Kormányinfó

címke rss

Döntött a kormány: március 1-ig hatályban maradnak a jelenlegi szabályok

Archívum2021.01.28, 12:27

A szerdai kormányülésen a kabinet meghallgatta az Operatív Törzs beszámolóját, és megállapította, hogy sikerült megfékezni a járvány terjedését. Viszont az enyhítések a járvány újbóli felélénküléséhez vezetnének. Európa sok országában szigorúbb szabályok vannak érvényben, mint nálunk, ott megkezdődött a harmadik hullám, amit a kormány szeretne elkerülni, ezért a korlátozások fenntartása indokolt – mondta Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. Téma volt a baloldali gyöngyösi polgármester vakcinabotránya, és az is, hogy 6 hónapra bezárhatják azokat az éttermeket, kávézókat, amik a zárvatartási szabályok ellenére kinyitnak.

Döntött a kormány - Ekkor jöhet a korlátozások enyhítése: először a vendéglátóhelyeket nyitják majd ki

Archívum2021.01.28, 11:34

A Kormányinfón ismertette Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra a kormány legfrissebb döntéseit a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban. 

Mutatjuk a kormány legújabb döntéseit - élőben a Kormányinfóról

Archívum2021.01.28, 10:52

Csütörtökön ismét megtartja a Kormányinfót Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Kövesse percről-percre közvetítésünket az Origón. 

Hamarosan kezdődik a Kormányinfó - kövesse élőben az Origón!

Archívum2021.01.28, 10:54

Mit, miért tesz a kormány? - ezzel a címmel tart ma tájékoztatót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A 10 óra 30 percre meghirdetett Kormányinfót élőben követheti az Origón!

Választani lehet az engedélyezett vakcinák közül – a kormány csak olyat fog venni, amivel több millió embert beoltottak és biztonságos

Archívum2021.01.21, 16:39

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismertette a kormány legfontosabb döntéseit. Gulyás Gergely elmondta, az Európai Unió vakcinabeszerzése túl lassú, ezért a kormány kénytelen saját vakcinabeszerzési forrásokat szerezni. Hangsúlyozta, csak olyan oltóanyagot kívánnak beszerezni, amellyel már több millió embert beoltottak, és amelyet a magyar hatóságok biztonságosnak és hatékonynak ítélnek. A jelenleg érvényben lévő korlátozásokat ugyanis csak akkor lehet feloldani, ha megkezdődik a tömeges oltás, vagy jelentős mértékben csökken az új megbetegedések sszáma. ...

A kormány minden lehetőséget kihasználva azon dolgozik, hogy legyen vakcina  

Archívum2021.01.14, 12:08

Csütörtökön Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő megtartotta az idei év első Kormányinfóját, melyen ismertették a kormány legújabb döntéseit. Gulyás Gergely elmondta, túl vagyunk a koronavírus-járvány csúcsán, de továbbra is szigorúan be kell tartani a szabályokat. A kormány abban az esetben enyhít az intézkedéseken, ha az adatok tovább csökkennek, vagy ha sikerül az átoltottságot növelni annyira, hogy a legveszélyeztetettebbek már biztonságban vannak. A védőoltásra egyre többen jelentkeznek, eddig 1,3 millió ember regisztrált. A kormány minden lehetőséget kihasználva azon dolggozik, ...

Hamarosan kezdődik a Kormányinfó - kövesse élőben az Origón!

Archívum2021.01.14, 09:39

10 órára hirdette meg Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra a csütörtöki Kormányinfót. Az Origón élőben követjük a tájékoztatót, amint elkezdődik.

Gulyás Gergely: betiltják a petárda és tűzijáték értékesítését az országban

Archívum2020.12.11, 11:22

Az eddigi évekhez képest egészen máshogy élvezhetjük majd az ünnepeket és köszönhetjük az új évet. A legújabb intézkedések szerint, az Operatív Törzs javaslatára a kormány a bulitilalom miatt betiltják a petárda és tűzijáték értékesítését az országban.

Gulyás Gergely: Szilveszterkor biztosan kijárási tilalom lesz

Archívum2020.12.10, 12:32

Nagyon fontos, hogy az egészségügyben a védekezési képesség megmaradjon – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. Hozzátette: ágyból és lélegeztetőgépből van elég, a kapacitásokat nem teljesen merítjük. A Miniszterelnökség vezetője köszönetet mondott az orvosoknak és az ápolóknak, akik hónapok óta megfeszítetten dolgoznak. Az oltási terv szerint az első körben ők kapnak majd a vakcinából, ezt követően az idősebb korosztály juthat hozzá. Orbán Viktor miniszterelnök intenzív tárgyalásokat folytatott európai szövetségeseivel. A német-lengyel-magyar tárgyalások sikeresek voltak, van esély arra, hogy a csütörtöki EU-csúcson győzelmet könyvvelhessen ...

