Kuncze Gábor

címke rss

Így tették lejtőre Magyarországot I. rész - Az ígéretözön és előzményei

Itthon2009.07.23, 09:25

Megrészegült szocialisták, félszívvel aggályoskodó szabad demokraták és egy erőtlen, a számokkal is hadilábon álló kormány. Ők voltak a főszereplői az úgynevezett jóléti rendszerváltásnak, amely az egyik legfontosabb oka annak, hogy Magyarország gazdasága végzetesen legyengült, a világválságban a csőd szélére jutott, és sokak megélhetése veszélybe került. Az [origo] cikksorozatban tárta fel, mi zajlott az ősbűnnek kikiáltott hat-hét évvel ezelőtti döntések hátterében.

Július 4-én választ új elnököt az SZDSZ

Itthon2009.06.13, 19:30

Július 4-re hívják össze az SZDSZ küldöttgyűlését, ahol új pártelnököt és ügyvivő testületi tagokat választanak - döntöttek a párt országos tanácsának szombati ülésén. Fodor Gábor pártelnök az európai parlamenti választásokon elszenvedett súlyos kudarc után ajánlotta fel a lemondását, és szombaton hivatalosan is bejelentette, hogy lemond, de pártelnöki feladatait a küldöttgyűlésig ellátja. 

Visszahozná Kunczét a budapesti SZDSZ

Itthon2009.06.12, 21:30

Kuncze Gábor korábbi elnököt akarja visszahelyezni a párt és a parlamenti frakció élére az SZDSZ fővárosi választmánya, amely szerint a megalázó EP-választási eredmény után új irányra van szükség, és be kell fejezni a kormány támogatását is. Kuncze az [origo]-nak azt mondta, nem foglalkozik a kérdéssel.

Megúszta Kuncze a ciántablettás beszólást

Itthon2009.03.25, 15:41

Nem vizsgálja az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök Klubrádióban tett kijelentését. A jelenleg rádiós műsorvezetőként is dolgozó képviselő egy februári műsorban azt mondta: vannak emberek, akik olyan letargiában vannak, hogy legszívesebben ciántablettákat osztogatna nekik.

Kuncze elnézést kért a ciántablettás beszólásért

Itthon2009.02.27, 12:54

Bocsánatot kért a Klubrádió műsorában elhangzott kijelentése miatt Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke. A jelenleg rádiós műsorvezetőként is tevékenykedő képviselő csütörtökön azt mondta, vannak emberek, akik olyan letargiában vannak, hogy legszívesebben ciántablettákat osztogatna nekik.

Kóka marad az SZDSZ frakcióvezetője

Itthon2008.12.15, 10:43

Kóka János került ki győztesen az SZDSZ frakcióvezetői posztjáért folyó versenyből, miután a hétfői újabb szavazáson 10-6 arányban legyőzte Gulyás Józsefet.

Kókát magával rántva lépne vissza Fodor

Itthon2008.12.09, 15:42

Fodor Gábor SZDSZ-elnök hajlandó kiszállni a párt parlamenti frakcióvezetői posztjáért folyó versenyből, de elvárja, hogy a másik jelölt, a frakciót jelenleg irányító Kóka János is lépjen vissza. Fodor szerint egy harmadik jelöltet kell találni, miután a hétfői szavazás döntetlen eredményt hozott. Kóka úgy véli, hogy nem lesz újabb jelentkező a posztra.

Döntetlen lett Kóka és Fodor meccse a frakcióvezetői címért

Itthon2008.12.08, 10:55

Szavazategyenlőség miatt nem tudott frakcióvezetőt választani az SZDSZ képviselőcsoportja, amely hétfőn reggel szavazott a tisztségről a parlamentben. A tisztségért eredetileg csak a pozíciót eddig betöltő Kóka János indult, egy hete azonban Fodor Gábor pártelnök is ringbe szállt, ami a frakció egy része szerint felszínre hozta a belső megosztottságot.

Kifúrná a frakcióvezetésből Kókát Fodor

Itthon2008.12.01, 14:34

Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke bejelentette, hogy indul a frakcióvezetői posztért, amelyet most Kóka János tölt be. A frakcióvezetésért folyó küzdelemben újra szembekerülhet egymással Fodor és Kóka, akik tavaly két, személyeskedéstől sem mentes pártelnök választási kampányban már összemérték erejüket.

