Jobbik

címke rss

Egymást hazugozta le Havas Henrik és Kálmán Olga élő adásban

Itthon2018.01.03, 09:06

Ritkán látható, nevetséges és abszurd veszekedés alakult ki Simicska Lajos tévéjében a két, egyébként hűséges fegyverhordozó, Kálmán Olga riporter és a Vona Gábor-propagandakönyv szerzője, Havas Henrik között. Kálmán Olga a zaklatásokról kérdezte főleg Havast, Havas ennek nem örült, különösebben nagy meggyőződéssel nem is merte cáfolni, igaz, néha tagadott. Kálmán Olga nem volt kedves Havashoz, bár Havas azt állította korábban, hogy nagyon jóban vannak, pontosabban szerinte egy wellnesshétvégén összebarátkozott Kálmán Olga kisfiával. Most viszont magyar televíziókban ritkán látható módon veszekedett két úgymond kolléga, két tévéripoorter. ...

Választás 2017: Óriási Fidesz-fölény, eltűnő Jobbik

Itthon2018.01.02, 10:24

A Fidesz-KDNP elsöprő sikerét hozták a 2017-es időközi választások, amiket a nagyvárosokban tartottak. A kormánypártok a 11 megmérettetésből 8-at megnyertek, miközben a baloldali ellenzék csupán egy helyen tudott nyerni. Az év legnagyobb vesztese a Jobbik, mivel a pártnak még a szavazatok három százalékát sem sikerült megszereznie.

Megint lelepleződik a hazugság: közös MSZP-Jobbik jelölt Hódmezővásárhelyen

Itthon2017.12.29, 19:46

Közös jelöltet indít a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson az MSZP és a Jobbik - értesült a Vásárhely 24 portál. Ez azért igazán érdekes, mert korábban Vona Gábor, a Jobbik elnöke és a szocialisták is tagadták, hogy erre készülnének.

Teljes szétesés: kilép a Jobbikból a volt debreceni frakcióvezető

Itthon2017.12.29, 11:22

Ki fog lépni a Jobbikból a debreceni önkormányzati képviselő, volt frakcióvezető, Ágoston Tibor, és függetlenként indul majd a választáson - értesült az Origo. Folytatódik tehát a Jobbik szétesése. Kerestük a helyi Jobbikot, és Ágoston Tibort is, de egyelőre nem válaszoltak a kérdéseinkre.

Válság és botrányok: nagyon mélyre jutott 2017-ben a Jobbik

Itthon2017.12.28, 10:11

Már nagyon régen látott mélypontra jutott a Jobbik 2017 végére, így egyre távolabb van az áhított kormányváltástól – összegezte Deák Dániel a párt idei évét. A Nézőpont Intézet elemzője szerint mostanra a Vona Gábor vezette Jobbik lett a legújabb botránypárt, aminek a kicsúcsosodása az úgynevezett plakátbotrány, ami miatt több száz milliós büntetést is kaphat a párt.

Nem tudja cáfolni a tiltott pártfinanszírozást a Jobbik

Itthon2017.12.23, 20:19

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) mai közleményében azt írta, hogy a számukra csütörtökön átadott észrevételével sem támasztotta alá a Jobbik, hogy nem fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást. A közlemény szerint a párt nem tudta megcáfolni az Állami Számvevőszék bizonyítékokon alapuló megállapításait.

Vádaskodik a Jobbik, de nincsenek bizonyítékaik

Itthon2017.12.22, 13:58

A Jobbik egyetlen dokumentumot sem tudott benyújtani, ami igazolná plakátkampánya jogszerűségét - állapította meg az Állami Számvevőszék. Időközben kiderült, újabb trükkön bukhatnak el Vonáék.

