kor

címke rss

Fenyegetésre hivatkozva tartja meg a kordont a kormány

Itthon2007.02.07, 18:07

Legalább március 15-ig marad a Kossuth téri kordon, mert fennáll a Parlament közvetlen fenyegetettsége - közölte Szilvásy György kancelláriaminiszter a nemzetbiztonsági kabinet ülése után. A miniszter szerint az Országgyűlést megbízható jelentésekre hivatkozva az egyre összehangoltabban működő szélsőséges csoportoktól féltik. A Fidesz nem hisz a veszélyben.

Fantázia és félelem

Babalapozó2007.01.29, 08:04

Amikor egy kisgyerek fantáziája elkezd működni, a bennük levő félelmeket, szorongásokat is kivetítik egy-egy képzeletbeli lényre. Kétéves korban megjelenik a sötétségtől való félelem is. Mit tehetnek a szülők, hogy megnyugtassák a láthatóan nyugtalan gyereket? Pszichológus szakértőnk egy olvasói levélre válaszolt.

Még mindig nem temették el James Brownt

Archívum2007.01.12, 11:45

A 73 éves korában meghalt rocklegenda sírhelyéről és temetésének módjáról még mindig nem döntött a rokonság, miközben már az örökség körüli viták is megkezdődtek a családtagok között.

Elhunyt Gerald Ford volt amerikai elnök

Nagyvilág2006.12.27, 11:26

Kedden, 93 éves korában elhunyt Gerald Ford volt amerikai elnök, aki a legmagasabb kort érte meg egykori elnöktársai közül. Az 1974-ben a Watergate botrányt követően az USA élére kerülő Ford volt az egyetlen, akit sem alelnöknek, sem elnöknek nem választottak meg, mégis feljutott a legmagasabb posztra.

Elhunyt Kerkovits Gyula

Itthon2006.12.19, 22:21

81 éves korában elhunyt Kerkovits Gyula kardiológus, a Magyar Kardiológusok Társaságának Örökös Tiszteletbeli Elnöke.

Elhunyt Joseph Barbera

Tévé2006.12.19, 09:21

Hétfőn, kilencvenöt éves korában távozott a rajzfilmgyártás nagy öregje, Joseph Barbera.

A vegetáriánusok intelligensebbek

Női Lapozó2006.12.17, 17:20

Az intelligens gyermekek felnőtt korukban nagyobb eséllyel lesznek vegetáriánusok - derült ki egy most publikált brit kutatásból.

Nőgyógyászati rákszűrés?

Babalapozó2006.11.28, 21:36

Korunk szörnyű és mind máig elég nehezen gyógyítható betegségétől mindannyian tartunk, de igen sokan vannak, akik ennek ellenére nem mennek el azokra a vizsgálatokra, amelyek tényleg időben fedeznék fel az elváltozásokat, amikor még megelőzhető vagy gyógyítható lenne ez a betegség.

Elhunyt Ruth Brown, az R&B egyik úttörője

Kultúra2006.11.20, 09:49

Hetvennyolc éves korában, szívroham következtében, szombatra virradóra meghalt Ruth Brown, híres amerikai R&B énekesnő.

Meghalt Milton Friedman Nobel-díjas amerikai közgazdász

Gazdaság2006.11.16, 20:28

A XX. század egyik legbefolyásosabb közgazdásza 94 éves korában szívelégtelenségben hunyt el, miután kórházba szállították San Franciscó-i otthonából - közölte lánya, Janet Martell.

Elhunyt Pieter Botha volt dél-afrikai elnök

Nagyvilág2006.11.01, 00:53

Kilencvenéves korában elhunyt Pieter Botha, aki a Dél-afrikai Köztársaság elnöke volt a fajgyűlölő rendszer legkeményebb éveiben.

