karmester

címke rss

Nem voltam az a típus, aki jön, lát, győz

Archívum2019.04.28, 12:34

„A karmesterség egy szélhámosság, nem kell hozzá egyéb, csak megnyerő fellépés, jó koreográfia, és meggyőzőnek tűnő instrukciók sora, és különösebb képzettség nélkül kész a karrier” – megdöbbentő, de ezt a Kossuth-díjas karmester, Kovács János mondta az Origónak adott interjúban. Őt egyébként az is zavarja, hogy újabban a fiatal kollégák túlságosan tisztelik. És ezt meg is mondja nekik. Amikor pedig azt találtam mondani az interjú végén, hogy ő az egyik legszerényebb ember, akivel valaha találkoztam, azt mondta: legalább maga, egy újságíró ne hagyja már magát megvezetni egy karmestertől. Az interjú néhány napja készült, még az előttt, ...

Forradalmi újítás segítheti a vak zenészeket

Archívum2019.03.06, 16:33

Tapintható karmesteri pálcát fejlesztettek ki vak és látásukban korlátozott zenekari zenészek számára Nagy-Britanniában.

Zenészek megalázásával vádolják Daniel Barenboim világhírű karmestert

Archívum2019.02.25, 20:33

Zenészek gyötrésével és megalázásával vádolják Daniel Barenboim világhírű zongoraművészt és karmestert, a berlini Állami Operaház (Staatsoper Unter den Linden) főzeneigazgatóját.

A magyar zene magyarul szól hozzám

Archívum2018.11.20, 12:41

Bécsben, a Musikvereinben adott hangversenyt néhány héttel ezelőtt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, de már teljes gőzzel készülnek az újévi koncertre is. A város fő-zeneigazgatója, a zenekar vezetője, karmestere, Izaki Masahiro Japánból érkezett Szolnokra több mint tíz évvel ezelőtt. Az Origónak azt nyilatkozta: biztosan furcsa, amikor egy magyar zenekart, amely mondjuk éppen Bartókot vagy Kodályt játszik, egy japán karmester vezényel, de Izaki Masahiro jól ismeri a magyar zene hangzásvilágát. A japán karmestert a szolnoki évekről, a zenéről, és arról kérdeztük, mit szeret a legjobban Magyarországon.

Tökéletesen kell játszanunk - interjú Hamar Zsolttal, az NFZ zeneigazgatójával

Archívum2018.10.29, 17:30

A napokban töltötte be 50. életévét a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) zeneigazgatója, Hamar Zsolt. Nemrég zárták le az első közös évadot az együttessel, amelynek 21 évvel ezelőtt Kocsis Zoltán meghívására ő lehetett az első állandó karmestere. A Liszt-díjas karmester a világ majd' minden táján fellépett már, Európától kezdve az Egyesült Államokon át Japánig számos helyre hívták dirigálni. Hosszabb időt töltött el Pécsen a Pannon Filharmonikusok élén, a világ 10 legrangosabb operájának egyikében, a Zürichi Operában, illetve a wiesbadeni színház főzeneigazgatójaként. Alig több, mint egy éve érkezett meg az NFZ élére. Hamarosan svájci tuurnéra ...

Doráti Antal karmesterverseny hatvan dirigenssel

Archívum2018.09.10, 20:43

Hatvan dirigens, közte két magyar vesz részt a II. Nemzetközi Doráti Antal Karmester versenyen november 5-12. között Budapesten.

A világhírű karmester az öltözőjükben kapta el az énekeseket

Archívum2018.08.03, 11:29

Saját öltözőjükben támadt rá az énekesekre a világhírű olasz karmester, Daniele Gatti. A Királyi Concertgebouw Zenekar azonnal kirúgta. A történtek után Gatti közzétett egy bocsánatkérést.

5 nő vádolta meg szexuális zaklatással a karmestert

Archívum2018.08.03, 10:54

Ideiglenesen lemondott tisztségéről Gustav Kuhn, az erli Tiroli Ünnepi Játékok művészeti vezetője, akit öt női zenész szexuális zaklatással vádolt meg nyílt levélben.

Már a rádió műsorából is törölték a molesztáló karmester munkáit

Archívum2018.05.11, 17:33

Levette műsoráról a szexuális zaklatással vádolt James Levine sztárkarmester felvételeit a New York-i Metropolitan Opera rádiója.

Meghalt José Abreu, az El Sistema világhírű venezuelai zenei program megalapítója

Archívum2018.03.25, 17:17

Hetvennyolc éves korában meghalt José Abreu, a világszerte ismert venezuelai zenei program, az El Sistema megalapítója, Gustavo Dudamel világhírű karmester mestere.

