Kolumbia
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
A FARC gerillaszervezet vezetõjének a halálát ünnepelik a kolumbiaiak
A kolumbiai elnök szerint a FARC szélsõbaloldali gerillaszervezet történetében a legnagyobb csapást szenvedte el azzal, hogy katonai akcióban megölték a vezetõjét. Bogotában több helyen ünnepelnek, a gerillavezér holttestét a kolumbiai televízióban is bemutatták.
Drogcsempészés miatt hét év börtönre ítéltek egy volt kolumbiai szépségkirálynõt
A harmincegy éves volt modellnek, egy kolumbiai szépségverseny korábbi gyõztesének nemzetközi drogcsempészhálózat szervezése és irányítása miatt kell börtönbe vonulnia võlegényével együtt. A volt szépségkirálynõ tagadta az ellene felhozott vádakat, azt állította, egyetlen bûne az volt, hogy szerelmes lett.
Drogcsempészés miatt áll bíróság elõtt egy kolumbiai szépségkirálynõ
Buenos Airesben állt bíróság elé Angie Sanclemente, kolumbiai szépségkirálynõ, akit kábítószercsempészéssel vádolnak. A modell tagadta bûnösségét a tárgyaláson, és azt mondta, csak annyit tett, hogy võlegénye nevében felhívott néhány embert.
Nem bírt egymással az õskrokodil és a világ legnagyobb kígyója
Hat méter hosszú õskrokodil maradványaira bukkantak a régészek Kolumbiában. A lelet ugyanabból a szénbányából származik, ahol két éve megtalálták a világ legnagyobb kígyóját.
Két tonna kokaint foglaltak le Kolumbiában
Az Egyesült Államokba szánt, nagy mennyiségû kokaint foglalt le a kolumbiai parti õrség. A kéttonnás szállítmány értéke mintegy 60 millió dollár.
- címkék:
- Kolumbia
- kábítószer
- Címkefelhõ »
Az oroszlánok a fehéreket közösítik ki
Egy kolumbiai cirkusznak furcsa kis lakója érkezett. A bébioroszlán nem albínó, csak a bundája nem olyan sárga, mint fajtársaié. Nagyon ritkán születnek ilyen oroszlánok, így a többi nagymacska is furcsán néz rá, ezért különös figyelmet igényel az egyelõre még picike ragadozó.
- címkék:
- Kolumbia
- oroszlán
- cirkusz
- genetika
- Címkefelhõ »
Táncoló rendõrök fogadták az angol focistákat Kolumbiában - videó
Az U20-as világbajnokságot Kolumbiában rendezik, és a házigazdák igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a csapatok jól érezzék magukat. Az angol együttest például a repülõtéren nemcsak a torna kabalafigurája fogadta, hanem a helyi rendõrök is, akik táncba vitték az angol fiatalokat.
- címkék:
- Kolumbia
- foci
- focivideók
- Címkefelhõ »
Illatos melltartók a kolumbiai divathéten
Illatos melltartók és visszafogott színek jellemezték a kolumbiai divathét fehérnemûshow-ját, ahol a legmenõbb latin-amerikai tervezõk mutatták be kollekciójukat. Nézd meg videónkat!
- címkék:
- Kolumbia
- melltartó
- divat
- Divathét
- Címkefelhõ »
Csajozós kolumbiai sorozattal próbálkozik az AXN
A férfiak a szõkéket szeretik címen indult kolumbiai vígjátéksorozat az AXN-en.
Tizennégy tonna kábítószert foglaltak le Kolumbiában
A kolumbiai rendõrség tizennégy tonnányi kábítószert foglalt le a FARC szélsõbaloldali gerillaszervezetnél. A szállításra már részben elõkészített kábítószer piaci értéke 19,5 millió dollár.
Meglepetésre kigolyózták a buja szõkét az Éden Hotelbõl
Az Éden Hotel szereplõi és nézõi közül a legtöbben arra fogadtak volna, hogy a négy régi játékos kerül be a legjobb négybe, de Aliz és Linda közösen kiejtették Nikit.
Drogtengeralattjárókkal cselezi ki a kolumbiai maffia az amerikai ügynököket
A kolumbiai drogkereskedõk az elmúlt évtizedekben a dzsungelben tákolt, korszerûtlen, bûzös, lassú, de akár tíz tonna kokain szállítására alkalmas féltengeralattjárókkal csempészték a drogot az Egyesült Államokba és Mexikóba. Úgy tûnik, ez a korszak leáldozóban van: a tengerekrõl eltûntek ezek a hajók, és a héten elfogták a víz alatti kokaincsempészet feltételezett szellemi atyját is. A közelmúltban azonban két igazi csempész-tengeralattjárót is találtak, a drogellenes ügynököket pedig az aggasztja, hogy lemaradtak valamirõl.
