Madagaszkár
címke rss- kapcsolódó címkék:
- extrém időjárás
- madagaszkári konfliktus
- Indiai-óceán
- ciklon
- Afrika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A hadseregnek adta hatalmát a madagaszkári elnök
A hadseregek az úr Madagaszkáron, miután Marc Ravalomanana elnök az ellenzéki nyomásnak engedve kedden lemondott hivataláról. Az ellenzéket támogató katonák hétfőn már elfoglalták az elnöki palotát, az elnök pedig elmenekült a fővárosból.
Készen áll a halálra a madagaszkári elnök
A madagaszkári hadsereg elfoglalta az elnöki palotát, miután az államfő elfogására szólította fel a fegyveres erőket az ellenzék vezetője. Az államfő egy másik épületben tartózkodott, de közölte, hogy készen áll a halálra. Az afrikai szigetországban január óta kemény harc folyik az ellenzék és az állam vezetője között, az utcai összecsapásokban eddig száznál is többen haltak meg.
Hajlandó megmérettetni magát a madagaszkári elnök
Hajlandó népszavazást tartani hatalmon maradásának eldöntésére Marc Ravalomanana madagaszkári elnök, akinek távozását követeli az ellenzék. A politikai konfliktust kísérő tüntetéseken már több mint százan haltak meg, az egyre válságosabb helyzet miatt hétfőn ülésezik az Afrikai Unió egyik bizottsága.
Az ellenzék szerint megbuktatták a elnököt Madagaszkáron
A madagaszkári ellenzék szerint leváltották Marc Ravalomanana elnököt, az ország parlamentjét és kormányát. Andry Rajoelina, az ellenzék vezetője négy órás ultimátumot adott az elnöknek a távozásra. Madagaszkáron január vége óta tart a fegyveres összecsapásokkal súlyosbított politikai válság, azóta több mint száz embert öltek meg a szigetországban.
Tankokkal döntenék el a hatalmi harcot Madagaszkáron
Az elnök mellett és ellen is tüntetettek Madagaszkár fővárosában, miközben a hadsereg egy része bejelentette, nem engedelmeskedik a kormánynak. A kelet-afrikai szigetországban tavaly decemberben éleződött ki a konfliktus az elnök és az ellenzék vezére közt. Tudósítók szerint a helyzet teljesen átláthatatlan, az ország a káosz felé sodródik.
Kormányépületeket foglalt el az ellenzék Madagaszkáron
Számos kormányzati épületet elfoglalt a madagaszkári ellenzék csütörtökön. Andry Rajoelina hívei zendülő katonák kíséretében bevették a pénzügyminisztérium és a miniszterelnöki hivatal épületét. A szigetországban január vége óta több mint 140 ember vesztette életét Rajoelina és az államfő hatalmi harcát kísérő véres tüntetésekben és zavargásokban.
Polgárháború felé sodródik Madagaszkár az USA szerint
Távozásra szólította fel a Madagaszkáron tartózkodó amerikaiakat az Egyesült Államok nagykövetsége, mert megítélésük szerint az ország a polgárháború szélén áll. Az ENSZ sikertelenül próbálta meg tárgyalóasztalhoz ültetni az elnököt és az ellenzék vezérét, és hamarosan lejár az ultimátum, amelyet a hadsereg adott a rivalizáló politikusoknak.
Puccsal fenyeget a madagaszkári hadsereg
Három napot adott a madagaszkári hadsereg az egymással rivalizáló politikusoknak, hogy rendezzék vitás ügyeiket és az ország helyzetét, különben átveszik a hatalmat. A szigetország január óta politikai válságban van, miután az elnök és a legnagyobb ellenzéki vezető között súlyos konfliktus alakult ki. Utóbbi az elnök lemondását követeli, sorra szervezi a kormányellenes tüntetéseket, amire a hatóságok durva ellenlépésekkel válaszolnak.
Fellázadtak a katonák Madagaszkáron
Lázadás tört ki vasárnap egy katonai támaszponton, Madagaszkár fővárosának közelében. A katonák közölték, hogy nem hajlandók engedelmeskedni a kormánynak. Februárban egy kormányellenes tüntetésen legalább 23-an haltak meg, amikor a rendőrség a tömegbe lőtt.
- címkék:
- Madagaszkár
- Címkefelhő »
Ketten meghaltak egy madagaszkári tüntetés feloszlatásakor
Két ember életét vesztette pénteken Madagaszkár egyik vidéki városában, amikor erőszakkal oszlattak fel egy ellenzéki tüntetést. A demonstrálók a szerintük korrupt államfő távozását követelték.
- címkék:
- Madagaszkár
- tüntetés
- Címkefelhő »
Legalább 23 tüntetőt lőttek agyon Madagaszkáron
Madagaszkáron legalább 23 ember meghalt, 167 pedig megsebesült, amikor szombaton az ország fővárosában a tüntetők közé lőtt a rendőrség. Az áldozatok számáról eltérő adatok jelentek meg. Vasárnap nyugodt volt a helyzet az országban.