Hankó Faragó is ringbe száll az SZDSZ ot-elnökségért

Itthon2008.09.25, 09:36

Ismét fodoristák és kókisták küzdelme várható az SZDSZ országos tanácsának elnökválasztásán, miután Hankó Faragó Miklós bejelentette, indulni kíván a posztért. A képviselő korábban Kóka Jánost támogatta a a párt elnökválasztásán, míg ellenfele, Szent-Iványi István EP-képviselő Fodor Gábor mellé állt. Hankó Faragó szerint változtatni kell azon, hogy a pártvezetés és a frakció nem ugyanazt a filmet nézi.

Az SZDSZ nem támogatja a parlament feloszlatását

Itthon2008.09.12, 15:09

Nem támogatja az SZDSZ az Országgyűlés feloszlatására vonatkozó MDF-es javaslatot - jelentette be a szabad demokraták kétnapos frakcióülésén tartott sajtótájékoztatóján Kóka János frakcióvezető és Fodor Gábor pártelnök. Az SZDSZ azt ígéri, benyújtja a gazdaság élénkítésére vonatkozó törvényjavaslatait.

Szonda Ipsos: nem sokat változott a politikusok megítélése

Itthon2008.09.09, 12:10

Nem sokat változott a magyar politikusok megítélése, az előző felméréshez képest, derül ki a Népszabadságban közölt Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából. A mellékelt adatok szerint egyedül Lendvai Ildikó és Gyenesi Iván növelték népszerűségüket plusz 4-4 ponttal. A frakcióvezetők közül Navracsics Tibor áll a legjobban, 38 ponttal a mezőny első felében található. A listát Sólyom László nyitja és Kóka János zárja.  

Századvég: Kósa és Sólyom a legnépszerűbb

Itthon2008.07.28, 16:08

Továbbra is Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere vezeti a politikusok népszerűségi rangsorát holtversenyben Sólyom László köztársasági elnökkel - derül ki a Századvég és a Forsense közös felméréséből. A kutatás szerint a legnépszerűtlenebb politikus továbbra is Kóka János korábbi SZDSZ-elnök.

Kóka: Nem szervezek belső ellenzéket

Itthon2008.06.28, 01:45

A pártelnökkel szembeni legfontosabb elvárás a párt egységének megteremtése; ezért Kóka János európainak gondolja azt a megoldást, hogy a nyertes integrálja korábbi ellenfelét, ő pedig segíti a győztest. Kóka olvasatában ez annyit jelent, hogy ő marad(na) az SZDSZ-frakció élén - írta a szombati Népszabadság, amely interjút közölt Kóka Jánossal.

Kóka marad az SZDSZ frakcióvezetője

Itthon2008.06.25, 16:17

Kóka János marad az SZDSZ frakcióvezetője - így döntött a párt képviselőtestülete. Kóka pozícióját Fodor Gábor elnökké választása után többen megkérdőjelezték, a frakció viszont úgy döntött, hogy lezárja a vitát. Az SZDSZ a továbbiakban nem beszél személyi ügyekről, Demszkyre pedig rászóltak, amiért azt mondta, hogy Kókának önszántából fel kellene állnia.

Fodor és Hiller is MSZP-SZDSZ párbeszédet akar

Itthon2008.06.08, 21:19

Az ATV vasárnap esti műsorának vendége volt a szombaton megválasztott SZDSZ-elnök, Fodor Gábor és az MSZP-s oktatási és kulturális miniszter, Hiller István. Mindketten arról beszéltek: nyitottak a párbeszédre a két párt között. Fodor azt tervezi, visszahívja az SZDSZ egykori meghatározó személyiségeit, és elődje, Kóka János jövőbeli szerepéről is van már terve.

