Kecskemét

címke rss

Görbiczék nem hagyják el az ETO-t

Sport2008.11.28, 21:24

Sikeres tárgyalássorozaton van túl a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapata, amely pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hat meghatározó játékosának is meghosszabbítja szerződését.

Félvállról vette Zuschlag az ellene folyó nyomozást

Itthon2008.11.24, 11:46

Zuschlag János korábbi MSZP-s képviselő és vádlott-társa, Őri András telefonbeszélgetését játszották le a Zuschlag-ügy hétfői tárgyalási napján. A hangfelvételen Zuschlag olykor néhol indulatosan intette le Őrit és kiderült az is, hogy még akkor is félvállról vette az ellenük folyó nyomozást, amikor a rendőrség már házkutatásokat tartott. Zuschlag - egy másik lehallgatott beszélgetés tanúsága szerint - a nyomozással kapcsolatban korábbi munkatársát, Krausz Csabát is nyugtatgatta. Csak annyit kért tőle: ha esetleg meggyanúsítják, ne tegyen vallomást.

Mercedes nélkül is jól megy Kecskemétnek

Archívum2008.11.17, 10:27

Kecskeméten egy év alatt nőtt a vállalkozások száma, valamint nőtt az önkormányzat iparűzési adóbevétele is, annak ellenére, hogy a megyei jogú városok közül elsőként döntött arról a város közgyűlése 2007. november 29-én, hogy négy év alatt 2 százalékról 1,6 százalékra csökkenti az iparűzési adót - mondta Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét gazdasági ügyeiért felelős alpolgármestere hétfőn.

Kecskeméten vesztett pontokat a címvédő MTK

Sport2008.11.08, 21:46

A bajnoki címvédő MTK döntetlent játszott Kecskeméten a labdarúgó Soproni Liga 14. fordulójában.

Legyőzte a Kecskemétet a Fradi a Ligakupában

Archívum2008.11.06, 20:34

A Ferencváros egy góllal nyert a Kecskemét ellen a labdarúgó Ligakupa 4. fordulójában, a D csoportban.

Ráadásban mentett pontot Kispesten a Kecskemét

Sport2008.11.01, 22:17

Az újonc Kecskemét a hosszabbításban mentett pontot a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó Soproni Liga 13. fordulójában.

Csertői mindig többre vágyik, Sivic a támadófociban hisz

Archívum2008.10.31, 13:58

A bajnokság egyharmadán már túlvan a Soproni Liga mezőnye, egészen pontosan 12 forduló ment le eddig, és mindkét újonc várakozáson felül teljesít. A Haladás mindössze három ponttal elmaradva a listavezető Debrecentől jelenleg a negyedik helyen áll, a szombathelyieket pedig éppen a története első NB I-es idényét taposó Kecskemét követi. A két szakvezető, Csertői Aurél és Tomislav Sivic nyilatkozott az [origo] kamerája előtt az eddigi meccsekről, sikerekről, kritikákról, a további tervekről.

MTK-Újpest derbi a Magyar Kupában

Sport2008.10.28, 13:50

Kedden az MLSZ székházában elkészítették a Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását. Az MTK az Újpesttel, a Honvéd a Kecskeméttel került szembe, a mezőny egyedüli másodosztályú tagja, a Kazincbarcika a Győrt kapta, míg a Siófok a Debrecennel vagy a Fehérvárral mérkőzik.

Albacomp- és Sopron-siker a férfikosár NB I-ben

Archívum2008.10.26, 20:49

Az Albacomp négy ponttal nyert Kecskeméten, a Sopron pedig hazai pályán huszonkettővel a Szolnok ellen az UNIQA férfikosárlabda NB I vasárnapi játéknapján.

Kecskeméten győzött gólzáporos meccsen a Kaposvár

Sport2008.10.25, 20:34

A Kaposvár gólokban gazdag mérkőzésen győzött vendégként a 74 percen keresztül emberhátrányban játszó Kecskemét ellen a labdarúgó Soproni Liga 12. fordulójában.