Friss! Ezek a legújabb kormányzati bejelentések - közölte Gulyás Gergely

Archívum2020.11.26, 11:33

Nemrég ért véget a csütörtöki kormányinfó, amelyben a legújabb kormányzati bejelentéseket közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésről  a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely. 

Hamarosan a kormány legújabb koronavírus elleni intézkedéseiről beszél Gulyás Gergely - kövesse élőben az Origón

Archívum2020.11.26, 09:50

A kormány legújabb intézkedéseiről tart tájékoztatót ma délelőtt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Gulyás Gergely: Pénteken veszi kezdetét az országos rendszeres koronavírus-tesztelés, elsőként a szociális intézményekben

Archívum2020.11.19, 12:38

Pénteken veszi kezdetét az országos rendszeres koronavírus-tesztelés, elsőként a szociális intézményekben - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely emlékeztetett: a kormány a múlt heti ülésén döntött arról, hogy az egészségügyi, szociális és nevelési intézményekben dolgozók számára koronavírus-tesztelést rendel el az operatív törzs által meghatározott rendben és ütemezéssel. A tesztelésen való részvétel önkéntes, arra senkit nem lehet kötelezni - fűzte hozzá. Soros Györgytől nem tudunk elfogadni kioktatást, mert ő volt az, aki megpróbálta tönkretenni az OTP-t, bedöntötte az angol fontot, és komoly pénzekket ...

Gulyás Gergely a kormány legújabb koronavírus elleni intézkedéseiről beszél a Kormányinfón - élő

Archívum2020.11.19, 10:43

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tartja a szokásos csütörtöki Kormányinfót.

Hamarosan a kormány legújabb koronavírus elleni intézkedéseiről beszél Gulyás Gergely - kövesse élőben az Origón

Archívum2020.11.12, 09:58

A kormány legújabb intézkedéseiről tart tájékoztatót ma délelőtt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Gulyás Gergely: A baloldali pártok, ha nem segítik, legalább ne nehezítsék meg a védekezést

Archívum2020.11.04, 16:40

Akcióképességre és gyorsaságra van szükség a koronavírus-járvány elleni védekezésben, ezért volt indokolt a rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet kihirdetése - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányülés után. Hozzátette: egy maszkhasználati szabályozás elfogadása is két hétig tartott az Országgyűlésben, erre most sem idő, sem lehetőség nincs. Arról is beszélt a miniszter, kérik az Országgyűléstől, hogy a kormány által 15 napra kihirdetett veszélyhelyzetet további 90 napra hosszabbítsa meg. Az ellenzéket e meghosszabbítás támogatására kérte, úgy fogalmazva, ha már nem segítik a védekezést, ne nehezítsék azt.

A maszkviselés a legfontosabb védekezési eszköz az embereknek

Archívum2020.10.08, 13:16

A kötelező maszkviselést, a rendezvények korlátozását, a határok lezárását, a távolságtartást, és a védekezéshez szükséges eszközök kivitelének korlátozását tartották a legfontosabb védekezési eszköznek a járvány idején azok, akik kitöltötték a Nemzeti Konzultációt. Az eredményeket Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte a Kormányinfón, csütörtökön. Beszélt arról is, hogy a legnagyobb teher az orvosokon és az ápolókon van, ezért volt fontos, hogy nőjön a fizetésük. Szó volt róla, hogy a magyar gazdaságvédelem a munkaerőpiac tekintetében az egyik legsikeresebb, a munkanélküliségi ráta sokkal jobban alakul, mint azz ...

Mindjárt kezdődik a Kormányinfó - kövesse élő közvetítésünket

Archívum2020.10.08, 09:57

Ma délelőtt is tájékoztatót tart a kormány legújabb döntéseiről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A Kormányinfó kezdetének meghirdetett időpontja 10 óra 30 perc. Az online tájékoztató történéseit élőben követheti az Oirgón!

A kormány a határzárat október 1-től további egy hónapra meghosszabbítja, mindenki számára ingyenessé teszik az influenza elleni oltást

Archívum2020.10.01, 13:06

Magyarország továbbra is Európa legjobban védekező országai közé tartozik. Összefoglaló a Kormányinfóról, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tájékoztatójáról.

Orbán Viktor bejelentette a kormányülés legfrissebb döntéseit - Részletek

Archívum2020.09.16, 17:34

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán délután bejelentette a koronavírus-járvány miatt meghozott legújabb intézkedéseket.

Rövidesen kezdődik a Kormányinfó Gulyás Gergellyel

Archívum2020.09.11, 08:59

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pénteken délelőtt tart tájékoztatót.

