II. János Pál pápa

címke rss

Egy bizakodó kor elnöke volt Göncz Árpád

Nagyvilág2015.11.06, 14:40

Ma már történelminek ható nevek, bizakodó hangulat, most is érvényes gondolatok: ez tűnik ki azokból a beszámolókból, amelyek Göncz Árpád külpolitikai tevékenységét örökítették meg. A néhai magyar államfő kétoldalú találkozói – a partnerek világpolitikai jelentőségét tekintve – alighanem utánozhatatlanok.

Női fenekek miatt tettek írásos bejelentést a migránsok ellen

Itthon2015.08.06, 16:17

Hat írásos bejelentés érkezett a II. János Pál pápa téren lévő több száz migráns ellen – közölte az Origóval Bajusz Ferenc. A józsefvárosi közterület-felügyelet vezetője megerősítette, hogy verekedés és rongálás is történt a héten.

Búcsújáróhelyre került II. János Pál ereklyéje

Travelo2017.10.02, 10:16

Búcsújáróhelyre került II. János Pál ereklyéje.

Józsefvárosba költözhet II. János Pál

Itthon2015.05.15, 18:54

Franciaországban lebontásra kötelezte a bíróság, de könnyen lehet, hogy végül Budapesten talál új otthonra II. János Pál pápa szobra. A műalkotás befogadására indult civil kezdeményezést a tatai mellett ugyanis a józsefvárosi polgármester is felkarolta, ha szükséges, Kocsis Máté anyagi támogatást is nyújt.

II. János Pál merénylője találkozni akar Ferenc pápával

Nagyvilág2014.11.19, 19:26

Mehmet Ali Agca, a néhai II. János Pál pápa elleni merénylet elkövetője arra kérte a Vatikánt, hogy találkozhasson Ferenc pápával a katolikus egyházfő november végi törökországi látogatásakor.

Kelj fel, és ne félj! II. János Pál két csodatétele

Tudomány2014.04.27, 11:50

Vasárnap szentté avatták XXIII. János és II. János Pál pápát Rómában. A szentté avatásnak többek között a csodatétel is a feltétele. Mi számít csodának, hogyan bizonyítják, hogy valóban megtörtént-e, és miért izgalmasabbak a régi csodák?

Szentté avatták XXIII. János és II. János Pál pápát

Nagyvilág2014.04.27, 12:18

Az úgynevezett kanonizációs formula felolvasásával Ferenc pápa vasárnap Rómában szentté nyilvánította XXIII. János és II. János Pál pápát. Ez az első eset, hogy egyszerre két pápát avattak szentté. A vatikáni rendőrség szerint 800 ezren vettek részt a szertartáson.

Bezúdult a tömeg a Vatikánba

Nagyvilág2014.04.27, 10:24

Pillanatok alatt ellepték a vatikáni Szent Péter teret azok a zarándokok, akik XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatására érkeztek Rómába. Szombat este kiküldték onnan őket, most futva mentek vissza a térre. A hangulatot jól jellemzi, hogy az MTI tudósítóját felemelték, és kézről kézre adva juttatták el posztjáig.

Kiküldték a zarándokokat a Vatikánból

Nagyvilág2014.04.26, 23:19

Átvizsgálták a Szent Pétert teret, de még a Tevere folyó közeli szakaszát is a vasárnapi szentté avatás előtt a Vatikánban. A zarándokokat kiküldték, majd csak vasárnap mehetnek vissza. Sokan az egész éjjel nyitva tartó római templomokban várnak a bejutásra. 

Orbán ezer zarándokkal hallgatott misét Rómában

Nagyvilág2014.04.26, 20:55

Magyar zarándokoknak tartott misét szombat este Erdő Péter bíboros a római Santo Stefano Rotondo templomban. A zarándokok XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatására érkeztek, többségük a mise után az utcákon várja meg a másnapi eseményt. 

Nagy lesz a felhajtás Rómában

Nagyvilág2014.04.25, 12:05

Egymillió zarándok, hatezer pap, négymillió palack víz, 980 vegyi WC – a szervezés számait tekintve is rendkívüli esemény lesz a vasárnapi szentté avatás Rómában. A római szállodaszobák ára 250 százalékkal drágult az utóbbi héten.

Semjén Zsoltnak is szorítanak helyet a római gépen

Itthon2014.04.25, 11:56

A kormányt a KDNP-s miniszterelnök-helyettes képviseli II. János Pál szentté avatásán, Orbán Viktor csak magánzarándokként utazik Rómába.

Nem tudták, mit tartanak a kezükben, eldobták a pápai ereklyét

Nagyvilág2014.01.30, 21:35

Elfogták a tolvajokat, de még keresik II. János Pál pápa ellopott ereklyéjét.

Áprilisban avatják szentté II. János Pál pápát

Nagyvilág2013.09.30, 12:24

XXIII. János pápa is szent lesz április végétől. Milliókat várnak Rómába az avatásra.

Hogyan lesz valakiből szent?

