Kazimir Károly

címke rss

A politikai nézeteimet megtartottam magamnak

Kultúra2021.01.02, 09:07

A kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes művész Harsányi Gábor gátlásos, de ambiciózus fiatalemberként került be a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Diplomázva a Thália Színházhoz szerződött, ahol tizenegy tartalmas évet töltött el. Utóbb a nagyobb kötetlenséget biztosító Mafilm társulatának lett tagja, majd egyik alapítója volt az ország első magánteátrumának, a Karinthy Színháznak. Dolgozott a Nemzeti Színházban is, majd a Vidám Színpadhoz igazolt. Idővel az Újpesti Kulturális Központnak lett a művészeti vezetője, a kerületben működik a színiiskolája is. A művészt már pályakezdése idején megismerte az ország, olyan filmekben, soorozatokban ...

A színésznő, akinek az édesanyja megölte magát a Rákosi-diktatúrában, és most elmeséli, hogy ő maga hogyan tudott életben maradni

Kultúra2020.09.21, 17:54

Drahota Andrea olyan filmes alkotókat ihletett meg egyedi tehetségével, mint Jancsó Miklós vagy Huszárik Zoltán. Már főiskolás korában forgatott, majd férjével, Kozák Andrással – akivel még színésznövendékekként házasodtak össze – egy rövid vidéki kitérő után a Thália Színházhoz szerződtek. Csaknem harminc évig voltak tagjai a Kazimir Károly vezette társulatnak, csak direktoruk távozása után léptek tovább. Férjének haláláig legendás párost alkottak a magánéletben éppen úgy, mint számtalan színpadi és egyéb munkájukban. A Jászai Mari-díjas, érdemes művész színésznő az Origónak adott interjújában felidézi, miként hatottak családjára aa ...

A legnagyobb magyar tragikomika, aki visszaküldte Moszkvába a kommunista igazgatónőjét

Kultúra2020.07.26, 19:48

A legnagyobb magyar tragikomika, írta róla még a színésznő életében az érte rajongó kritikusoj egyike. Rajta ragadt a jelző, ami arra utalt, hogy Dajka Margit a színházi műfajok mindegyikében kivételes teljesítményekre volt képes. Időskori, egy gyermekeknek készült előadásban játszott legendás szerepe kapcsán személyiségéhez hozzátapadt egy másik jelző is: Bors néniként sokak emlékezetében angyali teremtésként maradt meg. Pedig tudott karcos is lenni, de csak akkor, ha igaztalannak érzett egy helyzetet – az életben, vagy a színpadon. A második világháború idején – már a kor egyik legnagyobb színházi sztárjaként – élete kockáztatásávval ...

Egy drámai képességű vidám színésznő kalandos élete

Kultúra2020.05.19, 13:01

Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész. Mészáros Ági kétszeres Kossuth-díjas színésznő és Voith Lajos főhadnagy lánya. Egy diákcsíny miatt - az 1956-os forradalom után társaival gyászszalagot rakott osztálytermének Kossuth-címerére - kicsapták az iskolából. Az 1957-58-as évet a svájci Biel-Bienne-ben, illetve az olaszországi Bolzanóban, apácák intézetében töltötte. A színésznőnek máskor is lett volna lehetősége, hogy külföldi karrierbe kezdjen, de mindig akadt valami, ami haza húzta, illetve itthon tartotta. Nemcsak középiskolásként, színészhallgatóként is zabolázhatatlan volt, de amit nem volt kedve bebiflázni a szakmai órákon, az amúgyy ...

A színház gyógyerejéről és az alternatív kórokozókról

Kultúra2019.12.29, 17:51

Harmadéves főiskolás volt, amikor a Koppányi aga testamentuma című film főhőseként megismerte az ország. Színészi pályája nagy részét a Kazimir Károly vezette Thália Színházban töltötte. Visszatekintve hajdani igazgatója munkásságát a honi színháztörténet meghatározó fejezetének tartja. Igazgatója távozásának körülményeit, az azt követő történéseket pedig sajátos mélypontoknak, amelyek számtalan tanulsággal szolgálnak az olyan színész számára, aki gondolkodva szemléli a világot. Benkő Péter magánéletében is átesett jó néhány embert próbáló helyzeten. Mindezeket elsősorban azért idézi fel az Origónak adott interjújában, mert reméli, ...

