infláció

címke rss

A rendszerváltás óta a legnagyobb ütemben nőtt a magyar GDP

Gazdaság2018.12.18, 13:32

2018 harmadik negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 4,9, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 5,2 százalékkal nőtt, több mint fél százalékponttal meghaladva az elemzői várakozásokat. A kiigazított adatok alapján a gazdaság a rendszerváltás óta mért leggyorsabb ütemben bővült. A harmadik negyedéves növekedés az Európai Unióban a legnagyobbak között volt – olvasható a Századvég Gazdaságkutató prognózisában.

Eldőlt a fúrt kutak sorsa, és pozitív fordulat jön a bedőlt lakáshiteleknél

Gazdaság2018.12.16, 12:32

Jelentősen csökkent az infláció, az építőipar továbbra is nagyon húz, az ALDI pedig újra ledobta a bérbombát. Újabb autóipari beruházás mellett egy multinacionális vállalat is érkezik Magyarországra, Elon Musk pedig jelezte, hogy hajlandó lenne megvenni a General Motors gyárait.

Jelentősen csökkent az infláció

Gazdaság2018.12.11, 13:59

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára nőtt jelentős mértékben.

A béremelkedés a gazdaságot serkenti

Gazdaság2018.11.18, 11:17

Folyamatban volt és van egy jelentős béremelkedés, ez azonban nem az inflációt serkenti, hanem a gazdaságot - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Megnyílt a hiperinfláció poklának újabb kapuja

Gazdaság2018.11.15, 13:39

Újabb inflációs válsággóc alakult ki a világban, ráadásul abban a részében, ahová csak alig néhány éve köszöntött be a viszonylagos nyugalom. Miközben Dél-Amerikában Venezulea továbbra is elkeseredett küzdelemet folytat a hiperinflációval, amely összeroppantotta az olajfüggő gazdaságot, Zimbabwe pedig képtelen megoldást találni az amerikai dollár hiányára, Kelet-Afrikában új helyen ütötte fel fejét a baj. Most Szudánból, a világ egyik legszegényebb országából érkeznek aggasztó hírek.

Tovább gyorsult októberben az infláció

Gazdaság2018.11.08, 11:11

Októberben a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál az előző havi 3,6 százalékos emelkedést követően. Szeptemberhez viszonyítva átlagosan 0,5 százalékkal nőttek az árak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Hatéves csúcson az infláció az euróövezetben

Gazdaság2018.10.31, 12:21

Októberben hatéves csúcsa közelébe gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben és felülmúlta az Európai Központi Bank 2 százalék közeli célszámát.

Korábbi, hajmeresztő gazdasági intézkedést töröl el ez az ország

Gazdaság2018.10.26, 08:41

Zimbabwe kormánya bejelentette, megszünteti az alapvető áruk és élelmiszerek behozatalának tilalmát, hogy megakadályozza az elmúlt hetekben a pánikfogyasztás miatt eluralkodó áruhiányt.

Kifogyott egy ország a dollárból, ezért sorra zárnak be az éttermei

Gazdaság2018.10.12, 18:56

Egyelőre nem látni a végét a hiperinflációval és a dollár hiányával küzdő Zimbabwe kálváriájának. A keményvaluta elapadása most a vendéglátás szektorát fenyegeti – írja az Africanews.

Kis mértékben emelkedtek az árak szeptemberben

Gazdaság2018.10.09, 10:33

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál; augusztushoz viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egymillió százalékos lehet idén a venezuelai infláció

Gazdaság2018.10.09, 08:03

Elérte a 233 százalékot az infláció Venezuelában szeptemberben, tavaly és idén szeptember között pedig az éves infláció 342 ezer 161 százalékos volt–- tudatta hétfőn az ellenzéki többségű parlament legfrissebb jelentésében.

Az olajár miatt van nagy bajban a világ harmadik legerősebb gazdasága

Archívum2018.10.03, 12:08

Rekord mélységbe szakadt idén az indiai rúpia, és az elemzők szerint a gyengülés üteme nem is fog lelassulni belátható időn belül. Még akkor sem, ha az indiai jegybank ezen a héten kamatot emel.

