Legfelsőbb Bíróság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- bíróság
- ügyészség
- kékfény
- Baka András
- Lomnici Zoltán
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A magyarok negyede szerint a politika diktál a bíróknak
A magyarok több mint egynegyede szerint a politika befolyásolja a bíróságok ítéleteit - derült ki a Medián reprezentatív közvélemény-kutatásából. A főbíró, Lomnici Zoltán elgondolkodtatónak tartja az eredményeket, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásban látja a bizalom növelésének módját.
Az ÉS a Legfelsőbb Bíróság elé vinné a Tokaj-ügyet
Az Élet és Irodalom felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz azzal a sajtóperrel kapcsolatban, amit jogerősen elvesztett a Tokajhegyalja Kft.-vel szemben. A hetilap márciusban írt arról, hogy Orbán Viktor kormányfőként üzleti tanácsokat adott a felesége üzlettársainak állami tulajdonú területek megszerzésére.
Polgári perben hajthatják be a pótdíjakat a parkolási cégek
A parkolási társaságok polgári pereket indíthatnak a bíróságokon az elmaradt parkolási díjak, illetve pótdíjak behajtása érdekében - áll a Legfelsőbb Bíróság most nyilvánosságra hozott jogegységi határozatában. Eddig ugyanis nem volt egyértelmű, hogy milyen perben hajthatják be az adósságot az önkormányzatok.
Behajtják a parkolási díjakat
Már százezres nagyságrendben küldött ki fizetési felszólításokat az autósoknak a három budapesti parkolási társulás, amelyeknek 3-4 milliárd forinttal tartoznak a nemfizetők. A tartozások miatt jelzálogot is bejegyeztek lakásokra, gépkocsikat is lefoglaltak. Jogi szakértő szerint a Legfelsőbb Bíróságnak jogegységi döntést kellene hoznia, mert az ítélkező fórumok álláspontja nem egységes - írja a Világgazdaság.
Felfüggesztett helyett pénzbüntetést kap Bencsik
Pénzbüntetésre enyhítette Bencsik András, a Demokrata főszerkesztőjének büntetését a Legfelsőbb Bíróság. Korábban azért ítélték letöltendő, majd 10 hónap felfüggesztett börtönre Bencsiket, mert egy cikkében azt a látszatot keltette, hogy Mécs vallomása miatt akasztottak fel négy embert 1956-ban.
Amerikában nem lehet gyógyszer a marihuána
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a keresetet amely arra irányult, hogy a marihuánát országos szinten fájdalomcsillapító gyógyszerként ismertesse el.
Az alkotmánybíróság kialakulása a világban és Magyarországon
Magyarországon történelmi okok miatt kellett a rendszerváltásig várni, hogy a világ demokratikus államaiban már a XX. század korábbi szakaszaiban létrehozott alkotmánybíróság felálljon. Az alkotmánybíróság a jogállamiság legfontosabb garanciáinak egyike, hiszen munkájával egy ország alkotmányában lefektetett elveket őrzi. A jogi hierarchia csúcsán álló testület egy független szerv, mely az alkotmányosság megtartását felügyeli. Legfontosabb feladata, hogy ellensúlyt képez a törvényhozó hatalommal, tehát a parlamenttel szemben.
Kártérítést kap a móri mészárlással meggyanúsított férfi
A Legfelsőbb Bíróság szerdán kimondta, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság megsértette H. Szilárd személyiségi jogait, amikor azt a hamis látszatot keltette róla, hogy a móri mészárlás egyik elkövetője lehet. A felülvizsgálati eljárásban az elsőfokú ítéletet hagyták helyben, és így jár a félmillió forintos nem vagyoni kárpótlás a férfinak.
Gyurcsány szerepét keresik a csillebérci ajándékozásban
Újabb perek után derülhet ki, hogy mi lesz a csillebérci úttörőtábor sorsa, miután a Legfelsőbb Bíróság megerősítette azt a szerződést, amelynek a révén ingyenesen az úttörőszövetség tulajdonába került az ingatlan. Az ajándékozó szervezet egyik vezetője Gyurcsány Ferenc volt, akinek a szerepét ezért kivizsgálná a Fidesz.
Annusék Strasbourgig is elmennek
Annus Adrián és Fazekas Róbert megfellebbezte a Nemzetközi Sportdöntőbíróság elmarasztaló ítéletét. A két atléta úgy döntött, végső esetben a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz is elmegy, hogy visszaszerezze a tavalyi athéni olimpián doppingvétség miatt elvett aranyérmét. Egyelőre azonban a svájci Legfelsőbb Bírósághoz nyújtottak be keresetet, ez a testület ugyanis megsemmisítheti a Sportdöntőbíróság határozatát.