Irak
címke rss- kapcsolódó címkék:
- iraki konfliktus
- Bagdad
- USA
- Szaddám Huszein
- kékfény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az iraki al-Kaida kivégzett kilenc elrabolt tisztet
Kivégezte az iraki biztonsági erők soraiból ejtett kilenc túszát az Iraki Iszlám Állam elnevezésű militáns csoport; az elrabolt rendőr- és katonatisztek meggyilkolását bemutató videofelvételt a terroristák az interneten tették közzé csütörtökön.
- címkék:
- Irak
- iszlám
- terrorizmus
- internet
- állam
- al-Kaida
- Címkefelhő »
Le akarja beszélni a nyaralásról az irakiakat Cheney
Irakba érkezett szerdán Dick Cheney amerikai alelnök. Cheney iraki vezetőkkel tárgyal majd, a BBC szerint többek között megpróbálja őket lebeszélni arról, hogy kivegyék nyári, 2 hónapos szabadságukat.
Csak júliusig adnának pénzt Irakra Bushnak
Részletekben finanszíroznák az amerikai demokraták George Bush elnök iraki és afganisztáni hadműveleteit. Csak 30 milliárdot adnának, amivel júliusig lehetne pénzelni a harcokat. Bush ezt a javaslatot is vétóval fenyegeti. Az elnök terror elleni háborúja az összesen 124 milliárdos pótköltségvetéssel az amerikai történelem második legdrágább háborúja lesz, ugyanakkor az amerikai gazdaság és az amerikaiak alig érzik meg a csillagászati kiadásokat - írja a Washington Post.
Fogolycserét akar a BBC tudósítóért az Iszlám Hadserege
Egy kevéssé ismert iszlamista csoport vállalta a felelősséget szerdán Alan Johnston, a BBC közel-keleti tudósítójának 57 nappal ezelőtti elrablásáért. A magát Dzsais al-Iszlámnak (Iszlám Hadserege) nevező szervezet az al-Dzsazíra hírtelevíziónak juttattak el, amelyben követelte brit fogságban lévő tagjainak, köztük Abu Katada al-Filisztini sejknek szabadon bocsátását. A BBC vizsgálja a felvétel eredetiségét.
Két öngyilkos merénylő 25 embert ölt meg Irakban
Legkevesebb huszonöt embert megölt és több mint negyvenet megsebesített hétfőn a nyugat-iraki Ramádi közelében két öngyilkos robbantó, akik autójukba rejtett pokolgépeket hoztak működésbe - közölte el-Anbár tartomány rendőrségének egyik parancsnoka.
Bush elnök fogadta II. Erzsébet királynőt
George Bush amerikai elnök és felesége fogadta II. Erzsébet brit királynőt és férjét, Fülöp herceget hétfőn a Fehér Házban. A királyi párt katonai tiszteletadás mellett fogadták, érkezésükkor 21 ágyúlövés dördült. A Fehér Ház előtti gyepen hétezer meghívott vendég kísérhette figyelemmel az eseményt.
Őszig kapott időt az iraki rendezésre Bush
Ha őszig nem javul az iraki helyzet, hátat fordítanak Bushnak Irak ügyében a republikánusok. Az amerikai konzervatívok alsóházi vezére ugyanakkor közölte, addig feltételek nélkül támogatják Bush erőfeszítéseit
Iraki szunniták kilenc katonát és rendőrt raboltak el
Az Iraki Iszlám Állam nevű szunnita felkelőcsoport hétfőn bejelentette: kilenc iraki katonát és rendőrt ejtettek foglyul, akiket csak az összes bebörtönzött szunnita muzulmán nő szabadon bocsátása után engednek el.
- címkék:
- Irak
- iszlám
- állam
- felkelőcsoport
- Címkefelhő »
Lelőttek egy amerikai dandárparancsnokot Irakban
Egy orvlövész lelőtt egy amerikai parancsnokot Bagdadban - erősítette meg a hírt hétfőn az amerikai hadsereg.
Negyvenegy embert öltek meg Irakban
Negyvenegy ember - köztük három gyerek - vesztette életét vasárnap iraki merényletekben. Pokolgép robbant Bagdadban, Kutban és Szamarrában is.
Újoncokat gyilkolt az öngyilkos merénylő Irakban
Öngyilkos merénylő megölt legkevesebb 15 embert, öt katonát és tíz újoncot. - A merénylet az iraki hadsereg egyik toborzóközpontjánál, a főváros egyik nyugati peremkerületében történt.
Öt amerikai katonát ölt meg egy pokolgép Irakban
Öt amerikai katona és egy iraki tolmács életét vesztette, további tizenegy amerikai katona pedig megsebesült az iraki el-Anbár tartományban történt pokolgépes merényletben és harcokban - közölték pénteken katonai források.