A rendőrök megakadályozták a koszorúzást

Itthon2006.10.25, 14:31

Az ötven évvel ezelőtti Kossuth Lajos téri vérengzésre emlékezett volna a helyszínen 20-30 ember, akik virágokat szerettek volna elhelyezni a kordonnal körülvett, 56-os emlékhelynél. A rendőrök azonban feltartóztatták a csoportot szerdán délelőtt.

Szexelj többet! (18+)

Tabu2006.10.19, 16:29

A kor előrehaladtával természetszerűleg csökkenhet a szexuális vágy, annak ellenére, hogy tudományosan nem feltétlenül kell ennek így lennie, ráadásul tehetünk is ellene.

Meddig cumizhat?

Babalapozó2006.10.15, 22:54

Vajon meddig engedjük cumizni gyermekünket? Ártunk vagy használunk-e vele, ha három éves korában elvesszük tőle a hőn áhított cumit? Pszichológus szakértőnk egy olvasói levélre válaszolt.

Elhunyt az Emmy-díjas komédiaíró

Tévé2006.10.16, 08:59

Hatvannyolc éves korában távozott az élők sorából az Emmy-díjas Jerry Belson, akinek számos, nagyszerű sitcomot köszönhet a televízió.

Elhunyt Ausztria leggazdagabb embere

Nagyvilág2006.10.06, 19:59

Hetvenkilenc éves korában az ausztriai wörtherseei otthonában elhunyt Friedrich Karl Flick egykori iparmágnás, aki hosszú évek óta a leggazdagabb osztrákok listájának az élén állt.

Szakítani sms-ben?!

Női Lapozó2006.10.03, 14:36

Bár a digitális kor számos alternatívát kínál a személyes találkozásra, azért van, amit nem csak bunkóság, hanem lelketlenség is sms-ban, e-mail-ben vagy egy chat-programon keresztül tudatni a párunkkal.A Facér Pasi válaszol.  

Kisaeng, a koreai örömlány (18+)

Tabu2006.09.25, 12:42

A japán gésához vagy az ókori hetérákhoz hasonló "szórakoztató" dáma volt a koreai kisaeng, akit kislány korától kezdve hivatására készített fel az állam.

Babatáplálás 9 hónapos kortól

Babalapozó2006.08.16, 12:05

A gyerekek fejlődésében különösen a kilencedik hónaptól észlelhető ugrásszerű változás. A megfelelő csontfejlődés, valamint a vashiány betegség megelőzése szempontjából veszélyeztetett életszakasz következik. A kiegyensúlyozott, változatos táplálék ebben a korban különösan fontos.

Nyaral a család

Babalapozó2006.07.27, 12:50

Két hónapos kortól elvileg nincs akadálya, hogy velünk nyaraljon a gyermek, de egyévesnél kisebb babákat lehetőleg ne vigyünk hosszabb útra. Az apróságoknak több időre van szükségük ahhoz, hogy hozzászokjanak a környezethez, hogy élvezni tudják az új helyzetet.

A folyadékvesztés kritikussá válhat

Babalapozó2006.07.25, 11:20

Nyár hőségben, függetlenül attól, hogy nyaralunk vagy itthon vagyunk, fordítsunk fokozott figyelmet arra, hogy gyermekünk elegendő folyadékot kapjon. A folyadékigény az életkor változásával nő. 1 éves korig 600 ml, 2-3 éves korban 700 ml, 4-6 éves kor között 800 ml naponta.

Női bérhátrány: a szülés után nő jelentősen

Állás 20112006.07.18, 09:48

Egy közelmúltban publikált német tanulmány szerint a magasan képzett nők 30 éves koruk alatt többet keresnek férfi kollégáiknál. Hátrányba 30 és 40 éves koruk között kerülnek, amikor már 30 százalék felettire növekszik a férfiak bérelőnye - derül ki egy német gazdaságkutató intézet felméréséből.

Elhunyt a legendás showman

Tévé2006.07.04, 09:21

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Jan Murray, aki az ötvenes, hatvanas években tévéműsorok tömegét vezette a tengerentúlon.

