kormányválság 2009
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc lemondása
- Gyurcsány Ferenc
- Bajnai Gordon
- MSZP
- SZDSZ
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Két hét, két akadály - a kormányfőcsere menetrendje
Bajnai Gordonnak előbb az SZDSZ országos tanácsának szombati ülésén, majd az MSZP vasárnapi kongresszusán kell támogatást kapnia, és csak utána következhet az a speciális parlamenti szavazás, amelynek sikere esetén azonnal elfogalhatja a távozó Gyurcsány Ferenc helyét. Ha minden akadályt legyőz, akkor április 14-én lehet belőle miniszterelnök. Ismerkedjen meg a kormányfőváltás menetrendjével!
A német lapok szerint kaotikus a magyar politikai helyzet
Zűrzavarok, hektikus keresgélés, tűzfészek, káosz - így jellemzi a német sajtó a magyar belpolitikai helyzetet. A Süddeutsche Zeitung szerint szükség van előre hozott választásokra, de előbb a "kölcsönös gyűlölet által vezérelt táboroknak" egy közös munkaalapot kell találniuk. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a kis pártokért aggódik.
A hőbörgő MSZP-sek is beálltak Bajnai mögé
Felsorakozott az előre hozott választástól mindennél jobban rettegő szocialista frakció nagy többsége Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt mögött. A frakció hétfői zárt ülésén az MTI szerint felmerült, hogy mégis Gyurcsány Ferenc maradjon a pártelnök, aki viszont azt magyarázta: azért mondott le, mert úgy érezte, szervezkednek ellene. Az [origo]-nak több névtelenséget kérő szocialista képviselő is azt mondta, nem tetszett az MSZP-seknek, hogy Bajnai szerződést akar aláíratni a képviselőkkel.
Bajnai: Fájni fog
Minden embert érinteni fog és fájdalmas lesz - így harangozta be programját Bajnai Gordon, az MSZP és az SZDSZ közös kormányfőjelöltje hétfői sajtónyilatkozatában. Kijelentette: embert próbáló időszak következik, amelybe azonban késlekedés nélkül bele kell vágni. A párton kívüli Bajnai fontosnak nevezte, hogy személyében olyasvalaki kerülhet a kormány élére, akinek nincsenek politikai ambíciói, ezért csak az ország érdekeit nézi majd.
Szonda: A többség előre hozott választást akar
Legyenek előre hozott választások - így válaszolt a megkérdezettek 52 százaléka a Szonda Ipsos által készített felmérésben arra a kérdésre, hogy mi lenne jobb az ország számára. Ennél is nagyobb többség véli úgy, hogy utcai tüntetéseken fogják követelni az előre hozott választásokat, ha a következő pár napban sem oldódik meg a kormányfőcsere.
Az MSZP-től félnek a bizalmatlan SZDSZ-esek
Nem Bajnai Gordonban, hanem az MSZP kitartásában kételkedtek azok az SZDSZ-esek, akik vasárnap nem támogatták Bajnai jelölését a miniszterelnöki posztra - állították az [origo]-nak nyilatkozó szabad demokrata politikusok. A képviselők szerint a héten még bármi megváltozhat, az sem biztos, hogy szombaton hivatalosan is megkapja Bajnai az SZDSZ támogatását, mivel a párt megosztott.
Draskovics elrendelte Bajnai személyi védelmét
Draskovics Tibor rendészeti miniszter elrendelte Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt személyi védelmét. Őrizni fogják Bajnai lakóhelyét is.
Közelít 1995-ös mélypontjához az MSZP
Meggyengült alapszervezetek, elfordult szimpatizánsok és kevés fiatal - az MSZP két alapító tagja szerint ez jellemzi ma a pártot, amelynek vezetője, Gyurcsány Ferenc szombaton belebukott az általa kezdeményezett kormányfőcserébe. A közvélemény-kutatások szerint a szocialisták népszerűsége az 1995-ös mélypont felé közelít, miközben szinte mindenki pesszimistán látja az ország helyzetét. Az egyik alapító szerint az utolsó időkre már nem lehetnek büszkék.
