iraki konfliktus

címke rss

Az amerikai képviselõház elfogadta a hadi pótköltségvetést

Nagyvilág2007.05.25, 03:12

A washingtoni képviselõház helyi idõ szerint csütörtökön elfogadta az iraki és afganisztáni hadmûveletekre pótlólagosan elõirányzott százmilliárd dolláros költségvetést anélkül, hogy menetrendet állapított volna meg az amerikai haderõ Irakból való kivonására.

Merényletekkel fenyegetõzik az al-Kaida levantei szárnya

Nagyvilág2007.05.25, 19:48

Merényletekkel fenyegetõzött pénteken egy magát az al-Kaida levantei szárnyának nevezõ csoport, ha a libanoni hadsereg nem vonul el a palesztin menekülttáboroktól.

Barátnõje is kirúgta a Világbank lemondatott elnökét

Nagyvilág2007.05.24, 13:33

Igazán rossz idõszakot tudhat maga mögött Paul Wolfowitz, a Világbank távozó elnöke: állása után barátnõjét is elveszítette - írja a New York Post. Shaha Ali Riza - aki miatt Wolfowitz helyzete tarthatatlanná vált a Világbank élén - állítólag soha nem akarta, hogy áthelyezzék a nemzetközi pénzintézetbõl az amerikai külügyminisztériumba, ami Wolfowitz közbenjárására történt. A Világbank elnöke júniusban távozik, miután a Fehér Ház is megvonta tõle bizalmát.

Az al-Kaida kinevezte új afganisztáni parancsnokát

Nagyvilág2007.05.24, 19:48

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat kinevezte afganisztáni szárnyának új parancsnokát, a kevéssé ismert egyiptomi Musztafa Abu al-Jazídot, aki elsõ, csütörtökön napvilágot látott nyilatkozatában azt állította, hogy szervezetének támogatása nõttön-nõ Afganisztánban.

Megjósolta az iraki fiaskót az amerikai hírszerzés

Nagyvilág2007.05.24, 08:27

Az amerikai hírszerzés az iraki háború megindítása elõtt figyelmeztette a Bush-kormányzat magas beosztású tisztségviselõit, hogy az invázió ingatag helyzetet teremt, amelyet Irán és az al-Kaida befolyása növelésére használhat ki - olvasható a washingtoni szenátus egy megjelenés elõtt álló jelentésében.

Hírszerzési információval igazolná Bush iraki háborúját

Nagyvilág2007.05.23, 07:52

Feloldotta a titkosság alól George Bush amerikai elnök azt a hírszerzési értesülést, amely szerint Oszama bin Laden 2005 elején merényletek végrehajtására utasította az al-Kaida iraki sejtjének vezetõjét.

Magas NATO-kitüntetést kapott egy magyar katonatiszt

Nagyvilág2007.05.22, 21:42

A NATO legmagasabb rangú elismerésével, a Kiváló Szolgálatért Érdeméremmel tüntettek ki egy magyar katonatisztet; az irakiak külföldi kiképzését koordináló munkacsoport fõtisztje, Szpisják József alezredes kedden vette át a kitüntetést a NATO norfolki parancsnokságán.

Elsietett likvidálás pecsételte meg Irak sorsát

Nagyvilág2007.05.21, 15:38

Politikai indítattású akció keretében próbálta meg az amerikai hadsereg még 2004-ben elfogni vagy megölni az iraki síiták radikális vezérét, Moktada asz-Szadrt. A kommandósok az akciót elsiették, így a hitszónok megmenekült, de azóta sem bízik az amerikaiakban. Ez pedig jelentõsen megnehezíti az iraki rendcsinálást - állítja az Independent egy vezetõ iraki kormányhivatalnokra hivatkozva.

30-40 ezer amerikai maradhat Irakban évtizedekig

Nagyvilág2007.05.21, 22:57

Az Egyesült Államok 30-40 ezer katonát még évtizedekig Irakban állomásoztathat - idézte Peter Pace tábornokot, az amerikai vezérkari fõnökök egyesített bizottságának elnökét hétfõn az NPR rádió.

Erõdszerû nagykövetséget épít Bagdadban az USA

Nagyvilág2007.05.21, 16:46

Az egyetlen iraki amerikai vállalkozás, amely várhatóan idõre kész lesz és kijön az eredeti költségvetésbõl, az USA új iraki nagykövetsége lesz. Az eredeti cél az volt, hogy az épülettel a demokrácia elterjesztésének eszméjét közvetítik majd. Kérdés, miként tükrözi ezt egy Vatikán méretû, bombabiztos falakkal övezett komplexum.

Kirúgták pártjából a Sarkozy kormányába álló szocialistát

Nagyvilág2007.05.18, 17:19

Kinevezése után kizárták a francia Szocialista Pártból Bernard Kouchnert, akit az új konzervatív elnök, Nicolas Sarkozy külügyminisztere lesz. "Kouchner többé nem a Szocialista Párt tagja" - jelentette be Francois Hollande pártelnök, az elökválasztáson vesztes Ségolene Royal élettársa. Hollande látszatnyitásnak nevezte Kouchner kinevezését. Rachida Dati új igazságügyi miniszter személyében elõször kapott tárcát észak-afrikai származású politikus.

