
A magyar fociedző két kollégája is meghalt a koronavírusban
Urbányi István, a Budapest Honvéd napokban kinevezett sportigazgatója az M4 Sport Góóól!2 című műsorában elmondta, hogy amióta két fiatal edzőkollégája is meghalt a koronavírusban, teljesen máshogy tekint a járványra.
A magyar focisták szünet nélkül is vállalnák a bajnokságok befejezését
Horváth Gábor, a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) főtitkára szerint mindenki azt szeretné, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakított bajnokságokat be lehessen fejezni.
- címkék:
- magyar foci
- Címkefelhő »
Bölöni László: rajtam múlt, hogy nem lettem magyar szövetségi kapitány
Bölöni László, a belga Antwerpen csapatánál dolgozó labdarúgóedző szerint volt olyan pillanat a pályafutásában, amikor csak rajta múlott, hogy nem lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Ollózás, kapáslövés, pimasz pöckölés - videón Gera 10 legszebb ferencvárosi gólja
A koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben a focirajongóknak két választása van: beérik a fehérorosz bajnoksággal, vagy pedig elkezdenek nosztalgiázni. Mi az utóbbit választottuk, és a Fradi Médiának köszönhetően most megcsodálhattuk Gera Zoltán 10 legszebb gólját ferencvárosi mezben. Van itt minden: kapáslövés, bombagól, ollózás, szólózás.
Urbányi István visszatért a Budapest Honvédhoz
A labdarúgó OTO Bank Liga hatodik helyén álló Budapest Honvéd a hivatalos honlapján tudatta, hogy a jövőben Urbányi István lesz a klub sportigazgatója.
Életem legszebb gólját egy feljelentés miatt semmisítették meg
Életem egyik legszórakoztatóbb focimeccsén a Gellei Imre vezette Vasas hatgólos győzelmet aratott a III. Kerületi TVE fölött, Angyalföldön. Az 1998 augusztusában rendezett találkozón a magyar válogatott Hámori Ferenc olyan gólt lőtt, amihez foghatót magyar pályán azóta sem láttam. Ha akkoriban létezett volna már a Puskás-díj, biztos vagyok benne, hogy a Vasas csatára lett volna az első magyar, aki megkapja azt. A dolog szépséghibája, hogy Hámori statisztikájában sajnos nem szerepel a csodagól, ugyanis egy feljelentés miatt elvették az angyalföldi csapat győzelmét, és 0-3-al az óbudaiak nyerték meg a meccset. Az Én meccsem sorozatunkk ...
Rajzfilm készült Puskás Ferenc életéről
Puskás Ferenc születésnapján, április 1-jén az M1 aktuális tévécsatornán és a Nemzeti Sport Online oldalán is látható a Puskás Ferenc gyermekkori kalandjait megidéző Puskás Öcsi és barátai című rajzfilm, Gellár Csaba rendezésében.
- címkék:
- Puskás Ferenc
- magyar foci
- Címkefelhő »
A DVTK labdarúgói lemondtak a fizetésük egy részéről
A járványügyi veszélyhelyzet miatt kialakult gazdasági válsághelyzetre reagálva a DVTK menedzsmentje pénzügyi megszorító intézkedésekről határozott. A működési költségek csökkentése mellett a vezetőség közös megegyezéssel csökkenti a menedzsment tagjai, a labdarúgók, az edzők és a klub többi munkavállalójának fizetését - áll a diósgyőriek közleményében.
- címkék:
- magyar foci
- koronavírus
- DVTK
- Címkefelhő »
A magyar válogatott focisták 30 millió forinttal segítenek a koronavírus elleni harcban
Szalai Ádám, a Bundesligában szereplő Mainz játékosa a hivatalos Facebook-oldalán tudatta, hogy a magyar válogatottbeli csapattársaival, a Magyar Labdarúgó Szövetséggel és a Játékidő Alapítvánnyal közösen úgy döntöttek, hogy összesen 30 millió forintos adománnyal segítik a Gyermekétkeztetési Alapítvány, az Országos Mentőszolgálat és a Szent László Kórház munkáját.
- címkék:
- Szalai Ádám
- magyar foci
- MLSZ
- Címkefelhő »
Az NB I-es focicsapatoknál is csökkenhetnek a fizetések
Az elhúzódó koronavírus-járvány egyre inkább érezteti gazdasági hatását a labdarúgásban is. A Csakfoci értesülése szerint a Debrecennek volt egy igen komoly egységes fizetéscsökkentési javaslata az NB I-es klubok felé, amit azonban nem fogadtak el. Sok csapatnál azonban így is jelentős bércsökkentésre kell számítani.