Szóba áll a gyanús szírekkel Rice
Csütörtökön megbeszélést folytat egymással az amerikai és a szíriai külügyminiszter. Évek óta nem volt példa magas szintű találkozóra az USA és Szíria között. Az amerikaiak szerint a szírek terrorista csoportokat támogatnak.
Harciassággal tenné büszkévé népét a japán kormányfő
Felülvizsgálná a békepárti japán alkotmányt Abe Sindzo. A japán kormányfő az 1947-es, a katonaság háborús célból való felállítását tiltó alkotmányon úgy változtatna, hogy országa tengerentúli békefenntartó feladatokra is képes haderőt fejleszthessen ki.
Bush megvétózta az iraki kivonulást
Megvétózta az iraki kivonulásnak határidőt szabó törvénytervezetet George Bush. A kivonulási határidőt - azt, hogy Irakból 2008. március 31-ig ki kell vonulni -, a múlt héten a szenátus által elfogadott háborús pótköltségvetési törvényjavaslatba tették bele.
Nem tudták felülbírálni Bush vétóját
Az amerikai képviselőháznak nem sikerült felülbírálnia szerdán az elnöki vétót, amelyet George Bush az iraki és az afganisztáni hadműveletek pótköltségvetésével kapcsolatos törvényjavaslatra mondott ki, mert a kongresszus által elfogadott jogszabálytervezet az iraki csapatkivonás menetrendjének meghatározásához kötötte a pénz folyósítását.
Irak húzza le a terrorstatisztikát
Elsősorban az iraki és afganisztáni erőszak fokozódása miatt emelkedett több mint 30 százalékkal a terrorizmus polgári áldozatainak száma 2006-ban. Az amerikai külügy kimutatása szerint míg 2005-ben 14 618, tavaly 20 498 ember vesztette életét terrorcselekményekben. A halálos áldozatok többsége iraki.
Társai végezhettek az iraki al-Kaida vezérével
Lelőtték Abu Ajjúb al-Maszrit, az iraki al-Kaida vezérét - állította az iraki belügyi szóvivő. Maszrit állítólag maguk a terroristák ölték meg egy belső összetűzésben, egy iszlamista szervezet azonban már cáfolta is a halálhírt. Maszri halálát később már az iraki belügyminiszter sem állította biztosra.
Jövő héten kiderülhet, mikor megy Blair
Várhatóan jövő héten bejelenti távozásának idejét a kormánypárt éléről Tony Blair brit kormányfő. A politikus legalábbias erre utalt egy keddi nyilatkozatában.
Parancsnoka elküldené Irakba Harry herceget
Bár többen attól tartanak, hogy az angol királynő unokája, Harry herceg a lázadók célpontja lesz Irakban, a hadsereg vezetője úgy döntött, mégis odavezényli. A lázadók állítólag el akarják rabolni a herceget.
- címkék:
- Harry
- Irak
- lázadó
- Harry herceg
- herceg
- Címkefelhő »
Több mint hetven embert öltek meg Irakban
Hetvenegy ember meghalt és 178 megsebesült a legújabb merényletben az iraki Kerbelában. A terrorcselekményt a síiták egyik legfőbb szentélyének közelében hajtották végre.
HRW: még mindig vannak titkos CIA-börtönök
A nemzetközi jog kirívó megsértésének nevezte a Human Rights Watch nevű emberi jogi szervezet, hogy következtetéseik szerint még mindig vannak titkos börtönök az Egyesült Államokban. A HRW szerint ilyen börtönben tarthatták fogva eddig azt a feltételezett terroristát, akit a napokban szállítottak át Guantánamóba.
Elfogta a CIA az al-Kaida egyik vezetőjét
Az amerikaiak saját állításuk szerint elfogták a számos merényletért felelősnek tartott al-Kaida egyik magas rangú tagját. Az iraki száramzású férfit a guantÁanamói fogolytáborba vitték.
Megölték az al-Kaida egyik észak-afrikai vezetőjét
Az algériai fegyveres erők tagjai agyonlőtték csütörtökön az al-Kaida terrorszervezet észak-afrikai szárnyának második számú vezetőjét - közölte biztonsági forrásokra hivatkozva a hivatalos APS hírügynökség.
- címkék:
- Irak
- hírügynökség
- fegyveres erő
- al-Kaida
- APS
- Címkefelhő »
Pornó miatt is felel a bagdadi börtönfőnök
Őrizetbe vették Kuvaitban egy bagdadi amerikai börtön parancsnokát. Az NBC szerint a férfit azzal vádolják, hogy segítette az ellenséget, ellenszegült parancsnokának valamint pronográf anyagokat birtokolt.
- címkék:
- Irak
- Kuvait
- kékfény
- iraki konfliktus
- ellenség
- NBC
- Címkefelhő »
A kongresszus határidőt szabott az iraki kivonulásra
A demokrata párti többségű washingtoni képviselőház után egy nappal, csütörtökön a szintén demokrata többségű szenátus is határidőt szabott az iraki csapatkivonás megkezdésére. A kivonulás azonban korántsem biztos, mivel Bush elnök vétót jelentett be és a törvényhozóknak nincs többségük a vétó frlülbírálására.