Archívum2013.07.14, 11:24

Július 5-én Ferenc pápa aláírta a XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatásáról szóló dokumentumokat. Az aláírás egy bonyolult és hosszadalmas eljárás végére tett pontot.

Szent lesz II. János Pálból

Nagyvilág2013.06.19, 06:31

Már idén szentté avathatják a nyolc éve elhunyt II. János Pál pápát egy olasz hírügynökség szerint, az egyház erre kijelölt bizottsága most egy még titkolt esetet vizsgál. Két csoda kell ahhoz, hogy szent legyen a pápa, egy csodát már elismert az egyház.

Tiltakoznak a pápa szobra ellen

Nagyvilág2013.04.13, 12:15

Öttonnás, közel 14 méter magas szobrot emeltek II. János Pál pápának a lengyelországi Czestochowa város melletti hegyen. A szobor ellen a Facebookon is tiltakoznak.

A karneválnak vége

Nagyvilág2013.03.23, 11:54

A hermelines palástok és feltűnő vörös papucscipők ideje lejárt a Vatikánban. Ferenc pápa már első fellépésekor egyértelművé tette, hogy a barokkos túlzások helyett inkább a puritán vonalat képviseli. Az egyházi vezetők egészen merész stíluskalandokba is belementek az elmúlt kétezer évben, a pápai reverendák kizárólagos szállítója, a Gammarelli pedig nagyot kaszál konklávé idején.

Mit jelentene egy magyar pápa Magyarországnak?

Tudomány2013.03.13, 11:38

Erdő Péter pápává választása nagyobb jelentőségű lenne Magyarország számára, mint amilyen Németországnak Ratzinger bíboros 2005-ös megválasztása volt, ám II. János Pálnak a lengyel, illetve a világtörténelemre gyakorolt befolyásától alighanem elmaradna. A megkérdezett szakértők szerint egy magyar pápa a hazafias érzelmek erősödését eredményezné, és jelentős hatással lehetne a határontúli magyarok vallásos életére is.

Van, ami Isten parancsa

Itthon2013.03.13, 08:19

Hiába hallunk folyamatosan a vatikáni ármánykodásokról vagy gyerekeket molesztáló papokról, hazai egyházi emberek szerint ezeknél sokkal fontosabb kihívások előtt áll a katolikus egyház. Ők nem azt várják az egyháztól, hogy óvszereket osztogasson és a pedofil papokkal legyen elfoglalva, hanem hogy bástyák építgetése helyett nézzen szembe a belső problémáival, ne ijedjen meg a világtól, és találjon választ a hozzájuk forduló emberek problémáira.

Kozmetikázták II. János Pál csúnya szobrát

Nagyvilág2012.09.20, 16:10

Új arcot és szűkebb köpenyt kapott II. János Pál köztéri bronzszobra Rómában, miután az alkotás első változata a rómaiaknak és a Vatikánnak sem tetszett.

Ellopták II. János Pál egyik ereklyéjét

Nagyvilág2012.08.28, 21:47

A 2005-ben elhunyt pápa vérét tartalmazó fiolát egy olasz vonaton lopták el egy paptól. Az olasz hatóságok gyorsan előkerítették az ereklyét, de azt nem tudni, hogy hogyan.

Nem hagyták sétálni a pápát, de a Vatikán szerint jól van

Nagyvilág2011.10.17, 11:58

Egy kocsiszerű szerkezeten gurították végig vasárnapi miséjére XVI. Benedek pápát a Szent Péter Bazilika százméteres folyosóján. A vatikáni szóvivő szerint az egyházfő jó egészségnek örvend, csak a fárasztó sétálástól akarták megkímélni.

WikiLeaks: Gyurcsány miatt bosszankodott, az ügynök papok miatt aggódott a Vatikán

Itthon2011.09.06, 11:17

Felháborította a Vatikánt, hogy a II. János Pál pápával találkozó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a magyar papok politikai szerepvállalása miatt panaszkodott - derül ki a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai nagykövetségi táviratokból. A táviratok szerint a Vatikánt aggasztották a magyar III/III-as akták, mert attól tartott a Szentszék, hogy árthat az egyház megítélésének, ha kiderül, hogy befolyásos tagjai ügynökök voltak.

Nem tetszik II. János Pál pápa szobra az olaszoknak

Kultúra2011.05.20, 15:47

Katonai őrbódéra hasonlít II. János Pál szerdán felavatott ötméteres szobra az olaszok szerint. A szobrász azt mondja, a kabát a szellemi áldozathozatalt jelképezi. 

Szobrot kaphat II. János Pál pápa Budapesten

Itthon2011.05.03, 11:58

Tarlós István főpolgármester azt szeretné, ha "méltó helyet" tudnának találni a lengyel származású pápa, Karol Wojtyla szobrának - közölte kedden a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. Várhatóan még az önkormányzati ciklus első felében felállíthatják II. János Pál pápa szobrát.