Meghalt José Abreu

Archívum2018.03.25, 18:53

Hetvennyolc éves korában meghalt José Abreu, a világszerte ismert venezuelai zenei program, az El Sistema megalapítója, Gustavo Dudamel világhírű karmester mestere.

Zeneművészeket díjaztak Bartók Béla születésének 137. évfordulóján

Archívum2018.03.25, 16:05

Szabadi Vilmos hegedűművész és Vajda Gergely zeneszerző, karmester kapta a 2018-as Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat a zeneszerző születésének 137. évfordulóján, vasárnap a Zeneakadémián.

Meghalt Irwin Hoffman

Archívum2018.03.20, 17:32

A MÁV Szimfonikusok közleményt adtak ki a 93 évesen meghalt karmesterről: mély hálával és örök barátsággal gondolnak vissza a zenészre, aki több mint 10 éve rendszeres vendége volt az együttesnek. Csütörtöki koncertjüket a Zeneakadémián Irwin Hoffman emlékének ajánlják.

Meghalt Jesús López-Cobos spanyol karmester

Archívum2018.03.02, 16:14

Életének 78. évében meghalt a spanyol Jesús López-Cobos, korának egyik legjelentősebb karmestere.

Magyar fiatalt választották a belga filharmonikusok élére

Archívum2018.02.21, 17:41

A belga királyi filharmonikusok két évig tartó választási procedúra után a 33 éves magyar karmestert, Madaras Gergelyt választották zeneigazgatónak. Madaras lesz a legfiatalabb és egyben első magyar zeneigazgatója a zenekarnak.

Meghalt Bolba Lajos

Archívum2018.01.30, 12:13

Hosszú betegség után, 86 éves korában hétfőn meghalt Bolba Lajos karmester, a Magyar Rádió Szórakoztatózenei osztályának és a Magyar Televízió zenei osztályának egykori vezetője, számtalan könnyűzenei műsor zenei rendezője.

Már biztos, hogy mennie kell a zaklatással vádolt karmesternek

Archívum2018.01.11, 13:09

Tagadja az őt ért vádakat Charles Dutoit világhírű svájci karmester, mégsem vezényelheti tovább a Királyi Filharmonikus Zenekart. A zenekar azt írta, biztonságos környezetet szeretne biztosítani a dolgozóiknak, Dutoit-t pedig négyen is megvádolták szexuális zaklatással, erőszakkal.

Charles Dutoit karmester tagadja a zaklatási vádakat

Archívum2017.12.23, 21:31

Tagadja Charles Dutoit, hogy szexuális zaklatást követett el. A világhírű svájci karmester szombaton közleményt adott ki, amelyben megdöbbentőnek nevezte az ellene felhozott vádakat.

Falhoz nyomva fogdosta a nőket a világhírű karmester

Archívum2017.12.23, 16:36

A londoni Royal Philharmonic Orchestra bizonytalan időre kitiltotta Charles Dutoit karmestert, mert már négy nő is szexuális zaklatással vádolja. Dudoit egyelőre időt kapott, hogy jogi úton bizonyítsa be ártatlanságát. 

A vezénylés és a zene szeretete a hosszú élet titka

Archívum2017.11.10, 17:06

A zeneszeretők között közismert, hogy a karmesterek általában hosszú életűek és sokan életük utolsó pillanatáig aktívak. Néhány éve a BBC kifaggatott néhány híres idős karmestert, mi lehet ennek a titka. Nemrég a Müpa közönsége is megcsodálhatta, milyen fantasztikus formában van az egyik legidősebb aktív karmester, a 90 éves Herbert Blomstedt mind szellemileg, mind fizikailag.

Kedden kezdődik a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny

Archívum2017.10.03, 15:52

A világ 40 országából 186-an jelentkeztek a kedden kezdődő, eleinte budapesti, majd a második fordulótól Pécsre költöző Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyre. 

Egy robottal lép fel Andrea Bocelli

Archívum2017.08.17, 11:59

Egy humanoid robot debütál szeptemberben karmesterként egy toszkánai zenekar élén, amely Andrea Bocelli sztártenor közreműködésével Verdi műveit játssza majd.

Magyarországon a világ egyik legismertebb női karmestere

Archívum2017.03.13, 17:24

A világ egyik legismertebb női karmestere, Alondra de la Parra a Concerto Budapestet dirigálja 2017. március 17-én. A világhírű  karmester és a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Kelemen Barnabás állnak a Zeneakadémia színpadára.