Két fiút hazaküldenek az Éden Hotelbõl
Általában az Éden Hotel párválasztóin tizenegy szereplõ szokott lenni, de az április 21-i adásban hét fiú áll be öt lány mögé, így õk kénytelenek lesznek hazaküldeni két lakótársat. Az [origo] tévérovatának olvasói pár napig szavazhattak kedvenc szereplõjükre: 7172 voks után kiderült, hogy a legtöbbet taktikázó Ádám a nézõk favoritja.
Nézettségi csúcsot döntött az Éden Hotel
Az április 7-i adást, a párválasztó ceremóniát a tévé elõtt ülõ 18-49 éves célcsoport 10,1 százaléka választotta.
- címkék:
- Kolumbia
- Éden Hotel
- valóságshow
- Viasat3
- Címkefelhõ »
Taktikázó modell kavar az Éden Hotelben
A Viasat3 valóságshow-jában újabb párválasztó ceremóniára kerül sor, a néhány nappal korábban érkezett Szandrától függ minden, mivel védettsége van, és bármely párost szétszedheti.
- címkék:
- Kolumbia
- Éden Hotel
- valóságshow
- Viasat3
- Címkefelhõ »
Koporsóban vitték meccsre a halott szurkolót
Meghökkentõ jelenet játszódott le vasárnap egy kolumbiai elsõ osztályú bajnokin. A Cúcuta Deportivo-Envigado meccsen a hazai szurkolók egy koporsót adtak körbe, benne társuk holttestével. A 17 éves Christopher Jacome múlt szombaton halt meg, a Barra del Indio nevû ultra-csoport pedig engedélyt kért a családtól, hogy a temetésrõl még egy utolsó utáni útra vihessék a testet. Mivel egy bejelentett, 2-300 fõs táborról van szó, a meccs rendezõi sem állhatták útját a különös felvonulásnak. A fiú egy helyi parkban focizott, mikor egy lövöldözés áldozata lett.
Három tonna kokaint foglaltak le Kolumbia partjainál
A térségben ez volt a második legnagyobb kábítószerfogása az ott tartózkodó francia erõknek.
- címkék:
- Kolumbia
- kokain
- kokainfogás
- Címkefelhõ »
Szívesen vitázna a drogok legalizálásáról Kolumbia elnöke
Kolumbia elnöke kész lenne részt venni a drogok legalizálásában az erõszak és a bûnözés csökkentésére, ha a világ így döntene. A konzervatív Juan Manuel Santos errõl vasárnap megjelent interjúkban beszélt.
Harminc kolumbiai bányász rekedt egy bányában
Harminc bányász rekedt a mélyben egy robbanás után egy kolumbiai bányában. Nyolc sérültet ki tudtak menteni.
- címkék:
- Kolumbia
- bányabaleset
- bánya
- Címkefelhõ »
Több mint hat tonna kokaint foglaltak le Kolumbiában
A kolumbiai rendõrség 6,4 tonna kokaint foglalt le az egyik kikötõben, Buenaventurában. A 991 kis csomagba elosztott drogot hajóval szállították volna Guatemalába, onnan pedig az Egyesült Államokba. A mostani az idei év egyik legnagyobb kolumbiai drogfogása volt.
- címkék:
- Kolumbia
- drogfogás
- kokainfogás
- Címkefelhõ »
Afrikai asztroturizmustól a bakancsos milliomosokig - a jövõ utazási trendjei
A londoni World Travel Market (WTM) vásárra idõzítve a napokban jelent meg a globális utazási trendeket prognosztizáló jelentés. Ennek tükrében a jövõ nagy meglepetése Afrika és az ûrturizmus kapcsolata, illetve Irak elõretörése lehet. Nincs ugyanakkor semmi meglepõ az okostelefonokra szánt utazási alkalmazások népszerûségében, a bakancsosok köre azonban a luxusutakon ellustult üzletemberekkel bõvülhet.
Kolumbia, kalandkeresõ, bátor turistáknak
A 2010 augusztusában beiktatott új elnök ellen még küzdenek a gerillák, a helyi lapok tele vannak gyilkosságokkal, merényletekkel, de a statisztika javul, és a kolumbiaiak szerint is békésebb az ország, mint tíz évvel ezelõtt. Van némi izgalom az országjárásban, de megkapó szépségû nemzeti parkok, érintetlen dzsungelek, felfedezetlen tengerpartok is várják a merészebb utazókat Kolumbia északi részén.
Huszonkét gerillával végeztek kolumbiai katonák
Több mint húsz baloldali gerillát ölt meg a hadsereg Kolumbiában a kormány közlése szerint. A FARC nevû gerillaszervezet szeptember elején indított offenzívát a kormányerõk ellen.