Boldoggá avatták II. János Pált

Archívum2011.05.02, 10:13

Május 1-jén a római Szent Péter téren avatta boldoggá XVI. Benedek pápa elődjét, II. János Pált.

Orbán Viktor szerint II. János Pál a "Ne féljetek!" üzenet pápája

Itthon2011.05.01, 10:13

Orbán Viktor kormányfő szerint II. János Pál az utóbbi évtizedek egyszerre legszelídebb és legerősebb pápája volt.

Boldoggá avatták II. János Pált

Nagyvilág2011.05.01, 13:41

XVI. Benedek pápa avatta boldoggá elődjét, II. János Pált a római Szent Péter téren. Ezután a tömeg üdvrivalgása közepette bemutatták a boldog hivatalos ábrázolását, amelyet a Szent Péter bazilika főbejárata felett helyeztek el, és II. János Pál egy 1995-ös fényképe alapján készült. A szertartásra több százezer hívő gyűlt össze. A szertartáson a zarándokok mellett nyolcvanhét hivatalos küldöttség vett rész.

Virrasztást tartottak Rómában II. János Pál boldoggá avatása előtt

Nagyvilág2011.05.01, 10:18

Mintegy kétszázezer hívő vett részt Rómában a néhai II. János Pál pápa tiszteletére tartott virrasztáson szombat este, egy nappal az egykori katolikus egyházfő boldoggá avatási szertartása előtt.

Orbán Viktor is részt vesz II. János Pál boldoggá avatásán

Itthon2011.04.30, 17:40

Orbán Viktor részt vesz május elsején Rómában II. János Pál pápa boldoggá avatásán. Vele tart Tarlós István budapesti főpolgármester is.

Megnyitották II. János Pál pápa sírját Rómában

Nagyvilág2011.04.29, 18:25

A vasárnapi boldoggá avatási ceremóniára készülődve ünnepélyes szertartáson megnyitották II. János Pál pápa sírját a Szent Péter-bazilikában. Rómában több mint egymillióan készülnek a katolikus egyház eseményére, a boldoggá avatás 3,5 millió euróba kerül majd az olasz fővárosnak.

Kis üvegcsében állítják ki II. János Pál vérét a boldoggá avatási ceremónián

Nagyvilág2011.04.27, 13:18

Hat éven át őrizték speciális körülmények között a vatikáni kórházban II. János Pál pápa vérét az apácák. A vért a vasárnapi boldoggá avatási ceremónián értékes ereklyetartókban állítják majd ki a római Szent Péter téren.

Wass Albertről és II. János Pálról is teret neveznének el a fővárosban

Itthon2011.04.21, 07:42

Jövő szerdán eldől, hogy Elvis Presley tér lesz-e a Margit híd budai hídfőjének közelében álló tér, Széll Kálmán tér lehet a Moszkva térből, a Köztársaság tér pedig II. János Pál nevét viselheti majd, de a tervek szerint teret neveznek el Wass Albert íróról is. A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán szavaz a főpolgármester javaslatcsomagjáról.

Kétmillió turista érkezhet Rómába II. János Pál boldoggá avatására

[origo] utazás2011.04.02, 18:52

II. János Pál május elsejei boldoggá avatása előtt egy hónappal Rómában már alig találni szállást, és elkészült a rendkívüli esemény idejére vonatkozó biztonsági terv is. Több mint kétmillió embert várnak az olasz fővárosba a Szent Péter téren rendezendő szertartásra és az ugyanarra a napra eső munka ünnepére is.

Facebook-profilt készít a Vatikán II. János Pál boldoggá avatásáról

Nagyvilág2011.03.14, 16:31

Külön oldalt szentel a Facebookon II. János Pál közelgő boldoggá avatásának a Vatikán. Az új, videolinkekkel tűzdelt oldalt jövő héten mutatják be.

Megtelik Róma II. János Pál boldoggá avatására

[origo] utazás2011.02.10, 11:30

Szinte minden szálláshelyet lefoglaltak az olasz fővárosban május első napjára - adta hírül az AFP francia hírügynökség. A Vatikán ekkor avatja boldoggá II. János Pál pápát. Bár az olasz törvények tiltják, hogy a szállásadók korábban meghirdetett áraikon módosítsanak, a szobák árai az egekbe emelkedtek.

Albert Camus a gólvonalon, Sean Connery lerázta a MU-t

Sport2011.02.03, 16:16

Csábító a profi focisták karrierje, de ha valaki másban is tehetséges, előbb-utóbb választania kell. II. János Pál pápa és Albert Camus a gólvonalon remekelt fiatal korában, Rod Stewart a cipőpucolás miatt hagyta abba a focit, Sean Connery visszautasította a Manchester United ajánlatát, Gordon Ramsey pedig utólag megszépíti rangerses pályafutását. Hírességek, akikből focista is lehett volna.

