magánnyugdíjpénztár
címke rss- kapcsolódó címkék:
- nyugdíj
- reálhozam
- Stabilitás Pénztárszövetség
- Magyarország
- nyugdíjrendszer
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Igen jól jártak a nyugdíjpénztártagok
12-17 százalékot fialt tavaly a magán-nyugdíjpénztári tagok megtakarítása. Az a néhány tízezer ember, aki kitartott és maradt a pénztárakban, 2012-ben nagy nyereségre tett szert, tíz év átlagában azonban az inflációt csak kicsit haladja meg az átlaghozam.
Három magánnyugdíjpénztár ellen nyomoznak
Hűtlen kezelés és sikkasztás gyanúja miatt is tettek feljelentést, a kárösszeg elérheti az ötmilliárd forintot.
Elbukott egy magánnyugdíjharcos Strasbourgban
A kormány állami nyugdíjjal kárpótolta a magánnyugdíj-rendszerben maradtakat, amiért a maradék befizetéseiket is elvette az állam. Ez a strasbourgi bíróság szerint jogossá tette a nyugdíjreformot, vagyis a kormány nem követett el hibát a 3000 milliárd forint elvételével.
Magánnyugdíjpénztárak miatt nyomoznak
Kiemelt nyomozás folyik három magánnyugdíjpénztárat érintő feljelentés miatt a Magyar Nemzet szerint.
Alapjogot sért a magánnyugdíj hozamának elvétele
Az ombudsman szerint a magánnyugdíj-pénztári önkéntes befizetések hozamának részleges állami elvonása sérti a tulajdonjogot, ezért felkérte az illetékes minisztert a visszásság tisztázására.
- címkék:
- alapjog
- magánnyugdíjpénztár
- Címkefelhő »
Nem kellett volna kábítani a népet
A jobboldali Széll Kálmán Alapítvány vezetője szerint kár felforgatni a világot, konzervatívként inkább a megfontolt, kis lépések híve. Bajnai Gordonról nem változott meg a véleménye, csak azért mert a Fidesz kiplakátozta az országot. Lantos Csaba szerint válság még egy jó darabig velünk marad.
Vége az OTP Magánnyugdíjpénztárnak
Az OTP Magánnyugdíjpénztár végelszámolással történő, jogutód nélküli megszűnésére tett javaslatot a küldöttközgyűlésnek a pénztár igazgatótanácsa - írja a Hvg.hu.
Résen kell lenniük az OTP-s pénztártagoknak
A magánnyugdíjak államosítása után talpon maradt kasszák közül megszűnhet az egyik legnagyobb, az OTP pénztára. Az anyabank nem akarja tovább finanszírozni a költségeket, a tagoknak pedig csak elenyésző része fizet tagdíjat. Ha valóban a végelszámolás mellett dönt az OTP, akkor a tagoknak résen kell lenniük, jelezniük kell, melyik pénztárba akarnak átlépni, ellenkező esetben automatikusan az állami rendszerbe kerülnek.
Megszűnhet az OTP magánpénztára
Előfordulhat, hogy végelszámolással megszűnik az OTP Magánnyugdíjpénztár. Az anyabank nem akarja tovább finanszírozni a költségeket - írja a hétfői Népszabadság.
Tologatják a nyugdíjvagyont
A 2010-ben létrehozott Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap térítésmentesen átadhassa eszközeit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek - ezt kezdeményezi Lázár János fideszes képviselő, Miniszterelnökséget vezető államtitkár most benyújtott törvénymódosításában. A nyugdíjvagyont azonban továbbra is az államadósság csökkentésére kell fordítani.
Fogy a nyugdíjvagyon
A Világgazdaság azt írja, hogy a tavaly átvett mintegy háromezer milliárd forintnyi magánnyugdíj-vagyonból májusban már 600 milliárd forint sem volt meg.
A szlovákok követik Orbán nyugdíjlépését
Jóváhagyta a magánnyugdíjpénztárakból való kilépést a szlovák parlament.
Negyedével zsugorodott az alapkezelők bevétele
A csökkenés nem meglepő: a vagyonkezelőknek a magán-nyugdíjpénztári rendszer tavalyi átalakítása komoly érvágást jelentett.
Drágán dolgozott az ING nyugdíjpénztára, most fizethet
Három nyugdíjpénztár után az ING nyugdíjkasszájának is vissza kell fizetnie a többletköltségeket tagjainak, miután a PSZÁF jogerősen pert nyert a pénztár ellen. A négy pénztár összesen 5 milliárd forintot bukott.