- címkék:
- Kolumbia
- kolumbiai politika
- FARC
- Címkefelhõ »
Robbantással üzentek a frissen beiktatott kolumbiai államfõnek
Néhány nappal Juan Manuel Santos államfõ beiktatása után kocsiba rejtett bomba robbant Bogotában, Kolumbia fõvárosában. A merényletet feltehetõen a szélsõbaloldali FARC gerillaszervezet követte el. Santos szerint a robbantás egy neki szóló üzenet volt.
- címkék:
- Kolumbia
- robbantás
- FARC
- Címkefelhõ »
Virágzó drogturizmus két kontinensen
Maastricht mostantól nem szolgálja ki a városi coffee shoppokba betérõ turistákat, ha azok nem helyi illetõségûek. Ibizán viszont a napi 40 ezer eladott ecstasy tablettával virágzik az illegális drogturizmus. Mindeközben Latin-Amerikában is elkezdõdött a szelíd-drogturisták szezonja, ahol az utazók családi kokain manufaktúrákat látogatnak elvileg ismeretterjesztõ szándékkal.
Venezuela nem áll szóba Kolumbiával
Venezuela megszakítja a kapcsolatot Kolumbiával, miután az kolumbiai gerillák befogadásával vádolta meg. Hugo Chávez venezuelai elnök teljes készültséget rendelt el a határon, mindkét ország visszahívta nagyköveteit.
Vb-trófea kokainból
A labdarúgó-világbajnokság gyõztesének járó trófea kokainból készült másolatát foglalták le kolumbiai rendõrök a bogotai repülõtéren.
- címkék:
- Kolumbia
- foci
- foci-vb
- Címkefelhõ »
Tömött buszok ütköztek össze Kolumbiában
Legalább 16 halottja és 42 sérültje van a Kolumiában történt tömegkarambolnak. Két zsúfolt busz és egy személyautó ütközött össze, a mentõcsapatok órákig mentették az embereket a roncsok alól.
- címkék:
- Kolumbia
- baleset
- Címkefelhõ »
Kolumbia focivébét rendezne
Kolumbia akarja megrendezni a 2026-os labdarúgó-világbajnokságot - jelentette be Alvaro Uribe elnök a Dél-amerikai Játékok pénteki nyitóünnepségén Medellínben.
- címkék:
- Kolumbia
- foci
- foci-vb
- Címkefelhõ »
Egy spanyol bíró szerint az ETA merényletre készült a kolumbiai elnök ellen
Vádat emelt egy spanyol bíró hétfõn az ETA spanyolországi szakadár szervezet és a FARC kolumbiai szélsõbaloldali gerillaszervezet 13 tagja ellen, mert a gyanú szerint arra készültek, hogy Spanyolországban meggyilkolnak fontos kolumbiai személyeket, köztük Álvaro Uribe elnököt. A vádlottak állítólag a venezuelai kormány segítségét is igénybe vették.
Milliónyi hamis eurót találtak Kolumbiában
Európai forgalomba hozatalra gyárttott hamis 50 eurós bankjegyek kerültek elõ egy bogotai nyomdából. Az EU rendvédelmi ügynöksége a kolumbiai rendõrségtõl kapott segítséget az ügyben.
Ezreket telepítenek ki egy vulkánkitörés miatt Kolumbiában
Kitört a Galeras nevû kolumbiai vulkán, és emiatt a hatóságok mintegy nyolcezer ember kitelepítését rendelték el a közelben fekvõ településekrõl. Egy 1993-as kitöréskor többen is meghaltak.
- címkék:
- Kolumbia
- vulkánkitörés
- Címkefelhõ »
Euróra váltottak a dollárról a drogkartellek
Sokkal egyszerûbb, gyorsabb, könnyebb és helytakarékosabb 500 eurós bankjegyekkel csempészni az illegális forrásokból származó készpénzt, mint 100 dollárosokban. Az Europol szerint legalábbis erre jutottak a drogkartellek, amelyek a mosott pénzt így szállítják keresztül Európán, de már Kolumbiában is egyre több 500 eurós köteget fedeznek fel a hatóságok.
Szavakban már háborúzik Chávez
Háborúval fenyegeti Kolumbiát és az USA-t Hugo Chávez venezuelai elnök, aki 15 ezer katonát küldene a kolumbiai határra. Chávez a figyelmet próbálja elterelni otthoni problémákról, de fenyegetése a kolumbiai elnök malmára hajthatja a vizet.
Tíz kolumbiai focista holttestére bukkantak Venezuelában
Tíz kolumbiai focista holttestét találták meg szombaton Venezuela nyugati részében. A Los Maniceros futballcsapat 12 tagját múlt vasárnap rabolták el.