Októbertől kivonná a katonákat Irakból a kongresszus
Az elnöki vétóval való fenyegetőzés dacára az amerikai képviselőház belefoglalta az iraki és afganisztáni hadműveletekhez forrást biztosító törvénybe, hogy október 1-jéig meg kell kezdeni az amerikai csapatok Irakból való kivonását.
- címkék:
- Irak
- Pentagon
- iraki konfliktus
- kivonás
- vétó
- Címkefelhő »
John McCain szenátor is indul az elnökjelöltségért
John McCain amerikai szenátor szerdán hivatalosan bejelentette, hogy megpályázza a Republikánus Párt elnökjelöltségét; azt állította, ő a legtapasztaltabb és a legalkalmasabb arra, hogy átvegye George Bushtól az Egyesült Államok irányítását a háborús időkben.
Hazudott a Pentagon egy katona halála ügyében
A Pentagon valószínűleg becsapta egy Afganisztánban "baráti tűzben" meghalt amerikai katona családtagjait és a közvéleményt; a minisztérium először nem vallotta be, mi történt a katonával - ez derült ki egy kongresszusi vizsgálat során, amelyet a "háborús félrevezető kampányról" kezdeményeztek demokrata párti képviselők.
Amerikai elnökjelölt leváltatná az alelnököt
Az amerikai Demokrata Párt egyik elnökjelöltségre pályázó politikusa azt indítványozta szerdán, hogy alkotmányos vádemelési eljárás keretében mondassák le Dick Cheney alelnököt, amiért becsapta az országot az iraki háború elindításakor.
Washington bírálja Ausztria iráni gázügyleteit
Az amerikai kormányt aggasztja az osztrák olaj- és gázipari konszern, az OMV és az iráni nemzeti kőolajipari vállalat között tervezett együttműködés - közölte hétfőn Washingtonban az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
Amerikai katonákat robbantottak fel Irakban
Két pokolgép robbant fel kedden Bagdadban az iráni nagykövetség előtti parkolóban. A diplomáciai képviselet a szigorúan őrzött zöld zónában van. Hétfőn egy amerikai bázist ért pusztító támadás Bákubában: kilenc katona halt meg. Az amerikaiaknak 2005 óta nem volt egyszerre ekkora vesztesége.
Rákapott a háborúra az HBO
Az HBO rövid időn belül a második olyan sorozatot készíti, amely az iraki háború történetét, vagy legalábbis annak egy szeletét dolgozza fel.
- címkék:
- Irak
- sorozat
- HBO
- Címkefelhő »
Öngyilkos merénylő ölt meg kilenc amerikait Irakban
Kilenc amerikai katona meghalt, további húsz megsebesült Irakban egy öngyilkos merényletben. Csak ebben a hónapban már 85 amerikai halt meg az országban.
Zavarja az iraki kormányfőt a bagdadi gettósítás
Több iraki politikusnak - így a miniszterelnöknek - sem tetszik az, hogy az amerikaiak fallal vesznek körbe egy szunnita enklávét az iraki fővárosban. Az amerikaiak szerint azonban a fal "masszív biztonságérzetet ad", és nem mellesleg a negyedben bujkáló szunnita fegyveresek mozgását is ellenőrizhetővé teszi.
Öngyilkos merénylők támadtak egy rendőrőrsre
Két öngyilkos merénylő pokolgéppel megrakott járművével hajtott bele egy rendőrőrs épületébe az iraki főváros, Bagdad délnyugati részében, tízenhárom ember meghalt, 82 megsebesült.
Emberrablók várják Irakban Harry herceget
Egy brit lap értesülései szerint az iraki ellenállók már készülnek arra, hogy egységével hamarosan az országba érkezik Herry herceg, Károly trónörökös és a hajdani Diana hercegnő másodszülött fia. A síita lázadók állítólag meg akarják öni, míg a szunniták fogjul ejtenék, hogy túszként használják.
Fallal választják el a síitákat a szunnitáktól Bagdadban
Falat emel az amerikai hadsereg az iraki főváros javarészt síiták lakta Adzamíja negyedében egy tömbben élő szunnita közösség köré, hogy megvédje őket a felekezetközi erőszaktól - közölte az amerikai haderő.
Nagy francia pedálozás a rosszkedvű szavazókért
Egy többesélyes Tour de France-hoz hasonlít a vasárnapi francia elnökválasztás első fordulója: a négy legnépszerűbb jelölt közül - minden felmérés szerint - a jobbközép Nicolas Sarkozy húzhatja majd magára a sárga trikót, és pedálozhat tovább az első helyen, de könnyen megeshet, hogy az utolsó etapban elhúznak mellette. Kinek érdemes szurkolni? Az [origo] versenykalauza az esélyesekről, a tétről és hogy miért fontos mindez Magyarországnak.