Mikó István, a színész, aki egykor Yehudi Menuhinnak hegedült

Kultúra2019.11.03, 15:22

Mikó Istvánról már főiskolai tanára, Kazimír Károly is megmondta: egyszer saját színháza lesz. Mestere arra nem gondolt, hogy éppen az ő helyére kerül majd. Utóbb vezetett vidéki társulatot is, jelenleg a Turay Ida Színház művészeti igazgatója. A pozícióváltások nem voltak mentesek a bonyodalmaktól, ahogy pályára kerülése sem volt egyszerű. A színésszel készült múltidéző beszélgetéshez ugyanakkor olyan jubileum szolgáltat apropót, amely a színház melletti másik szenvedélyéhez, a zenéhez kapcsolódik. Mikó István nem csupán alapítója az idén ötven éves Kaláka együttesnek, de ő határozta meg a zenekar stílusát is.

Álmomban mindig menekülök, mindig üldöznek

Kultúra2019.09.15, 21:27

A Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész színésznő növendékkorában még Bajor Gizivel is állt közös színpadon, majd hosszú pályafutása során olyan, mára legendává lett művészeknek volt partnere, mint például Feleki Kamill, Gábor Miklós, Agárdy Gábor, Honthy Hanna. A nyolcvannyolc éves Galambos Erzsi nem titkolja korát, és olyan virulens, mintha az embert próbáló hivatásában töltött évtizedei nem estek volna egybe a történelem embert próbáló korszakaival. Pedig a „virslimoziban" átélt gyermekkori filmélményei, a szakmájától kapott szép pillanatok emlékei éppolyan elevenen élnek benne, mint a vészkorszak szörnyűségei, vagy a Rákosi-reendszer ...

Elsikkasztott KISZ-tagdíj, szovjet tankok és színházvezetők, akiket megváltoztatott a hatalom

Kultúra2019.05.19, 18:27

A Kossuth-díjas színész az elmúlt hetekben töltötte be hetvenedik évét. Bár sok más mozidarab mellett olyan filmekben alakított népszerű figurákat, mint a Zimmer Feri vagy az Üvegtigris – most színházi pályafutása kapcsán idézi fel életének fontos történéseit. Beszél arról is, hogy miért hagyta ott két évad után az aranykorát élő kaposvári színházat, hogy miként hat a hatalom egyes színházi mogulokra, milyen szövetségek kötődtek generációról generációra a Kádár-kor színházcsinálói körében. Mindemellett szó esik elsikkasztott KISZ-tagdíjról, szovjet tank előtt tologatott Pobedáról, sok más különös történetről. Reviczky Gábor azt a goondolatát ...

Forgács Péter mesél egy művészszínházi rendező pökhendiségéről és a baloldali miniszter arroganciájáról

Kultúra2019.04.06, 17:54

Aréna címmel mutatták be a Győri Nemzeti Színházban Fenyő Miklós és Egressy Zoltán musicaljét, amely a Hungária együttes azonos című lemezén alapszik. Forgács Péter, a színház direktora a darab kapcsán felidézi a buksit simogató Kádár János világát, beszél róla, hogy miért akarta elhagyni a pályát, ahogy arról is, hogy miért húzatta ki a díjra javasoltak listájáról egy művészszínházi rendező, és – egyebek közt – azt is elmeséli, hogy mely külhoni színházat öltöztették magyar nemzeti színekbe a tiszteletére.

Kubik Anna szerelmeiről, ügynökökről, a múlt rendszer megroppantásáról

Archívum2018.06.09, 10:19

A Kossuth-díjas színésznő a régi Nemzeti Színházban kezdte pályafutását, ahol főszerepek sorát játszotta. Köztük Árvai Réka figuráját az 1986-ban bemutatott Advent a Hargitán című Sütő András-darabban, amelynek minden előadása egyben rendszerellenes tüntetéssel ért fel. Kubik Anna az Origónak mesél egykori ügynökökről, a tanító és trágárkodó színházról, szerelmek elvesztéséről, túlélésről, hitről és arról, hogy mostanában mi teszi igazán büszkévé.

Előző
Következő