Szeptembertől külföldiek nem léphetnek be Magyarországra, a hazatérő magyaroknak 14 napra karanténba kell menni, vagy két koronavírustesztet végeztetni

Archívum2020.08.28, 18:02

Szeptember 1-től külföldi állampolgár csak indokolt esetben léphet be Magyarországra, szigorú biztonsági szabályok betartása mellett, a külföldről hazatérő magyar állampolgároknak 14 napig karanténba kell menniük, vagy 48 óra alatt kell két negatív tesztet produkálniuk - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. A legnagyobb veszély a vírus behurcolása, ezért ha zárjuk a határokat és az itthoni létező szabályokat betartjuk, akkor kordában tartható a vírus - mondta a miniszter. Kijárási korlátozások bevezetéséről nincs szó, az egészségügy felkészült az új hullámra.

Szeptembertől külföldi állampolgárok nem léphetnek be Magyarországra

Archívum2020.08.28, 16:57

Külföldi állampolgár szeptembertől Magyarországra nem léphet be, csak indokolt esetben - jelentette be a Kormányinfón Gyulás Gergely. A külföldről hazatérő magyar állampolgároknak 14 napig karanténba kell menniük, vagy 48 óra alatt kell két negatív tesztet produkálniuk.

Koronavírus: perceken belül megtudjuk, milyen szabályok lépnek életbe szeptembertől – élőben a Kormányinfóról

Archívum2020.08.28, 16:23

Napok óta emelkednek a koronavírus-fertőzési számok az országban, péntek reggel 132 új beteget jelentettek. A pénteki kormányülésen döntött az új járványügyi szabályokról a kormány, amelyekről Gulyás Gergely számol be.

Szigorúbb járványügyi szabályok lehetnek, a cél, hogy ne nőjön Magyarországon a fertőzöttek száma

Archívum2020.08.19, 19:11

A kormány egyik elsődleges célja a zökkenőmentes tanévkezdés biztosítása az európai szinten romló járványhelyzet közepette. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón arról is beszámolt, hogy szeptembertől nem ajánlott külföldre utazni. A magyar gazdasági adatok az európai átlagnál kedvezőbbek, a gazdaságélénkítő intézkedésnek köszönhetően nőtt a foglalkoztatottság is.

Itt vannak a kormány legújabb döntései – élőben a Kormányinfóról

Archívum2020.08.19, 17:06

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerda késő délután tart Kormányinfót. 

Gulyás Gergely: Romlott Európában a koronavírus-helyzet

Archívum2020.08.06, 19:13

Európa több országában drámaian romlott a koronavírus-helyzet - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget felügyelő miniszter a Kormányinfón. Néhány szomszédos ország kivételével kockázatos az utazás külföldre. Magyarország 5 millió vakcinára kötött le kapacitást különböző gyártókkal. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a zenészek újabb támogatását jelentette be. 

Hatályban maradnak a jelenlegi szabályok a koronavírus miatt, a cél a biztonságos őszi iskolakezdés

Archívum2020.07.30, 13:35

A kormány semmilyen kockázatot nem vállal, meg akarják előzni a második hullámot Magyarországon. 5,3 milliárd forintos programmal segítik a zenészszakmát. A csütörtöki Kormányinfó összefoglalója.

Elmaradnak az augusztus 20-i nyilvános ünnepségek

Archívum2020.07.16, 12:18

A járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-i ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is, az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz - jelentette be a Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy az 500 főnél nagyobb koncertek augusztus 15-ét követő szabályairól a július 29-i kormányülésen döntenek majd. 

Itt vannak a legújabb kormányzati döntések a koronavírus-járványban - élőben a Kormányinfóról

Archívum2020.07.16, 10:16

Szerdán ülést tartott a kormány, csütörtökön pedig Kormányinfón ismertetik a részleteket. 

Gulyás Gergely: Nem zárható ki, hogy a kormány az Operatív Törzs tanácsára szigorításokat vezet be

Archívum2020.07.09, 12:57

Az Országgyűlés ülésének összehívását kezdeményezik a kormánypártok hétfőre és keddre, hogy a parlament egy határozat formájában világos mandátumot adhasson a kormánynak a koronavírus-járvány miatt tervezett európai uniós hitelcsomag ügyében - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Beszélt arról is, hogy bár Magyarországon napról napra csökken a koronavírus-esetszám, a környező országok többségére ez nem igaz, ezért nem zárható ki, hogy a kormány az Operatív Törzs tanácsára szigorításokat vezet be. 

Itt vannak a legújabb kormányzati döntések - élőben a Kormányinfóról

Archívum2020.07.09, 10:43

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője számol be a kabinet legújabb lépéseiről a csütörtöki Kormányinfón. 