Wolfowitz hamarosan távozik a Világbanktól

Nagyvilág2007.05.17, 17:36

Hamarosan lemond a Világbank elnöki posztjáról Paul Wolfowitz - állítja a CNN világbanki és fehér házi forrásokra hivatkozva. Az értesülés szerint olyan megállapodásról tárgyalnak, amelynek értelmében a George Bush amerikai elnök korábbi szoros szövetségesének számító, nepotizmussal vádolt Wolfowitz önként távozhatna. Ebben az esetben a Világbank részben elismerné felelõsségét a bankelnök barátnõjének hatalmas fizetésemeléséért és az amerikai külügyminisztériumba való áthelyezéséért.

Bush háborús koordinátort nevezett ki

Nagyvilág2007.05.16, 01:37

George Bush amerikai elnök iraki és afganisztáni "háborús koordinátort" nevezett ki kedden - számolt be az ABC televízió.

Nem védi Wolfowitzot a Fehér Ház

Nagyvilág2007.05.16, 14:37

Kihátrált a Fehér Ház Paul Wolfowitz, a Világbank elnöke mögül, miután Washingtonban elismerték: minden lehetõség nyitva áll az intézmény vezetését illetõen - írja a Times. A nepotizmus miatt lemondásra felszólított Wolfowitz kedden azt kérte az intézet igazgatótanácsától, hogy megtarthassa állását. Az Egyesült Államok és Japán eddig támogatásáról biztosította a bankelnököt, de a többséget alkotó európaiak és Kanada még leszavazhatják.

Kidobta az al-Dzsazírát az iráni elnök

Nagyvilág2007.05.14, 17:52

Kiküldték az al-Dzsazíra hírtelevízió arab és angol adásainak stábját Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök sajtótájékoztatójáról az Egyesült Arab Emirátusokban - jelentette az AFP francia hírügynökség. Az iráni delegáció szerint a teheráni parlament betiltotta az együttmûködést az al-Dzsazírával, mert állítólag Ali al-Szisztani iraki síita vallási vezetõre nézve sértõ mûsort sugároztak. Nem ez az elsõ alkalom, hogy a Washingtonban sokáig csak bin Laden tévének tartott csatornát bírálják Iránban.

Pokolgépes merényletekben öten haltak meg Bagdadban

Nagyvilág2007.05.15, 18:56

Két pokolgépes merényletben legkevesebb öt ember meghalt, tizenöten megsérültek kedden Bagdad belvárosában, további öten pedig az Egyesült Államok által ellenõrzött zöld zónát ért támadásban sebesültek meg a fõvárosban.

A Pentagon korlátozza a katonák internethasználatát

Nagyvilág2007.05.14, 19:18

Az amerikai védelmi minisztérium hétfõtõl adatvédelmi okokra hivatkozva korlátozza az internet használatát a tengerentúlon szolgálatot teljesítõ katonái számára - tudta meg a Huffington Post hírportál hétfõn.

Oxfam: Ötmillió élet az ára a G8 szószegésének

Nagyvilág2007.05.14, 16:04

Nem tartották be 2005-ös ígéretüket a világ vezetõ ipari hatalmai, több tízmilliárd dollárral kevesebbet költöttek segélyezésre tavaly, mint amennyit vállaltak - állítja az Oxfam. Pedig a segélyeket fel lehetne használni például egyes betegségek megelõzésére. Ennek hiánya miatt jelenleg 50 ezer ember hal meg naponta.

Amerikai-iráni egyeztetésre készülnek Irakról

Nagyvilág2007.05.14, 21:13

Néhány héten belül amerikai-iráni egyeztetések lesznek az iraki stabilizációról - közölte Tom Casey helyettes washingtoni külügyi szóvivõ hétfõn. Várhatóan Ryan Crocker iraki amerikai nagykövet fog találkozni iráni diplomatákkal "a következõ néhány hétben", hogy egyeztessenek Irak stabilizálásáról.

Irán tárgyalna Amerikával Irakról

Nagyvilág2007.05.13, 13:42

Irán hajlandó Irakról tárgyalni az amerikaiakkal Bagdadban Mohammed Ali Hoszeini iráni külügyi szóvivõ szerint. Az Egyesült Államok megerõsítette: õk is tárgyalnának..

Négyezer amerikai katona keres hármat Irakban

Nagyvilág2007.05.13, 12:30

Amerikai katona a szombati támadásban Bagdadtól délre eltûnt mindhárom személy. Felkutatásukra négyezer katonát küldtek a térségbe.

Cáfolják a tálibok féllábú parancsnokuk halálát

Nagyvilág2007.05.13, 15:56

Az afgán kormány szerint megölték Dél-Afganisztánban az egyik legfõbb tálib parancsnokot. A tálibok eddig tagadták, hogy megölték volna vezetõjüket. Az Afganisztánban állomásozó NATO-erõk azonban egy holttestet mutattak a sajtónak.

Jordániában tárgyal az amerikai alelnök

Nagyvilág2007.05.13, 16:29

Egyiptom után Jordániában folytatja közel-keleti körútját Dick Cheney amerikai alelnök, aki vasárnap délután érkezett Akabába.

Kettõs merénylet Bagdad délkeleti részén

Nagyvilág2007.05.11, 20:34

Huszonhárom ember életét oltotta ki egy kettõs pokolgépes merénylet péntek délután, a Bagdadtól délkeletre fekvõ külvárosokban.

Provokálják Busht az iraki pénzekkel a demokraták

Nagyvilág2007.05.11, 12:12

"Nincs többé biankó csekk a háborúkhoz" - üzente Nancy Pelosi, az amerikai képviselõház demokrata elnöke George Bush amerikai elnöknek, miután a törvényhozás alsóháza csak július végéig tartó iraki állomásozásra elegendõ pénzt szavazott meg a kormány számára. Bush közölte: megvétózza a törvényt, ha a szenátus esetleg jóváhagyná. Egy hét alatt ez a második alkalom, hogy Bush összecsap az õt az iraki háború miatt szorongató képviselõházzal.