Feltörekvő cigányok miatt emlegeti Magyarországot egy amerikai lap

Nagyvilág2011.01.17, 15:58

Az egész világsajtót bejárta hétfőre a szombati budapesti diszkótragédia, de egy Orbán-interjúnak és a Vatikánba beépülő egykori magyar kémeknek is jutott hely a Magyarországról szóló híradásokban. Egy kínai lap Budapest zenei életét méltatja aprólékos riportjában, Amerikában pedig a cigányság felemelkedésének úttörőjeként példálóznak Magyarországgal.

Május 1-jén avathatják boldoggá II. János Pált

Nagyvilág2011.01.14, 13:43

XVI. Benedek pápa hivatalosan is elismert egy csodát, amelyet II. János Pál pápához kötött, ezzel elhárult az akadály, hogy elődjét boldoggá avassák. A szertartásra május 1-jén kerülhet sor.

II. János Pál véréből csinálna ereklyét a pápa egykori titkára

Nagyvilág2011.01.14, 17:23

Ereklyét készítene a II. János Pál pápától halála előtt vett vérből a pápa korábbi titkára. A vért egy kristályampullában építenék be egy lengyel templom oltárába, de az ötlet megosztja a lengyeleket: egy befolyásos jezsuita szerint az ilyen ereklyék készítésével az egyház visszatérne a középkor módszereihez.

A Vatikán tervelte ki a II. János Pál elleni merényletet Agca szerint

Nagyvilág2010.11.10, 17:05

Agostino Casaroli bíborost, vatikáni államtitkárt nevezte meg a II. János Pál pápa elleni merénylet megbízójaként Ali Agca. II. János Pál merénylője azt állítja, hogy Ausztriából szerezte azt a fegyvert, amellyel az egyházfőt súlyosan megsebesítette.

Meghalt a pápát Ali Agca lövéseitől védő rendőr

Nagyvilág2010.01.22, 11:42

Meghalt az a vatikáni rendőrfelügyelő, aki a testével óvta II. János Pál pápát, amikor 1981-ben Ali Agca megpróbálta meggyilkolni. A rendőr ugyanazon a napon hunyt el, amikor Ali Agca kiszabadult. 89 éves volt.

Fényűzés várta a pápa kiszabadult merénylőjét

Nagyvilág2010.01.19, 15:01

150 autóval kísérték Ali Agca, a II. János Pál pápa ellen 1981-ben merényletet megkísérlő férfi limuzinját hétfői szabadulása után. A török börtönből egy ötcsillagos hotelbe vitték. A török sajtó és a parlament szerint szégyenkezhet az ország a merénylő megünneplése miatt.

Kiszabadult Ali Agca, a pápa merénylője

Nagyvilág2010.01.18, 08:39

Kiengedték a börtönből II. János Pál pápa egykori merénylőjét, Mehmet Ali Agcát. A férfi letöltötte a büntetését a 28 évvel ezelőtti merényletkísérletért.

Milliókat ajánlanak a pápa merénylőjének titkaiért

Nagyvilág2010.01.18, 11:12

Hétfőn szabadult a börtönből Ali Agca, aki 1981-ben megpróbálta megölni II. János Pál pápát. A pápa megbocsátott a török férfinak, aki merénylete helyszínén keresztelkedne meg, és a lengyel állampolgárságot is felvenné a pápa tiszteletére. Egy jelenés már 1917-ben beszélt a merényletkísérletről, amelynek körülményei a mai napig rejtélyesek. A titok gazdaggá teheti szabadulása után Agcát.

Keresztény hitre térne át a pápa merénylője

Nagyvilág2009.05.13, 13:33

Áttérne a keresztény hitre az a török férfi, aki huszonnyolc éve megpróbálta megölni II. János Pál pápát. Mehmet Ali Agca szívesen találkozna a jelenlegi pápával is.

45 éves a két golyófejű lengyel

Tévé2008.08.27, 15:11

Két golyófejű kisgyerek, olyan nyolc év körüliek; egyikük magas, másikuk alacsony; az egyik jól fésült, sima hajú, a másik fején csak pár szál haj lengedez csillag alakban: bizony, ők Lolka és Bolka, akik II. János Pál mellett bátran pályázhatnának a "legismertebb lengyel" címére. Kalandozásaikat 45 éve kezdték a képernyőn, de még ma is szívesen látjuk őket.

Vatikáni érseket gyanúsítanak egy 25 éves emberrablás kapcsán

Nagyvilág2008.06.24, 19:01

A római rendőrség huszonöt év után újra nyomozást kezdett egy olasz lány elrablásának ügyében - írja a The Times. A lap szerint egy új tanúvallomás alapján azt feltételezik, hogy a 15 éves lányt egy vatikáni érsek megbízásából rabolták el. Az emberrablás célja állítólag az volt, hogy rávegyék az olasz hatóságokat: adják ki a Szentszéknek a II. János Pál pápa elleni 1981-es sikertelen merénylet végrehajtóját.

Lengyelországba költözne II. János Pál merénylője

Nagyvilág2008.05.02, 19:39

Lengyel állampolgárságért folyamodott a hatóságokhoz az egykori pápa, II. János Pál török merénylője. A jelenleg börtönben ülő Ali Agca büntetésének hátralévő részét is lengyel börtönben töltené le, majd letelepedne az országban.

