ingatlanpiac

címke rss

Még nem létező lakásra is bejegyeznék a zálogjogot

Archívum2002.01.11, 07:44

A hónap végén egyeztetnek a bankszövetségben a társasházak építésfinanszírozási ellentmondásainak feloldásáról. A majdani lakók - és rajtuk keresztül a beruházók - addig nem kapnak hitelt, amíg a lakás nincs bejegyezve az ingatlan-nyilvántartásba. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, amikor teljesen kész a ház, ekkor viszont már nincs szükség további pénzre az építéshez. A finanszírozási csapdára az előzetes tulajdoni lap lehet a megoldás.

Szétaprózott az építésügyi igazgatás

Archívum2002.01.22, 08:01

A főhatóságok között feldarabolt szabályozás nem kedvez az építésügynek. A mostani kormány támogatni akarja a munkaadók szolgálatilakás-építését, míg az MSZP - ha kormányra kerül - a legkedvezményesebb hitelt nyújtja a használt lakást vásárlóknak is, továbbá felemeli az egy- és kétgyerekesek szocpolkedvezményét - hangzott el a Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége (Malosz) által szervezett tegnapi konferencián.

Tavasztól ismét drágulhatnak a fővárosi lakások

Archívum2002.01.07, 09:13

A budapesti lakóingatlanok átlagára tavaly a negyedik negyedévben nem változott számottevően éves összevetésben, az inflációt figyelembe véve pedig értékük csökkent - derül ki a TERINFO Ingatlan Figyelő Adatbank nyilvántartásából. A lakások négyzetméterára 2001 utolsó három hónapjában átlagosan 206 ezer forint, míg egy évvel korábban 203 ezer forint volt.

Felújítják a pécsi toronyházat

Archívum2002.01.07, 10:09

Miután ismét tulajdonossá vált, a 24 emeletes toronyház szerkezeti elemeinek megerősítéséről, az épület felújításáról és hasznosításáról döntött a pécsi önkormányzat - írja hétfői számában a Napi Gazdaság. A tervek szerint az épületben szociális bérlakásokat és kollégiumot alakítanak ki.

A jómódúak jutnak nagyobb lakáskölcsönhöz

Archívum2002.01.04, 07:38

Ez év elejétől a havi 50 ezer forintos lakáshitel-törlesztésből 20 ezret átvállal az állam, ha a felvevő ennyit le tud írni az adójából. Így akár tízmilliós hitelhez is hozzá lehet jutnia annak, aki ugyanennyit tud felmutatni készpénzben. Mert a főszabály, hogy a hitel nem lehet több, mint a forgalmi érték fele. Kivétel, ha valaki nagyon értékes ingatlant vásárol, vagy kettőt ajánl fel fedezetként. Ilyenkor akár az ár 80 százalékát is elérheti a hitel.

Budapesten jobban drágul az élet, mint vidéken

Archívum2001.12.29, 22:11

A kormány elhalasztotta az üzemanyagokat terhelő adó emelését Az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedik majd a budapesti lakások rezsije, a dohánytermékek és szeszes italok ára. A várható infláció arányában drágul a közlekedés, de csökken a távolsági telefonbeszélgetések ára. Bizonytalan, hogy mennyivel emelkednek az élelmiszerárak.

Visszaestek a panelárak

Gazdaság2001.12.28, 10:55

Jócskán lezuhant a panellakások ára: múlt évi áruknál milliókkal olcsóbban kelnek el a lakótelepi ingatlanok. Egyelőre úgy tűnik: jobban megéri a lakásokat bérbe adni, mint túladni azokon. A panelek értékét a korszerű szigetelés és a távfűtés egyedi mérés alapján történő számlázása emelhetné meg újra.

Csupán az infláció mértékével nőhetnek a lakásárak

Archívum2001.12.21, 08:50

Borúlátóak a piaci szereplők az ingatlanértékesítés jövő évi várható alakulását illetően - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. ingatlanpiacról készített harmadik negyedéves beszámolójából. Túlkínálat jellemzi ugyanis mind a lakás-, mind az irodapiacot. Jelentős változásra az egyre alacsonyabb lakáshitelkamatok ellenére sem lehet számítani.

Tavasszal emelkedhetnek az ingatlanárak a Tisza-tó partján

Gazdaság2001.12.14, 08:25

Tavasszal meglódulhatnak a Tisza-tó környéki ingatlanok ma még rendkívül nyomott árai. A fellendülést elsősorban az Aurul-per hírével és a haltelepítésekkel magyarázzák. A legnagyobb kereslet egyébként Tiszafüreden, Abádszalókon és Poroszlón várható.

Stúdiólakások fiataloknak

Archívum2001.12.11, 08:46

A Magház fejlesztői egy újnak nevezhető keresletre építettek: az első saját otthont kereső 22-35 év közötti fiataloknak szánják lakóépületeiket. Az ötletgazdák vallják: a fiataloknak lakást, életformát és befektetési lehetőséget is kínálnak egyszerre. Az általuk megcélzott réteg nem szeretne kiköltözni a városból, mert életviteléhez sokkal közelebb áll a város belső magjában lévő otthon. Nekik nem mindenáron tulajdon kell, szívesen bérelnek is.

Árcsökkenés várható a piacon

Archívum2001.12.07, 08:42

Jövőre némiképp fellendülhet a használt lakások piaca, miután azokra is kiterjesztették a kedvező kamatozású hiteleket. A nagyobb kereslet azonban nem okvetlenül emeli az árakat. Sőt vélhetően a kínálat bővülése inkább árcsökkenéssel jár majd.