- címkék:
- Madagaszkár
- rendőrség
- tüntetés
- Címkefelhő »
Tüntetők közé lőtt a madagaszkári rendőrség
A tömegbe lőtt a madagaszkári rendőrség egy szombati kormányellenes tüntetésen. Kölönböző források 7 illetve 25 halálos áldozatról számoltak be. Madagaszkáron hetek óta tiltakoznak a hivatalban lévő elnök távozását követelve.
Újabb trópusi ciklon az Indiai-óceánon
Az Indiai-óceán déli medencéjében hétfőn alakult ki a Gael névre keresztelt trópusi ciklon. Az előrejelzések szerint a vihar csütörtökön körülbelül 250 kilométerre a kicsi, francia sziget, Réunion partjaitól északra halad el, majd útját nyugat, délnyugat felé folytatva tovább, pénteken megközelíti Madagaszkár keleti partjait.
Éles lőszerrel tartatják be a kijárási tilalmat Madagaszkáron
Napok óta tartanak a zavargások Madagaszkáron, ahol tisztázatlan körülmények között több mint félszáz ember vesztette eddig életét. Az ellenzékiek által szervezett sztrájk fajult előbb fosztogatássá, aztán gyilkolássá. Az egész országban kijárási tilalmat vezettek be, és a rendőrség éles lőszerrel lő bárkire, aki az utcára merészkedik.
Madagaszkáron pusztított a Fanele
A hét elején alakult ki a Madagaszkárt Afrika partjaitól elválasztó Mozambiki-csatornában a Fanele névre keresztelt trópusi ciklon. A ciklon szerdán elérte a szigetország délnyugati partját, viharos szél és heves esőzés kíséretében.
Trópusi viharok Madagaszkár partjainál
Az Indiai-óceán térségében jelenleg két aktív trópusi vihar figyelhető meg, mindkettő az Afrika délkeleti partjainál elhelyezkedő Madagaszkár közelében. Az egyelőre még név nélküli, 09S jelű trópusi vihar a szigetország délnyugati részénél helyezkedik el, míg az Eric névre keresztelt vihar az északkeleti partok közelében húzódik.
2008 a moziban: Legjobb film
Változatos, szép filmes évet hagytunk magunk mögött, amelyben jól megfértek egymás mellett az ABBA-slágerek, a díjakkal megrakott hallgatag művészfilmek és az igényes magyar közönségfilmek is. Röviden áttekintjük az év filmes sikereit, aztán előrukkolunk az [origo] filmklub tízes toplistájával.
- címkék:
- film
- Juno
- Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
- Agyő, nagy Ő!
- Mamma Mia!
- Hallam Foe
- Delta
- Fallal szemben
- Madagaszkár
- 2 nap Párizsban
- Macskafogó
- Szex és New York
- pánik
- Kaméleon
- Kung Fu Panda
- Erőszakik
- Nem vénnek való vidék
- trópusi vihar
- A nyomozó
- Tabló
- Kalandorok
- Casting minden
- 9 és fél randi
- Valami Amerika 2.
- Hideg nyomon
- Ellenséges vágyak
- 4 hónap, 3 hét, 2 nap
- Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford
- Vacsora
- Titokzatos folyó
- Fél Nelson
- Szkafander és pillangó
- A másik oldalon
- Lorna csendje
- Vérző olaj
- A vasember
- Good Will Hunting
- Címkefelhő »
Óriásbéka és sztármamut - 2008 őslénytani meglepetései
Az előző évekhez hasonlóan 2008 sem szűkölködött érdekes és izgalmas őslénytani leletekben és eredményekben. Méretrekordok dőltek meg az ősi békák, rágcsálók és tengeri hüllők világában, soha nem látott élességgel pillantottak bele egy borostyánkőbe, alaposan kitolódott az élveszülés első ismert időpontja, és újabb hiányzó láncszemet találtak a szárazföldi gerincesek felé. Idén a Magyar Természettudományi Múzeum jégkorszaki kiállítása alkalmából néhány hónapig Magyarországon tartózkodott a világ egyik leghíresebb mamutja, Gyima.
Madagaszkárt és az Arab-félszigetet is trópusi vihar fenyegeti
Az Indiai-óceán térségében múlt hét pénteken alakult ki az Asma névre keresztelt trópusi vihar. A vihar eddig a szárazföldtől távol, a nyílt óceán felett helyezkedett el, ám útját most Madagaszkár felé vette és az előrejelzések szerint a következő napokban el is éri a szigetország északi területeit. Ma reggelre egy másik trópusi vihar is kialakult a térségben, az egyelőre még név nélküli ciklon Szomália északkeleti részét és az Arab-félsziget délnyugati államát, Jement érinti majd.
