leépítés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- elbocsátás
- munkajog-munkaügy
- munkahely
- állás
- gazdasági válság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Duplázódott a munkanélküliség Komárom-Esztergomban
Egy év alatt 1,7-szeresére nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Komárom-Esztergom megyében. Az első negyedév végén létszámuk ötven százalékkal volt több, mint három hónappal korábban.
Leépít a pölöskei Bognár Szörp
A Bognár Szörp Kft. csoportos létszámleépítéssel elküldi 132 dolgozóját, a munkaviszonyuk megszűnése után - már a felmondási idő alatt is - új cég foglalkoztatja a régi munkavállalók egy részét - tájékoztatta hétfőn az MTI-t az újonnan alakult Pölöskei Szörp Kft. ügyvezetője.
Elküldik a Piszke Papír utolsó dolgozóit
A munkaviszony 30 napon belüli megszűnéséről értesítik a lábatlani Piszke Papír Zrt. eddig megmaradt 263 dolgozóját - tájékoztatott hétfőn a gyár üzemi tanácsának elnöke.
Újabb francia menedzserek estek dolgozói fogságba
A felajánlottnál kedvezőbb elbocsátási feltételeket követelve a francia Faure és Machet (FM Logistic) logisztikai vállalat dolgozói csütörtök reggel óta fogva tartják a vezetőség öt tagját a cégnek a német határhoz közeli Woippyban található telephelyén, amelyet jövőre bezárnak. Az elmúlt hetekben ez a hetedik főnök-túszejtési akció Franciaországban, amit a franciák többsége jogosnak tart.
Az álláskeresés a felmondó beszélgetésen kezdődik
Embert próbáló feladat a felmondás tudomásul vétele. Sokan sokkos állapotba kerülnek, amikor vezetőjük közli velük a hírt. Még azok is, akik lelkük mélyén számítanak rá. Bármennyire is nehéz magunkhoz térni, már ezen a beszélgetésen el lehet, el kell kezdeni az álláskeresést. Hogyan könnyíthetünk helyzetünkön? Magasabb végkielégítés, vezetői kapcsolatrendszer megmozgatása, karrier-tanácsadás. Sok minden kiharcolható, különösen hírnevükre ügyelő multi cégeknél...
Háromszáz dolgozót bocsát el a Dunaferr
Mintegy 300 dolgozójától kell megválnia "a körülmények hatására" az ISD Dunaferr Zrt.-nek; az elbocsátottak helyzetén kedvező feltételekkel és elhelyezkedési támogatással könnyítnek - közölte szerdán a társaság. A cég a létszámleépítéssel egy időben közel 100 kölcsönzéssel foglalkoztatott munkatársával sem hosszabbítja meg a szerződését, valamint további néhány száz alkalmazottjának lehetővé teszi a korengedményes nyugdíjba vonulást.
Újabb leépítések az Air France-nál
A francia-holland Air France KLM 2500-3000 fős létszámleépítést tervez az elkövetkező két évben - erősítette meg szerdán a La Tribune című párizsi pénzügyi lap értesülését a légitársaság szóvivője.
Ötvenezer orosz vasutas kerül lapátra
Idén 53,7 ezer dolgozójától válik meg az Orosz Államvasutak (RZSD). A döntést csütörtökön jelentették be, azzal, hogy a többség esetében nyugdíjazásról van szó.
Magyar Telekom: 74 forint osztal�k
�A Magyar Telekom Nyrt. 74 forint osztal�kot fizet minden 100 forint n�v�rt�k� t�rzsr�szv�ny ut�n az elm�lt �v eredm�ny�b�l - d�nt�tt a t�rsas�g k�zgy�l�se cs�t�rt�k�n Budapesten.
A kkv-k közel fele leépítést tervez
- címkék:
- kkv
- munkajog-munkaügy
- leépítés
- Címkefelhő »
Hetvenöt fős leépítés Komáromban
Gyakorlatilag megszünteti termelését Komáromban a svéd Elanders és a finn Hansaprint közös nyomdaipari vállalkozása, miután a 90 fős létszámból 75 fő elbocsátását tervezik - tudta meg az MTI szerdán több, névtelenséget kérő forrásból.