Megtakarítás helyett költekezik a lakosság

Archívum2001.11.27, 14:37

A lakossági megtakarításokon belül várhatóan nő a gyorsan mobilizálható, készpénz és a pénzintézeti elhelyezések szerepe, mert egyre nagyobb a kereslet a tartós fogyasztási cikkek és a lakások iránt - mondta Akar László, a GKI Rt. vezérigazgatója a Kereskedelmi és Hitelbank Életbiztosító Rt. sajtótájékoztatóján. Mindebből pedig az következik, hogy kevesebb pénz jut értékpapírokra és életbiztosításokra.

Megújul a Ferencváros

Archívum2001.11.23, 09:10

Jövő évben hozzávetőleg 2 milliárd forintot szán a ferencvárosi önkormányzat a Ferenc körút-Üllői út-Haller út-Mester utca által határolt városrész rehabilitációjára. A hátralévő felújítás azonban további 30-40 milliárdot igényel. Az eltelt tíz év alatt a terület harmadát sikerült átalakítani. A lakás- és ingatlanárak 5 év alatt megduplázódtak, ennek ellenére az épülő lakások mind elkelnek. Minderről Gegesy Ferenc polgármester tájékoztatta a Népszavát.

Ingatlanpiac: csak a lakosság optimista

Archívum2001.11.23, 17:10

Az ingatlanpiaci szereplők várakozásait mutató ingatlanbarométer értéke az idén a harmadik negyedévben 48,7 százalék volt, ami 1,1 százalékponttal alacsonyabb a második negyedéves adatnál - közölte az Ecostat. Az intézet szerint a kedvezőtlen világgazdasági konjunktúra hatása kisebb-nagyobb mértékben elérte a magyar vállalatokat is, de a lakosság várakozásai javultak a kormány gazdaságélénkítő programja és a reáljövedelmek bővülése miatt.

Kapósak a belvárosi ingatlanok

Archívum2001.11.16, 08:16

A sétálóutcák kialakítása rendkívül nagy hatással van az ingatlanárak alakulására. Budapesten a járműforgalomtól elzárt utcákban akár 100 ezer forinttal többet is elkérhetnek a lakás négyzetméteréért, mint a forgalmasabb helyeken. A legnagyobb kereslet az üzleti célra hasznosítható ingatlanok iránt mutatkozik. Bár sokak szerint a sétálóutcákba költöző multik felsrófolják az árakat, még sincs akkora kínálat, amely kielégítené a keresletet.

Sziget, ház, lakás, apartman...

Archívum2001.11.12, 08:46

Befektetési mellékletünkben egy hete a spanyol ingatlanszerzés nem is akkora titkaira voltunk kíváncsiak, ma közelebbi célpontot választunk. Alig hatórás autózással ugyanis Európa egyik legszebb tengerpartjára jutunk el, ahol a most kifejezetten fellendülő ingatlanpiacon válogathatunk kedvünkre. Horvátország másfél ezer kilométeres tengerpartjára egy-két éve tért vissza a kereslet, úgyhogy később majd masszív hozamokra tarthatunk igényt.

Külföldi befektetőket várnak a kastélyok felújításához

Archívum2001.11.09, 08:51

Tizenkét hazai kastélyt hirdetnek meg hamarosan nemzetközi tenderen, hogy felmérjék, van-e érdeklődés a piacon a műemlékekbe történő befektetésekre. Az elidegeníthetetlen műemlék épületeket nem adják el, azok hasznosítására 99 éves tartós szerződést kötnek. Az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának kastélyok, kúriák, várak ügyével foglalkozó albizottságának elnöke, Kovács Ferenc szerint az a legfontosabb, hogy kétezer magyar kastély közül minél több és minél hamarabb vendégfogadásra is alkalmas legyen.

Terjed a kamatverseny a lakáshiteleknél

Archívum2001.11.07, 08:24

Az új lakások hitelezésénél a Magyar Külkereskedelmi Bank is csatlakozott a piacon legkedvezőbb hiteldíjat kínáló OTP Bankhoz és Postabankhoz egy új - duplán támogatott - kölcsönfajtával. Az Erste Bank is évi 3 százalék alá nyomta az új lakásokra adott hitel kamatát. A kamatversenyben ezúttal visszafogottabb Földhitel és Jelzálogbank a használt lakások finanszírozásánál akarja megőrizni a piacvezető kondíciókat.

Csökken a lakásépítési kedv

Archívum2001.11.06, 10:56

A felépített lakások száma 50 százalékkal, az új építési engedélyeké pedig 10 százalékkal volt több az év első kilenc hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - tájékoztat a Központi Statisztikai Hivatal keddi gyorsjelentésében. Az adatok szerint csökken a lakásépítési kedv, csupán a fővárosban egyértelmű a növekedés.

Az új lakások hitelterhe öt százalék körüli

Archívum2001.11.02, 10:01

Éles versenyben, egyes bankoknál naponta változó elképzelések közepette alakultak ki az új lakásokra adott kölcsönök november elsejétől érvényes kamatai. A legalacsonyabb szintre az OTP Bank és a Postabank ment le, s a többségnél a hitel éves összes terhe 5 százalék közelébe süllyedt. A döntéseket megnehezítette, hogy az állami kamattámogatás megemeléséről szóló kormányrendeletet a hitelintézetek az utolsó pillanatban, szerdán reggel kapták meg írásban, egy körlevélben. Emiatt lesz olyan hitelintézet is, amelynél november 5-én, illetve a jövő hét első napjaiban még nem lehet az olcsóbb hitelre szerződni.