Csak rossz emléke van a franciák többségének Chiracról

Nagyvilág2007.05.10, 14:06

Rossznak ítéli meg a franciák több mint fele a távozó Jacques Chirac államfõi teljesítményét - derül ki a BVA francia közvélemény-kutató intézet csütörtökön közzétett felmérésébõl. Politikai öröksége miatt is van miért aggódnia Chiracnak, mert úgy tûnik, a franciák csak a rosszra emlékeznek: az iraki háború ellenzésén kívül csak kudarcnak minõsíthetõ eseményeket említettek a május 16-án leköszönõ elnökkel kapcsolatban.

Iszlamista terroristákat lõtt le a szíriai határvédelem

Nagyvilág2007.05.10, 19:49

A szíriai határvédelem megakadályozta, hogy egy al-Kaidához kötõdõ terrorista csoport átjusson a területérõl Irakba, és megölte a csoport négy tagját.

Elítélték a Busht lejárató brit hivatalnokot

Nagyvilág2007.05.10, 13:33

Fél év börtönt kapott az a brit hivatalnok, aki kiszivárogtatott egy bizalmas feljegyzést a brit kormányfõ és az amerikai elnök egy 2004-es megbeszélésérõl. A férfi Bushnak azt a megjegyzését kotyogta ki, hogy meg akarja támadni az al-Dzsazíra arab hírtévét.

Robbantást akadályoztak meg egy bagdadi kórházban

Nagyvilág2007.05.10, 20:25

Megakadályozott egy bagdadi kórház elleni robbantást az iraki hadsereg csütörtökön.

Le akarja beszélni a nyaralásról az irakiakat Cheney

Nagyvilág2007.05.09, 11:36

Irakba érkezett szerdán Dick Cheney amerikai alelnök. Cheney iraki vezetõkkel tárgyal majd, a BBC szerint többek között megpróbálja õket lebeszélni arról, hogy kivegyék nyári, 2 hónapos szabadságukat.

Csak júliusig adnának pénzt Irakra Bushnak

Nagyvilág2007.05.09, 18:37

Részletekben finanszíroznák az amerikai demokraták George Bush elnök iraki és afganisztáni hadmûveleteit. Csak 30 milliárdot adnának, amivel júliusig lehetne pénzelni a harcokat. Bush ezt a javaslatot is vétóval fenyegeti. Az elnök terror elleni háborúja az összesen 124 milliárdos pótköltségvetéssel az amerikai történelem második legdrágább háborúja lesz, ugyanakkor az amerikai gazdaság és az amerikaiak alig érzik meg a csillagászati kiadásokat - írja a Washington Post.

Õszig kapott idõt az iraki rendezésre Bush

Nagyvilág2007.05.07, 16:26

Ha õszig nem javul az iraki helyzet, hátat fordítanak Bushnak Irak ügyében a republikánusok. Az amerikai konzervatívok alsóházi vezére ugyanakkor közölte, addig feltételek nélkül támogatják Bush erõfeszítéseit

Bush elnök fogadta II. Erzsébet királynõt

Nagyvilág2007.05.07, 19:05

George Bush amerikai elnök és felesége fogadta II. Erzsébet brit királynõt és férjét, Fülöp herceget hétfõn a Fehér Házban. A királyi párt katonai tiszteletadás mellett fogadták, érkezésükkor 21 ágyúlövés dördült. A Fehér Ház elõtti gyepen hétezer meghívott vendég kísérhette figyelemmel az eseményt.

Lelõttek egy amerikai dandárparancsnokot Irakban

Nagyvilág2007.05.07, 20:54

Egy orvlövész lelõtt egy amerikai parancsnokot Bagdadban - erõsítette meg a hírt hétfõn az amerikai hadsereg.

Két öngyilkos merénylõ 25 embert ölt meg Irakban

Nagyvilág2007.05.07, 19:20

Legkevesebb huszonöt embert megölt és több mint negyvenet megsebesített hétfõn a nyugat-iraki Ramádi közelében két öngyilkos robbantó, akik autójukba rejtett pokolgépeket hoztak mûködésbe - közölte el-Anbár tartomány rendõrségének egyik parancsnoka.

Újoncokat gyilkolt az öngyilkos merénylõ Irakban

Nagyvilág2007.05.05, 17:06

Öngyilkos merénylõ megölt legkevesebb 15 embert, öt katonát és tíz újoncot. - A merénylet az iraki hadsereg egyik toborzóközpontjánál, a fõváros egyik nyugati peremkerületében történt.

Öt amerikai katonát ölt meg egy pokolgép Irakban

Nagyvilág2007.05.04, 20:48

Öt amerikai katona és egy iraki tolmács életét vesztette, további tizenegy amerikai katona pedig megsebesült az iraki el-Anbár tartományban történt pokolgépes merényletben és harcokban - közölték pénteken katonai források.

Szóba áll a gyanús szírekkel Rice

Nagyvilág2007.05.03, 14:22

Csütörtökön megbeszélést folytat egymással az amerikai és a szíriai külügyminiszter. Évek óta nem volt példa magas szintû találkozóra az USA és Szíria között. Az amerikaiak szerint a szírek terrorista csoportokat támogatnak.