Továbbra is kiemelkedő a magyar gazdaság növekedése

Gazdaság2018.09.26, 14:22

A magyar gazdaság felülmúlja az elemzői várakozásokat. Egyre kevesebb Magyarországon a munkanélküli, az emberek egyre többet keresnek, így az alacsony inflációs környezetben a költések is megélénkültek. A gazdaságot a beruházások is hajtják. Emiatt a Századvég emelte a 2018-as évre vonatkozó kilátásait, 4,4 százalékos GDP-növekedést vár az intézet.

A jegybank kiengedné a gőzt az amerikai gazdaságból

Archívum2018.09.25, 13:55

A piaci szereplők és az elemzők szinte teljesen biztosra veszik, hogy az amerikai jegybank szerdán újabb kamatemelést jelent majd be. Miközben az amerikai gazdaság igen erősen teljesít, a Fed egyre jobban szeretné lazítani a szelepet, elkerülve a túlhevülést – és az esetleges robbanást.

A jegybankja vezetheti a mélybe az eurózónát

Archívum2018.09.21, 14:49

Az Európai Központi Bank már a válság után is csak nagyon lassan és elég bizonytalanul kezdte el kezelni a helyzetet. Ennek negatív hatásait pedig még ma is érezzük, mi több, az eurózónán belüli ellentétes érdekek csatája csak még tovább növeli a kockázatokat. Mindeközben az eurójegybank vezetése optimista, bár a viharfelhők már jól látszanak.

Mindenkit megdöbbentett a brit infláció

Archívum2018.09.19, 15:49

Komoly meglepetést okozott a brit infláció, amely a vártnál érezhetően magasabb volt. Mindeközben a Statisztikai Hivatal közlése szerint Londonban hosszú évek óta nem látott mértékben csökkentek az ingatlanárak, ami az országos áremelkedés ütemét is alaposan lehúzta.

Tulajdonosváltás a Mammutnál, és jön a MOL gigaberuházása

Gazdaság2018.09.16, 15:45

A héten eladták a Mammut bevásárlóközpontot, amely a NEPI Rockcastle dél-afrikai ingatlanbefektető és -fejlesztő vállalaté lett. Ők vették meg korábban az Aréna Plázát is. A török jegybank 17,75 százalékról, 24 százalékra emelte az alapkamatot, a hazai szakértőknek pedig az építőipar elképesztő teljesítménye okozott meglepetést. Emellett bemutattuk, hogy mit rejt az internet sötét oldala, és beszámoltunk a MOL gigaberuházásáról is.

Equilor: pozitívak a világgazdasági kilátások

Gazdaság2018.09.12, 13:36

Továbbra is növekedés jellemzi a világgazdaságot, azonban a jövővel kapcsolatban egyre több a bizonytalanság és a kockázat az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint. Miközben az Egyesült Államok egyre intenzívebb kereskedelmi háborúi a tengerentúli gazdaság növekedésére egyelőre nincsenek kifejezetten negatív hatással, ugyanez az Európai Unióra és a fejlődő térség piacaira nem mondható el.

Júliushoz képest nem változott a hazai infláció

Gazdaság2018.09.11, 10:09

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok és a dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Varga Mihály: Nincs értelme tárgyalni ezzel az Európai Bizottsággal

Gazdaság2018.09.01, 09:43

Mindenkit pozitív értelemben lepett meg a második negyedéves kedvező adat, amivel dobogósok vagyunk az Európai Unióban – mondta Varga Mihály az Origónak adott interjújában. A pénzügyminiszter szólt arról is, hogy az eredményszemléletű hiány nincsen veszélyben, a Pénzügyminisztérium továbbra is 2,4 százalékos hiánycél teljesülésével számol. Varga Mihály szerint nem biztos, hogy ezzel az összetételű Európai Bizottsággal van értelme a tárgyalásoknak a következő uniós ciklus költségvetéséről, mivel a 2019-es választások után új testület áll majd fel. Viszonylag nagy esélye van, hogy a következő bizottság elnökét nem Junckernek hívják – ...

