légkör
címke rss- kapcsolódó címkék:
- atmoszféra
- Föld
- NASA
- csillagászat
- bolygó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mi történhetett a Marson?
A vörös bolygó egykori meleg és nedves felszínét globális klímaváltozás alakíthatta zord fagysivataggá, halálos kihívás elé állítva az esetleg létezett marsi életformákat. Ennek részleteit próbálják majd kideríteni az égitest körül 2014-ben pályára álló űrszondák, a múltbeli események légköri „ujjlenyomatainak” vizsgálatával.
Kiderül, mit láttak az Apollo-űrhajósok a Holdon
Az Apollo-űrhajósok évtizedekkel ezelőtt szokatlan fényjelenséget figyeltek meg a holdi napkelték előtt. Most a NASA űrszondát indított a jelenség pontos magyarázatának tisztázására.
Váratlan helyen találtak életet a Földön
Amerikai kutatók első ízben dokumentálták genomikai eljárásokkal, hogy 7-11 kilométerre a Föld felszínétől jelentős mennyiségű élő mikroorganizmus - főként baktérium - fordul elő a légkörben. Az eredmény annak fényében meglepő, hogy a szakemberek eddig úgy gondolták, a légkörnek ez a része már szinte alkalmatlan az élethez.
- címkék:
- baktériumok
- légkör
- troposzféra
- idojárás
- Címkefelhő »
Elveszett a marsi légkör egy része
A Marson dolgozó Curiosity rover a légköri gázok izotóparánya alapján igazolta, hogy az atmoszféra egy része elveszett a bolygó fejlődése során. Metánt egyelőre nem tudott kimutatni a rover, de ez nem jelenti azt, hogy ez a gáz nincs jelen a Marson.
Megkezdődött a NASA magaslégköri rakétakísérlete
Kedden egyszerre öt rakéta indult a száz kilométeres magasságú légköri zóna, a világűr határvidékének vizsgálatára. Rendkívül erős szelekre, ismeretlen elektromos folyamatokra és légköri áramlásokra vadásznak a kutatók.
- címkék:
- Föld
- légkör
- ATREX kísérlet
- felsőlégkör
- Címkefelhő »
Kivételes képeket készített egy magyar asztrofotós
Hogyan lehet érzékeltetni egy fotón, hogy a csillagok fénye vibrál, a bolygóké pedig nyugodt? Nem kell hozzá más, mint egy kissé reszkető kéz. Az egyik legnagyobb űrkutatási portál, a Spaceweather.com a címlapján hozza Landy-Gyebnár Mónika fotóit.
Ritkán látni ilyen vékony újholdat - kép
A földi légkör réteges szerkezete és a színszóródás miatt fellépő színárnyalatai figyelhetők meg a Nemzetközi Űrállomásról készült képen.
A szél terjesztheti a titokzatos japán gyermekbetegséget
Első ízben találtak összefüggést egy emberi betegség és a légkör magasabb részeiben zajló légmozgások között. Amerikai kutatók úgy vélik, hogy a ritka, ám veszélyes gyerekbetegséget, az elsősorban japán kisgyerekeket sújtó Kawasaki-kórt a szél terjeszti, ami megmagyarázza a betegség gyakoriságának szezonális hullámzását is.
Megtalálták a legsötétebb bolygót
Koromfekete bolygó található a Sárkány-csillagképben. A TrES-2b jelű, Jupiter-méretű, Naprendszeren kívüli gázóriás a ráeső napfénynek alig egy százalékát tükrözi vissza.
- címkék:
- asztrobiológia
- légkör
- exobolygó
- Címkefelhő »
Utoljára fotóztak sarki fényt űrrepülőgéppel együtt
Fehér felhők terülnek el a mélyben, amelyek felett látványosan világítanak a légköri gázok, ahol pedig a legtöbb kozmikus részecske bombázza a Földet, ott sarki fény mutatkozik. Utolsó alkalommal készítettek közös képet az űrrepülőgépről és a földi légkörben mutatkozó sarki fényről.
Mélyről törnek ki a Szaturnusz Föld nagyságú viharai
A felhők alatti sötét és mély térségekből törhetnek fel a nagy viharok a Szaturnusz légkörében. Egy új modellszámítás szerint egy nagy légörvény 250 kilométer mélyen indult fejlődésnek még tavaly, ami arra utal, hogy nem közvetlenül a napfény vált ki egyes viharokat.