Eddig 20 ezer dolgozó a válság áldozata
Október óta már közel húszezer dolgozó tervezett elbocsátását jelentették be a vállalatok a munkaügyi szervezethez - derült ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb adataiból. A csoportos létszámleépítések zöme a feldolgozóiparban történt, helyileg pedig a Közép-Dunántúlon.
- címkék:
- munkajog-munkaügy
- leépítés
- ÁFSZ
- Címkefelhő »
Kiszámíthatóságot várnak a cégek az államtól
Az állami munkahelymegőrző támogatások adminisztráció bonyolult, a kötelezettségvállalás túlzó. Fontosabb lenne az állam részéről a kiszámíthatóság. Ezt a véleményt fogalmazta meg a megkérdezett 200 vállalat többsége a Manpower munkaerőkölcsönző és -közvetítő vállalat felmérésében.
Munkát keresnek 900 kohásznak
Szlovákiában, Miskolcon és a környéken is álláslehetőséget keres a diósgyőri kohászatból hamarosan elbocsátandó dolgozóknak a miniszteri megbízott - írja az Észak-Magyarország. A diósgyőri acélművet és hengersorokat üzemeltető DAM 2004. Kft. májusig csaknem valamennyi, majdnem kilencszáz emberétől válik meg a gazdasági krízisre hivatkozva.
- címkék:
- munkajog-munkaügy
- leépítés
- Címkefelhő »
Leáll a Kelet-szlovákiai Gépgyár
Leáll a Kelet-szlovákiai Gépgyár (VSS). A vállalatvezetés döntése értelmében áprilisban kezdődhet újra a munka a kassai üzemben.
Bezár egy román kohászati üzem
Alkalmazottai háromnegyedétől megválik és ideiglenesen bezárja kapuit Románia legtöbb szennyezőanyagot kibocsátó nagyvállalata, a kiskapusi (Copsa Mica) Sometra fémöntöde.
Százezer fős elbocsátással számol a gazdaságkutató
Legalább 105 ezren veszítik el az állásukat idén Magyarországon az Ecostat gazdaságkutató intézet előrejelzése szerint - írja a Népszava. Ha az egyelőre 2,4 százalékosra előre jelzett gazdasági visszaesés magasabb lesz, a foglalkoztatásban is rosszabb adatok várhatók - mondta Adamecz Anna, az intézet osztályvezetője.
- címkék:
- munkajog-munkaügy
- leépítés
- Címkefelhő »
Már a szakképzetteket is leépítik a közép-dunántúli cégek
Országosan a Közép-dunántúli régióban a legmagasabb az elbocsátások aránya, a Fejér-Komárom-Esztergom-Veszprém megyét magába foglaló térségben történt a leépítések több mint fele - jelentette be Zimmermann József, a regionális munkaügyi központ főigazgatója. Míg korábban elsősorban a kölcsönzött munkaerőnek és a szakképzetlen, illetve ingázó munkavállalóknak mondtak fel a cégek, az utóbbi hetekben egyre több szakember, technikus, mérnök is felkerült az elbocsátottak listájára.
CIB: márciusban döntenek a létszámról
A CIB bankcsoportnál a létszámot is érintő átalakításokról várhatóan március elején születik döntés - közölte a pénzintézet hétfőn.
Nagy leépítést tervez a Nike
- címkék:
- leépítés
- gazdasági válság
- Nike
- Címkefelhő »
Pályatanácsadó képzés indult szakszervezetiseknek
Országos pályatanácsadói képzés indult a Szakszervezetek Gazdaság- és Társadalomkutatási Intézete (SZGTI) szervezésében. A képzés célja, hogy a szakszervezeti vezetők és aktivisták segítsék a leépítésben érintett dolgozókat az újrakezdésben.
- címkék:
- munkajog-munkaügy
- leépítés
- Címkefelhő »
Munkaidő-csökkentéssel küzdenek a leépítés ellen
A gazdasági válság hatására egyre több cég vezeti be a heti négynapos munkahetet. Igazán akkor spórolható ezzel pénz, ha a munkaadónak nem kell az ötödik napra "állásidőt" fizetni. Ehhez elvileg a munkavállaló beleegyezése is szükséges. Ha azonban a munkavállalónak a leépítés és a kevesebb fizetés között kell választania, ebbe vélhetően belemegy. A kimaradó ötödik munkanap kompenzálására kormányzati terv is született, igaz, a konkrétumok egyelőre nem ismertek.