Harciassággal tenné büszkévé népét a japán kormányfõ

Nagyvilág2007.05.03, 12:27

Felülvizsgálná a békepárti japán alkotmányt Abe Sindzo. A japán kormányfõ az 1947-es, a katonaság háborús célból való felállítását tiltó alkotmányon úgy változtatna, hogy országa tengerentúli békefenntartó feladatokra is képes haderõt fejleszthessen ki.

Nem tudták felülbírálni Bush vétóját

Nagyvilág2007.05.02, 21:51

Az amerikai képviselõháznak nem sikerült felülbírálnia szerdán az elnöki vétót, amelyet George Bush az iraki és az afganisztáni hadmûveletek pótköltségvetésével kapcsolatos törvényjavaslatra mondott ki, mert a kongresszus által elfogadott jogszabálytervezet az iraki csapatkivonás menetrendjének meghatározásához kötötte a pénz folyósítását.

Bush megvétózta az iraki kivonulást

Nagyvilág2007.05.02, 07:39

Megvétózta az iraki kivonulásnak határidõt szabó törvénytervezetet George Bush. A kivonulási határidõt - azt, hogy Irakból 2008. március 31-ig ki kell vonulni -, a múlt héten a szenátus által elfogadott háborús pótköltségvetési törvényjavaslatba tették bele.

Irak húzza le a terrorstatisztikát

Nagyvilág2007.05.01, 10:17

Elsõsorban az iraki és afganisztáni erõszak fokozódása miatt emelkedett több mint 30 százalékkal a terrorizmus polgári áldozatainak száma 2006-ban. Az amerikai külügy kimutatása szerint míg 2005-ben 14 618, tavaly 20 498 ember vesztette életét terrorcselekményekben. A halálos áldozatok többsége iraki.

Társai végezhettek az iraki al-Kaida vezérével

Nagyvilág2007.05.01, 19:34

Lelõtték Abu Ajjúb al-Maszrit, az iraki al-Kaida vezérét - állította az iraki belügyi szóvivõ. Maszrit állítólag maguk a terroristák ölték meg egy belsõ összetûzésben, egy iszlamista szervezet azonban már cáfolta is a halálhírt. Maszri halálát késõbb már az iraki belügyminiszter sem állította biztosra.

HRW: még mindig vannak titkos CIA-börtönök

Nagyvilág2007.04.28, 16:13

A nemzetközi jog kirívó megsértésének nevezte a Human Rights Watch nevû emberi jogi szervezet, hogy következtetéseik szerint még mindig vannak titkos börtönök az Egyesült Államokban. A HRW szerint ilyen börtönben tarthatták fogva eddig azt a feltételezett terroristát, akit a napokban szállítottak át Guantánamóba.

Elfogta a CIA az al-Kaida egyik vezetõjét

Nagyvilág2007.04.27, 18:35

Az amerikaiak saját állításuk szerint elfogták a számos merényletért felelõsnek tartott al-Kaida egyik magas rangú tagját. Az iraki száramzású férfit a guantÁanamói fogolytáborba vitték.

A kongresszus határidõt szabott az iraki kivonulásra

Nagyvilág2007.04.26, 21:15

A demokrata párti többségû washingtoni képviselõház után egy nappal, csütörtökön a szintén demokrata többségû szenátus is határidõt szabott az iraki csapatkivonás megkezdésére. A kivonulás azonban korántsem biztos, mivel Bush elnök vétót jelentett be és a törvényhozóknak nincs többségük a vétó frlülbírálására.

Pornó miatt is felel a bagdadi börtönfõnök

Nagyvilág2007.04.26, 09:36

Õrizetbe vették Kuvaitban egy bagdadi amerikai börtön parancsnokát. Az NBC szerint a férfit azzal vádolják, hogy segítette az ellenséget, ellenszegült parancsnokának valamint pronográf anyagokat birtokolt.

Októbertõl kivonná a katonákat Irakból a kongresszus

Nagyvilág2007.04.26, 06:19

Az elnöki vétóval való fenyegetõzés dacára az amerikai képviselõház belefoglalta az iraki és afganisztáni hadmûveletekhez forrást biztosító törvénybe, hogy október 1-jéig meg kell kezdeni az amerikai csapatok Irakból való kivonását.

Amerikai elnökjelölt leváltatná az alelnököt

Nagyvilág2007.04.25, 19:43

Az amerikai Demokrata Párt egyik elnökjelöltségre pályázó politikusa azt indítványozta szerdán, hogy alkotmányos vádemelési eljárás keretében mondassák le Dick Cheney alelnököt, amiért becsapta az országot az iraki háború elindításakor.

John McCain szenátor is indul az elnökjelöltségért

Nagyvilág2007.04.25, 20:06

John McCain amerikai szenátor szerdán hivatalosan bejelentette, hogy megpályázza a Republikánus Párt elnökjelöltségét; azt állította, õ a legtapasztaltabb és a legalkalmasabb arra, hogy átvegye George Bushtól az Egyesült Államok irányítását a háborús idõkben.

Hazudott a Pentagon egy katona halála ügyében

Nagyvilág2007.04.25, 21:00

A Pentagon valószínûleg becsapta egy Afganisztánban "baráti tûzben" meghalt amerikai katona családtagjait és a közvéleményt; a minisztérium elõször nem vallotta be, mi történt a katonával - ez derült ki egy kongresszusi vizsgálat során, amelyet a "háborús félrevezetõ kampányról" kezdeményeztek demokrata párti képviselõk.