Viccpárttá kezd alakulni a Jobbik

Itthon2017.12.21, 16:45

Mostanában kevésbé alakulnak jól a Jobbik dolgai, legutóbb Vona Gábor, pártelnök által meghirdetett, végül néhány száz ember részvételével lezajlott gigademonstráció fulladt teljes érdektelenségbe. Ezért bőven itt volt az ideje a jobbikos szavazók részére egy ütős és lélekemelő ideológiai háttéranyag összeállításának. A feladatot ezúttal is az Alfahír nagy megmagyarázó munkatársa vállalta el, aki egy mezei viccből levezette saját jellemfejlődését, később pedig a néppártosodás szükségességét. A pártlap pontosan olyan, mint maga a Jobbik, ami minden túlzás nélkül - cicásodó elnöke, Vona Gábor vezetésével - igazi viccpárttá kezd alakulni.

Pénzügyi visszaélések ezrei a Jobbik beszámolóiban

Itthon2017.12.20, 11:10

Fontos állomásához ér csütörtökön a Jobbik tiltott pártfinanszírozási ügye. Az antiszemita pártnak egyetlen napja maradt, hogy meggyőzze az Állami Számvevőszéket arról: a tavaszi plakátkampánya körül minden rendben volt, tiltott támogatás nem történt. Nem ez az első eset azonban, hogy az ÁSZ nem találta rendben a Jobbik pénzügyeit. Az elmúlt években rengeteg gazdasági szabálytalanságot tártak fel a számvevők a pártnál.

Domokos László: Az ÁSZ nem mérlegelhet politikai szempontokat

Itthon2017.12.19, 15:54

A Jobbik a mostani ellenőrzése során – teszem hozzá szinte példátlan módon – nem volt együttműködő, bűncselekményre utaló helyzet alakult ki, ezért is kommunikáltunk a jelentéstervezetről, világosan definiálni kellett a helyzetet, és ma már azt hiszem minden érthető - mondta Domokos László az Origónak adott interjújában. Az Állami Számvevőszék elnöke arról is beszélt, hogy a szervezet feladata a törvények betartatása, és a politikától függetlenül végzi a feladatait, a számvevőszék mára a magyar közszféra legátláthatóbb szervezetévé vált a működését illetően. 

Így magyarázkodik a Jobbik alelnöke botrányával kapcsolatban

Itthon2017.12.19, 16:01

Ellentmondásoktól hemzsegő, zavaros közleményt küldött a Jobbik, válaszul kérdéseinkre, miután a Magyar Idők cikke alapján megírtuk, hogy az ügyészség vádat emelt Sneider Tamás Jobbik-alelnök két fia ellen közösség tagja elleni erőszak miatt. Az egykori szkinhed Sneider fiai a rasszista, Jobbik-közeli Betyársereg tagjaiként cigányokat fenyegettek és zaklattak egy Heves megyei faluban. A Jobbik közleménye úgy kezdődik, hogy Sneider tud a vádról, majd úgy végződik, hogy nem tud róla, nem érti, mi honnan tudunk. Azt kérték, szó szerint közöljük a közleményt, örömmel megtesszük.

Nincs több hazugság: a Jobbik még mindig antiszemita párt

Nagyvilág2017.12.19, 16:05

A brit HuffPost szerint a zsidó származású választóknak tisztában kell lenniük azzal, kik a szélsőjobboldaliak, függetlenül attól, hogyan próbálják meg álcázni magukat, hiszen az elkövetkező hónapokban fontos választások lesznek Európában.

Újabb rasszista ügy a Jobbiknál

Itthon2017.12.19, 15:49

Közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolja az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség Sneider Tamás Jobbik-alelnök (korábbi szkinhed-vezér) fiait, akik a rasszista Betyársereg tagjaiként 2015-ben hónapokon át folyamatosan zaklatták és fenyegették egy cigány család tagjait a Heves megyei Szúcson.

Teljes a csőd a Magyar Nemzetnél: mindenki menekül

Itthon2017.12.19, 14:08

Teljes az anyagi csőd a Magyar Nemzetnél, a legfrissebb hírek szerint a lapigazgató és több újságíró is felmondott. Simicska Lajos lapjánál csak a legbizalmasabb emberei maradnak, a többieknek úgy tűnik már túlságosan sok a Jobbik- és Havas Henrik-propaganda. A Simicska-médiabirodalom csak idén több mint hárommilliárd forintos veszteséget termelt, és ezért a trágár és alpári üzletember maga is menekülne, szeretné minél hamarabb eladni a portfólióját. 