Beleég az emberekbe a munkanélkülivé válás
Naponta érkeznek hírek csoportos létszámleépítésekről. Ez azt is jelenti, hogy naponta több százan szembesülnek a munkanélkülivé válással. Miként élik meg a dolgozók kenyérkereső munkájuk elvesztését? Milyen veszélyei vannak az állástalanságnak? Hogyan lehet ebből a lelki állapotból kilábalni? Ezekről kérdeztük Kiss István munkapszichológust.
Huszonötezer fős elbocsátást becsült a szakszervezet
A Vasas Szakszervezetek Szövetségének (VSZSZ) becslése szerint a pénzügyi, gazdasági válságban eddig legalább 25 ezer ember veszítette el állását a szakszervezet által lefedett ágazatokban Magyarországon - mondta Balogh Béla a szakszervezeti szövetség országos elnöke. Hozzátette: az inflációnak megfelelő béremelést tartanának jónak, de van, ahol semmi nem lesz a foglalkoztatás megőrzése miatt.
Jelentős elbocsátások várhatóak a Dunántúlon
A dunántúli regionális munkaügyi központok prognózisaiból az olvasható ki, hogy a következő hetekben főként a kisebb, elsősorban beszállítóként tevékenykedő cégeknél várhatók újabb, összességében jelentős leépítések, a legnagyobb mértékben továbbra is a közép-dunántúli régióban. Fokozza a problémát, hogy egyre több magyar vendégmunkást küldenek vissza Ausztriából - írja a Napi Gazdaság.
Fogyókúrázik a Los Angeles Times
A csődvédelem alatt álló kiadó, a Tribune kezében lévő Los Angeles Times szerkesztőségéből 300 embert bocsátanak el.
Leépít az AstraZeneca, hatezren kerülnek utcára
A vezető európai gyógyszergyárak közé tartozó brit AstraZeneca csütörtökön bejelentette, hogy hatezerrel megtoldja az eddig bejelentett leépítések számát, így 2013-ig 15 ezer állást szüntet meg.
Veszteség és leépítés a Boeingnél
A világ második legnagyobb repülőgépgyártója, a Boeing meglepően nagy veszteséget jelentett az utolsó üzleti negyedévről, aminek oka a munkások sztrájkja. A 2009-es előrejelzés is elmarad a Wall Street-i várakozásoktól, ezért a Boeingnél leépítenek - tájékoztat a New York Times.
Phillips: 6 ezer elbocsátandó világszerte
Világszerte összesen 6 ezer munkahelyét szünteti meg a Philips holland elektronikai óriás. A leépítések révén költségeket kívánnak megtakarítani, mivel a vállalat eredményei romlottak: a múlt évet 186 millió eurós veszteséggel zárta, forgalma 3 százalékkal 26,4 milliárd euró alá esett vissza.
Rossz eredmény után szárnyal az ING
Fél évszázada nem látott rossz eredménnyel ért el a múlt év utolsó negyedében az ING-csoport. A legnagyobb európai pénzügyi szolgáltatók közé sorolt cég a kiábrándító eredkmény miatt leépítésekről döntött.
Tízszázalékos leépítés a Harley-Davidsonnál
A motorkerékpárokat "gyártó" Harley-Davidson járműipari vállalat az idén üzemeket zár be, és dolgozóinak több mint 10 százalékát, 1100 embert bocsát el 2010 végéig.
Ötezer fővel több munkanélküli a Dél-Alföldön
Egy hónap alatt több mint ötezer fővel nőtt az álláskeresők száma a dél-alföldi régióban - közölte a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója Békéscsabán. A létszámnövekedéshez hozzájárult, hogy a Dunántúlra költözött és az ottani autóipari cégeknél munkát vállalók a leépítések után visszatértek hazájukba.
Fut az Apple szekere
Felemás hírek érkeztek a számítógépszektorból szerda este. A világ legnagyobb számítógépes chipgyártója, az Intel 5-6 ezer fős leépítést jelentett be, miután öt gyárát zárja be. Jól megy viszont az Apple-nek, a cég történetének rekordját jelenti utolsó negyedéves eredménye.
