kolostor

címke rss

A börtönben hal meg a legrettegettebb pedofil sorozatgyilkos, kegyetlen bűntársa viszont szabad

Nagyvilág2022.10.31, 11:19

Marc Dutroux 1996 óta ül börtönben, hat kislány elrablása, megerőszakolása és meggyilkolása miatt. És onnan valószínűleg soha nem is szabadulhat. Dutroux felesége, és egyben legfőbb bűntársa azonban egy ideje szabad emberként lehet. Persze a férfi is elhagyná a börtönt, erre azonban semmi esélye sincs. Annak ellenére sem, hogy néhány éve ügyvédje azt mondta, hogy már megbűnhődött a tetteiért. A legtöbben viszont ezt teljesen másképp látják, többek között maga a férfi anyja is, aki évekkel ezelőtt kimondta, hogy soha nem akarja szabadlábon látni a fiát.

Halott férjével aludt, és mindenhová magával vitte a holttestét

Tudomány2022.10.07, 19:36

II. Frigyes német-római császárnak tulajdonítják azt a később szállóigévé lett „Háborúskodjanak mások, te csak házasodj, boldog Ausztria" mondást („Bella gerant alii, tu felix Austria nube"), amely a korai újkor legbefolyásosabb európai uralkodócsaládja, a Habsburg-ház dinasztikus házasságkötéseinek fontosságára utalt. A Habsburg-család hatalmának kiterjesztésében és fenntartásában a házasságkötések legalább olyan fontos szerepet játszottak, mint a háborúk. A hatalom családon belüli megőrzésének céljából igen gyakoriakká váltak azonban az első és másod-unokatestvérek között létrejött dinasztikus frigyek, aminek nem egyszer az utódokkon ...

Aynard lovag és a pusztító földrengés titokzatos temploma

Tudomány2022.08.25, 19:35

Magyarország trianoni határain belül csak nagyon kevés Árpád-kori épület élte túl a történelem, különösen a 150 éves török hódoltság pusztító megpróbáltatásait. Ezek közül mindössze öt, úgynevezett bazilika típusú kőtemplom maradt fenn, amelyek közül a Pest megyei Zsámbék központja fölé magasodó dombon álló egykori premontrei bazilika és kolostor még romjaiban is a középkori magyar építészet egyik legértékesebb, és legkülönlegesebb alkotása.

A trágyázás okozhatta a középkori szerzetesek bélproblémáit

Tudomány2022.08.20, 10:27

A középkori szerzetesek bélproblémáit a kolostorkerti trágyázás okozhatta egy friss brit régészeti tanulmány szerint. A kolostorban élő szerzetesek bélrendszerét nagyobb eséllyel fertőzték meg paraziták, mint a sokkal szűkösebb, egészségtelenebb körülmények között élő pórnépét. 

Márai, az Andrássyak, és a Felvidék kőbe faragott gótikus csodái

Tudomány2022.08.03, 19:49

Ha Szlovákiáról mint úti célról esik szó, akkor legtöbben a műemlékekben gazdag pezsgő életű fővárosra, Pozsonyra, vagy a téli síturizmus és a természetjárás népszerű célpontjára, a havas bércekkel ékesített festői szépségű Magas-Tátrára gondolnak. Pedig a magyar határtól alig egy-két órás autóútra olyan középkori és más műemléki csodákat fedezhetünk fel, amelyek európai viszonylatban is különleges kulturális értékeknek számítanak.

Középkori kolostor romjait fedezték fel Budapesten

Tudomány2022.07.15, 15:59

Premontrei monostor maradványait találhatták meg a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) munkatársai a Háros-szigeten - közölte a BTM - Vármúzeum pénteken az MTI-vel.

Régészek tárják fel a bakonybéli bencés monostor középkori emlékeit

Tudomány2022.05.19, 20:04

A geofizikai felmérést követően régészeti kutatás kezdődött a Szent István alapította bakonybéli bencés monostor középkori előzményeinek feltárására. Az első fázis során a régészek a monostor kertjében nyitottak szelvényeket, ahol a középkori szerzetesek tárgyi hagyatékaként többek között különböző edénytöredékeket és egy gótikus minusculával díszített, 15-16. századi könyvcsatot is találtak.

Nem hisz a szemének, amikor meglátja ezt a mesebeli épületet a hegy tetején - képek

[origo] utazás2022.05.03, 09:58

Mianmar talán legszebb épülete az a kolostor, amely egy szikla tetejére épült, és 777 lépcső vezet fel hozzá.