Gorbacsovot vádolják a pápa elleni merénylet jóváhagyásával

Nagyvilág2008.04.28, 20:26

Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök aláírása is szerepel azon az utasításon, amely megbízza a KGB-t a néhai II. János Pál pápa elleni 1981-es merénylet megszervezésével - állítja egy amerikai könyv szerzője, akivel a Wprost című lengyel magazin közölt interjút hétfőn.

Megrongálták II. János Pál pápa szobrát

Itthon2008.04.22, 17:35

Kalapáccsal megrongálták II. János Pál pápa szobrát a főváros XVII. kerületében. A szobor alkotója már elkezdte a javítást.

Karneváli helyszínek az űrből - a hét műholdképe

Tudomány2008.02.04, 10:42

A tavasz közeledtével itt a karneváli időszak - lássuk, hogyan fest az űrből a világ két leghíresebb helyszíne, a közeli Velence és a távoli Rio de Janeiro.

Vendégül látná a pápát a Cigány Önkormányzat

Itthon2007.10.20, 19:20

Magyarországra invitálná XVI. Benedek pápát az Országos Cigány Önkormányzat. A szervezet az európai cigányság nevében szeretné meghívni az egyházfőt, és azt szeretné elérni, hogy a pápa megáldja a romák búcsújáró helyén II. János Pálról elnevezett kápolnát.

Szétosztják a hívők között II. János Pál reverendáját

Nagyvilág2007.09.26, 13:56

Érdeklődők tömege árasztotta el e-mailekel a római egyházkerületet, miután elterjedt, hogy meg lehet vásárolni II. János Pál volt reverendáját. A Vatikán gyorsan figyelmeztetett: tilos egyházi relikviákkal kereskedni. Az egyházkerület szerint nem is kereskednek: aki kér, mindenki kaphat egy darabot a fehér reverendából.

Velence az űrállomásról

Tudomány2007.04.27, 07:35

A Nemzetközi Űrállomásról 2007. március 15-én készült felvételen a lagúnák városa látható. Az űrből is szembetűnő a Velencei-lagúna (Laguna di Venezia) szigeteinek eltérő funkciója.

II. János Pál csodájáért hálálkodik a francia apáca

Nagyvilág2007.03.30, 17:39

Egy francia szerzetesnő szerint a néhai II. János Pál pápának köszönhetően gyógyult fel súlyos betegségéből, mégpedig a római katolikus egyházfő halála után. Marie Simon-Pierre isteni csodának és az elhunyt pápa közbenjárásának tartja, hogy egyik napról a másikra kigyógyult a Parkinson-kórból. Vallomása kulcsfontosságú lesz II. János Pál boldoggá avatásában.

Rajzfilm készül II. János Pálról

Tévé2007.01.11, 16:43

A néhai II. János Pál pápa gyermekéveit is felidézi egy most készülő lengyel rajzfilm, amelyen a híres bielsko-bialai trükkfilmstúdióban dolgoznak.

Ali Agca már nem akar a pápával találkozni

Nagyvilág2006.11.27, 14:15

Letett arról Ali Agca, aki korábban megpróbálta meggyilkolni II. János Pált, hogy utódjával, XVI. Benedek pápával találkozzon. Bár két hete még maga kérte a találkozót, most már úgy véli, "Ratzinger egy szerencsétlen alak", ezért nem is akarja látni. A török kormányfő ugyanakkor eredeti terveivel szemben mégis találkozik a pápával.

A pápa fogadta Sólyom Lászlót

Nagyvilág2006.11.06, 12:51

Bemutatkozó látogatáson fogadta a pápa hétfőn Sólyom László köztársasági elnököt. A négyszemközti beszélgetésre délelőtt a pápa dolgozószobájában került sor, délután pedig II. János Pál sírját keresi fel a magyar államfő.

Óvszeres feszülettel tiltakoztak a II. János Pál tér ellen

Nagyvilág2006.09.03, 16:21

Mintegy kétszáz ember tüntetett vasárnap nem messze a párizsi Notre Dame székesegyháztól, tiltakozásul amiatt, hogy a katedrális előtti teret II. János Pál néhai pápáról nevezik el. A tüntetők szerint addig nem kaphat teret II. János Pál pápa, amíg a Vatikán felül nem bírálja az óvszerhasználatot szigorúan elutasító nézeteit.

Nő reverendában

Női Lapozó2006.08.16, 10:39

Az episzkopális egyház megválasztotta a püspöki kar első női elnökét, az anglikánok pedig megszavazták: hat év múlva már lehet női püspökük. A katolikusok egyelőre ellenállnak, sőt, II. János Pál halála óta még jobban.

Hamis evangéliumoktól óvott Varsóban a pápa

Nagyvilág2006.05.26, 13:06

Krisztus tanításainak megváltoztatásától óvott XVI. Benedek négynapos lengyelországi látogatásának első miséjén Varsóban. Az eseményen, amelyet ugyanott tartottak, ahol 1979-ben II. János Pál tartott történelmi jelentőségű misét, 270 ezer ember jelent meg.