Rossz eredménye miatt leépít a Microsoft
Ötezer dolgozójától válik meg a Microsoft a cég csütörtöki bejelentése szerint - írja a CNN Money. A cég a nemzetközi gazdasági légkör kedvezőtlen változásaival indokolja a leépítést.
Munkaidő-csökkentéssel próbálkoznak a cégek
A válság egyre inkább kezd meglátszani a hazai foglalkoztatás szűkülésén. Béremelésről már szó sincs, a cégeknek meg kell húzni a nadrágszíjat, ezért leépítésekben és munkaidő-csökkentésben gondolkodnak. A legtöbb áldozatot az építő- és a feldolgozóipar szedi.
Betegállomány alatt nem vesznek el a szabadnapok
Elbocsátás vagy felmondás esetén a munkáltatónak ki kell fizetnie az alkalmazott betegállománya miatt kiesett szabadnapokat. Hosszú táppénzes időszak után visszatérve pedig a dolgozóknak joguk van a felhalmozódott fizetett szabadság kivételéhez - áll az Európai Bíróság döntésében.
Elbocsátások újabb két vasi cégnél
Újabb két cég jelentett be csoportos létszámcsökkentést, vagy jelezte leépítési a szándékát a munkaügyi központnak Vas megyében - közölte az MTI érdeklődésére Kovács Péter, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szakmai igazgató-helyettese.
Rugalmasabbá tenné a munkaidőt az osztrák kamara
A munkaidőszabályok rugalmasabbá tételével lehetne elkerülni, hogy a gazdasági válság jelentősebb elbocsátási hullámot eredményezzen - hangoztatja az osztrák gazdasági kamara (WKÖ) elnöke. A javaslatok között szerepel "munkaidőszámlák" létrehozása. A munkavállalók a rövidített munkavégzés idején munkaóramínuszokat gyűjtenének össze, majd a gazdaság meglódulása után ledolgoznák azokat - írja a Világgazdaság.
Rengeteg leépítés volt decemberben
Az előző év decemberében 5500 főt érintő csoportos létszámleépítési bejelentést tettek a munkáltatók, ez pedig 2400 fővel, csaknem 80 százalékkal haladja meg a novemberi értéket - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) honlapján közzétett adatokból. A decemberi érték a 2008-as év egészét tekintve is kimagasló.
A dolgozók többsége nem él vissza a táppénzzel
Ugyan tavaly tíz százalékkal nőtt a táppénzen levő munkavállalók száma, a magyarok többsége mégsem él vissza ezzel a juttatással - írja a Népszabadság. Az európai statisztikák szerint több, nálunk fejlettebb nyugat-európai országban magasabb a táppénzesek aránya és a táppénzen töltött napok száma. A válság és a leépítések hatására azonban elképzelhető, hogy sokan az elbocsátás elől ide menekülnek.
Nyolcvan százalékkal több csoportos létszám-leépítés
Az előző év decemberében 5500 főt érintő csoportos létszámleépítési bejelentést tettek a munkáltatók, ez 2400 fővel, csaknem 80 százalékkal haladja meg a novemberi értéket - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) honlapján közzétett adatokból. A 2008-as év egészét tekintve is kimagasló a decemberi érték.
Drasztikus leépítés az Ajka Kristálynál
Jelentős leépítést jeléentett be az Ajka Kritsály. Az elsősorban exportra termelő cég megrendelései a válság miatt visszaestek, ezért kell megválni 250 dolgozótól - indokolta a lépést a cég vezetője.
Több száz állás szűnik meg Szekszárdon
A keresletcsökkenés miatt kivonul egy belga fehérneműgyártó cég Magyarországról. A leányvállalat nyereséges volt - azért ezt szüntetik meg, mert más országokkal összehasonlítva itt nagyon magasak az adók.
Újabb amerikai megaelbocsátások
Hatalmas leépítést tervez az amerikai Alcoa és az IBM is. Előbbi 13 500, utóbbi 16 000 dolgozójától válhat meg.
Jelentős leépítés jön a cseh autószektorban
Több mint 13 ezer embert bocsáthatnak el a cseh járműgyártók és autóalkatrész-gyártók a jövő év közepéig a csökkenő megrendelések miatt.
