Jobbik

címke rss

Simicska zacskóban küldhette a pénzt a Jobbiknak

Archívum2018.10.09, 08:34

Kiteregette a szennyest Szabó Balázs, a feloszlott szekszárdi alapszervezet vezetője. Besúgókról, Simicska Lajos nejlonzacskókban hordott pénzéről és az LMP-s érdekek megsértéséről írt, amelyekről Szabó Gábor pártigazgató csak annyit mondott: hazugság. A képviselő írását a Magyar Idők szúrta ki.

Le akarta leplezni Hadházyt, Vonáék elüldözték a Jobbikból

Archívum2018.10.08, 19:57

A Jobbik instabilitását mutatja, hogy nem elég nekik, hogy sorra lépnek ki a tagok a pártból, még arra is fordítanak energiát, hogy maguk oszlassák fel szervezeteiket. Szekszárdon ugyanis múlt héten feloszlatták a helyi szervezetet, aminek oka az lehetett, hogy a helyi elnök túl sokat tudott a szintén helyi érdekeltségű Hadházy család korrupciós ügyeiről – tudtuk meg a Magyar Idők cikkéből.

Vona Gábor vitte a Jobbikba Soros emberét

Archívum2018.10.08, 19:51

A Jobbikban kegyvesztett Volner János után a már a Mi Hazánk Mozgalomban politizáló Dúró Dóra, a párt korábbi erős embere is leleplezte a bevándorláspárti spekuláns, Soros György és a Jobbik kapcsolatát. Dúró ráadásul új, érdekes részleteket is megosztott azzal kapcsolatban, hogy hogyan és kinek köszönhetően került a CEU-alapító Teplán István a párt holdudvarába. Szerinte a Soroshoz köthető CEU alapítóját a jobbikos Kepli Lajos szervezte be, Vona Gábor pedig előtérbe tolta. Dúró elárulta, amíg a Jobbikban volt, megtagadta a CEU-s ügyek és kapcsolatok felkarolását, Volner János pedig ébresztőt fújt a jobbikosoknak.

Hazugságspirálban a Jobbik: így lettek Soros György pártja

Archívum2018.10.08, 14:36

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke egy általa feltöltött fotóval leplezte le, hogy mára Soros Gyögy amerikai tőzsdespekuláns emberei nagyon komoly befolyást gyakorolnak a pártban. A párt legutóbbi kongresszusán közvetlenül a pártvezetés mögött foglalt helyet Teplán István, a Soros-egyetem egyik alapítója. A Jobbikban dúl a belháború, a párt darabjaira szakad.

Ha azt hinnénk, nincs lejjebb: Jobbik-LMP közös lista készül

Archívum2018.10.08, 11:28

Volner János elárulta a lassan mindenki számára nyilvánvalót, nevezetesen: a párton belül többen is azt szorgalmazzák, hogy a bevándorláspárti politikusoktól hemzsegő LMP-vel állítsanak közös listát az európai parlamenti választásokra. Véleménye alapján Sneider Tamás pártelnök és Gyöngyösi Márton elnökhelyettes egy magasabb szintű önkormányzati együttműködésnek is örülnének.

Volner János megmutatta Soros György emberét a Jobbikban

Archívum2018.10.08, 11:16

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke saját magát buktatta le azzal, hogy egy képen szerepel Teplán Istvánnal, a Soros György-féle CEU egyik alapítójával. Teplán a Gyöngyösi Márton által szervezett brüsszeli konferencián vett részt, majd a Jobbik kongresszusán is ott volt.

Jobbik alelnöke: A pártot Soros emberei közelítik a baloldalhoz

Archívum2018.10.07, 19:32

Volner János mai Facebook-bejegyzésében elismerte, az amerikai milliárdos szövetségesei régóta dolgoznak az ügyön. Borítani fognak-e később a radikálisok?

