iraki konfliktus

címke rss

Obama leszállt a földre a demokrata gyűlés végén

Nagyvilág2008.08.29, 10:58

Csütörtök este elmondta politikai pályafutása eddigi talán legfontosabb beszédét Barack Obama, a demokraták jelöltje az amerikai elnökválasztáson. A korábban költői magasságokban járó Obama a párt elnökjelölő gyűlésének zárásaként listaszerűen sorolta fel programját, odaszúrt McCainnek, és úgy tett, mintha észre sem venné, hogy bekerült a történelemkönyvekbe. Az [origo] amerikai tudósítójának beszámolója.

Már Bill Clinton is Obamát akarja elnöknek

Nagyvilág2008.08.28, 13:43

A néhány hónapja még Barack Obamát keményen kritizáló Bill Clinton egykori elnök is beállt a sorba, és támogatásáról biztosította a demokrata elnökjelöltet. A párt denveri konvenciójának harmadik estéjén beszédet mondott Joe Biden alelnökjelölt is, aki azt bizonygatta, hogy Obama a fontos külpolitikai ügyekben jobban eligazodik, mint riválisa, a republikánus John McCain. Az [origo] amerikai tudósítójának beszámolója a demokrata gyűlés utolsó előtti napjáról, ahol a párt hivatalosan is Obamát választotta elnökjelöltnek.

Titkos brit propaganda rombolná le az al-Kaida legendáját

Nagyvilág2008.08.26, 13:08

Az al-Kaida visszaszorulását, támogatottságának csökkenését igyekszik az előtérbe állítani az a brit titkos terrorista-elhárító egység, amely ezzel kapcsolatos információkat gyűjt össze, és küld ki brit külképviseleteknek, illetve a sajtónak - írja a Guardian. A brit lap megszerezte az egység egyik jelentését, amely három témát sorol fel, ahol be lehet tenni a terrorista szervezetnek: "nem hősök, nincsenek válaszaik, bántják önt, országát, és megélhetését".

Michelle Obama beszédét megkönnyezték a demokraták

Nagyvilág2008.08.26, 14:21

Barack Obama hazaszeretetről és családról szónokló felesége és a váratlanul felbukkanó súlyos beteg Edward Kennedy volt a két fő attrakciója a hétfőn kezdődött demokrata konvenció első napjának. Ezen a gyűlésen fogják hivatalosan is elnökjelöltté választani Barack Obamát. Michelle Obama beszédét többen megkönnyezték, és a demokraták egyelőre a komoly témákat érintetlenül hagyták, a republikánusokkal folytatott kiélezett verseny miatt azonban várható, hogy keményebbé válik a hangnem a következő napokban.

2011-ig kivonulhatnak az amerikaiak Irakból

Nagyvilág2008.08.25, 16:31

Az iraki miniszterelnök szerint az Egyesült Államok vállalta, hogy 2011 végéig kivonja csapatait az országból. A Fehér Ház még nem erősítette meg a megállapodás létrejöttét.

Elfogták az amerikai újságíró elrablásának tervezőjét

Nagyvilág2008.08.24, 21:23

Elfogták azt az iraki terroristát, aki a feltételezések szerint megtervezte Jim Caroll amerikai újságíró 2006-os elrablását. A férfi elfogásának módját és a helyét nem hozták nyilvánosságra.

Obama felragasztotta szépségtapaszát

Nagyvilág2008.08.24, 08:19

Kétélű fegyverhez nyúlt Barack Obama, amikor a veterán szenátort, Joe Bident választotta alelnökjelöltjének. Biden segíthet ugyan eloszlatni a demokrata elnökjelölt külpolitikai tapasztalatlanságával kapcsolatos aggodalmakat, viszont megnehezítheti a remény és a változás hirdetését. A hatalmas felhajtással járó kiválasztás ugyanakkor ismét bizonyította az Obama-stáb profizmusát is. Az [origo] tudósítása az Egyesült Államokból.

Veterán ír lesz Obama alelnökjelöltje

Nagyvilág2008.08.23, 19:51

Hivatalosan is bejelentették, Joe Biden, veterán demokrata politikus lesz Barack Obama alelnökjelöltje. A Delaware-i szenátor ír katolikus családból származik, mérsékelt liberálisnak tartják, jelenleg a szenátus külügyi bizottságának elnöke. A külügyek szakértőjeként segíthet Obamának elhárítani a republikánusok támadásait, amelyek külpolitikai tapasztalatlanságát emlegetik.

Az ember, aki megvezette az USA-t

Nagyvilág2008.08.22, 07:53

Éveken át az orránál fogva vezette az USA-t. Pénzt kunyerált az Egyesült Államoktól a szélsőségesek elleni harcra, miközben lepaktált a vallási fanatikusokkal. Országában mára befészkelte magát az al-Kaida, az afgán szélsőségesek, de saját törzsi vezetői is a fejére nőttek. A hétfőn lemondott Pervez Musarraf alatt Pakisztán az egész világot fenyegető terrorizmus melegágyává vált.

2011-ig kivonulhat az USA hadereje Irakból

Nagyvilág2008.08.22, 17:48

2011-ig kivonulnának Irakból az amerikai katonák, cserébe az iraki törvények alapján nem indulhatna ellenük bírósági eljárás - ezt tartalmazza az a megállapodástervezet, amiről egy magasrangú iraki hivatalnok beszélt a BBC-nek. Az amerikai csapatkivonás végső időpontja nagyban függhet a biztonsági helyzettől.