Feketemunka és válság
Naponta hallhatjuk a híradásokban, hogy a gazdasági válság hatására egymást érik a leépítések már a kisebb cégeknél is. A kormány egész évben a feketemunka elleni fellépést tekintette az egyik legfőbb feladatának. Egyre több lesz a kiszolgáltatott helyzetben lévő munkanélküli, így kérdésként merül fel, hogy vajon mennyire lesz sikeres ez a küzdelem 2009-ben?
A gépiparban történt a legtöbb leépítés
December 11-17. között az Állami Foglalkoztatási Szolgálat összesen 37 cégről szerzett információt, amelyek mérlegelik a létszámleépítés lehetőségét - tette közzé a Szociális és Munkaügyi Minisztérium az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén.
Létszámleépítés a Videoton leánycégénél
Jövőre 400 dolgozójától szándékozik megválni a Videoton cégcsoporthoz tartozó, autóelektronikai alkatrészeket gyártó VT Autóelektronikai Kft. A leépítés szándékát már bejelentette a munkaügyi központnak, de további csoportos létszámleépítést egyelőre nem lát szükségesnek a cégcsoport vezetése.
Minden hetedik cég leépítésre készül
Az alkalmazotti létszám lefaragásával, csökkenő alapbérekkel, képzési keretekkel és túlórapótlékokkal számol világszerte a vállalatok jelentős része - derül ki a Hay Group 91 ország több mint 2500 munkaadójának megkérdezésén alapuló felméréséből. Válságban is megmaradnak azonban a teljesítményfüggő ösztönzők. A cégek 15 százaléka tervez leépítést - írja a Világgazdaság.
Munkahelyekbe kerülhet a minimálbér emelése
Ugyan pénteken megegyezés született az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a jövő évi béremelési ajánlásról, két munkaadói szervezet közölte, nem ért egyet a 3-5 százalék közötti emeléssel, 0-3 százalékot tart reálisnak. A 71 500 forintra emelt minimálbérre pedig vélhetően több cég elbocsátással válaszol.
A Suzuki 1200 dolgozót elküld
Jelentős leépítést jelent be a Magyar Suzuki Zrt.: 1200 dolgozónak felmondnak, 201 önként távozik, az utóbbiak állampolgárságát nem árulja el a cég.
Az Electrolux háromezer embert bocsát el
Világszerte háromezer ember elbocsátását tervezi az év hátralevő részében és jövőre a svéd Electrolux, a világ második számú háztartásigép-gyártója. A leépítések Magyarországot is érintik, a cég központja azonban nem nyilatkozik a részletekről, arról, hogy hány dolgozót érint Magyarországon a most bejelentett intézkedés.
A válság rejtett nyertesei
Hatalmas leépítéseket, bankcsődöket, gyárak bezárását, növekvő munkanélküliséget, részvényzuhanást hozott a válság világszerte. Mégis van olyan szektor és még részvény is, ami nyertesen jöhet ki a pénzügyi káoszból . Részvények, gyógyszergyárak, ételkiszállítók, az internet és egy-egy ország kaszálhat a pánikból.
Leépítés az Elandersnél
Több mint harmadával, 95 dolgozóval csökkenti létszámát az Elanders Hungary Kft. zalalövői nyomdaipari üzeme - közölte az MTI-vel pénteken a svéd tulajdonú cég ügyvezetője. A polgármester szerint emiatt akár 40 százalékkal is csökkenhet a cég helyiadó-befizetése.
Elkerülhető a leépítés a munkaidő átszervezésével
Miközben a "piacon" már-már pánikhangulat van, naponta érkezik hírek sora tömeges elbocsátásokról, a szakemberek éppen ettől óvják az érintetteket. Leépítés helyett mindent el kellene követni a munkaerő megtartására. Ez lehet csökkentett munkaidővel vagy "állásidőben" (időlegesen leállított termelés esetén), akár csökkentett fizetésben - írja a Népszabadság.
Leépítések, csökkenő befektetések Kínában
A globális pénzügyi válság következtében novemberben meredeken, 37,5 százalékkal csökkentek Kínában a külföldi befektetések a múlt év azonos időszakához képest.