Hajszállal lett Fodor az SZDSZ elnöke

Itthon2008.06.07, 18:09

Fodor Gábor mindössze két szavazattal előzte meg ellenfelét, Kóka Jánost az SZDSZ-elnökválasztáson, így ő lett az SZDSZ új elnöke. Kóka 344, Fodor 346 szavazatot kapott. Míg Kóka független ellenzéki pártot ígért elszürkülés helyett, Fodor szerint ellenfele kivezette volna az SZDSZ-t a parlamentből. A küldöttek egyig szavazhattak, regisztrálás közben senki nem láthatta őket. A párt bő egy év után választott ismét elnököt, mert az előző tisztújításon szabálytalanságok történtek. A párt azóta kilépett a koalícióból, és népszerűsége minimálisra zsugorodott.

Gyűlöletjátéktól óvta fiait az SZDSZ alapítója

Itthon2008.06.06, 17:03

A gyűlöletjátéktól féltette pártját és úgy látta, nagyon rossz irányba halad a magyar politika és vele együtt az SZDSZ is. Kóka Jánosban a párt megújulásának lehetőségét látta, de elkeserítette az SZDSZ népszerűtlensége. Az SZDSZ egyik legrégebbi, leginkább tisztelt alapító tagja halt meg kedden. Halda Alíz pár nappal halála előtt, a kórházban is még azt latolgatta, vajon mi lesz a szabad demokraták sorsa. Szerinte a pártnak beszélnie kellett volna az emberekkel.

Kóka dallal kampányol a pártelnökségért

Itthon2008.06.10, 15:29

Kék a szíve - ez a címe annak a dalnak, amely az SZDSZ elnökségére pályázó Kóka János honlapján jelent meg több változatban. A patetikus hangvételű szerzemény szerint a készítők pozitívan értékelik Kóka elnökségét, hiszen az SZDSZ-t feltámadó főnixmadárhoz hasonlítják.

Visszaállítaná a tévé-előfizetési díjakat Kóka

Itthon2008.05.27, 17:52

Az SZDSZ elnöke szerint ismét a fogyasztóknak kellene a tévé-előfizetési díjakat fizetniük. Kóka János az InfoRádió Aréna című keddi műsorában azt mondta, hogy akár hónapokon át is elhúzódhat a Magyar Televízió elnökének megválasztása.

Századvég-Forsense: Kóka lett a legnépszerűtlenebb politikus

Itthon2008.05.22, 18:02

Az SZDSZ elnöke, Kóka János kötött ki a politikusok népszerűségi listájának legalján a Századvég-Forsense májusi felmérése szerint. A legnépszerűbb továbbra is Debrecen fideszes polgármestere, Kósa Lajos, őt Sólyom László köztársasági elnök követi.

Ellenszavazat nélkül jelölték Kókát Vasban

Itthon2008.05.21, 22:34

Ellenszavazat nélkül jelölte Kóka Jánost az SZDSZ elnökének szerdán a liberális párt Vas megyei választmánya - nyilatkozta Német Kálmán, az SZDSZ megye szervezetének elnöke.

Kóka Jánost is megbünteti az SZDSZ

Itthon2008.05.15, 12:00

Két SZDSZ-es képviselő nem szavazta meg a kormányátalakítást, pedig a frakció kötelező jelleggel előírta ezt. Molnár Lajos szándékosan tett így, Kóka János pártelnök pedig késve tudta meg a voksolás időpontját. A Magyar Nemzet szerint mindketten pénzbírságra számíthatnak a frakciófegyelem megsértése miatt.

Kókának tovább esett a népszerűsége

Itthon2008.05.06, 09:39

Öt pontot esett Kóka János SZDSZ-elnök népszerűségi mutatója az elmúlt egy hónapban. A szabad demokrata politikusok közül Kókánál csak Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter népszerűtlenebb, és az SZDSZ elnöke csak kevéssel előzi meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérésére hivatkozva.

Kóka búcsúzott, az SZDSZ keményít

Itthon2008.05.05, 14:16

Az SZDSZ-frakció hétfő délelőtt döntött a koalíció felbomlása utáni új szabályokról: ezentúl szigorúbban veszik a hiányzást a parlamenti és bizottsági ülésekről, és nem támogatják automatikusan a kormány javaslatait. Kóka János pártelnök elbúcsúzott az MSZP-frakciótól.

Nem gondolkodik az SZDSZ a koalíció újraépítésén

Itthon2008.05.01, 09:28

Az SZDSZ nem a koalíció újraépítésében gondolkozik, még kevésbé személyi kérdésekben, mert hibás az a paradigma, ami személyekhez kötné, hogy egy koalíció lehet-e sikeres vagy sem - mondta Kóka János az MTI-nek adott interjúban.