- címkék:
- Szaturnusz
- vihar
- légkör
- Címkefelhő »
Porban él az emberiség négyötöde
Először készítettek az egész Földre kiterjedő felmérést a légkörben lebegő mikroszkopikus anyagszemcsék, köznapi nevén a por eloszlásáról. Az adatokat a népesség eloszlásával összevetve kiderül, hogy az emberiség közel 80%-a WHO által javasolt szennyezettségi szintet meghaladó koncentrációban él. A nemrég Ajka közelében kiömlött vörösiszapból is egészségre ártalmas por szabadul fel.
- címkék:
- Föld
- légkör
- aeroszol
- por
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Veszélyes a Földre a nitrogéntúladagolás
Semmi sem növelte annyira a nitrogén mennyiségét az elmúlt 2,5 milliárd évben, mint az emberi tevékenység. Ez a gáz alapvető feltétele az életnek, de a mennyiségét még tovább növelve komoly természeti károkat okozhat, és ráerősít a klímaváltozásra.
Gigantikus lefolyót fotóztak a Vénuszon
Spirális mélyedésre emlékeztet az az alakzat, amelyet a Venus Express-űrszonda nemrég megörökített a Vénusz déli sarkvidékén. A képeken látható örvény belsejében a felhőréteg mélyébe nyerünk bepillantást, ahol magasabb hőmérséklet uralkodik.
Robotrepülő gyűjti a légköri adatokat
A NASA által kifejlesztett, Global Hawk névre keresztelt robotrepülőgép a napokban sikeresen tért vissza első, az Atlanti-óceánt átszelő kutatóútjáról. Ez az út az erre a hónapra tervezett öt közül volt az első. A küldetéssorozat célja a Csendes-óceán és az Északi-tenger fölött zajló légköri események tanulmányozása.
Elkészült a legrészletesebb térkép a Naprendszer legnagyobb viharáról
Elkészült az eddigi legrészletesebb hőtérkép a Jupiter Nagy Vörös Foltjáról. A Földnél kétszer nagyobb, az óriásbolygó déli féltekéjén örvénylő vihar legalább a XIX. századi távcsöves megfigyelések óta létezik.
- címkék:
- Jupiter
- légkör
- Nagy Vörös Folt
- Címkefelhő »
1970-es levegőt adott le egy búvár
Egy hetvenhat éves könnyűbúvárnak köszönhetően új levegőmintákkal gazdagodott az ausztráliai Melbourne tenger- és légkörkutató központjának (CSIRO) archívuma. Az 1968-ban megtöltött és utoljára 1970-ben használt palack nyolc évvel régebbi levegőmintákat tartalmaz, mint amilyen mérési adatokkal a kutatók eddig rendelkeztek.
- címkék:
- légkör
- levegő
- Címkefelhő »
Üstökösöktől kaphatott légkört a Föld
Bolygónk légköre bizonyos fokig a Naprendszer távoli részeiből származhat - erre találtak bizonyítékokat angol kutatók ősi gázok összetételét tanulmányozva. A felfedezés alapjaiban változtathatja meg a légkör kialakulásával kapcsolatos régóta elfogadott elméletet. A kutatás Új-Mexikó mélyen eltemetett, mindeddig érintetlen lelőhelyein zajlott.
- címkék:
- Manchester
- üstökösök
- meteorok
- légkör
- Címkefelhő »
Rossz eredménye miatt leépít a Microsoft
Ötezer dolgozójától válik meg a Microsoft a cég csütörtöki bejelentése szerint - írja a CNN Money. A cég a nemzetközi gazdasági légkör kedvezőtlen változásaival indokolja a leépítést.
Ballonok és repülőgépek is mennek majd a Marsra
Ballonokat és repülőgépeket is bevetnek a Mars kutatásában a következő évtizedekben. Bár a Mars Science Laboratory- és az ExoMars-roverek késéssel indulnak, a tervezőasztalon már körvonalazódnak a következő küldetések, amelyek 2020 körül első alkalommal hozhatnak majd anyagmintát a vörös bolygóról a Földre.
A hétvégi viharok időjárási háttere
Az elmúlt hétvégén erőteljes légköri instabilitás és felszín közeli összeáramlás hatására jöttek létre a heves nyári zivatarok. Helyenként egy óra alatt több mint félhavi csapadék lehullott, miközben viharos erejű széllökések fordultak elő. A hét közepén ismét labilissá válik a légkör, újra számíthatunk kiterjedt zivatarokra.