Tömeges elbocsátások a spanyol építőiparban
A spanyol építőipari szövetség egyik illetékese szerint az ágazatban félmillió állás szűnhet meg az idén, de még jövőre sincs kizárva további 300-400 ezer munkahely feleslegessé válása.
Autókereskedők kerülhetnek utcára
A következő másfél évben a gépjárműpiac szereplői a túlélésért fognak küzdeni. Mivel az egyik legnagyobb kiadási tétel a személyi költség, ezért várhatóan az autókereskedőknél is leépítések lesznek - derül ki a Napi Gazdaságból.
A humánus felmondás javítja a cég hírét
Az elbocsátás közlése mindig drámai pillanat egy cég életében. Még akkor is, ha várható, hidegzuhanyként éri a dolgozókat. A gazdasági válságba csöppenve egyre több vállalatnál történnek ilyen beszélgetések. A meggondolatlan és rosszul közölt elbocsátás károkat okozhat a dolgozó önértékelésében. Az inkorrekt módon kirúgottak a cég rossz hírét viszik. Hogyan lehet kíméletesen elbocsátani? Dolgozóként mit hozhatunk ki egy utolsó beszélgetésből?
Folytatja a le�p�t�st a sv�jci UBS
A sv�jci UBS bank nagy le�p�t�sre k�sz�l a k�zeli j�v�ben, 4500 dolgoz� elk�ld�s�vel k�v�nj�k cs�kkenteni k�lts�geiket. A bank�ri�s �jra�p�ten� az egykor f�nyes h�rnev�t, miut�n a t�l nagy kock�zattal j�r� amerikai bet�tei bed�ltek �s nagyobb vesztes�geket kellett elk�nyvelnie, mint m�s eur�pai bankoknak.
Elbocsátástól fél az ukránok harmada
Az ukrán munkavállalók 37 százaléka tart a munkahelyi leépítésektől - írja az egyik helyi közvélemény-kutató cég felmérésének eredményeit ismertetve a beregszászi Kárpátinfó hírportál.
A Nomura ezer fős leépítést tervez
A Nomura Holdings Inc. ezer ember elbocsátását tervezi a 4500 fős londoni állományából - közölte a MarketWatch. Minderre azután kerülhet sor, hogy a japán cég felvásárolta a Lehman Brothers ottani tevékenységeit, és megszüntetik a párhuzamosságokat. Az elbocsátásokat márciusig akarják lebonyolítani.
Negyedmillió ember utcára került az USA-ban
Az amerikai cégek - tehát a magánszektor - által bejelentett elbocsátások novemberben közel hétéves csúcsra emelkedtek, elérték a 250 ezer főt, az erre kidolgozott ADP index szerint. Elsősorban a General Motors és a Citigroup leépítései emelték a számokat, vagyis a pénzügyi és az autóipari cégeknél.
Ezerkétszáz embert bocsátana el a Suzuki
A Magyar Suzuki Zrt. 1200 ember elbocsátását tervezi, összes üzemére kiterjedő csoportos leépítés során - erősítette meg a cég kommunikációs vezetője a pénteki hírt az [origo]-nak. Közben a szintén részben Komárom-Esztergom megyében működő Foxconn 1500 ember elbocsátását jelentette be.
Vegyépszer: alacsony árbevétel és leépítés
A Vegyépszer Zrt. 2009-ben csupán 50 milliárd forintos árbevételre számít, elsősorban a várhatón visszafogott infrastrukturális fejlesztések miatt - közölte a Vegyépszer Építő és Szerelő Zrt.
Hetvenfős leépítés Mezőberényben
Az autóipar általános válsága miatt összesen hetven dolgozójától vált meg egy mezőberényi alkatrész-gyártó cég - ídézi a távirati iroda a Békés Megyei Hírlapot.
Elküldtek 130 embert az OTP Banktól
Összesen130 alkalmazottját bocsátotta el az utóbbi néhány nap alatt az OTP Bank - közölte az [origo] kérdésére a pénzintézet kommunikációs osztálya. A bank tájékoztatása szerint csoportos leépítés csak a fővárosban és Pest megyében volt.
Elbocsátás a magyar Alcoa-csoportnál
Móri gyárából és a székesfehérvári üzeméből 730 dolgozót bocsát el jövőre az Alcoa cégcsoport - közölte kedden a vállalat. A leépítés a válság negatív hatásaival magyarázható.
