ivóvíz
címke rss- kapcsolódó címkék:
- víz
- szennyvíz
- klímaváltozás
- ivóvízellátás
- ivóvízhiány
- legfrissebb
- legrégebbi
Több százan kerültek kórházba szennyezett ivóvíz miatt
Több mint kétszáz embert kórházban ápolnak, mert ürülékkel vagy rovarirtóval fertőzött vizet ittak. Tizennégyen pedig belehaltak abba, hogy valószínűleg szennyezett rizsbort ittak.
Globális vízhiány: van egy ország, amely már rég megoldotta a problémát
Egyre több ország szembesül azzal a problémával, hogy kezdenek kifogyni az ivóvízből, pedig ezt már évekkel korábban látni lehetett, mégsem tettek komoly lépéseket a vízhiány megoldására. Ennek jó példája Fokváros, ahol szigorú szabályozást kellett bevezetni, hogy ne apadjanak ki a város ivóvízforrásai. Izraelben viszont már az 1960-as években elkezdtek dolgozni a vízprobléma megoldásán, majd olyan eredményeket értek el, amelyekből máshol is sokat tanulhatnak.
- címkék:
- Izrael
- Dél-Afrika
- víz
- tenger
- ivóvíz
- Fokváros
- vízhiány
- Címkefelhő »
A világ legnagyobb vízháborúja fenyeget egy 99 évre kötött szerződés miatt
Elmérgesedni látszik a 2000-es években indult maláj-szingapúri vízvita – mutatja be összeállításában az Asia Times a helyzetet. Ami korábban még mederben tartott diplomáciai csörték sorozatának tűnt, a megoldás ígéretével, az mostanra Malajzia és Szingapúr viszonyának végletes megromlását hozhatja. A konfliktus lehetséges tanulságaira azonban a világ többi részének is érdemes odafigyelnie.
Megérkezett Kárpátaljára az első folyékony klór szállítmány
Megérkezett Kárpátaljára kedden a lakossági ivóvíz tisztításához szükséges cseppfolyós klór három tonnányi első szállítmánya, amelyet a magyar kormány sürgősségi humanitárius segítségként juttatott az ukrajnai megyének Hennagyij Moszkal kormányzó kérésére.
- címkék:
- Ukrajna
- Kárpátalja
- ivóvíz
- klór
- Címkefelhő »
Ismét van ivóvíz Sárospatakon
Nem sokkal éjfél után helyreállít az ivóvíz-szolgáltatás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakon és környékén - közölte a szolgáltató Zempléni Vízmű Kft. ügyvezetője az MTI-vel pénteken reggel.
- címkék:
- Sárospatak
- ivóvíz
- Címkefelhő »
A világ iskoláinak felében nincs ivóvíz
A világ iskoláinak közel a felében hiányoznak az alapvető higiéniai feltételek. Több helyen nincs ivóvíz vagy mosdó - figyelmeztettek szakértők az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közzétett közös jelentésében.
- címkék:
- iskola
- ivóvíz
- ENSZ
- UNICEF
- Címkefelhő »
Kiderül, mennyire iható a Duna vize
Nagyszabású, hároméves, multidiszciplináris projekt indul a vízbázist és az ivóvízbiztonságot veszélyeztető hatások feltárására a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nemzeti Víztudományi Kutatási Programjához illeszkedően - hangzott el a projekt csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Ivóvíz-fejlesztési pályázat nyílik az önkormányzatoknak
Újabb pályázatot hirdet az Innovációs és Technológiai Minisztérium, amelyre önkormányzatok pályázhatnak. Ennek lényege a víziközmű-rendszerek műszaki állapotának javítására, a támogatás összege 10 és 100 millió forint között lehet.
Egyelőre nem kapnak ivovizet a Bajkál-tóból a Kínaiak
Környezetvédők tiltakozása nyomán leállította egy orosz bíróság azt a kínai építkezést, amely a szibériai Bajkál-tó vízéből ivóvizet akart nyerni.
- címkék:
- Kína
- ivóvíz
- Bajkál-tó
- Címkefelhő »
Minden tudnivaló egy helyen a magyar ivóvíz minőségéről
Magyarországon évente több mint 60 ezer ivóvízmintából összesen közel 900 ezer vizsgálatot végeznek. Ezek eredménye alapján a szolgáltatott ivóvíz minősége megfelel az európai átlagnak. Az elosztóhálózatban, különösen az épületek belső vízhálózatában előfordulhatnak olyan anyagok, amelyek a vízminőség romlását okozhatják.
- címkék:
- Magyarország
- Európa
- egészség
- víz
- ólom
- arzén
- ivóvíz
- minőség
- Címkefelhő »