Húszezren emlékeztek a pápa elleni merényletre

Nagyvilág2006.05.14, 09:11

Rómában mintegy húszezren emlékeztek meg a néhai II. János Pál pápa ellen elkövetett merénylet 25. évfordulójáról.

Csak állam- és kormányfőket fogad a pápa

Nagyvilág2006.05.06, 13:13

A Vatikán szombaton bejelentette, hogy ezentúl csak állam- és kormányfőket fogad magánkihallgatáson XVI. Benedek pápa. Az egyházfő elődjénél, II. János Pálnál a U2 együttes énekese és Diego Maradona is járt.

Visszafogja a "szentgyár" termelését a pápa

Nagyvilág2006.04.28, 14:04

XVI. Benedek szigorúbban veszi a szentté és boldoggá avatásokat elődjénél, a szentek ügyével foglalkozó vatikáni kongregációnak küldött üzenetében óvatosságra és a szabályok szigorúbb betartására szólít fel - írja a Guardian. II. János Pál  szabadabban kezelte az ügyet: minden egyes elődjénél több szentet avatott, akik pedig együttvéve sem avattak annyi boldogot, mint ő.

Világszerte II. János Pál pápára emlékeznek

Nagyvilág2006.04.02, 13:02

Világszerte megemlékeznek vasárnap II. János Pál pápa halálának első évfordulójáról. A legnagyobb megemlékezéseket a néhai egyházfő szülőhazájában, Lengyelországban tartják. A krakkói érseki palota utcájában szombaton este több ezer mécses lángja lobogott, és sok százan imádkoztak az elhunyt egyházfőért.

Állítólag Brezsnyev akarta meggyilkoltatni II. János Pált

Nagyvilág2006.03.03, 08:35

A szovjet vezetés, személy szerint Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár adott utasítást II. János Pál pápa megölésére - állítja az olasz parlament hidegháborús titkokat vizsgáló bizottsága. A pápát 1981 májusában lőtte meg Mehmet Ali Agca. A török bérgyilkost az olasz bizottság szerint a szovjet katonai elhárítás bérelte fel bolgár ügynökök közreműködésével, és a nyomokat a keletnémet Stasi tüntette el. Moszkva és Szófia egyaránt tagad.

2010-ig börtönben marad a pápa támadója

Nagyvilág2006.01.23, 13:13

Bár januárban feltételesen szabadlábra helyezték, 2010-ig mégis börtönben marad Mehmet Ali Agca, aki 1981-ben merényletet kísérelt meg II. János Pál pápa ellen. Agca korábban bejelentette: szabadulása után jelentős összegért hajlandó kitálalni merényletének hátteréről, amelyet máig homály fed. Erre így nem lesz lehetősége.

Mégsem kerülhet szabadlábra a pápa merénylője

Nagyvilág2006.01.20, 18:24

Bár 25 éve várja már a szabadulást, mégsem kerülhet szabadlábra Ali Agca. A II. János Pál pápára 1981-ben megsebesítő török férfi 25 évet ült börtönben, feltételes szabadlábra helyezését a török Legfelsőbb Bíróság vonta vissza.

Agca nem jelentkezett a rendőrségen

Nagyvilág2006.01.13, 21:25

A héten feltételesen szabadlábra helyezett Mehmet Ali Agca, aki 1981-ben merényletet kísérelt meg II. János Pál pápa ellen, az utasítás ellenére pénteken nem jelent meg rendőrségen - közölte az isztambuli kormányzó.

Kiengedték a pápa támadóját

Nagyvilág2006.01.12, 15:40

Csütörtökön szabadult a börtönből Mehmet Ali Agca, a II. János Pál elleni 1981-es merényletkísérlet elkövetője. A török szélsőjobboldali kötődésű Agca közel 20 évet Olaszországban, majd ötöt Törökországban ült a pápa elleni gyilkosságkísérletért, illetve egy török újságíró megöléséért. Szabadon bocsátását azonban megfellebbezi a török kormány.

Agca életéért aggódik az olasz vizsgálóbíró

Nagyvilág2006.01.12, 12:07

Felszólította Törökországot szerdán Ferdinando Imposimato volt olasz vizsgálóbíró, hogy védelmezze meg a néhai II. János Pál pápa merénylőjét, Mehmet Ali Agcát, akinek az élete veszélyben forog a birtokában lévő titkok miatt.

Szabadon engedik II. János Pál merénylőjét

Nagyvilág2006.01.08, 19:30

Letelt a büntetése, ezért kiengedik a börtönből Mehmet Ali Agcát, II. János Pál merénylőjét. Ali Agca 1981-ben lőtt ra a pápára - máig ismeretlen indíttatásból.

