Kövér László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Orbán Viktor
- Országgyűlés
- parlament
- pártpolitika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Összevissza beszélnek a robbantásos veszélyről
Mégis elhalasztja szombatra tervezett nagygyűlését a Fidesz - jelentette be Kövér László, a párt választmányi elnöke, aki a kormányt hibáztatta azért, amiért a rendezvény lefújására kényszerültek. A politikus állítása szerint kaptak tájékoztatást várható provokációról és készülő robbantásos merényletekről is. Két miniszter szerint azonban nem pont ilyesmiről volt szó.
A két legjobban várt koncerttel búcsúzik a Sziget
Három hét múlva jelöl főpolgármestert a Fidesz
Június 17-én dönt majd a főpolgármester-jelölt személyéről a Fidesz. Kövér László választmányi elnök szerint akkor zárják le az önkormányzati választásokra való felkészülést is. A párt Tirts Tamás, a budapesti választmány ügyvezető alelnöke, fővárosi képviselő; Cselovszki Zoltán, a Fidesz Új Budapest Központjának vezetője; Fónagy János volt közlekedési miniszter és Tarlós István III. kerületi független polgármester közül választja majd ki a főpolgármesteri tisztért versenybe szálló jelöltjét.
Hamis az antikommunista Fidesz-közlemény is
Egy fideszes e-mail címről a hétvégén már a második fantomközleményt küldték el különböző sajtóorgánumoknak. A Fidesz tiltakozik, és provokációsorozatnak tartja az ügyet. A párt közleménye szerint először Pokorni Zoltán, majd Kövér László nevével éltek vissza ismeretlenek. A Fidesz mindkét esetben feljelentést tesz.
Kövérnek kérdései vannak a fenyegetésekről
Zárt ülést tartott pénteken a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, ahol arról az értesülésről tárgyaltak, miszerint robbantások várhatók a hétvégi nagygyűléseken. A bizottság ellenzéki tartózkodás mellett elfogadta a rendvédelmi szervek tájékoztatását. A testület fideszes elnökének, Kövér Lászlónak kétségei vannak az állítólagos fenyegetésekről.
Kövér László
A Fidesz országos választmányának elnöke a párt egyik legmarkánsabb, a közvéleményt leginkább megosztó személyisége. Beszédeivel sokszor felháborította politikai ellenfeleit.
Év végére javult a politikusok megítélése
Az őszi mélypont után decemberre javult a politikusok megítélése - írja a Népszabadság a Szonda-Ipsos felmérése alapján. A közvélemény-kutatásból kiderül: a 24 tagú politikusi népszerűség-lista élén egész 2005-ben a köztársasági elnök állt, az utolsó két helyen pedig Áder János és Kövér László.
Örökre titok maradhat a Szatmári-ügy
Négy órán keresztül vitatkoztak a Szatmári-ügyként elhíresült kémtörténetről készült jelentésről a parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén. A zárt ülés után sem Juhász Ferenc, a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének vezetője, sem Kövér László bizottsági elnök nem árult el részleteket az ügyről.
Kövér Gyurcsányt támadja az ügynöklisták miatt
Kövér László szerint az ügynöklistáknak a titkosszolgálatok működését is veszélyeztető napvilágra kerülése a miniszterelnök környékén keresendő központ forgatókönyve szerint zajlik. Nem kizárt azonban szerinte az sem, hogy ellenérdekű titkosszolgálatok, államok állhatnak az ügy mögött.
Másfél milliót fizethet Újhelyi Orbánéknak
Személyiségi jogi pert vesztett Orbán Viktorral, Kövér Lászlóval és Szadai Károllyal szemben nem jogerősen Újhelyi István. A szocialista politikust személyenként 500 ezer, vagyis összesen másfél millió forint nem vagyoni kártérítésre kötelezte a Csongrád Megyei Bíróság pénteken. Újhelyi közölte: fellebbez a döntés ellen.