Castro: Amerika el akarja távolítani Chávezt
Fidel Castro szerint az Egyesült Államok meg akarja szerezni a venezuelai olajmezõket, és ezért meg akarja buktatni Hugo Chávez szocialista forradalmát és kormányát. Castro egy argentínai csúcstalálkozó elõtt közölte álláspontját. A csúcsot a Kolumbiába tervezett amerikai támaszpontok miatt hívták össze.
Agyonlõtték a legendás drogbáró vízilovát
Végeztek a kolumbiai hatóságok azzal a vízilóval, amely Pablo Escobar egykori kokainbáró magánállatkertjébõl szökött meg, mert megelégelték, hogy feldúlja a vetést, és veszélyezteti a halászok életét az ország északnyugati részében. Két másik vízilovat még keresnek.
- címkék:
- Kolumbia
- állatok
- állatkert
- Címkefelhõ »
Lemondott a halálosan megfenyegetett edzõ
Lemondott a kolumbiai élvonalban szereplõ Santa Fe labdarúgócsapatának uruguayi vezetõedzõje, Ruben Israel, miután életveszélyes fenyegetéseket kapott - jelentett be hétfõn Armando Farfan, a klub elnöke.
- címkék:
- Kolumbia
- foci
- Címkefelhõ »
Egy kubai blogger hülyítette 8 hónapig Castro fiát
Egy kolumbiai sportújságírónõ elcsavarta Fidel Castro fiának a fejét. A bökkenõ mindössze annyi, hogy a nõ valójában férfi, nem kolumbiai, hanem floridai, és nem sportújságíró, hanem blogger. Egy kubai emigráns viccelte meg Antonio Castrót, aki számolatlanul veri el a pénzt, miközben az évtizedekig apja, most pedig nagybátyja által vezetett Kuba lakossága csak tengõdik.
Három tonna kokaint foglaltak le Kolumbiában
Több mint százmillió dollár értékben három tonna kokaint foglalt le a kolumbiai rendõrség. A kábítószer az áprilisban elfogott drogbáróé, Daniel Rendóné volt.
Százmillió dolláros kokainfogás Kolumbiában
Több mint három tonna, mintegy 98 millió dollár értékû kokaint foglaltak le Kolumbiában, a Karib-tengeri Cartagena kikötõváros egyik raktárában. A szállítmány úticélja Mexkó és az Egyesült Államok lett volna.
- címkék:
- Kolumbia
- drogkereskedelem
- kokain
- Címkefelhõ »
Már több mint ezren fertõzõdtek meg az új influenzával
Több mint 1000 ember fertõzõdött már meg az új típusú influenzával világszerte - állítják az európai egészségügyi hatóságok. A járványban eddig huszonhatan haltak meg, ebbõl huszonöten Mexikóban. A mexikói egészségügyi miniszter szerint ugyanakkor a járvány túl van a csúcsponton, ezért szerdán újra kinyithatnak a vírus miatt bezárt vendéglõk és kávéházak. Az ENSZ közölte: nem tervezik, hogy magasabb fokozatúra emelik a riasztást.
Sertéstenyésztõk csaptak össze a rendõrökkel Kairóban
Zavargásokba torkollt az egyiptomi hatóságok kísérlete, hogy begyûjtsék és levágják a kairói nyomornegyedekben szemétben turkáló sertéseket. A WHO szerint a világ 17 országában 787 ember betegedett meg igazoltan az új típusú influenzavírustól, a halálos áldozatok száma 20. Az Egyesült Államokban már 30 állam érintett, összesen 226 amerikai betegedett meg. Mexikóban a miniszter szerint visszavonulóban van a járvány.
Elfogták Don Mariót, a legerõsebb kolumbiai drogbárót
Kolumbiában több hónapos hajsza után elfogták az ország legerõsebb drogbáróját. A Don Marióként ismert vezért több ezer tonna kokain csempészésével vádolják. A nyomravezetõnek a rendõrség két milliárd dollárt ajánlott, cserébe Don Marió minden megölt rendõrért ezer-ezer dollárt ígért.
Meghalt a FARC legmagasabb rangú nõi tagja
Meghalt a kolumbiai FARC-gerillák központi vezérkarának legmagasabb rangú nõi tagja. A nõ múlt csütörtökön vesztette életét harc közben, de holttestét csak szerdán tudták azonosítani - közölte a a kolumbiai hadsereg.
- címkék:
- Kolumbia
- FARC
- Címkefelhõ »
Megtalálták az óriáskígyók óriását Dél-Amerikában
A paleontológusok egy csaknem 13 méteres óriáskígyó õsmaradványára bukkantak Kolumbiában. Ez a valaha létezett legnagyobb ismert kígyó. A hüllõ fölfedezése önmagában is szenzációs, de az állat méretei alapján a trópusok múltbeli éghajlatára is következtetni lehet.