Kivégzések miatt támadják Irakot a jogvédők
A világ élbolyában szerepel Irak a kivégzések számát tekintve - közölte pénteki jelentésében az Amnesty International. A nemzetközi jogvédő szervezet szerint ez súlyos visszalépés az országban, ahol Szaddám Huszein megdöntése után felfüggesztették a halálbüntetést. A gyakorlatot azért tartja különösen problémásnak az AI, mert sok embert vitatható eljárások során küldenek bitóra.
Teherán nem tud a volt FBI-ügynökről
Teherán tudatta az Egyesült Államokkal, hogy nem ismeri a múlt hónapban Iránban eltűnt egykori FBI-ügynök tartózkodási helyét - jelentette be csütörtökön az amerikai külügyminisztérium. Robert Levinson az Irán déli partvidéke közelében fekvő Kis-szigeten tűnt el márciusban.
Közel 200 halott egy bagdadi robbantássorozatban
Három bomba pusztított Bagdadban szerdán. A BBC szerint összesen közel 200 ember halt meg. Az iraki miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy az iraki erők már idén készen állnak majd az ország fölötti ellenőrzés teljes átvételére még idén.
Iszlám kormányt alakítottak az iraki felkelők
Bejelentette egy önjelölt "iszlám kormány" megalakítását egy iraki felkelőszövetség, az Iraki Iszlám Állam csütörtökön egy interneten közzétett videofelvételen.
Négy merénylet követte egymást Bagdadban
Szerdán négy robbantásos merényletben összesen harmincan haltak meg Bagdadban. Az áldozatok között rendőrök és civilek is vannak, sokan megsebesültek.
Kudarcba fulladt a salétromsavas robbantás Irakban
Salétromsavval megrakott teherautóval akartak feltrobbantani egy iraki-amerikai vegyes ellenőrzőpontot Bagdadtól északra a lázadók. A merénylet kudarcot vallott: a kocsi ugyanis még előtte felborult, a merénylő lebukott.
- címkék:
- Irak
- Bagdad
- merénylet
- robbantás
- salétromsav
- Címkefelhő »
Használd az agyad, ember!
Soros György magyar származású befektetési zseni szerint olyan világban élünk, ahol szabad gondolatainkat félelmek nyomorítják, bizonytalanságunkat pedig a világ egyetlen valamirevaló hatalma is csak még jobban elmélyíti. A kép lesújtó és ezen az sem változtat, hogy Soros - amit legújabb könyve több-kevesebb lelkesedéssel be is vállal - egyszerű hobbiidealista, megteheti, hogy kedvtelésből moralizál vagy épp rászámol a padlón fekvő sorstársaira. A sikerért cserében viszont nem kér sokat, mindössze csak annyit, hogy kicsit gondolkozzunk.
- címkék:
- Európa
- Irak
- könyv
- iraki konfliktus
- Címkefelhő »
Hátat fordítanak az iraki kormánynak a síita radikálisok
Kiszállnak az iraki kormányból a Muktada asz-Szadr radikális hitszónokot követő síita miniszterek - írja a BBC. Az akció célja az amerikai csapatkivonás megsürgetése. A BBC szerint ugyanakkor a radikálisok hatalmi lavírozása is állhat a háttérben. Eközben az Amnesty International emberjogi szervezet azt mondja: több mint három millió iraki menekült el az iraki konfliktus kezdete óta, és emiatt a Közel-Kelet humanitárius válság előtt áll.
Félszáz halott egy iraki robbantásban
Legalább negyvenen haltak meg egy robbantásos merényletben szombaton az iraki Kerbelában. Tízen pedig egy bagdadi öngyilkos akcióban vesztették életüket.
Látogatóba megy a pápához Bush
Június elején látogatást tesz XVI. Benedek pápánál George Bush amerikai elnök - jelentették be szombaton a Vatikánban.
Dollármilliókat fizetett megölt civilek után az USA
13 700 dollárt fizetett az USA álmukban szitává lőtt hozzátartozói után egy iraki férfinak - derül ki az amerikai Polgárjogi Szövetség jelentéséből. A szervezet összesen 496 olyan esetet hozott nyilvánosságra, amikor civilek halála miatt kértek kártérítést iraki és afganisztáni hozzátartozók az amerikai hadseregtől. Az amerikaiak összesen több mint 32 millió dollár kártérítést fizettek.
Európa határán gyülekeznek az al-Kaida elszánt követői
Európát veheti célba az az algériai al-Kaida szervezet, amelyet a szerdai algíri robbantássorozat mögött sejtenek, és amely egyre nagyobb befolyásra törekszik az észak-afrikai térségben - állítják közel-keleti elemzők. Szerintük az utóbbi hónapokban elkövetett merényletek - eltérően a 23 halálos áldozatot és 162 sérültet eredményező algíri robbantásoktól - nyugati érdekeltségek ellen irányulnak.