A hét legjobb letölthető szoftverei
Ezen a hétvégén Batman és Robin legból készült alteregói, a Madagaszkár szökevény állatszereplői, hídépítő ragacsos gömböcök, egy remek internettévés szoftver HD-minőségű műsorokkal, közösségi oldalakra kiélezett remek böngésző és a Windows Asztalt macessé alakító ingyenes segédprogram várja, hogy letöltse a Szoftverbázisról.
[origo] filmklub
- címkék:
- Madagaszkár
- A Karib-tenger kalózai
- Starsky és Hutch
- hős
- Híd Terabithia földjére
- Büszkeség és balítélet
- Vágy és vezeklés
- A család kicsi kincse
- Narnia krónikái 2. - Caspian herceg
- A kábelbarát
- Harmadik Shrek
- Magnólia
- Melinda és Melinda
- Jack és Rose balladája
- Szelíd motorosok
- A fekete Dália
- Öt könnyű darab
- A szarvasvadász
- Az eastwicki boszorkányok
- A repülő tőrök klánja
- Rémségek könyve
- Címkefelhő »
[origo] filmklub
- címkék:
- Michelle Pfeiffer
- Denzel Washington
- Russell Crowe
- Paul Rudd
- Angelina Jolie
- Robert Downey Jr.
- Paul Thomas Anderson
- Péterfy Bori
- Ashton Kutcher
- Nagy Ervin
- Melanie Griffith
- Jennifer Connelly
- Daniel Day-Lewis
- Morgan Freeman
- Ördögűzés Emily Rose üdvéért
- Shrek
- Sin City - A bűn városa
- Kutyaszorítóban
- I Heart Huckabees - Multik haza!
- Dexter
- Michael Clayton
- Sivatagi cápák
- Magnólia
- Madagaszkár
- Rocky Balboa
- Sírhant Művek
- Tolvajtempó
- Hatalmas szív
- Schmidt története
- Az utolsó skót király
- Tortúra
- Boogie Nights
- Egy csodálatos elme
- Mézengúz
- Rekviem egy álomért
- Poseidon
- Az Ügynökség
- Anyád lehetnék
- Hideg nyomon
- 30 Days of Night
- Titokzatos folyó
- A köd
- Vérző olaj
- A vasember
- Good Will Hunting
- Ragyogás
- Fűrész
- Wanted
- Vágy és vezeklés
- Hulk
- Amerikai gengszter
- A tégla
- München
- Címkefelhő »
[origo] filmklub
A legrövidebb életű négylábú
Amerikai biológusok szárazföldi gerincesek között egyedülálló életciklust fedeztek fel Madagaszkáron: a Furcifer labordi névre hallgató kaméleon csupán egy évig él.
- címkék:
- Madagaszkár
- biológus
- Címkefelhő »
Tömeges cethalál Angliában és Madagaszkáron
Angliában még soha nem történt akkora tömeges delfinpusztulás, mint amelyről néhány napja adtak hírt a brit lapok. Cornwallnál több mint hatvan, Madagaszkáron pedig néhány nappal korábban száz cet vetette magát a partra.
- címkék:
- Madagaszkár
- Anglia
- delfinek
- BBC
- Címkefelhő »
284. Mátrai Johanna - Antanarivo, Madagaszkár
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Mátrai Johanna mesél Madagaszkár fővárosáról, Antanarivóról.
Háromszorosára növeli védett területeit Madagaszkár
Az Afrika délkeleti partjaitól 300 kilométerre fekvő sziget a Föld biológiai kincsesbányája: tizenháromezer itt őshonos állat-és növényfajnak ad otthont.
Madagaszkár után újabb célpontja van a trópusi ciklonnak
Elhagyta Madagaszkár partjait a Jokwe névre keresztelt trópusi ciklon. Útját délnyugati irányba folytatva tovább várhatóan vasárnap éri el Mozambik partjait.
Újabb trópusi vihar érkezik Madagaszkárra
A világ negyedik legnagyobb szigetét, Madagaszkárt az év ezen időszakában viszonylag gyakran érintik trópusi ciklonok. A szerda reggelre az Indiai-óceán térségében kialakult vihar idén már a harmadik olyan, amely érinti a szigetet.
Futballbotrány a koboldmakik földjén
A két csapat nem tudott megegyezni az asszisztens kilétéről, ezért elmaradt egy afrikai labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzés Madagaszkáron, a feldühödött nézők pedig szétverték az ország legnagyobb stadionját.
- címkék:
- foci
- Madagaszkár
- Címkefelhő »
Kréta időszaki óriásvarangy Madagaszkárról
A kutatók tréfásan a pokolból származó teremtményként emlegetik azt a gigantikus kétéltűt, amelynek 65-70 millió éves maradványaira a madagaszkári Mahajanga-medencében bukkantak rá. A lelet felveti annak lehetőségét, hogy a Gondwana nevű ősi szuperkontinens később darabolódott fel, mint azt eddig gondolták.