Maradni akar a politikában Gyurcsány
Továbbra is politikusként kíván dolgozni a miniszterelnöki posztról és az MSZP éléről is távozó Gyurcsány Ferenc - mondta az [origo]-nak a kormányszóvivő, aki szerint Gyurcsány továbbra is ellátja miniszterelnöki teendőit, jövőbeli tisztsége pedig párttársain múlik.
Az SZDSZ is rábólintott Bajnai miniszterelnökségére
Órákon át tartó egyeztetés után vasárnap éjszaka az SZDSZ vezetése és parlamenti frakciója is támogatásáról biztosította az MSZP által miniszterelnöknek javasolt Bajnai Gordon gazdasági minisztert. Ezzel a szocialistáknak várhatóan sikerül elérniük, hogy kormányon maradhassanak, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nem lesznek előre hozott választások. Fodor Gábor SZDSZ-elnök szerint szakértői kormány alakul, döntően külső emberekkel. Bajnai várhatóan jelentős megszorításokat fog végrehajtani.
A "bolsevik kutyán" nevettek a Fidesz-születésnapon
Újra és újra kezdeményezi a parlament feloszlatását a Fidesz - közölte Orbán Viktor Fidesz-elnök vasárnap pártja születésnapi ünnepségén. Orbán szerint nekik több megfelelő emberük is van egy Fidesz-kormány minden posztjára. A visszafogottan ünneplő Fidesz tortájába a híres bolsevik kutyás kiszólást idéző Szájer József vágott bele először.
Sorban dőlhetnek meg kormányok a régióban
További kormányválságokra kell számítani a kelet-közép-európai régióban és a Balkánon - mondták az MTI-nek nyilatkozó szakértők, akik szerint Romániában és Horvátországban is inog a kormány, Bulgáriában pedig a nyáron esedékes választásokon várható hatalomváltás. Gyarmati István elemző szerint erősödhetnek ugyan a szélsőségek, de komoly előretöréssel nem kell számolni.
- címkék:
- kormányválság 2009
- Címkefelhő »
"Leszegett fejjel menni előre" - Bajnai válságkezelési módszere
A foglalkoztatási rendszer megváltoztatását nevezte a legfontosabb reformfeladatnak Bajnai Gordon gazdasági miniszter, az MSZP új kormányfőjelöltje a válság kapcsán adott februári interjújában. Bajnai szerint a válságkezelő lépéseket akkor is muszáj megtenni, ha fájdalmasak lesznek, leszegett fejjel kell haladni előre, és meg kell próbálni elébevágni a válság fejleményeinek.
Saját magát szorította sarokba az SZDSZ
A miniszterelnökcseréről folyó tárgyalások kezdete óta az SZDSZ több olyan ígéretet is tett, amellyel saját mozgásterét szűkítette le. Az új kormányfő megtalálására kitűzött csütörtöki határidő már rég lejárt, és az sem világos, kit tud elképzelni az SZDSZ miniszterelnöki székben az után, hogy az általa alkalmasnak nevezett három jelölt - Békesi László, Bokros Lajos és Surányi György - közül egyik sem vállalta.
Fodor bejelentése és hazaárulózás az utcán - videók
Fodor Gábor SZDSZ-elnök vasárnap éjszaka jelentette be, hogy pártja támogatja Bajnai Gordon miniszterelnöki jelölését. A gazdasági miniszter több órát töltött a szabad demokraták székházában, majd távozásakor szűkszavúan nyilatkozott, miközben néhány utcai tiltakozó lehazaárulózta.
Bajnai vagy "nincs tovább" - kijátszotta utolsó kártyáját az MSZP
Bajnai Gordon gazdasági minisztert jelöli miniszterelnöknek az MSZP, a tárcavezető már rá is bólintott a felkérésre - állította az [origo]-nak egy névtelenséget kérő vezető szocialista politikus. Szerinte hiába nem szeretik sokan Bajnait a frakcióban, támogatni fogják, mert ha nem ő lesz a jelölt, akkor "nincs tovább".