Robbanás pusztított az iraki parlamentben
Legkevesebb 2 halottja és 15 sérültje van annak a robbanásnak, ami az iraki parlament kávézójában történt csütörtökön kora délután. A BBC szerint a rendőrség öngyilkos akcióra gyanakszik, bár az épület Bagdad legkeményebben őrzött részén áll.
Hidat robbantottak a merénylők Bagdadban
Legalább kilencen meghaltak csütörtökön az iraki fővárosban, amikor egy öngyilkos merénylő a Tigrisen átívelő egyik hídon hozta működésbe a teherutójába szerelt pokolgépet. A híd egy része leszakadt, több autó a folyóba zuhant.
Hullákat kerülgetnek az iraki gyerekek
Egyre rosszabb az irakiak élete, a 2003 óta tartó konfliktus pedig óriási szenvedést okoz az egész lakosságnak - állítja a Nemzetközi Vöröskereszt legújabb jelentése. A humanitárius szervezet szerint a robbantások, emberrablások és katonai hadműveletek miatt az életveszély fenyegetése a mindennapok részévé vált Irakban. A Vöröskereszt azonban név szerint nem vádol egyetlen országot se, a négy évvel Szaddam Husszein rezsimjének megdöntése után kialakult "katasztrófális helyzetért".
Rendcsinálásra készülnek a törökök Észak-Irakban
A török hadsereg különleges egységei állítólag benyomultak Irak területére, hogy rajtaüssenek törökországi kurd szeparatisták egy táborán - jelentette szerdai számában a Zaman török napilap. Török csapatmozgásokat és lőgyakorlatokat más lapok is megerősítettek. Ankarai nyilatkozatok szerint Törökország kész Észak-Irakban rendet tenni, saját biztonsága nevében.
Csak kábelen sugározhat Afganisztánban az al-Dzsazíra
Az afgán kormány elrendelte, hogy egy afgán helyi televízió szüntesse be az al-Dzsazíra arab hírtelevízió angol nyelvű adásának sugárzását - közölte kedden az afgán tévétársaság elnöke.
Kínzással vádolja az USA-t egy iráni diplomata
Az amerikai csapatok és a CIA-nek dolgozó iraki ügynökök rabolták el két hónappal ezelőtt - állítja Dzsalal Sarafi. A múlt héten szabadon engedett iráni diplomata szerint az amerikaiak megkínozták.
Újabb újságírót öltek meg Irakban
Bagdadban meggyilkoltak egy iraki újságírónőt, aki a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (SZER/SZR) arab nyelvű szolgálatának dolgozott.
Durva irániakra panaszkodtak a kiszabadult britek
Bekötött szemmel, megkötözve, egymástól elszigetelve tartotta fogva Irán a csütörtökön elengedett 15 brit haditengerészt - számoltak be 13 napig tartó fogságuk körülményeiről a katonák a nyilvánosság előtt.. A katonákat többször kihallgatták, durván bántak velük és állandó pszichológiai nyomás alatt tartották. Elmondták, tudatosan nem szálltak szembe az irániakkal. Teherán azzal vádolta őket, hogy megsértették az iráni felségvizeket, de London ezt tagadja. Az ügy kezeléséért az Európai Uniót is hibáztatják.
Újabb amerikai politikus látogatott Damaszkuszba
Újabb amerikai politikus - ezúttal a kormányzó párt egyik kongresszusi képviselője - kereste föl Damaszkuszban Bassár el-Aszad szíriai elnököt csütörtökön, egy nappal azután, hogy a képviselőház elnöke nagy vitát kiváltó látogatást tett nála.
Lezuhant egy amerikai katonai helikopter Irakban
Fegyveres támadás nyomán földhöz csapódott csütörtökön egy amerikai katonai helikopter Bagdadtól délre. A helikopter lezuhanását az iraki hadsereg egyik tisztje közölte nyugati tudósítókkal.
Saját külpolitikájuk miatt idegesek az amerikaiak
Az amerikaiak többségét egyre jobban nyugtalanítja a külpolitika, elegük van a válságok katonai megoldásából, és féltik országuk nemzetközi megítélését - derül ki egy friss felmérésből. A közvéleménykutatás szerint a lakosság nyugtalansági indexe a vörös zónához közelít.
Bush rosszallja a határidőhöz kötött iraki kivonulást
George Bush amerikai elnök kedden felelőtlenségnek minősítette a demokraták azon kongresszusi törekvését, hogy az amerikai csapatok Irakból történő, határidőhöz kötött kivonásától tegyék függővé a háború további finanszírozását.
