Krausz Ferenc

címke rss

Ezért jelentős Krausz Ferenc Nobel-díjjal kitüntetett felfedezése

Tudomány2023.10.04, 13:13

A Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L'Huillier által kidolgozott, Nobel-díjjal elismert attoszekundumos technikától a következő években több területen, így például a biológiában is tudományos áttörések várhatók - hangsúlyozta Szabó Gábor akadémikus.

A Nobel-díjas Krausz Ferenc már átalános iskolában szerette a fizikát - Köszönetet mondott tanárainak

Life.hu2023.10.04, 07:41

A sikerhez, a Nobel-díjhoz vezető út a móri Radnóti Miklós Általános Iskola fizikaóráiról indult, és az elmúlt ötven évben sem hagyott alább a fizika iránti érdeklődése - mondta Krausz Ferenc Németországban élő magyar fizikus, aki két másik kutatóval együtt kapja meg idén a fizikai Nobel-díjat.

Magyar Nobel-csoda: két Nobel-díj két nap alatt

Tudomány2023.10.04, 08:46

Kertész Imre 2002-es ésHerskó Ferenc 2004-es kitüntetése óta nem kapott magyar író vagy kutató Nobel-díjat. Húsz év elteltével azonban megtört a jég, és nem is akárhogy. Egyszerre két kiváló magyar tudós munkáját is elismerték a legrangosabb tudományos díjjal. Karikó Katalint már évek óta emlegették a díjra esélyesek között, Krausz Ferencről viszont csak a legbennfentesebbek tudták, hogy a díj várományosa lehet. Ebben bizonyára az is közrejátszott, hogy az új fizikai Nobel-díjas kutatási témája sokkal elvontabb, mint a Covid-19 elleni vakcina kifejlesztésében nagy szerepet játszó kutatónőé.

Krausz Ferenc: Nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e, vagy ez a valóság

Itthon2023.10.03, 17:10

A tudós arról mesélt egy interjúban, milyen érzéseket élt át, mikor megtudta, két kollégájával Nobel-díjat fog kapni. Krausz Ferenc első gondolata az volt, hogy hány barátja, kollégája és munkatársa járult hozzá ehhez a sikerhez közvetlenül vagy közvetve.

Egy évvel ezelőtt megjósolták Krausz Ferenc Nobel-díját

Itthon2023.10.03, 16:24

Magyarország kormánya 20 milliárd forinttal támogatta Krausz Ferenc professzor kutatócsoportját. A csoport betegségmegelőzésben és egészségmegőrzésben tesz korszakalkotó felfedezéseket - idézte fel az egy évvel ezelőtt történteket György László kormánybiztos, aki 2022-ben már megjósolta a fizikai Nobel-díjat a tudósnak.

Orbán Viktor: Mórról a világ tetejére - fotó

Itthon2023.10.03, 14:48

Gratulálok Krausz Ferencnek a fizikai Nobel-díjhoz! - írta közösségi oldalán a miniszterelnök. Orbán Viktor gratulált Krausz Ferencnek, aki Pierre Agostini és Anne L'Huillier mellett kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.

Így gratulált Novák Katalin a friss Nobel-díjas Krausz Ferencnek

Itthon2023.10.03, 14:05

Ahogy arról az Origo beszámolt, egy magyar tudós, Krausz Ferenc kapta a fizikai Nobel-díjat. Novák Katalin a Facebook-oldalán gratulált az eredményhez.

Miért kapta a fizikai Nobel-díjat a nagy magyar tudós?

Tudomány2023.10.03, 13:32

Krausz Ferenc és kutatócsoportja elsőként hozott létre és mért meg egy femtoszekundumnál (10 -15 másodperc, azaz a másodperc billiárdod része) rövidebb ideig tartó fényimpulzust. A kutatók ezeket az attoszekundumos (10 -18 másodperc, azaz a másodperc trilliomod része) fényimpulzusokat arra használták, hogy az elektronok belső atomi mozgását valós időben megfigyelhetővé tegyék. Ezek az eredmények jelentették az attoszekundumos fizika kezdetét.

Kicsoda Krausz Ferenc, a nagy magyar tudós?

Tudomány2023.10.03, 13:11

A 2023-as fizikai Nobel-díjat megosztva ítélték oda Krausz Ferencnek, Pierre Agostininek és Anne L'Huillier-nek "kísérleti módszereikért, melyek az anyagban jelen levő elektronok dinamikájának vizsgálatában alkalmazható attoszekundumos fényimpulzusokat generálnak".

Újabb magyar kap Nobel-díjat: Krausz Ferenc fizikus is részesül az elismerésben

Life.hu2023.10.03, 16:02

Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L'Huillier kapja idén a fizikai Nobel-díjat.

Előző
Következő