Kolozsvár
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Románia
- Erdély
- foci
- Wizz Air
- Marosvásárhely
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bukarest-ellenes szövetséget hozott létre négy erdélyi nagyváros
A Nyugat Szövetsége (AVE) néven szövetségre lépett szombaton Erdély, a Partium és a Bánság négy, egykor magyar nagyvárosa: Arad, Kolozsvár, Nagyvárad és Temesvár, hogy közösen segítsék elõ a térség fejlõdését, és hívjanak le európai uniós forrásokat - közölték a romániai hírügynökségek. A mai napon Resicabánya is jelezte, hogy csatlakozna a szövetséghez. A román nacionalisták és a nagyobbik kormánypárt szerint az elmúlt 100 évben még soha nem leselkedett ilyen nagy veszély Románia területi integritására.
Trianont is át kellett vészelnie – Színigazgatók arcképei 2.
Egy színház jó mûködéséhez rengeteg ember összehangolt munkájára van szükség. Nem csak azokéra, akik a színpadra lépnek. De hiába közös munka a színházcsinálás, a tapasztalat azt mutatja, hogy egy-egy mûhely sikeres korszaka mögött többnyire megtalálható egy személyiség. Valaki, akinek határozott ízlése, koncepciója van, és képes arra, hogy ezt a mindennapok gyakorlatában érvényesítse. Különleges emberek a színigazgatók, sokféle képességre van egyszerre szükségük. Janovics Jenõ rendkívül sokoldalú, hatalmas munkabírású, lehetetlent nem ismerõ ember volt. Színésznek is jelentõs, színházigazgató és rendezõ, a magyar színháztörténet tuudós ...
- címkék:
- Janovics Jenõ
- Kolozsvár
- Címkefelhõ »
Vasárnaptól új vonatjárat indul Magyarországon át Kolozsvár és Bécs között
Új vonatjárat köti össze december 9-tõl Kolozsvárt és Bécset, a Transilvania EuroCity Budapesten keresztül közlekedik. A kocsikat a MÁV-START és a román vasúttársaság, a CFR Calatori közösen biztosítja.
- címkék:
- Bécs
- Kolozsvár
- új járat
- MÁV
- Címkefelhõ »
Kiállítással indult a Kolozsvári Magyar Opera rendezvénysorozata
Kiállítással és könyvbemutatóval kezdõdött el vasárnap a Kolozsvári Magyar Opera Számvetés – 100 év magyar zene Kolozsváron címû rendezvénysorozata. A kiállítással azt szeretnék megmutatni, hogy mostoha körülmények között is lehet dolgozni és alkotni.
Róma helyett Budapesten landolt a Wizz Air gépe
Mûszaki okokból Budapesten szállt le a Wizzair Rómába tartó járata
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren szállt le a Wizzair Kolozsvárról Rómába tartó repülõgépe vasárnap.
Lang Ádám óriásit hibázott a CFR hétvégi rangadóján
Rangadót rendeztek a román bajnokság legutóbbi fordulójában, az éllovas FCSB a Lang Ádámot is foglalkoztató Kolozsvárhoz látogatott. A találkozó a magyar labdarúgó-válogatott hátvédéjének is emlékezetes maradt, de aligha úgy, ahogyan szerette volna.
- címkék:
- Lang Ádám
- Kolozsvár
- CFR Cluj
- FCSB
- Címkefelhõ »
Kolozsváron átadták a Református Kollégium magyar állami támogatással megújult épületét.
A Farkas utcai református templomban tartott hálaadó istentisztelet után Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelõs államtitkára mondott köszönetet mindazoknak, akik megõrizték és továbbvitték a kollégium szellemiségét. Az államtitkár Románia vezetõinek azt üzente, hogy ne féljenek a magyaroktól. Mi innen keresztény embereket bocsátunk ki, akik nemzetük hûséges tagjai, de országuk hûséges állampolgárai lesznek, és ezt az országot erõsítik- mindta Soltész Miklós. Hozzátette: Attól sem kell félni, ha Magyarország támogatja az egyházi iskolák fejlesztéssét, ...
Egy román politikus magyar harckocsinak nézett egy Nagyváradon felvonuló debreceni virágkocsit
A szélsõségesen magyarellenes, egykori kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar szerint a debreceni virágkocsival a magyarok vissza akarták foglalni Erdélyt és a Partiumot.