A kis sátán és az atom esete a fogolydrámával
Ritka, hogy annyira filmszerű, izgalmas fordulatot vesz egy rétestésztaként nyúló diplomáciai konfliktus, mint ahogy az most Irán és Nagy-Britannia esetében történt. Az irániak másfél hete tartanak fogva 15 brit katonát, és összevissza nyilatkoznak arról, mit is akarnak velük kezdeni. Egyre többen vélik úgy, hogy valamilyen komolyabb játszma része a fogolytörténet: a kis sátán bajszának rángatása, az atomprogram, iráni belharc vagy esetleg egy merész amerikai akció lehet a kiváltó ok.
Irán a brit katonanő szabadon bocsátását fontolgatja
A teheráni média szerint Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök ankarai kérésre fontolóra veszi annak a brit katonanőnek a szabadon bocsátását, akit többedmagával fogtak el a múlt héten iráni haditengerészek a Perzsa-öbölben. Eközben hivatalos jegyzéket kapott Irántól a teheráni brit nagykövetség a foglyokról.
Újabb brit haditengerész kért bocsánatot Irántól
Egy második brit haditengerész is nyilvánosan bocsánatot kért Irántól - jelentette a BBC. Az iráni tévében bemutatott felvételen a brit haditengerész bocsánatot kér az iráni néptől, amiért engedély nélkül iráni felségvizekre léptek. Szerdán az elfogott 15 fős legénység egyetlen női tagja tett hasonló nyilatkozatot. Eközben a határsértést tagadó London kérése ellenére az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem ítélte el Iránt, csak súlyos aggodalmának adott hangot a brit katonák elfogása miatt.
Autóbombák öltek meg 40 embert Irakban
- címkék:
- Irak
- Bagdad
- kékfény
- Címkefelhő »
A szenátus is rábólintott az iraki csapatkivonásra
Az amerikai képviselőház után a szenátus is elfogadta az afganisztáni és iraki katonai szerepvállalás költségvetéséről szóló törvényjavaslatot, amely előírja az elnök számára az iraki csapatkivonást. Bush ismét jelezte: megvétóz minden olyan kezdeményezést, amely kivonási menetrendet szab meg.
Kettős merénylet Bagdad egyik síita negyedében
Két öngyilkos merénylő hajtott végre támadást csütörtökön Bagdad egyik síiták lakta peremvárosában egy piacon, legkevesebb hatvanegyen meghaltak, negyvenen megsebesültek - közölte a rendőrség.
500 méter az egyre durvuló iráni-brit vita oka
A pénteken elfogott egyik brit haditengerész tévéinterjúban sugárzott beismerő vallomásával vágott vissza Irán a londoni kormánynak, amely szerdán műholdas felvételekkel próbálta igazolni, hogy provokáció volt egy irak-iráni határon szolgáló őrnaszádjának pénteki elfogása. Irán hozzájárult, hogy brit tisztviselők találkozzanak a 15 fogságban lévő haditengerésszel, ugyanakkor Teherán visszavonta azt az ajánlatát, hogy egyiküket előbb elengedik. Az iráni vezetés jelezte azt is: csak úgy tartja megoldhatónak a konfliktust, hogy London elismeri az irániak által bizonygatott határsértést.
Szorul az iraki hurok Bush nyaka körül
Szembeszállt George Bush amerikai elnökkel a szenátus is, tagjai megszavazták azt a törvénytervezetet, ami nem kötelező érvénnyel ugyan, de célként kimondja, hogy egy éven belül ki kell vonni az amerikai csapatokat Irakból. A republikánusok megpróbálták érvényteleníteni a hadi költségvetés iraki kivonulásra vonatkozó záradékát, de a javaslat elbukott a minimális többséggel szemben.
Légi csapásokkal tenne rendet Darfúrban Blair
Megelőző légi csapásokat és Szudán feletti repüléstilalmi zóna kijelölését fontolgatja Tony Blair brit miniszterelnök, hogy így akadályozza meg a 2 millió menekült elleni esetleges újabb támadásokat - írja a Guardian. Miközben az ENSZ újabb szankciókat tervez, a katonai akció, úgy tűnik, Blair önálló terve, még a brit védelmi minisztérium sem tud róla.
Síita rendőrök főbe lőttek 50 szunnitát Irakban
Szolgálaton kívüli síita rendőrök szerdára virradó éjjel lerohanták az Irak északnyugati részén fekvő Tell Áfár város egyik szunniták lakta negyedét, és megöltek ott több tucatnyi embert.
- címkék:
- Irak
- rendőr
- fő
- északnyugati rész
- Címkefelhő »
Jövőre hazahozná a katonákat Irakból a szenátus
2008. március 31-ét javasolta az amerikai szenátus az Irakból való amerikai csapatkivonás céldátumának. Bush elnök már bejelentette, megvétózza a kivonulási menetrendet.