Gyurcsány: "Benyújtottam a lemondásomat" - nézze meg!
Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökségi üléséről távozóban bejelentette, hogy benyújtotta lemondását a pártelnöki posztról. Gyurcsányt tüntetők várták az MSZP székháza előtt. Nézze meg videón!
Egy "hanyatló kultúrát" számolna fel - Bokros Lajos programja
Átfogó és mély reformokat tart szükségesnek Bokros Lajos közgazdász, akit az SZDSZ kormányfőjelöltnek ajánlott a szocialisták számára. Bokros azt ígéri, hogy hatékonyabbá és jobbá tudná tenni az egészségügyet, az oktatást, a közigazgatást és az adórendszert is. Megszüntetne kiváltságokat, de szerinte ettől csak igazságosabb lenne a rendszer. Összegyűjtöttük programjának fontosabb elemeit.
Nem érdemes a nagy hajrában bíznia az MSZP-nek
Jogosan fél az előre hozott választásoktól az MSZP, hiszen nem elég, hogy mélyponton van a népszerűsége, de az elmúlt két választás tapasztalatai szerint nem is képes 3 hónap alatt változtatni ezen. Ha választás lesz, a szocialisták legfeljebb abban reménykedhetnek, hogy a Fidesz elront valamit, de erre sincs sok esély, hiszen az ellenzéki párt népszerűsége december óta jelentősen nőtt.
MN: Gyurcsánynak titkos forgatókönyve van
Titkos forgatókönyvet dolgozott ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormányválság megoldására a Magyar Nemzet információi szerint. A lap úgy tudja, Gyurcsány Bajnai Gordon gazdasági minisztert emelné kormányfővé. Bajnai azonban nem túl népszerű az MSZP-ben.
Ha lemondott Gyurcsány - forgatókönyvek
Az államfő kezébe kerülhet a miniszterelnök-jelölés, ha Gyurcsány Ferenc lemond a kormányfői posztról, de végül a parlamentnek kellene rábólintania az új kabinetre. Ha Gyurcsány az MSZP vezetéséről mond le, rendkívüli pártkongresszust kellene összehívni.
A mélybe rántotta Gyurcsány az MSZP-t politológusok szerint
Gyurcsány Ferenc kormányfő az elmúlt egy héten maga sodorta az előre hozott választások szélére az MSZP-t, annyira elszámította magát, hogy ez kihúzta alóla a talajt - mondta az [origo]-nak Lakner Zoltán politológus. Gyulai Attila, a Political Capital elemzője szerint a legvalószínűbb jelenleg az előre hozott választás.
Gyurcsány "megroggyant" az MSZP-sek szerint
Megroggyant Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és ezért ki kell vonulnia a méltatlanná vált politikai helyzetből - nagyjából így összegezhető a kormányfővel szemben péntek óta egyre nyiltabban megfogalmazódó szocialista kritika. Gyurcsány kikezdte a belső ellenzék.
Bokros egy új választáson még lehet jelölt
Nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, aki szerint még a gondolata is sértő annak, hogy a nevét adná egy olyan programhoz, amelynek nem bízik a sikerében. Az MDF EP-kampány megnyitóján Bokros arról beszélt, hogy csak az ellenzéki párt programja kecsegtet a siker lehetőségével, és egy új választás esetén még lehet az MDF miniszterelnök-jelöltje.
Vasárnap tárgyal tovább a csalódott SZDSZ
Nem nagyon van már más lehetősége az SZDSZ-nek, mint az előre hozott választás mellé állni - mondta az [origo]-nak a párt egy névtelenséget kérő politkusa szombaton délután. Este azért még összeültek a párt vezetői, vasárnap pedig ismét tárgyal a párt ügyvivő testülete és frakciója is. Az [origo] névtelenül azt mondták szabad demokrata politikusok, hogy csalódtak Gyurcsány Ferencben, és meglepte őket Bokros Lajos is, amikor nem vállalta a miniszterelnökséget.