Ismét meghiúsult a Rózsadomb Hotel eladása

Archívum2001.10.25, 08:44

Még mindig vevőre vár a felújításra szoruló Rózsadomb Hotel. Nem sikerült tető alá hozni tegnap sem az üzletet, tudta meg a Magyar Hírlap Ternovszky Ferenctől, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) kuratóriumi elnökétől. Az ingatlan felének eladását a szakszervezeti küldöttek "obstrukciója" hiúsította meg. A szállót utoljára tavasszal akarták nyílt pályázaton eladni 2,9 milliárd forintért.

Megállt az ingatlanárak emelkedése

Archívum2001.10.19, 14:30

Az építési adatok szerint a hazai ingatlanpiac választások előtti lázban ég, kivárásra játszik - tudósított a Népszabadság. Az idei évben a közösségi beruházások (művelődési házak, sport- és szociális létesítmények) nívósabban és ezért jóval drágábban épülnek. Az ingatlanok iránti kereslet nem csökkent, mégis esnek az árak.

Új közlekedési csomópont épülhet a WTC alatt

Archívum2001.10.16, 15:37

A Világkereskedelmi Központ bérleti jogának tulajdonosa, Larry Silverstein tárgyalásokat folytat a kanadai Brookfield Properties ingatlancéggel a lerombolt tornyok helyén épülő új irodaházak, és az alattuk létesítendő közlekedési csomópont terveiről. Silverstein egyébként mintegy 7 milliárd dollárra számít a terrorakciók utáni biztosítási követelésekből, de csak abban az esetben kapja meg az összeget, ha a biztosítók két káreseményként tartják számon a szeptember 11-i katasztrófát.

Ma nem üzlet a kiadás

Gazdaság2001.10.15, 08:25

A régi, "antik" időkben, mikor nagyanyáink még gyerekek voltak, a háziúr volt az élet egyik központi szereplője. A szélesnek mondható középosztály, azon belül a tűrhetően megfizetett állami hivatalnokok sok százezres serege komoly keresletet támasztott a bérlakások piacán. Akár a havi jövedelem 50 százalékát is elvihette egy "úri" lakás fenntartása. Bérlakásban lakni ma is elég általános, csak éppen nem nálunk. A "nyugati" világban nagyon sok család egész életében béreli lakását. A fizetések nagy vásárlóereje biztosítja, hogy kényelmesen ki lehessen fizetni a bérleti díjat és a rezsit, még akkor is, ha a havi jövedelem akár 30-40 szzázalékáig ...

Megélénkült a lakásbiztosítások piaca

Archívum2001.10.09, 08:49

A magyar háztartások mindössze negyven százaléka köt lakására biztosítást. Pedig az emberek nagy részének az otthona a legnagyobb vagyona. Ha valaki biztosítani szeretné családi házát, lakását, célszerű alaposan áttanulmányoznia a társaságok ajánlatát.

Kisfia miatt nem volt a WTC-ben a Cantor Fitzerald vezérigazgatója

Archívum2001.10.02, 11:18

A szeptember 11-i terrortámadás következtében a WTC északi tornyának 101. és 103-105. emeletén működő brókercég, a Cantor Fitzerald minden New-York-i munkatársát elvesztette, összesen 700 embert. Howard Lutnick, a cég vezérigazgatója azért nem tartózkodott az épületben, mert aznap ő vitte iskolába fiát. Lutnick elmondta, hogy a jövőben csak az motiválja őt és cégét: hogy gondját viseljék az áldozatok családjainak.

Elkelhet az Empire State Building

Archívum2001.10.04, 15:57

57,5 millió dollárt ajánlott fel egy ingatlan mogul az Empire State Buildingért. A terrortámadás óta többen jelezték, hogy elhagyják az ingatlant.

Fajlagosan drágák a kis összegű lakáshitelek

Archívum2001.10.02, 08:20

Az új lakásokra felvehető hitelek havi törlesztőrészlete jelentősen csökken a pénteken meghirdetett új kamatszinten. A Magyar Hírlap kérésére elvégzett próbaszámítások szerint havonta több mint 15 ezer forinttal kisebb a törlesztés egy olyan 10 milliós kölcsön esetében, amelyet 20 évre vesz fel adósa. Félő azonban, hogy a kamattámogatás megemelése további lökést ad az építőanyagok áremelkedésének.

Kettészakadhat a lakáspiac

Archívum2001.10.01, 08:17

Az új lakásokhoz felvehető hitelek állami támogatásának bővítése és hatszázalékos maximálása önmagában nem elegendő az építkezési ütem fenntartásához - állítják a lakáshitelezéssel foglalkozó bankárok. A kölcsönök felvételét akadályozza, hogy a használtlakás-piacon csökkent a kereslet. Az ingatlanok eladása nélkül ugyanis nem lehet előteremteni az új lakás építéséhez vagy vásárlásához szükséges saját erőt, illetve induló tőkét. A bankárok szerint többek között adókedvezményekkel lehetne élénkíteni a használt lakások adásvételét.

Alig drágulnak a használt lakások

Gazdaság2001.09.26, 13:00

Lassan ismét bővül a használt lakások és az újonnan épített ingatlanok iránti kereslet - áll a GKI Gazdaságkutató Rt., a Wallis Ingatlan Rt. és a BKIK közös felmérésében. A kutatás szerint a használt lakások 3, az újak 9 százalékkal drágulnak a következő egy év során. Leginkább az üzlethelységek és a raktárok piaca élénkülhet ebben az időszakban.

A New York-i hotelek is kínlódnak

Archívum2001.09.19, 11:57

A szeptember 11-ei terroristatámadás-sorozat nemcsak emberéletben és az épületekben okozott kárt. A szállodai alkalmazottak egy része ugyanis elbocsáttatással néz szembe a csökkenő turizmus és szobakihasználtság miatt.