Év végéig tovább emelkedhetnek a bérek

Itthon2018.08.25, 13:09

Tovább emelkedhetnek a bérek az év végéig, ugyanakkor az inflációt és a gazdasági növekedést meghaladó emelkedésnek van határa - mondta Regős Gábor, a Századvég elemzője szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Földbe állt Venezuela, miután bevezették az új bolivart

Gazdaság2018.08.22, 15:34

Minden jel arra mutat, rosszul sikerült az új „szuverén bolivar", azaz Venezuela régi-új pénznemének bevezetése. A BBC arról ír, hogy a bevezetését követő első munkanap szinte országos gazdasági dermedtségben telt: sem a kereskedők, sem a lakosok nem tudnak mit kezdeni az öttel kevesesebb nullát tartalmazó pénzzel.

Nem történt változás, maradt az alapkamat

Gazdaság2018.08.21, 16:35

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyetlen horgonya az infláció, az inflációs cél fenntartható eléréséhez az alapkamat, valamint a laza monetáris kondíciók fenntartása továbbra is szükséges – indokolta a monetáris tanács a kamat szinten tartását a keddi ülést követően kiadott közleményében.

Szárnyal a magyar turizmus és az építőipar, roham indult az albérletekért

Gazdaság2018.08.12, 10:46

Bár a héten a hőség volt az úr, a gazdasági élet sem áll le. A napokban távozott a Pepsi vezetője, míg Elon Musk pedig Twitteren közölte, hogy fontolgatja a Tesla tőzsdei kivonulását. Magyarországon a felvételi ponthatárok kihirdetése után hatalmas roham indult az albérletekért, sok lakástulajdonos csak a pontszámok közzététele után dobta piacra az ingatlanát. A magyar turizmus a nagy melegben szárnyal, és folyamatosan dönti a rekordokat, megteltek a balatoni strandok, és kiderült az is, hogy mikor jelenik meg a Waymo első önvezető taxija.

Nézze meg a modern történelem legértéktelenebb pénzeit

Gazdaság2018.08.11, 20:26

A történelem során az infláció meglehetősen gyakori jelenségnek számít, azonban most bemutatjuk azokat az extrém eseteket, amikor gyakorlatilag egy talicskányi pénzzel kellett elmenni megvenni a legalapvetőbb dolgokat.

Júliusban megszaladt a magyar infláció

Gazdaság2018.08.08, 13:04

Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok, valamint a dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Itt szabadulhat el az újabb inflációs pokol

Gazdaság2018.08.06, 12:06

Június hónapban 63 százalék fölé kúszott az infláció mértéke Szudánban, Afrika és egyben a világ egyik legszegényebb országában. Az adatot a kartúmi központi statisztikai hivatal tettel közé, jelenti az Africanews.

Öt nullát eltörölnek a venezuelai bolivárból

Gazdaság2018.07.26, 08:02

A korábban tervezett három helyett öt nullát vágnak le a venezuelai pénznem, a bolivár végéről a hiperinfláció miatt - jelentette be Nicolás Maduro venezuelai elnök, helyi idő szerint szerdán. A lépés vélhetően azzal áll összefüggésben, hogy a Nemzetközi Valutaalap előrevetítései szerint a dél-amerikai országban az infláció elérheti akár az egymillió százalékot az év végéig.

Egy ország a katasztrófa szélén, jöhet a végső összeomlás?

Gazdaság2018.07.24, 17:04

Az IMF prognózisa szerint Venezuelában az infláció az idén elérheti az egymillió százalékot. Ez az egyik legsúlyosabb hiperinflációs helyzetet idézné elő a modern kori történelemben.

Az infláció dönthet az amerikai gazdaság sorsáról

Archívum2018.07.23, 15:57

Miközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed folyamatosan szigorítja a monetáris politikáját, az elmúlt napokban Donald Trump azért kritizálta a központi bankot, mert szerinte nehezíti a gazdaság talpra állását. A valóban döntő szempont az infláció lehet, mivel a nagy kérdés az, elkezdenek-e elszállni az amerikai árak.