Volner János: Kedves Sneider Tamás, kérlek, ne hajtsd tovább a hülyeségrollert

Archívum2018.10.07, 19:48

Még nem zárták ki a politikust a Jobbikból, feltehetően eddig a nyilatkozatáig. Sneider Tamás teljes pályás letámadást intézett a frakcióból kizárt politikus ellen közösségi oldalán, amit az érintett nem hagyott szó nélkül. „Nem férek hozzá a jobbikos Gmail-fiókomhoz, mert Szabó Gábor pártigazgató letiltotta. Bele akartok olvasni?” – tette fel a kérdést barátilag a Jobbik jelenlegi alelnöke. Facebookon, egymás fenyegetésével zajlik a pártháború. 

A Jobbik volt alelnöke nem várt tovább, megküldte búcsúüzenetét a Jobbiknak

Archívum2018.10.07, 11:08

A párt egy újabb szimbolikus arca, Fülöp Erik Facebook-oldalán jelentette be, hogy „kilenc küzdelmes évet követően” megszüntette tagságát a Jobbikban. A politikus nyolc éven keresztül volt a Jobbik fővárosának, Tiszavasvárinak a vezetője. Döntésének legfőbb indoka: az utóbbi időben történt számos politikai, személyzeti döntésével nem értett egyet. A Toroczkai Lászlóval jó kapcsolatot ápoló politikustól nem lenne meglepő, ha végül a Mi Hazánk Mozgalomban kötne ki.

Megállíthatatlan mélyrepülés, így tették tönkre magukat az ellenzéki pártok

Archívum2018.10.06, 13:33

Az ellenzéki zuhanás megállíthatatlannak tűnik. Jól látszik, hogy az áprilisi választás méretes buktája és az azt megelőző és követő összefogás körüli huzavonák tovább mélyítették a felszín alatti nézeteltéréseket a pártokon belül. Olyannyira, hogy ez már lassan az egyes pártok létét is fenyegeti. És még ezek a politikusok akarták az országot, egymással összefogva kormányozni. Nagy szerencséje a magyar népnek, hogy ez nem sikerült nekik. Alábbi cikkünkben összefoglaljuk, hogy mi történt az ellenzéki pártokkal, így az MSZP-vel, a Jobbikkal és az LMP-vel a választást követően, és hogy jutottak el a jelenlegi katasztrofális állapotukhoz.

A Jobbik a szétesés szélére került

Archívum2018.10.06, 09:28

Úgy tűnik, hogy a már eddig is darabokban heverő Jobbik tovább morzsolódik, ugyanis Volner János és két másik Jobbikos is kilépett a pártból péntek este. Ezzel a párt a szétesés szélére került.

Volner Jánost kizárták a Jobbik frakciójából, Fülöp és Apáti is távozik

Archívum2018.10.06, 11:08

Mint derült égből a villámcsapás érkezett a hír: a Jobbik péntek estig tartó frakcióülésén kizárták a képviselőcsoportból a párt vezetését élesen bíráló Volner Jánost. Két jobbikos képviselő Apáti István és Fülöp Erik is vele tart. Ha a távozó politikusok csatlakoznak Toroczkai László Mi Hazánk Mozgalmához, akkor akár a radikálisok frakcióalapítással is számolhatnak a parlamentben. Az újabb szakadással minden eddiginél nehezebb helyzetbe került a Jobbik. Volner János úgy értékelt, a Jobbik katasztrofális állapotban van.

Tovább szakadhat a Jobbik: kizárhatják Volner Jánost is a pártból

Archívum2018.10.05, 17:19

Az egykor radikális, de mára egyre inkább balliberálissá váló Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja rendkívüli frakcióülést hívott össze, amelyen sajtóértesülések alapján kizárhatják Volner Jánost a képviselőcsoportból. Valószínűleg azért szabadulnának meg a párt alelnökétől, mert az többször is tudatta, hogy nem akar összefogni a balliberális kispártokkal. Volner a közmédiának nyilatkozva kijelentette, hogy átvenné a Jobbik vezetését, erre viszont szinte semmilyen reális esélye sincs. 