Az ingatlanpiac töretlen szárnyalásra számít a kormány

Archívum2001.09.18, 12:29

Építési "boom" várható Magyarországon az elkövetkező időszakban, Budapest például 3-4 milliós, pezsgő üzleti központ lesz - vázolta fel vízióját Matolcsy György gazdasági miniszter.

Rövid távon pánik alakulhat ki az amerikai tőzsdéken

Archívum2001.09.17, 12:30

Hétfőn magyar idő szerint délután 15.30 órakor újraindul a kereskedés a New York-i tőzsdéken. A nyitást megelőzően szombaton alaposan letesztelték a kereskedési rendszereket, helyreállították a megsérült telefonvonalakat, illetve megoldották a közművesítés problémáját is. Egyedül az Amex épülete sérült meg súlyosan, ezért annak részvényeivel a New York-i értéktőzsdén kereskednek majd. Elemzők szerint rövid távon kialakulhat egyfajta pánik az amerikai piacokon, több alapkezelő 5-10 százalékos zuhanásra számít a nyitást követően.

A becsapott ingatlanvásárlók félmilliárdra perlik a földhivatalt

Archívum2001.09.17, 14:47

Mintegy 520 millió forintra perlik a Fővárosi Földhivatalt azok az ingatlanvásárlók, akiket az adásvételi szerződésekkel csaptak be. A károsultak többsége a földhivatalt hibáztatja, mert hiányzott a tulajdoni lapokról a csalás lehetőségére utaló figyelmeztetés. Legtöbbször a hivatali eljárástól függetlenül hamisítják a tulajdoni lapojukat, de ha bebizonyosodik egy hivatali alkalmazottról, hogy vétett, akár hivatalvesztéssel is büntethetik.

Az Antal fejvadász cég pár hete költözött ki a WTC-ből

Archívum2001.09.13, 16:31

A Magyarországon is működő Antal International - a Washington Post online szerint - irodákat bérelt a kedden lerombolt Világkereskedelmi Központ déli 2-es épületében. A cég hazai illetékese elmondta, hogy az irodákból már hetekkel korábban kiköltöztek.

A biztosítók 10-40 milliárd dolláros kárra számítanak

Archívum2001.09.13, 07:48

Egy nappal a tragikus amerikai történések után még nem tudni, milyen nagyságú kár keletkezett épületben, infrastruktúrában és emberéletekben. Az első becslések szerint az Amerikát ért károk nagyságrendje milliárdokban mérhető - egyes becslések szerint elérheti a 40 milliárd dolláros szintet is. A WTC kettős tornyának összeomlása a világtörténelem legnagyobb káreseménye.

Óriáscégek központja volt a lerombolt World Trade Center

Gazdaság2001.09.13, 16:33

A világ legnagyobb vállalatai, köztük biztosítótársaságok, bankok irodái kaptak helyet a kedden lerombolt New York-i World Trade Centerben. Az ikertornyú épületekben becslések szerint 50 ezer ember dolgozott, és egy átlagos napon mintegy 150 ezer ember tartózkodott a toronyházakban. Egyébként ez volt a második terroristatámadás az épület ellen. 

Drágább lesz a fűtés

Archívum2001.09.12, 04:46

Jóval elmarad az idei szeptemberi átlaghőmérséklet a szokásostól, de a fűtési szezon csak október 15-én kezdődik. Sturdik Miklós, a Fővárosi Távhőszolgáltató Rt. szóvivője elmondta, hogy a hőmérséklet-csökkenésnek megfelelően lehet kérni előfűtést, amelynek díja egy átlagos, 52 négyzetméteres, 135 légköbméteres lakást figyelembe véve 178 forint naponta. Az előfűtést a törvényes képviselő (közös képviselő, fűtési megbízott) kérheti, ha a lakók részéről igény van erre a szolgáltatásra.

Lakásügyi minisztérium felállítását javasolják

Archívum2001.09.12, 15:04

Ismét legyen Magyarországon felelős Lakásügyi Minisztérium - javasolta a Társaság a Lakásépítésért Szervezet szerdán. A társaság olyan többéves program kidolgozását szorgalmazza, amely évente legalább 40 ezer új lakás építését és a lakástámogatásra fordított összegek reálértékének növelését eredményezi.

Pánik a piacokon a New York-i robbanások után

Archívum2001.09.11, 17:08

Pánik uralkodik a piacokon New York-ban és a világ többi részén is a World Trade Center épületét és a Pentagont ért támadások miatt. A New York-i tőzsdén ma már nem kereskednek, sőt holnap sem lesz kereskedés egyik amerikai piacon sem. Az európai tőzsdék jelentős zuhanást könyveltek el a támadások elindulása óta, a BUX pedig mintegy 300 pontot esett délután háromtól zárásig. Az olaj világpiaci ára is jelentősen emelkedett.

Tovább drágulnak az új lakások

Archívum2001.09.08, 19:42

Az új lakások piacán bevezetett támogatások eredményeként kedvezően alakultak az idei év első felében az épített és a tervezett lakások statisztikái - állítja a Biggeorge's International Új Otthon Centrumának legfrissebb jelentése. Gerő András üzletág-igazgató szerint az új lakásoknál - a jelenlegi trend folytatásaként - középtávon az inflációt meghaladó mértékben (reálértéken 5-7 százalék) emelkedő árak prognosztizálhatók.

Gazdát cserél a West End City Center?

Archívum2001.09.05, 08:33

Több mint félmilliárd euróért - megközelítőleg 130 milliárd forintért - gazdát cserélhet a West-End City Center, a budapesti és a pozsonyi Pólus Center - értesült a Magyar Hírlap. A tranzakció ingatlanpiaci szakértők szerint egyértelműen az évtized üzlete lehet. A lap úgy tudja, ma igazgatósági értekezletre Budapestre érkezik Peter Munk, a TrizecHahn első embere.