Madagaszkár után Mozambikot veszélyezteti Ivan
A Saffir-Simpson skála szerinti IV-es erősségű trópusi ciklon az előrejelzéseknek megfelelően vasárnap érte el Madagaszkár északkeleti részét. A mára trópusi depresszióvá szelídült vihar hatalmas pusztítást okozott a szigeten.
Óriási vihar tart Madagaszkár felé
Február 7-én alakult ki az Indiai-óceán térségében az Ivan névre keresztelt trópusi ciklon. A nyílt tengerfelszín felett napok óta erőt gyűjtő vihar az előrejelzések szerint vasárnap éri el Madagaszkár északkeleti részét, ahol várhatóan óriási pusztítást okoz.
Ivan és Nicholas a déli félteke trópusi ciklonjai
Jelenleg két aktív trópusi vihar figyelhető meg az Indiai-óceán térségében. Az Ivan névre keresztelt vihar Madagaszkár északkeleti részét, míg a Nicholas nevet viselő ciklon Ausztrália északnyugati partjait veszélyezteti.
Trópusi ciklonok a déli féltekén
Földünk déli féltekéjén január és március környékén gyakoriak a trópusi ciklonok. A hétvégén az Indiai-óceán térségében alakult ki két vihar, ma reggel pedig a Fiji-szigetek közelében egy ciklon.
Trópusi vihar okoz esőzéseket Madagaszkáron
Az óév utolsó napján az Indiai-óceán térségében, Mozambik és Madagaszkár között alakult ki az Elnus névre keresztelt trópusi vihar. Az előrejelzések szerint a ciklon nem érinti majd a szárazföldet, de a vihart kísérő heves esőzések miatt komoly áradások fenyegetik Madagaszkárt.
A panda odacsap
Láttál már kung fuzó pandát? Ha még nem, akkor okvetlenül nézd meg a DreamWorks új animációs filmjének, a Kung Fu Pandának az első, magyar nyelvű előzetesét!
Indul az Örökös, Gundel Takáccsal
Gundel Takács Gábor egy Madagaszkárra települt hazánkfia vagyonát osztja szét a tévében: természetesen nem a műsorvezető különös hóbortjáról, hanem a Magyar Televízió hamarosan induló vetélkedőjéről van szó. Az örökös című kvízműsor október közepétől minden hétköznap jelentkezik - ott jártunk a forgatáson, és igyekeztünk minél többet megtudni a produkcióról.
Madagaszkárt ismét ítéletidő sújtja
A déli féltekén a mostanában véget érő trópusi ciklon szezonban minden második vihar érintette Madagaszkárt. Kedd reggeltől ismét ítéletidő tombol a térségben.
Tizenkét embert ölt meg Madagaszkáron a forgószél
Tizenkét ember vesztette életét és 14 ezer hajléktalanná vált a Madagaszkár északi részén a múlt héten végigsöpört forgószélben - közölték hétfőn a malgas hatóságok.
Ben Stiller halálos veszedelemben
Élete első szerepét húsz éve, Spielberg egyik háborús mozijában kapta - Stiller azóta dédelgeti filmötletét a valódi harcokba keveredő, katonákat alakító színészekről.
Veszélyes viharok a déli féltekén
Beindult a trópusi ciklon szezonja a déli féltekén. Míg Ausztráliát idén az első vihar érte el, addig Madagaszkárt most újabb szélroham és heves esőzés fenyegeti.
Tovább pusztít a Bondo trópusi ciklon
Madagaszkár északnyugati partjainál tovább pusztít a vasárnap másodszorra is megerősödött Bondo trópusi ciklon. Az objektum központi részén még hétfő délelőtt is előfordultak 200 km/órát megközelítő széllökések. A szél várhatóan fokozatosan csendesedik, de a rengeteg csapadék továbbra is sok gondot jelent a szigetországban.
Iszonyatos erejű hurrikán délen
A legnagyobb, 5-ös erősséget ért el a csütörtökön Madagaszkárnál szárazföldi területet érintő Bondo trópusi ciklon. A viharobjektumban a széllökések elérik az óránkénti 300 km/órát, ez szinte mindent képes lerombolni.
- címkék:
- Madagaszkár
- extrém időjárás
- km/óra
- Címkefelhő »
A vécén lehúzott egér a menő
Végleg bebizonyosodott, hogy Budapesten szinte csak rajzfilmet érdemes forgalmazni: negyedik hete animációs film vezeti a fővárosi mozijegyeladási listát. Woody Allen sem teljesített rosszul, de azért az animált rágcsálóknak közelébe sem ért.