Nikolicsnak pont a legrosszabbkor jött az NB I felfüggesztése
Nikolics Nemanja, a MOL Fehérvár FC labdarúgója szerint neki és csapatának a lehető legrosszabbkor jött a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet.
NB I: Fifázni hívta az Újpest a Kisvárdát
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC a közösségi-oldalán tudatta, hogy kihívta a Kisvárda csapatát egy elektronikus FIFA 20-meccsre.
Kirúgták Giuseppe Sanninót a Honvédtól
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata csütörtökön közös megegyezéssel szerződést bontott Giuseppe Sannino vezetőedzővel és stábjával.
Juhász Roland nem szeretné, ha így érne véget a pályafutása
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP bank Liga) szereplő MOL Fehérvár FC csapatkapitánya, Juhász Roland beszélt a kialakult helyzetről, családjáról és pályafutásának utolsó szakaszáról is.
Veszélyes volt a helyzet, fel kellett függeszteni az NB I-et
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége - a hatóságok döntésével összhangban – hétfőn azonnali hatállyal felfüggesztette a szövetség valamennyi szervezett versenyprogramját és képzési eseményét átmeneti időre, beleértve az NB I-es mérkőzéseket is. A döntést követően arra voltunk kíváncsiak, hogyan élik meg a döntést és a nem mindennapi helyzetet az élvonalbeli klubok, a vezetők, játékosok.
Nem edzenek közösen a DVTK focistái
A DVTK operatív döntéshozó bizottsága úgy határozott, hogy nem edzenek közösen a DVTK NB I-es női, férfi és az NB III-ban szereplő tartalék csapatának játékosai, miután az MLSZ Elnöksége – a hatóságok döntésével összhangban – azonnal hatállyal felfüggesztette a szövetség valamennyi szervezetének versenyprogramját és képzési eseményét, valamint javasolta a közös edzések mellőzését.
- címkék:
- magyar foci
- Diósgyőri VTK
- DVTK
- Címkefelhő »
Szigorú szabályokat vezetett be a Fradi a koronavírus miatt
A koronavírus-fertőzés veszélye miatt a Ferencvárosi Torna Club szigorú intézkedéseket vezetett be, amelyek március 16-án éjféltől lépnek életbe és főként az FTC sportközpontjának látogatását érintik.
- címkék:
- magyar foci
- Ferencvárosi TC
- Címkefelhő »
Rebrov: A zárt kapuk ellenére is éreztük a szurkolóink támogatását
Az FTC 5-0-ra legyőzte a Kaposvárt az OTP Bank Liga szombati mérkőzésén. A zárt kapuk mögött megrendezett találkozó után Szerhij Rebrov a klub hivatalos Facebook-oldalán tartott sajtótájékoztatót.
- címkék:
- Rebrov
- magyar foci
- FTC
- Címkefelhő »
Az MTK zárt kapuk mögött erősítette meg első helyét az NB II-ben
A magyar másodosztályú labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában a listavezető MTK 3-1-re legyőzte a szintén a feljutásért küzdő Vasast.
- címkék:
- magyar foci
- Címkefelhő »
Az Újpesti Temetőben helyezték végső nyugalomba a legendás futballistát
- címkék:
- Göröcs János
- magyar foci
- Újpest FC
- Címkefelhő »
A Fradi ismét milliós büntetést kapott az MLSZ-től
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bankságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencvárost 1,2 millió forintra büntette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága (FEB) a Zalaegerszeg elleni meccset követően.
Az NB I-es focicsapat játékosai nem hagyhatják el a várost a koronavírus miatt
A Kisvárdánál a játékosok elővigyázatosságból - a koronavírus miatt - nem mehetnek sehová. A koronavírus gyors terjedése miatt egyre több bajnokságban óvintézkedéseket vezettek be az elmúlt időszakban. Az NB I-ben egyedülállóként a Kisvárda tett meg hasonló lépéseket.
Az MLSZ eljárást indított az MTK-meccsen történtek miatt
A listavezető MTK 3-1-re kikapott a Kazincbarcika csapatától vasárnap a labdarúgó NB II 27. fordulójában. A putnoki mérkőzésen a pályaválasztó borsodiak két, hajrában szerzett góllal kerekedtek fővárosi riválisuk fölé, ám így sem lehet teljes az örömük.