Idegenben rúgott góllal írt kupatörténelmet a Kecskemét

Sport2008.10.23, 01:20

A Kecskemét hosszabbítás után harcolta ki a továbbjutást a REAC otthonában a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, a Bács-Kiskun megyei gárda ezzel története során először jutott a legjobb nyolc közé. A Soproni Ligában gyengélkedő Siófok kettős győzelemmel búcsúztatta a Fehérvár második csapatát. A Ligakupában a Vasas tíz emberrel verte 4-0-ra a Vácot.

Büntetőt rontott, kikapott a REAC

Sport2008.10.18, 21:10

A Kecskemét egy góllal nyert a REAC otthonában a labdarúgó Soproni Liga tizenegyedik fordulójában. A hazaiak tizenegyesből sem tudtak betalálni a kapuba.

Újra játszhatnak a Kecskemét röplabdázói

Archívum2008.10.17, 19:34

A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) illetékesei úgy döntöttek, hogy péntektől ismét versenyezhetnek a Kalo-Méh-Kecskeméti RC játékosai.

Felfüggesztették a Kecskemét röplabdázóinak versenyengedélyét

Archívum2008.10.14, 19:26

A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) versenybizottsága tartozás miatt határozatlan időre felfüggesztette a Kalo-Méh-Kecskeméti RC férfi csapataiban szereplő játékosok versenyzési engedélyét. Erről az MRSZ honlapja számolt be.

Skaliczki László lesz a Kecskemét edzője

Archívum2008.10.06, 14:14

Skaliczki László, a magyar férfikézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lesz a férfi élvonalban érdekelt Budapest Bank-Kecskeméti KC vezetőedzője.

Kecskeméten botlott a Mészöly-csapat

Sport2008.10.04, 20:44

A Kecskemét nagy csatában, két góllal nyert a vendég Vasas ellen a labdarúgó Soproni Liga tizedik fordulójában.

Versenyben a vb-ért a magyar rögbiválogatott

Sport2008.10.03, 09:55

Magyarország küzdelmes meccsen nyert Oslóban az Európai Nemzetek Kupája hétvégi fordulójában, és egyúttal megőrizte esélyét, hogy a 2011-es, Új-Zélandon rendezendő rögbi-világbajnokságon részt vegyen.

U20: holland futballiskola Magyarországon

Sport2008.10.02, 15:50

A magyar U20-as labdarúgó-válogatott Kecskeméten 2-1-re győzött Olaszország korosztályos gárdája ellen. A mérkőzés után az [origo] forgatócsoportja az utánpótlás-válogatottak szakmai munkáját vezető holland Wilco van Buuren véleményére volt kíváncsi.

Kecskeméti gálafutball a Debrecen ellen

Sport2008.09.26, 21:41

Az újonc Kecskemét három góllal nyert a Debrecen ellen a labdarúgó Soproni Liga 9. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén. A hajdúságiak első vereségüket szenvedték el a szezonban.

Nagy volt a játékosmozgás a magyar férfiröplabda-csapatoknál

Archívum2008.09.25, 09:47

Borítékolhatóan idén még nagyobb lesz a küzdelem a férfi röplabda NB I-ben, mint tavaly, hiszen a Kiemelt-csoport nyolc csapata közül hat szinte azonos erősségű. A legnagyobb aranyvárományos idén is a címvédő Kaposvár, de nagy terveket szövöget az alaposan megerősödött MAFC, de szintén esélyes a tavalyi ezüstérmes Kecskemét és a négy közé vágyó Vegyész RC-Kazincbarcika is. Szeptember 27-én, szombaton a juniorválogatott-Debrecen meccsel kezdődik a 2008-2009-es idény.