Összeomlás szélén a Jobbik, kiderült, hogy végig hazudtak a magyar embereknek

Archívum2018.10.05, 23:26

Ahogy az Origo megírta, nyilvánosságra került Volner János, az egykor radikális, mára egyre inkább balliberálissá váló Jobbik alelnökének a levele, amit a választókerületi elnököknek és más pártkatonáknak küldött. Ebben Volner lerántja a leplet a Jobbik vezetésének valódi arcáról. Az is kiderül a levélből, hogy őt személyesen azért mellőzte a párt elnöke és frakcióvezetője, mert másoktól eltérően nem volt hajlandó beállni a vélhetően Gyurcsány Ferenc vagy az LMP vezette ellenzéki blokkba. Az is napvilágra került, hogy feleannyi résztvevője sem volt a Jobbik múlt szombati kongresszusának, mint a májusi tisztújításnak. Bár Gyöngyösi MMárton ...

Áll a bál a Jobbikban: Volner János kezdeményezte a párt elnökségének feloszlatását

Archívum2018.10.05, 11:08

Nem kellett sok idő ahhoz, hogy megérkezzen a válasz Szotyori-Lázár, szolnoki jobbikos képviselőnek a baloldallal összekacsintó programtervére. Az Origo birtokába jutott a párt alelnökének, Volner Jánosnak a választókerületi elnökökhöz címzett levele, amelyből kiderül, milyen állapotban van az egykori radikális párt. A politikus elszánt abban, hogy visszeterelje pártját a gyökereihez, ennek érdekében a párt elnökségének feloszlatását, és tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte. Kilátásba helyezte: ha a Jobbik vezetői nem a párt alapszabályának megfelelően cselekszenek, saját maga kezdi el szervezni a kongresszust. Megint ááll ...

Volt Simicska-bérencek igazoltak a Jobbikhoz köthető tévéhez

Archívum2018.10.06, 11:37

A teljesen identitását vesztett, egykori radikális jobboldali Jobbikhoz köthető N1TV-nél folytatja Zimon András egykori Hír TV-s riporter, valamint a Lánchíd Rádió egykori főszerkesztő-helyettese, Hegedűs Szabolcs. Mindkét médium korábban Simicska Lajos érdekeltségébe tartozott. Előbbit szerkesztő-riporternek, utóbbit szerkesztő-műsorvezetőnek igazolták - olvasható a Magyar Idők honlapján.

Vona Gábor telefonon újságírókat zaklatott

Archívum2018.10.04, 16:39

A Jobbik exelnöke a ma megjelenő videóját beharangozó promóvideóban icipicit visszanyúlt a XX. századba. A közösségi oldalán közzétett rövid felvételen az látható, ahogy hidegvérrel újságírókat zaklat, és fenyegetve számonkéri őket kampánybeli sérelmeiért úgy, hogy mindezt videóra vette, és megmutatta követőinek. Nemrég volt egy hasonló eset, amikor szintén jobboldali újságírókat próbáltak megfélemíteni: a Momentum politikusai szerkeszőségünkbe betörve kérdőre vonták kollégánkat. Sajátosak ezek a XXI. századi pártok!

Már a magyar színek sem tetszenek a Jobbik propagandaoldalának

Archívum2018.10.04, 11:08

Németh Szilárd nemzeti színű madzagjából próbált viccet csinálni a Jobbik propagandaoldala, még szavazást is kiírtak. Úgy tűnik, az egykori radikális pártnak már a magyar nemzeti színekkel is baja van. A lényeg, hogy csak azért is belerúgjanak egy kormánypárti képviselőbe. 

Így védte az ellenzék a Soros-Sargentini jelentést

Archívum2018.10.04, 09:37

A teljes ellenzék védelmébe vette a szerdai parlamenti vitanapon a Soros-Sargentini jelentést. Gyurcsány Ferenctől kezdve a korábban a zsidó parlamenti képviselők listázását követelő Gyöngyösi Mártonig egységesen tagadták, hogy a jelentés a kormány migrációs politikája miatti bosszú lenne. Nem véletlen, természetesen mind Soros György kottájából játszottak, amikor eszükbe sem jutott kiállni Magyarország érdekei mellett.

Balhé a Jobbikban: vezető politikusok ellenzik a baloldallal való összeborulást

Archívum2018.10.03, 20:54

Szotyori-Lázár Zoltán ötletgazda bejegyzése alatt többek között Kocziha Tünde, a párt békéscsabai jelöltje, valamint Samu Tamás Gergő, a Békés Megyei Közgyűlés jobbikos frakcióvezetője tiltakozott. Vona Gábor keresztfiának a felvetése, hogy a Jobbik tulajdonképpen boruljon össze a baloldallal, alaposan kiverte a biztosítékot a párton belül, az elszabadult indulatok közepette még Volner Jánost is szivárogtatással vádolták meg. Ismét áll a bál az egykori radikális pártban.