Karrier és gyermek: a diplomások négy évvel később szülnek

Állás 20112006.06.20, 12:15

Egy magyar diplomás hölgy 29 éves korában szüli meg első gyermekét. Az első gyermek megszülése négy évvel tolódott ki az utóbbi évtizedben, ami részben a karrierépítési vágyra, az álláspiaci helyzetre vezethető vissza. A jelenség hátteréről kérdeztünk egy demográfus szakértőt.

Főzés a babának 4-12 hónapig

Babalapozó2006.06.15, 10:53

A gyereknevelés felelősségteljes feladatai közül  talán a legnehezebb a főzés. A kismamák többségének az okoz igazán fejtörést, mit főzzenek a babának, ami tápláló és finom, és a családnak is megfelelő.

Elhunyt Füzessy József birkózó mesteredző

Sport2006.06.03, 15:15

Kilencvenkét éves korában elhunyt Füzessy József birkózó mesteredző. A nemrégiben a Magyar Olimpiai Mozgalom legmagasabb kitüntetésével jutalmazott szakember hosszan tartó, súlyos betegség után távozott az élők sorából.

Két évvel fiatalabb lett Hollandia legidősebb embere

Nagyvilág2006.05.19, 18:52

Elhunyt pénteken, 111 éves korában Hollandia legidősebb embere, a rekorder helyét egy két évvel fiatalabb hölgy vette át - jelentette a holland sajtó.

A baba érintése is lehet beszéd

Babalapozó2006.02.07, 14:12

Ahogyan  egy és két éves kor között a gyermek  mozgásfejlődése tartja sakkban a szülőket és a nagyszülőket -mit tud már, illetve mi az, amire még nem képes- úgy foglalkoztatja őket a második évben a kérdés: mit mond már, vannak-e már új szavai, mikor fog beszélni? Főleg azok várják izgatottan a gyermekük e fajta kifejezőkészségét, akik először lettek szülők.

A szexuális anorexia korunk betegsége lehet

Női Lapozó2006.01.26, 15:30

Két amerikai kutató szerint korunk újnak mondható betegségei, a szexuális bulémia, illetve a szexuális anorexia egyre jobban elterjedt, kiváltképpen az Amerikai Egyesült Államokban. Első könyvük ebben a témában még 1997-ben jelent meg, de ekkor nem kapott elegendő figyelmet.

Elhunyt a Hét év Tibetben írója

Nagyvilág2006.01.08, 13:32

Kilencvenhárom éves korában elhunyt szombaton a Hét év Tibetben című könyv írója, Heinrich Harrer osztrák hegymászó, kutató, a Dalai Láma egykori oktatója.

"Aggódom a mozgásfejlődése miatt!"

Babalapozó2006.01.06, 18:04

Sok szülő aggódik gyermeke mozgásfejlődése miatt, s nem csak azok, akiknek egyértelműen okuk van rá, akiknek a gyermekét megszületésük után több orvos kezelt, mert "baj" volt a kicsivel. A Babázó olvasóinak levelei alapján úgy tűnik, sok olyan szülő is aggódik, akinek nincs oka erre.

Meghalt a Mussolinit foglyul ejtő partizán

Nagyvilág2006.01.04, 20:43

Nyolcvanegy éves korában meghalt az az olasz partizán, aki a II. világháború végén foglyul ejtette Benito Mussolini fasiszta diktátort.

Felnőttkorig szűrik a gyerekbetegségeket

Itthon2006.01.04, 16:55

A korábbinál sokkal több szűrővizsgálaton kell majd részt venniük a gyerekeknek, egy új rendelet ugyanis 18 éves korig írja elő a kötelező szűréseket, míg ez jelenleg csak 6 hónapos korig kötelező. A változás több gyerekorvost is meglepetésként ért. A minisztérium szerint bár most több kötelező vizsgálat lesz, a gyerekorvosoknak eddig is figyelemmel kellett kísérniük a gyerekek egészségi állapotának változásait.