Nagykövetséget nyit Magyarországon Koszovó
Koszovói nagykövetség nyílhat hamarosan Magyarországon, a Szerbiától elszakadt köztársaság ugyanis 12 új országgal veszi fel a diplomáciai kapcsolatot a közeljövõben. Az új nagykövetségek sorában a volt jugoszláv tagköztársaságok mellett Kolumbia, Japán, Hollandia és Magyarország is helyet kap.
Szakadékba zuhant egy busz Peruban
Egy csúszós hegyi útról szakadékba zuhant egy autóbusz Peru északi részén. A balesetben legalább 33-an meghaltak.
A kolumbiai gerillák elengedik hat túszukat
Két kolumbiai politikus és a biztonsági erõk négy tagja nyerheti hamarosan vissza szabadságát, miután az õket túszként fogva tartó FARC-gerillák bejelentették, hogy elengedik õket. A gerillák nem szabtak feltételt, egyoldalúan vállalják a túszok szabadon bocsátását.
A fogmosás hiánya segít kideríteni, mit ettek õseink
Õseink rossz szájhigiéniája értékes adatokhoz juttatja a mai kutatókat. A fogakon lévõ maradványokból sikerült meglehetõsen részletesen megállapítani, mit ettek több ezer éve a mai Peru területén élõ emberek.
- címkék:
- Peru
- Kolumbia
- fogmosás
- Bolívia
- Címkefelhõ »
Kormányellenes tüntetõk miatt zárt be a bangkoki reptér
Nem indít és nem fogad járatokat Bangkok új repülõtere, mivel kormányellenes tüntetõk szállták meg az épületet. Legalább 3000 utas rekedt a repülõtéren. A tiltakozók a thai fõváros régi repülõtérét is körbevették, mivel ideiglenesen oda költözött a kormány. Az általuk korrupcióval vádolt kormányfõ lemondását követelõ tüntetõk közé valakik gránátokat dobtak szerdára virradó éjjel, több ember megsérült.
Nigériai droghálózat felszámolásában vett részt a BRFK
Ausztriában és Magyarországon mûködõ, nigériaiak által szervezett drogterjesztõ hálózatot számolt fel a bécsi és a budapesti rendõrség. A drogot Törökországból hozták, és Olaszországba is szállították. Ennek a hálózatnak volt a tagja az a magyar fiatalember, akit Peruban kapcsoltak le a repülõtéren, több mint két kiló kokainnal a bõröndjében.
FIFA-szankció Peruval szemben
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) meghatározatlan idõre kitiltotta a perui csapatokat a nemzetközi tornákról, sorozatokról.
Felemás magyar nap a sakkolimpián
Drezdában, a 38. sakkolimpia hatodik fordulójában férficsapatunk 2,5-1,5-re gyõzött Kolumbia ellen. Lékó Péter sötéttel, Berkes Ferenc világossal nyert, Balogh Csaba remizett, Polgár Judit meglepetésre világossal játszva vereséget szenvedett. A játéknap rangadóját a címvédõ örmények megnyerték az azeriek ellen, és átvették a vezetést. Következõ meccsüket az angolok ellen 3-1-re gyõztes oroszokkal vívják. Nõi válogatottunk nagy csata után 2,5-1,5-re kikapott az éllovas kínai együttestõl. Hoang Thanh Trang, Vajda Szidónia és Mádl Ildikó játszmája döntetlennel zárult, Rudolf Anna sötéttel kapitulációra kényszerült. Lékóék következõ mecccsüket ...
Jön a második félidõ a legek sakkolimpiáján
A drezdai sakkolimpián öt forduló után az orosz férfi és a kínai nõi válogatott vezet. A mai hatodik fordulóban a messze várakozás felett szereplõ, második helyen álló nõi csapatunk az éllovas, háromszoros olimpiai bajnokkal mérkõzik meg. A világbajnoki döntõs 14 éves Hou Ji-Fannal az éltáblán a fiatal tehetségekbõl álló kínai együttes az egyetlen százszázalékos a viadalon. Férfi négyesünk Kolumbiával küzd meg. A joggal remélt és elvárt gyõzelemmel Lékóék ismét az élcsoportban lehetnek.
Vereség Ukrajnától, gyõzelem India ellen a sakkolimpián
Drezdában, a 38. sakkolimpia ötödik fordulójában férficsapatunk drámai küzdelem után 2,5-1,5-ös vereséget szenvedett a rajtlistán második ukrán válogatottól. Lékó Péter világossal 128 lépésben kapott ki Vaszilij Ivancsuktól. Sötéttel kényszerült megadásra Polgár Judit, a 18 éves Szergej Karjakin ezzel megszerezte elsõ gyõzelmét. Almási Zoltán világossal érdekes csatában nyert Pavel Eljanovval szemben, Balogh Csaba sötéttel remizett Andrej Volokityinnel. Meglepetésre 2-2 lett a német-orosz találkozó. Nõi csapatunk ismét remekelt, India ellen 2,5-1,5-re gyõzött. Vajda Szidónia sorozatban negyedik partiját nyerte meg, Hoang Thanh Trangg, ...