Rakéták öltek meg két amerikait a bagdadi zöld zónában
Két amerikai, egy szerződéses alkalmazott és egy katona halálát okozta kedden az iraki fővárosban a szigorúan őrzött úgynevezett zöld zóna területét ért rakétatámadás. A becsapódás következtében további öt ember megsebesült.
Már fenyegeti Iránt a türelmetlen Blair
Tony Blair brit miniszterelnök megfenyegette Iránt: ha diplomáciai úton nem sikerül elérni, hogy Teherán kiadja a pénteken elfogott 15 brit haditengerészt, akkor "új szakaszba" lépnek a brit erőfeszítések. Irán szerint a katonákat felségvizein fogta el, London ezt tagadja. A helyzet tovább élezheti a nyugati országok feszült viszonyát Iránnal, de diplomáciai megoldást találni még nem reménytelen.
Új történetet keres a céltalan EU
"Túl sok a duma, mert nem megy a szekér" - ez a lesújtó véleménye az [origo] által megkérdezett európai elemzőknek, akik Oxfordtól Budapestig úgy vélik: új sztorit kell keresni az 50 éves Európai Uniónak, ha nem akarja, hogy elveszítse hatalmát és legitimitását. A bírálók szerint az európaiak többsége számára ugyanis - a határok lebontása, az euró bevezetése és az egyre bővülő hatásköre ellenére - nem világos, mi az EU, mit akar és legfőképpen, hogy merre tart.
Királyi allűrök miatt váltanák le Busht
George Bush amerikai elnök alkotmányos elmozdításának lehetősége is felmerül iraki háborús politikája miatt, amiért semmibe veszi a törvényhozás és a közvélemény akaratát - mondta Chuck Hagel republikánus szenátor. A washingtoni kongresszusban állítólag többen fontolgatják, hogy alkotmányos elmozdítási folyamatot kezdeményeznek Bush ellen.
A britek idegeivel játszik a megszorongatott Irán
Titkolózik Irán a pénteken elfogott 15 brit haditengerész hollétét illetően, és ahhoz sem járult hozzá, hogy brit diplomaták találkozzanak velük. Tony Blair brit miniszterelnök jogtalan lépésnek nevezte a britek elfogását, és hangsúlyosan figyelmeztette Iránt, hogy London komolyan veszi az ügyet. Az eset kapcsán erősödő diplomáciai feszültség tovább mérgezi Irán és a nyugati országok kiélezett viszonyát.
Tüntettek a rakétavédelmi pajzs ellen Varsóban
Mintegy ötszázan tüntettek szombaton a lengyel fővárosban az amerikai rakétavédelmi pajzs elemeinek tervezett telepítése, valamint az iraki és afganisztáni lengyel katonai szerepvállalás ellen.
Negyvennyolc halottja van az iraki erőszaknak
Az Irakban dúló erőszaknak szombaton legalább 48 halálos áldozata volt. Huszan közülük egy bagdadi rendőrkapitányság ellen végrehajtott robbantásos merényletben vesztették életüket.
Megfenyegették az egész iraki kormányt
Az Iraki Iszlám Állam nevű terrorista csoportosulás vállalta magára az iraki szunnita miniszterelnök-helyettese ellen pénteken végrehajtott merényletet. A szervezet azzal fenyegetőzött, hogy a kormány minden tagját célkeresztbe veszi.
- címkék:
- Irak
- iszlám
- merénylet
- iraki konfliktus
- állam
- Címkefelhő »
Bombamerényletben sérült meg az iraki kormányfőhelyettes
Kettős bombamerényletben sérült meg Salam Zaubai iraki miniszterelnök-helyettes Bagdadban, egy nappal azt követően, hogy az ENSZ-főtitkár és az iraki kormányfő sajtótájékoztatóját robbanás zavarta meg. Eközben az ENSZ menekültügyi szervezete közölte: tavaly 77 százalékkal nőtt az iraki menekültek száma.
Megszavazták az iraki csapatkivonást
A washingtoni képviselőház az afganisztáni és iraki hadi költségvetési törvény keretében pénteken megszavazta az iraki csapatkivonás menetrendjét, ami után George Bush amerikai elnök azzal vádolta meg a demokrata párti képviselőket, hogy akadályozzák az Irakban harcoló katonákat feladatuk elvégzésében.
Robbanás ijesztette meg az ENSZ-főtitkárt Irakban
Egy közeli robbanás zavarta meg az ENSZ-főtitkár bagdadi sajtótájékoztatóját. A plafonról törmelékek estek le, és a főtitkár megijedt, de nem sérült meg.
Gyerekcsalit áldozhattak a bagdadi lázadók
Gyerekeket használtak csalinak iraki lázadók egy öngyilkos robbantáshoz - állítja az amerikai hadsereg. Arra már volt példa, hogy egy robbantásos akciót gyerekekkel vagy nőkkel fedeztek az elkövetők, olyan azonban eddig nem fordult elő, hogy be is áldozták volna őket. Az amerikaiak szerint az új taktika a figyelemfelkeltést szolgálja.