Olcsóbb hitel az új lakásra a Földhitel- és Jelzálogbanktól

Archívum2001.09.01, 12:31

A Földhitel- és Jelzálogbank Rt. szeptembertől 0,7 százalékponttal, 5,5 százalékra csökkenti az új lakások vásárlására és építésére felvehető kölcsön kamatát - tudta meg a Magyar Hírlap a  banktól. Az FHB lépése válasz az OTP Bank és a CIB Bank közelmúltban bejelentett kamatcsökkentésére.

Még mindig a garzon a legkeresettebb

Archívum2001.08.13, 08:18

A magyarországi lakáspiacon a legnagyobb kereslet még mindig a garzon, illetve az 50-70 négyzetméteres lakások iránt mutatkozik - írja mai összeállításában a Világgazdaság.

Hullámzó ingatlanpiaci várakozások

Archívum2001.08.31, 08:46

Szakértők is vitatkoznak azon, vajon áremelkedés vagy inkább -csökkenés lesz a hazai ingatlanpiacon. A legvalószínűbb, hogy mindkét folyamat egymással párhuzamosan jellemzi a gazdaságnak ezt a szegmensét.

Nehéz a kitörés a lakótelepekről

Archívum2001.08.17, 08:14

A lakótelepi lakások a hazai lakásállomány ötödét teszik ki. A házgyárakban gyártott óriáselemekből összeszerelt panelházak a 60-as, 70-es években a "korszerű" tömegmegoldást jelentették. A 80-as évektől a lakások értéke a többi lakástípushoz képest csak jóval lassabban növekedett.

Egyre több magyar vesz külföldön ingatlant

Archívum2001.08.27, 10:43

A forint erősödésének hatására élénkül a magyarok külföldi ingatlanvásárlásainak száma - írja a Világgazdaság. Ám míg egyes szakértők szerint inkább a befektetési célú vásárlások nőnek, mások szerint a saját célra történő tulajdonszerzések dominálnak majd.

A pénzintézetek közötti verseny tovább csökkenti a lakáshitelek kamatait

Archívum2001.08.24, 08:51

Az új lakásokra felvehető, úgynevezett kiegészítő kamattámogatásos hiteleknél ősszel tovább morzsolódhatnak a kamatok, hogyha az OTP Bank és a CIB Bank díjcsökkentő lépését az FHB is követi. A piacon a kamatból és a kezelési költségből álló hiteldíj tekintetében a CIB kínálja a legalacsonyabb, 7 százalékos mértéket, a második legjobb ajánlat az OTP Banké 7,5 százalékkal, az FHB ajánlata pedig 7,7 százalék. Az FHB - a lap információi szerint - hamarosan mérlegeli a kamatok módosítását.

Évtizednyi jövedelem kell a lakásszerzéshez

Archívum2001.05.28, 08:42

Megtévesztő és ellentmondásos képet tükröz a mai magyarországi lakáshelyzet. Míg ugyanis a lakástulajdon aránya alapján úgy tűnik, hogy Magyarország a gazdag országok közé tartozik, hazánkban az uniós átlagnál 2,5-3-szor hosszabb ideig tart egy-egy lakás árának előteremtése.

Emelkednek a lakásárak

Archívum2001.08.21, 08:21

Jövőre várhatóan 10-11 százalékkal emelkednek a lakásárak. Nem marad el a drágulás annak ellenére sem, hogy az utóbbi hónapokban szinte teljesen megállt a használt lakások értékesítése, s a korábbinál kevésbé keresettek az új otthonok is.

Idén 15 százalékkal drágulnak az ingatlanok

Archívum2001.08.14, 12:58

Az ingatlanpiaci szereplők várakozásait mutató ingatlanbarométer értéke az idén a második negyedévben 49,8 százalék volt, ami 4,6 százalékponttal magasabb az első negyedéves adatnál. A mutató azt jelzi, hogy az év további részében mérsékelt, kiegyensúlyozott növekedés várható az ingatlanpiacon, és a tavaly őszi megtorpanás után már erősödik a piaccal kapcsolatos optimizmus.

Élénkülő ingatlanforgalom a Velencei-tónál

Archívum2001.07.30, 10:53

Az elmúlt hetekben ismét növekedett a Velencei-tavi ingatlanok iránti kereslet: érdeklődés elsősorban a 10 millió forintnál drágább, jó állapotban lévő házak és a kifejezetten régi parasztházak iránt mutatkozik. Szakértők szerint az M7-es felújítsa tovább növelheti a keresletet.

Élénkül a lakásépítési kedv

Archívum2001.08.06, 11:57

Ez év első felében 8200 befejezett lakásra adták ki a használatba vételi engedélyt az építésügyi hatóságok, ami 43 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Építési engedélyt 21 ezer új lakásra adtak ki, ami 18 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában kiadott engedélyek száma. Az új lakások átlagos alapterülete 102 négyzetméter.

Hét éve változatlan a szocpol

Archívum2001.08.06, 08:46

Hét éve változatlan mértékű az új lakás építéséhez igénybe vehető szociálpolitikai támogatás. A szocpol egy hatályos kormányrendelet értelmében legfeljebb az építkezés-vásárlás költségeinek 65 százalékát fedezheti. Ma ez már szóba sem jöhet: az egy-, illetve többgyermekes családok a továbblépéshez szükséges összeg legfeljebb 10-15 százalékát tudják fedezni az állami forrás révén. A központi támogatás elértéktelenedése miatt sok család maradásra kényszerül.

