ITM
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- támogatás
- pályázat
- György László
- Palkovics László
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Közel hatezer fiatal vállalkozóvá válását ösztönzi a kormányzati támogatás
Már több mint 5 ezren igényeltek 4,5 millió forintos tőketámogatást a vállalkozói létre ösztöntő programban. Mintegy 90 százalékuk támogatásban is részesült, érdemben segítve ezzel az önfoglalkoztatóvá válást Magyarországon – közölte Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, az összesen 40 milliárd forintból megvalósuló program nagymértékben hozzájárul a fiatalok és az álláskeresők hosszabb távú munkába állásához. A 30 év alatti pályázók két régióban még jelentkezhetnek a kiírásra.
- címkék:
- kormányzati támogatás
- ITM
- Címkefelhő »
Új, rendszeres légi járat indult Kína és Magyarország között
A Kína és Közép-Európa közötti áruforgalom gyors, hatékony és akadálytalan újraindítása érdekében közlekedtet heti három járatot Zhengzhouból (magyar átírásban: Csengcsou) Budapestre az UTA, az első repülőgép már meg is érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A járatok nemcsak az egészségügyi, a járvány elleni védekezést szolgáló beszerzéseket könnyíthetik meg, hanem a magyar termékek ázsiai piacokra való kijutását is segíthetik - jelentette be Schanda Tamás miniszterhelyettes.
- címkék:
- Kína
- Magyarország
- légi közlekedés
- repülő
- ITM
- Címkefelhő »
Megalakult az adatvagyonnal folytatott gazdálkodásért felelős nemzeti ügynökség
Az adatvagyon gazdálkodásban a magyar kormány a világ élvonalához csatlakozik a közelmúltban megalakult Nemzeti Adatvagyon Ügynökség létrehozásával - nyilatkozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára az Infotér konferencián tartott sajtótájékoztatón.
- címkék:
- gazdaság
- bejelentés
- ügynökség
- adat
- ITM
- Címkefelhő »
Csökkent tavaly az egy főre jutó hulladéktermelés Magyarországon
Tavaly jelentősen emelkedett Magyarországon a hulladék újrahasznosításának mértéke és csökkent az egy főre jutó hulladéktermelés - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára sajtótájékoztatón, Budapesten.
- címkék:
- újrahasznosítás
- hulladék
- gazdaság
- ITM
- Címkefelhő »
Hamarosan indul a 10 milliárd forintos divat- és designipari pályázat előminősítése
Társadalmi egyeztetés kezdődött a divat- és designipari vállalkozásokat támogató, 10 milliárd forint keretösszegű pályázatról, az előminősítésre a jelentkezők november 16-tól regisztrálhatnak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
- címkék:
- György László
- design
- divat
- pályázat
- gazdaság
- ITM
- Címkefelhő »
Tíz cég nyert minősített partner címet a Zöld Busz Programban
A klíma- és természetvédelmi akcióterv részeként megvalósuló Zöld Busz Programban tíz piaci szereplő nyert minősített partner címet, és kapott jogosultságot a zöld busz demonstrációs mintaprojektben való részvételre - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, Budapesten.
Új pályázat támogatja a magyar-török kutatás-fejlesztést
Magyar-török kutatás-fejlesztési pályázat indul októberben. "A közeljövőben megjelenő felhívás kétoldalú innovatív projektek elindítását ösztönzi, kiemelt témája lesz egyebek mellett a mesterséges intelligencia és a robotika is - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Már igényelhető az álláskeresőnként akár félmillió forintos segítség
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) összesen több mint 12 milliárd forint forrásigénnyel indított programot az alacsony iskolai végzettségű és a fiatal álláskeresők iránti munkaerőpiaci kereslet élénkítése érdekében. A Vállalkozások munkaerő támogatása program mintegy 25 ezer álláskeresőt juttathat munkalehetőséghez. A támogatást gyorsan és egyszerűen, elektronikus úton, egyetlen oldalnyi kérelem kitöltésével vehetik igénybe a munkaadók - hívta fel a figyelmet közleményében a minisztérium.
Újabb 20 milliárd forint támogatást kapnak a hazai vállalati innovációk
A munkahelyteremtést és Magyarország versenyképességének erősítését is szolgálja a PIACI KFI pályázati konstrukció is, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatásra pályázhatnak az érdeklődők – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: ezzel a lehetőséggel exportképes új termékek, szolgáltatások és technológiák fejlesztése esetében élhetnek a vállalkozások és kutató-tudásközvetítő szervezetek.
Lisztes Krisztiánnal adott át teqball-asztalt György László államtitkár - képek
Szerdán György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára és Lisztes Krisztián egykori válogatott labdarúgó adta át a Huszka Hermina Általános Iskolában az új teqball-asztalt. Az államtitkár képeket is megosztott közösségi oldalán.