néppártosodás

címke rss
Újabb botrányok, gyakorlatilag a Jobbik a halálán van

Újabb botrányok, gyakorlatilag a Jobbik a halálán van

Megcéloztak mindent, de végül semmit nem értek el. A rossz stratégiának, az ideológiai fordulatnak, a folyamatos botrányoknak, a pénznélküliségnek és a széteső aktivista hálózatnak köszönhetően a Jobbik jelenleg végstádiumát éli. A pártnak az ellenzéki tüntetéseken való szereplése kapcsán, valamint Staudt Gábor adócsalási, és Szávay István antiszemita botrányának árnyékában látleletet adunk az egykori radikális párt állapotáról. Összefoglalónk következik.

Akasztáspárti a Jobbik békéscsabai jelöltje, ha fideszesekről van szó

Itthon2018.02.07, 17:10

Még szinte meg sem száradt a tinta a Jobbik napokban nyilvánosságra hozott 2018-as országgyűlési listáján, a párt békéscsabai jelöltje gyorsan meghálálta a belé fektetett bizalmat: közösségi oldalán nyilvánvalóvá tette, hogy támogatná Mészáros Lőrinc és fideszesek felakasztását. A legkevésbé sem meglepő ez a megnyilvánulás Kocziha Tündétől, akitől soha semmi nem állt távolabb, mint a Vona Gábor pártelnök által erőltetett néppártosodás: Faludy György költőt lecionistázta, fél éve még betiltotta volna a Pride-ot és Gyöngyösi Mártonnal karöltve kényszerítette volna színvallásra zsidó származásukról a magyar parlamenti képviselőket. Eléég ...

Viccpárttá kezd alakulni a Jobbik

Itthon2017.12.21, 16:45

Mostanában kevésbé alakulnak jól a Jobbik dolgai, legutóbb Vona Gábor, pártelnök által meghirdetett, végül néhány száz ember részvételével lezajlott gigademonstráció fulladt teljes érdektelenségbe. Ezért bőven itt volt az ideje a jobbikos szavazók részére egy ütős és lélekemelő ideológiai háttéranyag összeállításának. A feladatot ezúttal is az Alfahír nagy megmagyarázó munkatársa vállalta el, aki egy mezei viccből levezette saját jellemfejlődését, később pedig a néppártosodás szükségességét. A pártlap pontosan olyan, mint maga a Jobbik, ami minden túlzás nélkül - cicásodó elnöke, Vona Gábor vezetésével - igazi viccpárttá kezd alakulni.

Leleplező hangfelvétel került ki a zsidózó jobbikosról

Itthon2017.11.14, 14:44

Aki nem ma jött a falvédőről, az eddig is körülbelül tisztában volt vele, hogy a Jobbik, élén Vona Gáborral egy frászt néppártosodik, csupán a választók emlékeit törölné ki a múltról, hogy elhitesse magáról, hogy a párt bizony farkasból lett bárány. Ennek az erőlködésnek egy viszonylag látványos állatorvosi esete Apáti István jobbikos országgyűlési képviselő, aki a zsidózó radikális szerepet szögre akasztva lett a nagy liberális fordulat reklámarca. Most előkerült egy hangfelvétel, amelyen a Jobbik politikusa arról beszél, hogyan takarítanák el a zsidó érdekeket, ha hatalomra kerülnek.

Csúfosan megbukott az antiszemita Jobbik álbaloldali fordulata

Itthon2017.11.07, 10:35

Totális kudarcként lehet leírni Vona Gábor hazug néppártosodási stratégiáját. A Jobbiknak az elmúlt két és fél évben egyrészt a felére csökkent a támogatottsága, másrészt a meglévő tábora is zömmel kiábrándult baloldaliakból áll, akik bármikor készek lennének egy balliberális összefogásra voksolni. A pártelnök helyzetét pedig tovább nehezíti, hogy a jobbikosok legalább egytizedének nagyon jó véleménye van az Orbán-kormányról, így ezek a szavazók is elszivároghatnak a kampányhajrában a Simicska Lajos irányítása alá került Jobbikból.

A Jobbik legújabb szellemi holdudvara: macskák, liberális szkinhedek és a transzvesztita-tagozat

Itthon2017.10.30, 09:26

Nem könnyű a helyzete a látszatra néppártosodni kívánó, azonban szélsőséges múlttal bíró Jobbiknak. Simicska Lajos pártjának tömegmegmozdulásának szánt, végül azonban csúfos bukást hozó október 23-ai rendezvényén mindössze 150 fanatikus lézengett, ami rávilágít arra, hogy valami véglegesen megbomlott a párt és törzsszavazói között. Mi vezetett ide? A Jobbik kemény magja minden bizonnyal megelégelte, hogy egykori kedvencük legújabbkori történetét nagyobbnál nagyobb nevetségessé válások sorozata tarkítja: cicás és nyuszis képek, a pártelnök körül feltünedező transzvesztiták, közben persze sunyi zsidózások, letagadott náci haverok. Az ...

Botka barátja úgy tesz, mintha haragudna a Jobbikra

Itthon2017.08.30, 08:51

Miközben idehaza egyre nyíltabban alakul a Jobbik és az MSZP együttműködése a 2018-as parlamenti választásra, addig az MSZP Európai Parlamenti képviselője, a párt alelnöke, Ujhelyi István sokadjára rúg jókorát az éppen a néppártosodást elhitetni próbáló Jobbikba. Ezútal egy, a Facebook-oldalán közölt videóval. Azt persze nehéz megállapítani, hogy mennyire gondolja komolyan. 

A belső botrányoktól a baloldalig jutott a Jobbik

Itthon2017.08.30, 11:21

Helyreigazítás Az internetes portálunkon 2016. december 28-án » A belső botrányoktól a baloldalig jutott a Jobbik « címmel megjelent cikkben azt a való tényt, hogy a Szentendrén 2017. január 15-én megtartott időközi önkormányzati képviselő választáson a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem indított képviselőjelöltet, abban a hamis színben tüntettük fel, mintha a Jobbik egy civil szervezet jelöltjét támogatta volna. A cikkben valótlanul állítottuk továbbá, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom azért nem állított önálló jelöltet a szentendrei időközi önkormányzati képviselő választáson, mert erre vonatkozóan országos szintről érkezettt ...

Vona Gábor előállt őszödi beszédével

Itthon2016.08.30, 05:58

Nem aratott osztatlan lelkesedést a szimpatizánsok körében Vona Gábor önvallomása. A Jobbik elnöke többek között arról írt, hogy már 2013-ban eldöntötte az irányváltást, amit néppártosodásnak nevez, és hogy direkt vette el a párt korábbi lelkét. Kiszelly Zoltán politológus szerint van hasonlóság Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde és a mostani kijelentések között, mivel mindketten beismertek és tudatosítottak. Ráadásul a jelek szerint a néppártosodás nem is őszinte.

A Jobbik-pénzek útja a Hatvannégy Vármegyéhez

Itthon2016.08.24, 23:18

Elismerte a Jobbik, hogy támogatja a szélsőséges Hatvannégy Vármegye Mozgalmat, bár azt állítják, azt a mozgalom csak egyeztetett célokra költheti. A 888.hu írta meg, hogy miközben a Jobbik elnöke néppártosodásról beszél, a párt országgyűlési támogatásának egy részéből szélsőségeseket támogat.

Előző
  • 1
Következő