Mi lesz az inflációval? Megáll három százalék környékén?

Gazdaság2018.07.20, 18:19

A júniusi adatok alapján az infláció 3,1 százalék volt, ami azt jelenti, hogy a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júniusban. Ahogy azt a jegybank júniusi Inflációs Jelentésében is jelezte, az infláció átmenetileg enyhén 3 százalék fölé emelkedhet, amely lényegében egyetlen termékhez - a benzin árához - kapcsolódik – mondta az Origónak Várhegyi Judit, a jegybank főosztályvezetője.

Egy szektornak kimondottan kedvez a kereskedelmi háború

Gazdaság2018.07.19, 17:56

Miközben az amerikai vállalatok jelentős része fogja a fejét és panaszkodik Donald Trump Kínával folytatott vámháborúja miatt, legalább egy olyan szektor van, amely kifejezetten örül a konfliktusnak: a textilipar.

MNB: a dráguló üzemanyag miatt nőtt az infláció

Gazdaság2018.07.10, 15:28

Emelkedett az üzemanyagok inflációhoz való hozzájárulása júniusban, az élelmiszerek és a keresletérzékeny termékek az előző hónaphoz hasonló mértékben befolyásolták az infláció alakulását, közölte az MNB.

Főleg az olajár-emelkedés hajtja az inflációt

Gazdaság2018.07.10, 10:15

Elsősorban az üzemanyagárak hajtották felfelé a fogyasztói árakat júniusban is, ez azonban csak átmenetileg dobhatja meg az inflációt. Az olajár-emelkedés közvetlen hatásának kifutásával idén éves szinten 2,7, jövőre pedig 3,1 százalékos inflációval kalkulál a jegybank a legutóbbi inflációs jelentése szerint.

A Raiffeisen elemzői 4,2 százalékra növelték idei GDP-várakozásukat

Gazdaság2018.07.05, 15:20

A Raiffeisen elemzői 4,2 százalékra növelték idei GDP-várakozásukat a korábbi 3,8 százalékról, jövőre pedig 3,4 százalékos gazdasági bővülést jósolnak.

Ők lesznek 2019 legnagyobb nyertesei

Itthon2018.06.27, 10:59

2019-ben fegyelmezett gazdálkodás mellett is több jut a családok támogatására, a gyermekvállalás ösztönzésére, a munkahelyteremtésre, a nyugdíjak reálértékének megőrzésére, a gazdaság fejlesztésére, de az ország határainak védelmére is - minderről Varga Mihály beszélt a jövő évi költségvetés általános vitájában. A pénzügyminiszter elmondta, a kormány 4,1 százalékos GDP-bővüléssel számol jövőre 2,7 százalékos infláció mellett, és a ideinél alacsonyabb, 1,8 százalékos hiánycélt tervez. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke úgy értékelte a büdzsé tervezetét, hogy az hozzájárul a fenntartható gazdasági növekedéshez. 

Az MNB módosított a GDP és az inflációs várakozásokon   

Gazdaság2018.06.19, 16:03

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) emelte az idei GDP- és infláció-előrejelzését. A korábban várt 4,2 százalékkal szemben 4,4 százalékos GDP-bővülést vár a jegybank, míg a várható infláció mértékét 2,5 százalékról 2,8 százalékra emelte.

Az amerikai jegybank fölkavarhatja az állóvizet

Archívum2018.06.13, 14:47

A várakozások alapján közép-európai idő szerint szerda este negyedpontos kamatemelést jelent majd be az amerikai jegybank. Ez a lépés várhatóan nem fogja felforgatni a piacokat, azonban akár meglepetések is jöhetnek a Fedtől.

Irreális bérigények és kevés munkaerő a Balatonon

Gazdaság2018.06.10, 18:54

A héten újabb botrányba keveredett a Facebook, ezúttal kínai mobilgyártóknak adták el a felhasználók adatait. Kiderült az is, hogy a Spar beszáll az élelmiszer házhoz szállításba, a Balatonnál pedig továbbra is komoly a munkaerőhiány, a bérelvárások pedig irreálisak. Beszámoltunk arról, hogy Izrael miként küzdötte le a vízhiányt.