A Jobbik négy hónap után sem ismeri el, hogy pártszakadás történt

Archívum2018.10.03, 11:37

Jakab Péter szóvivő tegnap nekiveselkedett a párt körül csoportosuló kellemetlen ügyek megmagyarázásának, és késő-Kádári retorikával rámutatott, hogy szó sincs pártszakadásról, csupán az ellenséges erők ármánykodtak, de szerencsére a pártvezetés jól kezelte a helyzetet. A beavatkozási kísérlet szó történelmi felelevenítésével, használatával a Jobbik egy valóságos újbeszélt hozott létre a pártszakadás szó ellensúlyozására. Pedig egyszerűbb lett volna az értelmező kéziszótárhoz fordulni.

Papírra írták a Jobbik legnagyobb árulását: összefognának a baloldallal

Archívum2018.10.02, 13:12

Szotyori-Lázár Zoltán, Vona Gábor keresztfia közösségi oldalán hét pontban vázolta, szerinte hogyan kellene ráfordulnia pártjának a helyhatósági választásra. A legmeredekebb gondolata egyértelműen az volt, hogy teljesen felesleges minden körzetben jobbikos jelöltet állítani a parlamenti választáson. A Jobbik szolnoki önkormányzati képviselője nem zárkózna el a szocialistáktól való együttműködéstől sem, és a DK szavazóit is megcélozná. Az eddigi legdurvább merénylet a régi Jobbik ellen, a párt a teljes önfeladás felé vette az irányt.

Európa legsikeresebb pártja lehet a Fidesz az EP-választáson

Archívum2018.10.01, 13:39

A Fidesz-KDNP népszerűbb, mint a teljes ellenzék együttvéve, így több, mint a 60 százalékát megszerezné a kiosztható mandátumoknak egy most vasárnap tartandó EP-választáson – derül ki a Nézőpont Intézet szeptemberi, Magyar Idők számára készített felméréséből. A kormánypárt 13, a Jobbik 4, az MSZP és a DK együtt 3, míg az LMP 1 képviselőt küldhetne Brüsszelbe.

Előkerült az ország luxuskoldusa: Juhász Péter megint kéreget

Archívum2018.09.30, 17:10

Hihetetlen, de pártjának taccsra vágása után Juhász Péter ismét nyilvánosan tarhál! Az ország koldusa ismét akcióban, október 23-án csöröghetnek az aprók a hírhedt fehér dobozban!

Jobbikos kabaréhétvége: ezen a héten is alakult egy ellenállás

Archívum2018.09.30, 15:20

Nagyon jó hangulatban telt a szétesőben lévő párt szombati kongresszusa, hiszen a küldöttek elfogadták a szórakoztató és népmesei elemeket egyaránt felvonultató Nemzeti Ellenállás Kiáltványát. A lassan a Gyurcsány-párt tagozatává váló Jobbik elnöke, Sneider Tamás még azt a viccet is elsütötte, hogy a Gyurcsány-kormány alatt kevésbé volt sebezhető a gazdaság.

Újra együtt a Jobbik két besült "csodafegyvere"

Archívum2018.09.28, 20:16

Megint egymásra talált a Jobbik két csodafegyvere, az „önkéntes” influenceri száműzetésbe vonult Vona Gábor és a szexuális zaklatási botrányokba belebukott kádárista újságíró, Havas Henrik. Az önmagát Tanár Úrnak kinevező Havas a választási kampány kezdetére időzített propagandakönyvet írt Vonáról, akin ez persze semmit sem segített, sőt, még azzal is túldicsérjük Havast, ha azt mondjuk: legalább ártott. Egyik sem, mint kiderült, a könyvet gyakorlatilag a kutya sem olvasta. Most a cica- és kutyabarátok legfőbb példaképe visszaadta a kölcsönt, ezúttal ő csinált interjút Havassal. Nem állítjuk, hogy rosszabb lett, mint az előző, de ezzzel ...