Békével és puszival távozik az SZDSZ

Itthon2008.04.28, 15:17

Konstruktív ellenzékiséget ígért parlamenti búcsúbeszédében Kóka János SZDSZ-elnök, aki szerint a jövőben sem lesz céljuk a szocialista kormány megbuktatása. A szabad demokrata pártelnök kézfogással búcsúzott Gyurcsány Ferenctől, és puszival köszönte meg Horváth Ágnes munkáját.

Kilép az SZDSZ a koalícióból

Itthon2008.04.27, 20:06

Végleg eldöntötte az SZDSZ küldöttgyűlése: a párt kilép a koalícióból. Korábban a vezető SZDSZ-eseket tömörítő ügyvivői testület és az országos tanács is ugyanezt szavazta meg. Kóka támogatást kért a kilépéshez, és a pártot békához hasonlította. Kóka koalíciót kötne Fodor Gáborral, aki viszont bejelentette: vállalja a pártelnökséget. Az alapszabályt módosították, hogy ne lehessen több csalás.

Magyar Bálint is visszahozná Kunczét

Itthon2008.04.19, 10:39

Kóka János után több más SZDSZ-es politikus is jelezte, jó ötletnek tartaná, hogy újra Kuncze Gábor legyen a párt elnöke. A Népszabadságnak adott interjújában támogatta Kuncze visszatérését Magyar Bálint is.

Kóka visszahívná Kunczét

Itthon2008.04.17, 19:09

Kóka János szerint az SZDSZ számára az lenne a legjobb, ha Kuncze Gábor visszatérne a párt élére. Kuncze közölte: nem tervezi a visszatérést.

Kóka: "Nem mutattuk meg a liberális alternatívát"

Itthon2008.04.16, 19:11

Az SZDSZ is felelős azért, mert a kormány több rossz kompromisszumot kötött az elmúlt két évben - ismerte el az [origo]-nak Kóka János, az SZDSZ elnöke, aki mégis inkább a szocialistákat hibáztatja. A szabad demokrata elnökválasztás kapcsán felmerült csalások gyanúját már lényegtelen kérdésnek tartja, de nagyon izgul az ország sorsáért. Interjú Kóka Jánossal.

Foghegyről vágott vissza Kókának az elviharzó Gyurcsány

Itthon2008.04.15, 21:37

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden kivonult a parlamenti ülésteremből, miközben Kóka János, az SZDSZ elnöke beszélt. Gyurcsány annyit vetett oda neki: "de bátor lett az elnök úr".

Gyurcsány: Hosszan fenntartható a kisebbségi kormányzás

Itthon2008.04.12, 21:09

A szocilaista párt választmányának szombati ülésén eldőlt: nem hívnak össze rendkívüli MSZP kongresszust. Kóka János SZDSZ-pártelnök szombaton úgy nyilatkozott: biztos benne, hogy pártja április 27-i küldöttgyűlése nem fog a koalícióban maradás mellett dönteni. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kifejtette: hosszan fenn tud maradni szerinte a kisebbségi kormányzás. 

Sólyom megbeszéli a válságot Gyurcsányékkal

Itthon2008.04.07, 16:33

Elsőként a kormányfővel, majd Kóka Jánossal is találkozik Sólyom László, hogy tájékozódjon a koalíciós válságról. Gyurcsány már kétszer személyesen beszélt a köztársasági elnökkel a helyzetről.

Kuncze: Működhet a kisebbségi kormányzás

Itthon2008.04.03, 20:46

Kuncze Gábor szerint működőképes lehet a kisebbségi kormányzás, a liberális párt képviselői támogatni fogják azokat a előterjesztéseket, amelyek javítanak az ország helyzetén; az SZDSZ korábbi elnöke erről csütörtökön beszélt Szegeden.