Gyurcsány lemondott a pártelnökségről, Bajnai lehet a kormányfőjelölt
Benyújtotta lemondását Gyurcsány Ferenc a pártelnökségről. Az [origo] szocialista forrásokból úgy tudja, a párt Bajnai Gordont jelöli miniszterelnöknek. Az esti frakcióülésen a döntést valószínűleg a képviselők is megismerték, de a bent elhangzottakról senki sem nyilatkozott. Megy a találgatás, hogy mi lesz ezután, mélyül a kormányválság.
Nevetséges kormányt vár a Fidesz - nézze meg!
A Fidesz szerint szánalmas kudarcokat hozott a szombat a kormányalakítási folyamatban, amelynek végén egy nevetséges kormány veheti át az ország irányítását. Szijjártó Péter, a párt szóvivője sajtótájékoztatón reagált a durvuló kormányválságra. Nézze meg!
Nézze meg az MSZP sajtótájékoztatóját!
Hosszú várakozás után tartott sajtótájékoztatót az MSZP szóvivője szombaton. Szűkszavú volt, de szavaiból az derült ki: ha a párt adja a miniszterelnök-jelöltet, akkor Gyurcsány Ferenc távozik a párt éléről. Nézze meg a sajtótájékoztatót videón!
Bokrosról eddig hallani sem akart az MSZP
Az SZDSZ Bokros Lajos egykori pénzügyminisztert javasolja miniszterelnöknek, de épp ő volt az egyetlen, akinek jelölését kizárták a szocialisták az elmúlt napokban. A párt alelnöke, Mesterházy Attila szerint Bokros programja gazdaságilag biztosan jó lenne, de Magyarországon emberek is élnek, akiket nagyon hátrányosan érintene.
Orbán kezdi lerakni kormányzása alapköveit
Kivizsgálják a jelenlegi vezetés alatt történt állítólagos jogsértéseket, és erős államot hoznak létre stratégiai vagyonnal - Orbán Viktor Fidesz-elnök egy pénteki könyvbemutatón már leendő kormányzásának fő irányairól beszélt. Az ellenzéki vezető azt mondta, a szocialisták válságkezelő mekkmestert keresnek, egyik elejtett megjegyzéséből pedig kiderült, hogy szerinte akár kétharmados győzelmet is arathat pártja.
A korm�nyv�ls�g 300 forinton tartja az eur�t
A keresked�k nem v�rnak l�nyeges elmozdul�st az �rfolyamokban a korm�nyv�ls�g rendez�d�s�ig. Lehets�gesek �lesebb �rfolyam kileng�sek, de a forint er�s�d�s�vel szemben viszonylag szil�rd ellen�ll�st t�maszt a 300 forintos eur� �rfolyam. D�lel�tt h�romnegyed t�zkor 302,89 forinton jegyeztek eur�t.
Suchman szerint új elnököt kell választania az MSZP-nek
Suchman Tamás kormánybiztos szerint az MSZP-nek új elnököt kell választania, Gyurcsány Ferencnek pedig ki kell vonulnia a politikai folyamatokból. Suchman szerint a kormányfő már nem alkalmas a politikai folyamatok irányítására, ezért kezdeményezni fogja egy új pártelnök megválasztását. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerint méltatlan az országhoz, ami a miniszterelnök-jelölés ügyében történik.
"Ez kezdett paródiává válni" - elúszik a hajó az SZDSZ szerint
A komolytalan kísérletezgetésnek akar véget vetni az SZDSZ Bokros Lajos miniszterelnöki jelölésével - állította az [origo]-nak egy szabad demokrata pártvezető. Bár az [origo]-nak nyilatkozó SZDSZ-es politikusok nem tekintik ultimátumnak Bokros jelölését, szavaikból az derült ki: nem nagyon bíznak már a tárgyalások a sikerében. A SZDSZ "valami fantasztikus" jelöltre vár.
Burjánzanak a vad ötletek a Der Standard szerint
Az osztrák liberális napilap, a Der Standard szerint az eddigi egyetlen komolyan vehető miniszterelnök-jelölt, Surányi György rájött, hogy csak szükségmegoldás lenne, ezért visszalépett. A lap szerint az új jelöltek egyre kevésbé fajsúlyosak.
