klónozás

címke rss

Falus András: Az immunológia a védekezés tudománya

Vendégszoba2005.10.11, 09:48

Nem vallunk szégyent a nemzetközi porondon, de ez nem menti fel a politikai döntéshozók felelősségét, ha nem fordítanak nagyobb figyelmet a tudományos kutatás támogatására - mondta a Vendégszobában Falus András immunológus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének vezetője.

Eldőlhet az emberi klónozás ügye az ENSZ-ben

Tudomány2004.10.18, 16:11

Az ENSZ tagországai között 2001 óta folyik a vita az emberi klónozás szabályozásáról, illetve betiltásáról. A szervezet Emberi Jogi Bizottsága október 21-22-én tárgyal újra a kérdésről. Az  ENSZ-küldöttek igen eltérő álláspontokat képviselnek, ezért komoly vita várható. A helyzetet a jelenleg folyó amerikai elnökválasztási küzdelem is befolyásolja.

Engedély emberi embriók klónozására Nagy-Britanniában

Tudomány2004.08.12, 12:20

Európában elsőként brit kutatók kaptak engedélyt az ún. terápiás klónozásra, vagyis arra, hogy őssejtek tenyésztése céljából emberi embriókat klónozzanak.

Új emberiklón-rekord

Tudomány2003.12.16, 16:09

Egy amerikai biotechnológiai cég kedden bejelentette, hogy 2001-es kísérleteit megismételve ismét emberi embriót klónozott, amely a korábbi 6 helyett most 16 sejtes állapotig fejlődött. A klónt a cég állítása szerint ismét gyógyítási szándékkal hozták létre, azaz ún. terápiás klónozás történt.

Elhalasztják az emberi klónozásról szóló vitát

Tudomány2003.12.10, 11:59

Az emberi klónozás tilalmáról szóló egyezmény tárgyalásának egyéves felfüggesztéséről döntött kedden az ENSZ közgyűlése.

Az ENSZ a klónozás mellett

Tudomány2003.11.10, 14:24

Az ENSZ közgyűlése nem támogatja az emberi klónozással kapcsolatos kutatások leállítását.

Ausztrália: feltámasztják a tasmaniai tigrist

Nagyvilág2003.10.21, 20:09

A hatvan éve kihalt tasmaniai tigris klónozás útján való "újjáélesztését" tervezi egy ausztrál múzeum. A Jurassic Parc ötletével is felérő elgondolást, amellyel egy tigrisbébi csodával határos módon fennmaradt DNS-ének klónozásával kívánják megvalósítani, máris hevesen bírálják.

A Vatikán kereszteshadjárata a klónozás ellen

Nagyvilág2003.10.01, 14:14

A Vatikán ismét szót emelt az emberi klónozás ellen: azt szeretnék elérni, hogy az egész világon tiltsák be még a terápiás célból folytatott klónozást is.

Az első klónozott ló

Tudomány2003.08.07, 13:18

Olasz kutatók bejelentették a világ első klónozott lovának megszületését. A Prometea névre hallgató állat 10 héttel ezelőtt született, s teljesen egészségesnek tűnik.

Venetianer Pál: Nem óhajtok magamon kísérletezni

Vendégszoba2003.04.16, 19:34

Venetianer Pál a Mindentudás Egyetemének harmadik előadója volt a Társalgó vendége. A nagy szaktekintélyű biokémikustól megtudhattuk, miért ellenzi az emberi klónozást, miért csak álom a Jurassic Park, és miért szomorú a szőke nők miatt...