Két Gyurcsány sétál az utcán. Az egyiket Jobbiknak hívják

Archívum2018.09.30, 15:19

A Ripost számolt be arról, hogy holnap pártkongresszust tart a még megmaradt, de folyamatosan apadó ellenzéki, azaz most már nem ellenzéki, hanem „Ellenálló” párt. A Riposthoz eljuttatott kiáltvány tervezete a Nemzeti Ellenállás Kiáltványa címet viseli, ezt kívánják a párt vezetői elfogadtatni a kongresszussal. A dokumentumban pedig kijelentik, hogy holnaptól ők már nem ellenzéki párt, hanem Ellenállók lesznek, amely kifejezés ismerős lehet, hiszen a Gyurcsány féle „kétnapos forradalom” is ezt a nevet viselte. Felveti a kérdést a Ripost, hogyan lehetséges, hogy hamarosan összeborul a két ellenzéki párt, akarom mondani a két Ellenállló ...

Teljes lelepleződés: a Jobbik vezetői saját párttagságukat is átverték

Archívum2018.09.29, 08:00

A Jobbik vezetése hónapokkal ezelőtt is tisztában volt azzal, hogy brutális ütemben csökken a tagságuk, de ezt felső döntésre még a tagság elől is eltitkolták, illetve ennek ellenkezőjét állították a megmaradt párttagoknak. A Figyelő birtokába került hangfelvételen Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője és Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője arról cserél eszmét, hogyan kezeljék a Toroczkai László és Dúró Dóra miatt kialakult helyzetet és a kilépési hullámot. Az elmúlt napokban több budapesti kerületben szűnt meg a Jobbik, míg a párt Fejér megyei frakciója átült Toroczkaiék pártjába. 

Megszűnt a Jobbik frakciója a Fejér megyei közgyűlésben

Archívum2018.09.27, 13:31

A pártnak mind a négy képviselője csont nélkül átigazolt a Jobbikból Toroczkai László pártjába, és megalakították saját képviselőcsoportjukat – derült ki a Mi Hazánk Mozgalomnak az Origóhoz eljutatott közleményéből. Szerepcsere jobbikos módra.

A Jobbik rákospalotai képviselőjénél is betelt a pohár, kilépett a pártból

Archívum2018.09.26, 12:53

Bodó Miklós négy nappal a vasárnap sorra kerülő XV. kerületi időközi választás előtt döntött így, mert  szerinte elfogadhatatlan, hogy nem indítanak jelöltet a megmérettettésen – derült ki a pályafutását függetlenként folytató politikusnak az Origóhoz eljuttatott közleményéből. Újabb módfelett erős jelzés a pártvezetésnek.

Szélsőséges tombolásba kezdett Márky-Zay Péter

Archívum2018.09.24, 13:11

„Ha azt hiszi, ágyban, párnák között fog majd meghalni, (...) akkor azt remélem, hogy téved” – üzente a hódmezővásárhelyi városvezető Lázár János fideszes országgyűlési képviselőnek tegnapi Facebook-bejelentkezésében. Felettébb különösek Márki-Zaynak ezek a mondatai, hiszen politikusként előszeretettel és rendszeresen hivatkozik kereszténységére. Újabb botrány Hódmezővásárhelyről, megmutatva, hogyan politizálna a balliberális ellenzék hőse, aki most már nem is nagyon tagadja, hogy becsapta a választókat: függetlennek hazudta magát, pedig eleve a Jobbik jelöltje volt.  

A Jobbik élvezi Soros György katonáinak társaságát

Archívum2018.09.23, 21:02

Bana Tibor jobbikos országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzéséből kiderült, hogy egy választás jogi rendezvényen az ellenzéki pártok  a legnagyobb egyetértésben szögezték le, semmi közük az áprilisi vereséghez, a választási rendszer tehet róla. A felhőtlen szórakoztatáshoz szükséges feltételeket az amerikai milliárdos hazai szervezete, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) biztosította. A Jobbik felült a vicchullámvasútra, és rajta is ragadt.

Évek óta meséli ugyanazt a viccet az Index, a poén is ugyanaz: ők függetlenek!