Amerikai katonákat robbantottak fel Irakban

Nagyvilág2007.04.24, 11:14

Két pokolgép robbant fel kedden Bagdadban az iráni nagykövetség elõtti parkolóban. A diplomáciai képviselet a szigorúan õrzött zöld zónában van. Hétfõn egy amerikai bázist ért pusztító támadás Bákubában: kilenc katona halt meg. Az amerikaiaknak 2005 óta nem volt egyszerre ekkora vesztesége.

Washington bírálja Ausztria iráni gázügyleteit

Nagyvilág2007.04.24, 00:39

Az amerikai kormányt aggasztja az osztrák olaj- és gázipari konszern, az OMV és az iráni nemzeti kõolajipari vállalat között tervezett együttmûködés - közölte hétfõn Washingtonban az amerikai külügyminisztérium szóvivõje.

Öngyilkos merénylõ ölt meg kilenc amerikait Irakban

Nagyvilág2007.04.24, 08:10

Kilenc amerikai katona meghalt, további húsz megsebesült Irakban egy öngyilkos merényletben. Csak ebben a hónapban már 85 amerikai halt meg az országban.

Zavarja az iraki kormányfõt a bagdadi gettósítás

Nagyvilág2007.04.23, 13:17

Több iraki politikusnak - így a miniszterelnöknek - sem tetszik az, hogy az amerikaiak fallal vesznek körbe egy szunnita enklávét az iraki fõvárosban. Az amerikaiak szerint azonban a fal "masszív biztonságérzetet ad", és nem mellesleg a negyedben bujkáló szunnita fegyveresek mozgását is ellenõrizhetõvé teszi.

Öngyilkos merénylõk támadtak egy rendõrõrsre

Nagyvilág2007.04.22, 10:10

Két öngyilkos merénylõ pokolgéppel megrakott jármûvével hajtott bele egy rendõrõrs épületébe az iraki fõváros, Bagdad délnyugati részében, tízenhárom ember meghalt, 82 megsebesült.

Fallal választják el a síitákat a szunnitáktól Bagdadban

Nagyvilág2007.04.20, 18:29

Falat emel az amerikai hadsereg az iraki fõváros javarészt síiták lakta Adzamíja negyedében egy tömbben élõ szunnita közösség köré, hogy megvédje õket a felekezetközi erõszaktól - közölte az amerikai haderõ.

Nagy francia pedálozás a rosszkedvû szavazókért

Nagyvilág2007.04.20, 18:12

Egy többesélyes Tour de France-hoz hasonlít a vasárnapi francia elnökválasztás elsõ fordulója: a négy legnépszerûbb jelölt közül - minden felmérés szerint - a jobbközép Nicolas Sarkozy húzhatja majd magára a sárga trikót, és pedálozhat tovább az elsõ helyen, de könnyen megeshet, hogy az utolsó etapban elhúznak mellette. Kinek érdemes szurkolni? Az [origo] versenykalauza az esélyesekrõl, a tétrõl és hogy miért fontos mindez Magyarországnak.

Iszlám kormányt alakítottak az iraki felkelõk

Nagyvilág2007.04.19, 21:23

Bejelentette egy önjelölt "iszlám kormány" megalakítását egy iraki felkelõszövetség, az Iraki Iszlám Állam csütörtökön egy interneten közzétett videofelvételen.

Teherán nem tud a volt FBI-ügynökrõl

Nagyvilág2007.04.19, 19:36

Teherán tudatta az Egyesült Államokkal, hogy nem ismeri a múlt hónapban Iránban eltûnt egykori FBI-ügynök tartózkodási helyét - jelentette be csütörtökön az amerikai külügyminisztérium. Robert Levinson az Irán déli partvidéke közelében fekvõ Kis-szigeten tûnt el márciusban.

Közel 200 halott egy bagdadi robbantássorozatban

Nagyvilág2007.04.19, 09:37

Három bomba pusztított Bagdadban szerdán. A BBC szerint összesen közel 200 ember halt meg. Az iraki miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy az iraki erõk már idén készen állnak majd az ország fölötti ellenõrzés teljes átvételére még idén.

Hátat fordítanak az iraki kormánynak a síita radikálisok

Nagyvilág2007.04.16, 16:43

Kiszállnak az iraki kormányból a Muktada asz-Szadr radikális hitszónokot követõ síita miniszterek - írja a BBC. Az akció célja az amerikai csapatkivonás megsürgetése. A BBC szerint ugyanakkor a radikálisok hatalmi lavírozása is állhat a háttérben. Eközben az Amnesty International emberjogi szervezet azt mondja: több mint három millió iraki menekült el az iraki konfliktus kezdete óta, és emiatt a Közel-Kelet humanitárius válság elõtt áll.

Használd az agyad, ember!

Nagyvilág2007.04.16, 13:07

Soros György magyar származású befektetési zseni szerint olyan világban élünk, ahol szabad gondolatainkat félelmek nyomorítják, bizonytalanságunkat pedig a világ egyetlen valamirevaló hatalma is csak még jobban elmélyíti. A kép lesújtó és ezen az sem változtat, hogy Soros - amit legújabb könyve több-kevesebb lelkesedéssel be is vállal - egyszerû hobbiidealista, megteheti, hogy kedvtelésbõl moralizál vagy épp rászámol a padlón fekvõ sorstársaira. A sikerért cserében viszont nem kér sokat, mindössze csak annyit, hogy kicsit gondolkozzunk.

Félszáz halott egy iraki robbantásban

Nagyvilág2007.04.14, 17:29

Legalább negyvenen haltak meg egy robbantásos merényletben szombaton az iraki Kerbelában. Tízen pedig egy bagdadi öngyilkos akcióban vesztették életüket.