Állást keresek, tudsz valamit?
Van élet a cégen kívül - ezt kellene megtanulnia annak a több ezer embernek, akik az utóbbi hetekben elvesztették a munkájukat. Bár az elbocsátó cégek nem mind a gazdasági válsággal indokolják a leépítéseket, a krízis sok helyen nyomot hagy maga után, a gazdasági miniszter pedig nyíltan megmondta: még csak most jön a neheze, ezrek válhatnak munkanélkülivé. Az [origo] a leépítések első áldozatait kérdezte.
Egy hét alatt 90 ezres leépítés világszerte
Csak a múlt héten 90 ezer munkahely megszüntetését jelentették be a nagy multinacionális cégek világszerte - áll a Világgazdaság által készített összeállításban. Ráadásul ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a kis- és középvállalatok létszámleépítései nem is kerülnek be a híradásokba.
Demonstráció a győri GE-gyárbezárás ellen
A General Electric Hungary Zrt. győri gépgyárának bezárása ellen demonstráltak a dolgozók szombaton. A gyárbezárással mintegy 100 ember munkahelye szűnik meg - mondta Selmeczy György, a demonstrációt szervező Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének titkára a helyszínen a sajtónak.
Bizonytalanság a banki álláspiacon
Kivárás és bizonytalanság jellemzi a magyar banki álláspiacot. Látványos leépítések nem történtek, ám fejvadászok szerint több területen létszámstop van érvényben. A nyitott pozíciók közül elemzőként és kockázatkezelőként továbbra is jók az esélyek. Külföldön sokkal színesebb a kép. Míg az Egyesült Államokban és Londonban bankárok tízezreinek mondtak fel, addig Németországban nem történtek jelentős leépítések.
Hatvanezres leépítés várható a német autóiparban
Súlyos következményekkel járhat a német autóiparban foglalkoztatottak számára a globális válság okozta keresletcsökkenés. Ágazati elemzők szerint 2009 végéig Németországban 60 ezer munkahely szűnhet meg emiatt: 50 ezer közvetlenül a gyártóknál, illetve beszállítóknál. A kereskedőknél 10 ezer munkahely kerülhet veszélybe 2010-ig.
Kirúgássorozat Európában
A válság miatt Európa-szerte költségcsökkentő programokra kényszerülnek a cégek, amelynek legkevésbé a munkavállalók örülnek. Csütörtök reggel például számos nagy európai vállalat jelentett be leépítéseket.
Nem kell megszorítás a Magyar Telekomnál
A Magyar Telekom (MT) csoport a tervek szerint a következő 3-5 évben nem változtat lényegesen a jelenlegi 10 500 fős létszámán, mivel például a leépülő vezetékes hangszolgáltatás mellett vannak jól fejlődő szegmensek is. Példaként említette az informatika és a mobilkommunikáció területét.
Hat vállalat épít le csoportosan Szabolcsban
Hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cég jelentett be csoportos létszámcsökkentési szándékot az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központhoz október elseje óta. A leépítések 511 munkavállalót érintenek - közölte Temesfalvi Miklós, a szervezet főosztályvezetője.
Az állás megtartásának fortélyai
A következő hónapokban vélhetően több tízezer munkavállaló veszíti el állását. Ugyan a leépítések egy része független a dolgozói teljesítménytől, mégis kisebb eséllyel küldik el a nehezen pótolhatóak. Hogyan erősíthetjük meg pozíciónkat a cégen belül? Miként kerülhetjük el a távozási listára kerülést?
Válságban még fontosabb az ügyes kapcsolatépítés
Több tízezres elbocsátási hullámok és nyolc százalék feletti munkanélküliségi rátát jeleznek a gazdaságkutatók a következő hónapokra. Bizonytalanná válnak a korábban betonbiztosnak hitt állások, nehezebbé az álláskeresés. A kapcsolati tőke jelentősége megsokszorozódik az elkövetkezendő időszakban. Hogyan lehet hatékonyan kapcsolatot építeni?
Gyárbezárásokra kényszerül a Wienerberger
A magyar leányvállalattal is rendelkező osztrák Wienerberger rossz negyedévet zárt, ezért a világ legnagyobb téglaipari vállalat számos gyárára tesz lakatot.