Mindenkit helyre tett Kuncze Gábor

Itthon2008.04.03, 13:24

Gyurcsány Ferenc bűnbaknak akarta felhasználni az SZDSZ-t, hogy így erősítse meg saját pártján belüli helyzetét - jelentette ki Kuncze Gábor, a liberális párt volt elnöke a Friderikusz most műsorában. A koalíciós szakítás hátterét elemezve a politikus arról is beszélt, hetek óta hallani szocialista körökben a kisebbségi kormányzás gondolatát, mégsem volt tudatos a nagyobbik kormánypárt lépése. Kuncze szerinte a liberális párt is hibázott, mert nem jól kezelték a választási csalással kapcsolatos botrányt, és Orbán Viktornak sem kellene felelőtlenül ígérgetnie.

Kókának már nincs baja Gyurcsány képességével

Itthon2008.04.03, 09:01

Bár hétfőn a parlamentben Kóka János SZDSZ-elnök még azt mondta, hogy a miniszterelnökben elfogyott a képesség az ország megújítására, csütörtökön már azt nyilatkozta, nem Gyurcsány személyes képességeinek hiánya okozta a válságot. Kóka azt mondta, a liberális pártban mindenki egyetért a koalíció elhagyásával, közben azonban Fodor Gábor arról beszélt, hogy ötven százalék esélyét látja a maradásnak.

A túlélésről szólhat a reformköntösbe bújt válság

Itthon2008.04.03, 09:23

A koalíciós szakítással végződő keménykedésben jelentős szerepet játszott, hogy saját pártján belül komoly legitimációs problémákkal küzd Gyurcsány Ferenc és Kóka János is - mondták az [origo] által megkérdezett politológusok. A kormányfő pozicióját a március 9-i népszavazási kurdarc kezdte ki, Kóka Jánosnak pedig az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán történt csalások miatt vannak nehézségei. Az MSZP és az SZDSZ vezető politikusai viszont állítják: nem direkt készült a két pártelnök a szakításra, csak a kialakult helyzetből próbálnak minél jobban kijönni.

Fodor adna időt az MSZP-vel való egyeztetésnek

Itthon2008.04.02, 09:29

Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter nem nyújtja be lemondását a miniszteri posztról, bár Kóka János szabad demokrata pártelnök hétfőn bejelentette: a párt visszahívja minisztereit a koalícióból. Fodor szerint egyeztetni kell, az utolsó pillanatig. A keddi koalíciós egyeztetésen az SZDSZ közölte a koalíció felbontását, amit az MSZP tudomásul vett.

Nyáron újul meg az SZDSZ

Itthon2008.04.01, 22:17

Várhatóan nyáron tartja rendkívüli küldöttgyűlését az SZDSZ, ahol újraválasztják a párt tisztviselőit - derült ki a szabad demokrata ügyvivők kedd esti ülésén. Az [origo] úgy tudja, voltak viták a forgatókönyvről, de élezte a párton belüli helyzetet az is, hogy Kóka János pártelnök megerősödött a koalíciós válságban.

Az SZDSZ kiszáll a koalícióból

Itthon2008.04.01, 01:56

Az SZDSZ nem kíván tovább szerepet vállalni a jelenlegi koalícióban - jelentette be Kóka János pártelnök hétfőn este. A párt vezetése egyhangúlag döntött úgy, hogy április 30-án visszahívja minisztereit a kormányból. A párt döntésének oka, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meneszteni akarja Horváth Ágnes egészségügyi minisztert. Az MSZP elnöksége is értékelte a helyzetet, de nem terítették ki lapjaikat.

Rendkívüli tisztújítást akar az SZDSZ vezetése

Itthon2008.03.25, 18:40

Lesz rendkívüli tisztújítás az SZDSZ-ben - döntött a párt vezetése Kóka János pártelnök szerint. A leendő küldöttgyűlésnek a pártelnökről, az ügyvivőkről és az Országos Tanács tagjairól is döntenie kell. Többhetes huzavona után határozott így az SZDSZ egy összevont frakció- és ügyvivő testületi ülésen. Kóka szerint ő mindig a teljes tisztújítás mellett volt.

Fodor nem megy el az SZDSZ keddi ülésére

Itthon2008.03.24, 14:33

Kedden összevont ügyvivő testületi és frakcióülést tart az SZDSZ. A tanácskozásra nem mennek el azok, akik a tisztújítú küldöttgyűlés késlekedése miatt felfüggesztették ügyvivő testületi tagságukat, így Fodor Gábor sem. Az MTI-nek név nélkül nyilatkozó SZDSZ-es politikusok szerint elképzelhető, hogy kedden Kóka János pártelnök maga kezdeményez rendkívüli tisztújítást.