Bedõlt piramisjátékok okoztak zavargásokat Kolumbiában
Irodákat dúltak fel, boltokat fosztogattak, rendõrséggel csaptak össze Kolumbiában azok a feldühödött kisbefektetõk, akik piramisjátékokon vesztettek rajta. Számos 150 százalékos haszonnal kecsegtetõ hamis cég szívódott fel a pénzzel együtt az elmúlt hónapokban az országban. Több társaság ilyen módszerrel mosott tisztára drogos pénzeket.
Kiszabadult egy nyolc éve fogoly politikus Kolumbiában
Kiszabadult a kolumbiai gerillák fogságából egy parlamenti képviselõ. A 62 éves politikust nyolc éve rabolták el a FARC gerillái, és egy õserdei táborban tartották fogva, egyik õrének segítségével szabadult ki.
Még tart a brazil és argentin vesszõfutás
Már hat pont Paraguay labdarúgó-válogatottjának elõnye a 2010-es világbajnoki selejtezõk dél-amerikai zónájában. A listavezetõ 1-0-ra gyõzött Peru ellen, míg a nagy riválisok közül Argentína kikapott Chilében, Brazília pedig csupán 0-0-ra végzett Kolumbia ellen. A CONCACAF-zónában Trinidad és Tobago 2-1-re verte az Egyesült Államokat.
Kakáéknak tíz perc elég volt Venezuela ellen
A legjobb dél-amerikai hagyományoknak megfelelõen folytatódtak a vb-selejtezõk a szubkontinensen a hét végén: akadt meccs, ahol három kiállítás volt, az argentin és a brazil válogatott szövetségi kapitánya pedig egyaránt a velük való bánásmódra panaszkodott - de mindkét futballnagyhatalom nyerni tudott. Az élen azonban továbbra is a remekül szereplõ Paraguay áll.
Új perui kormányfõt neveztek ki a korrupciós botrány után
Szombaton új kormányfõt neveztek ki Peruban, miután az egy hete kirobbant korrupciós botrány miatt távozott a korábbi kabinet. Yehude Simon, az új miniszterelnök eddig az egyik tartomány helyi kormányzatát vezette.
19 embert öltek meg merénylõk Peruban
19 katona és civil vesztette életét pénteken egy perui merényletben. A védelmi minisztérium szerint a Fényes Ösvény gerillái lehettek a támadók.
A falon is zöldséget termesztenek a városi mezõgazdászok
Brazília, India, Kolumbia, Ghána nagyvárosaiban egyre inkább megszokott látvány a veteményeskert a felhõkarcolók árnyékában, a melegház a nyomornegyedben, vagy a szántóföld a vasúti töltés mellett. Ez a városi mezõgazdaság, melynek Budapesten még a csírája sem létezik. A fõváros egyelõre nem lát fantáziát a dologban, pedig az [origo]-nak nyilatkozó környezetvédõ szerint a városi lét jó pár problémáján segíthetnének a városi búzamezõk.
Kokain túrán Kolumbiában
Kolumbiában a drogprobléma megkerülhetetlen, - mondja Banai Tibor Péter egy korábbi nyilatkozatában. " A kokain földjén" címû dokumentumfilm készítõje szerint, ha ez így lenne, az olyan volna, mintha nálunk valaki külföldiként nem kóstolná meg a gulyáslevest, vagy a tokaji aszút. Manapság a drogturizmus szelíd módjaként emlegetik azokat a gyárlátogatásokat, amikor a turisták a feldolgozó üzemeket, és a családi manufaktúrákat elsõsorban ismeretterjesztõ szándékkal látogatják.
- címkék:
- Kolumbia
- utazás
- dokumentumfilm
- kokain
- Címkefelhõ »
Megtalálták a FARC-gerillák ki kicsodáját
Több mint kilencezer gerilla életrajzát találták meg Kolumbiában egy, a harcokban zsákmányolt USB-memóriában. Az adatok alapján a kolumbiai ügyészség eljárást akar indítani valamennyi ember ellen, akirõl adatok voltak a memóriában.
11 millió hamis eurót foglaltak le Kolumbiában
Tizenegy millió hamis eurót foglaltak le Kolumbia fõvárosában, Bogotában nemzetközi együttmûködéssel. Az illegális nyomdában más pénznemeket is hamisítottak.
Gigaföldrengés Szibériában, egy kisebb Peruban
Hatalmas, a Richter-skála szerint 9-es erõsségû földrengés rázta meg Szibériát, de nem keletkeztek jelentõs károk. Rengett a föld Peruban is, de itt is csak pánikot okozott a természeti jelenség.