- címkék:
- nyugdíj
- magánnyugdíjpénztár
- PSZÁF
- ING
- AXA
- Aegon
- OTP
- Címkefelhő »
Kiüti a rejtett nyugdíjadót a kormány
Az 1997-es törvény még úgy számolt, hogy 2013-tól már bruttó nyugdíjat fognak megállapítani, vagyis személyi jövedelemadót kell fizetni a nyugdíjból, bár a részleteket soha nem alkották meg. A kormány biztos, ami biztos, eltörölte a bruttó nyugdíjat. A pénteken benyújtott nyugdíjcsomag tartalmazza azt a képletet is, amely alapján kiszámolnák a magánnyugdíjpénztárakban maradók állami nyugdíját.
Lebénultak a magyar bankok
Egyre több a veszteséges pénzügyi intézmény Magyarországon, amelyek egyre nagyobb mínuszt kénytelenek elkönyvelni. A PSZÁF szerint a hazai bankrendszer kockázatai nőttek, egyre kevésbé képes a funkcióját hatékonyan betölteni, ráadásul a kelet-közép-európai régióban csak Magyarországon estek vissza a hitelezések.
Offshore ingatlanmutyit is vizsgálnak a nyugdíjpénztáraknál
Lesznek még újabb feljelentések a magánnyugdíjpénztárakkal szemben, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) több gyanús ingatlanbefektetést is vizsgál. Ezekben az ügyekben néhány önkormányzat is érintett lehet.
Nem bíbelődne az állam a nyugdíjrészvényekkel
Újabb terhet tenne az állam a nyugdíjpénztárak nyakába azzal, hogy csak pénzt és állampapírt fogad el az idén visszalépők vagyonából. A részvényeket, befektetési jegyeket a pénztáraknak vissza kell váltaniuk, de ebből veszteségük származhat. Ezt a kockázatot tolná el Selmeczi Gabriella az államtól.
Nyugdíjpénzek miatt nyomoz a rendőrség
Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a BRFK az Aegon nyugdíjpénztárral szemben - számolt be a szombati Magyar Nemzet.
Apró kártérítések ütnek nagyot az OTP-n
Már csak az ING vitatja a PSZÁF határozatát, amely a korábbi tagok kártalanítását írja elő. Az OTP Magánnyugdíjpénztár összesen 600 millió forintot fizet vissza, de ez tagonként csupán 800 forintot jelent.
A parlament is elítélheti a magánnyugdíjat
Sikkasztással és hűtlen kezeléssel gyanúsítottak meg három magánnyugdíjpénztárt, az Országgyűlés pedig határozatban mondhatja ki, hogy drága és felesleges volt a rendszer bevezetése - írta a Magyar Nemzet.
Feljelentették a legfőbb ügyésznél a magánnyugdíjpénztárakat
A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott jelentése a Magyar Nemzet információi szerint megállapítja, hogy több felelőtlen intézkedés hatására a pénztártagok átlagosan megtakarításaik ötödét veszítették el a magánkasszáknál. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal három büntetőfeljelentést tett a legfőbb ügyésznél a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodása ügyében.
A magánnyugdíjpénztárakból való kilépésre buzdít Robert Fico
Az új szlovák kormányfő szerint elértéktelenednek a lakosság magánnyugdíjpénztárakban lévő befektetései, ezért kilépésre buzdítaná a szlovákokat. Robert Fico ennek ellenére nem tervezi, hogy megszüntetné a pénztárakat, az ott felgyülemlett pénzt viszont útépítésre használná.
A pénztártagok negyede lépett vissza az állami nyugdíjrendszerbe
A magán-nyugdíjpénztári tagok 25,03 százaléka lépett vissza az állami nyugdíjrendszerbe az április 6-án délelőtt összesített adatok szerint - közölte az [origo]-val a Stabilitás Pénztárszövetség. A szövetség tájékoztatása szerint ez a szám "hozzávetőlegesen véglegesnek tekinthető".
Utolsó nap rohamoztak a pénztártagok
A magán-nyugdíjpénztári tagok 22,65 százaléka döntött úgy, hogy visszalép az állami nyugdíjrendszerbe - tudatta az [origo]-val a Stabilitás Pénztárszövetség. Az adatok nem a teljes feldolgozottságot tükrözik, a postán feladott nyilatkozatok miatt április 6. után lesznek végleges számok.
Magánpénztár: több idő kéne a jó a döntéshez
Az alapvető jogok biztosa, Szabó Máté, elhalasztaná a magánnyugdíj-pénztári tagságról szóló döntés pénteki határidejét. Szerinte a bizonytalan szabályok miatt nem volt elég idő a döntésre.
Kitartanak a magánpénztártagok
Egyelőre a pénztártagok 5 százalékát sem éri el azok száma, akik visszaléptek az állami nyugdíjrendszerbe, jóllehet a pénztárban maradók 100 százalékos nyugdíjjogosultságát még nem rendezte a gazdasági minisztérium. Legfrissebb álláspontja szerint erre nincs is szükség.
