közmunka

címke rss

Bilincsbe verték a botrányhősnőt

Archívum2011.10.21, 10:45

Valószínűleg a bilincs Lindsay Lohan kedvenc ékszere - különben miért járkálna annyit a bíróságra?

"Nem tudom, miből lesz meg a főzés" - kirúgtak négy közmunkást Gyöngyöspatán

Itthon2011.10.25, 09:24

Kirúgtak négy közmunkást a gyöngyöspatai mintaprogramból, mert pár napra elmentek napszámba, de a jegyző szerint senkinek nem szóltak. Napszámban háromszor annyit keresnek, mint a közmunkával, a kirúgás miatt viszont három évig nem kaphatnak segélyt. A jegyzőnek a Belügyminisztérium is azt javasolta, hogy keressen más megoldást a kirúgások helyett, de szerinte ez pszichológia, "a lelkeknek is jót tett, mert sokat hiányoztak".

A politika nyert a gyöngyöspatai cirkusszal

Itthon2011.11.06, 15:15

Csillapodott, de nem tűnt el teljesen az etnikai feszültség Gyöngyöspatáról. Akik eddig utálták a cigányokat, azok most sem szerették meg őket, és a helyi fiatalok szerint néha utánuk kiabálnak, hogy cigány. Újabb ellenségeket azonban nem szerzett senki, és a tavaszi konfliktusok középpontjában álló Véderő vezetője is megtalálta a helyét. Többen azonban attól tartanak, hogy Eszes Tamás csütörtöki halála felszíthatja az indulatokat.

"Aki félfasiszta diktatúrára hivatkozik, az nem mond igazat" - interjú Balog Zoltán államtitkárral

Itthon2012.01.30, 15:49

A segélyekre berendezkedve élőket akarja kimozdítani a kormány a közmunkaprogrammal - mondja Balog Zoltán felzárkóztatási államtitkár, aki szerint az újfajta gondolkodástól idegenkedők arra számíthatnak, hogy romlani fog a helyzetük. Balog szerint a külföldre távozott romák aránya egyelőre nem érte el azt az arányt, ami káros lenne, de igazságtalannak tartja azt, ha valaki politikai üldöztetésre hivatkozva költözik el. Interjú.

Nem érdeklik a cégeket a közmunkások

Itthon2012.02.28, 09:01

Egyelőre főleg az önkormányzatok alkalmazzák helyi jellegű munkákra a közmunkásokat, a cégek kedvét várhatóan a nyári mezőgazdasági idénymunkák hozzák majd meg - írja a keddi Világgazdaság.

A dolgozó szegényeknek is adna segélyt Bajnai alapítványa

Itthon2012.03.22, 19:43

Alapvető fordulatot javasol a szociálpolitikában Bajnai Gordon alapítványa: a csütörtökön bemutatott kutatás szerint le kell építeni a jelenlegi kormány által felfuttatott közmunkát, és nem csak a munkanélkülieket, hanem a dolgozó szegényeket is támogatni kell. A korábbi miniszterelnök szerint figyelemmel kell lenni a közvéleményre is, az emberekben pedig zsigeri ellenérzések vannak a segélyezéssel szemben.

Dolgozni kell a segélyért egy zalai faluban

Itthon2012.04.13, 10:08

Senki sem kap szociális segélyt a Zala megyei Sormáson, a természetben kapott támogatás értékét pedig mindenkinek le kell dolgoznia - írta pénteki számában a Zalai Hírlap. A rászorulóknak például az elhagyott földeket meg kell művelniük, és a terményeket az önkormányzat szétosztja a munkában részt vevők között.

Kaszát, kapát, csákányt ad a piti tolvajok kezébe a kormány

Itthon2012.05.14, 09:10

Piti tolvajok, gyorshajtók, randalírozó fiatalok egész sorát küldené dolgozni a kormány, amely rákapott a büntetésből kiszabott munkára, és egyre több esetben tenné ezt lehetővé. Van olyan polgármester, aki szerint nyűg lesz piti tolvajokkal dolgoztatni, mivel aki nem végzi rendesen a munkát, azt börtönbe kéne küldeni, ami kemény konfliktusokhoz vezethet. A törvény szerint ráadásul nem kell tekintettel lenni a dolgozni küldött emberek végzettségére, a közfoglalkoztatás pedig csak kevés képzett embernek tud munkát adni. Az árokpartok, földutak és folyami gátak viszont ragyogni fognak a tisztaságtól, ha beindul a program.

30 nap közmunkára ítélték a Demszkyt tojással megdobáló fiatalokat

Itthon2012.06.11, 13:41

Harminc pihenőnapon, napi hat órában kell fizikai közmunkát végeznie annak a két fiatalnak, aki három éve tojással megdobálta Demszky Gábor akkori főpolgármestert.

Szabálytalan közmunka miatt kell fizetnie Gyöngyöspatának

Itthon2012.06.22, 11:25

Magánterületen dolgoztak a közmunkások Gyöngyöspatán, ezért több mint 1,1 millió forintnyi közfoglalkoztatási támogatást kell visszafizetnie a településnek. A jobbikos polgármester tagadja, hogy az ő ingatlanán dolgoztak volna a közmunkások.