Színlelt szerződést kötött Simicskával a Jobbik

Itthon2017.12.19, 10:33

Leplezett bérleti szerződés az a megállapodás, amelyet adásvétel címén kötött a Jobbik és a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont – közölte a Magyar Idők által megkérdezett szakjogász, aki arra is emlékeztetett: az efféle szerződések a polgári törvénykönyv szerint semmisek. A Jobbik szóvivője megerősítette azt a pénteki hírt, hogy a plakátokat már visszavásárolták korábbi tulajdonosai, de a vételárról csak annyit mondott: alacsonyabb, mint amennyiért korábban ők megszerezték azokat.

A DK nem kér az antiszemita Jobbikból

Itthon2017.12.18, 14:25

Nem lehet együttműködni a Jobbikkal, mert továbbra is rasszista párt - erről beszélt a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában hétfőn Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke.

Rostás Winnetou, így cigányozott a jobbikos képviselő

Itthon2017.12.17, 21:51

Bármennyire is próbálja eljátszani, a most már galamblelkűvé vált Vona és pártvezetése a baloldali fordulatot, a belvárosból távolabb eső helyekre nem minden esetben ért el az új, „Spinoza-irányvonal", és a nyilvános bűnbánások és cicasimizések ellenére is el-elszólogatja magát egy-egy vidéki jobbikos, aki még valahogy kevésbé érzi az új, baloldali vonalat, amire átállította Vona a Jobbikot. Ágoston Tibor, a párt helyi képviselője, a Debreceni Közgyűlésben fakadt ki, eléggé félreérthetően egy tehetséggondozó program díjazottjának származása miatt. A pártvezetés meg persze összevissza beszél az ügyben.

A Jobbik szimpatizánsai feldúltan értékelték a megbukott tüntetést

Itthon2017.12.17, 11:12

Az óriási médiakampánnyal megtámogatott péntek esti jobbikos tüntetés példátlanul nagy égéssel végződött. Hiába képviseltette magát a szocialistákon és a Demokratikus Koalíción kívül valamennyi számottevőnek nevezhető balliberális párt, 1000-nél is kevesebb ember jelent meg a Fidesz-székház előtt Vona Gábor felhívására. Az újabb kudarcot nem igazán vették jó néven a párt még megmaradt támogatói, valósággal lángolt a kommentfelületet a Jobbik Facebook-oldalán a tüntetésről ódákat zengő bejegyzések alatt.

Újabb Simicska-Jobbik plakátcsalás készülődik

Itthon2017.12.16, 13:57

Újabb jobbikos plakátcsalás van kibontakozóban: a Jobbik a pártsajtójának küldött "közleményben" azt állítja, hogy a héten eladta azokat a plakáthelyeket, amelyeket - ahogy azt a Pesti Srácok leleplezte - mélyen áron alul kapott meg. Azok után, hogy Simicska több száz milliós csalással segítette a Jobbikot, kérdés, hogy most kinek adta el a plakáthelyeket és mennyiért.

Vona Gábor felfalta a Jobbikot, erre már nem kíváncsi senki

Itthon2017.12.15, 22:01

Néhány százan gondolhatták úgy, hogy a péntek délutánjukat Vona Gábornak adják, ha már a Jobbik elnöke annyira kérte. Utólag elmondható, hogy azoknak volt igazuk, akik kihagyták a Hősök terére tervezett tüntetést, mert az legfeljebb arra volt jó, hogy tovább bomlassza a Jobbik amúgy sem túl acélos táborát. A hívek erőt vártak, helyette unalmat kaptak egy olyan szürreális eseményen, amelyen Vona Gábort szánták fő attrakciónak, és akit egy túlmozgásos Puzsér Róbert is könnyedén leiskolázott.    

Kínos érdektelenségbe fulladt a Jobbik-tüntetés

Itthon2017.12.15, 19:00

Kínos, már-már nevetséges érdektelenségbe fulladt a Jobbik agyonreklámozott fáklyás tüntetése. Hiába hirdette rengeteg cikkben az eseményt a Jobbik pártmédiája, Index-cikkektől a Kálmán Olgáig. A tüntetés csak néhány százan vannak. 