Egy nap alatt megduplázódott a nyugdíjpénztárakat elhagyók száma
Szerda esti adatok szerint már a tagok 10 százaléka jelezte, hogy visszatér az állami nyugdíjrendszerbe. 9656 tag döntött így, szemben az egy nappal korábbi 4471 visszalépővel.
Feljelentik a magánkasszákat
A Kehi által vizsgált magánnyugdíjpénztárak 75 százalékánál találtak feljelentésre okot adó hiányosságokat, a legtöbb helyen hűtlen kezelés miatt indulhat eljárás - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. A teljes kárérték elérheti a 10 milliárd forintot.
Elég lenne egyfajta nyugdíjpénztár
A Pioneer Alapkezelő szerint, mivel a kormány többé nem szeretne járulékot átengedni a magánpénztári rendszernek, a második pillér elveszíti társadalombiztosítási funkcióit, és tartalmában az önkéntes nyugdíjpénztári rendszerhez idomul, ezért érdemes lenne összevonni a két pénztári formát.
Munkaügyi ellenőrök vizsgálhatják a bérkompenzációt
A parlament hétfői ülésén a képviselők elfogadták, hogy a munkaügyi ellenőrzésekkor a jövőben vizsgálják azt is, hogy a bruttó 300 ezer forint alatti munkabérek értékének megőrzéséhez szükséges elvárt béremelést végrehajották-e a munkadók. Megszavazták a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapját is, valamint az állami rendszerbe visszalépő magán-nyugdíjpénztári tagok reálhozamának adómentes felvételét.
Kivéreztetve várják a kritikus napokat a nyugdíjpénztárak
Péntekig dönthetik el a magánnyugdíjpénztárak tagjai, hogy visszatérnek-e az állami rendszerbe. Közel 100 ezer embernek kell döntenie, és a tavalyi magánpénztári hozamokról szóló értesítők nem sok jót ígérnek a magánrendszert választóknak, mivel a legtöbb pénztár komoly veszteségeket könyvelt el tavaly. Ennek ellenére mégsem biztos, hogy megéri visszalépni.
A kulákok után jönnek Gyurcsányék
A kiegészítő bérkompenzációról és a magánnyugdíj-pénztári reálhozamok adómentességéről is dönt az Országgyűlés hétfőn. Emellett június 29-e a kuláküldözés áldozatainak napja lehet, és a máriapócsi bazilika kiemelt jelentőségéről is tárgyalnak a képviselők. Kedden vitáznak a bírósági törvény módosításáról, illetve az új országgyűlési törvényjavaslatról, amely például megakadályozza a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíció frakcióalakítását.
Mit terveznek a nyugdíjpénztárak?
A magán-nyugdíjpénztári körképből kiderül: van olyan pénztár, amelyik egyelőre nem kér pénzt a tagoktól, mert úgy ítéli meg, hogy a nagyobb összegű tagdíjat a tagok túlnyomó része nem tudná megfizetni. Más pénztárak ezer-négyezer forintos tagdíjat kérnek. A szektorban várhatóan folytatódik az összeolvadás a jövőben.
Húszmilliós tartozás lesz az árfolyamgát felső határa
A parlament hétfői döntése szerint a korábbi visszalépőkkel azonos feltételekkel térhet vissza az állami nyugdíjrendszerbe az a mintegy százezer ember, aki korábban a magánkasszékat választotta. Eldőlt az is, hogy 20 milliós eredeti tartozásig lehet kérni az árfolyamrögzítést. A kormánypárti többség a korábbi kormányokat, a bankokat és a lakosságot tette felelősség a devizaalapú eladósodásért.
Nem sikerült a tavalyi év a nyugdíjpénztáraknak
Nagyok a pénztárak közötti hozamkülönbségek, de a legtöbb portfólió infláció alatt teljesített 2011-ben. A befektetéseket a részvénypiacok tavalyi gyenge teljesítménye húzta le.
- címkék:
- hozam
- magánnyugdíjpénztár
- PSZÁF
- Címkefelhő »
Semmit nem veszít, aki a nyugdíjpénztárban marad
A gazdasági tárca 100 százalékos állami nyugdíjat ígér a magánnyugdíjpénztárban maradóknak - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium [origo]-nak küldött válaszából. A visszalépőknek pedig a tárca megteremti a reálhozam adómentes felvételét. Akinek több millió forintos megtakarítása van a magánnyugdíjpénztáránál, érdemes megfontolnia, hogy maradjon. Fontos részletek váltak világosabbá a március 31-i határidő küszöbén.