Magyarország erõs és sikeres szomszédos államokban érdekelt
Magyarország abban érdekelt, hogy erõs és sikeres szomszédjai legyenek - közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter, a Kolozsvári Magyar Napokon.
Meghalt Egyed Péter kolozsvári filozófus
Hatvannégy éves korában meghalt Egyed Péter kolozsvári filozófus, költõ, író és kritikus.
Kigyulladt egy autó a benzinkútnál, bennégett a sofõr
A tragédia Kolozsvárott, a Tordai utcai benzinkútnál történt.
- címkék:
- Kolozsvár
- benzinkút
- sofõr
- kigyulladt
- Címkefelhõ »
Ne lehessen az erdélyi magyarságot nemzetbiztonsági kockázatnak tekinteni!
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvénybe szeretné foglaltatni, hogy az erdélyi magyarságot ne lehessen nemzetbiztonsági kockázati tényezõnek tekinteni Romániában - jelentette ki egy kolozsvári sajtótájékoztatón Csoma Botond parlamenti képviselõ, aki a Román Hírszerzõ Szolgálatot (SRI) felügyelõ, és a nemzetbiztonsági törvények módosítására létrehozott különleges parlamenti bizottságban képviseli a szövetséget.
Rendben zajlott a szavazás a magyar külképviseleteken
Rendben, fennakadások nélkül zajlott a szavazás az országgyûlési választásokon a magyar külképviseleteken.
Rendhagyó programok a bábszínházi világnapon
Ma van a bábszínházi világnap: a bábmûvészet képviselõi országszerte rendhagyó produkciókkal, szokatlan helyszíneken, egyszeri és megismételhetetlen akciókkal várják a közönséget.
575 égõ fáklyával emlékeznek Mátyás születésének évfordulójára
Péntektõl vasárnapig tartó háromnapos rendezvénysorozattal ünneplik szülõvárosában, Kolozsváron Mátyás királyt születése 575. évfordulóján.
Leszedték a román-magyar-német nyelvû helységnévtáblát Kolozsváron
Csütörtök reggelre eltûnt a kolozsvári polgármesteri hivatal udvarában lévõ kerékpárparkolóból az a román-magyar-német nyelvû helységnévtábla, amelyet egy odaláncolt kerékpárra szerelve helyeztek el szerda délután a Musai-Muszáj akciócsoport tagjai.
Mátyás királyunk integráló szerepét hangsúlyozták Kolozsvárott
Hunyadi Mátyás népeket összefogó szerepét hangsúlyozták a Mátyás király-emlékév tanácsadó testületének tagjai a Kolozsvárra összehívott elsõ tanácskozásukat követõen ma tartott sajtótájékoztatójukon, Mátyás király szülõházában.
- címkék:
- Mátyás király
- Erdély
- Kolozsvár
- Címkefelhõ »
Bosszankodhattak a Wizz Air utasai
A londoni Luton repülõtéren tévedésbõl elcserélték a Kolozsvárra és a dél-romániai Krajovára (Craiova) repülõ Wizz Air-járat utasainak csomagjait.
Erdõbõl a tengerpartra vitték Csehov darabját Kolozsváron
Paco Alfonsín az évadkezdettõl a kolozsvári színház társulatának tagja, most egy Csehov darabot állít színpadra, kisebb-nagyobb változtatásokkal. Az eredeti helyszín helyett a történet a tengerparton játszódik, és a nézõtér helyett a közönség a színpadról figyeli majd a darabot.
- címkék:
- Csehov
- Kolozsvár
- Címkefelhõ »
Közös állásfoglalást írt alá az RMDSZ, az MPP és az EMNP
Közös állásfoglalást írt alá az autonómia-elképzelések összehangolásáról a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke hétfõn Kolozsváron.
Több ezren tüntettek a romániai nagyvárosokban
Több ezren tüntettek vasárnap este Bukarestben a kormány és a parlament épülete elõtt, az igazságszolgáltatást érintõ törvénymódosítások miatt. Az ország többi nagyvárosában is tiltakozó akciókra került sor, írja az Adevarul.
- címkék:
- Románia
- Bukarest
- Kolozsvár
- tüntetés
- Címkefelhõ »
A román legfelsõbb bíróság jogerõsen megszüntette Horváth Anna hatósági felügyeletét
A román legfelsõbb bíróság megalapozatlannak találta, és elutasította a korrupcióellenes ügyészség (DNA) fellebbezését, és jogerõsen megszüntette Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester hatósági felügyeletét - közölte hétfõn honlapján a bíróság.