Jövőre változnak a kata-szabályok, júliusban dönthet a kormány a nagyrendezvényekről

Archívum2020.06.25, 11:24

Változnak jövőre a kata-szabályok, a kormány július közepén dönthet a nagyrendezvények augusztus 15-e utáni megtartásáról - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Ezenkívül a miniszter beszélt a Gazdaságvédelmi Operatív Törzsről, a munkahelyteremtésről, a Lánchíd ügyéről, valamint a dráguló budapesti parkolásról is.

Trianon - Gulyás Gergely: Egy sikeres gyilkossági kísérlet ellenére is életben maradtunk

Archívum2020.06.04, 13:18

A magyar nemzet az egyetlen, amely képes volt véghezvinni azt a csodát, hogy egy sikeres és befejezett gyilkossági kísérlet után és ellenére is életben maradt - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online Kormányinfón, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján.

Gulyás Gergely: Sikeresen védekeztünk, ezért szüntethető meg a rendkívüli jogrend

Archívum2020.05.28, 12:50

A koronavírus-járvány elleni védekezés eredményes, sikeres volt, ezért lehet megszüntetni a rendkívüli jogrendet, az egészségügyben azonban fenn kell tartani a járványügyi készültséget - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón.

Itt vannak a legújabb kormányzati döntések a koronavírus-járványban - élőben a Kormányinfóról

Archívum2020.05.28, 11:57

Csütörtökön megint Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Gulyás Gergely: Európa egyik legsikeresebb védekezése volt a magyar

Archívum2020.05.21, 13:51

Európa egyik legsikeresebb járvány elleni védekezése volt a magyar - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Azt is bejelentette, hogy megszüntetik a tranzitzónákat, továbbá, hogy a jövő kedden benyújtják a rendkívüli jogrend megszüntetéséről szóló javaslatot.

A kormány felszámolja a tranzitzónákat

Archívum2020.05.21, 11:18

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón elmondta, hogy a tranzitzónákat megszüntetik.

Gulyás Gergely a budapesti élet újraindításáról: A főpolgármesternek nincs határozott álláspontja, de a döntés felelősségét a kormány vállalja

Archívum2020.05.14, 13:44

A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések további enyhítését jelentette be a megyékre nézve a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. Gulyás Gergely online sajtótájékoztatón közölte, a Pest megyei koronavírus-fertőzöttségi adatok közelebb állnak a vidékiekhez, ezért Pest megyét mostantól a többi megyével tekinti egy egységnek a kormány.

Gulyás Gergely: Karácsony Gergely tegye egyértelművé az álláspontját

Archívum2020.05.07, 12:11

A kormány azt várja Karácsony Gergelytől, tegye egyértelművé az álláspontját - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Gulyás Gergely a Kormányinfón a koronavírus-járvány lelassulásáról, az új fertőzöttek számának csökkenéséről is beszámolt.

Megszületett a döntés: jövő héttől strandolhatunk, a fesztiválokat azonban egy időre elfelejthetjük

Archívum2020.04.30, 14:10

A szerdai kormánydöntések értelmében Budapesten továbbra is érvényben marad a kijárási korlátozás, vidéken azonban egyre több szabadtéri tevékenységre nyílik lehetőség.

Gulyás Gergely: Fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindítható az élet

Archívum2020.04.30, 11:47

Fokozatosan, szigorú menetrend mellett, a koronavírus-fertőzés területi különbségeire tekintettel újraindítható az élet Magyarországon - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Minden feltétel adott az érettségik biztonságos megtartásához

Archívum2020.04.23, 12:42

Minden feltétel adott, hogy május 4-től az érettségi vizsgákat - kizárólag írásban - biztonságos keretek között lebonyolítsák - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Május 3-ig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt szabályok

Archívum2020.04.23, 12:39

Május 3-ig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Azt is mondta, hogy minden feltétel adott, hogy május 4-től az érettségi vizsgákat - kizárólag írásban - biztonságos keretek között lebonyolítsák. Összefoglaltuk a legfontosabb bejelentéseket a csütörtöki Kormányinfóról.

Mutatjuk a legfrissebb kormányzati döntéseket a koronavírus-járványban - Kormányinfó percről percre

Archívum2020.04.23, 10:51

Csütörtökön Kormányinfó keretében ismerhetjük meg a legújabb kormányzati döntéseket.

Meghosszabbították a kijárási korlátozást: eddig még biztosan eltart

Archívum2020.04.16, 13:57

Gulyás Gergely a csütörtök délelőtti kormányinfón a kijárási korlátozásról is beszélt.

Egy héttel meghosszabbítják a kijárási korlátozásokat

Archívum2020.04.16, 12:29

Szombattól újabb egy hétre meghosszabbítja a kormány a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozásokat, majd a jövő szerdai kormányülésen ismét áttekintik a helyzetet - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Mutatjuk a kormány legújabb döntéseit a koronavírus-járvány kapcsán - kövesse a Kormányinfót percről percre

Archívum2020.04.04, 11:22

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője most szombaton tartja a Kormányinfót. 