Nem érti az MSZP, miért Bokrost akarja az SZDSZ
Bokros Lajost javasolja miniszterelnöknek az SZDSZ - jelentette be az MSZP és az SZDSZ küldöttségének tárgyalása után Fodor Gábor. Az SZDSZ elnöke szerint Bokroson kívül Surányi Györgyöt és Békesi Lászlót tartják elfogadhatónak, mivel azonban utóbbi kettő nem vállalja a jelölést, ezért csak Bokros marad. Az MSZP nem érti, miért akarja az SZDSZ a volt pénzügyminisztert, a párt elnöksége tanácskozik. Korábban felmerült, hogy az MSZP az Electrolux vezérét javasolná, ő azonban még a jelöltségig sem jutott.
Economist: Gyurcsány ravasz játékos
Gyurcsány Ferenc soha nem épült fel a 2006-os zavargásokból, kormánya pedig képtelen volt visszafogni az állami kiadásokat, és ez az összeomlás szélére sodorta a magyar gazdaságot - írja az Economist a miniszterelnök távozását elemző cikkében. A tekintélyes brit hetilap szerint ugyan az ellenzék fölénye egyértelmű, de Gyurcsány ravasz játékos, ezért egyelőre nem szabad leírni.
Hogyan zajlik egy előre hozott választás?
Az MSZP és az SZDSZ tovább keresi Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utódját, de egyre többen mondják azt - a Fidesz és a köztársasági elnök mellett már a baloldalhoz köthető emberek, köztük Medgyessy Péter korábbi kormányfő is -, hogy előre hozott választásokra van szükség. Milyen szabályok vonatkoznak erre és mennyit lehet spórolni azzal, ha az EP-választással egy időben tartják?
Egyedül is nekifutna a kormányfőcserének az MSZP
Egyedül is nekivágna az MSZP a bizalmatlansági indítványnak, ha nem sikerül az SZDSZ-szel megegyezni - írja a Népszabadság MSZP-s elnökségi forrásokra hivatkozva. Ha Surányi György volt jegybankelnök jelölése nem lesz sikeres, azaz megbukik a pártok egységes támogatása híján, a lap szerint az MSZP Glatz Ferenccel próbálhatja meg a miniszterelnökcserét.
Veres: Az MSZP garanciákat kér az új kormányfőtől
Vállalna szerepet az új kormányban Veres János pénzügyminiszter. Az MTI-nek adott interjúban azt mondta, az MSZP "szervezeti, személyi és tartalmi" garanciákat két majd az új kormányfőtől, vagyis azt, hogy a párt által javasolt embereknek adjon funkciót vagy feladatot a kormányzásban.
Medgyessy: Nem érzek elégtételt
Nem érez sem elégtételt, sem kárörömöt Gyurcsány Ferenc lemondása után Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök. Szerinte a lemondás emberileg nehéz helyzet, és Gyurcsány sem élhette meg jól. Előre hozott választásokat szeretne, és nem érti, az MSZP és az SZDSZ miért nem hagyja ezzel megújulni az országot. Ha mégsem lesz választás, Bokrost tartja a legalkalmasabb rendcsinálónak. Telefoninterjú a korábbi kormányfővel.
Új neveket vár péntekre az SZDSZ
Újabb jelöltet vár az MSZP-től a pénteken reggel folytatódó tárgyalásokra az SZDSZ, miután Surányi György visszautasította a miniszterelnöki felkérést. Fodor Gábor pártelnök szerint betartották a korábban maguknak megszabott határidőt, az már egy más kérdés, hogy a kompromisszumos jelölt nem vállata.
Surányi beszélt Kovács Lászlóval Brüsszelben
A miniszterelnökségre felkért Surányi György szerdán találkozott Kovács László uniós biztossal, az MSZP korábbi elnökével, utóbbi azonban nem kíván semmit sem elárulni a beszélgetésről. Kovács beszélt viszont arról, hogy milyen vezetőt tartana alkalmasnak a kormányfői posztra, és a leírás leginkább Surányira illik rá a szocialisták jelöltjei közül.