Több száz milliós csalásokkal támogatja Simicska a Jobbikot

Itthon2018.01.12, 11:54

Több száz millió forintos pártfinanszírozási mutyit lepleznek le azok a dokumentumok, amiket a Pesti Srácok hozott nyilvánosságra. A lap megszerezte a Jobbik és Simicska Lajos szerződését, amellyel a milliárdos oligarcha átjátszotta a plakáthelyeit a Jobbiknak. Így támogatja Simicska Lajos százmilliókkal a Jobbikot, és ezért bünteti őket az ÁSZ tiltott párttámogatás miatt.

Fából vaskarika lenne a teljes ellenzéki összefogás

Itthon2017.12.13, 14:30

Óriási zsákutca lenne az elelnzék részéről, ha közösen állítanának jelölteket a 2018-as országgyűlési választáson. Mindezt nemcsak a Századvég legfrissebb felmérése, hanem az időközi választások is alátámasztják. 

Törvényt sértett a Jobbik a lejárató plakátokkal

Itthon2017.12.13, 12:56

Az Állami Számvevőszék hatósági bejelentésre kezdte vizsgálni a 2017-es jobbikos plakáthelyek szerződéseit és számláit, amelyek alapján azt állapította meg, hogy a párt tiltott támogatást fogadott el - írta közleményében a szervezet. Az ÁSZ hamarosan nyilvánosságra hozza a Jobbikról készült jelentését.

Önmagát lőné lábon az ellenzék a közös indulással

Itthon2017.12.13, 09:16

Teljes kudarcra lenne ítélve a balliberális ellenzék és a Jobbik, ha koordinált módon állítanának jelölteket a 2018-as parlamenti választáson - derült a Századvég Alapítvány legfrissebb kutatásában. Mint arról korábban beszámoltunk, a teljes ellenzék egy jelölt mögött sorakozott fel idén a szentendrei és a solymári időközi választáson, mégis mindkét helyen a kormánypártok nagy fölénnyel nyertek. 

Schmidt Mária: Brüsszel meg akarja félemlíteni Magyarországot

Itthon2017.12.12, 21:22

Ha egy közösség – leginkább persze a nemzeti közösségekről beszélek – nyelvét kisajátítja egy kisebbség és ráerőlteti az egész közösségre a kifejezéseit és persze ezen keresztül az értékítéleteit, akkor a közösség elveszíti a kapcsolatát a valósággal és elveszíti az életösztönét, ami ahhoz kell, hogy megújuljon és megvédje magát - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Nyelv és szabadság - című könyvének megjenése alkalmából az Origónak. Beszélt arról is, hogy miért került válságba a neoliberalizmus, és mi a 2018-as magyar választás tétje.  

Köves Slomó: Hiteltelen és cinikus Vona hanukai üzenete

Itthon2017.12.12, 12:01

Kedden kezdődött a hanuka, a zsidóság legnagyobb ünnepe. Vona Gábor idén is küldött hanukai üdvözletet, de Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség főrabbija szerint teljesen hiteltelen a nyíltan antiszemita Jobbik elnöke. 

Gyöngyösön nagyon elvernék Vonát

Itthon2017.12.12, 10:53

Egy friss felmérés szerint Vona Gábor súlyos vereséget szenvedne a göngyösi választókerületben, ha most lennének a választások. 2014 tavaszán csupán egy százalékponttal kapott ki. 

Jobbikos képviselőkkel beszéltük ki a Havas Henrik-botrányt

Itthon2017.12.11, 19:38

Miután ma az ATV is felfüggesztette Havas Henriket, a parlament folyosóin próbáltuk szóra bírni a Jobbik országgyűlési képviselőit, hogy ugyan kommentálják már Havas szexuális kényszerítési ügyét. Egészen pontosan arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire zavarja őket, hogy a Vona Gábor pártelnök baloldali fordulata megkoronázásának szánt könyv kapcsán kiderült, hogy annak szerzője, Havas Henrik nőket zaklatott. A feladat egyszerűnek tűnt, de kis híján beletört a bicskánk. Legközelebb majd a holt-tengeri tekercsekről kérdezünk, hátha arról szívesebben beszélnek, mint a lebukott propagandistájukról. 