Feczesin két gólt lőtt, szárnyal a Vasas az NB II-ben - videó
A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 27. fordulójában a Vasas 4-1-re legyőzte a Nyíregyháza csapatát az új Illovszky Rudolf Stadionban, míg a második helyen álló Budafok kétgólos vereséget szenvedett Ajkán.
NB II: feltámadt a Haladás, kikapott a listavezető MTK
A labdarúgó Merkantil Bank Liga 27. fordulójában listavezető MTK 3-1-re kikapott a Kazincbarcika csapatától, míg a kiesés elől menekülő Haladás háromgólos győzelmet aratott Soroksáron.
A Fradi pontokat vesztett a ZTE ellen az NB I-ben - videó
A Zalaegerszeg otthon 1-1-es döntetlent játszott a Ferencváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában, szombaton.
A Fehérvár hátrányból fordítva ütötte ki a Puskás Akadémiát
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 24. fordulójának szombati mérkőzésén a MOL fehérvár 4-1-re nyert a Puskás Akadémia otthonában. A Debrecen 1-0-ra győzte le a Kisvárdát, a Diósgyőr otthon verte az Újpestet (2-1), a Mezőkövesd simán verte a Kaposvárt idegenben (0-4), míg a Paks és a Honvéd nem bírt egymással (0-0).
A koronavírus miatt marad el egy magyar focimeccs
A BLSZ I-ben szereplő SZAC Budapest labdarúgócsapata a közösségi oldalán jelentette be, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel elmarad a hétvégi, BVSC elleni bajnoki mérkőzés.
- címkék:
- magyar foci
- labdarúgás
- koronavírus
- Címkefelhő »
Megvan a februárban elhalasztott Újpest-Fradi új időpontja
Április 21-én pótolják a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott Újpest-Ferencváros rangadót.
- címkék:
- magyar foci
- Címkefelhő »
A ZTE legyőzte a címvédő Fehérvárt a Magyar Kupában
Szerdán este a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a címvédő MOL Fehérvár 2-0-ra kikapott Zalaegerszegen.
Nem született gól a Paks-Honvéd MK-negyeddöntőn
A Paks hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Budapest Honvéddal a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, szerdán.
Szerződést hosszabbított a Fradi alapembere
A labdarúgó OTP Bank Ligában bajnoki címvédő Ferencvárosi Torna Club a hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződést hosszabbított a csapat német balhátvédjével, Marcel Heisterrel.
Idegenben nyert az MTK a Magyar Kupa negyeddöntőjében
Az MTK 1-0-ra győzött a Dorog otthonában a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.
A magyar válogatott elképesztően erős Nemzetek Ligája-csoportba került
Kedden este kisorsolták a csoportbeosztását a Nemzetek Ligája második kiírásának, ezzel pedig tulajdonképpen megkezdődött a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozata is. A magyar válogatott a B-divízió 3. csoportjába került, olyan bombaerős ellenfelek közé, mint Törökország, Szerbia és Oroszország.
A magyar fociválogatott erőssége lehet a DVTK védője
Meghosszabbította 2021 nyarán lejáró szerződését a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Diósgyőr játékosa, Polgár Kristóf.
Korábbi fehérvári focistát igazolt a Debrecen
Utánpótlás-válogatott labdarúgót igazolt a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő DVSC a 22 esztendős Szabó Bence személyében.
- címkék:
- Szabó Bence
- magyar foci
- labdarúgás
- DVSC
- Címkefelhő »
Emberhátrányban fordított a Budafok az NB II-ben
A második helyezett Budafok úgy fordított 3-2-re a Békéscsaba ellen vasárnap a labdarúgó NB II 26. fordulójában, hogy a 25. perctől emberhátrányban játszott.
- címkék:
- magyar foci
- NB II
- Címkefelhő »
A Fehérvár legyőzte az utolsó Kaposvárt
A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában a második helyen álló MOL Fehérvár hazai pályán 3-0-ra legyőzte az utolsó Kaposvári Rákóczit. A székesfehérvári csapatban a négy és félévnyi légióskodás után hazatérő Nikolics Nemanja megszerezte az első góját. A harmadik helyen álló Mezőkövesd nagy meglepetésre, hazai pályán kapott ki 2-1-re az újonc Zalaegerszegtől, míg a Budapest Honvéd a Hidegkuti Nándor Stadionban szenvedett négygólos vereséget a Diósgyőrtől. A Kisvárda hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Paksot, míg az Újpest FC a zalaegerszegi albérletében 3-2-re kikapott a Puskás Akadémiától.