A kormány beszámol a koronavírus elleni védekezés legújabb lépéseiről - kövesse percről percre!

Archívum2020.03.26, 10:15

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő számol be a legújabb döntésekről a Kormányinfón. 

Szentkirályi Alexandra: A Kormányinfót ezentúl jelnyelven is közvetítjük – videó

Archívum2020.03.26, 10:02

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalán jelentette be, hogy ezentúl a Kormányinfót jelnyelven is közvetítik.

Gulyás Gergely: A gyöngyöspatai ítélet és a börtönbiznisz témájában is indul nemzeti konzultáció

Archívum2020.02.13, 16:19

Többek között a börtönbiznisz és a gyöngyöspatai ítélet ügyében indul majd nemzeti konzultáció - jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfón. A cél, hogy májusra meglegyen a konzultáció eredménye, és még a tavaszi ülésszakon törvények legyenek belőle - mondta az Origo kérdésére a Miniszterelnökség vezetője.

Orbán Viktor: Országépítő korszak van Magyarországon

Archívum2020.01.09, 14:08

Orbán Viktor miniszterelnök évindító sajtótájékoztatót tartott Budapesten. Ismertette a kormány döntéseit, majd az újságírók kérdéseire válaszolt. A kormányfő közösségi oldalán is nyomon lehetett követni az eseményt.

Orbán Viktor: Vessetek a mókusok elé!

Archívum2020.01.09, 09:55

Bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán Orbán Viktor, amelyből kiderül, hogy ma a kormányfő Facebook-oldalán is élőben lehet követni a 11 órakor kezdődő évnyitó sajtótájékoztatóját.

Kormányinfó: törvénymódosítás jöhet a győri gyerekgyilkosság után

Archívum2019.12.19, 14:53

Súlyos hibát követtek el mind az első, mind a másodfokú eljárásban azok, akik a győri gyerekgyilkosság elkövetőjének korábbi büntetése alóli feltételes szabadságáról döntöttek - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely szerint, ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki rá, akkor még mindig börtönben ülne. Éppen ezért törvénymódosításra lehet szükség.

Gulyás Gergely: Bevált a kormány adócsökkentési politikája

Archívum2019.11.21, 12:25

Soros György és kegyeltjei mindent megtettek annak érdekében, hogy meghiúsítsák a magyar kormány biztosjelöltjének hivatalbalépését, de ezek a kísérletek megbuktak – mondta Gulyás Gegely, a Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfón. A magyar ellenzék támadása ellenére Várhelyi Olivér a legfelkészültebb biztos lehet december 1-től - tette hozzá.

Gulyás Gergely: Nincs létszámstop a kórházakban, szociális intézményekben

Archívum2019.11.14, 17:47

Csak a közigazgatásra vonatkozik a kormány által elrendelt létszámstop, a kórházakra, szociális intézményekre viszont nem- közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, Budapesten.

Ahol baloldali kormány kerül hatalomra, ott bevándorláspárti politika veszi kezdetét

Archívum2019.09.26, 12:01

Néhány napon belül a terrorizmus alapján elítélt Ahmed H.-t vissza fogjuk szállítani Ciprusra – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője elmondta, amikor a kötelező kvóta napirendre kerül, akkor a Magyarország elleni támadások erősödnek, de nem változtatunk az álláspontunkon.

Gulyás Gergely: Elismerés Magyarországnak az uniós biztosjelölti terület

Archívum2019.09.12, 11:49

Magyarország nagy jelentőségű, az unió jövője szempontjából kulcsfontosságú területet kaphat az Európai Bizottságban, ami elismerés mind az országnak, mind Trócsányi László biztosjelöltnek - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azzal kapcsolatban, hogy Ursula von der Leyen megválasztott elnök a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős posztra jelölte a magyar politikust. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy mintegy 31 ezren igényelték eddig a babaváró támogatást.

Gulyás Gergely: 9 ezer forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Archívum2019.08.23, 13:56

Az idei évben 9 ezer forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok szeptember 30-ig, valamint a közfoglalkoztatottak is kapnak nettó 54 ezer forintos pluszjuttatást - jelentette be Gulyás Gergely. A Miniszterelnökség vezetője arról is beszélt, hogy Andy Vajna utódja a filmügyi kormánybiztosságon Káel Csaba lett. 