Kozármislenyben szenvedve nyert a bajnok MTK

Sport2008.09.23, 22:19

A Kecskemét négy góllal nyert az ESMTK otthonában a labdarúgó Magyar Kupa 4. fordulójában, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. A bajnok MTK nagyon megszenvedett a másodosztályú Kozármisleny otthonában, s 2-2-es eredményt követően csak büntetőkkel jutott tovább. Ugyanígy járt a Fehérvár Felcsúton, az élvonalbeli együttes végül 5-4-re nyerte a 11-es párbajt.

Halálos kamionbaleset Kecskemét határában

Itthon2008.09.20, 08:33

A helyszínen meghalt egy férfi, akit elgázolt egy kamion Kecskemét határában a 44-es úton pénteken éjszaka - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

A Haladás nyerte az újoncok csatáját

Sport2008.09.20, 21:52

Az újonc Haladás hazai pályán két góllal nyert a szintén újonc Kecskemét ellen a labdarúgó Soproni Liga 8. fordulójában.

A Mercedesnek készíti elő a talajt Kecskemét

Archívum2008.09.16, 07:53

Módosította az önkormányzat költségvetését Kecskemét közgyűlése, így rendelkezésre áll az a 7,6 milliárd forint, amelyből a város megvásárolhatja a Daimlert AG majdani Mercedes-gyárához szükséges földterületet - írta a keddi Napi Gazdaság.

Öt Vasas-gól a Paks ellen, három kiállítás Kaposvárott

Sport2008.09.13, 23:28

A címvédő MTK hazai környezetben 1-1-es döntetlent ért el a Győr ellen a labdarúgó Soproni Liga 7. fordulójában. A másik öt mérkőzésen fölényben voltak az otthon játszók, a Diósgyőr, a Kecskemét, a Vasas és a Kaposvár is pont nélkül küldte haza ellenfelét, a kakukktojás a Fehérvár volt, amely Kispesten nyert 2-1-re.

Kecskeméti futballsiker a Győr ellen

Sport2008.09.07, 20:25

A Kecskemét 1-0-ra nyert a Győr ellen a labdarúgó Soproni Liga harmadik fordulójában elhalasztott, vasárnap pótolt mérkőzésen.

Egymásnak esnek az összezsúfolt rabok

Itthon2008.09.03, 15:52

Lerobbant zárkák, zsúfoltság, túlterhelt és alulfizetett személyzet - ezt tapasztalta a fiatalkorúak börtöneiben az ombudsman, aki a szörnyű körülmények miatt intézkedési tervet kért az igazságügyi és rendészeti minisztertől. A telezsúfolt cellákban sokkal gyakrabban egymás ellen fordulnak a rabok. Olyan intézetet is találtak, ahol hatan laktak egy egyszemélyes cellában.

Hétgólos meccsen verte az Újpest a Kecskemétet

Sport2008.08.30, 22:20

A labdarúgó Soproni Liga 6. fordulójának szombati játéknapján az Újpest hazai pályán 4-3-ra verte az újonc Kecskemétet. A vendégcsapat 2-0 és 3-2 után is egyenlíteni tudott, Kabát Péter hajrában esett második góljára azonban már nem volt válasza.

Striciket fogtak el Kecskeméten

Itthon2008.08.29, 14:25

Tíz férfit és két nőt fogtak el Kecskeméten, akik a gyanú szerint prostituáltakat futtattak. Egy prostituált feljelentése szerint erőszakkal kényszerítették arra, hogy a városi főút mentén dolgozzon. A rendőrség két éve nyomoz az ügyben.

Gránátokat próbáltak ócskavasként eladni

Itthon2008.08.28, 17:37

Vashulladékként próbáltak gránátokat eladni egy kecskeméti telepnek, de az nem vette át azokat. A rendőrség később igazoltatta a vasgyűjtőket, és kiderült, a gránátok közül egy éles volt.