Kétfarkú cicapárt lett a Jobbikból

Itthon2017.12.11, 15:00

Eladták a párt lelkét, egy jobboldali tömörülésből egy kilúgozottat, "egy nemzeti pártból egy kétfarkú cicapártot" csinált, ami bármire képes, csak kapjon egy kis hatalmat - mondta Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Vona Gábornak, a Jobbik elnökének a parlamentben.

Vona Gábor méltatlan arra, hogy az 56-os hősökről beszéljen

Itthon2017.12.10, 18:28

Felháborodott hangú levelet juttatott el a Pesti Srácok szerkesztőségéhez Pongrátz András. Az 1956-os forradalom és szabadságharc legendás alakja, a Corvin köziek utolsó főparancsnoka, Pongrátz Gergely öccse nem tudja elfogadni, hogy a legutóbbi, a Corvin közben tartott, a Jobbik által szervezett '56-os megemlékezésen Vona Gábor pártelnök a bátyja képe mellett tetszelgett beszéde közben.

Újabb jobbikos rasszista fröcsögés

Itthon2017.12.10, 18:26

A Magyar Idők által ismertetett három újabb hangfelvétel szerint Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője és Toroczkai László, a párt országos alelnöke szinte állatokként beszél a cigányokról. A Szent Korona Rádió adásaiban a tiszavasvári jobbikos vezetésű önkormányzat által foglalkoztatott Zagyva György Gyulával közösen beszélgetnek a cigányok elleni erőszakról, a cigányok „párzási időszakáról" és cigány anyák sterilizálásáról. A Magyar Idők felhívja a figyelmet: ez Vona Gábor néppártosodó jobbikja.

Szél Bernadett középiskolás kora óta kötődik Soros Györgyhöz

Itthon2017.12.08, 12:59

A hatalom szeretete mágnesként vonzza a választási együttműködés felé az ellenzéki pártokat, annak ellenére, hogy korábban számtalan alkalommal kizárták ennek a lehetőségét. A meglehetősen érdekes pártmozgások közepette a kommunikációs hangsúlyok is eltolódtak: a választások közeledtével a Jobbik és a Lehet Más a Politika a korábbinál sokkal vehemensebben, agresszívabban támadja a Fidesz-kormányt, miközben Soros György bevándorláspárti tőzsdespekuláns hazai tevékenységének kommentálásától tartózkodnak. Sőt. Az LMP esetében egyre erősebb a gyanú, hogy ez nem véletlen: a párt társelnökének tanulmányait és közéleti pályájának sikeresséégét ...

Havas Henrik a szexuális zaklatási botrányával Vona Gábor sírásója lett

Itthon2017.12.08, 09:25

Zavart elhatárolódás a kamerába vagy a mikrofonnak, szégyenkező tekintetek és széttárt karok kamerán kívül. Vona Gábor legszűkebb környezete is kezdi belátni, ha a botránypártelnökkel mennek neki a tavaszi választásoknak, nagyjából a negyedik helyért kell majd küzdenie a Jobbiknak. Eddig a rengeteg ügyetlenség, bénáság, szerencsétlenkedés dühítette a párt (drámaian fogyó) szimpatizánsait és persze a vezetők többségét. Egyszerre kutyuska-képek, hízelgés a baloldali szavazóknak, kedves mondatok a melegeknek, Hanuka-üdvözlés, közben zsidózás, cigányozás, a nyugdíjasok szidalmazása. Vagyis még a baloldali fordulatot is kétbalkezesen vezzényelte ...

Már látják, ki lehetne Vona Gábor utódja a Jobbik élén

Itthon2017.12.07, 14:21

Gyengekezű vezetőnek tartja Vona Gábort Nagy Ervin. A Jobbik egykori alelnöke szerint Vonának Toroczkai lehet az utódja. A párt egyik alapítója a Figyelőnek adott exkluzív interjút, ahol beszélt a Jobbik eredeti céljairól, Vona személyiségéről és arról is, hogy mire számíthatnak a szavazók, ha a jelenlegi pártelnök tavasszal elbukja a választást.