Archívum2018.09.23, 09:15

A fekete öves gyűlölködők újabb óriási színjátéka, ami az Indexnél zajlik, ahol megint hazudnak, most éppen az állítólagos függetlenségükről. Erről beszéltek, pontosabban nemcsak beszéltek, hanem – érthetően – viccelődtek is az Echo TV Troll című műsorában.

Az utolsó kapcsolja le a villanyt: újabb Jobbik-alapszervezet oszlott fel

Archívum2018.09.22, 11:32

Feloszlatta magát a Jobbik zuglói csoportja, miután a Jobbik nem mondott nemet a magyarellenes Soros-Sargentini jelentésre, derül ki az alapszervezet volt elnökének lapunkhoz eljuttatott közleményéből. A közlemény arról is beszámol, hogy a 20 fős tagság 16 jelenlévő tagjából 15-en támogatták a feloszlatást.

A Jobbik csúcsértelmiségije színre lépett Gyurcsány Ferenc tüntetésén

Archívum2018.09.21, 20:26

Bíró Ica tehát minden mindegy alapon megjelent a Demokratikus Koalíció hordópüfölő nagygyűlésén. Újabb jobbikos világsiker!

Botrány tört ki a Jobbik titkos frakcióülésén Vona Gábor miatt

Archívum2018.09.20, 18:56

Olyan botrány volt a Jobbik frakcióülésén, ami még náluk is szokatlan. Lassan nem marad ugyanis párttagjuk.

Mirkóczki Ádám úgy nézi le a magyarokat, ahogy az SZDSZ sem tudta

Archívum2018.09.19, 17:07

"Sok százezer magyar ember, akitől akár három forinttal többet kap, akkor oda teszi a voksát" - nyilatkozta egy videoriportban a Jobbik szóvivője. A tescozás után ismét villantott az átlagemberek nagy barátja, a Nép Pártjának kommunikációs arca. Nincs mese, a Jobbik is beszállt a Soros-Sargentini-jelentés elfogadása utáni nagy ellenzéki magyarrugdosódó versenybe. Módfelett erősen.

A Jobbik a Nők 40 programot sem támogatta

Archívum2018.09.19, 15:06

A Jobbik a Nők 40 programot sem támogatta – reagált a Fidesz-frakció a Jobbik kezdeményezésére, amely lehetővé tenné a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását.

Saját városában ütötte ki a Fidesz a Jobbikot

Archívum2018.09.18, 19:36

Korábbi szavazóinak több mint egyharmadát elveszítette a Jobbik Tiszavasváriban, de volt olyan szavazókör, ahol közel kétharmados mínuszt sikerült produkálniuk. Az álcuki fordulatot végrehajtó ellenzéki párt a vasárnapi súlyos választási vereség után minden bizonnyal még mélyebbre kerül, és tovább folytatódik a belső válság. A Jobbik korábban a saját fővárosának titulálta a Tisza-parti várost, amitől most el kellett búcsúznia. A Fidesz-KDNP egyébként minden időközi választást megnyert április 8-a óta, amin a jelöltjei elindultak.

Rezonálnia kell a jobbikosnak - és rezonál

Archívum2018.09.18, 11:14

Két ország, két politikus, egy betű különbség – a Jobbik külügyi arca rámutatott arra, amire nem szeretett volna. Sneider Tamás korábban azt nyilatkozta, azért van mellette Gyöngyösi Márton, hogy rezonáljon a mindennapi politikai helyzetekre. Szemmel láthatóan olajozottan működik a dolog.

Koccintással ünnepelte a Soros-Sargentini jelentést a Jobbik

Archívum2018.09.17, 18:58

A Jobbik egy wellness-szállodában tartott rendkívüli frakcióülésen ünnepelte meg a Soros-Sargentini jelentést. A Frittmann-pincészetben pedig koccintottak is rá, nem is egyszer. Szó szerint megtapsolták a Magyarországot megszégyeníteni akaró politikai jelentést - írja a Ripost.