Kinevezték a Nemzeti Filharmonikusok új zeneigazgatóját

Archívum2017.03.09, 18:28

Hamar Zsolt lesz a zeneigazgatója, Herboly Domonkos pedig a megbízott főigazgatója a Nemzeti Filharmonikusoknak - tudta meg az Origo. Korábban Kocsis Zoltán volt a zenekar főzeneigazgatója, halála után ezt a posztot senki sem töltötte be, és ezután sem terveznek felvenni senkit ebbe a munkakörbe. A munka operatív részét az új vezető viszi majd. Információink szerint ma kora délután a miniszter és az államtitkár személyesen egyeztetett a filharmonikusok teljes vezetésével.

Botrányoktól sem volt mentes a legismertebb karmester élete

Archívum2017.01.16, 13:02

60 évvel ezelőtt, 1957. január 16-án halt meg a 20. század és valószínűleg a világ egyik legismertebb olasz karmestere, Arturo Toscanini. Szegény zenészeket segítő alapítványa máig működik.

Fények kísérik, ahogy Szabó Sipos Máté a Kodály Kórust vezényli a Müpában

Archívum2016.12.09, 18:04

A Müpa Felfedezések című sorozatában Debrecen zenei együttesei lépnek fel december 11-én. A Kodály Filharmonikusok és a Csicseri és Borsó hangszerismertető gyerekkoncertet tart, ahol az is kiderül, melyik hangszer alkalmas a medve, a ló, a béka vagy a vidra hangjának utánzására. A Kodály Filharmonikusok aztán Vásáry Tamás vezényletével Kodálytól a Marosszéki táncok-at, illetve Elgar és Sibelius versenyműveit játsszák. A Kodály Kórus pedig, Szabó Sipos Máté vezetésével, a születő, az éltető, az elhaló, az örök fényt jeleníti meg: rendhagyó koncertet adnak, ahol a reneszánsz és kortárs műveket különleges fényinstalláció kíséri. Szabó ...

Gyászhír! Elhunyt Kocsis Zoltán

Archívum2016.11.06, 19:21

Hatvannégy éves korában elhunyt Kocsis Zoltán Kossuth- és Liszt-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző a Nemzeti Filharmonikusok vezetője.

Elhunyt a királynő egykori zenemestere, Peter Maxwell Davies

Archívum2016.03.16, 13:50

A művész nyolcvanegy éves korában távozott az élők sorából. A brit zeneszerző korábban a királynő zenemestere címet is viselte.

Gyászol a zenevilág! Elhunyt Nikolaus Harnoncourt

Archívum2016.03.06, 16:04

Magyarországon valószínűleg kevesen ismerik, de ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy ő volt a 20-21. század egyik legnagyobb hatású dirigense.

Két magyar karmesterért őrül meg Berlin

Archívum2016.02.09, 10:39

A Konzerthaus Berlin hangversenyterem magyar főkarmestere, Fischer Iván, és a Hertha BSC magyar vezetőedzője, Dárdai Pál a főszereplői annak a kisfilmnek, aminek a "Csak Berlinben hangzik el" címet adták a rendezői. 

Ma 75 éves az opera koronázatlan királya, Plácido Domingo

Archívum2016.01.21, 18:54

Nagyszerű karmester, intézményvezető, és varázslatos hanggal megáldott énekes. A színész lassan fél évszázada meghódította a világot, és a mai napig ad teltházas koncerteket. Februárban a magyar közönséget is elbővüli, hiszen a budapesti Operaházban megrendezett Shakespeare Estély egyik díszvendége lesz. 

Meghalt a világhírű karmester

Archívum2015.12.20, 10:06

Szombaton, 88 éves korában meghalt a világ egyik leghíresebb karmestere, Kurt Masur. 2012-ben ő maga jelentette be, hogy Parkinson-kórban szenved.

Elhunyt a világ egyik leghíresebb karmestere, Kurt Masur

Archívum2015.12.19, 18:26

A 88 éves karmester halálhírét a New York-i Filharmonikusok elnöke, Matthew VanBesien jelentette be: Kurt Masur 1991 és 2002 között a zenekar zeneigazgatója volt. Halálának okát egyelőre nem közölték, de 2012-ben maga Masur jelentette be, hogy Parkinson-kórban szenved. 

Elhunyt Bács Lajos

Archívum2015.07.01, 11:40

Életének 86. évében elhunyt Bács Lajos romániai magyar karmester, pedagógus és zeneszerző - adta hírül szerdán a bukaresti rádió magyar szerkesztősége.

Ifj. Carlo Ponti nem hisz a zsarnokoskodásban

Archívum2015.07.13, 10:31

A világhírű karmesterrel Székesfehérváron beszélgettünk, ahol augusztusban vezényel majd egy nagyszabású Puccini-koncertet. Szót ejtettünk egyetlen filmszerepéről, a vállára nehezedő felelősségről és a magyarok vendégszeretetéről is.

Sophia Loren fia Magyarországra jön

Archívum2015.06.24, 14:42

Újabb világhírű zenész látogat el hazánkba: Carlo Ponti Jr. június végén ad koncertet Magyarországon.