Gulyás Gergely: Megvan a bizalom Ursula von der Leyennel szemben

Archívum2019.07.31, 11:51

Gulyás Gergely a 140. Kormányinfón közölte, hogy megvan az előlegezett bizalom Ursula von der Leyennel, megválasztott európai bizottsági elnökkel szemben. Bízik benne, hogy az EU-n belüli ellentéteket nem mélyíteni, hanem megoldani próbálja majd. Kijelentette azt is: a távozó bizottság láthatóan az eddigi politikája bebetonozására törekszik a hátralévő néhány hónapjában, ez látszik abból is, hogy megtámadta azokat a magyar törvényeket, amelyek a migráció ellen hatnak. Jelentős előrelépés történt a foglalkoztatás területén Magyarországon, 2010-hez képest ma mintegy 850 ezerrel többen dolgoznak - mondta Gulyás, valamint többek között   ...

Gulyás Gergely: A migráció elleni fellépésnek az uniós költségvetésben is meg kell jelennie

Archívum2019.07.18, 14:18

A kormány megelőlegezett bizalommal van Ursula von der Leyen megválasztott bizottsági elnökkel kapcsolatban - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a 139. Kormányinfón. Szólt arról is, hogy az idei gazdasági növekedés jóval négy százalék felett lehet. A hónap közepéig, július 15-ig 2400-an igényeltek babaváró támogatást - jelentette be a miniszter. 

Gulyás Gergely elárulta, milyen bizottsági elnököt szeretne Magyarország

Archívum2019.06.27, 13:26

Magyarország olyan vezetőket támogat, akiket nem egyéni hatalmi ambíciók fűtenek, hanem alkalmasak arra, hogy valamennyi tagállammal konzultáljanak, konszenzust hozzanak létre, és egyetlen országot sem támadtak meg, hanem korrekt viszonyt ápolnak velük – minderről Gulyás Gergely beszélt. A Miniszterelnökség vezetője bejelentette azt is, hogy akinek július 1-jét követően születik gyermeke, az jogosulttá válik a babaváró támogatásra. 

Itt a 13+1 pontból álló gazdaságvédelmi akcióterv

Archívum2019.05.30, 14:46

Gulyás Gergely megerősítette a Kormányinfón, hogy sem a néppárti, sem a szocialista csúcsjelöltet, vagyis sem Manfred Webert, sem Frans Timmermanst nem támogatják az Európai Bizottság élére. A Kormányinfón Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette be a 13+1 pontból álló gazdaságvédelmi akciótervet. 

Nagy bejelentést tesz a kormány - élőben az Origón

Archívum2019.05.30, 10:38

Várhatóan a csütörtöki Kormányinfón jelentik be a gazdaságvédelmi akciótervet. A tájákoztatón Varga Mihály pénzügyminiszter is jelen lesz. 

Kormányinfó: Határvédelemre kellene fordítani a bevándorlók támogatására szánt pénzt

Archívum2019.04.18, 14:02

Az Európai Uniónak minden olyan forrást, amelyet a bevándorlókra költ, inkább a külső határok védelmére kellene fordítania – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón Budapesten.

A kormány nem vesz részt a Magyarországról szóló EP-vitában

Archívum2019.01.24, 12:09

Az újabb vita Magyarországról az Európai Parlamentben (EP) minden indokot nélkülöz, és a kormány nem vesz részt rajta – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Az úgynevezett „vitát" egyébként a Soros-Sargentini jelentést összeállító magyarellenes holland EP-képviselő, Judith Sargentini kezdeményezte. A dolognak az a végcélja, hogy hazánk is migránsokat fogadjon be. 

Orbán Viktor: A cél, hogy az európai intézményekben a bevándorlásellenesek kerüljenek többségbe

Archívum2019.01.10, 15:43

A bruttó hazai termék (GDP) tavalyi növekedése 4,6 százalék lehet, az államadósság a GDP 71 százalékára csökkent 2018 végére, a tavalyi hiány pedig 2 százalékon megállt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. A kormányfő továbbá kijelentette, hogy a liberális demokraták mind bevándorláspártiak.

Hahóóó, Facebookosok! - Orbán Viktor a közösségi oldalán üzent a Kormányinfó előtt

Archívum2019.01.10, 09:59

Élőben közvetítik a legnagyobb közösségi oldalon a ma fél 11-kor kezdődő Kormányinfót, ahol Orbán Viktor miniszterelnök válaszol a kérdésekre. Még reggel tett ki üzenetet a kormányfő az oldalára ezzel kapcsolatban.

Orbán Viktor tartja az idei első Kormányinfót

Archívum2019.01.08, 20:04

2019. január 10-én, azaz most csütörtökön megtartják az idei első Kormányinfót, amelynek különlegessége, hogy Orbán Viktor miniszterelnök fog válaszolni a kérdésekre. Az Origo információ szerint a miniszterelnök ebből hagyományt szeretne teremteni.