Feczesin megint gólt lőtt, már harmadik a Vasas az NB II-ben
A Budafok és a Vasas vendégként tudott nyerni a labdarúgó NB II 25. fordulójában vasárnap.
- címkék:
- Feczesin Róbert
- magyar foci
- NB II
- Címkefelhő »
NB II: a Szeged gyönyörű gólokkal nyert Győrben
A Szeged 3-1-re nyert Győrben a labdarúgó NB II 25. fordulójának nyitómérkőzésén.
A Fradi válogatott focistájának véget ért az idénye
Műteni kell a Ferencvárosban futballozó Lasha Dvalit, aki ebben az idényben már nem léphet pályára.
Rangadón tehet újabb lépést az NB I-es bajnoki cím felé a Fradi
A címvédő és listavezető Ferencváros a harmadik helyen álló Mezőkövesd otthonában lép pályára a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának slágermérkőzésén.
Megműtötték a MOL Fehérvár válogatott védőjét
Megműtötték a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár román válogatott védőjét, Adrian Rust. A játékos sportsérv miatt feküdt kés alá.
Átverte az NB I-es csapatot a brazil kapus, mégsem vonul vissza
Korábban úgy volt, hogy visszavonul a labdarúgástól a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Kisvárda kapusa, Felipe, azonban most mégis új csapatot talált magának.
Új nevet kapott Magyarország legjobb női csapatainak focibajnoksága
Új névszponzor támogatja Magyarország legjobb női csapatainak bajnokságát. A nyolc egyesület versengését a Jet-Sol Kft. után a SimplePay online fizetési rendszer és a Simple applikáció fejlesztője és üzemeltetője, az OTP Mobil Kft. karolta fel. Az NB I-es magyar bajnokság a 2019-2020-as tavaszi szezontól a Simple Női Liga nevet viseli.
NB II: a Haladás először nyert Mátyus Jánossal
A Mátyus János vezette kiesés elől menekülő Szombathelyi Haladás háromgólos győzelmet aratott a Csákvár fölött, míg a tabellán második helyen álló Budafok és a harmadik Siófok is hazai környezetben játszott döntetlent a labdarúgó NB II 24. fordulójában, vasárnap.
Vita a magyar focista elképesztő góljáról - videó
A Puskás Akadémia házigazdaként 3-1-re legyőzte a Kisvárda csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 21. fordulójában. A felcsútiak öt bajnoki mérkőzés óta veretlenek, ráadásul megszakították hat meccsből álló hazai nyeretlenségüket, hiszen odahaza legutóbb október 19-én győztek. A Kisvárdának ez volt sorozatban a hatodik nyeretlen bajnoki találkozója idegenben. A sikerhez kellett Szolnoki Roland fantasztikus gólja is, igaz, közel sem biztos, hogy kapura szerette volna lőni a labdát.
Ijesztő, ahogy megsérült a Fradi kapusa a rangadón - videó
Az éllovas Ferencváros 1-0-ra legyőzte a vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának rangadóján szombaton, így nagy lépést tett a címvédés felé. A meccsen nem kapott gólt Dibusz Dénes, aki a vérét is adta a sikerért.
A Fradi legyőzte a Fehérvárt, és óriási lépést tett a címvédés felé
A labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának rangadóján a listavezető Ferencvárosi TC 1-0-ra legyőzte a MOL Fehérvár FC csapatát a Groupama Arénában, így Szergej Rebrov együttese – amely két meccsel kevesebbet játszott – hat pontra növelte előnyét, és óriási lépést tett bajnoki címvédés felé.
A Fradi-játékosok derbi hangulatban várják a Fehérvár elleni rangadót
Szombat este fél nyolctól a bajnoki címvédő, listavezető Ferencváros a MOL Fehérvár FC csapatát fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának rangadóján. A találkozónak óriási a tétje: ha a zöld-fehérek – akik két meccsel kevesebbet játszottak – győznek, óriási előnyre tesznek szert, ha a székesfehérváriak nyerik a mérkőzést, újra nyílt lesz a bajnokság.
Zalaegerszegre igazolt a Fradi támadója
A labdarúgó OTP Bank Liga 11. helyén álló Zalaegerszeg a hivatalos honlapján tudatta, hogy fél évre kölcsönvette a bajnoki címvédő Ferencváros játékosát, Bőle Lukácsot.