Látogatóba megy a pápához Bush

Nagyvilág2007.04.14, 18:04

Június elején látogatást tesz XVI. Benedek pápánál George Bush amerikai elnök - jelentették be szombaton a Vatikánban.

Dollármilliókat fizetett megölt civilek után az USA

Nagyvilág2007.04.13, 18:19

13 700 dollárt fizetett az USA álmukban szitává lõtt hozzátartozói után egy iraki férfinak - derül ki az amerikai Polgárjogi Szövetség jelentésébõl. A szervezet összesen 496 olyan esetet hozott nyilvánosságra, amikor civilek halála miatt kértek kártérítést iraki és afganisztáni hozzátartozók az amerikai hadseregtõl. Az amerikaiak összesen több mint 32 millió dollár kártérítést fizettek.

Európa határán gyülekeznek az al-Kaida elszánt követõi

Nagyvilág2007.04.12, 12:46

Európát veheti célba az az algériai al-Kaida szervezet, amelyet a szerdai algíri robbantássorozat mögött sejtenek, és amely egyre nagyobb befolyásra törekszik az észak-afrikai térségben - állítják közel-keleti elemzõk. Szerintük az utóbbi hónapokban elkövetett merényletek - eltérõen a 23 halálos áldozatot és 162 sérültet eredményezõ algíri robbantásoktól - nyugati érdekeltségek ellen irányulnak.

Robbanás pusztított az iraki parlamentben

Nagyvilág2007.04.12, 15:16

Legkevesebb 2 halottja és 15 sérültje van annak a robbanásnak, ami az iraki parlament kávézójában történt csütörtökön kora délután. A BBC szerint a rendõrség öngyilkos akcióra gyanakszik, bár az épület Bagdad legkeményebben õrzött részén áll.

Kínzással vádolja az USA-t egy iráni diplomata

Nagyvilág2007.04.07, 16:04

Az amerikai csapatok és a CIA-nek dolgozó iraki ügynökök rabolták el két hónappal ezelõtt - állítja Dzsalal Sarafi. A múlt héten szabadon engedett iráni diplomata szerint az amerikaiak megkínozták.

Újabb újságírót öltek meg Irakban

Nagyvilág2007.04.06, 01:53

Bagdadban meggyilkoltak egy iraki újságírónõt, aki a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (SZER/SZR) arab nyelvû szolgálatának dolgozott.

Durva irániakra panaszkodtak a kiszabadult britek

Nagyvilág2007.04.06, 18:07

Bekötött szemmel, megkötözve, egymástól elszigetelve tartotta fogva Irán a csütörtökön elengedett 15 brit haditengerészt - számoltak be 13 napig tartó fogságuk körülményeirõl a katonák a nyilvánosság elõtt.. A katonákat többször kihallgatták, durván bántak velük és állandó pszichológiai nyomás alatt tartották. Elmondták, tudatosan nem szálltak szembe az irániakkal. Teherán azzal vádolta õket, hogy megsértették az iráni felségvizeket, de London ezt tagadja. Az ügy kezeléséért az Európai Uniót is hibáztatják.

Újabb amerikai politikus látogatott Damaszkuszba

Nagyvilág2007.04.05, 21:36

Újabb amerikai politikus - ezúttal a kormányzó párt egyik kongresszusi képviselõje - kereste föl Damaszkuszban Bassár el-Aszad szíriai elnököt csütörtökön, egy nappal azután, hogy a képviselõház elnöke nagy vitát kiváltó látogatást tett nála.

Lezuhant egy amerikai katonai helikopter Irakban

Nagyvilág2007.04.05, 20:36

Fegyveres támadás nyomán földhöz csapódott csütörtökön egy amerikai katonai helikopter Bagdadtól délre. A helikopter lezuhanását az iraki hadsereg egyik tisztje közölte nyugati tudósítókkal.

Saját külpolitikájuk miatt idegesek az amerikaiak

Nagyvilág2007.04.04, 10:54

Az amerikaiak többségét egyre jobban nyugtalanítja a külpolitika, elegük van a válságok katonai megoldásából, és féltik országuk nemzetközi megítélését - derül ki egy friss felmérésbõl. A közvéleménykutatás szerint a lakosság nyugtalansági indexe a vörös zónához közelít.

Bush rosszallja a határidõhöz kötött iraki kivonulást

Nagyvilág2007.04.03, 19:51

George Bush amerikai elnök kedden felelõtlenségnek minõsítette a demokraták azon kongresszusi törekvését, hogy az amerikai csapatok Irakból történõ, határidõhöz kötött kivonásától tegyék függõvé a háború további finanszírozását.

A kis sátán és az atom esete a fogolydrámával

Nagyvilág2007.04.03, 18:08

Ritka, hogy annyira filmszerû, izgalmas fordulatot vesz egy rétestésztaként nyúló diplomáciai konfliktus, mint ahogy az most Irán és Nagy-Britannia esetében történt. Az irániak másfél hete tartanak fogva 15 brit katonát, és összevissza nyilatkoznak arról, mit is akarnak velük kezdeni. Egyre többen vélik úgy, hogy valamilyen komolyabb játszma része a fogolytörténet: a kis sátán bajszának rángatása, az atomprogram, iráni belharc vagy esetleg egy merész amerikai akció lehet a kiváltó ok.