Elfogadhatatlan, hogy ismét szavaznak a migránsvízumról

Archívum2018.11.28, 15:29

Elfogadhatatlan, hogy a migránsvízumról ismét szavaznak az Európai Parlamentben (EP) – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Ez volt Kovács Zoltán részvételével az utolsó kormányinfó kormányszóvivői minőségében, ő a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára lett.

A kormány az EU-hoz és az ENSZ-hez fordul a migránskártyák miatt

Archívum2018.11.15, 15:14

A kormány az EU-hoz és az ENSZ-hez fordul a migránskártyák ügyében – jelentette be Gulyás Gergely. A Miniszterelnökség vezetője örömtelinek nevezte, hogy az EP elutasította a migránsvízum bevezetését, azonban érthetetlen, hogy a kisebbségben maradt erők miért akarnak újabb szavazást. A politikus a 3-as metró felújításáról is beszélt. 

Kibővíti a kormány a csokot

Archívum2018.10.25, 13:18

A kétgyerekes családokra is kiterjesztik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyermekeseknél pedig a kölcsönfelvétel lehetőségét 15 millió forintra emelik meg – jelentette be a családok otthonteremtési kedvezményéről (csok) szóló kormánydöntést ismertetve Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Gulyás: Ragaszkodunk a határvédelem jogához

Archívum2018.10.17, 15:12

A Frontexről szóló mostani javaslat is az Európai Egyesült Államok felé terelné az uniót, a kormány szerint pedig a határvédelemnek továbbra is nemzeti hatáskörben kell maradnia – mondta Gulyás Gergely. A Kormányinfón a Miniszterelnökség vezetője közölte, hogy a kabinet támogatja a lakástakarék-rendszer állami támogatásának a megszüntetését.

Gulyás: A Soros-Sargentini jelentés egy bosszúhadjárat

Archívum2018.09.27, 11:44

Az Európai Bizottság túllépi a szerződéses kereteit, ennek pedig a példája Dimitrisz Avramopulosz menekültügyi biztos felszólalása volt az ENSZ-ben, ahol kiállt a kötelező kvóta és a betelepítés mellett - mondta Gulyás Gergely. A Miniszterelnökség vezetője elmondta, hogy a bizottság nem az európai kormányok egységes álláspontját képviseli. Újabb fejlesztések lesznek a hajléktalanszállókon. 

Magyarország nem fogadja el az uniós költségvetést

Archívum2018.06.14, 11:48

Az Európai Unió költségvetési tervezete a 2021-27-es időszakra vonatkozóan a jelenlegi formájában elfogadhatatlan a magyar kormány számára, de hajlandóak vagyunk a kompromisszumra – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője elmondta, hogy a tervezet a szegényektől elvenne és a gazdagoknak adna forrásokat. A politikus szólt arról is, hogy várhatóan nem lesz döntés a kötelező kvótáról a június végi uniós csúcson. 

Migránsok, Brüsszel és Soros - élőben a Kormányinfó

Archívum2018.06.05, 16:50

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő tartja a keddi Kormányinfót. 

Gulyás Gergely: A kormány kedden benyújtja a szigorított Stop Sorost

Archívum2018.05.24, 13:05

A Stop Soros törvénycsomag elfogadása után büntető törvénykönyvi (Btk.) tényállás lesz a törvénytelen bevándorlás szervezése - közölte Gulyás Gergely az új kabinet megalakulása utáni első Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 2019-es költsgvetés kapcsán kiemelte, hogy jövőre is folytatódnak az adócsökkentések, és kedvezőbb lesz a kétgyermekes családok által igénybe vehető családi adókedvezmény mértéke is.

Juncker legújabb ötletéről is megkérdezzük Lázárt

Archívum2018.02.15, 16:06

A 109. Kormányinfón biztosan téma lesz a Stop Soros törvénycsomag, a gazdaság jó teljesítménye és az illegális migráció is. 

Gyurcsány Ferenc titkos számlájáról is kérdezzük Lázár Jánost

Archívum2018.02.01, 14:03

A 108. Kományinfón Gyurcsány Ferenc titkos bankszámlájáról is megkérdezzük majd Lázár Jánost. 

Soros Györgyről is kérdezzük Lázár Jánost

Archívum2018.01.18, 14:03

Az idei első Kormányinfón biztosan téma lesz a kabinet legújabb törvénycsomagja az illegális bevándorlást szervező szervezetekkel és személyekkel szemben, de szó lesz a gazdaságról, az egészségügyről és a külpolitikáról is. 

Lázár: Magyarország továbbra is EU-támogatást kér a kerítéshez

Archívum2017.11.16, 15:38

Magyarország kitart azon álláspontja mellett, hogy az Európai Bizottságnak hozzá kellene járulnia a migránsválság kirobbanásakor felépített határvédelem költségeihez - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki, 104. Kormányinfón.