Növekszik az internet szerepe az ingatlanforgalmazásban

Archívum2001.07.27, 08:27

Egyre több ingatlanközvetítő és magánember hirdet eladó lakásokat az interneten, a világháló használata az ingatlanpiaci szereplők körében is rohamosan terjed. Az adatbázisok nagy része ellenőrizetlenül és egymástól függetlenül működik. Gyakori, hogy a hálón ajánlott épületek csak vevőcsalogatók, s a valóságban nem léteznek.

Élénkülhet a piac a kedvezmények nyomán

Archívum2001.07.26, 08:43

A kormány lakáspolitikai döntései élénkíthetik az új mellett a használt lakások piacát is, folytatódhat a lakásépítések számának növekedése. A fő cél - mint az a miniszterelnök nyilatkozatából is kiderült - a kis- és közepes jövedelmű polgárok saját lakáshoz juttatása. Akad azonban, aki fenntartásait hangoztatja, mert például az állami kamatkedvezményeknél bejelentett változás legfeljebb a kiszámíthatóságot növeli, a ténylegesen fizetendő összeg nem lesz kevesebb.

Bővülnek a lakástámogatások

Archívum2001.07.26, 18:21

Harmadával csökken a lakáskölcsönök havi törlesztő-részlete a kormány számításai szerint a kedden bejelentett, további lakástámogatási kedvezmények után. A kabinet 20-ról 40 százalékosra emelte a lakáshitel-részletek adókedvezményét, és a hitelek futamideje is a jelenlegi 10 évesről 20 évesre nőhet. A használt lakás vásárlása esetén igénybe vehető kedvezményes hitel kamata 1,5 százalékponttal mérséklődik.

Érdekeltségeinek eladása növelte a British Telecom nyereségét

Archívum2001.07.26, 13:23

Nagy-Britannia második legnagyobb távközlési vállalata, a British Telecom (BT)első negyedévi profitjának növekedését jelentette be csütörtökön. A növekedés a társaság különböző ingatlanainak és érdekeltségeinek eladásával magyarázható. Az értékesítésből befolyt összeg egy részét a British Telecom a felgyülemlett adósságainak törlesztésére fordítja.

A kormány nem növeli a lakáshitelek kamattámogatását

Archívum2001.07.24, 10:15

Nem került be a kormány előterjesztésébe az új lakás vásárlásához vagy építéséhez felvehető hitelek kamattámogatásának 2 százalékos növelése, így az továbbra is 8 százalék marad. A korábbi 4,5 százalékról ugyanakkor 6 százalékra emelkedik a jelzáloglevelek kamattámogatása. Az elképzelések szerint a panelből kiköltöző, és nagyobb lakást vásárló nagycsaládok igényelhetik a gyerekek után járó szociálpolitikai támogatás felét.

Támogatnák a panellakásból kiköltözőket

Archívum2001.06.12, 09:03

Panelből kivezető programmal kívánja előremozdítani a lakótelepi lakásokban élők új otthonhoz jutását a Fidesz. Terveik szerint különféle állami és önkormányzati támogatásokkal segítenék a rászorulókat, hogy könnyebben továbbköltözzenek.

Panelból társasházba állami segítséggel

Archívum2001.05.31, 10:06

A Világgazdaság információi szerint várhatóan még az idén kibővül a Széchenyi Terv otthonteremtési programja: a lap úgy tudja, hogy a lakótelepi kivezető program segítségével a jelenleg panellakásban élők egy része kisebb társasházba költözhetne állami támogatással.

Nőhet az új lakás építésére felvett hitelek adókedvezménye

Archívum2001.07.19, 12:56

A jelenlegi 20 százalékosról 40 százalékosra nőhet az új lakás építésére felvett hitelek adókedvezménye, amennyiben a parlament az ősszel elfogadja a Fidesz javaslatát. A párt elnöksége azt is kezdeményezte, hogy a jelzáloglevelek állami kamattámogatása 1,5 százalékponttal növekedjen - mondta csütörtökön Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárca vezetője arról nem szólt, hogy a tervezett intézkedések hogyan érintik a kétéves költségvetést.

Árvíz után sem nő a biztosítási kedv

Archívum2001.03.19, 08:49

Nem növeli hosszabb távon az emberek biztosításkötési hajlandóságát az árvízveszéllyel való szembesülés. A Magyar Hírlap által megkérdezett szakemberek szerint idén sem sokkal nagyobb a biztosított lakások és termőföldek aránya a Tisza menti településeken, sőt egyes társaságok kisebb vissza-esést is tapasztaltak. 

A magas árak és a hitelkamatok miatt áll a használtlakás-piac

Archívum2001.07.02, 08:26

A kormány lakáspolitikája nem a mobilitást szolgálja, sokkal inkább az ipar fejődésének kedvez - vélik szakértők. Az állam ugyanis az új lakások vételéhez és építéséhez ad támogatást, a használt lakások adásvételét nem ösztönzi. Pedig évente ötször annyi használt lakást értékesítenek, mint újat. Ráadásul mindez éppen a legrászorultabbaknak hátrányos. Az állami támogatással megvásárolható otthonok négyzetméterára elérhetetlen számukra, a használt lakás esetén pedig a piaci kamat megfizethetetlen.

Megduplázódhat a hitelt igénylők száma

Archívum2001.06.29, 08:31

Ugrásszerűen nőhet a kedvezményes, új lakáshoz hitelt igénylők száma, ha a kormány a futamidő kitolásával párhuzamosan 8 százalékról 5-re mérsékli a kamatot. Igaz, ez is csak a jómódúak lehetőségeit növeli, hiszen az építési árak miatt az átlagbérből élők így sem tudják vállalni a részleteket.