Irán a brit katonanõ szabadon bocsátását fontolgatja

Nagyvilág2007.03.30, 06:32

A teheráni média szerint Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök ankarai kérésre fontolóra veszi annak a brit katonanõnek a szabadon bocsátását, akit többedmagával fogtak el a múlt héten iráni haditengerészek a Perzsa-öbölben. Eközben hivatalos jegyzéket kapott Irántól a teheráni brit nagykövetség a foglyokról.

Újabb brit haditengerész kért bocsánatot Irántól

Nagyvilág2007.03.30, 14:49

Egy második brit haditengerész is nyilvánosan bocsánatot kért Irántól - jelentette a BBC. Az iráni tévében bemutatott felvételen a brit haditengerész bocsánatot kér az iráni néptõl, amiért engedély nélkül iráni felségvizekre léptek. Szerdán az elfogott 15 fõs legénység egyetlen nõi tagja tett hasonló nyilatkozatot. Eközben a határsértést tagadó London kérése ellenére az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem ítélte el Iránt, csak súlyos aggodalmának adott hangot a brit katonák elfogása miatt.

A szenátus is rábólintott az iraki csapatkivonásra

Nagyvilág2007.03.29, 20:07

Az amerikai képviselõház után a szenátus is elfogadta az afganisztáni és iraki katonai szerepvállalás költségvetésérõl szóló törvényjavaslatot, amely elõírja az elnök számára az iraki csapatkivonást. Bush ismét jelezte: megvétóz minden olyan kezdeményezést, amely kivonási menetrendet szab meg.

500 méter az egyre durvuló iráni-brit vita oka

Nagyvilág2007.03.29, 15:07

A pénteken elfogott egyik brit haditengerész tévéinterjúban sugárzott beismerõ vallomásával vágott vissza Irán a londoni kormánynak, amely szerdán mûholdas felvételekkel próbálta igazolni, hogy provokáció volt egy irak-iráni határon szolgáló õrnaszádjának pénteki elfogása. Irán hozzájárult, hogy brit tisztviselõk találkozzanak a 15 fogságban lévõ haditengerésszel, ugyanakkor Teherán visszavonta azt az ajánlatát, hogy egyiküket elõbb elengedik. Az iráni vezetés jelezte azt is: csak úgy tartja megoldhatónak a konfliktust, hogy London elismeri az irániak által bizonygatott határsértést.

Kettõs merénylet Bagdad egyik síita negyedében

Nagyvilág2007.03.29, 20:07

Két öngyilkos merénylõ hajtott végre támadást csütörtökön Bagdad egyik síiták lakta peremvárosában egy piacon, legkevesebb hatvanegyen meghaltak, negyvenen megsebesültek - közölte a rendõrség.

Rakéták öltek meg két amerikait a bagdadi zöld zónában

Nagyvilág2007.03.28, 08:24

Két amerikai, egy szerzõdéses alkalmazott és egy katona halálát okozta kedden az iraki fõvárosban a szigorúan õrzött úgynevezett zöld zóna területét ért rakétatámadás. A becsapódás következtében további öt ember megsebesült.

Légi csapásokkal tenne rendet Darfúrban Blair

Nagyvilág2007.03.28, 17:34

Megelõzõ légi csapásokat és Szudán feletti repüléstilalmi zóna kijelölését fontolgatja Tony Blair brit miniszterelnök, hogy így akadályozza meg a 2 millió menekült elleni esetleges újabb támadásokat - írja a Guardian. Miközben az ENSZ újabb szankciókat tervez, a katonai akció, úgy tûnik, Blair önálló terve, még a brit védelmi minisztérium sem tud róla.

Szorul az iraki hurok Bush nyaka körül

Nagyvilág2007.03.28, 10:08

Szembeszállt George Bush amerikai elnökkel a szenátus is, tagjai megszavazták azt a törvénytervezetet, ami nem kötelezõ érvénnyel ugyan, de célként kimondja, hogy egy éven belül ki kell vonni az amerikai csapatokat Irakból. A republikánusok megpróbálták érvényteleníteni a hadi költségvetés iraki kivonulásra vonatkozó záradékát, de a javaslat elbukott a minimális többséggel szemben.

Jövõre hazahozná a katonákat Irakból a szenátus

Nagyvilág2007.03.28, 08:17

2008. március 31-ét javasolta az amerikai szenátus az Irakból való amerikai csapatkivonás céldátumának. Bush elnök már bejelentette, megvétózza a kivonulási menetrendet.

Már fenyegeti Iránt a türelmetlen Blair

Nagyvilág2007.03.27, 15:16

Tony Blair brit miniszterelnök megfenyegette Iránt: ha diplomáciai úton nem sikerül elérni, hogy Teherán kiadja a pénteken elfogott 15 brit haditengerészt, akkor "új szakaszba" lépnek a brit erõfeszítések. Irán szerint a katonákat felségvizein fogta el, London ezt tagadja. A helyzet tovább élezheti a nyugati országok feszült viszonyát Iránnal, de diplomáciai megoldást találni még nem reménytelen.

A britek idegeivel játszik a megszorongatott Irán

Nagyvilág2007.03.26, 16:20

Titkolózik Irán a pénteken elfogott 15 brit haditengerész hollétét illetõen, és ahhoz sem járult hozzá, hogy brit diplomaták találkozzanak velük. Tony Blair brit miniszterelnök jogtalan lépésnek nevezte a britek elfogását, és hangsúlyosan figyelmeztette Iránt, hogy London komolyan veszi az ügyet. Az eset kapcsán erõsödõ diplomáciai feszültség tovább mérgezi Irán és a nyugati országok kiélezett viszonyát.