Tizenötszörösére emelték a kolumbiai érmesek díjazását
Latin-Amerikában országonként eltérõen honorálják a pekingi olimpián érmet nyerõ sportolókat: Kolumbiában Athénhoz képest 15-szörösére emelték a dobogós helyezettek prémiumát, Brazíliában és Argentínában a szokásoknak megfelelõen csak az aranyéremért és a vele járó dicsõségért hajtanak a sportolók.
Kolumbia elismerte, visszaélt a vöröskereszttel
Elismerte a kolumbiai elnök, hogy visszaéltek a Vöröskereszt jelzésével, amikor kiszabadították Ingrid Betancourt egykori elnökjelöltet egy túszszabadító akció során. Az államfõ a hibáért elnézést kért, a külügyminiszter pedig benyújtotta a lemondását.
Visszaélés történhetett a kolumbiai túszmentésnél
A CNN szerint fotók bizonyítják, hogy a kolumbiai hírszerzés a Vöröskereszt jelzését használta annak a nagy sikerként elkönyvelt akciónak a során, amellyel kiszabadították a gerillák fogságából Ingrid Betancourt-t és több fogolytársát. A kolumbiai kormány tagadja ezt. Kényes kérdésrõl van szó, a Vöröskereszt emblémájának ilyen jellegû használata ugyanis háborús bûnnek számít.
Cáfolják a váltságdíjat a kolumbiai túszokért
Kolumbia és az Egyesült Államok is cáfolta, hogy váltságdíjat fizetett a kolumbiai marxista gerilláknak Ingrid Betancourt-t és 14 másik túsz - köztük három amerikai - szabadulásának fejében.
- címkék:
- Kolumbia
- Ecuador
- USA
- Peru
- Venezuela
- váltságdíj
- túsz
- Ingrid
- Címkefelhõ »
Elfogták Gyíkot, a kolumbiai drogbárót
Elfogta a kolumbiai hadsereg a Gyík gúnynévre hallgató drogbárót. A kábítószercsempész-kartell irányítását megöröklõ férfit lehet, hogy kiadják az Egyesült Államoknak.
Állaté volt a hatodik Kanadában partra vetett emberi láb
Valamilyen elpusztult állat lábát bújtatta sportcipõbe egy ismeretlen, és hagyta a kanadai Brit Kolumbia egyik partszakaszán, ahol eddig öt emberi lábat találtak. A szerdán talált, hatodik emberi lábnak vélt maradványról halottkém derítette ki, hogy állati eredetû. A rendõrség büntetéssel fenyegeti az otromba tréfa kieszelõjét. A lábak valamilyen vízi baleset áldozataié lehetnek.
Forlán triplázott, Brazília visszaesett
Az uruguayi labdarúgó-válogatott hat góllal verte Peru együttesét a 2010-es világbajnokság dél-amerikai selejtezõ sorozatának hatodik fordulójában.
Ribéry-góllal nyertek a franciák
A szombaton kezdõdõ labdarúgó Európa-bajnokságra készülõ francia válogatott barátságos mérkõzésen Franck Ribéry tizenegyes góljával nyert Kolumbia ellen. Thierry Henry 100. alkalommal lépett pályára a francia nemzeti együttesben.
Elszigetelt törzset fotóztak le Brazíliában
Lefotóztak egy eddig a civilizácóval kapcsolatba nem került ismeretlen törzset a brazil-perui határon az õserdõben. A vörösre festett indiánok a felettük elszálló repülõgépet fenyegették íjaikkal. A fotókat azért készíttette a brazil kormány, hogy bebizonyítsák: a törzs létezik, és meg kell óvni élõhelyüket.
A FARC gerillái elismerték vezetõjük halálát
A legnagyobb kolumbiai gerillaszervezet, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erõk (FARC) gerillái vasárnap megerõsítették a kolumbiai védelmi minisztérium állítását, hogy legendás vezetõjük közel két hónapja szívinfarktus következtében elhunyt. A szervezet egyes vezetõi közben készek letenni a fegyvert, és elengedni túszaikat, köztük Ingrid Betancourt volt kolumbiai elnökjelöltet.
Földrengés rázta meg Kolumbiát
A Richter skála szerinti 5,5-es erejû földrengés rázta meg Kolumbiát. Három ember életét vesztette, nyolcan pedig megsérültek a földmozgások miatt. A fõvárosban pánik tört ki.
- címkék:
- Richter
- Bogotá
- Kolumbia
- földrengés
- pánik
- Címkefelhõ »
Szakadékba zuhant egy busz Peruban
Legkevesebb 29-en haltak meg szerdán Peruban, amikor az õket szállító autóbusz egy 100 méter mély szakadékba zuhant.