Rombolás helyett más szerepet keresnek a régi üzemcsarnokoknak

Archívum2001.06.29, 08:36

Az elmúlt száz évben a fővárosi gyártelepek jelenős részét az értékes, belső városrészekben építették fel. Nagy részüket már lerombolták, helyükre lakásokat, lakóparkokat és bevásárlóközpontokat emeltek. Ma már, nyugati és amerikai példákat követve, egyre inkább törekednek az izgalmas ipari formák megőrzésére, miközben az épületeket hatalmas pénzekért hozzáigazítják a modern kor elvárásaihoz.

Lakásépítés: 46 százalékkal több építési engedély 2000-ben

Archívum2001.06.12, 10:35

Tavaly 44 700 ezer új lakás építésére szóló engedélyt adtak ki, ami 46 százalékkal több, mint 1999-ben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki gyorstájékoztatójából. A gyorsjelentés szerint az építésügyi hatóságok 2000-ben 21600 lakás használatbavételét regisztrálták, ami 12 százalékos emelkedés 1999-hez viszonyítva. A hivatal szerint az új építési engedélyek számának emelkedése a központi támogatsások eredményeként értékelhető.

A legtöbbször a hitellehetőség és nem a szükséglet a lakásvásárlás oka

Archívum2001.06.27, 11:27

A legtöbb lakásvásárló igénybe veszi az államilag támogatott kamatozású kölcsönöket, a vásárlások nagy részének azonban éppen a kedvezményes kölcsön nyújtotta lehetőség és nem a szükséglet az oka. Az összes lakásvásárló 5 százalékának nem volt korábban lakása.

Véget ért a fővárosi lakás árak drasztikus emelkedése

Archívum2001.06.25, 09:53

Tavaly 67,82 százalékkal nőtt a budapesti lakóingatlanok irányára az előző évhez képest, ám az idén az első félévben átlagosan csak 24,5 százalékos drágulás figyelhető meg e körben az előző év azonos időszakához képest - derül ki az Irányáras Ingatlan Adattár 2001 első félévi kiadványából.

Eladó minden foghíjtelek

Archívum2001.06.22, 08:45

A telekárak az elmúlt években majd' háromszoros árukra emelkedtek. Közben a lakások értéke már csak lassabban növekedik, a piacon túlkínálat alakult ki. A belső kerületekben mára elfogytak a beépítésre alkalmas üres telkek. Az építési vállalkozók foghíjtelkekre és alacsony, rossz állapotú házak helyére emelnek új épületeket. A szabályozások és az ingatlanárak nem kedveznek az építkezéseknek.

Engedély nélküli távhőszolgáltatók

Archívum2001.06.18, 08:32

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség által vizsgált 51 önkormányzati tulajdonban lévő távhőszolgáltató 25 százaléka engedély nélkül üzemel - derül ki a felügyelet összefoglalójából. Magyarországon 105 településen mintegy 110 szolgáltató végez távhőszolgáltatást, ami 650 ezer lakást, a lakosság 20 százalékát érinti. A 110 társaság több mint 95 százaléka önkormányzati tulajdonban van.

GKI: lejtőn az ingatlanpiaci konjunktúraindex

Archívum2001.06.18, 08:29

A fővárosi ingatlanpiaci konjunktúraindex összesített értéke áprilisban mínusz 8,3 volt - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. felméréséből. A múlt év egészében az index 6,5, decemberben 0,4 volt. A konjunktúraindex a lakások, irodák, üzlethelyiségek és raktárak piacán a kereslet és a kínálat jövőbeni alakulását mutatja, illetve azt is előrejelzi, hogy az egyes ingatlanfajták forgalmazói, illetve építtetői számítanak-e nagyobb ingatlanberuházásokra, illetve bővülő forgalomra. A negatív tartományban lévő index kínálati, a pozitív index keresleti piacot jelez.

Pesszimisták az ingatlanpiaci szereplők a túlkínálat miatt

Archívum2001.06.16, 10:41

A fővárosi ingatlanpiaci konjunktúraindex összesített értéke áprilisban mínusz 8,3 volt derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. felméréséből. A múlt év egészében az index 6,5, decemberben 0,4 volt.

A távhőszolgáltatók negyede engedély nélkül üzemel

Archívum2001.06.16, 10:45

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség által vizsgált 51 önkormányzati tulajdonban lévő távhőszolgáltató 25 százaléka engedély nélkül üzemel. Magyarországon 105 településen mintegy 110 szolgáltató végez távhőszolgáltatást, ami 650 ezer lakást, a lakosság 20 százalékát érinti.

Szeptembertől nőhet a lakáshitelek támogatása

Archívum2001.06.14, 08:37

Szeptembertől várhatóan nő a lakáshitelek kamattámogatása, így az új lakás vásárlásához és építéséhez felvehető kölcsön után a jelenlegi nyolc százalék helyett hat százalék kamatot kell majd fizetni - értesült a Világgazdaság. A tervek szerint nő a támogatás ideje, 10-ről 15 évre. Változik a felvehető hitel nagyságrendje is, tízmillió forint helyett akár 15 millió forint is igényelhető majd.

Megválik ingatlanainak egy részétől a British Telecom

Archívum2001.03.23, 11:54

Mintegy 3 miilárd dollárért értékesíti néhány ingatlanát a British Telecom. Erre a lépésre nagy összegű adósságának törlesztése miatt van szükség. Minden bizonnyal a felkínált ingatlanok között van a távközlési cég székháza is.

Aránytalan a lakástámogatás

Archívum2001.06.13, 08:35

Nem a tényleges rászorultságot veszi figyelembe a lakástámogatási rendszer - figyelmeztetnek szakértők. Így gyakran éppen azok nem jutnak támogatáshoz, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá. Hazánkban ugyanis nem a lakók tényleges jövedelemviszonyai alapján ítélik oda az állami pénzeket, hanem az adott lakás sajátosságait veszik figyelembe.