Három perc alatt fordított az MTK

Sport2008.08.24, 21:58

A címvédő MTK a 87. és 90. percben szerzett gólokkal fordított és nyert a Paks ellen a labdarúgó Soproni Liga 5. fordulójában. Győztes mérkőzésen mutatkozott be az FC Fehérvár kispadján Varga István, a fehérváriak a REAC vendégeként nyertek 2-1-re. A Győr Bajzát Péter góljával nyert Kaposváron. A Kecskemét a Nyíregyházával, míg a Debrecen az Újpesttel ikszelt.

Az indiai gólkirálytól a grúz bajnokig

Archívum2008.08.19, 01:49

Alaposan belehúztak a magyar klubok a nyáron, legalábbis ami a külföldről szerződtetett labdarúgók számát illeti, hiszen az élvonalbeli csapatokat valósággal elárasztották a légiósok. Megpróbálunk "rendet vágni" a sok ismeretlen név között, bár el kell ismernünk, hogy akadt olyan futballista, akiről nem sok érdemi információt sikerült kiderítenünk.

Nehezen nyert Diósgyőrben az MTK

Sport2008.08.17, 22:29

A címvédő MTK egy góllal nyert a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó Soproni Liga 4. fordulójában. A Vasas Sowunmi 83. percben szerzett góljával nyert Siófokon, a Fehérvár ellen megszerezte története első győzelmét az élvonalban először szereplő Kecskemét. A Zalaegerszeg-Kaposvár és a Paks-Honvéd mérkőzés 1-1 lett.

Feladta magát a körözött török férfi

Itthon2008.08.11, 19:14

Feladta magát hétfőn Kecskeméten az a török férfi, aki július 26-án a városban meglőtt egy nőt, majd elszökött a helyszínről. A férfi ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Fertőzés miatt elmarad a Kecskemét-Győr meccs

Sport2008.08.07, 18:45

A győri futballisták betegsége miatt elhalasztotta az eredetileg szombatra kiírt Kecskeméti TE-ERECO - Győri ETO FC Soproni Liga-mérkőzést a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága.

Tizenkét győri futballista kapta el a Rota-vírust

Archívum2008.08.06, 18:24

Tizenkét győri labdarúgó kapta el a hányással és hasmenéssel járó Rota-vírust, ezért egyelőre kérdéses, hogy a csapat pályára tud-e lépni szombaton a Kecskemét elleni idegenbeli mérkőzésen a labdarúgó Soproni Liga 3. fordulójában.

Kecskeméten a telekpiac ígéri a legtöbbet

Ingatlan2008.08.06, 13:10

A Mercedes-gyár megtelepedése után sem valószínű, hogy nagyot lehet kaszálni egy kecskeméti lakás vagy családi ház eladásával, de a telkek iránti érdeklődés már most érezhető. Lakópark vagy ipari szolgáltató létesítmény épülhet a szabad területeken.

Két meccsre eltiltották a Kecskemét edzőjét

Archívum2008.08.05, 19:18

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága két bajnoki mérkőzéstől eltiltotta Tmislav Savicot, a Kecskemét vezetőedzőjét.

Négy 1-0 és paksi sötétség a Soproni Ligában

Archívum2008.08.02, 22:56

Négy találkozó is 1-0-ra végződött a labdarúgó Soproni Liga második fordulójában: a Diósgyőr a Kaposvárt, ZTE a Kecskemétet, a Fehérvár a Haladást, a Nyíregyháza pedig a Siófokot verte hazai pályán egy góllal. A Paksi FC-REAC bajnoki a világítás meghibásodása miatt 50 perces késéssel kezdődött csak el, s a változás a fővárosi csapatot dobta fel, amely 3-1-re győzött idegenben.

Tököli és a romlott sütemény kifogott a Kecskeméten

Sport2008.07.28, 23:31

A Paks Tököli Attila két góljával nyert az újonc, története során első alkalommal az élvonalban szereplő Kecskemét otthonában a labdarúgó Soproni Liga első fordulójában.