Több száz millió forintos tiltott támogatást fogadott el a Jobbik

Itthon2017.12.06, 15:12

Az Állami Számvevőszék értékelte a Jobbik gazdálkodására vonatkozó, hatósági kockázatjelzés alapján birtokába jutott dokumentumokat, és tájékoztatta a pártot, hogy az idei év első félévében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el - közölte az ÁSZ.

Kovács Béla kilép a Jobbikból

Itthon2017.12.06, 13:56

Kovács Béla európai parlamenti képviselő kilép a Jobbikból.

Viccesnek tartja a Jobbik, hogy korlátozza a sajtószabadságot

Itthon2017.12.06, 12:25

Egy Bud Spencer-Terence Hill fimrészlettel válaszolt az Origónak a Jobbik sajtóosztálya arra a kérdésünkre, hogy miért nem ment el Havas Henrik a Vona Gáborról írt könyve bemutatójára, és miért korlátozták a sajtószabadságot. A nyíltan antiszemita alakulat viccesnek szánt válasza azt mutatja, hogy nincsenek válaszaik a kérdésekre.

Botrány a könyvbemutatón, Havas el sem ment Vona-könyve bemutatójára

Itthon2017.12.06, 11:20

A szexuális zaklatással vádolt Havas Henrik írt könyvet Vona Gáborról, a Jobbik elnökéről. Az írást délelőtt mutatták be, csakhogy rendhagyó módon a szerző, Havas Henrik el sem ment az eseményre. A sajtót pedig kizárták a teremből.

Vádat emeltek a jobbikos EP-képviselő ellen

Itthon2017.12.06, 10:30

Vádat emelt az ügyészség Kovács Béla - ismertebb nevén KGBéla, a Jobbik európai parlamenti képviselője ellen állam elleni és költségvetést károsító, továbbá közbizalom elleni bűncselekmény miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. 

Belháború a Jobbikban: Alpári stílusban szállt be Vona keresztfia

Itthon2017.12.06, 09:43

Alpári stílusban gyalázta Vona Gábor keresztfia a Jobbik korábbi meghatározó arcait, köztük Morvai Krisztinát és Novák Elődöt. Szotyori-Lázár Zoltán, a párt szolnoki vezetője nemes egyszerűséggel "fingnak" nevezte őket. A Jobbikban egyre nagyobb a belső válság, egyre többen buktatnák meg Vona Gábort, mivel a párt népszerűsége a gödörben van, és a korábbi meghatározó személyiségek szerint teljes zsákutca a baloldali fordulat. 

Jobbikos pártszakadás: Dúró Dóra Morvait dicsérő írásánál kitört a háború

Itthon2017.12.06, 09:58

Forró lehet a talaj Vona lába alatt, hiszen, ahogy azt megírtuk, "minden idők legsikeresebb porszívóügynöke", a mostani Janus-arcú, baloldalnak udvaroló politikájának köszönhetően elérte, hogy Morvai Krisztina a Jobbik EP-képviselője nyilvánosan elhatárolódott a párttól, és kijelentette, hogy nem kívánja újra jelöltetni magát a Jobbik színeiben. A berkeken belüli feszültség pedig nemcsak Brüsszelben, hanem idehaza is egyre erősebb, mivel Dúró Dóra a párt országgyűlési képviselője is megosztotta Morvai bejegyzését, és azzal kommentálta, hogy szegényebb lenne a politika 2019 után Morvai Krisztina nélkül. De felszólalt férje, a kiebruddalt ...

Mélyülő válság és pártszakadás: a Jobbik szégyelli a zaklató Havast

Itthon2017.12.05, 10:01

Tovább mélyül a belső válság a Jobbikban, mivel Dúró Dóra nyíltan elhatárolódott attól a Havas Henriktől, aki éppen egy PR-könyvet ír Vona Gáborról. Novák Előd felesége rövid időn belül kétszer ment neki a pártelnöknek, mivel éppen most jelentette ki azt is, hogy Morvai Krisztinára szükség van a Jobbikban. Az EP-képviselő pont Vona politikája miatt szakított a párttal. A Jobbik elnökének egyre gyengébb a pozíciója, mivel a pártban nagyon sokan nem kérnek a baloldaliaknak és liberálisoknak hízelgő politikából. 