Letartóztatták Õrültet, a kolumbiai drogbárót
A kolumbiai hatóságok pénteken letartóztatták az Õrült - El Loco - néven is ismert, 48 éves Miguel Ángel Mejía Múnerát, az ország egyik legismertebb drogbáróját. A férfi ikertestvérét két nappal korábban egy razzia során lõtték le a rendõrök. Az ikrek két év alatt közel 70 tonna kokaint csempésztek az Egyesült Államokba.
Lelõtték a leghírhedtebb drogbárót Kolumbiában
Ötmillió dolláros vérdíj volt kitûzve Miguel Angel Mejía Múnera kolumbiai drogbáró fejére, akivel kedden végeztek a rendõrök. Mejía a kábítószerüzlet mellett egy félkatonai szervezet vezetõje is volt.
Szegény magyarokat fenyeget a drograbszolgaság
Teve, bõrönd, csomag néven emlegetik megbízóik a drogfutárokat, akik fõként latin-amerikai országokból szállítanak kábítószert Európába. A drogcsempészek külföldi munka ígéretével hálózzák be a szegény környéken élõket, hogy aztán futárkodásra kényszerítsék õket. Gyakran erõszakkal veszik rá õket a csempészetre, de ha gond van, az életük nem számít, csak a szállítmány. A világszerte terjedõ módszernek magyar áldozatai is vannak, Peruban csak február-márciusban hárman buktak le.
Két tonna kokaint foglaltak le Kolumbiában
Két tonna kokaint foglalt le pénteken este a kolumbiai rendõrség egy Chilébõl érkezõ, Guatemalába tartó hajó fedélzetén Buenaventura kikötõjében.
Botrány a Lonely Planetnél
Nem is járt Kolumbiában a Lonely Planet útkönyvkiadó munkatársa, csupán kitalálta a dél-amerikai országban átélt élményeit. Legalábbis ezt állítja a héten az Egyesült Államokban megjelenõ könyvében Thomas Kohnstamm.
A gonosz Leoncio is megkapja jussát
A szappanoperák és telenovellák közös jellemzõje - legyen szülõhazájuk valamelyik európai ország vagy a távoli Mexikó, Brazília, Kolumbia -, hogy hõsei nemre, korra, szellemi frissességre és fizetési kategóriára való tekintet nélkül mindenféle bûnökbe esnek. Ön- vagy mások hibájából. És a bûnt nem csak Dosztojevszkij ezeroldalas regényeiben követi a bûnhõdés.
Lebukott egy magyar drogfutár Peruban
Több mint négy kilogramm kokaint próbált meg Peruból Spanyolországba csempészni egy magyar állampolgár. A 46 éves férfit a limai reptéren fülelték le. Állítólag ötezer dollárt kapott volna, ha eljuttatja a drogot Európába.
Fogolycserét ajánlott a gerilláknak Kolumbia
Túszokért cserébe kiengedné a börtönbõl a baloldali gerillákat a kolumbiai kormány. Elsõsorban a hat éve fogva tartott Ingrid Betancourt volt elnökjelölt, illetve külföldi túszok szabadon bocsátását várják a FARC-tól.
Influenza miatt vádolnak gyilkossággal tévéseket
Emberöléssel vádolják egy brit tévétársaság stábját, mert tagjai állítólag influenzával fertõztek meg egy elszigetelt törzset Peruban. A valóságshow-t készítõ csatorna tagadta a vádakat, mint mondták, õk nem is jártak a kérdéses helyszínen. Egy amerikai antropológus viszont azt állítja, a helyszínen találkozott a forgatócsoporttal.
- címkék:
- Ecuador
- Peru
- Kolumbia
- gyilkosság
- influenza
- Címkefelhõ »
220. Vass Éva - Bucaramanga, Kolumbia
Az iWiW a világ körül címû sorozatunkban külföldön élõ magyarokat, illetve Magyarországon élõ iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be õk azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élõ magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Bucaramangáról mesél Vass Éva.
Már Nicaragua is elfordult Kolumbiától
Nicaragua is megszakította diplomáciai kapcsolatait Kolumbiával. A komoly amerikai támogatással bíró latin-amerikai országra egy, az ecuadori határt megsértõ rajtaütése miatt haragszanak szomszédai. Az akcióban egy balos gerillavezérrel végeztek a kolumbiai katonák.
Vezetékrobbantással álltak bosszút kolumbiai gerillák
Felrobbantották a Kolumbia és Ecuador között húzódó olajvezeték legalább hét szakaszát. A kolumbiai kormány szerint szélsõbaloldali gerillák robbantottak bosszúból.
Kolumbia amerikai technológiával harcol a FARC ellen
Kolumbia amerikai intelligens bombákat vetett be a múlt héten ecuadori területen megtámadott gerillatábor ellen - közölte csütörtökön az ecuadori védelmi minisztérium.