Falus András

címke rss
A magyar immunológus szerint a harmadik oltás kötelező

A magyar immunológus szerint a harmadik oltás kötelező

Falus András immunológus azt nyilatkozta, hogy az omikronnal fertőzött személyek száma már egy-másfél nap alatt duplázódik, ráadásul a vírus gyorsan mutálódik. Ez egy olyan helyzet, amellyel a szakma még nem találkozott.

Kiderült, miért a fiatalokat támadja leginkább a mutálódott koronavírus

Life.hu2021.04.01, 14:51

Míg a járvány első és második hullámában leginkább a 65 év felettieket, a harmadik hullámban a 40-es korosztályt érinti leginkább a koronavírus.

Hatalmas áttörés: gyógyítható lehet a rák

Tudomány2018.05.22, 18:40

Két óriási felfedezést is bejelentettek az elmúlt napokban: az egyik hatalmas áttörést hozhat a daganatos megbetegedések gyógyításában, a másik pedig a depresszió kezelésében. Mindkét betegség emberek milliárdjait érinti. A rák kezelésénél azt fedezték fel, hogy ha az immunrendszer teljes tumorölő potenciálját felszabadítják, egyszerűen kisöpri a rákos sejteket a szervezetből. A depressziónál pedig a kutatócsoportoknak sikerült azonosítani a betegségért felelős génváltozatokat – és azok összefüggéseit is látják. Falus András, immunológus, genetikus, nemzetközi hírű kutató azt mondta az Origónak, hogy az onkofarmakológia és a pszichoofarmakológia ...

Humbug és tévhit, avagy milliók a diéták béklyójában

[origo] Gasztro2015.11.12, 12:21

Brit tudósok, legfrissebb kutatások, rákkeltő élelmiszerek – a helyes táplálkozásról alkotott képünket leginkább ezek a fogalmak határozzák meg. A dietetikusok megunták, hogy az emberek két tévhit között már azt sem tudják, mi igaz, és kinek lehet hinni, ezért most tiszta vizet öntöttek a pohárba.

Kalandozás az emberi gének világában

Archívum2014.11.28, 13:48

Az élő szervezetek kutatásának lényege a komplexitás. Minél pontosabban ismertjük az egyes életfolyamatokat meghatározó tényezőket, kölcsönhatásuk részleteit, annál pontosabb képet lehet kialakítani egy biológiai rendszerről. A Magyar Tudomány Ünnepe keretében tartott előadásában Falus András az emberi öröklődést meghatározó genetikai elemek szempontjából összegezte a tudomány új, mindannyiunk jövőjét befolyásoló eredményeit.

Mindentudás 2.0: génjeink és a környezet viszonyáról ma a tévében

Tudomány2011.04.26, 14:52

Rengeteg az olyan új információ a biológiában, amelyek egyelőre nem szerepelnek a tankönyvekben, pedig fontosak lennének a diákoknak ahhoz, hogy véleményt tudjanak formálni számos, őket is rövidesen érintő kérdésben. Néhány példa: genetikailag módosított élőlények, őssejtterápiák, a genetikai információ védelme. Az anyag szerkesztőjét, Falus András professzort ma láthatjuk a Mindentudás Egyetemén a televízióban.

Mindentudás Egyeteme 2.0: előadás génekről és környezetről pénteken

Tudomány2011.02.03, 16:40

Az egészség és a betegség komplex szemlélete a genetikai állományunkról és a környezeti hatásokról szerzett tudásunk fényében: erről a mindenkit érintő témáról beszél Falus András immunológus a Mindentudás Egyetemén pénteken.

Falus András

Mindentudás egyeteme2008.05.04, 08:29

A genetika, immunológia és az informatika összefogása nagy népbetegségek elleni küzdelemben

Előző
Következő