Nem változott a Jobbik rasszizmusa és antiszemitizmusa

Itthon2017.12.05, 08:46

Vidéken és alapszervezeti szinten továbbra is erőteljesen jelen van a Jobbik kommunikációjában az az antiszemitizmus és rasszizmus, amit épp ez a párt hozott be erőteljesen a hazai közbeszédbe - hangsúlyozta az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában a Tett es Védelem Alapítvány titkára.

Totális háború a Jobbikban: Dúró kiállt a szakadár Morvai Krisztina mellett

Itthon2017.12.04, 09:16

Nem kellett sokat várni, és itt van a jobbikos belharc legújabb fejezete. Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője közösségi oldalán egyértelműen, és határozottan állt ki Morvai Krisztina EP-képviselő mellett, aki a napokban hagyta ott a Jobbikot. A nyílt állásfoglalás címzettje egyértelműen Vona Gábor pártelnök, aki ellen egyre komolyabb erők mozdulnak meg. Öt hónappal a választások előtt sosem látott konfliktusok feszítik szét a Jobbikot. A párt médiaosztálya közben tagadja, hogy bármiféle belviszály, konfliktus lenne. Vonáék egyre komolytalanabb párt benyomását keltik. 

A hét vicce: ötfős csapattal igazolnák Vonáék, hogy nincsen jobbikos pártviszály

Itthon2017.12.03, 18:30

A Ripost szellőztette meg, hogy óriási káosz van a Jobbikon belül. A lap titkos pártdokumentumokra, jegyzőkönyvekre, belső levelekre hivatkozva azt írta, hogy az elégedetlen párttagok megelégelték Vona Gábor pártelnök politikáját, és a leváltására készülnek. Észlelte a kellemetlen helyzetet a Jobbik kommunikációs csapata, és a párt közösségi oldalán pár órával a pártviszályról szóló cikk után egy ötfős ebesi különítményt mutogatva próbálják igazolni, hogy „nem szerteszét szakad a párt, hanem létszámában gyarapodik." Újabb egészen kiváló húzás Vonáéktól.

Puccsra készülnek a Jobbikban Vona ellen

Itthon2017.12.03, 10:01

A párt tönkretevőjének és árulójának nevezik a Jobbik alapszervezetei Vona Gábort, a Jobbik elnökét. A Ripost titkos pártdokumentumokat, belső levelezéseket és jegyzőkönyveket szerzett meg – ezekből az derült ki, hogy Vona leváltására készülnek.

A jobbikos Urbán Flóri médiatörténelmet ír trágárságaival

Itthon2017.12.02, 16:57

Korábban írtunk róla, hogy a Jobbik az utóbbi időben napi szinten kedveskedik értelmiségiek bemutatásával a magyar nyilvánosságnak. Egyik sztárjuk egy sci-fi író, akinek főműve a Hosszú út a trónig, bébi című alkotás, másikuk pedig Bíró Ica meztelen-modell és fitnesz-sztár, valamint ufóhívő. Több sem kellett a párt kommunikációs csodafegyverének, az Alfahírnek, betartva a legújabb irányvonalat, vezércikkben jött elő egy magasértelmiséget megcélzó írással, ahol az „egykori radikális oldalról" és modern konzervativizmusról értekeztek, bizonygatva, hogy a Jobbik egy komoly, kifinomult, értelmiségi párt. Gyakorlatilag tökéletes időzítésssel, ...

Már csak az alkalmas időt várják a Vona Gábor elleni puccsra

Itthon2017.12.02, 16:01

Sokan a Jobbikban csupán egy alkalmas pillanatra várnak, hogy megpuccsolják a köpönyegforgató Vona Gábort - írta a közösségi oldalán Novák Előd. Mindez annak kapcsán jutott eszébe, hogy Morvai Krisztina, a párt EP-képviselője elhatárolódott a Jobbiktól.