Új történetet keres a céltalan EU

Nagyvilág2007.03.26, 11:51

"Túl sok a duma, mert nem megy a szekér" - ez a lesújtó véleménye az [origo] által megkérdezett európai elemzõknek, akik Oxfordtól Budapestig úgy vélik: új sztorit kell keresni az 50 éves Európai Uniónak, ha nem akarja, hogy elveszítse hatalmát és legitimitását. A bírálók szerint az európaiak többsége számára ugyanis - a határok lebontása, az euró bevezetése és az egyre bõvülõ hatásköre ellenére - nem világos, mi az EU, mit akar és legfõképpen, hogy merre tart.

Királyi allûrök miatt váltanák le Busht

Nagyvilág2007.03.26, 17:31

George Bush amerikai elnök alkotmányos elmozdításának lehetõsége is felmerül iraki háborús politikája miatt, amiért semmibe veszi a törvényhozás és a közvélemény akaratát - mondta Chuck Hagel republikánus szenátor. A washingtoni kongresszusban állítólag többen fontolgatják, hogy alkotmányos elmozdítási folyamatot kezdeményeznek Bush ellen.

Megfenyegették az egész iraki kormányt

Nagyvilág2007.03.24, 16:51

Az Iraki Iszlám Állam nevû terrorista csoportosulás vállalta magára az iraki szunnita miniszterelnök-helyettese ellen pénteken végrehajtott merényletet. A szervezet azzal fenyegetõzött, hogy a kormány minden tagját célkeresztbe veszi.

Tüntettek a rakétavédelmi pajzs ellen Varsóban

Nagyvilág2007.03.24, 19:30

Mintegy ötszázan tüntettek szombaton a lengyel fõvárosban az amerikai rakétavédelmi pajzs elemeinek tervezett telepítése, valamint az iraki és afganisztáni lengyel katonai szerepvállalás ellen.

Negyvennyolc halottja van az iraki erõszaknak

Nagyvilág2007.03.24, 18:07

Az Irakban dúló erõszaknak szombaton legalább 48 halálos áldozata volt. Huszan közülük egy bagdadi rendõrkapitányság ellen végrehajtott robbantásos merényletben vesztették életüket.

Bombamerényletben sérült meg az iraki kormányfõhelyettes

Nagyvilág2007.03.23, 17:11

Kettõs bombamerényletben sérült meg Salam Zaubai iraki miniszterelnök-helyettes Bagdadban, egy nappal azt követõen, hogy az ENSZ-fõtitkár és az iraki kormányfõ sajtótájékoztatóját robbanás zavarta meg. Eközben az ENSZ menekültügyi szervezete közölte: tavaly 77 százalékkal nõtt az iraki menekültek száma.

Megszavazták az iraki csapatkivonást

Nagyvilág2007.03.23, 20:55

A washingtoni képviselõház az afganisztáni és iraki hadi költségvetési törvény keretében pénteken megszavazta az iraki csapatkivonás menetrendjét, ami után George Bush amerikai elnök azzal vádolta meg a demokrata párti képviselõket, hogy akadályozzák az Irakban harcoló katonákat feladatuk elvégzésében.

Gyerekcsalit áldozhattak a bagdadi lázadók

Nagyvilág2007.03.22, 10:22

Gyerekeket használtak csalinak iraki lázadók egy öngyilkos robbantáshoz - állítja az amerikai hadsereg. Arra már volt példa, hogy egy robbantásos akciót gyerekekkel vagy nõkkel fedeztek az elkövetõk, olyan azonban eddig nem fordult elõ, hogy be is áldozták volna õket. Az amerikaiak szerint az új taktika a figyelemfelkeltést szolgálja.

Robbanás ijesztette meg az ENSZ-fõtitkárt Irakban

Nagyvilág2007.03.22, 14:37

Egy közeli robbanás zavarta meg az ENSZ-fõtitkár bagdadi sajtótájékoztatóját. A plafonról törmelékek estek le, és a fõtitkár megijedt, de nem sérült meg.

Washington szerint a rakétavédelmi pajzs Európát is védi

Nagyvilág2007.03.21, 19:43

Daniel Fried európai ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkár-helyettes szerint a rakétavédelmi pajzs, amelynek egyes elemeit az Egyesült Államok Lengyelországban és Csehországban szándékozik elhelyezni, Európát is védelmezi, Radoslaw Sikorski lengyel szenátor volt védelmi miniszter azonban egy szerdán megjelent cikkében figyelmeztette Washingtont, hogy ne vegye magától értetõdõnek Lengyelország együttmûködését a pajzs ügyében.

Visszasírja Szaddámot a szobordöntõ iraki hõs

Nagyvilág2007.03.21, 14:42

Pesszimisták, és nem látják szívesen az idegen fegyvereseket az irakiak négy évvel a Szaddám Huszein megdöntésére indított amerikai-brit támadás után - írja a BBC. Az iraki alelnök szerint a szövetségesek jelenléte rombolja az irakiak önbecsülését, és a jelenlegi helyzetnél az is jobb lenne, ha a véres merényleteket végrehajtó lázadókkal tudnának tárgyalni.

Tízezrek követelték az iraki kivonulást New Yorkban

Nagyvilág2007.03.19, 08:02

Több tízezer ember vonult fel New Yorkban vasárnap, hogy tiltakozzon az iraki háború ellen, és az amerikai csapatok kivonását szorgalmazza. Az Egyesült Államokban a hétvégén egymást érték a békemegmodzulások, és a háború kitörésének negyedik évfordulóján - hétfõn - is lesznek demonstrációk.