Nem szűnik a zavar a nyugdíjak körül
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának hétfői parlamenti felszólalása azt sugallja, hogy a jövőben 100 százalékos állami nyugdíj jár azoknak, akik a magánnyugdíjpénztárban maradnak, miközben a hatályos jogszabály továbbra is csak 75 százalékos mértékről rendelkezik. Két héttel az újabb visszalépési határidő előtt továbbra sem egyértelmű, milyen feltételek alapján dönthetnek a jelenlegi pénztártagok.
Bezár az Aegon magánnyugdíjpénztára is
A megváltozott szabályozási környezet, a biztonságos és tervezhető működtetés ellehetetlenülése miatt megszünteti magánpénztárát az Aegon. A tagok átvihetik egy másik pénztárba a megtakarításukat vagy visszaléphetnek az állami nyugdíjrendszerbe. Ezzel az egyik legnagyobb szereplő tűnik el a piacról.
Hatmilliárdos mínuszban zárták az évet a magánnyugdíjpénztárak
Egy év alatt öt magánnyugdíjpénztár zárt be, a szektor teljes vesztesége megközelítette a hatmilliárd forintot - írja a csütörtöki Világgazdaság. A pénztárak a tagok számára a gyengén teljesítő piacok ellenére 83 milliárdos hozamot értek el.
- címkék:
- hozam
- magánnyugdíjpénztár
- Címkefelhő »
Megkárosította ügyfeleit az ING
Első fokon pert nyert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az ING Magánnyugdíjpénztárral szemben, amiért az indokolatlanul drágán fektette be tagjai pénzét. A felügyelet ugyanilyen okból több pénztárt is beperelt, az Aegon és az AXA már visszafizette ügyfeleinek a plusz költségeket.
Nyugdíjpénztári bezárások, összeolvadások hetei jönnek
Jelentősen megrostálódott a nyugdíjpénztárak mezőnye a szabályváltozások miatt. Az állami rendszert tavaly elkerülő mintegy százezer tag a most ismert információk szerint tíz kassza vagy az állami rendszer mellett dönthet a következő hetekben.
Bedobta a törülközőt az Erste-magánnyugdíjpénztár
Az Erste Nyugdíjpénztár vezetősége azt javasolja a közgyűlésnek, jogutód nélkül végelszámolással szűnjön meg a magánpénztári ág. A tagok vagy egy másik pénztárba léphetnek át, vagy az államhoz vissza.
Adományokból élnének túl a magánnyugdíjpénztárak
Csak önkéntes tagi adománnyal lehet a még működő magánnyugdíjpénztárakat tovább üzemeltetni, bevételek hiányában ugyanis rövid időn belül a teljes ágazat elérheti a működőképesség határát - tette közzé a Stabilitás Pénztárszövetség. A szervezet azt javasolja, hogy a maradás mellett döntő tagok működési célú adományokkal segítsék pénztárukat.
Aknák között lépked Matolcsy
Kétszázmilliárd forintnál is többre rúg azoknak az egyedi tételeknek a hiánynövelő hatása, amelyek nincsenek átvezetve a költségvetésen, annak ellenére, hogy a kormánynak már kellett, hogy legyen elképzelése ezekről a költségvetés elfogadása előtt. Tartalék ugyan bőven van a költségvetésben, de ha annak a felét elviszik a tervezési hiányosságok, kevesebb jut az euróválságból fakadó kockázatokra.
Csak néhány pénztári tag jelezte visszalépését az állami nyugdíjrendszerbe
December óta mindössze néhány magán-nyugdíjpénztári tag jelezte, hogy visszalép az állami nyugdíjkasszába - írta pénteki számában a Napi Gazdaság a pénztárakhoz intézett körkérdései alapján.
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán fontos kérdésre kell megtalálniuk a megfelelő választ.
Matolcsy: Személyes fenyegetést kaptunk a bankadó miatt
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban arról ír, hogy a kormány a legerősebb oroszlánok bajszát húzogatta meg, de mint írja, a "bankkorszaknak vége".
Személyes kudarcnak tekinti a nyugdíjdöntés elmaradását az Alkotmánybíróság elnöke
A kétharmados többség többször is megnehezítette az Alkotmánybíróság munkáját - mondta a Hvg.hu-nak adott interjújában a testület elnöke. Paczolay Péter szerint a parlamenti többség működése az alkotmányos kultúra hiányáról tanúskodik, és ez a kulturálatlanság már az Ab falai közé is beszivárgott. Az elnök szerint ha az utolsó percben is, de meg kellett volna oldani a nyugdíjpénztárügyet, ennek elmaradását személyes kudarcként élte meg.
Egy névsor a jövő magyarjainak
Egyévnyi vita után sem tudott döntést hozni az Alkotmánybíróság a magánnyugdíjpénztárak ügyében, jövőre az új szabályok miatt az eddigi indítványok elvesznek. Mit mutat ez a döntésképtelenség?