Ízlelgetik az előre hozott választást a szocialisták
Az előre hozott választás lenne a legjobb megoldás - állította az [origo]-nak egy névtelenséget kérő szocialista képviselő, akivel egy társa is egyetértett. Az MSZP-s képviselők többsége szerintük menekül ettől a lehetőségtől.
Jelezte területi igényeit az MSZP
Bár Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető hétfőn még a Fideszt korholta, amiért a hatalomra hajt, időközben az MSZP-nek is megjött az étvágya. Veres János pénzügyminiszter szerint természetes, ha az MSZP védi kormányzati pozícióit, Gyurcsány Ferenc kormányfő pedig blogjában írta, hogy őrizni kell a hatalmat. Egy MSZP-s képviselő az [origo]-nak azt mondta, érthető, hogy nem akarnak mindent feladni: jó káderek nem születnek pár nap alatt.
Nem foglalkozik Sur�nyival a forint �s a t�zsde
Nem reag�ltak a magyar piacok Sur�nyi Gy�rgy azon bejelent�s�re, miszerint "mivel nem alakult ki a megfelel� t�mogat�s, ez�rt � nem tekinthet� jel�ltnek".
Marad Gyurcsány, megy a parlament - forgatókönyvek
Az MSZP és az SZDSZ talál egy új, kompromisszumos jelöltet; előre hozott választások lesznek; Gyurcsány marad a miniszterelnök - ezek közül a lehetőségek közül választhat az MSZP és az SZDSZ, miután Surányi György jegybankelnök bejelentette, az ellenzék támogatásának hiányában nem tekinthető miniszterelnök-jelöltnek.
A Fideszt nem érdeklik a nevek, csak az új választás
A Fidesz álláspontja személytől függetlenül az, hogy előrehozott választás kell - reagált az [origo]-nak Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője arra a hírre, hogy az MSZP Patai Mihály tőzsdeelnököt jelöli kormányfőnek. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint napokon belül eldől, hogy lesz-e idén előrehozott választás. Az MDF nem kommentálta a hírt.
- címkék:
- kormányválság 2009
- Fidesz
- MDF
- Címkefelhő »
A háttérben maradó bankár - miniportré Patai Mihályról
Az elmúlt másfél évtizedben pénzügyi cégeket vezetett, de előtte megfordult a Világbanknál is Patai Mihály tőzsdeelnök, aki a kiszivárgott információk szerint az új jelölt a miniszterelnökségre Surányi visszalépése után. Patai az utóbbi hónapokban nem exponálta magát, így nem tudni, milyen tervei vannak a válságkezelésre, de az elmúlt bő fél évben találkozott Gyurcsánnyal és Orbánnal is.
Nem rúgja fel az asztalt az SZDSZ
Bár az MSZP-nek és az SZDSZ-nek továbbra sincs közös kormányfőjelöltje, Fodor Gábor szerdán mégis azt mondta, teljesült az SZDSZ által hétfőn szabott határidő, vagyis az, hogy csütörtökig legyen jelölt. A szabademokraták az MSZP három jelöltje közül hiába böktek rá Surányi Györgyre, az MSZP szerdai frakcióülésén nem született döntés.
Nem valószínű a közös EP- és parlamenti választás
A jelenlegi szabályok szerint nincs már lehetőség arra, hogy az EP-választásokkal egyszerre tartott előre hozott választás legyen június 7-én. Csütörtökön lenne az utolsó lehetőség, hogy egy rendkívüli parlamenti ülésen az Országgyűlés feloszlassa önmagát. Bár még nem biztos, hogy Surányi György, az MSZP és SZDSZ által egyaránt támogatott kormányfőjelölt igent mond, Gusztos Péter (SZDSZ) szerint biztosan nem lesz június 7-én előre hozott választás. A Fidesz lerövidítené a kampányidőszakot, az MDF meggyőzné az SZDSZ-t.