Soros György is pályázik a British Telecom ingatlanjaira

Archívum2001.03.23, 11:58

A British Telecom eladásra kínált ingatlanjait várhatóan a Land Seurities Trillium, valamint a Soros György érdekeltségébe tartozó Mapeley konzorcium vásárolja meg, mintegy 2,9 milliárd dollárért. Az ingatlanok értékesítésére azért kerül sor, mert a brit távközlési cég közel 30 milliárd fontos adósságot halmozott fel az UMTS-engedélyek megvásárlásával.

A British Telecom eladja ingatlanainak egy részét

Archívum2001.06.13, 11:02

A British Telecom szerdai közleményében bejelentette, hogy adósságainak csökkentése érdekében 2,3 milliárd fontért - 3,2 milliárd dollárért - eladja nagy-britanniai ingatlanainak egy részét a Telereal Holdingnak - írja a CNNfn. Az eladásokból befolyó összeget a közel 30 milliárd fontot kitevő adósságainak törlesztésére fordítja a brit távközlési cég.

Előretörtek az építési vállalkozók

Archívum2001.06.12, 10:34

Az idén az első negyedévben kiadott építési engedélyek száma 50 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakában kiadott engedélyek számát. Ez azonban, állítják a hozzáértők, még egyáltalán nem azt jelenti, hogy ennyivel több új lakás készül el.

Az engedéllyel rendelkezők fele épít lakást

Archívum2001.06.12, 10:39

Az elvi építési engedéllyel rendelkezőknek csupán a fele vág bele a tényleges lakásépítésbe Magyarországon - írja mai számában a Világgazdaság. Az üzleti lap szakértőktől származó információi szerint az építési engedélyeket vélhetően többen csak spekulációs célból szerezték be, illetve sokan csak később kezdenek hozzá a tényleges kivitelezéshez.

Az engedéllyel rendelkezők fele épít lakást

Archívum2001.06.12, 10:40

Az építési engedéllyel rendelkezőknek csupán a fele vág bele a lakásépítésbe - állítja a Világgazdaság szakértői elemzésekre hivatkozva. Az állítást alátámasztja az a tény is, hogy a növekvő igényekre apelláló építőanyag-gyártó - a Wienerberger - elnapolta 5 milliárdos zöldmezős beruházásának idei évre tervezett megvalósítását.

Hétéves haladékot javasol az unió a földvásárlásra

Archívum2001.05.04, 16:04

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az EU a termőföld és a természetvédelmi területek esetében hét -, a második ingatlanok esetében pedig ötéves átmeneti mentességet biztosítson az újonnan csatlakozó országok számára az uniós szabályozás alól. Magyarország tíz, illetve öt évig kívánja fenntartani a jelenleg is érvényes korlátozásokat.

Hullámhegyen az ingatlanárak

Archívum2001.04.06, 08:18

A Dunakanyar Magyarország egyik ékszere. Építészeti és természeti kincsei miatt az idegenforgalom egyik központja. Épp ezért a vízparti városok és települések feladatuknak érzik, hogy ingatlanberuházásaikat összehangolják a turisztikai fejlesztésekkel, s egy összeg ráfordításával egyszerre két területet szolgáljanak.

Idén 3,6 milliárd forint támogatás jut bérlakások építésére

Archívum2001.04.02, 12:11

A bérlakás-program keretében az önkormányzatok 3,6 milliárd forint támogatást kapnak 2001-ben. Az elmúlt évben kiírt pályázatok eredményeként 42 önkormányzat összesen 838 lakást építhet, vásárolhat vagy alakíthat ki. A nyertesek között több megyeszékhely is található, valamint a fővárosban a IV., a VI., a VIII., illetve a XI. kerület.

Csökkennek a lakáshitelek kamatai

Archívum2001.03.12, 11:52

Csütörtöktől alacsonyabb kamatok mellett juthatnak kölcsönökhöz az ügyfelek a Földhitel és Jelzálogbanktól. Az kedvezőbb feltételek nem csak az új lakást építőkre, vásárlókra, hanem a használt lakásukat felújítani, bővíteni szándékozókra is vonatkoznak. A jövőben telekvásárláshoz is egyszerűbben és alacsonyabb kamatok megfizetése mellett juthatunk kölcsönhöz.

Továbbra is népszerűek a magyarországi ingatlanok

Archívum2001.02.20, 14:02

Az elmúlt évben összesen mintegy 30-40 milliárd forintot költöttek külföldiek magyarországi ingatlanok vásárlására. A legtöbb házat, lakást, tanyát, valamint üdülőt továbbra is Budapesten, illetve a Balaton környékén - elsősorban, Somogy-, és Zala-megyében- vásárolják.

Újabb támogatás bérlakásokra

Archívum2000.12.27, 17:10

Újabb 3,9 milliárd forint állami támogatást kapnak az önkormányzatok bérlakások létesítésére - tette közzé szerdán a Gazdasági Minisztérium (GM) közleményben. Az állami támogatású bérlakás-program keretében ezúttal 44 pályázatra, 40 önkormányzatnak 945 lakás építését, megvásárlását vagy alakítását segíti az állam. Ezzel az idén összesen már mintegy 9,4 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást nyertek el pályázat útján az önkormányzatok, amelynek felhasználásával 2491 bérlakás épül.

Élénk magyar érdeklődés a külföldi ingatlanpiacon

Archívum2000.11.07, 10:50

Továbbra is élénk a magyarok külföldi ingatlanok iránti érdeklődése. A várakozások szerint az idén mind értékben, mind az ügyletek számában növekedés várható az elmúlt évhez képest - értesült a Világgazdaság.

Előző
Következő