Botrány a Magyar Rádió Gyermekkórusában

Archívum2015.06.19, 10:09

A két karnagy egyike, Kabdebó Sándor július végével távozik a kórus éléről - értesült az Origo. Úgy tudjuk, hogy a másik vezető, dr. Matos László vezető karnagy napjai is meg vannak számlálva.

104 évesen elhunyt a magyar művész

Archívum2015.05.22, 12:43

Hosszú betegség után, 104 évesen elhunyt Kristóffy Imre szalon- és tánczenész, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. egykori karmestere.

Bocsi, nincs bocsi - Nem bocsátottak meg Bochkor Gábornak a kommentelők

Archívum2015.05.07, 13:10

Nem csillapodnak a kedélyek Bochkor Gábor ominózus, karmesteres beszólása óta. A kommentelők ismét támadnak. 

Milyen lennél, ha zene lennél? Írj dalt a grimaszaiddal!

Archívum2015.04.27, 17:11

Extrém hangszereken muzsikáló zenészek és egy kísérletező kórus karmestere lehet bárki, aki május 5-én a Trafóba látogat. Ezen az estén a Bélaműhely és a Soharóza ad koncertet, a közönség soraiból jelentkező karmester-jelöltekkel.

Örülök a halálos fenyegetéseknek

Archívum2015.04.07, 15:21

Budapesten járt Norman Lebrecht, napjaink legismertebb komolyzenei kritikusa, aki sokat írt már a zeneipar válságáról. Szerinte nincs miért aggódni, hiszen elértük a mélypontot, ahonnan már csak fölfelé vezet az út.

Bochkor Gábor nem hagyja magát, kiosztotta Lang Györgyit

Archívum2015.04.03, 14:30

Forr a hangulat a rádiós és az énekesnő között: a kedélyek egy ideig még biztosan nem csillapodnak, hiszen Bochkor Gábor reagált Lang Györgyi korábbi beszólására.

Koncert közben halt meg a karmester

Archívum2015.01.30, 19:38

Az 59 éves Israel Yinon a nézők szeme láttára esett össze és az azonnali orvosi beavatkozás ellenére meghalt a luzerni Kulturális és Kongresszusi Központban - közölte Marc Reinhardt, a koncertet szervező Luzerni Zenei Főiskola kommunikációs vezetője. 

Koncert közben összeesett és meghalt a karmester

Archívum2015.01.30, 13:24

Koncert közben elhunyt Israel Yinon izraeli karmester a svájci Luzernben csütörtök este.

Nánási szemével a világhírű művész, Vásáry Tamás

Archívum2014.03.09, 21:50

Sokszor a nagy pillanatok szavakkal nem visszaadhatók. A Life.hu sztárszerzője, Nánási Pál fénnyel írja le élete legfontosabb momentumait. Sorozatában hétről hétre az ő szemével láthatod a világot. És benne ezúttal Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester.

Süketen koncertezett Vásáry André

Archívum2013.12.16, 15:51

Egy hónapig turnézott Vásáry André, először Franciaországban, majd pedig Amerikában. A koncertsorozat remekül sikerült, senki sem vette észre, hogy a szopránénekes az egyik fülére megsüketült.

Koncert közben összeesett Franz Welser-Möst

Archívum2013.04.02, 08:49

Rosszul lett és vezénylés közben összeesett húsvétvasárnapi koncertjén Franz Welser-Möst, a Bécsi Állami Opera főzeneigazgatója - jelentette az ORF osztrák televízió.

Vezénylés közben esett össze a karmester

Archívum2013.04.01, 14:25

Vezénylés közben rosszul lett és összeesett vasárnap Franz Welser-Möst, a Bécsi Állami Opera főzeneigazgatója - jelentette az ORF osztrák televízió. A Parsifalt a második felvonástól másik karmesternek kellett átvennie. Mint később kiderült, lumbágó okozta a rosszullétét.

A közönség közé zuhant egy karmester Párizsban

Archívum2012.04.28, 11:31

Elvesztette egyensúlyát és a közönség közé esett egy neves karmester Párizsban. Kurt Masur éppen egy Csajkovszkij-szimfóniát vezényelt, kórházba vitték, de nem esett komolyabb baja.

Az Új Színház vezetése miatt nem jön Budapestre egy német karmester

Archívum2011.10.21, 15:08

Lemondta októberi operaházi fellépését Christoph von Dohnányi világhírű karmester, miután nem akar olyan városban fellépni, ahol "szélsőjobboldali antiszemitákat" neveztek ki egy színház élére. Az Operaház kártérítési per lehetőségét vizsgálja.

Előző
  • 1
  • 2
Következő