Kiss László

címke rss

Kovács Lászlót is el akarta vinni Gyurcsány az MSZP-ből a DK-ba

Itthon2020.02.21, 17:38

Nem lehet kizárni, hogy újabb MSZP-s politikusok lépnek át a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióba, és a két párt későbbi egyesülését sem lehet kizárni - minderről Kovács László beszélt az Origónak annak kapcsán, hogy a III. és a XVIII. kerületi szocialista polgármester átlépett a DK-ba. Az MSZP volt elnöke elárulta, hogy őt is át akarták vinni a DK-ba, de nem hagyja ott az MSZP-t. A nyilatkozata azt bizonyítja, hogy az átlépések nem voltak annyira spontánok, mint aminek Gyurcsány Ferenc be akarja állítani, valójában a DK vadászik az MSZP-s politikusokra.

Két budapesti polgármester átlépett az MSZP-ből Gyurcsány pártjába

Itthon2020.02.20, 17:21

Csütörtökön az MSZP-ből ki-, majd a Demokratikus Koalícióba (DK) belépett Kiss László óbudai, és Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármester. Ezzel alapvetően megváltoztak az erőviszonyok a fővárosi önkormányzatban, innentől kezdve Karácsony Gergely főpolgármester már semmilyen döntést nem tud hozni Gyurcsány Ferenc nélkül a Fővárosi Közgyűlésben. 

Megint a Maldív-szigeteken edzősködik a magyar futball kirekesztettje

Sport2018.02.01, 07:25

Kiss Lászlót karrierje során hetedszer hívták vissza a Maldív-szigetekre edzősködni. A 68 éves szakember korábbi csapata, a 21-szeres bajnok Victory kispadjára ülhet le. Tavalyelőtt benntartotta a klubot az első osztályban, most azonban sokkal komolyabb céljai vannak régi-új csapatával.

Kiss László a lemondása óta először beszélt Hosszú Katinkáról és Tusupról

Life.hu2017.12.04, 18:49

Tavaly tavasszal robbant ki a botrány Kiss László körül, ekkor derült ki a nyilvánosság számára is, hogy 1961-ben 21 éves korában csoportos nemi erőszakban vett részt, amiért börtönben is ült 21 hónapot. Az úszók egykori szövetségi kapitánya 2016 áprilisában mondott le posztjáról, azóta pedig először nyilatkozott hosszabban a most megjelent Sportsorsok című interjúkötetben.

Halmosi Péter: Andorrát a Haladás is legyőzte volna

Sport2017.06.10, 17:29

A magyar labdarúgó-válogatott pénteken történelmi vereséget (0-1) szenvedett el az Andorra elleni vb-selejtezőn. Azt már korábban tudtuk, hogy felesleges számolgatni a 2018-as oroszországi világbajnoki esélyeinket illetően, ám az andorraiak győzelme így is hatalmas pofonnal ért fel. Kiss László, Kiprich József, Kuttor Attila, Koszta János és Halmosi Péter vállalkozott arra, hogy a meccs utáni véleményét megosztja az Origo olvasóival.

Kiss László évekkel ezelőtt megerőszakolt egy fiatal lányt- újra vezekelnie kell

Life.hu2016.11.03, 09:42

A hatvanas években 20 hónapot ült börtönben Kiss László csoportos nemi erőszakért. Évtizedekkel később, idén áprilisban újra előkerült a bűntette, a kialakult botrány miatt lemondott minden tisztségéről. Kiss Lászlót sokan támadták, de sokan ki is álltak mellette, az viszont biztos, hogy az ítélkezéstől ő sosem fog szabadulni. Elárulta, voltak napok, amikor megfordult a fejében, hogy vajon azt akarják-e az emberek, hogy öngyilkos legyen.

Kiss László rejtőzködik, senkivel sem áll szóba

Itthon2016.06.27, 11:59

Rejtőzködik, nem csak az újságírók, de a szomszédjai elől is Kiss László, akit korábban elítéltek, mert évtizedekkel ezelőtt megerőszakolt egy fiatal lányt.

3 milliós bírságot kapott a levéltár a Kiss-ítélet kiadása miatt

Life.hu2016.06.26, 17:24

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint Budapest Főváros Levéltára jogellenesen adta ki egy újságírónak a Kiss László - az úszók volt szövetségi kapitánya - és társai által elkövetett bűncselekmény ügyében 1962-ben meghozott ítéletet.

Gyárfás nem akar Kiss László újabb ügyéről beszélni

Itthon2016.06.25, 15:06

Nem kívánok ezzel foglalkozni, Kiss László már nem szövetségi kapitány - ezt mondta Gyárfás Tamás az Origónak azzal kapcsolatban, hogy megszólalt Kiss újabb áldozata. A TV2 Tények című műsorának adott exkluzív interjút az asszony, aki azt mondta, az úszók volt szövetségi kapitánya őt is megpróbálta megerőszakolni. Már a börtönbüntetése után.

Újabb áldozat: Kiss rám zárta az ajtót, hogy megerőszakoljon

Itthon2016.06.24, 19:49

"Mondta, hogy be vagyok zárva, és most meg fog történni" - így emlékezett vissza a vele történtekre a Tényeknek adott exkluzív interjúban az az asszony, aki azt mondja: Kiss László, az úszók volt szövetségi kapitánya vele is erőszakoskodott, mégpedig már börtönbüntetése letöltése után.