- címkék:
- időjárás
- csapadék
- légkör
- Címkefelhő »
Az ember miatt egyre párásabb a légkör
Megnőtt a légkör alsó rétegeinek vízpáratartalma az elmúlt évtizedekben. Két klímakutató csoport modellszámításai alapján a változást az emberi tevékenység számlájára írja.
- címkék:
- légkör
- réteg
- Címkefelhő »
A Mars ősi légköre és vize a felszín alatt rejtőzhet
Új mérések alapján elképzelhető, hogy a Mars ősi légkörének és vizének sokkal kisebb hányadát veszítette el, mint eddig feltételeztük. A hiányzó rész ma is ott rejtőzhet a felszín alatt.
- címkék:
- Kereszturi Ákos
- légkör
- felszín
- NASA
- Mars
- Címkefelhő »
Forró légkör a globális felmelegedési konferencián
Kezd elérni a kritikus szinthez a klímaváltozás globális megközelítését célzó nemzetközi erőfeszítés. A Kiotói Jegyzőkönyv 1997-ben egy kulcsfontosságú, de még nem áttörő erejű eredményt hozott. A közelmúltban nyilvánosságra hozott közgazdasági megközelítésű Stern jelentés már komoly nemzetközi visszhangot váltott ki. A múlt héten véget ért kéthetes Nairobi Klímakonferencián pedig átfogó szembenézés rajzolódik ki a globális felmelegedés veszélyeivel, bár az igazán hatékony megoldások még váratnak magukra.
Műholdképen a hétfői zivatarok
A hét első napján a rendkívül labilissá váló légkörben már a délelőtti órákban megjelentek a hőzivatarok, amelyekből kora délutánra már nagyobb méretű cellák is kialakultak. A heves, néhol jégesővel kísért zivatar megbénította a főváros egy részének közlekedését is.
Hatalmas labilitás a légkörben - viharveszély!
Hazánk felett hétfőn rendkívül instabillá vált a légkör. A labilitás kedvez a zivatarok kialakulásához. Helyenként komoly viharokra is számíthatunk heves széllökésekkel, felhőszakadással, jégesővel.
- címkék:
- jégeső
- légkör
- viharveszély
- Címkefelhő »
Macsó kozmetika "igazi" pasiknak
Kifejezetten a férfiaknak szóló kozmetikai szalonok nyílnak egyre-másra Amerikában: olyan pasiknak, akik azt mondják, feszélyezve éreznék magukat "egy túlzottan nőies" légkörben. Az új szalonokban az arckezelés mellé sör és sportközvetítés is jár.
- címkék:
- légkör
- Amerika
- macsó
- Címkefelhő »
Rendbontások nélkül zajlott a Székely Nagygyűlés
Rendbontások nélkül, nyugodt légkörben, méltóságteljesen zajlott le a Székely Nagygyűlés Székelyudvarhelyen, ahol a tömeg közfelkiáltással fogadta el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) autonómia-kiáltványát.
Nem jutott dűlőre Irán és az EU atomügyben
Konstruktív légkör volt, de megállapodás nem született Irán és az EU tárgyalásain előbbi atomprogramjáról. Vészesen fogy ugyanakkor az egyezkedésre jutó idő, mivel már hétfőn eldőlhet, hogy az ENSZ BT elé kerül-e az iráni atomprogram ügye.
Tegyünk a kellemes munkahelyi légkörért!
Bár a szeptember igazán sok napsütéssel ajándékozott meg bennünket, legtöbbünk számára véget ért a nyár. Napjaink inkább munkával telnek, mint kirándulással. Sokan most álltak először munkába, vagy épp új munkahelyet választottak, mások pedig a régi, megszokott környezetben szeretnének bizonyítani, sikereket elérni. Az is lehet, hogy épp csak arra vágyunk, hogy munkahelyünkön kellemes legyen a légkör, kicsit kedvesebb legyen a főnök, és szűnjenek meg a dolgozók közötti furkálódások. Hogy tud ebben segíteni a Vaszati?
- címkék:
- munkahely
- légkör
- Címkefelhő »
A Szaturnusz gyűrűinek saját légkörük van
A Szaturnuszt körbevevő hatalmas és rejtélyes gyűrűrendszer saját légkörrel rendelkezik, mely nem azonos a bolygóéval. Erre következtetnek a tudósok a Cassini űrhajó közvetítette adatokból.