- címkék:
- Románia
- Kolozsvár
- bíróság
- Címkefelhõ »
Nagyszebenbõl indít járatokat a Wizz Air
Korcsolyapályát építenek egy kolozsvári Mátyás-szoborcsoport köré
Élénk vitát váltott ki a közösségi portálokon a kolozsvári magyarság körében, hogy a város fõterén korcsolyapályát építenek a Mátyás-szoborcsoport köré.
Megrongálták a kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot
Feljelentést tett ismeretlen elkövetõ ellen szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári önkormányzati frakciója a város fõterén álló Mátyás-szborcsoport megrongálása miatt - közölte hírlevelében az RMDSZ.
- címkék:
- Kolozsvár
- Mátyás-szobor
- RMDSZ
- Címkefelhõ »
15 éves fiúnak fizetett volna a szexért egy férfi
Egy 15 éves fiúnak fizetett volna a szexért egy 60 éves férfi a kolozsvári vasútállomáson.
- címkék:
- Románia
- Kolozsvár
- pedofília
- szex
- Címkefelhõ »
Ezt mondta Orbán Viktor Kolozsvárott
- címkék:
- Orbán Viktor
- Erdély
- Kolozsvár
- Címkefelhõ »
Magyarverésre készültek román futballhuligánok
A Kolozs megyei rendõrség azonosította és elõállította a múlt szombati kolozsvári sportrendezvényen kitört tömegverekedés tizenöt résztvevõjét.
- címkék:
- Kelemen Hunor
- Kolozsvár
- CFR Cluj
- Címkefelhõ »
Nem tehet semmit a Mátyás-házért a kolozsvári önkormányzat
Nem a városvezetés tulajdonában van Mátyás király szülõháza, ezért a kolozsvári önkormányzatnak nincs beleszólása az épület hasznosításába. A tulajdonos a Szépmûvészeti és Formatervezõi Egyetem, amelynek bár nincsenek komoly céljai a mûemlékkel, nem is adja tovább a városnak.
- címkék:
- Mátyás király
- Kolozsvár
- mûemlék
- Címkefelhõ »
Már látogatható Mátyás király szülõháza Kolozsváron
Már látogatható Mátyás király szülõháza Kolozsváron
Túrázók elõtt lezárt barlangok nyíltak meg a Királyerdõ-hegységben
Túrázók elõtt lezárt barlangok nyíltak meg a Királyerdõ-hegységben.
- címkék:
- Románia
- Kolozsvár
- barlang
- Címkefelhõ »
Bombariadó volt egy Wizz Air-járaton
- címkék:
- Kolozsvár
- bombariadó
- utazás
- Wizz Air
- Címkefelhõ »
Sztojan Ivkovics: A sunyi, névtelen támadások csak megerõsítenek
Ha mindent megteszünk a jó szereplésért, az sem biztos, hogy elég a gyõzelemhez, mert ahhoz az ellenfeleknek is hibázniuk kell – mondta az Európa-bajnokságra készülõ magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics. A horvát származású szakember vezetésével a nemzeti csapat közel két évtizednyi szünet után szerepelhet ismét kontinensbajnokságon. Ivkovics szerint óriási dolog lenne, ha a magyar együttes 48 év elteltével ismét Eb-meccset tudna nyerni. Interjú.
Pert nyert a román csendõrség ellen az EMNP alelnöke
Pert nyert a román csendõrség ellen az Erdély-zászló miatt március 15-én megbírságolt Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke.
Kitiltanák a fürdõzõket a székelyföldi Szent Anna-tóból
Kitiltanák a fürdõzõket a székelyföldi Szent Anna-tóból
- címkék:
- Románia
- Kolozsvár
- vízpart
- Címkefelhõ »
Többnyelvû helységnévtáblát kapott Kolozsvár
Kolozsvár neve mától egy táblán szerepel románul, magyarul és németül is.
- címkék:
- Kolozsvár
- többnyelvûség
- Címkefelhõ »
Csatajeleneteket közvetített az erdélyi gólyakamera
Csatajeleneteket közvetített az erdélyi gólyakamera.