KSH: 3 százalék alatt maradt az infláció

Gazdaság2018.06.08, 09:57

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az előző hónaphoz képest pedig 0,6 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Szólhat a vészharang? Beütött az infláció az eurózónában

Archívum2018.06.01, 16:39

A várakozásokat jócskán felülmúlva, 1,9 százalékos volt az eurózóna inflációs rátája májusban. Ezzel lényegében teljesült az eurójegybank célja, de a kérdés az, mennyire lesz tartós ez az adat, és mindez milyen módon befolyásolhatja az euróövezet kamatait.

Az olajár felforgathatja az egész eurózónát

Gazdaság2018.05.31, 08:37

Bár az euróövezetben mért alacsony infláció visszafogta az Európai Központi Bank szigorításával kapcsolatos várakozásokat, az egyre emelkedő olajár igencsak felforgathatja a jelenlegi helyzetet. Vagyis az európai fogyasztói árak elkezdhetnek olyan ütemben emelkedni, hogy az eurójegybanknak a vártnál hamarabb vagy gyorsabb ütemben kell lépnie.

Gyűlnek a felhők az ázsiai gazdaságok fölött

Archívum2018.05.09, 15:03

Egyre sérülékenyebbek az ázsiai gazdaságok, bár a régió növekedése egyelőre erős – mondja a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A jegybanki szigorítások, a protekcionista gazdaságpolitikák, valamint az esetleges piaci korrekciók egyaránt fenyegetik a térséget.

A benzin drágulása miatt nőtt az infláció

Gazdaság2018.05.09, 10:26

Az árak továbbra is lassan emelkednek Magyarországon, az április drágulás leginkább az emelkedő üzemanyagáraknak köszönhető. Az elemzői várakozásoknak megfelel a 2,3 százalékos infláció.

Szárnyalt a tőzsde a Fidesz-győzelem után, kemény hete volt Zuckerbergnek

Gazdaság2018.04.15, 14:23

A héten volt Mark Zuckerbergnek, a Facebook alapítójának és vezérigazgatójának meghallgatása az amerikai kongresszus illetékes bizottsága előtt. Egyenesen szárnyalt a tőzsde a Fidesz újabb kétharmados választási győzelme után. A benzinesek bizonyára nem fognak örülni, hiszen kiderült, hogy komolyan drágulhat az üzemanyag világszerte. Emellett kiderült, hogy Tanzánia miért húzott fel egy 25 kilométeres falat. 

Talpra állhat a kiütött deviza

Archívum2018.04.10, 14:33

Felállhat a pofonok után a svéd korona, amely idén eddig a legrosszabbul teljesítő volt a világ vezető devizáinak körében. Bár vannak kockázati tényezők, az elemzők többsége szerint a skandináv fizetőeszköz felfutása várható.

Továbbra is alacsony a magyar infláció

Gazdaság2018.04.10, 10:53

Magyarországon az infláció továbbra is alacsony, utoljára 5 éve volt három százalék felett a drágulás. Tavaly februárhoz képest csak 2 százalékos volt a pénzromlás, leginkább a szeszes italok és a dohányáruk ára nőtt. A tojás még mindig nagyon drága, azonban a használt autók és mobilok olcsóbbak lettek.

Nagyot mehet az arany 2018-ban

Archívum2018.03.29, 12:03

Egészen 1500 dollárig emelkedhet idén az arany árfolyama, pedig erre a szintre 2013 óta nem volt példa. Az infláció emelkedése és a gyenge dollár egyaránt a fém drágulását támogathatja a következő időszakban.

Tovább lassult a magyar infláció

Gazdaság2018.03.08, 10:27

A magyar infláció februárban az elemezői várakozásokat alulmúlva 2 százalék alatt maradt. Az összes termékkörben lassult a drágulás, az egészet tekintve 2,5 százalékos árromlás várható.