Meghalt a pápa és az ellenpápa is - amire felkaptuk a fejünket 2005-ben

Nagyvilág2005.12.29, 13:38

Áprilisban a pápa halála, majd az új egyházfő megválasztása miatt a Vatikánra figyelt a világ. Októberben Bagdad került középpontba a Szaddám-per miatt, majd Párizsra vetődtek vigyázó tekintetek, ahol bevándorlók borították tűzbe a külvárosokat. Ezeken kívül is történt azonban sok izgalmas esemény: olvasson kormányválságokról, milliárdos üzletemberek bebörtönzéséről, királyi esküvőről, hóhérokról, kivégzésekről és a magyarok híréről!

2005: az aggodalmak éve

Nagyvilág2005.12.29, 14:06

Megállíthatatlan járványokról, természeti csapásokról, a terrorizmus megfékezhetetlenségéről és az EU tehetetlenségéről szólt a 2005-ös év a nagyvilágban. Persze sok más érdekesség is történt, amire mindenki felkapta a fejét: milliárdok gyászolták a hosszú betegség után elhunyt pápát, történelmet írtak a választásokon a nők, Irak pedig lassan ismerkedik a demokráciával. De volt 2005-ben csóktilalom, Magyarországot lejárató Gyurcsány-nyilatkozat, és sorra haltak meg a legendás banditák. Olvassa el összeállításunkat arról, hogy mi történt a világban 2005-ben!

Művészeket sértett meg a pápa

Nagyvilág2005.12.04, 12:17

Olasz és külföldi előadóművészek nehezteltek meg a helyi sajtón keresztül a pápára, mert XVI. Benedek a szombati karácsonyi vatikáni ünnepi koncert alkalmával nem fogadta őket magánkihallgatáson. Ezt elődje, II. János Pál minden évben megtette.

Krakkóban folytatódik II. János Pál boldoggá avatásának folyamata

Nagyvilág2005.11.04, 21:31

A krakkói Wawel-székesegyházban bemutatott szentmisével pénteken megkezdődött az idén tavasszal elhunyt II. János Pál boldoggá avatásához vezető egyházi eljárás lengyelországi szakasza. A néhai Karol Wojtyla pápává választása előtt a dél-lengyelországi város érseke volt.

Elhúzódhat II. János Pál boldoggá avatása

Nagyvilág2005.10.24, 19:14

Józef Glemp lengyel prímás szerint nem valószínű, hogy a néhai II. János Pált már jövőre boldoggá avatnák. Henryk Hoser püspök korábban lehetségesnek nevezte a 2006-os boldoggá avatást.

Wojtyla-koporsót kínál egy olasz gyártó

Nagyvilág2005.07.07, 07:59

Az idén tavasszal elhunyt pápa nevére keresztelt koporsót hozott forgalomba egy olasz koporsókészítő. A koporsó pontos mása annak, amelyben II. János Pált felravatalozták a Szent Péter téren.

Megkezdődött a pápa pere

Nagyvilág2005.07.04, 09:41

II. János Pál pápa szentté avatási pere kedden kezdődött, és akár évekig is eltarthat. A sokfordulós szentté avatás leginkább egy bírósági tárgyaláshoz hasonlít: van már ügyvédje II. János Pálnak, és a kételyeknek is. Utóbbit hívták 1983-ig az ördög ügyvédjének.

Megkezdődött II. János Pál boldoggá avatása

Nagyvilág2005.06.28, 20:34

Megkezdődött II. János Pál boldoggá avatásának egyházmegyei szakasza, alig 87 nappal a pápa halálát követően - kedd este a lateráni Szent János-bazilikában, Camillo Ruini bíboros, pápai helynök vecsernyéjével és az eljárás római egyházi bírósága tagjainak eskütételével.

Nem a tanaiért szerették a magyarok II. János Pált

Itthon2005.06.20, 07:23

A magyarok, a lengyelek és a szlovákok szeretik az elhunyt II. János Pál pápát, de kevesen ismerik és még kevesebben követik tanításait - írja a Népszabadság egy felmérésre hivatkozva, amely Közép-Európában vizsgálta, milyen hatást tett a világra II. János Pál.

Először avattak boldogokat az új pápa alatt

Nagyvilág2005.05.14, 20:54

Két apácát avattak boldoggá, első alkalommal, hogy XVI. Benedek elfoglalta a pápai trónt. A szertartást azonban - II. János Pál pápasága alatti gyakorlattól eltérően - nem a pápa, hanem egy bíboros vezette.

Soron kívül kezdődik II. János Pál boldoggá avatása

Nagyvilág2005.05.13, 16:03

XVI. Benedek pápa péntek délelőtt a római klérus tagjai előtt ünnepélyesen bejelentette, hogy soron kívül megkezdik II. János Pál pápa boldoggá avatását. A boldoggá avatás a szentté avatást megelőző aktus a római katolikus liturgiában. Az egyházi rendelkezések szerint öt évet kellene várni a tiszteletben álló személy halála után, de a szabályt az előző pápa esetében felfüggesztik.