Béremelésekről kérdezzük Lázár Jánost

Archívum2017.11.09, 15:56

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő már a 103. Kormányinfót tartotta.

Marton László kitüntetéseiről is megkérdezzük Lázárt

Archívum2017.10.26, 17:17

Marton László szexuális botránya, a magyar gazdaság helyzete, és a bevándorlás is biztosan téma lesz a 102. Kormányinfón. 

Soros elküldte a pénzt is a Soros-tervhez

Archívum2017.10.19, 16:30

A mai kormányinfón a Miniszterelnökség minisztere kifejtette, hogy Soros György tervének végrehajtására az oligarcha 18 milliárdos utalásával megérkezett a pénz is.

Lázár János: Lesz nyugdíjprémium novemberben

Archívum2017.10.05, 16:42

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 100. Kormányinfón azzal indokolta a nyugdíjprémiumot, hogy a gazdaság jól teljesít, a közös sikerből és teljesítményből pedig a nyugdíjasoknak is részesülniük kell. Cikkünk frissül.

Lázár: A kvótarendszer megbukott

Archívum2017.09.28, 15:17

Megbukott a kvótarendszer - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki azzal magyarázta kijelentését: a szeptember 26-i határidőre az Európai Bizottság (EB) által előírt létszám 29 százalékát fogadták be a tagállamok.

A tanárbérek jövőjéről is megkérdezzük Lázár Jánost

Archívum2017.08.31, 13:46

Hosszabb nyári szünet után a 96. Kormányinfóval kezdődik az őszi politikai évad. Lázár Jánostól a pedagógus-életpályamodell folytatásáról, a családügyi kabinetről is érdeklődünk majd.

Egy újabb népszavazásról is megkérdezzük Lázár Jánost

Archívum2017.07.13, 13:30

A 95. Kormányinfó a nyári szünet előtti utolsó tájékoztató lesz. Biztosan szóba kerül a kereskedelmi dolgozók helyzete, az egészségügy, a vizes világbajnokság és többek között egy népszavazási kezdeményezés.

A szuperkórházról is megkérdezzük Lázár Jánost

Archívum2017.07.06, 13:36

Már a 94. Kormányinfót tartják, középpontban az egészségügy és a bevándorlás.

A kórházi fertőzésekről is megkérdezzük Lázár Jánost

Archívum2017.06.22, 13:32

A 93. Kormányinfón nagy valószínűséggel szóba kerül a csütörtökön kezdődő uniós csúcs, és a pénteki rendkívüli parlamenti ülés is.

Lázár: Nem megszervezni, hanem megállítani kell a migrációt

Archívum2017.06.08, 15:46

A mai, sorozatban 91. alakommal megtartott kormányinfón Lázár János arról beszélt, hogy a hét legfontosabb eseménye a költségvetési vita lezárása volt, és ha minden jól megy, a jövő héten már el is fogadhatják a 2018-as büdzsét. Ennek három célja van: a munkavállalás és a családok támogatása, illetve a biztonság megteremtése. Oktatásra és az egészségügyre is százmilliárdokkal jut több, a kormány legnagyobb vállalása azonban, hogy elérje a teljes foglalkozatatást. 

Százmilliárdot csoportosítanak át családokra, Paksra és a turizmusra

Archívum2017.06.01, 18:42

Százmilliárd forintot csoportosíthatnak át a családok támogatására, illetve a paksi beruházással és a turizmussal összefüggésben, de a hármas metró ügyét is tárgyalják, erre pedig Tarlós Istvánt is várják - mondta Lázár János a kormányinfón. A Miniszterelnökség első embere arról is beszélt, hogy bár Magyarországot nagyon sokan jelentik fel az EU-nál, az uniós pénzek elköltése szinte mindig szabályosan történik, a panelben élőknek pedig program készülhet az életminőségük javítására.

Lázár: Nincs komoly érve az Európai Bizottságnak

Archívum2017.05.25, 16:29

Lázár János a mai kormányinfón arról beszélt, hogy az Európai Bizottság eddig semmi olyan érvet nem hozott fel, amely kikezdhetné a magyar felsőoktatási törvényt. A bizottság korábban részben e miatt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen. A Miniszterelnökséget irányító miniszter azt mondta: a Soros-egyetem körül habverés folyik, miközben más országokkal és egyetemekkel már meg tudtak állapodni.

Lázár Jánost a kibertámadásokról is megkérdezzük

Archívum2017.05.18, 13:51

A 88. kormányinfón minden bizonnyal téma lesz az Európai Parlament által elfogadott szerdai határozat is.

A nyugdíjemelésről is megkérdezzük Lázár Jánost

Archívum2017.05.11, 13:45

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő már a 87. Kormányinfót tartja.