Kivégezték a legidősebb halálraítéltet az USA-ban

Nagyvilág2005.12.15, 11:15

20 évvel ezelőtt 1000 dollárért gyilkolt meg egy nőt az a férfi, akit szerda este, 77 éves korában végeztek ki az Egyesült Államokban.

Elhunyt Milton Obote egykori ugandai elnök

Nagyvilág2005.10.10, 23:29

Egy dél-afrikai kórházban, nyolcvanegy éves korában elhunyt Milton Obote egykori ugandai elnök.

Amikor a munka már betegség

Női Lapozó2005.09.20, 16:21

Korunk egyik gyorsan terjedő civilizációs betegsége a munkamánia. Olyan függőség, amelyben a munka már-már drogként funkcionál, az ember életének értelmévé, mindennapjainak legfontosabb tevékenységévé válik, és egészen háttérbe szorít mindent, a magánéletet, a társas kapcsolatokat, mindazt, amiért élni érdemes. A munkafüggőség az az állapot, amikor a napi vagy mindennapi 12, egyeseknél 18 órás munkavégzés igénye már nem külső kényszer hatására jelentkezik, hanem belülről fakad.

Elhunyt Peter Jennings

Nagyvilág2005.08.08, 20:50

Hatvanhét éves korában elhunyt Peter Jennings, az amerikai ABC televízió legendás hírműsorvezetője; Washington két vezető lapja címoldalas méltató cikkben vett búcsút az újságírótól, aki negyven év óta szinte minden este feltűnt az amerikai tévék képernyőjén.

Elhunyt Szabó Iván, volt pénzügyminiszter

Itthon2005.08.04, 17:57

Hosszan tartó betegség után 71 éves korában elhunyt Szabó Iván volt pénzügyminiszter, politikus.

Politikai filozófia a posztmodern korában

Archívum2005.05.30, 14:59

Bence György filozófus a Mindentudás Egyetemén tartott előadásában megismertet bennünket a politikum fogalmával. Alábbi írásunkban a politikai gondolkodás és a posztmodern összefüggéseiről adunk rövid vázlatot.

Politikai filozófia a posztmodern korában

Mindentudás egyeteme2005.05.30, 12:49

Bence György filozófus a Mindentudás Egyetemén tartott előadásában megismertet bennünket a politikum fogalmával. Alábbi írásunkban a politikai gondolkodás és a posztmodern összefüggéseiről adunk rövid vázlatot.

Indítsunk online rádiót!

Techbázis2006.01.30, 11:12

Tinédzser korában minden bizonnyal sokan eljátszottak a gondolattal: milyen jó lenne saját rádióműsort csinálni. Egy széles sávú netkapcsolat és megfelelő szoftver birtokában egy saját adó útjára indítása gyerekjáték. Cikkünkben online rádiós programokat mutatunk be.

Meghalt III. Rainier monacói herceg

Nagyvilág2005.04.11, 13:58

81 éves korában elhunyt a monacói herceg. III. Rainier, aki 1949-ben lépett a miniállam trónjára, már régóta betegeskedett, március óta kórházban feküdt.

Kívül-belül cirógasd!

Női Lapozó2005.03.29, 16:19

Milyen ételek édesítik meg a keserű spermát? Minimálisan milyen kor elérése ajánlott az első együttlétig? Milyen jelekből lehet látni azt, ha egy lány szeretkezni akar?  Hogyan lehet elérni az orgazmust "beavatkozás" és minden egyéb eszköz nélkül? Dr. Tóth Emese szexológus válaszol.

Meghalt Philip Johnson amerikai építész

Nagyvilág2005.01.27, 00:56

Kilencvennyolc éves korában szerdán New York-ban elhunyt Philip Johnson, a modern építészet egyik atyja.