A jobbikos Varga-Damm Andrea a HVG kisújságírójának az érvelését osztogatja

Archívum2018.09.17, 18:13

Csillagok nyilvános összjátéka a parlamenti nyitányt megelőzően: a balratolódó Jobbik a Jobbiknak egyre nagyobb teret adó HVG-t reklámozza. Mekkora ellenzéki passzolgatás!

Így ünneplik az árulást az ellenzéki pártok

Archívum2018.09.12, 18:01

„Szégyenről”, „történelmi jelentőségű lépésről” beszéltek a Magyarországot elítélő strasbourgi döntést követően a magyar ellenzéki pártok. Sok mindent el lehet róluk mondani, de azt egész biztosan nem, hogy mély hazafiassággal átitatott nyilatkozatokat tettek volna. Sneider Tamáséktól Karácsony Gergelyéken át Ujhelyi Istvánékig valamennyi kormányellenes alakulat együtt ünnepelt a brüsszeli elittel.

Tömegfelháborodás van a Jobbik Facebook-oldalán a Sargentini-jelentés miatt

Archívum2018.09.12, 15:39

Nem kapott sok dicséretet a párt, hogy képviselőjük tartózkodni fog a Magyarországot elítélni szándékozó dokumentum mai szavazásán. A kérdésben mutatott karakán mellébeszélés nem jött be, virtuális tumultus alakult ki a párt legújabb magyarázkodó közleménye miatt.

Hatalmas pofon: már legfontosabb városában is bomlik a Jobbik

Archívum2018.09.11, 14:15

A párt számára nagyon rossz előjelek ütötték fel a fejüket a vasárnapi tiszavasvári időközi választás előtt. A helyi Jobbik korábbi vezetője hatodmagával kilépett a Jobbikból, így a "fővárosában" is erodálódásnak indult az egykor helyben komoly erőt képviselő párt. Egy újabb szimbólumot veszíthetnek el Sneider Tamásék. A párt vecsési alapszervezete is bemondta az unalmast, így a zsidózásáról elhíresült csoport is feloszlott.

A Jobbik mellébeszélési világcsúcsot döntött a Sargentini-jelentés kapcsán

Archívum2018.09.11, 12:01

„Olyan bizonytalan vagyok, vagy mégsem” – szól az örök érvényű vicc, amelyet tegnap este Mirkóczki Ádám jobbikos szóvivő élő tévéadásban vitt színpadra. Az egykori radikális párt egy egyszerű bináris kérdésre nem tud igent vagy nemet mondani, és ehelyett inkább élményszámba menően magyarázkodik. A szocialisták legalább minden teketória nélkül Magyarország ellen foglalnak majd állást a Saregentini-jelentés szerdai szavazásán.

A lét a tét: a Jobbik átveri a szavazókat a tiszavasvári időközi választáson

Archívum2018.09.11, 10:16

Az egykori radikális párt az elmúlt időszak bevett balliberális trükkjéhez folyamodott a most vasárnapi tiszavasvári polgármester-választás előtt: a pártlogót nem vállalva, egy függetlennek álcázott jelölt mögé álltak be, aki valójában ezer szállal köthető hozzájuk. A Jobbik ismét megpróbálja átverni a választókat, ami a szempontjukból valamelyst érthető: a lejtmenetben lévő párt egy régóta ápolgatott szimbólumát, a „Jobbik fővárosának” mítoszát veszítheti el. Utolsó utáni esély, a párt számára a lét a tét.

Az ellenzékre nem számíthat az ország Sargentinivel szemben

Archívum2018.09.10, 13:43

A Sargentini-jelentés holnapi vitáján és szerdai szavazásán a magyar helyzet van napirenden. Az Origo összegyűjtötte a kormányellenes pártok elmúlt napokban tett nyilatkozatait, hogyan állnak a kérdéshez. Az összkép elkeserítő lett.

Jobbikos belháború: újabb ultimátumot kapott Volner

Archívum2018.09.04, 11:43

Ajánlólevelet kapott a Jobbik alelnöke a Mi Hazánk Mozgalomhoz való csatlakozáshoz - írja a Magyar Idők. Árgyelán János, a frissen bejegyzett párt igazgatója azonban határidőt szabott a Jobbik és Toroczkai László között lavírozó politikusnak, hogy eldöntse: megy vagy marad. Ultimátum Volner Jánosnak.