Washington szerint a rakétavédelmi pajzs Európát is védi
Daniel Fried európai ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkár-helyettes szerint a rakétavédelmi pajzs, amelynek egyes elemeit az Egyesült Államok Lengyelországban és Csehországban szándékozik elhelyezni, Európát is védelmezi, Radoslaw Sikorski lengyel szenátor volt védelmi miniszter azonban egy szerdán megjelent cikkében figyelmeztette Washingtont, hogy ne vegye magától értetődőnek Lengyelország együttműködését a pajzs ügyében.
Visszasírja Szaddámot a szobordöntő iraki hős
Pesszimisták, és nem látják szívesen az idegen fegyvereseket az irakiak négy évvel a Szaddám Huszein megdöntésére indított amerikai-brit támadás után - írja a BBC. Az iraki alelnök szerint a szövetségesek jelenléte rombolja az irakiak önbecsülését, és a jelenlegi helyzetnél az is jobb lenne, ha a véres merényleteket végrehajtó lázadókkal tudnának tárgyalni.
Kivégezték hajnalban a volt iraki alelnököt
Felakasztották kedd hajnalban Taha Jaszín Ramadán volt iraki alelnököt. Vele együtt a Szaddám-rezsim négy magas rangú vezetőjén hajtották már végre a halálos ítéletet. Ramadánt szintén a Duzsdail nevű síita faluban 1982-ben történt mészárlás miatt ítélték el, előbb életfogytig tartó börtönre, majd - enyhének találva az ítéletet - halálra.
Fiatalabb szeretőre cserélheti az öreg hölgyet az USA
Nyitott házasságként írták le az amerikai-európai kapcsolatok jövőjét egy washingtoni konferencián, amelyben az USA a legfontosabb, de csak alkalmi szövetségesként tekintene Európára - írja a BBC. Európai aggodalmak szerint a nyitott házasság legtöbbször csak az egyik félnek jó, és ez esetben Amerika az, amely fiatalabb szerető után nézhet.
Tízezrek követelték az iraki kivonulást New Yorkban
Több tízezer ember vonult fel New Yorkban vasárnap, hogy tiltakozzon az iraki háború ellen, és az amerikai csapatok kivonását szorgalmazza. Az Egyesült Államokban a hétvégén egymást érték a békemegmodzulások, és a háború kitörésének negyedik évfordulóján - hétfőn - is lesznek demonstrációk.
- címkék:
- Bush
- USA
- Irak
- New York
- iraki konfliktus
- háború
- kivonás
- Címkefelhő »
Kedden hajnalban akasztják a volt iraki alelnököt
Kedden hajnalban akasztják fel Taha Jaszín Ramadán volt iraki alelnököt, akit emberiesség elleni bűnök miatt ítéltek halálra - közölték Ramadán ügyvédei.
Lefejezett rendőrök holttestére bukkantak Irakban
Kilenc lefejezett rendőr holttestére bukkantak a hatóságok vasárnap Irakban, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik fellegvárában.
- címkék:
- Irak
- rendőr
- holttest
- fellegvár
- Címkefelhő »
Egymillió zarándok érkezett Dél-Irakba
Egymillió muzulmán zarándok érkezett vasárnap a dél-iraki Nedzsef városába, hogy megemlékezzen Mohamed próféta halálának napjáról. A zarándoklat miatt több ezer rendőrt vezényeltek a városba.
Tüntetőket vettek őrizetbe a Fehér Ház előtt
Mintegy száz békepárti tüntetőt vett őrizetbe az amerikai rendőrség a washingtoni Fehér Ház előtt, akik az iraki háború megindításának negyedik évfordulója alkalmából az arab országban zajló amerikai hadműveletek ellen tiltakoztak.
Klórgázos robbantás Irakban
Klórgázt szállító teherautókat robbantottak fel Irakban. Több ember meghalt, és százak szenvedtek kisebb-nagyobb mértékű klórmérgezést.
Glória nélkül távozik a nagy francia álmok elnöke
Nyugdíjba vonul a francia politika örök túlélője, Jacques Chirac, akinek 12 évig tartó elnökségét egy baljós prófécia kísértette. Fontos tabukat döntött le, de Franciaország tőle függetlenül és másképp változott, mint szerette volna. Négy évtized egy befolyását vesztő ország leghatalmasabbjai között - az [origo] politikai nekrológja a távozó francia elnökről.
Drasztikusan csökkent a gyilkosságok száma Bagdadban
Igazolni látszanak az új amerikai Irak-startégiát az első hónap adatai az iraki biztonsági erők adatai szerint. A rendfenntartás megerősítése nyomán - állítják - 80 százalékkal csökkent a gyilkosságok száma Bagdadban. A lázadók az iraki fővároson kívül próbálkoznak.