Újabb elbocsátási hullám indul a bankoknál
Még messze nem ért a végéhez a pénzügyi válság következtében elindult elbocsátási hullám a bankszektorban. Eddig 150 ezren veszítették állásukat, ám valószínűleg még 70 ezren kaphatnak felmondólevelet a következő hónapokban a Wall Streeten - írja a Napi Gazdaság.
Menekülés a munkanélküliségből vállalkozással
Nyolc százalék fölé emelkedő munkanélküliségi rátát, több tízezres elbocsátási hullámot jeleznek a gazdaságkutatók a következő hónapokra. A munkanélküliség elől vállalkozásba is lehet menekülni. A létforma látszólag vonzó: nincs főnök, nagy egyéni szabadság, keresetben határ a csillagos ég. Nem árt azonban alaposan felmérni a piacot, képességeinket és áttekinteni, mivel jár a magánzói lét, még kiváló szakemberként is beletörhet ugyanis a bicskánk.
A vendéglátók is utcára kerülhetnek
A lakossági fogyasztás háromszázalékos csökkenésével számol jövőre a pénzügyi tárca előrejelzése, amely szerint az exportra termelő és pénzügyi cégek mellett a vendéglátóiparban lehetne jelentősebb leépítések.
Tatabányán is leépítenek
Mintegy négyszáz fős létszámleépítést tervez a tatabányai Sanmina-SCI - tudta meg az MTI több, névtelenséget kérő vállalati forrásból. Rankasz Dezső, a Sanmina-SCI személyzeti vezetője nem kívánta kommentálni az értesülést.
Ezer fős leépítés várható a Nyugat-Dunántúlon
A munkaadók 350 fős csoportos létszámleépítést jelentettek be az elmúlt két hétben Nyugat-Dunántúlon: a munkahely-megszűnések döntő többsége - 250 dolgozó elbocsájtása - Zala megyét érinti. Év végéig további ezer munkahely megszűnése várható - tájékoztatott Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.
A dolgozók harmadát elbocsátja a Piszke Papír
A lábatlani Piszke Papír Zrt. 431 dolgozójából két lépcsőben összesen 147 embert bocsátanak el. Az üzemi tanács leépítésről kifüggesztett tájékoztatóját egy névtelenséget kérő dolgozó juttatta el a hírügynökséghez.
Elbocsátás nélkül is lehet költséget csökkenteni
A pénzügyi válság nagy valószínűséggel 8 százalék fölé emeli a jelenleg 7,7 százalékos munkanélküliségi rátát a gazdaságkutatók szerint. Az autóipari és elektronikai vállalatok már meg is kezdték az elbocsátásokat. Az érdekképviseleti szervezetek azonban arra figyelmeztetnek: nem biztos, hogy az alkalmazottak elküldésével kell kezdeni. Az oktatási, képzési költségek csökkentésével, a bérbefagyasztással, a rövidített munkaidővel is sokat lehet spórolni.
Száz fős leépítés egy autóipari beszállítónál
Száz dolgozójától kényszerült megválni nyár közepe óta a Híradástechnika Zrt. tulajdonában lévő, bérmunkát végző balatonlellei PHT-Print Elektronikus Alkatrészgyártó és Kereskedelmi Kft., mert jelentősen csökkent az autóipari bérmunka megrendelése. "A piacot mindenütt a megtorpanás és a kivárás jellemzi, nehéz megrendeléshez jutni, amit túl kell élni" - nyilatkozta a cég ügyvezetője.
Csődközelben a Knaus, leépítés jöhet
Bár az anyacég legjobban működő leányvállalata volt a lakókocsik gyártásával foglalkozó Knaus Kft., ám a társaság ennek ellenére lehet, hogy kénytelen lesz csődöt jelenteni - írja a Világgazdaság.
A kölcsönzöttet és a próbaidőst a legkönnyebb kirúgni
A következő hónapokban az autóipartól a banki szektorig sok területen várhatóak leépítések. Válságos helyzetben munkavállalóként érdemes tisztában lenni, miként küldhet el a munkaadó, mikor járunk jól és rosszul, mit tehet meg velünk a főnökünk. Néhány olcsó és drága elbocsátási formát gyűjtöttünk össze.