Elődje sírjánál tisztelgett XVI. Benedek

Nagyvilág2005.05.02, 21:41

Magánkápolnájában imádkozott hétfőn az új, német pápa elődje emlékéért, s XVI. Benedek este felkereste Karol Wojtyla sírját a vatikáni grottákban.

A lengyel egyház vizsgálatot követel Hejmo atya ügyében

Nagyvilág2005.04.28, 22:39

Alapos vizsgálatot követelt csütörtökön a lengyel katolikus egyház annak kiderítésére, igazak-e azok a vádak, amelyek szerint egy domonkos rendi lengyel szerzetespap II. János Pál pápa után kémkedett a lengyel kommunista belbiztonság számára.

Gigantikus pápaszobrokkal nyerészkednek Lengyelországban

Nagyvilág2005.04.28, 15:42

Nagyon kapósak az elhunyt pápáról készített szobrok Lengyelországban, még nyolc méter magasságúakat is készítenek a vállalkozók. A lengyel egyház szerint mindez teljesen illegális, mivel csak ők jogosultak II. János Pállal kapcsolatos termékek forgalmazására. 

Kommunista ügynök volt a Vatikánban egy lengyel pap

Nagyvilág2005.04.27, 21:00

A lengyel kommunista belbiztonság (SB) informátora volt a Vatikánban az a II. János Pál pápa környezetéhez tartozó lengyel szerzetespap, akinek feladata a lengyel zarándokokkal való törődés - jelentették be szerdán Varsóban. Az érintett tagadja az ellene felhozott vádakat.

II. János Pál miseruhájában iktatták be az új pápát

Nagyvilág2005.04.25, 12:02

Vasárnap délelőtt beiktatták az új pápát. A ceremónia legfontosabb momentumaként XVI. Benedek vállára borították a palliumot - szűk, fehér, hat selyemkereszttel díszített gyapjústóla -, amely a pápa lelkipásztori hatalmát szimbolizálja. Az új pápa szentbeszédében a zsidókhoz és a nem-hívőkhöz is szólt. Joseph Ratzinger szavait félmillió - köztük 100 ezer német - hívő folyamatos tapsa kísérte a római Szent Péter téren.

Ratzinger tapodtat sem enged a divatnak

Nagyvilág2005.04.20, 14:11

Joseph Ratzingert a katolikus egyházon belül a konzervatív irányzat egyik vezetőjének tartják. A XVI. Benedek néven trónra lépő új pápa utoljára hétfőn ítélte el azokat, akik megújulást és lazaságot várnak az egyháztól. Korábban nevezték páncélkardinálisnak, az Úr rottweilerének és inkvizítornak is. Hívei viszont a hit őrzője nevet adták neki. Már 1981 óta a Vatikánban él, és II. János Pál egyik bizalmi emberének számított. 

Véget ért a kilencnapos vatikáni gyász

Nagyvilág2005.04.17, 00:37

Véget ért a II. János Pál pápa temetését követő kilenc napos gyász a Vatikánban szombaton, két nappal a katolikus egyház új vezetőjét megválasztani hivatott bíborosi konklávé kezdete előtt.

Ratzinger megosztja a pápaválasztó bíborosokat

Nagyvilág2005.04.16, 17:22

Két nagyobb táborba csoportosultak a Rómában összegyűlt pápaválasztó bíborosok: a 78 esztendős konzervatív német főpap, Joseph Ratzinger bíborosnak, a bíborosi testület dékánjának híveire és ellenzőire - írták a szombati olasz lapok a hétfőn kezdődő konklávé kapcsán, amelyen az elhunyt II. János Pál pápa utódját fogják megválasztani. Vatikán-szakértők szerint akár már kedden döntés születhet.

Csak jövőre lesz az új pápa az eurón

Gazdaság2005.04.14, 17:14

A Vatikán II. János Pál arcképével bocsátja ki április 28-án a soron következő vatikáni euró-sorozatot. A Vatikán által évente kibocsátott pénzérméken a mindenkor uralkodó pápa arcképét kell feltüntetni. Mivel azonban már nem lehetett leállni a Karol Wojtyla képével készülő pénzérmék nyomásával, az utódjának arcmásával készülő érmék csak 2006 áprilisában jelennek meg.

Mel Gibson megfilmesítené a pápa életét

Film2005.04.14, 15:51

A New York Post értesülései szerint Mel Gibson II. János Pál pápa életének megfilmesítését tervezi, sőt A passió rendezőjének forgatócsoportja állítólag már az április 8-i temetésen is filmezett.

Francia bíboros pápaságára fogad a legtöbb ír

Nagyvilág2005.04.14, 12:25

Néhány napja a legnagyobb ír fogadóirodában is lehet fogadni a pápaválasztás eredményére. A Paddy Powernél jelenleg egy francia bíborost tartanak a legesélyesebbnek a fogadók, akik II. János Pál utódja mellett feltehetik pénzüket arra is, milyen nevet vesz fel az új egyházfő, vagy meddig tart a bíborosi konklávé.

Előző
Következő