- címkék:
- gyűrűrendszer
- légkör
- Címkefelhő »
Életbe lép a Kiotói Jegyzőkönyv
Hosszú évek politikai és gazdasági csatározását követően 2005. február 16-án életbe lép a ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez csatolt Kiotói Jegyzőkönyv, amely az emberi tevékenység által a légkörbe juttatott szén-dioxid-mennyiség világméretű csökkentését írja elő. Több évtizedre volt szükség ahhoz, hogy a gátlástalan természetrombolás szemléletét legalábbis részben felváltsa a környezeti értékekért felelős gondolkodásmód.
Újabb lehetséges életjel a Mars légkörében
A vörös bolygó kerül keringő Mars Express valószínűleg ammónia nyomaira bukkant a légkörben, ami baktériumoktól is származhat.
- címkék:
- légkör
- nyom
- Mars
- Mars Express
- Címkefelhő »
Légköri szén-dioxid-rekord
Rekordszintet ért el a Föld légkörében az üvegházhatásért felelős gázok legjelentősebbike, a szén-dioxid - jelentették a hawaii Mauna Loa megfigyelőállomás kutatói. A gyorsuló koncentráció oka további elemzést igényel, de a növekedés kétségtelen.
Anettnek hiányzik egy partner
A csinos szőkének nem könnyű a helyzete a Villában: Leóval barátkozna, de nem teheti. Anett anyukája szerint a kezdeti, ellenséges légkör enyhült, de még mindig nem az igazi.
A Galileo-űrszonda elégett a Jupiternél
2003. szeptember 21-én véget ért az űrkutatás egyik legnagyobb sikertörténete: a Galielo-űrszonda hazai idő szerint 20.57-kor belépett a Jupiter légkörébe, majd összetörve és elégve megsemmisült.
Enyhült a légkör Abbász és Arafat között
A tegnapi kudarc után sikerült megegyeznie Jasszer Arafat palesztin elnöknek és Mahmúd Abbász miniszterelnöknek az Izraellel folytatott tárgyalások taktikájáról, így a légkör is enyhült a két palesztin politikus között.
Columbia: kulcsfontosságú adatok a rögzítőn
A Columbia űrrepülőgép megtalált adatrögzítőjéből kinyert információk megerősítik a korábbi feltételezést: a légkörbe való beereszkedés már sérült állapotban kezdődött.
Szivárvány - az égbolt palettája
A légkör egyik leggyakoribb és talán legszebb jelensége a szivárvány.
- címkék:
- szivárvány
- légkör
- Címkefelhő »
Fideszes jelölt MSZP-s támogatással Mohácson
Az MSZP is támogatja a fideszes mohácsi polgármestert az önkormányzati választásokon. A polgármester, Szekó József szerint ezt annak köszönheti, hogy megfelelő légkört teremtett, és sikerült politikailag kiegyensúlyozott munkát végeznie az elmúlt négy év alatt.
Munkahelyi légkört ront az érzelmi alapú kinevezés
Manapság igen gyakran előfordul, hogy szubjektív alapon választanak ki valakit egy funkcióra. Pedig illik tudni, hogy a barátságok ugyan szövődhetnek rendszertelenül, de az alkalmasság eldöntése egészen más kérdés. Pszichológusok szerint ott, ahol a teljesítményt nem érzelmi alapon ítélik meg, jobb a munkahelyi légkör és a munkatársak nagyobb kedvvel dolgoznak.
- címkék:
- munkahely
- légkör
- teljesítmény
- Címkefelhő »
Űrtűzijáték az amerikai keleti partvidéken
Csaknem negyedszázadnyi keringés után a Föld légkörébe érve semmisült meg csütörtökön egy szovjet hordozórakéta, látványos fellángolásokkal díszítve a hajnali égboltot az Egyesült Államok keleti partvidéke mentén.
- címkék:
- USA
- Föld
- légkör
- keleti partvidék
- Címkefelhő »
E.T. a Föld légkörében
Egy brit-indiai kutatócsoport szerint a földön kívüli életformákat a Föld felszínétől mindössze 41 kilométerre kell keresni.
- címkék:
- Föld
- légkör
- kutatócsoport
- Címkefelhő »