Egyre zavarosabb az SZDSZ-es csalás ügye

Itthon2008.03.21, 22:33

Hiába zárult le az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán történt csalásokat feltáró vizsgálat, a szabad demokraták mégsem tudnak pontot tenni az ügy végére. Nem jutottak dűlőre abban sem, hogy a vizsgálat alapján meg kell-e ismétleni az elnökválasztást. Kóka János pénteken azt mondta: bármilyen helyzetben kész megmérettetni magát. Több ügyvivő viszont azt mondta az [origo]-nak: a csütörtöki maratoni ügyvivői ülésen Kókáék szavazták le az elnökválasztás megismétléséről szóló javaslatot.

Nem döntött az SZDSZ az új tisztújításról

Itthon2008.03.21, 10:21

Több mint hét órán át tárgyalt az SZDSZ vezetése az elnökválasztáson történt csalások következményeiről, majd végül úgy döntött, nem dönt. Az új küldöttgyűlés összehívására ugyanis csak a párt országos tanácsának van joga, ez a testület pedig legközelebb április elején ülésezik. A csalásról készült jelentésben az áll, az álküldöttek - többek állítása szerint - nem Kóka János, hanem Fodor Gábor mellett voksolhattak, és érdemben befolyásolhatták a választás kimenetelét. Az SZDSZ a honlapján nyilvánosságra hozta a csalásokról készült vizsgálati jelentést.

Fodor és pártolói felfüggesztik ügyvivői tagságukat

Itthon2008.03.21, 19:21

Fodor Gábor és támogatói pénteken bejelentették, hogy felfüggesztik tagságukat az SZDSZ ügyvivő testületében. A politikusok szerint az SZDSZ vezetése hiába ismerte meg az elnökválasztási csalásról szóló vizsgálati anyagot, a szükséges politikai döntést nem hozta meg. Kóka János szerint szükségtelen volt Fodorék lépése.

Kóka: Ha nincs reform, értelmetlen a koalíció

Itthon2008.03.19, 17:32

Nincs értelme a koalíciónak, ha nincsenek reformok - jelentette ki Kóka János SZDSZ-elnök az egészségbiztosítási reformmal kapcsolatban. A reformról az SZDSZ "csak a hatalommal együtt" tudna lemondani. Kóka nem mondta ki egyértelműen a kérdésre, hogy kilép-e az SZDSZ a koalícióból, ha a szocialisták teljesen állami tulajdonban hagyják az egészségbiztosítást.

Fortyog az SZDSZ a csalás leple alatt

Itthon2008.03.19, 13:07

A tavalyi elnökválasztáskor elkövetett csalás részleteiről hallgat az SZDSZ, de úgy tűnik, nem is az álküldött-botrány a legfontosabb kérdése a pártban folyó önvizsgálatnak. A párton belül kemény hatalmi harc folyik. Gyanús pletykák, bántó szavak és sértődöttség miatt feszülnek egymásnak egyre keményebben Kóka János pártelnök és az elnökválasztáson vele szemben alulmaradt Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter támogatói.

Reformálca és gázolás a parlamentben

Itthon2008.03.11, 17:33

Cserbenhagyásos gázolás a népszavazási kezdeményezés Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerint, aki a vizit- és a kórházi napidíj gyors eltörlését ígérte. Mikola István a kormánypártok pszichés állapotán élcelődött, Kóka János szerint Kádár János nyerte a népszavazást. A kormánypártok és az ellenzék kedden sem találta a közös hangot a parlamentben, pedig jövő héten dönteni kell a referendumon megbukott díjak eltörléséről.

Válságtanácskozást tartott az SZDSZ

Itthon2008.02.25, 07:46

Az elnökválasztás körüli botrány miatt informális válságtanácskozást tartott az SZDSZ a hétvégén - írja a Népszabadság. A lap névtelen informátoraira hivatkozva arról számol be, hogy a helyzet elmérgesedett Kóka János és Fodor Gábor hívei között, mintha újrakezdődött volna az elnökválasztási kampány.

Előző
Következő