- címkék:
- Románia
- Kolozsvár
- kamera
- gólyafészek
- Címkefelhõ »
Lemond Kolozsvár magyar alpolgármestere
A kolozsvári önkormányzati testület következõ ülésén lemond tisztségérõl Horváth Anna, a város alpolgármestere. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusa csütörtökön, egy Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott kolozsvári sajtótájékoztatón jelentette be döntését.
- címkék:
- Kolozsvár
- lemondás
- RMDSZ
- Címkefelhõ »
Gázpisztollyal vágták fejbe a magyarul beszélõ fiatalt Kolozsváron
Bántalmaztak három fiatalt szombat hajnalban Kolozsvár belvárosában, az utcán. A Stiridecluj.ro hírportál arról számolt be, hogy a fiatalokra azért támadtak rá, mert magyarul beszéltek. Az összetûzés tényét a rendõrség megerõsítette, de szerintük nem volt etnikai színezete a támadásnak.
- címkék:
- Románia
- Kolozsvár
- támadás
- Címkefelhõ »
Megbírságolták a román köztévét, amiért irredentázta a Beatricét
A pártatlan tájékoztatás szabályát sértette meg a román köztelevízió egy tavaly augusztusi Beatrice-koncertrõl szóló tudósításában. Pénzbírság és elbocsátás lett az ügybõl.
- címkék:
- Románia
- Kolozsvár
- koncert
- Beatrice
- Címkefelhõ »
Korrupcióval vádolják a kolozsvári alpolgármestert
Befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanújával bíróság elé állítja Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) - közölte kedden a vádhatóság.
- címkék:
- Kolozsvár
- korrupció
- pénzmosás
- Címkefelhõ »
Nem dolgozhat a kolozsvári alpolgármester
- címkék:
- Románia
- Kolozsvár
- RMDSZ
- Címkefelhõ »
Legalább egy évre kivonult Marosvásárhelyrõl a Wizz Air
A légitársaság minimum egy éven át, a marosvásárhelyi futópályája korszerûsítésének ideje alatt a kolozsvári repülõtérrõl (CLJ) mûködteti marosvásárhelyi járatait.
Turisták és barlangászok rekedtek a Szolcsvai Búvópatak barlangjában
Egy hirtelen lezúduló zápor következtében francia turisták és román barlangászok rekedtek hétfõn délután az erdélyi Szolcsvai Búvópatak (Huda lui Papara) barlangjában.
- címkék:
- Románia
- Kolozsvár
- barlang
- Címkefelhõ »
A román rendõrség vizsgálja a Beatrice koncertjét
A Kolozs megyei rendõrség azért indított eljárást, mert a román média úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század címû dala kedvezõ fényben tünteti fel Sztálint, Hitlert és az Iszlám Államot.
Debütált az UberX Kolozsváron
Bár az olcsóbbnak mondott verzió, az UberX indult el csütörtökön Kolozsváron – Bukarest után a másodikként –, már több ezer letöltéssel várták a napot a helyiek. Az X után a cég gyors bõvítésben gondolkozik.
- címkék:
- Kolozsvár
- Uber
- Címkefelhõ »
Romániai választások: Kolozsváron a jobboldal gyõzött
Bukarestben a Szociáldemokrata Párt által jelölt Gabriela Firea szenátor nyeri a fõpolgármester-választást, Kolozsváron pedig a tisztségben lévõ Emil Boc, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt jelöltje szerez újabb négy évre mandátumot a városháza élén a vasárnapi egyfordulós önkormányzati választásokon – közölte a Digi 24 hírtelevízió az IRES közvélemény-kutató intézet által készített exit pollra hivatkozva.
Sikkasztás és pénzmosás gyanúja a kolozsvári focicsapatnál
Bûnszervezet létrehozása, folyamatos és súlyos következményekkel járó sikkasztás, folyamatos adócsalás és folyamatos pénzmosás gyanújával indított csütörtökön vizsgálatot a kolozsvári CFR labdarúgóklubnál a román szervezett bûnözés és terrorizmus elleni ügyészség - tájékoztatott az Agerpres.
- címkék:
- Kolozsvár
- foci
- román foci
- CFR Cluj
- Címkefelhõ »
Megalázott magyar lány: megszólalt a kórház
Nem indít vizsgálatot a Kolozsvári Sürgõsségi Gyerekkórház vezetõsége a sebészeti részlegen megalázott székelyföldi lány ügyében, mert az esetrõl nem kaptak hivatalos panaszt.
- címkék:
- Románia
- Kolozsvár
- kórház
- magyar nyelv
- Címkefelhõ »